Az  öngyilkosság miatti gyász és a komplikált gyász

Young, I. T., Iglewicz, A., Glorioso, D., Lanouette, N., Seay, K., Ilapakurti, M., Zisook, S. (2012). Suicide bereavement and complicated grief. Dialogues in Clinical Neuroscience, 14(2), 177-186.

Az összefoglalót készítette: Orosz Andrea

Bevezetés

Közel 1 millió ember hal meg évente öngyilkosság miatt. Az öngyilkosság minden korosztályban az első 10 vezető halálok között van. 2008-2009 között az USA-ban 8,3 millió 18 év fölötti felnőtt gondolt az öngyilkosságra, 1 millióan öngyilkossági kísérletet is elkövettek, majdnem 37000 esetben jelentettek befejezett öngyilkosságot, és közel húszszor ennyi alkalommal kerültek nem végzetes öngyilkossággal kórházba az amerikai lakosok egy év alatt. A statisztikák alapján, míg a befejezett öngyilkosságok száma a férfiak körében magasabb, addig az öngyilkossági kísérletek a nők, fiatal felnőttek és serdülők körében gyakoribb. A leggyakrabban alkalmazott öngyilkossági módszerek: lelövés, akasztás, szer túladagolás, mérgezés, le/kiugrás, fulladás, közúti ütközés, vízbe fulladás, elvérzés és áramütés. Ezek mellett vannak közvetett módszerek is például a vakmerően vagy nem rendszeresen igénybe vett gyógykezelés. A közvetett módszerek illetve például a közúti ütközés és a szer túladagolás esetén sokszor nehéz eldönteni, hogy baleset történt vagy szándékos öngyilkosság történt. Amennyiben a személy az öngyilkossági szándékát írásban vagy szóban közölte, abban az esetben könnyebb megállapítani a szándékosságot. Az öngyilkosságok 90%-ában a személyeknek diagnosztizálható mentális zavaruk vagy szerabúzusuk van. A major depresszív zavar és a bipoláris zavar a két leggyakoribb, gyakran szenvednek szerabúzusban is és skizofréniában. A korábbi öngyilkossági kísérlet(ek) a legerősebb bejóslója az újabb kísérletnek.

Gyászreakciók

A gyász univerzális, ösztönös és adaptív reakció egy szeretett személy elvesztésekor.

Akut gyász

Szeretett személy elvesztésekor a gyászolók - tekintet nélkül a halál okára - intenzív negatív érzelmeket élnek át. Közvetlenül a halál után, gyakran az érzelmi dermedtséget, sokkot és tagadást tapasztalnak. Néhány gyászolós számára ez a tagadás adaptív, mert kis haladékot jelent a fájdalom, az elfogadás és a feldolgozás előtt, hogy az ekkor szokásos ügyek intézéséhez legyen erejük. Azonban a legtöbbjük számára a fájdalom csak úgy nem lökhető el, napok, hetek, hónapok telnek el addig, amíg felfogják a valóságot kognitívan és emocionálisan is. A gyász az egyik legfájdalmasabb élmény az életben: gyötrődés, hiány, magányosság, harag, bűn, szorongás, félelem, betolakodó képek, deperszonalizáció, boldogtalanság és sok más érzés kíséri. Kezdetben a gyötrődés és a kétségbeesés mindig jelenlévőknek tűnnek, aztán túlnyomórészt a „gyász nyilallásaiban”. Az akut gyászt kísérő érzések intenzitásukban és gyakoriságukban fokozatosan csökkennek, lehetővé téve, hogy a személy elfogadja a veszteséget és helyreállítsa az érzelmi egyensúlyát és figyelmét újra megnyissa a külvilág felé is.

Integrált gyász

A legtöbb esetben az akut gyász ösztönösen átalakul integrált gyásszá több hónap alatt. Ez az időszak jelentősen meghosszabbodhat, ha a szeretett személy öngyilkos lett. A szeretett személy elvesztéséből való „meggyógyulás” által, a gyászolók képessé válnak: felismerni, hogy meggyászolták a személyt, a halott személyre nyugalommal gondolni, visszatérni a munkába, újra megtapasztalni az örömöt, és ismét keresni mások társaságát és szeretetét. Amennyiben mindez nem valósul meg, komplikált gyászról beszélünk.

Komplikált gyász

Komplikált gyász esetén az akut gyász időszaka jelentősen meghosszabbodik, ezzel distresszt és zavart okoz a funkcionálásban. Az akut gyászra jellemző érzések, jelenségek nem enyhülnek, nem csökkennek, ugyanolyan „frissek” maradnak, mint a halál bekövetkezte után. A gyászoló nem képes életét tartalmasan újraszervezni. A gyászolók 10-20%-ánál alakulhat ki komplikált gyász, amelynek megjelenésében az öngyilkosság miatt gyászolóknak nagyobb kockázatuk. A komplikált gyász kapcsolatban van a gyenge pszichológiai és fizikai működéssel. Magasabb arányú a pszichiátriai komorbiditás (pl. PTSD, major depresszív zavar) köztük, és nagyobb a kockázata a szuicid ideációnak és viselkedésnek.

