Prediktív
értékkel bír-e a személyiség, az érzelem és a megküzdési stratégia a rákos megbetegedések
alakulásának a szempontjából?
Cardenal,
V., Cerezo, M. V., Martínez, J., Ortiz-Tallo, M., Blanca, M. J. (2012).
Personality, emotions and coping styles: Predictive value for the evolution of
cancer patients. The Spanish Journal of
Psychology, 15, 2, 756-767.
Az
összefoglalót készítette: Nagy Violetta
A rákos megbetegedések napjaink
egyik jelentős egészségügyi problémájának tekinthetőek. Még az olyan fejlett
országokban is, mint az Egyesült Államok négy halál eset közül egy valamilyen
rákos megbetegedésnek tudható be (Jemal és mtsai, 2003). Ebből kifolyólag pedig
rendkívül lényeges, hogy a témát minél inkább multidiszciplinárisan, többek
között az egészségpszichológia eredményeit is figyelembe véve közelítsük
meg. Az általam választott cikk is ez
utóbbi szemszögből vizsgálódik, két fő céllal: egyrészt arra keresi a választ,
hogy van-e pszichológiai különbség a rákos és a normál populáció között,
másrészt keresi azokat a prediktív faktorokat, amik befolyásolják a betegség
alakulását.
A különböző pszichoszociális
tényezők és a rákos betegségek kialakulása, illetve lefolyása közötti kapcsolat
főként az utóbbi időszakban kapott nagyobb tudományos figyelmet. Az eddigi
kutatások főként a személyiségvonásosok, a stresszes életeseményekkel való
megküzdési módok és a különféle érzelmi faktorok szerepét vizsgálták. Ez
utóbbira lehetséges magyarázat lehet az emociók és az immunműködés, valamint a
biológiai ritmus bizonyított kapcsolata is.
Jelen kutatás egyik fő
erőssége, hogy a fentebb említett tényezőket egyidejűleg méri, tehát a
pszichoszociális faktorok viszonylag szélesebb körét fedi le, illetve hogy ez
utóbbiak előrejelző értékét is méri. A vizsgálat első hipotézise, a korábbi
kutatásokkal összhangban, hogy nincs szignifikáns különbség a
személyiségtényezők tekintetében a kontroll és a beteg csoport között. A második
feltevés alapján a két csoport között szignifikáns eltérés van olyan negatív
érzelmek terén, mint a szorongás, a lehangoltság és a düh. A kutatók feltételezése, hogy mindhárom
faktor tekintetében a rákos csoport magasabb pontszámot ér el. Végül a harmadik
hipotézis alapján a rákos megbetegedések lefolyásában előrejelző értékkel
bírnak az olyan személyiségvonások, mint érzelmi stabilitás, extraverzió,
nyitottság, barátságosság és felelősség, illetve ezenkívül a negatív érzelmek
és a különböző megküzdési stratégiák is.
A mintába összesen 131 személy
került (35 férfi és 96 nő), melyből 96 személy tartozik a kontrollcsoportba (18
férfi és 49 nő). A vizsgálati személyek
kiválasztása egy spanyol város lakói közül random módon történt. A kontroll
csoportba olyan személyek kerülhettek, akik a következő kritériumoknak eleget
tesznek: nem szenvednek semmiféle mentális vagy fizikai krónikus betegségben,
nincsenek kitéve krónikus stressz forrásoknak (pl. gyász, válás, munkahely
elvesztése), illetve egészséges életmódot folytatnak. Ez utóbbi szempontnak
akkor felelt meg egy személy, ha vagy egyáltalán nem dohányzott, vagy
kevesebbet, mint 10 szálat szívott egy héten; ha nem élt drog vagy rendszeres
gyógyszerfogyasztással; nem ivott alkoholt, vagy amennyiben igen, kevesebb,
mint heti 3 pohár bort; végül legalább hetente 5 alkalommal zöldségeket és
gyümölcsöket fogyasztott. A kontroll és a betegcsoport tagjai számos
szociodemográfiai változó tekintetében illeszkedtek egymáshoz, mint pl. kor,
nem, végzettség, foglalkozás, illetve jövedelem.
A beteg csoportba olyan
személyek kerültek, akiket az elmúlt 2 hét folyamán diagnosztizáltak rákkal. A
személyek között nem tettek különbséget az alapján, hogy a rákos megbetegedés
melyik szervüket érinti. A rák stádiumának megállapítása során a következő
tényezőket vették figyelembe: a tumor terjedelme, nagysága; a regionális nyirok
edények károsodása, illetve további áttételek megjelenése. Ezenkívül a
szövettani minőséget is vizsgálták, mely alapján a tumor öt szakaszát különítették
el (0-IV). A vizsgálati csoportba csak olyan személyek kerülhettek, akiket kis
méretű tumorral áttétel nélkül diagnosztizáltak, akiknek legfeljebb minimális
fokú nyirokedény károsodásuk volt, illetve akiket a szövettani vizsgálat során
maximum II. szakaszban lévőnek állapítottak meg. Ezenkívül még azokat a
kritériumokat is teljesíteniük kellett, melyek alapján a kontroll csoportba
lévőket válogatták be (egészséges életmód és stb.) Két évvel az első mérést
követően a beteg csoportot az egészségi állapot alapján újabb két csoportra
osztották „kedvező” (n=42) vagy pedig „kedvezőtlen”(n=22).
A beteg csoporttal a teszteket
még a különböző kezelések megkezdése előtt vették fel, ezzel kiküszöbölve, hogy
az eredmények esetlegesen a kezelések hatásait tükrözzék. A vizsgálatokat egy
orvosokból, pszichológusokból és módszertani szakemberekből álló team végezte.
A személyiségdimenziókat a
Costa és McCrae (1992) féle NEO-FFI spanyol adaptációjával mérték. A mért
dimenziók a következők voltak: neuroticizmus (a negatív érzések átélésére való
hajlam, sérülékenység), extraverzió (energia, pozitív érzelmek, dominancia,
mások társaságának keresése), nyitottság (a művészetek, kalandok, érzelmek
átélésének élvezete), barátságosság (arra irányuló tendencia, hogy az egyén inkább
együttműködő, mint ellenséges legyen másokkal), illetve lelkiismeretesség
(önfegyelem, célokért való küzdelem).
Háromféle érzelmet mértek a
vizsgálat során: szorongás, düh és lehangoltság. A szorongást mérő teszt (The
Inventory of Situations and Responses of Anxiety) három dimenziót vizsgált:
kognitív, fiziológiás, illetve motoros szorongás. A düh szintjét a „State-Trait
Anger” nevű skálával mérték. Ez a teszt a dühöt mint jellemző emocionális
állapotot, és mint személyiségvonást is méri. A düh mint vonás faktor további 6
alfaktorra bomlik: dühös temperamentum (jellemzően mérges és lobbanékony
természet), dühös reakció (arra való hajlam, hogy az egyén dühvel válaszoljon,
ha úgy érzi, hogy nem megfelelő módon bánnak vele), düh kifejezése (az indulat
kifejezése a környezetben lévő személyek vagy tárgyak felé), düh visszatartása
(elfojtani, vagy visszatartani a különböző bosszúságokat), düh külső kontrollja
(a düh érzésének kontrollálása, annak érdekében, hogy az egyén ne a
környezetben lévő személyeken vagy tárgyakon élje ki ezeket), illetve a düh
belső kontrollja (kontrollálni az elfojtott indulatokat saját magunk
megnyugtatásával). Végül a lehangoltságot a Beck-féle Depresszió Skálával
mérték.
A megküzdési stílust a
Megküzdési Stratégia Kérdőívvel (CSQ) vizsgálták. A skála összesen 11 faktorra
bomlik, melyek mindegyike vagy elkerülő, vagy pedig aktív megküzdési stratégia.
Az aktív stratégiák a következőek: pozitív gondolkodás, szociális támogatás
vagy megoldások keresése, az előnyök számbavétele (összehasonlítani pl. egy
rosszabb hipotetikus helyzettel, vagy más rosszabb helyzetben lévő emberekkel),
illetve vallásosság. Elkerülő stratégiának számít mások hibáztatása, ábrándozás
arról, hogy a probléma vagy azok következményei nem valósak; érzelmi elfojtás,
önmagunk hibáztatása, beletörődés, menekülés. A vizsgálat során csak a beteg
csoportban mérték a megküzdési stratégiákat, mivel ők olyan helyzetben vannak,
ami nehezen hasonlítható össze más stresszes életeseményekkel.
Az adatok elemzése az SPSS nevű
statisztikai programmal történt. A személyiségdimenziók és érzelmek (szorongás,
düh, lehangoltság) két csoportban való eltérését független mintás T-próbával
vizsgálták. Az első mérés prediktív értékeit a második (azaz 2 évvel későbbi)
mérés eredményei szempontjából pedig logisztikai regresszió segítségével
becsülték meg.
A személyiségdimenziók
tekintetében elmondható, hogy a beteg csoport szignifikánsan magasabb
pontszámot ért el a neuroticizmus és alacsonyabbat az extraverzió,
barátságosság és lelkiismeretesség faktorokban a kontroll csoporthoz
viszonyítva. Az érzelmeket vizsgálva azt láthatjuk, hogy a rákos személyek
magasabb fokú kognitív, fiziológiás és motoros szorongást élnek át, illetve
jellemzőbb rájuk a dühös reakció, a düh visszatartása és külső kontrollja,
viszont a düh kifejezésében alacsonyabb pontszámot kapnak.
A vizsgálatból az derült ki, hogy a betegség
későbbi kimenetelének szempontjából a következő tényezők a legfontosabbak: düh
visszatartása, beletörődés, önhibáztatás és lelkiismeretesség. Amennyiben az
utóbbi (lelkiismeretesség) tekintetében alacsony, a további tényezők (düh
visszatartása, beletörődés, önhibáztatás) esetében azonban magas pontszámot ér
el a személy, valószínűbb, hogy 2 év múlva kedvezőtlenül alakul a betegsége.
Ezekből az eredményekből
látható, hogy a rákos betegek magasabb fokú arousalt élnek át, amire mind a
neuroticizmus mint személyiségvonás, mind a szorongás magasabb fokából
következtethetünk. A vizsgálat egyik legfőbb hibájának tekinthető azonban, hogy
a diagnózist követően került sor a tesztek kitöltésére, ami pedig nyílván
minden emberben nagyfokú szorongáshoz vezet. Véleményem szerint ez akár nem
csak a neuroticizmus magasabb mért fokához, de akár ahhoz is vezethetett, hogy
a személyek kevésbé élték meg magukat „barátságosnak” és „extraverzívnek”. Ez
utóbbiak ugyan személyiségvonásnak tekinthetőek, tehát egy viszonylagos
stabilitással rendelkeznek a személyiségen belül, de egy ilyen nagy sokk élmény
szerintem akár ahhoz is vezethet, hogy az aktuálisan észlelt énjük
nagymértékben eltorzítja azt, hogy általában milyennek látják magukat. Ebből
kiindulva pedig szerintem szerencsésebb lenne egy olyan elrendezés ahol
egészséges populációval vesznek fel teszteket, és követik őket éveken keresztül,
mely során kiderül, hogy milyen személyiségvonásokkal és érzelmekkel
jellemezhető személyek betegednek meg főként. Viszont nyílván ez utóbbi sokkal
nehezebben kivitelezhető.
Értékesebb része a kísérletnek
a betegség kedvező vagy kedvezőtlen alakulásának vizsgálata. Ebből kiderül,
hogy a kedvezőtlenebb prognózist mutató betegek hajlamosabbak a düh
elfojtására, mint annak kifejezésére, valamint inkább olyan passzív és elkerülő
megküzdési stílusokhoz folyamodnak, mint rezignáció és önhibáztatás. Ez összhangban
áll az eddigi vizsgálatokkal is, mely alapján azoknak, akik küzdenek a
betegséggel, tehát aktív szerepben érzik magukat, kedvezőbben alakul a
betegségük.
További gyenge pontja a
vizsgálatnak a relatíve kicsi minta, illetve a csupán 2 éves követés, véleményem
szerint mindenképpen érdemes lett volna tovább vizsgálni a betegségek
alakulását, hogy láthassuk a vizsgált tényezők hosszabb távon hogyan alakítják
a betegséget.
Mindent egybevéve azonban a
vizsgálat eredményei hasznosnak bizonyulnak, mivel rávilágítanak a
lelkiismeretesség, az elfojtott düh és a megküzdési stratégiák lényegességére.
Ez a klinikai gyakorlatban is kamatoztatható, hiszen a vizsgálati eredményekből
kiindulva, ha a terápia során az önfegyelmet erősítik, a düh elfojtása helyett
inkább az adekvát kifejezést támogatják, illetve megfelelő megküzdési
stratégiákra tanítják a pácienst, akkor annak a betegsége nagyobb
valószínűséggel alakul kedvezően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése