2012. december 10., hétfő

A személyiség hatása a rákos megbetegedés alakulására


Prediktív értékkel bír-e a személyiség, az érzelem és a megküzdési stratégia a rákos megbetegedések alakulásának a szempontjából?

Cardenal, V., Cerezo, M. V., Martínez, J., Ortiz-Tallo, M., Blanca, M. J. (2012). Personality, emotions and coping styles: Predictive value for the evolution of cancer patients. The Spanish Journal of Psychology, 15, 2, 756-767.

Az összefoglalót készítette: Nagy Violetta
A rákos megbetegedések napjaink egyik jelentős egészségügyi problémájának tekinthetőek. Még az olyan fejlett országokban is, mint az Egyesült Államok négy halál eset közül egy valamilyen rákos megbetegedésnek tudható be (Jemal és mtsai, 2003). Ebből kifolyólag pedig rendkívül lényeges, hogy a témát minél inkább multidiszciplinárisan, többek között az egészségpszichológia eredményeit is figyelembe véve közelítsük meg.  Az általam választott cikk is ez utóbbi szemszögből vizsgálódik, két fő céllal: egyrészt arra keresi a választ, hogy van-e pszichológiai különbség a rákos és a normál populáció között, másrészt keresi azokat a prediktív faktorokat, amik befolyásolják a betegség alakulását.
A különböző pszichoszociális tényezők és a rákos betegségek kialakulása, illetve lefolyása közötti kapcsolat főként az utóbbi időszakban kapott nagyobb tudományos figyelmet. Az eddigi kutatások főként a személyiségvonásosok, a stresszes életeseményekkel való megküzdési módok és a különféle érzelmi faktorok szerepét vizsgálták. Ez utóbbira lehetséges magyarázat lehet az emociók és az immunműködés, valamint a biológiai ritmus bizonyított kapcsolata is.
Jelen kutatás egyik fő erőssége, hogy a fentebb említett tényezőket egyidejűleg méri, tehát a pszichoszociális faktorok viszonylag szélesebb körét fedi le, illetve hogy ez utóbbiak előrejelző értékét is méri. A vizsgálat első hipotézise, a korábbi kutatásokkal összhangban, hogy nincs szignifikáns különbség a személyiségtényezők tekintetében a kontroll és a beteg csoport között. A második feltevés alapján a két csoport között szignifikáns eltérés van olyan negatív érzelmek terén, mint a szorongás, a lehangoltság és a düh.  A kutatók feltételezése, hogy mindhárom faktor tekintetében a rákos csoport magasabb pontszámot ér el. Végül a harmadik hipotézis alapján a rákos megbetegedések lefolyásában előrejelző értékkel bírnak az olyan személyiségvonások, mint érzelmi stabilitás, extraverzió, nyitottság, barátságosság és felelősség, illetve ezenkívül a negatív érzelmek és a különböző megküzdési stratégiák is.
A mintába összesen 131 személy került (35 férfi és 96 nő), melyből 96 személy tartozik a kontrollcsoportba (18 férfi és 49 nő).  A vizsgálati személyek kiválasztása egy spanyol város lakói közül random módon történt. A kontroll csoportba olyan személyek kerülhettek, akik a következő kritériumoknak eleget tesznek: nem szenvednek semmiféle mentális vagy fizikai krónikus betegségben, nincsenek kitéve krónikus stressz forrásoknak (pl. gyász, válás, munkahely elvesztése), illetve egészséges életmódot folytatnak. Ez utóbbi szempontnak akkor felelt meg egy személy, ha vagy egyáltalán nem dohányzott, vagy kevesebbet, mint 10 szálat szívott egy héten; ha nem élt drog vagy rendszeres gyógyszerfogyasztással; nem ivott alkoholt, vagy amennyiben igen, kevesebb, mint heti 3 pohár bort; végül legalább hetente 5 alkalommal zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztott. A kontroll és a betegcsoport tagjai számos szociodemográfiai változó tekintetében illeszkedtek egymáshoz, mint pl. kor, nem, végzettség, foglalkozás, illetve jövedelem.
A beteg csoportba olyan személyek kerültek, akiket az elmúlt 2 hét folyamán diagnosztizáltak rákkal. A személyek között nem tettek különbséget az alapján, hogy a rákos megbetegedés melyik szervüket érinti. A rák stádiumának megállapítása során a következő tényezőket vették figyelembe: a tumor terjedelme, nagysága; a regionális nyirok edények károsodása, illetve további áttételek megjelenése. Ezenkívül a szövettani minőséget is vizsgálták, mely alapján a tumor öt szakaszát különítették el (0-IV). A vizsgálati csoportba csak olyan személyek kerülhettek, akiket kis méretű tumorral áttétel nélkül diagnosztizáltak, akiknek legfeljebb minimális fokú nyirokedény károsodásuk volt, illetve akiket a szövettani vizsgálat során maximum II. szakaszban lévőnek állapítottak meg. Ezenkívül még azokat a kritériumokat is teljesíteniük kellett, melyek alapján a kontroll csoportba lévőket válogatták be (egészséges életmód és stb.) Két évvel az első mérést követően a beteg csoportot az egészségi állapot alapján újabb két csoportra osztották „kedvező” (n=42) vagy pedig „kedvezőtlen”(n=22).
A beteg csoporttal a teszteket még a különböző kezelések megkezdése előtt vették fel, ezzel kiküszöbölve, hogy az eredmények esetlegesen a kezelések hatásait tükrözzék. A vizsgálatokat egy orvosokból, pszichológusokból és módszertani szakemberekből álló team végezte.
A személyiségdimenziókat a Costa és McCrae (1992) féle NEO-FFI spanyol adaptációjával mérték. A mért dimenziók a következők voltak: neuroticizmus (a negatív érzések átélésére való hajlam, sérülékenység), extraverzió (energia, pozitív érzelmek, dominancia, mások társaságának keresése), nyitottság (a művészetek, kalandok, érzelmek átélésének élvezete), barátságosság (arra irányuló tendencia, hogy az egyén inkább együttműködő, mint ellenséges legyen másokkal), illetve lelkiismeretesség (önfegyelem, célokért való küzdelem).
Háromféle érzelmet mértek a vizsgálat során: szorongás, düh és lehangoltság. A szorongást mérő teszt (The Inventory of Situations and Responses of Anxiety) három dimenziót vizsgált: kognitív, fiziológiás, illetve motoros szorongás. A düh szintjét a „State-Trait Anger” nevű skálával mérték. Ez a teszt a dühöt mint jellemző emocionális állapotot, és mint személyiségvonást is méri. A düh mint vonás faktor további 6 alfaktorra bomlik: dühös temperamentum (jellemzően mérges és lobbanékony természet), dühös reakció (arra való hajlam, hogy az egyén dühvel válaszoljon, ha úgy érzi, hogy nem megfelelő módon bánnak vele), düh kifejezése (az indulat kifejezése a környezetben lévő személyek vagy tárgyak felé), düh visszatartása (elfojtani, vagy visszatartani a különböző bosszúságokat), düh külső kontrollja (a düh érzésének kontrollálása, annak érdekében, hogy az egyén ne a környezetben lévő személyeken vagy tárgyakon élje ki ezeket), illetve a düh belső kontrollja (kontrollálni az elfojtott indulatokat saját magunk megnyugtatásával). Végül a lehangoltságot a Beck-féle Depresszió Skálával mérték.
A megküzdési stílust a Megküzdési Stratégia Kérdőívvel (CSQ) vizsgálták. A skála összesen 11 faktorra bomlik, melyek mindegyike vagy elkerülő, vagy pedig aktív megküzdési stratégia. Az aktív stratégiák a következőek: pozitív gondolkodás, szociális támogatás vagy megoldások keresése, az előnyök számbavétele (összehasonlítani pl. egy rosszabb hipotetikus helyzettel, vagy más rosszabb helyzetben lévő emberekkel), illetve vallásosság. Elkerülő stratégiának számít mások hibáztatása, ábrándozás arról, hogy a probléma vagy azok következményei nem valósak; érzelmi elfojtás, önmagunk hibáztatása, beletörődés, menekülés. A vizsgálat során csak a beteg csoportban mérték a megküzdési stratégiákat, mivel ők olyan helyzetben vannak, ami nehezen hasonlítható össze más stresszes életeseményekkel.
Az adatok elemzése az SPSS nevű statisztikai programmal történt. A személyiségdimenziók és érzelmek (szorongás, düh, lehangoltság) két csoportban való eltérését független mintás T-próbával vizsgálták. Az első mérés prediktív értékeit a második (azaz 2 évvel későbbi) mérés eredményei szempontjából pedig logisztikai regresszió segítségével becsülték meg.
A személyiségdimenziók tekintetében elmondható, hogy a beteg csoport szignifikánsan magasabb pontszámot ért el a neuroticizmus és alacsonyabbat az extraverzió, barátságosság és lelkiismeretesség faktorokban a kontroll csoporthoz viszonyítva. Az érzelmeket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a rákos személyek magasabb fokú kognitív, fiziológiás és motoros szorongást élnek át, illetve jellemzőbb rájuk a dühös reakció, a düh visszatartása és külső kontrollja, viszont a düh kifejezésében alacsonyabb pontszámot kapnak.
A vizsgálatból az derült ki, hogy a betegség későbbi kimenetelének szempontjából a következő tényezők a legfontosabbak: düh visszatartása, beletörődés, önhibáztatás és lelkiismeretesség. Amennyiben az utóbbi (lelkiismeretesség) tekintetében alacsony, a további tényezők (düh visszatartása, beletörődés, önhibáztatás) esetében azonban magas pontszámot ér el a személy, valószínűbb, hogy 2 év múlva kedvezőtlenül alakul a betegsége.
Ezekből az eredményekből látható, hogy a rákos betegek magasabb fokú arousalt élnek át, amire mind a neuroticizmus mint személyiségvonás, mind a szorongás magasabb fokából következtethetünk. A vizsgálat egyik legfőbb hibájának tekinthető azonban, hogy a diagnózist követően került sor a tesztek kitöltésére, ami pedig nyílván minden emberben nagyfokú szorongáshoz vezet. Véleményem szerint ez akár nem csak a neuroticizmus magasabb mért fokához, de akár ahhoz is vezethetett, hogy a személyek kevésbé élték meg magukat „barátságosnak” és „extraverzívnek”. Ez utóbbiak ugyan személyiségvonásnak tekinthetőek, tehát egy viszonylagos stabilitással rendelkeznek a személyiségen belül, de egy ilyen nagy sokk élmény szerintem akár ahhoz is vezethet, hogy az aktuálisan észlelt énjük nagymértékben eltorzítja azt, hogy általában milyennek látják magukat. Ebből kiindulva pedig szerintem szerencsésebb lenne egy olyan elrendezés ahol egészséges populációval vesznek fel teszteket, és követik őket éveken keresztül, mely során kiderül, hogy milyen személyiségvonásokkal és érzelmekkel jellemezhető személyek betegednek meg főként. Viszont nyílván ez utóbbi sokkal nehezebben kivitelezhető.
Értékesebb része a kísérletnek a betegség kedvező vagy kedvezőtlen alakulásának vizsgálata. Ebből kiderül, hogy a kedvezőtlenebb prognózist mutató betegek hajlamosabbak a düh elfojtására, mint annak kifejezésére, valamint inkább olyan passzív és elkerülő megküzdési stílusokhoz folyamodnak, mint rezignáció és önhibáztatás. Ez összhangban áll az eddigi vizsgálatokkal is, mely alapján azoknak, akik küzdenek a betegséggel, tehát aktív szerepben érzik magukat, kedvezőbben alakul a betegségük.
További gyenge pontja a vizsgálatnak a relatíve kicsi minta, illetve a csupán 2 éves követés, véleményem szerint mindenképpen érdemes lett volna tovább vizsgálni a betegségek alakulását, hogy láthassuk a vizsgált tényezők hosszabb távon hogyan alakítják a betegséget.
Mindent egybevéve azonban a vizsgálat eredményei hasznosnak bizonyulnak, mivel rávilágítanak a lelkiismeretesség, az elfojtott düh és a megküzdési stratégiák lényegességére. Ez a klinikai gyakorlatban is kamatoztatható, hiszen a vizsgálati eredményekből kiindulva, ha a terápia során az önfegyelmet erősítik, a düh elfojtása helyett inkább az adekvát kifejezést támogatják, illetve megfelelő megküzdési stratégiákra tanítják a pácienst, akkor annak a betegsége nagyobb valószínűséggel alakul kedvezően. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése