Egy nikotinpótlás nélküli, Interneten és mobiltelefonon keresztül végzett digitális, dohányzásról való leszokást segítő program (Happy Ending): randomizált kontrollált tanulmány.

(Brendyren, H., Drozd, F., Kraft, P. (2008). A Digital Smoking Cessation Program Delivered Through Internet and Cell Phone Without Nicotine Replacement (Happy Ending): Randomized Controlled Trial. Journal of Medical Internet Research, 10 (5), e51)

Az összefoglalót készítette: Román Nóra

Ennek a tanulmánynak a célja egy olyan sokrétű, a dohányzásról való leszokást támogató program hatékonyságának vizsgálata, amely digitális eszközök, az Internet és mobiltelefon használatával kívánja a kutatásban résztvevőket a cigaretta letételében segíteni. A 12 hónapos programot Happy Endingnek (HE) nevezték el megalkotói, és ennek során a programot vezetők e-maileken, honlapokon, interaktív hangüzeneteken (interactive voice response) és SMS-eken keresztül állnak kapcsolatban a dohányzással felhagyni vágyó résztvevőkkel.

A HE program egyes elemei követik, és fő szervező elvként használják annak a pszichológiai folyamatnak a kronológiáját, amit az emberek általában a leszokási folyamat során tapasztalnak. Ennek a lényegi pontnak a megragadásában és pontos kivitelezésében látják a kutatók a programjuk majdani sikerességét.

Hogy ez megvalósuljon, több szakaszra bontották az egy éves programot. A HE egy kéthetes előkészítő fázissal indul, mely során a résztvevők minden nap e-mailen keresztül kapják meg egy weblap linkjét, melyre rákattintva az aktuális napra vonatkozó tartalommal, feladatokkal találkoznak. A siker elérése érdekében az első napokban a cél a kezelést nyújtókba vetett bizalom megalapozása, és az én-monitorozásra, aktív részvételre, elköteleződésre való buzdítás. Ez után a személyek többet tudnak meg saját dohányzási szokásaikról, nikotin függőségükről, korábbi sikertelen leszokási kísérleteik okairól, az általános- és feladathoz kötött én-hatékonyságról, problémákról, amiket az emberek a leszokási folyamat során tapasztalnak, valamint a stressz- és testsúly regulációjáról. Hangsúlyt helyeznek még ebben a szakaszban a kognitív, affektív és viselkedéses reakciókra és ezek szabályozására, amiket a ’megbotlások’, visszaesések során tapasztalhatnak. A kognitív-viselkedésterápiából is emelnek be ide elemeket, mint például hogy hogyan oldják meg az életben felmerülő problémáikat dohányzás nélkül, és hogy ismerjék fel, értsék meg, és változtassák meg diszfunkcionális, ezekkel kapcsolatos gondolataikat. Tanulnak még az én-stop, önmonitorozás, körültekintés és megküzdés-tervezés technikákról.

Ezt a kéthetes időszakot követi egy harmincnapos aktív leszokási fázis. Ennek során egy előre meghatározott napon a résztvevő abbahagyja a dohányzást. A fokozott segítségnyújtás érdekében naponta többször is kapcsolatba lép a program a személyekkel. Minden reggel e-mailértesítést kapnak a weboldal tartalmáról, ami a cigaretta letételét követő első napokban arra a motivációs konfliktusra fókuszál, ami a résztvevőkben támadhat a dohányzás rövid távú előnyeivel és hosszú távú hátrányaival kapcsolatban. Hogy a belső konfliktus kialakulását megelőzzék, interaktív hangüzenet segítségével is - biofeedback-szerűen - üzenetet küldenek a leszokás rövidtávú előnyeivel kapcsolatban (pl. a vérnyomáscsökkenésről). Különös hangsúlyt fektetnek továbbá az én-hatékonyságra: megerősítik azt az elvárást a személyekben, hogy sikeresek lesznek leszokásban és a felmerülő problémák megoldásában - dohányzás nélkül. Ezzel együtt az ’elcsábulást’ előidéző helyzetekre is felkészítik a személyeket. Az aktív részvételt olyan tevékenységekkel erősítik, mint a naplóírás, olvasás, elmélkedés, stb. Ebben a szakaszban természetesen a visszaesés esetleges problémájával is foglalkozik a program. Ehhez a gyorsan beavatkozó, ún. ’just-in-time’ terápia elemeit alkalmazzák, amelynek fő célja a visszaeséskor a minél kevesebb cigarettafogyasztás elérése, és a dohányzással való felhagyás legközelebbi időpontjának minél hamarabbi kitűzése. A HE minden este megkérdezi a résztvevőket, hogy dohányoztak-e aznap, és ha igen, mennyit. Erőfeszítést tesznek még a megbotlással kapcsolatos negatív érzelmek kivédésére, illetve a döntéshozatal szabadságának hangsúlyozására. Olyan szituációkban is felhívható az interaktív hangüzenet szolgáltatás, amelyekben a kliens úgy érzi, hogy nagyon nehéz megállnia, hogy rágyújtson.

A HE következő szakasza a tizenegy hónapos utánkövetés. Ekkor egyre ritkuló gyakorisággal a személyek még kapják az esti telefonhívásokat az aznapi dohányzás előfordulásával kapcsolatban, illetve a visszaesést megelőző rendszer a program egész ideje alatt a rendelkezésükre áll. Szintén a program végéig bátorító SMS- és hangüzeneteket kapnak a programtól.

A tanulmányban a szerzők feltételezik, hogy a teljesen automatizált, dohányzásról való leszokást segítő intervenció megnövekedett, tizenkét hónapos absztinencia-arányt fog eredményezni a kontrollcsoporthoz képest, aminek tagjai számára csupán egy önsegítő kiskönyv állt a rendelkezésükre. Továbbá azt várták a beavatkozástól, hogy már a cigaretta letétele előtt is nőni fog a kísérleti csoportban résztvevők énhatékonysága, illetve hogy ez és az elsajátított megküzdési stratégia mediálja majd a kezelés hatását.

Módszer:

A kutatásban résztevők toborzására az interneten került sor. Olyan személyek vehettek részt benne, akik elmúltak tizennyolc évesek, hajlandóak voltak leszokni a dohányzásról egy előre megadott napon, mindezt nikotinpótló szerek használata nélkül, aktuálisan napi legalább öt szál cigarettát szívnak el, rendelkeznek mobiltelefonnal, és naponta Internet- és e-mail hozzáféréssel.

A kiválasztott 296 résztvevőt random módon sorolták a két kísérleti feltétel egyikébe. A kontrollcsoport tagjai egy negyvennégy oldalas könyvecskét kaptak, amiből tájékozódhattak arról, hogy mi szükséges a sikeres leszokáshoz, illetve egyéb ezzel kapcsolatos információt nyújtó helyekről. A kísérleti csoport a HE programjában vett részt.

Az adatokat a résztvevőktől Interneten keresztül gyűjtötték a programba való belépéskor, valamint a leszokást követően 1, 3, 6 és 12 hónappal. Amennyiben az utánkövetéskor a résztvevők többszöri megkeresésre sem voltak e-mailen keresztül elérhetőek, telefonon keresték meg őket.

A fő kimeneti változó az ismételt absztinencia volt ebben a vizsgálatban, vagyis a dohányzással való felhagyást követő mind a négy mérési alkalommal absztinensnek kellett lennie a személyeknek. Absztinencia akkor volt megállapítható, ha a megkérdezett az előző hét napban egyszer sem gyújtott rá. Ezen kívül nézték még a nikotinfüggőség mértékét a Fagertröm Test for Nicotine Deendence (FTND) kérdőív segítségével, illetve az énhatékonyság és a megküzdés-tervezés mértékét. A rendszer automatikusan rögzítette a programban való folyamatos részvételt.

Az absztinencia biokémiai vizsgálattal való ellenőrzésére a kísérleti feltételek sajátosságai miatt nem volt lehetőség.

Eredmények:

A kísérleti csoportból összesen ötvenheten szakították meg a programban való részvételt, azonban az utánkövetés időpontjaiban mind elérhetőek maradtak. A két csoport között a lemorzsolódásban csak az 1 hónapos utánkövetési pontnál volt statisztikailag is jelentős különbség.

Sem a mért leíró, sem a kimeneti változók kezdeti eredményeiben nem volt különbség a kísérleti és a kontrollcsoport között. Azonban a 12 hónap elteltével összességében nagyobb arányú ismételt absztinencia volt kimutatható a HE programban résztvevők körében,  szemben a kontroll csoporttal. Ez igaz maradt akkor is, amikor logisztikus regressziót alkalmazva kontrollálták a kapott eredményeket a nikotinpótló eszközök használatára (OR= 2,86; 95% CI= 1,31-6,24; n= 290; p= 0,008) - amit igaz a kezdeti megállapodás nem engedélyezett, de mégis előfordult, szignifikánsan többször a kísérleti csoportban. Szintén a hipotézisnek megfelelően azt találták, hogy a cigaretta letételét megelőzően a beavatkozás hatására magasabb volt a HE programban résztvevők megküzdés-tervezése  (t₂₆₁= 3,1; p=0,002), és énhatékonysága (t₂₆₁= 3,0; p= 0,003)  a kontroll feltételben szereplőkéhez képest. Az énhatékonyság mediáló tényezője volt a kísérleti csoportban az absztinenciának egy hónappal a leszokás után, de 12 hónap elteltével ez a hatás nem volt kimutatható.

Az eredmények alapján tehát elmondható, hogy a digitális eszközöket alkalmazó, és teljesen automatizált dohányzásról való leszokást támogató program hatékonyabbnak mutatkozott az ismételt absztinencia fenntartásában 12 hónap elteltével is, mint az önsegítő könyvet alkalmazó feltétel, ami pedig a program pszichológiai támogatásának tulajdonítható. De hogy pontosan melyek azok az alkotóelemek, amelyek a sikerhez vezettek, az ebből a tanulmányból nem derül ki.

Bár biztosan pontosabb képet adott volna az absztinenciáról, ha lehetőség lett volna biokémiai vizsgálatra is, a szerzők tanulmányokra hivatkozva állítják, a hamis beszámolás előfordulása minimális az olyan helyzetekben, amikor nincs, vagy minimális a személyes kapcsolat a kezelést biztosító és a kliens között. Ebből a tanulmányból úgy tűnik tehát, hogy a digitális csatornákon közvetített pszichológiai támogatás is hatékony lehet a tartós viselkedésváltozás elérésében.  

Edukációs program a 2-es típusú diabétesz kialakulásának csökkentésére

Yates, T., Davies, M. J., Henson, J., Troughton, J., Edwardson, C., Gray, L. J., Khunti, K. (2012): Walking away from type 2 diabetes: trial protocol of a cluster randomised controlled trial evaluating a structured education programme in those at high risk of developing type 2 diabetes. BMC Family Practice 13:46.

Az összefoglalót készítette: Pete Barbara

Dolgozatom témájául Yates és munkatársai (2012) cikkének összefoglalását választottam, akik egy klaszter randomizált kontroll vizsgálatot terveztek meg a 2-es típusú diabétesz kialakulásának csökkentésére.

A vizsgálat hátterének leírásakor a 2-es típusú diabétesz magas prevelanciáját hangsúlyozzák az Egyesült Királyságban. A diabétesz az egészségügyi költségek 7-14%-áért felelős, így a prevenció kiemelt fontosságú. Az Egyesült Királyságban az NHS program végzi a szűrést és a prevenciót, de a kutatási eredmények gyakorlatba fordítása nem történik meg. Kutatások szerint a diabétesz mellitus a nem megfelelő életmód betegsége, az esetek 80-90%-a megelőzhető lenne egészséges életmóddal. A 2-es típusú diabétesz kialakulása a magas kockázatú populációban az életmód megváltoztatásával, fizikai aktivitással és egészséges táplálkozással 60%-kal lecsökkenthető lenne.

A szerzők ezért kifejlesztettek egy rövid strukturált edukációs programot a sétálás mennyiségének növelésére és a glükóz szabályozás fejlesztésére azoknál, akik hajlamosak a diabétesz 2-re. A kockázati csoportot orális glükóz tolerancia tesztek segítésével a csökkent glükóz tolerancián keresztül azonosították.

A vizsgálat célja, hogy kiderítsék, hogy egy rövid pragmatikus edukációs programon alapuló életmód intervenció elősegítheti-e a fizikai aktivitás hosszútávú növekedését a 2-es típusú diabéteszre hajlamosak körében. További cél annak felmérése, hogy az intervenció hat-e a glükóz szabályozásra, a diabétesz 2 kialakulására, a kardiovaszkuláris kockázati jelekre, az életminőségre és a depresszióra. Cél még a diabétesz 2 progressziójának megfigyelése egy 3 éves periódusban.

A szerzők egy klaszter randomizált kontroll vizsgálatot terveznek. A randomizációt egy független, képzett egyén végzi az orvosi rendelők szintjén. Az utánkövetést 12, 24 és 36 hónap után fogják végezni. A statisztikai eljárások alapján minimum 8 klaszterre lesz szükségük, így 10 orvosi rendelőt vesznek be a vizsgálatba.

Az orvosi rendelőknek a Leicestershire régióban egy meghívó levelet küldenek, ezután a kutatás koordinátora meglátogatja őket és tréninget és támogatást nyújt a résztvevő rendelőknek. A résztvevőket a kutatási csoport által kifejlesztett és validált Leicester Risk Assessment eszköz automatikus verziójának segítségével választják ki. Ez az eszköz a számítógépes orvosi adatokat tudja analizálni és ezek alapján kiválasztani a magas kockázatú egyéneket.

A kockázati csoport tagjai közül azokat zárják ki, akiknek már van 2-es típusú diabétesz diagnózisuk, vagy akiknél az első mérésnél derül ki a diagnózis, akik szteroidokat szednek vagy nem beszélnek angolul. A tervek alapján egy átlagos orvosi rendelő 4500 főt kezel, ebből 450 kerül be a kockázati csoportba, amiből a beválasztási kritériumoknak 330 fog megfelelni, ebből 100 vállalja a részvételt, ebből 10-nél diagnosztizálják a diabétesz 2-t, így egy átlag klaszterben 90 fő lesz. A kontrollcsoport egy információs füzetet kap a diabétesz 2 kockázati faktorairól, és arról, hogy a fizikai aktivitás és életmód-változtatás megelőzheti vagy késleltetheti a betegség kialakulását.

Az intervenciós csoportnak felajánlják a Walking Away from Type 2 Diabetes csoportos edukációs programot. A program PREPARE program tartalmán és viselkedésváltoztató technikáin alapul. A 3 órán keresztül folyó csoportos foglalkozást 2 képzett edukátor vezeti, és 6-10 fős csoportokban zajlik. A foglalkozás elsősorban a sétálás mennyiségének növelését célozza meg, a csökkent glükóztoleranciáról való tudás és percepciók felmérésével, az önértékelés és az önszabályozó képességek fejlesztésével (célkitűző stratégiák, önmonitorozás…stb.). Az önmonitorozást lépésszámláló használatával képzelik el. Azoknak, akik a kezdési ponton kevesebb, mint 6000 lépést tesznek, legalább 3000 lépéssel kell megnövelniük az aktivitási szintet (30 perc sétának felel meg). Azokat, akik több mint 6000 lépést tesznek egy nap, bátorítják, hogy növeljék 9000 lépésre. Akik több, mint 9000 lépést tesznek meg, azokat ezen szint fenntartására bíztatják és tájékoztatják, hogy az aktivitás növelésével még többet tehetnek az egészségükért. A célkitűző stratégiák esetén a közeli célok felállítására törekszenek, a résztvevők egy cselekvési terv kidolgozásával monitorozhatják a célelérés folyamatát. A program másik része az egészséges táplálkozást célozza meg, különösen a telített zsírban gazdag ételek azonosítását és helyettesítését.

A PREPARE programhoz képest a szerzők végrehajtottak néhány módosítást, hogy az edukációs program ne csak a diabétesz 2, hanem más betegségek magas kockázatú csoportjainál is alkalmazható legyen.

Az edukátorokat (kb. 10-et) az elsődleges és másodlagos ellátásból és a közösségből választanák ki. Az egészségügyi ellátásból kiválasztott edukátoroknál fontos, hogy regisztrált egészségügyi szakemberek legyenek, a közösségből kiválasztottaknál pedig, hogy a programnak megfelelő szakmájuk legyen (pl. edző). Az edukátorok tréningje 2 teljes napon keresztül történne, majd a program során állandó támogatást kapnának. A program minőségének biztosítása miatt a program alatt egy személy a terem hátsó részében ülne csendben, miközben egy cd-ről 10 másodpercenként pittyegést hall. Le kell jegyeznie, ki beszél ezen a pittyegés idején, vagy milyen egyéb dolog történik (pl. nevetés). Azt is lejegyzi, hogy az egyes modulok kulcspontjairól volt-e szó. Ezen kívül visszajelzést ad az edukátoroknak.

Az intervenciós csoportban lévő egyéneket minden évben meghívják egy csoportülésre, hogy minimális támogatást nyújtsanak az eredmények hosszútávú fenntartásában. Az utánkövető programok célja, hogy elemezzék és megértsék az adatokat, áttekintsék a fejlődést és célokat, és választ kapjanak a kérdéseikre. Minden utánkövető program 2-3 óráig tart és egy képzett edukátor vezeti.

Az vizsgálat elsődleges kimenete a fizikai aktivitás, amelyet accelerométerrel mérnek. Azt is mérik, hogy a v.sz.-ek mennyi mozgásról számolnak be az International Physical Activity Questionnare segítségével. Mindkét mérést megismétlik a 12, 24 és 36 hónapos utánkövetésnél is.

A másodlagos kimenetek egyrészt a biokémiai változók, amelyek az anyagcsere és a vese egészségét mérik (koplalás, glükóz, HbA1c, lipid profil, máj funkció tesztek, vizelet és elektrolitok). Az antropometriai és demográfiai változók közül artériás vérnyomást (ülő pozícióban, 3 mérés, utolsó két mérés átlagát véve), testsúlyt, testzsír-százalékot, derék-körfogatot, súlyt mérnek. Emellett információt gyűjtenek a dohányzásról, gyógyszerszedésről és etnicitásról. A szociális deprivációt úgy mérnék, hogy egy Index of Multiple Deprivation pontszámot sorolnának a résztvevők postai kódjához. Az étrendet a Dietary Instrument for Nutrition Education ételgyakorisági kérdőívvel mérnék. Az egészséggel kapcsolatos életminőségre is kíváncsiak lennének a szerzők, ezt a 15D eszközzel mérnék, amely az egészség 15 dimenziójára kérdez rá (mobilitás, látás, hallás, légzés, alvás, evés…stb.). A másodlagos kimenetek közül mérnék még a diabétesz kockázattal kapcsolatos percepciókat és észlelt tudást, egy rövid, validált betegségpercepciók kérdőívvel. A depressziót és szorongást a Hospital Anxiety and Depression Scale segítségével mérnék.

Összességében elmondható, hogy a szerzők széleskörűen felvázolták egy diabétesz 2 kialakulását megelőző edukációs program tervét, a kockázati csoport azonosításától a mérésig. 

Siket gyermekek mentális egészség problémái

 Peter A. Hindley: Mental health problems in deaf children. Current Paediatrics (2005) 15, 114–119

            Az összefoglalót készített: Belák Ildikó

                                                                                                                 

A siketség több formában is létezik. Sok gyerek tapasztal átmeneti hallásromlást középfülgyulladás miatt, és ezeknek a gyerekeknek nehezére eshet a koncentrálás, de a halláskárosodás magában nem okoz negatív fejlődési hatást. Ezzel ellentétben a súlyosan, korai életkorban, mindkét fülükre halláskárosodott gyerekeknek szükségük van speciális beavatkozásokra, hogy a fejlődésbeli – főleg a mentális – lemaradásokat csökkentsék.

Nagyjából 1 a 2700 gyermekből születik siketen, ha az első életév alatt megsüketült gyermekeket is beleszámítjuk, akkor az arány 1:1000. Ezeknek a gyerekeknek a többsége olyan családba születik, ahol még nem fordult elő siketség, valamint nagy részük siket közösség tagja lesz, jelnyelvet fog használni és folyamatos diszkrimináció fogja érni. A korai siketség hatásai megfigyelhetőek szociális, pszichológiai, kulturális és orvosi téren is. Szociális kérdés az, hogy a szülők milyen könnyen tudnak eleget tenni a gyerek igényeinek, és a társadalom hogyan tudja a készségkieséseket minimalizálni. Pszichológiailag felmerül, hogy a gyerek siketsége hogyan befolyásolja a gyerek nyelvi, társas és érzelmi fejlődését. Kulturális kérdés, hogy mely gyerekek fognak a szülők halló világából átszokni a siket közösségbe. Végül orvosi kérdés, hogy milyen speciális egészségügyi intervenciókra van szükségük a siket gyerekeknek, valamint milyen egyéb betegségek társulhatnak a siketséghez.

A siketség orvosi aspektusból

A siket gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek egyéb betegségektől is, magas rizikófaktornak számítanak körükben a központi idegrendszeri problémák, melyek hatszorosára növelik a gyerekek mentális problémáinak kialakulási esélyeit. A siket gyerekek esetében magasabb az olyan központi idegrendszeri problémák előfordulásának esélye, mint az epilepszia és a Little-kór. Valamint az olyan központi idegrendszeri rendellenességek, amelyeket például a terhesség alatti vírusos fertőzés vagy a csecsemőkori meningitisz okoz, gyakran kapcsolatba hozhatóak a siketséggel. A siket gyerekek sérülékenyebbek más egyéb betegségekkel szemben is, pl. látáscsökkenés, mozgászavar és tanulási zavar, diabétesz, pajzsmirigy alulműködés vagy szívritmuszavar.

A siketség társas, kulturális és pszichológiai aspektusai

A szülők reakcióját a gyermekük siketségére meghatározza, hogy milyen korábbi tapasztalataik vannak a siketséggel kapcsolatban. Akiknek nem volt még kapcsolatuk siket emberrel, azok erős sokkot és hitetlenséget érezhetnek, míg azok a szülők, akik sejtették, hogy gyermekük siket, elsőként megjelenő gondolatként megnyugvást érezhetnek, hogy sejtésük igaz volt. A technika fejlődésével ma már a csecsemők néhány hetes korában ki lehet deríteni a siketséget, így a szülőknek több idejük van megemészteni az információt, megtanulni a jelnyelvet, vagy megfontolni hallássegítő implantátum igénybe vételét. Bár az információ megemésztése és az érzelmi megrázkódtatás feldolgozása még így is szakember segítségét igényli.

A Siket Gyermekek Nemzeti Szervezete részletes leírást közölt arról, milyen érzés siket gyermek szülőjének lenni. A szülők különbségeket fogalmaztak meg a siket és halló gyermekek nevelése között a kommunikáció területén, valamint az olyan témáknál, mint a fegyelem, az érzelmek és a szex megbeszélése. Ezek a problémák hangsúlyosabbak voltak azoknál a gyermekeknél, akik több betegséggel is rendelkeztek, de kevésbé voltak jelentősek siket szülők esetében.

A siket gyerekek jelentős része az életkorának megfelelő beszédet, társas és érzelmi képességeket alakít ki, habár az Egyesül Királyság siket gyermekeinek nagy többsége a beszélt nyelv fejlődési lemaradásával küzd, valamint akik jelnyelvvel kommunikálnak olyan környezetben kénytelenek felnőni, ahol a társak és a felnőttek jelnyelvi képességei nem megfelelőek a saját fejlődésükhöz.

Kutatások három aspektusát emelik ki a fejlődésnek, mely siket gyerekek mentális fejlődésénél még hangsúlyosabbak:

1. a siket gyerekek metakognitív és mentalizációs fejlődési hátrányban lehetnek halló gyerekekhez képest. A mentalizáció képessége halló gyerekeknél az 5. életévre kialakul, míg a hét éves siket gyerekek 70 százaléka nem képes az első fokú mentalizációra.

2. Emellett a siket gyerekek nagyobb valószínűséggel mutatnak csökkent megnyilvánulást, megértést, felismerést az érzelmekkel kapcsolatban.

3. Végül a konzekvens gondolkodás területén lemaradással szembesülhetnek, tanulmányaik során pedig problémákba ütközhetnek, főleg az írás és olvasás terén.

Az a feltételezés nem helytálló, hogy a siket gyerekeknél az írás a beszéd megfelelő helyettesítője, hiszen nem mindenkinek van megfelelő irodalmi érzéke, és a jelnyelv írott formáját össze lehet téveszteni gondolatzavarral. Ezen kívül a siket gyerekek körében magasabb minden abúzus megjelenése, melyet nehezebben tudnak kifejezni, ha nincs rá jelnyelvi kifejezésük, és a hatóságoknak is problémás a felderítése, ha senki nem ismeri a jelnyelvet. 

Siket gyerekek mentális problémáinak epidemiológiája

A siket gyerekek körülbelül másfél-kétszer sérülékenyebbek mentális problémák meglétére, mint halló gyerekek, valamint a siket gyerekek 40 százaléka szenved valamilyen mentális problémától. Emellett nagyobb valószínűséggel jelenik meg náluk autizmus spektrumzavar és ADHD. A finneknél találták a legjobb eredményeket a témában: a gyerekek a finn jelnyelvet és hangzó nyelvet is tanulják, míg szüleiket segítik a jelnyelv megtanulásában. Ezeknél a gyerekeknél a mentális betegségek előfordulásának prevalenciája megegyezett halló társaikéval.

Siket gyerekek mentális problémáinak felmérése

A siket gyerekkel foglalkozó klinikus kommunikációs képessége befolyásolja a mentális problémák felmérésének eredményét. Ha a klinikus valamilyen problémába ütközik, hajlamos nagyobb gesztusokat használni, mellyel pont ellentétes hatást ér el: a gyerek nem fog stresszes eseményeket és érzelmeket közölni vele. A klinikusnak észben kell tartania, hogy mindig a gyerek számára legmegfelelőbb módon kommunikáljon. Ha ez a jelnyelv, akkor szükség lehet tolmács segítségére, akit előzetesen be kell avatni a témába, majd a felmérés után is meg kell kérdezni a véleményét, hiszen ő van direkt szemkontaktusban a gyerekkel, ő veheti észre a nem megszokott gesztusokat. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a tolmácsok a jelentést fordítják, a mentális zavarral rendelkező gyerekek viszont torzult jelzéseket használhatnak, aminek nem csak az értelme fontos, hanem a jelzés pontatlansága is. A szülők, vagy tanárok tolmácsként bevonása hasznosnak tűnhet, viszont a valóságban nem javasolt: rosszul fordíthatnak, és a gyerek sem biztos, hogy elárul minden fontos információt ismerős embereknek.

Intervenciók

A mentális fejlesztésnél figyelembe kell venni a gyerek és a szülők kommunikációs képességét és módszerét, a gyerek érettségi szintjét, érzelmi megértését, mentalizációját, valamint a klinikusnak mindig biztosítania kell vizuális megközelítéseket (rajzolás, játék, szobrászat), ha megakadni a kommunikáció.

A kommunikáció kérdése még hangsúlyosabb kórházba került siket gyerekek esetében, nem csak a kórházi dolgozóknak, hanem a többi gyereknek is szükséges tisztában lennie a kommunikációs szükségleteikkel. Még az olyan környezetben is, ahol mindent megtesznek az alkalmazottak és a gyerekek jelnyelvi nevelésében, nehéz a siket gyerekeknek jelentőségteljes kapcsolatokat kialakítaniuk társaikkal.

A siketek segítésére számos kezdeményezés alakult, melyek a gyerekekkel közvetlen kapcsolatban állók tanítását szorgalmazzák, lehetővé teszik a telefonos kapcsolattartást siketekkel szöveges telefonokon és vidótelefonokon keresztül, valamint helyi tolmácsszolgáltatásokat is nyújtanak.

Összefoglalva

A siket gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek mentális problémáktól, melyek különböző faktorok együttes hatás miatt állhatnak fent. A családon belüli korai hatékony kommunikáció megakadályozhatja ezen problémák kialakulását. A siketekkel foglalkozó klinikusoknak tisztában kell lenniük az adott gyerek kommunikációs képességével és a siketség fejlődésbeli lemaradásainak következményével. A helyi szolgáltatóknak lépéseket kell tenniük, hogy csökkentsék a siketek korlátait a kommunikáció és különféle szolgáltatások elérése területén.

Ételfüggőség

Az ételfüggőség jelenléte testsúly csökkentő programban résztvevő felnőtteknél: A pszichoszociális egészség és a fogyás implikációi

Burmeister et al. (2013). Food addiction in adults seeking weight loss treatment. Implications for psychosocial health and weight loss. Appetite 60, 103-110

  

Az összefoglalót készítette:  Bencsik Barbara

ABSZTRAKT

A kutatásban az ételfüggőség étkezési zavarokkal ill. pszichoszociális distresszel való kapcsolatát vizsgálták testsúly csökkentő programban résztvevő fiatal felnőtteknél. Elsőként az ételfüggőség tünetei és a rövid idő alatt bekövetkezett fogyás kapcsolatát nézték. A viselkedésterápiás fogyókúrás programban résztvevők (57 fő) a Yale Étel Függőség Skálát töltötték ki. Ebben a pszichoszociális distressz szintjét, az étkezési zavart, a súlyváltozást, a súllyal kapcsolatos attitűdöket mérték föl. 7 héttel később megmérték, hogy a résztvevők mennyit fogytak. Az ételfüggőség mértéke korrelált a magasabb szintű depresszióval, a torzításokkal, a saját test iránti szégyennel, az alacsony szintű önhatékonysággal. De nem korrelált a saját testtel kapcsolatos elégedettséggel. A magasabb szintű ételfüggőség kisebb mértékű súlyvesztéssel járt együtt a 7 hét alatt. Azok a személyek, akik megpróbáltak fogyni és ételfüggőségben szenvedtek hajlamosabbak voltak étkezési zavarokra, a súlyúkkal kapcsolatos torzításokra és a súlyúk miatti szégyenkezésre.  Ez azt jelenti, hogy az ételfüggőség befolyásolhatja a súlyvesztéssel kapcsolatos erőfeszítéseket.

BEVEZETÉS

Az elhízás okaként a magas születési súlyt, a metabolikus különbségeket említik a tudósok.   Azonban egy másik egyéni különbségnek - az ételfüggőségnek- is szerepe lehet az elhízás etiológiájában. Ebben viselkedéses (pl. magas tolerancia szint, befelé fordulás) és neuropszichológiai (pl. dopamin és endogén opioidok fölszabadulása a központi idegrendszerben) tényezők is szerepet játszanak.  Az ételfüggőség tünetei alapján kimeríti DSM-IV szerfüggőség diagnózisát.  Jelenleg a Yale Ételfüggőség Kérdőív a legelterjedtebb mérőeszköz a konstruktum mérésére.

Korábbi kutatások alapján az ételfüggőség kapcsolatban áll az emocionális evéssel, a magas szintű depresszióval, a falászavarral, az impulzivitással. Bár erős kapcsolatot találtak a falászavar és az ételfüggőség között, a páciensek 24%-akiknél teljesült az ételfüggőség diagnózisa, nem teljesült a falászavar diagnózisa. Az ételfüggőséget gyakran elfedi a falászavar.  Jelen kutatás bizonyítja, hogy az ételfüggőség önálló, érvényes konstrukció, független a többi étkezési zavartól.

Mivel az ételfüggőség viszonylag új konstrukció, még nem ismert,  hogy kapcsolatban áll e  a stigmatizációval ill. a saját testtel kapcsolatos vélekedésekkel. Releváns kutatások szerint másfajta függőségben szenvedő betegeknél (alkohol, drog, játékszenvedély) a stigmatizáltság akadályozta az ellátást.

 Jelen kutatás túlsúlyos és elhízott egyénekre fókuszál, akik fogyókúrás programban vettek részt és nem diagnosztizálták korábban falászavarral, bulimiával vagy anorexiával. A következő változókat vonták be: pszichológiai distressz, evéssel kapcsolatos maladaptív gondolatok és viselkedések, a súllyal és a testtel kapcsolatos attitűdök és a testsúly csökkenés mértéke. 

Hipotézisek:

§         Az ételfüggőséggel kapcsolatos tünetek száma pozitív kapcsolatban lesz a distressz mértékével.

§         Pozitív kapcsolat lesz az ételfüggőség tünetei és a falászavar, az emocionális evés és az alacsony mértékű önhatékonyság között.

§         Akik ételfüggőségben szenvednek, kevésbé lesznek képesek kontrollálni az evést a program során.

§         Az ételfüggőségben szenvedők torzítanak súlyukkal kapcsolatban és inkább jellemzi őket a zsír ellenes attitűd.

§         Akik ételfüggőségben szenvednek és fogyókúrás programban vesznek részt több negatív gondolattal rendelkeznek fizikai megjelenésüket illetően.

§         Az ételfüggőségben szenvedők kevesebbet fogynak a programban.

MÓDSZER

Résztvevők

A vizsgálatban 57 túlsúlyos illetve elhízott felnőtt személy vett részt, akik viselkedésterápiás testsúlycsökkentő programban részesültek. Átlag életkoruk 47.4 (szórás=13.7), legtöbbjük nő volt (39 fő, 68.4%). Kaukázusiak (84.2%), házasok (70.2%). Legalább főiskolai végzettséggel rendelkeztek (91.2%). Átlagos BMI- jük 38.2 (szórás=8.1). A résztvevőket újsághirdetésen, ill. szórólapon keresztül toborozták.

Vizsgálati elrendezés

 A 18 hetes program előtt baseline adatokat gyűjtöttek a motivációra, a habitusra és a korábbi beavatkozások eredményeire, a saját testtel - és étellel kapcsolatos maladaptív attitűdökre  vonatkozóan. A program egyéni és csoportos testsúlycsökkentő módszereket alkalmazott. A vizsgálati személyeknek fel kellet jegyezniük a napi kalória bevitelt és felhasználást, ill. a végzett testmozgás mennyiségét. Hetenként egyszer 90 percben konzultáltak egy egészségpszichológussal és egy pszichológus hallgatóval. A kísérleti személyek két csoportba kerültek: egy 7 hetes intenzív és egy 18 hetes kevésbé intenzív programot csináltak végig. Jelen tanulmányban csak a 7 hetes program eredményeit ismertetik az önbeszámolós baseline adatok alapján.

Mérések

Az ételfüggőséget, a pszichológiai distresszt, az evéssel kapcsolatos maladaptív viselkedésmódokat, a súllyal kapcsolatos torz attitűdöket, a testtel kapcsolatos elégedettséget és testimázst mérték föl különböző önbeszámolós kérdőívekkel. Ezen felül megmérték a résztvevők BMI-jét. Az adatelemzésben egyszempontos variancianalízist alkalmaztak. A vizsgált változókban nem mutatkozott szignifikáns demográfiai eltérés.

EREDMÉNYEK, MEGBESZÉLÉS

A résztvevők 19%-ra teljesül az ételfüggőség kritériuma.  Az ételfüggőség gyakoribb nőknél. Ez azért lehet, mert a férfiak kevésbé tapasztalják meg az ételfüggőség negatív hatásait.  Korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan azt találták, hogy a  falászavar, az alacsony énhatékonyság, az emocionális evés, a magas depresszió  pozitív kapcsolatban állt az ételfüggőséggel. A depresszió  meghiúsíthatja a sikeres fogyókúrát. A pszichoszociális jellemzőket figyelembe véve azt találták, hogy atársadalom azért stigmatizálja a túlsúlyos, elhízott embereket, mert akaratgyengének tartják őket. Úgy vélik állapotukról saját maguk tehetnek, nem veszik tekintetbe a környezeti faktorokat.  Az internalizált negatív attitűdök mediáló tényezőkként vannak jelen a BMI és az egészséggel kapcsolatos életminőségben. Az internalizált és az explicit testsúlytorzítások kapcsolatban álltak a pszichológiai distresszel. Azoknál a személyeknél, akik megpróbáltak fogyni, az ételfüggőség kapcsolatban állt a saját test miatt érzett szégyennel, de független volt a testtel való elégedettség mértékétől. Ez azért lehet, mert a saját testtel való elégedettség olyan tényezőkben is megnyilvánulhat, minthogy valaki büszke a hajára vagy fizikai erejére. Tehát magas testsúlyú, ételfüggőségben szenvedő egyének is lehetnek teljesen elégedettek saját testükkel. Ezt újabb kutatásokban érdemes lenne tovább vizsgálni. Akik nagyobb mértékű ételfüggőségben szenvedtek, kevesebbet fogytak a program végére. Bár az ételfüggőség és a fogyás mértéke közötti kapcsolat meglehetősen gyenge (r=0.24).  Ez megerősíti azt a feltételezést, miszerint az ételfüggőség alááshatja a fogyókúra sikerességét.  Érdemes leszögezni, hogy interakciók állhatnak fönt  az ételfüggőség és a különböző fogyókúra típusok között, amelyek aztán  befolyásolhatják a program kimenetelét.

Kimutatták, hogy az ételfüggőség és a falászavar tünetei nagyon hasonlóak pl. a túlevés mindkettőben megjelenik. Mindkettőre igaz, hogy gyakoriak a visszaesések megakadályozva a fogyást. Az ételfüggőség erősebb kapcsolatot mutat az impulzivitással, érzelemszabályozással, depresszióval, önbecsüléssel, mint a falászavar. A szerfüggőség is ezekkel a pszichológiai dimenziókkal áll kapcsolatban. Mindent összevetve kijelenthetjük, hogy az ételfüggőséget a falászavar elfedi, de attól független konstrukció, valamint jól  előre jelzi a maladaptív alkalmazkodást.

Milyen következményei vannak annak, ha az ételfüggőséget az alkohol-, és drogfüggőséghez hasonlítjuk. A szerzők szerint a  különböző országok  kormányainak prevenciós ill. .intervenciós programokat kellene kezdeményezniük. Így talán csökkenthető a túlsúly és az elhízás mértéke a társadalomban. Magas adókat vethetnének ki a hizlaló ételekre, ahogy a szeszre és a cigarettára. Ha azonban újabb diagnosztikus címkét kreálunk ételfüggőség néven, fenn áll a veszélye, hogy a túlsúlyos és elhízott egyéneket még inkább stigmatizálni fogják. A kutatásból kiderült, hogy az elhízott embereket a társadalom okolja saját elhízásukért. Lényegében ez egy ördögi kör. Hogyan szorítható vissza az elhízás, mint népegészségügyi probléma?! A megoldás még várat magára.

A vizsgálat korlátja, hogy a minta nagyon specifikus. A vizsgálatban csak kaukázusiak, főleg nők vettek részt, akik részt vettek valamilyen testsúly csökkentő programban. Nem biztos, hogy kiterjeszthetőek az eredmények szélesebb populációra. Keresztmetszeti vizsgálatról van szó, a változók későbbi kapcsolatáról nem tudunk semmit.

Internetes testsúlycsökkentő program

Az elhízás kezelésében szerepet játszó internetes intervenciók kiegészítése minimális személyes támogatással

Gold, B.M.S., Buzzell, P. R.D., Leonard, H. M.S., Pintauro, S. R.D. Ph.D., Harvey-Berino,J.R.D. Ph.D., (2007). Minimal In-Person Support as an Adjunct to Internet Obesity Treatment. The Society of Behavioral Medicine, 33(1):49-56)

Az összefoglalót készítette: Nagy Nikolett

I.Irodalmi háttér

A strukturált, viselkedéses súlycsökkentő beavatkozások (Wing, 2004) eredményei azt mutatják, hogy 20-26 hét alatt körülbelül egy 10%-os, 9-10 kg-os súlycsökkenés érhető el.  Kevés azonban azon személyek száma, akik ilyen testsúlycsökkentő programokban részt vesznek és ebből valamilyen hasznuk is származik, ami valószínűleg a költségekből vagy a kényelmetlenségekből fakad (Jeffrey és mtsai, 2003). Korábban az e-mailes és telefonos programok tűntek ígéretesnek, mint a személyes kezelés egy alternatívája, mára azonban ennek helyét az internet vette át. A web előnye, hogy a távoli területeken lakók számára is elérhető, így az internet egyfajta eszköze lehet az adatok gyors transzferálásnak és a személyre szóló visszajelzésnek. Ezen felül egyfajta fórumként is funkcionál a csetszobák és hirdetőfelületek által, melyek a társas támogatás hálózatát erősíthetik, valamint anonimitást biztosít a felhasználóinak.

A szerzők jelen tanulmányban két olyan kutatásra hivatkoznak, ahol az internet hatékonyságát az elhízás kezelésére vonatkozóan korábban mások már vizsgálták.  Az egyik ilyen Tate, Wing és Winett (2001) vizsgálata, ahol egy 6 hónapos internet alapú viselkedés terápiás programban és egy internetes edukációs programban részt vevőket összehasonlítva azt kapták: a viselkedés terápiás csoport szignifikánsan több súlyt vesztett a 6 hónap alatt, szemben az edukációs csoporttal. Tate, Jackvony és Wing (2003) másik kutatásukban összehasonlított egy internetes testsúlycsökkentő programot és egy olyan internetes csoportot is, mely egy, a viselkedés megváltoztatására szolgáló elektronikus tanácsadó eszközt is használt. Azon csoport, mely az elektronikus tanácsadó eszközt is használta, jóval több súlyt adott le a 12 hónap alatt, mint a pusztán internetes programban részt vevők.

