Burnout (kiégés), szerepkonfliktus, munkával való elégedettség és pszichoszociális egészség magyar egészségügyi dolgozók körében: kérdőíves kutatás

Piko, B. (2006) Burnout, role conflict, job satisfaction and psychosocial health among Hungarian health care staff: A questionnaire survey. International Journal of Nursing Studies,  43. 311-318.

Az összefoglalót készítette:  Bodnár Vivien

Bevezetés:

A szerzők a kutatást meghatározó fogalmak definiálásával kezdik a tanulmányukat: A „kiégés”/ burnout az érzelmi kimerülés szindrómája, mely deperszonalizációval és csökkent személyes teljesítménnyel jellemezhető. Alapvetően a krónikus munkahelyi stresszre adott elnyújtott reakció. Jellemzően leginkább a humán orientációjú állásban dolgozók- oktatásban, egészségügyben és más társadalmi szektorban foglalkoztatottak- számítanak veszélyeztetett populációnak a kiégés kapcsán, mert ezekben az esetekben a foglalkoztatottak mind pszichológiai, mind pedig érzelmi és fizikai megterhelésnek vannak kitéve.

A szerzők a szerepkonfliktust a kongruens elvárásokkal, a munkahelyi megbecsülés hiányából eredő pszichés kényelmetlenséggel és az ennek következtében kialakuló negatív érzelmi reakciókkal jellemezik.

A munkával való elégedettség esetén azt találták, hogy ennek a változónak nagy hatása van a munkával kapcsolatos viselkedésekre, mint például a munkakerülésre, felmondásra és munkahelyi teljesítményre. Általában az egészségügyben dolgozók alacsonyabb elégedettséggel jellemezhetőek, mint a más típusú szervezetekben dolgozók.

A pszichoszomatikus tünetek megjelenésének gyakorisága a különböző egészségügyi problémák indikátora.

Magyarországon 1989 óta óriási változások jellemezték az egészségügyet, mely változások az ország szocioökonómiai átalakulásával összhangban következtek be. Ilyen egészségügyi reformok jellemzik a költségvetést, a betegek jogait, az orvosi oktatást, a tulajdon kérdését, a politikai döntéshozást és számos már területet. Leginkább a költségvetési megszorítások következtében meghatározott alacsony bérek és az így megjelenő munkahelyelhagyások, illetve munkahelyi problémák jelentkeztek markánsan. Jelen tanulmányban a szerzők kísérletet tesznek arra, hogy amennyiben a pszichoszomatikus problémák jó indikátorai az egészségügyi dolgozók (speciálisan a nővérek) kiégésének bejóslásában, úgy egyrészről azonosítsák a kiégés- szerepkonfliktus és munkahelyi elégedettség összefüggéseit, másrészről pedig feltárják az előbbiekben említett változók hatását a pszichoszociális munkahelyi környezetre és a pszichoszomatikus tünetek megjelenésére nézve.

Módszer:

A vizsgálatban résztvevők Szeged két legnagyobb kórházából kerültek ki: 450 kérdőívet küldtek szét az intézményekben. A válaszadási arány 44,6%-os volt, melynek következtében ugyan csökken az adatok általánosíthatósága, a szerzők szerint azonban az adatok mégis reprezentálják a magyar egészségügyi dolgozók pszichoszociális problémáit bizonyos mértékig.

A vizsgálatban résztvevők egy önkitöltős/ névtelen kérdőívet töltöttek ki, melyben szociodemográfiai változókra (kor, nem, iskolai végzettség, stb.) vonatkozó és munkával, illetve egészséggel kapcsolatos információkra kérdeztek rá a vizsgálatot végzők.

A munkával kapcsolatos változók közül a kiégést a 22 itemes MBI (Maslach Burnout Inventory) segítségével mérték. A kérdőív három skáláját az érzelmi kimerülés, a deperszonalizáció és a személyes siker alkotja. A munkával való elégedettséget 4 itemre adott válaszok összegzéséből kreált pontszámmal jellemezték egy 4-12-ig tartó skálán. A szerepkonfliktus meghatározásához szintén négy itemet használtak, melyekkel kapcsolatban a résztvevőknek el kellett dönteniük, hogy egy 5 fokú skálán az adott állításokban megfogalmazott problémákkal milyen gyakran szembesültek.

Az egészséggel kapcsolatos változók mérése során arra kérdeztek rá, hogy különböző pszichoszomatikus tünetek (hátfájdalom, alvási problémák, tenziós fejfájás, krónikus fáradtság, erős szívdobogás, hasmenés és gyomorfájdalmak) milyen gyakran fordultak elő a válaszadók életében az elmúlt 12 hónapban.

Eredmények:

A kanadai, norvég és amerikai mintákkal összehasonlítva a következő eredményekre jutottak a kutatók: az érzelmi kimerültség kissé alacsonyabb, a deperszonalizáció kissé magasabb és az egyéni teljesítmény jelentősen alacsonyabb volt a magyar mintán a norvég eredményekhez képest. A kanadai egészségügyi dolgozókkal összehasonlítva az utóbbi változó tekintetében jelentősen alacsonyabb értékeket értek el a magyarok, míg az első kettő esetében magasabbat. Az amerikaiak alacsonyabb emoncionális kimerültséggel és deperszonalizációval jellemezhetőek és magasabb teljesítménnyel a magyarokhoz képest.

A korrelációs elemzések szignifikáns interkorrelációkat mutattak a kiégés alskálákon belül, továbbá az érzelmi kimerültség és a deperszonalizáció pozitívan korrelált a pszichoszomatikus tünetek pontszámával, szerepkonfliktussal és negatívan a munkával való elégedettséggel. Az egyéni teljesítmény pozitív együttjárást mutatott a munkával való elégedettséggel és negatívat a pszichoszomatikus tünetekkel és a szerepkonfliktussal.

 A többszörös regressziós elemzések eredményei a kiégés alskálák kapcsán a következőképpen alakultak: a munkával való elégedettség negatív, míg a szerepkonfliktus pozitív prediktora volt az érzelmi kimerülésnek és a deperszonalizációnak. A munkával való elégedettség továbbá szignifikáns pozitív kapcsolatban volt az egyéni teljesítménnyel és a nem, illetve az iskolázottság szintén kapcsolatot mutattak az utóbbi változóval: a magasabb iskolai végzettségű nők hajlamosabbak voltak a kisebb szintű deperszonalizációra és magasabb személyes teljesítményre. A nem, életkor és az iskolázottság bejósolta a deperszonalizációt. A pszichoszomatikus tünetek a nőknél jelentek meg nagyobb gyakorisággal. A munkával való elégedettségnek a kiégés skálák, különösen az érzelmi kimerülés, szignifikáns prediktora volt. A szociodemográfiai adatokat illetően azt találták, hogy a magasabb végzettségű női dolgozók kisebb elégedettséggel jellemezhetők.

Összegzés:

A kutatások azt sugallják, hogy szoros kapcsolat van a munkával való elégedettség alacsony szintje, a kiégés és más szervezeti faktorok között, továbbá a munkakörnyezet előbbiekben említett elemei negatív elemei káros hatással vannak a dolgozók egészségére. A kiégés, mint a munkahelyi stressz egyik központi eleme, a norvég, kanadai és amerikai mintákhoz képest magasabb volt a magyar mintában. Jelen vizsgálat szoros összefüggést mutatott ki a pszichoszomatikus tünetek és a kiégés között. A tüneteket a kiégésen túl a szerepkonfliktus és az egészségügyben eltöltött évek száma is jól bejósolta, továbbá a nők esetében ez a hatás kifejezettebb volt. A kiégés, különösen annak az érzelmi kimerültség dimenziója, szorosan együttjár a munkahelyi elégedetlenséggel, mint ahogy azt már más vizsgálatok is kimutatták. Az elégedettség a kiégés skáláknak negatív prediktora volt, míg a szerepkonfliktus pozitívan járt együtt az érzelmi kimerültséggel és a deperszonalizációval. Az iskolázottság a munkával való elégedettséggel (negatív), a deperszonalizációval (negatív) és az egyéni teljesítménnyel (pozitív) mutatott kapcsolatot.

Ezen eredmények hangsúlyozzák a pszichoszociális munkakörnyezet fejlesztésének fontosságát a magyar egészségügyi dolgozó körében. Jelen tanulmány értelmezésekor azonban figyelembe kell vennünk néhány korlátozó tényezőt: egyrészről a mintaválasztási stratégiának, illetve az alacsony válaszadásnak köszönhetően csökken az eredmények általánosíthatósága, másrészről pedig a keresztmetszeti kutatási stratégia alkalmazása nem enged véletlenszerű kapcsolatokat a változók között.

A tanulmány kiemeli a pszichoszociális környezet fontosságát, illetve a kölcsönös összefüggéseket a kiégés, szerepkonfliktus, munkával való elégedettség és pszichoszomatikus tünetek kapcsán a magyar egészségügyi dolgozók körében. Az eredmények azt sugallják, hogy elsődlegesen az egészségügyi szféra fejlesztése és specifikus intervenciók lennének szükségesek a kiégés, alacsony elégedettség és az ezek következményeképpen fellépő munkahelyelhagyások kiküszöbölésére.