Strukturált diabétesz edukációs program gyermekeknek és serdülőknek
Chaney, D. (2012): Structured diabetes
education for children and adolescents. Nursing
Standard. 27 (6), 41-47.
Az összefoglalót
készítette: Pintér Éva
Chaney Nursing Standard-ben megjelent cikke az
első típusú cukorbetegek egy speciális csoportjának, a gyermekeknek és serdülőknek
készült és számukra hozzáférhető strukturált edukációs programokat tekinti át
(fókuszba a DAFNE program használatának gyermekek és serdülők esetében
jelentkező korlátai kerülnek). Megvizsgálja, 2012-ben milyen metodológiai
problémák állnak fent európai (legfőképp brit), valamint Egyesült Államokból
származó áttekintő tanulmányok, review-k segítségével. Fontos, hogy a
kulturális, gazdasági és egyéb különbségekre is reflektál a beválasztott
tanulmányok származási országát is figyelembe véve. Felhívja a figyelmet arra,
hogy a legtöbb tanulmány és review az USÁ-ban készült, ezért megkérdőjelezi
általánosíthatóságát; ami nekünk, magyar olvasóknak is fontos relevanciával
bír.
(1) Első típusú
cukorbetegség
Az első típusú
diabétesszel küzdők betegsége diétájuk, étrendjük, inzulin-terápiájuk és
mozgásmennyiségük állandó monitorozását igényli azért, hogy elérjék az
megfelelő glikémiás szintet. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megszerezzék a
szükséges tudást a diéta, inzulin-terápia és mozgás glikémiás kontrollra
gyakorolt hatásáról. Ezért vált fontossá, hogy feltérképezzék a különböző
szakmai szervezetek milyen hiányosságokkal bírnak és milyen prioritások szerint
működnek, hogy segítsék a pácienseket önmaguk ellátásában. A cikkben említésre
kerül a diabétesz komplex, mindenre kiterjedő kezelése, hiszen a cél egy olyan
egészségügyi környezet létrehozása, melyben a legkülönfélébb egészségügyi
szakemberek a páciensekkel együttműködve dolgozhatnak.
Szintén ebben a részben
kerül definiálásra a betegek egy különleges csoportjának, a gyermekek és
serdülők jellegzetességeinek meghatározása. A cikk brit adatokra hivatkozva
kifejti, hogy ennek a populációnak 2010-ben mindössze 16,2 %-a érte el az
elfogadható (7,5 % alatti) glikémiás hemoglobin szintet. A jósolt élettartam az
első típusú diabéteszeseknél az átlagosnál 15 évvel kevesebb, valamint akit 15
éves koránál előbb diagnosztizáltak alapvetően gyakoribb a retinopátia és
neuropátia (diabétesszel összefüggő szem- és idegrendszeri patológiák).
Fiatalkorban a
szükséges ellátás hiánya, a képzett szakemberek elérhetetlensége és a mindehhez
társuló magas költségek mellett a legnagyobb probléma az, hogy a gyermekkori
diagnózis esetében a program címzettjei leginkább a felnőttek, szülők, mintsem
maguk a fiatal betegek. Serdülőkorban tovább nehezíti a helyzetet, hogy
intenzívebb inzulinterápia szükséges. A serdülők élete és étkezési szokása
általában rendszertelen, a terápiáknak ezért sokkal inkább flexibilisnek
kellene lenniük. Ebben segít a glikémiás kontrollt és ezáltal jobb
életminőséget eredményező többszörös, összetett inzulin injekció, ami azonban
csak korlátoltan hozzáférhető a betegek számára. Vannak kutatások, amik
megkérdőjelezik a hatékonyságát: csak akkor sikeres a terápia, ha a cikk
témáját képező strukturált edukációs programmal egészül ki alkalmazásuk.
(2) Stratégiai változások
A második részben az
angol helyzetet tekinti át a szerző. Összefoglalva elmondható, hogy a 2000-es
évek elejétől kezdve a hivatalos egészségügyi szervek a diabétesz kezelésére
komoly standardeket dolgoznak ki, olyan terveket létrehozva, melyeknek központi
elemét képezik az edukációs programok (NICE 2003, 2004; DH 2001, 2004). A NICE
2003 (National Institute for Health and Clinical Excellence) foglalkozik az
edukációs programokkal, amik „tervezett
és értékelt (követett) programok, melyek széles területet fognak át,
tartalmukban rugalmasak, figyelembe veszik a beteg klinikai és pszichológiai
szükségleteit, és adoptálva vannak az edukációs és kulturális környezetéhez.”
2004-től a hangsúly a
gyermekek és serdülők speciális szükségleteire terelődik. és elfogadnak a
programok tervezésében szerepet játszó irányelveket:
·
a programoknak
figyelembe kell venni a felnőtt tanulás irányelveit
·
amennyiben nem
ellenjavallott, az edukációnak csoportosan kell történnie
·
a programokat képzett
szakembereknek kell tartani, és mindenki számára hozzáérhetővé kell tenni
·
minden edukációs
csoportnak szüksége van legalább egy diabétesz specialistára és egy
dietetikusra
(3) Dózisbeállítás normális
étkezés esetén
Ebben az alfejezetben
az úgynevezett DAFNE (Dose Adjustment For Normal Eating) edukációs program
hatékonyságával kapcsolatos észrevételeit fejti ki a szerző. A DAFNE egy 5
napos flexibilis intenzív-inzulin kezelésről szóló edukációs program felnőttek
részére. Bár a randomizált kontrollált vizsgálatok vizsgálati és városlistás
elrendezésben megerősítik a rövid- illetve hosszú távú hatásokat (életminőség,
élettel való elégedettség és egyéb cukorbetegséggel összefüggő mutatók, mint a
HbA1c mutatók javulása), az eredményeket mégis fenntartásokkal kell kezelnünk.
Ennek oka, hogy nagyon magas volt a kezelés elfogadásának visszautasítási
aránya, ami a program potenciális rutin beavatkozásként való elfogadásának
nehézségeire mutat rá. Ugyanígy figyelmeztet Chaney, hogy ne fogadjuk el
automatikusan a DAFNE-t a gyermekek és serdülők számára is alkalmas edukációs
programként.
(4) Gyermekek és serdülők
oktatása
A gyermekek és serdülők
esetében a kezelés alapvetően különbözik a felnőttekétől. A fentiekben elemzett
DAFNE program erre a populációra átdolgozott változatának a következő elveket
és kiegészítéseket kell szem előtt tartani:
·
az óráknak
célorientáltnak kell lenniük, és magas elvárásokat kell közvetíteniük
·
lehetőséget kell adni a
tanulóknak a munkájuk önálló megszervezésére
·
az óráknak stimulálni
kell a tanulókat; tartalmuk legyen releváns és kihívást jelentő
·
az órákat a diákok
képességeihez és tanulási szükségleteihez kell igazítani
·
a diákok nyelvéhez kell
igazítani az órákat, és lehetőség szerint azt fejleszteni
·
sokszínű tanulási
tevékenységek használata
·
megfelelő kontroll
lehet a tanulók involváltságát és figyelmét vizsgálni
(5) Korábbi
pszichoedukációs programok gyermekeknek és serdülőknek
Ebben a részben három
az elmúlt évtizedben született kutatásokat összegző review-t emelt ki a szerző,
melyek szerint a programok három fő jellemzővel írhatók le: 1. „edukációs” – diabétesszel kapcsolatos
szkillek és tudás; 2. „pszichoszociális”
– problémamegoldás, megküzdési stratégiák, családterápia; és végül 3. „pszichoterápiás” – tanulás, szkillek és
önértékelés kombinációja.
A három review (Hampson
et al, 2001; Murphy et al, 2006; Couch et al, 2008) ugyanazokra a problémákra
hívja fel a figyelmet az idő előre haladtának ellenére is: kulturális
különbségek figyelmen kívül hagyása, kis elemszámú, gyakran nem randomizált
vizsgálatok, a programok pontos leírásának hiánya, különböző kimeneti változók
és mérőeszközök használata, hosszú távú hatás vizsgálatának hiánya.
(6) A strukturált edukáció
eredményessége
Bár a kutatások több
területen beszámolnak a strukturált edukációs program hatására fellépő pozitív
változásokról (tudás, vércukorszint-kontroll, fizikai aktivitás, pszichológiai
jóllét), de a hosszú távú eredmények bizonyítására még további kutatások
szükségesek.
(7) Költségek
A bár igen költséges DAFNE
program és hasonló változatai Németországban és Ausztriában a várható
élettartam növelés mellett bizonyítottan pénzt spórolnak meg az egészségügyi
rendszernek. Természetesen ezen a területen is további kutatások szükségesek
(8) Aktuális edukációs programok
Nagy-Britanniában
Az elmúlt években számos új
strukturált edukációs program került kidolgozásra, melyek az idézett review-k
kritikáit próbálják orvosolni, de még tesztelés fázisban vannak.
(9) Konklúzió
A strukturált diabétesz
edukációs programok széles elfogadottságnak örvendenek, és bevett gyakorlatként
tekintenek rájuk, mégis a DAFNE az egyetlen program, ami teljesíti a hivatalos
szervek által előírt sztenderdeket. Ugyanakkor gyermekek és serdülők számára
még ez a program is csak bizonyos megkötések mellett alkalmazható, ami új
programok kidolgozását teszi szükségessé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése