Elméleti  paradigmaváltás a szociális gerontológiában: A sikeres öregedéstől a harmonikus öregedés felé.

Liang, Y., Luo, B. (2012). Toward a discourse shift in social gerontology: From successful aging to harmonious aging. Journal of Aging Studies, 26, 327-334.

Az összefoglalót készítette: Kocsel Natália

Absztrakt:

A sikeres öregedés, noha talán ellentmondásos, átívelő fogalmi keretként használatos a szociális gerontológiában. A szerzők a sikeres öregedés meghatározást igen problémásnak tartják négy dimenzió mentén is, és az ezzel kapcsolatos aggályaikat fogalmazzák meg ebben, a főként elméleti jellegű kritikai összefoglalóban. Először is, a „sikeres öregedés”, figyelmen kívül hagyja a természetes öregedési folyamatot, ezáltal okozva diszharmóniát test és lélek között. Másodszor, mivel mindenek előtt a számszerűsíthető, kvalitatív aktivitást és az „erkölcsi folytonosságot és elfoglaltságot” hangsúlyozza, elsiklik a mélyebb vonatkozású, minőségi tapasztalatok felett. Harmadszor, a sikeres öregedés kapitalista és fogyasztói összetevőire igen kevés figyelem irányul. Végül pedig, ez egy olyan fogalom, amely a nyugati (főként amerikai) értékeken alapul, emiatt pedig nem is alkalmazható könnyedén más kultúrákra.

Ennek okán a szerzők a harmonikus öregedés elnevezést javasolják, mely a Jin-Jang filozófiából eredeztethető. A harmónia így nem egyöntetűséget, sokkal inkább különbségeken alapuló egyensúlyt jelent. Ennek az új megközelítésnek az a célja, hogy felismerje az idős korban rejlő lehetőségeket és kihívásokat, csökkentse az aktivitás-, és visszavonulási elméletek közötti nyomást, begyógyítsa a test-lélek integritást és kihangsúlyozza az ember kölcsönösen függő természetét.

A fogalmi keret tehát változik, amely megkísérli intellektuálisan is feltárni, hogy milyen összetevői vannak a „jó” időskornak, valamint megpróbálja megragadni a globális öregedésben fellelhető kulturális különbségeket is. Erre az elméleti erőfeszítésre pedig szükség van, egyrészt ha azt szeretnénk, hogy megváltozzon a gerontológiában jelenleg is fennálló („adatokban gazdag, de elméletben szegény”) status quo, másrészt pedig, hogy hozzájáruljon a kultúraközi gerontológiai kutatásokhoz, oktatáshoz és kommunikációhoz is.

Az elméleti kritika jelentősége

A gerontológiai elméletek hiánya miatti, valamint a forradalmi paradigmaváltás igényének és az elérhető konceptuális keretek alkalmatlansága miatti aggodalom egy időben nagy visszhangot váltott ki a szakterületen belül. Manapság már nem szűkölködünk elméletekben, perspektívákban, melyek közül néhány: patológiai, aktivitási, visszavonulási, fejlődési, szelektáló, optimalizáló, kompenzáló, idősödést leplező perspektíva stb. Ugyanakkor mivel ezek az elméletek különváltak, a probléma értelmezése is nagymértékben attól függ, hogy milyen megközelítést vallunk leginkább magunkénak. Éppen ezért célszerű lenne egy integráló keretben gondolkozni, mely magába olvasztja a mikro-, és makro elméleteket egyaránt.

Napjainkban a sikeres öregedés a legdominánsabb és leggyakrabban hivatkozott fogalmi keret, legyen bármilyen problémás is. Az elmélet, ironikus módon, kizárólag az Egyesült Államokból származó empirikus adatokon nyugszik, mégis fenntartás nélkül alkalmazzák számos eltérő kultúrára is.

Ebből kifolyólag a szerzők a pszichológia, szociológia és filozófia tudományterületeit és szaknyelvét is felhasználva a harmonikus öregedés-t javasolják a sikeres öregedés helyett, hiszen így a kulturális különbségek is megragadhatók.

E tanulmány elsődleges célja tehát, hogy bemutassa, hogy milyen hátrányai vannak, ha az öregedést sikeresnek vagy sikertelennek aposztrofáljuk. A sikeresség ennek alapján tehát azt jelenti, hogy:

·        az idősek elkerülik a betegségeket, rokkantságot

·        magasan funkcionálnak mind fizikálisan, mind pedig kognitív szinten,

·        valamint fenntartják szociális és produktív aktivitásukat is.

Ez az elmélet tehát azt a rejtett üzenetet közvetíti, hogy amennyiben egy idős ember ezekre nem képes, vagy a korosodási folyamat a fentebb leírtaktól eltérő ütemben zajlik, úgy az öregedés sikertelen, nem megfelelő.

Az örök ifjúság illúziója

A sikeres öregedésbe mára gyakorlatilag beágyazódott az a meggyőződés, hogy a jó öregkort csak úgy lehet elérni, ha képesek vagyunk megőrizni fiatalságunkat, aktivitásunkat, ha arra törekszünk, hogy életkorunk minden apró jelét elrejtsük, ha a középkorúság értékeit akarjuk kiterjeszteni a későbbi életünkre is. Nyilvánvalóan ez a felfogás egy nagyon elfogult és tökéletlen képet fest az öregedésről, nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyva a természetes öregedési folyamatot, amely funkcióvesztéssel, és a betegségekre, sőt a halálra való fokozottabb érzékenységgel jár együtt. Emellett pedig az önmagunkkal kapcsolatos irreális elvárások komoly pszichés problémákat okozhatnak, hisz a külső és belső énképünk összeütközésbe kerülhet egymással, amely „hamis dualizmust” okozva, önmegtagadáshoz, sőt öngyűlölethez is vezethet. Ráadásul a sikerességet, tulajdonképpen a „fehér, heteroszexuális középosztálybeli férfi sztenderd” alapján mérjük, és nem foglalkozunk a társadalmi hierarchia alacsonyabb részein lévőkkel, akik talán a legvalószínűbben esnek áldozatául a sikeres öregedés főáramának, de ugyanilyen vakok vagyunk az etnikai vagy nembeli különbségekre is.

Az öregedés elleni kimerítő harcok közepette pedig könnyen elmulaszthatjuk felismerni és kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyeket csak és kizárólag az időskor hordoz magában. Minden életkornak megvannak a saját szépségei, így az idősödés is egyszerre több és kevesebb, mint a fiatalkor volt.

Mit jelent az „erkölcsi folytonosság” és mi hiányzik belőle?

Az öregedés sikeres/sikertelen kontinuum mentén való értelmezése, inkább csak a mérhető kimeneteleket hangsúlyozza és pontosan a „jó” megöregedés lényegét kerüli meg, vagyis, az egyén azon érzését, hogy az élet egy olyan nagyszerű utazás, melynek minden pillanata megéri a fáradságot, és, hogy azokat a kihívásokat melyekkel szembe került élete folyamán, sikeresen teljesítette, miközben méltósága sértetlen maradt.

Az erkölcsi folytonosság/elfoglaltság, tulajdonképpen azt jelenti, hogy az idős személy nyugdíjba vonulása után is teljesen aktív és produktív marad, ezáltal elkerülve az esetleges leértékelést. Az USA-ban sokszor előfordul, hogy a nyugdíjas polgári kezdeményezésekben vesz részt, aktívan elköteleződik egy ügy mellett, hiszen ha a pihenésnek, családnak, barátoknak szentelné magát, a társadalom a sikeres öregedés égisze alatt alulértékelné őt. Természetesen semmi gond nincs azzal, ha valaki polgárilag elköteleződik addig, amíg ez egyértelműen a saját döntése, és nem csupán a társadalom elvárásának tesz eleget.

Miközben a társadalom a fizikai/polgári aktivitást ráerőlteti az idősekre, egyszerűen nem veszi észre, hogy minél idősebb valaki, annál gazdagabb spirituális tapasztalatai vannak, melyekből mindenki sokat profitálhat. Ez a gondatlanság veszélyes lehet az idősek jólléte szempontjából, és megakadályozhatja életkori kiteljesülésüket.

Visszaásni a gyökerekhez: a kapitalizmus és fogyasztás

A kapitalista Amerika értékrendje szerint a függetlenség és a termékenység a két legfőbb erő, és azt az idős személyt, aki nem képes lépés tartani ezzel, könyörtelenül leértékelik. Ennek alapján, hajlamosak vagyunk úgy vélni, hogy a sikeres öregedés egyéni választás eredménye, ugyanúgy, ahogy a sikertelen öregedés is az egyén szubjektív felelősségén nyugszik, ahogy az is rajtunk múlik, hogy hogyan őrizzük meg aktivitásunkat sikeres öregedésünk közben.

Mindezeket az ideológiából származó problémákat a fogyasztói társadalom újabbakkal tetézi. A sikeres öregedés elleni harcban kínál fegyvertárat öregedés elleni kozmetikumok, fitnesz programok, plasztikai műtétek formájában, saját testük börtönébe zárva a korosodó embereket. Az öregedés elleni iparnak abszolút megfelel az öregedés, mint „betegség” felfogás, hisz vég nélkül árusítják az öregedést lassító, megállító, visszafordító szereket, így nem véletlenül ez az egyik legjövedelmezőbb ágazat napjainkban.

Újabb probléma: Kulturális vakság

A sikeres öregedés meghatározás nyugati, elsősorban észak-amerikai értékrenden alapul, mégsem korlátozzuk az elmélet felhasználhatósági körét csak erre a kultúrára. Míg az amerikaiak legnagyobb félelme az öregedéssel kapcsolatban, hogy elvesztik függetlenségüket, és fizikailag hanyatlani kezdenek, addig a spanyol ajkú emberek családorientáltabb felfogásuk miatt, a szeretteik elvesztésétől tartanak leginkább. Ugyanígy, míg nyugaton az idős korral összefüggő kép inkább negatív, addig kelet-Ázsiában azt vallják, hogy minden életkornak megvan a szépsége, minél idősebb valaki, annál nagyobb tiszteletnek kell övezni, illetve meggyőződésük, hogy leginkább a kölcsönösen függő én-felfogás útján valósíthatjuk meg önmagunkat.

Így tehát a sikeres öregedés sokkal szűkebb és etnocentrikusabb meghatározás annál, hogy széleskörűen alkalmazni lehessen. Nem veszi figyelembe a nemi, életkori társadalmi hierarchiabeli különbségeket, és nem ismeri fel a korosodás folyamatának sokszínű és komplex voltát ebben a folyamatosan növekvő és változó globalizált világban. Ebből kifolyólag a szerzők a harmonikus öregedés elnevezés bevezetését és használatát javasolják a gerontológiában.

A harmonikus öregedés

A harmonikus öregedés gondolatát a keleti filozófiák (konfucianizmus, taoizmus, buddhizmus) illetve a Jin-Jang ihlette. Ennek alapján a harmóniát csak holisztikus szemléleti keretbe ágyazva lehet megérteni, ahol az egymással ellentétben álló dolgok nemcsak, hogy tökéletesen megférnek egymás mellett, de ki is egészítik egymást, ezáltal érve el a folyton változó, dinamikus egyensúly állapotát. Ez a holisztikusság tetten érhető a keleti gyógyászatban, ahol a nyugatival ellentétben, átfogóan  próbálják meg kezelni a betegségeket, és a testi tüneteken túl, a lelki és szociális tényezőkre is ugyanakkora hangsúlyt fektetnek. Azt próbálják meg feltárni, hogy az egyénnek mit jelent a betegség maga, szociális, kulturális és történelmi helyzete figyelembevételével.

Így tehát a harmonikus öregedés elméletében benne rejlik a változás, egyszersmind a kognitív folytonosság, az előnyök és hátrányok, és ami nagyon lényeges, az egyéni fókusz.
A harmonikus öregedés azt jelenti, hogy az idősek nem elkülönítve, hanem egyben kezelik testi és mentális állapotukat, szem előtt tartva, hogy csak akkor lehetnek teljesen egészségesek, ha mind fizikailag, mind pedig pszichésen összhangban vannak önmagukkal és a környezetükkel. Továbbá nagyon lényeges eleme az a kollektivista, kölcsönösen függő én-felfogást valló kultúráknak, hogy az időseket tisztelni kell, hiszen olyan bőséges élettapasztalattal rendelkeznek, melyek a fiatalabbak számára is iránymutatóak és tanulságosak lehetnek. A nyugati világtól eltérően az idősek támogatása, segítése ezen kultúráknak szerves részét képezik. A harmonikus öregedés koncepciójában emellett benne foglaltatik, hogy az időseknek meg kell tanulnia a változásokra, mint fejlődési lehetőséget hordozó kihívásokra tekinteni, ezáltal növelve önbecsülésüket, valamint akármilyen nehéznek is tűnik ez a nyugati (individualista) kultúrában élőknek, meg kell tanulni szembe nézni az elkerülhetetlennel, és a halálra, mint az élet természetes velejárójára és nem, mint megsemmisülésre tekinteni.

Összefoglalás

A cikk szerzői a sikeres öregedés meghatározással kapcsolatban számos aggodalmat vázoltak fel, és megoldásként a harmonikus öregedés elnevezést javasolják. A sikeres öregedés az egyénre, a folyamatos elfoglaltságra és aktivitásra helyezi a legnagyobb hangsúlyt, a harmonikus öregedés ezzel szemben kiemeli, hogy a test és lélek ellentétének együtt kell léteznie, fontosak a harmonikus családi kapcsolatok és szociális háló, és az időskor kihívásaihoz és változásaihoz való kiegyensúlyozott hozzáállás. Ennek alapján nyilvánvalóan szükség van egy paradigmaváltásra, egy sokkal nyitottabb, megértőbb, liberális elméleti és gyakorlati szemléletre, amely a kölcsönösen függő felfogásban és a kulturális sokszínűség tiszteletében találja meg a harmonikus, boldog öregkor lényegét. A harmonikus öregedés pedig az időskornak pontosan ezt a dialektikus, és holisztikus megközelítését adja, lehetőséget teremtve arra, hogy a széttagolt, sokféle öregkorral foglalkozó elméletet összekapcsolja.

A harmonikus öregedés meghatározás a testi és mentális egészséget egyaránt magában foglalja, ezáltal hozzájárul belső és külső énképünk integrálásához és segít lecsillapítani az öregedés elleni harcot (amely egy jól kitalált marketing stratégia része) azzal, hogy tudatosítja az időskor jelentőségét. Mivel a harmónia a különbségek elismerésén és nem az uniformitáson alapul, kiemelt jelentőséget tulajdonít az életkornak, etnikai hovatartozásnak, szocioökonómiai státusznak. Végül pedig a harmónia dinamikus fogalomként írható le, hiszen aki harmonikusan öregszik, az képes megragadni és maximális mértékben kiaknázni az életkori változásokban rejlő lehetőségeket.

Dióhéjban összefoglalva kijelenthető, hogy a harmonikus öregedés egy olyan sok elemet magában foglaló felfogás, amelyben megvan az alkalmazkodás, rugalmasság képessége, s amely így felülemelkedhet az etnocentrizmus-on, így változtatva elméletekben és adatokban egyaránt gazdag tudományterületté a szociális gerontológiát.