Dohányzó várandósok egészségének  fejlesztése: viselkedési hatások, költségek és előnyök

A választott tanulmány: Windsor, R. A., Lowe, J. B., Perkins, L. L., Smith-Yoder, D., Artz, L., Crawford, M., Amburgy, K., Boyd, N. R. (1993). Health Education for Pregnant Smokers: Its Behavioral Impact and Cost Benefit. American Journal of Public Health, 83(2), 201—206.

Az összefoglalót készítette: Várkonyi Lilla

Rövid összefoglalás. A tanulmány, melyet választottam, egy randomizált vizsgálatot alkalmazott különböző egészségfejlesztéssel kapcsolatos programok hatásának mérésére 814 várandós nő esetén. A résztvevőket két csoportba osztották (kísérleti és kontroll csoport), a dohányzási státuszt önbeszámolás és nyálból való mintavétellel határozták meg, háromszor a várandósság folyamán. A kísérleti csoportba tartozók majdnem kétszer akkora eséllyel hagytak fel a dohányzással, így a tanulmány végköveteztetésként megállapította, hogy az ilyesfajta egészségmegőrző programok hatékonyak és ez a hatékonyság a költségekben is megmutatkozik.

A tanulmány a várandósság alatti dohányzással foglalkozik, ami azért is kiemelkedő jelentőségű kérdéskör az egészségpszichológia területén, mert a várandós nő nem csak a saját egészségét veszélyezteti ezzel a viselkedéssel, hanem a magzat egészségét, vagy adott esetben akár az életét is. Az ismertetett kutatás abban különbözik az eddigiektől, hogy a viselkedési hatásokkal is foglalkozik, illetve a kutatók ezen a területen először költség-hatékonysági elemzést is készítettek.

A vizsgálatot magát négy várandóssági klinikán folytatták le, melyek a teljes terhes popláció 85%-ának ellátását végezték. A teljes vizsgálatot megelőzte egy pilot vizsgálat, mely során felmérték a dohányzás előfordulásának és az alap ellátásnak köszönhető dohányzás abbahagyásnak a mértékét; kiképezték az egészségügyi konzultánsokat; és tesztelték a módszereket. A pilot során a vizsgálatba bevont várandósok (4352 fő) 31,7%-a dohányzott, és a dohányzók mindösszesen 15,2%-a (210 fő) szokott le a dohányzásról, mikor megtudta, hogy várandós, de közülük is 74-en visszaestek a szülés idejére. Véleményem szerint ezek megdöbbentően rossz arányok, de talán magyarázhatóak azzal, hogy a vizsgálatot a ’80-as évek végén folytatták le, akkor talán még nem volt annyira elterjedt a leszokás támogatása.

A fő vizsgálatban végül 814 várandós vett részt, akiket egy számítógép sorolt random módon a két csoportba (vizsgálati csoport: 400 fő, kontrollcsoport: 414 fő). Ezen kívül volt egy harmadik csoport, a „történelmi összehasonlító csoport”, ide a már említett pilot vizsgálatból kerültek be résztvevők, szám szerint 269-en.

A használt intevenciós eszköznek három komponense volt.

1. Az első vizit alkalmával egy erre kiképzett egészségügyi tanácsadó sztenderdizált leszokást elősegítő eszközökkel, készségekkel ismertette meg a résztvevőket, és felvilágosította őket a lehetséges rizikókról, kb. 15 percben. A résztvevők egy otthon használható, 7 napos, leszokást elősegítő segédanyagot kaptak.

2. Egy következő vizsgálat során megerősítették a várandósokat a tanultakban, és emlékeztették rá őket táblázatos formában (ez utóbbit egy orvosi levéllel küldték ki a vizsgálatot követő 7 napon belül).

3. Ebben a részben szociális támogatást nyújtottak a várandósoknak, mégpedig „sorstárs” levelek, szerződés és tippek segítségével, ezen kívül egy egyoldalas hírlevél is kiküldésre került, melyben sikeresen leszokók osztották meg tapasztalataikat, további negatív következmények is felsorolásra kerültek, illetve leszokást elősegítő tippeket is olvashattak a várandósok.

A fentieken kívül minden várandós számára hangsúlyozva volt a leszokás fontossága, és két kiadványt is kaptak: „A dohányzás és kettőtök sorsa”, és „Hol találhatsz segítséget, ha le akarsz szokni” – ez utóbbiban kontaktinformációk, telefonszámok és a helyi leszokást segítő programok árai is benne voltak.

A kutatók többféle mérési eszközt is alkalmaztak, egyrészt kérdőívvel is felmérték a dohányzási státuszt, az egészséggel kapcsolatos hiedelmeket és a leszokásra való elkötelezettséget. Ezen kívül nyálmintát is vettek. Mindkét felmérést még kétszer ismételték a várandósság folyamán. Minden beteg esetében megállípították a leszokás mértékét – „komoly” leszokónak számított, akinek az értékei legalább 50%-kal kevesebbek voltak az utánkövetés során az alapértékhez képest.

Mérték ezen kívül a betegek együttműködését is a kísérleti csoportban, mégpedig egy önkitöltős kérdőív segítségével, melyben arra kérdeztek rá, hogy hányszor használták a rendelkezésre bocsájtott anyagokat, illetve mely módszereket alkalmazták (azok számítottak együttműködőknek, akik 4 vagy több napon át használták az útmutatót, vagy legalább 5 eszközt felhasználtak belőle. (Az eredményekből kiderült, hogy a résztvevők 63%-a volt együttműködő.)

A kutatók azt is kiszámolták, hogy mennyi a költsége a beavatkozásoknak: kb. 6 dollárt számoltak ki minden várandós esetén. A mérleg másik oldalára a kis súlyú újszülöttek ellátási költségeit tették (mivel a dohányzás 20-35%-kal megnöveli ezt a fajta kockázatot).

Az eredmények azt mutatták, hogy a kísérleti csoportba tartozók nagyobb eséllyel szoktak le a dohányzásról, mint a kontroll csoportba tartozók. Ez a fekete lakosság körében 7,4%-kal magasabb leszokási arányt jelentett, míg a fehér lakosság körében ez az arány 4,9% volt. Ez a különbség a két csoport közt a kontroll csoportban is megfigyelhető volt. A leszokást szignifikánsan befolyásoló tényezők a kísérleti csoport-tagság, az alap dohányzási szint és a rassz voltak. A kutatók azokat a nőket is figyelembe vették, akik nem szoktak le, de jelentősen csökkentették a dohányzás mértékét – a leszokást és az elszívott szálak mennyiségének csökkenését összességében „viselkedési változás”-ként aposztrofálták, ennek mértéke a kísérleti csoportban 31% volt, míg a kontroll csoportban 20,8%.

Érdekes eredmény volt még, hogy visszamenőleg is megvizsgáltak egy 100 főből álló mintát („történelmi” kontroll csoport), az ő esetükben találták a legkisebb leszokási mértéket (3%, a kontroll csoport 8,5%-ához képest).

Azt találták ezen kívül, hogy az intervenció 2. és 3. lépésének bevezetése nem növelte szignifikánsan a leszokók arányát a pilot vizsgálathoz képest (ahol csak az 1. komponenst alkalmazták).

A költséghatékonyságot is kiszámolták a kutatók. Statisztikákat hívtak segítségül, melyek szerint adott évben 2000 alacsony súlyú újszülött született, ebből kb. 400 esetet okozott a dohányzás. Ebből 32 esetet lehetett volna megakadályozni a programmal, figyelembe véve, hogy a számítások alapján 8%-kal csökkentette a program a dohányzás okozta alacsony születési súly előfordulását. A program költségeit is figyelembe véve, minimum 365.728 USD-t lehet megspórolni a programmal. A kutatók ezután variálták a különböző komponenseket, hiszen nem lehet kiszámítani pl. a program pontos költségeit; megnézték, hogy ha kevesebb viselkedési hatást feltételeznek; ha a dohányzás kisebb hatását feltételezik a kissúlyú születésre; ha a program nagyobb költségeit feltételezik, vajon befolyásolja-e a költséghatékonyságot; azt találták, hogy egyik komponens megváltoztatása sem befolyásolja azt, hogy megéri-e alkalmazni a programot.

A megbeszélésben a kutatók hangsúlyozták a program eredményességét és költséghatékonyságát, ugyanakkor megjegyezték, hogy átfogóbb egészséges életmódra nevelő programokra is szükség lenne.