Az öngyilkosság utáni gyász

Az öngyilkosság után hátramaradottak esetén is ugyanazok az érzések és jelenségek mutatkoznak, mint más okból elhunyt személyek gyászolóinál, azonban a szuicid hátramaradottak számára elkerülhetetlen, egyedi kihívások lépnek fel: a stigma és a trauma hatásai. Kutatások nem találtak pszichiátriai zavarok vonatkozásában különbséget a kétféle gyászolók között, de azt megállapították, hogy a szuicid gyászolóknál több esetben tapasztaltak elutasítást, hibáztatást, szégyent és stigmát, tehát minőségi különbség van a két gyász között.

Az öngyilkosság miatt gyászolók legtöbbször meg akarják tudni, hogy miért történt. A hátrahagyott üzenetek segíthetik a megértést, de számos kérdés még így is megválaszolatlanul marad számukra. Gyakori, hogy keresik a felelőst a történtekért, önmagukat vagy másokat hibáztatnak, és nem veszik figyelembe, hogy számos tényező hozzájárulhatott az öngyilkosság bekövetkezéséhez. Újra és újra átgondolják az utolsó helyzetek, keresik, hogy mit kellett volna észrevenniük, vagy mit kellett volna másképp csinálniuk. A gyászolókat önvádolását csökkentheti, ha megértik, hogy szerettük pszichiátriai zavarral küzdött a halála idején. A legkínzóbb gyász a gyermeküket elvesztő szülőket éri, főleg ha a gyermek öngyilkos lett, és ha még fiatal is volt, akkor a szenvedés hatványozódik, egyre jelentősebb szerepet kap a bűn és a felelősség. Ebből következik, hogy az öngyilkosság esetén a személy életkora a legfontosabb előrejelzője a gyász intenzitásának.

Gyakran éreznek elutasítást és elhagyatottságot, mert a szeretett személy inkább feladta és elhagyta őket, ennek okaként pedig arra gondolnak, hogy nem volt elég erős a kapcsolatuk ahhoz, hogy életben tartsák őket. A gyermekek szüleik öngyilkossága esetén, azt gondolják, hogy a számukra legfontosabb, legbiztosabb személy elhagyta őket. A harag is sűrűn jelenik meg a gyászolók körében: haragszik magára, az elvesztett személyre, a családtagokra, a szociális ellátásra, Istenre és a világra. Akkor is haragszanak, amikor rájönnek, hogy haragszanak a halott személyre, miközben ő szenvedésében döntött a halál mellett.

Az öngyilkosság stigmatizált. A gyászolóknak nehéz beszélni a történtekről, a beszélgető partnerek pedig kellemetlenül érzik magukat a témától, elrettennek attól, hogy beszéljenek róla, ezért a gyász hangulatuk izolálódik, rejtegetik a halál okát. A veszteséggel való megküzdés gyakran a vallás által történik, azonban az öngyilkosság miatt gyászolók szégyenletesen érzik magukat, mert a legtöbb vallás elutasítja az öngyilkosságot. Mindez a stigmatizáltság gátat vet a gyógyulás útjába.

Az öngyilkosság hátramaradottjainál nagyobb valószínűséggel alakul ki poszttraumás stressz zavar (PTSD), mert gyakran szemtanúi az öngyilkosság befejezésének vagy ők találnak rá a halott személyre, aki sok esetben testileg sérült. Az ilyen hátborzongató képek újra és újra betolakodhatnak a képzeletbe, ami ellen küzdeniük kell.

Annak ellenére, hogy az öngyilkosság gyászolói tudják milyen fájdalmas valakit így elveszíteni, nagyobb szuicid kockázatnak vannak kitéve, mint más gyászolók. Előfordul köztük, hogy a saját szuicid ideációikkal küzdenek, amelyről tudják, hogy a szeretett személyük öngyilkossággal vetett ennek véget; nem tudják elviselni a gyász negatív érzéseit, a megszüntetés egyetlen útjaként az öngyilkosságot látják; és az is, hogy ugyanolyan módon végeznek magukkal, hogy közelebb kerülhessenek hozzá.

Mindezen jellemzők miatt, az öngyilkosság miatt gyászolóknak nagyobb az esélye a komplikált gyász, a PTSD és a major depresszív zavar kialakulására.

Kezelés

Normál gyász esetén általában nincs szükség intervencióra. Azonban az öngyilkosság utáni gyászolók esetében gyakran előfordul, hogy az adaptív folyamat mellékvágányra hajt, emiatt kezelést igényelnek. Komplikált gyászban lévőknek egyértelműen szükséges a segítség, az ő gyógyszeres kezelésük hatékonyságáról még nem születtek egyértelmű eredmények, viszont pszichoterápiás kezelésük van: a komplikált gyász terápia (CGT).

Az öngyilkosság miatt gyászolóknak egyrészt segíthetnek az önsegítő csoportok, ahol a tagok hasonlóan éreznek, hasonló tragédiát éltek meg, másrészt a kognitív viselkedésterápia (CBT), az idő korlátozott interpretatív terápia (time-limited interpretive therapy) és a CGT, harmadrészt komorbid zavarok (pl. major depresszív zavar, PTSD) esetén gyógyszeres kezelés okozhat pozitív változást az állapotukban.