A korábbi kutatások (Gusatfon és mtsai, 1999; Galsgow és mtsai, 1999), melyek az interaktív számítógépes alkalmazások hatását vizsgálták, elsősorban a diabétesz, szívbetegségek, daganatok és az AIDS betegek körében történtek, s ezekben azt találták, hogy a számítógép egy nagyon fontos kiegészítője lehet a szemtől szembeni kommunikációnak, intervenciónak. Egy 2004-es Brit Orvosi Folyóirat összefoglalója szerint azonban még mindig nem teljesen világos, hogy a virtuális közösségek helyettesítik vagy kiegészítik a személyes csoportokat, interakciókat. Az elhízás kezelésében az eddigi adatok alapján a legsikeresebb intervencióknak azok tűnnek, melyek intenzív, személyes kontaktust biztosítanak a csoporttagoknak, valamint jelen van egy szakmailag képzett viselkedés-terapeuta is (Jeffrey és mtsai, 2000). Mindezek ellenére a fogyást megcélzó internetes intervenciók a közelmúltban önálló önsegítő programok tucatjaiként kezdtek el terjedni.

Az internetes, testsúlycsökkentésre fókuszáló intervenciók, mint önálló eljárások a mai napig nem tudták elérni azt a szintet a súlycsökkentésben, mint amit a személyes kezelések nyújtanak.  Az internet alapú dinamikus programokat (mely interaktív eszközöket, megnyerő tartalmat, a terapeutától személyre szóló visszajelzést és társas támogatási lehetőségeket nyújt) kiegészítve azonban minimális egyéni kontaktussal, az egyéni terápiákban tapasztalható hatások mutatkoznak meg.

 A fenti irodalmi adatokból kifolyólag jelen tanulmány célja az volt, hogy megvizsgálja, képes-e az internet önálló viselkedés-terápiás eszközként jelen lenni az elhízás kezelésében, vagy pedig az egyéni, személyes támogatás bizonyul e tekintetben hatékonyabbnak.

A cikk szerzői továbbá azt is vizsgálták kutatásukban, hogyan hasznosíthatóak a különböző weboldalak egyes tartalmi elemei a fogyás kimeneteleit, eredményeit tekintve. Feltételezték, hogy azok a személyek, akik személyes támogatásban is részesülnek, jóval több súlyt képesek leadni, mint azok, akik kizárólag az interneten keresztül részesülnek tanácsadásban.

II.A módszer bemutatása

Résztvevők

A résztvevőket újsághirdetéseken keresztül torborozták, majd egy online alkalmazási felületre irányították őket tovább.

Részvétel feltételei: min. 18 éves; a BMI értéke 25 és 39, 9 közötti legyen; legalább 64MB RAM-os számítógép; Hangkártyával, CD-ROM meghajtóval, 35 MHz-es processzorral, és 33 kbps sebességű internetkapcsolat.

Kizáró ok: a korábbi kórtörténetben súlyos orvosi vagy pszichiátriai betegség, a közelmúltban gyógyszeres úton való próbálkozás a testsúlycsökkentésre; dohányzás (vagy ha 12 hónapon belül hagyta abba); jelenleg tervezett vagy a közelmúltban volt terhessége; olyan orvosi előírások, melyek tiltják a testmozgást; valamint olyan napirend, mely korlátozhatja a részvételt egy megadott időpontban a heti, csoportos találkozókon.

Design

Azokat, akik bekerültek a kutatásba, telefonon értesítették, majd az érintett személyek írásos tájékoztatót kaptak. 123 személy (102 nő, 21 férfi) vett részt a kutatásban, melyből 62 az internet alapú, 61 pedig a kombinált csoportban. A résztvevők véletlenszerűen kerültek a két feltételből valamelyikbe: interneten keresztüli támogatás vagy internet és személyes támogatás (I+IPS).

A randomizációt követően a résztvevők egy következő, második találkozón vettek részt, ahol megtanították őket arra, hogyan kell használni az adott kutatás weboldalát (VTrim). Minden személy egy 12 hónapos, viselkedéses testsúlycsökkentő programban vett részt az interneten keresztül.

A csoportok online módon hetente találkoztak az első 6 hónapban, az intervenció második felében pedig már csak kéthetente. Az I+IPS csoportnak ugyanazon a weboldalakhoz volt hozzáférése, mint az interneteses csoportnak, ám havonta egyszer az online beszélgetés helyett személyes összejövetelen, találkozón vett részt.

A vizsgálat kezdetén, a 6. és a 12. hónapban minden résztvevő testsúlyát megmérték, majd arra kérték őket, hogy figyeljenek a diétázásra, testmozgásra, valamint töltsenek ki egy társas támogatás kérdőívet. A kutatás 2003 februárjától 2005 márciusáig tartott, a vermonti egyetem etikai bizottságának jóváhagyásával.

Eljárás

1.Internetes csoport

A 12 hónapos testsúlycsökkentő program a táplálkozással és a testmozgással kapcsolatos szokások viselkedéses megváltoztatására fókuszált, melyet az egyes online ülések során tanítottak meg a résztvevőknek. A résztvevők minden héten kiscsoportokban „találkoztak” egy 15-30 fős online csetszobában. Ekkor arra kérték őket, hogy ellenőrizzék le az adott heti leckét, amit azt megelőzően elektronikusan kellett benyújtaniuk. Bár a résztvevőket nem korlátozták a többiekkel való csetelésben, beszélgetésben, ám nem tudtak továbbhaladni a leckékben, ha nem fejezték be az otthoni feladatokat. Ha egy lecke elkészült, akkor az online módon minden résztvevő számára elérhetővé vált, hogy annak bármely pontját a többiek is ellenőrizhessék, átnézhessék.

A résztvevőknek egy 1200-2100 kalóriás diétát írtak elő, mely azonban a kiindulási testtömegüktől is függött. 

A kalória bevitel meghatározása: a testsúlyt megszorozták 12-vel, hogy megbecsüljék az aktuális napi energiaszükségletet, majd levontak abból 1000 kalóriát, hogy heti 1-2 fontnyi (1 font=326 gramm-saját megjegyzés) súlyveszteséget tudjanak elérni. (A kalória bevitel meghatározására vonatkozó ezen technikát számos korábbi viselkedéses testsúlycsökkentő tanulmányban alkalmazták, amit jelen kutatás vezetői is átvettek.)

            Ha a résztvevők elérték a kívánt testsúlyt az adott időszak alatt, a további kalória bevitelt a későbbi fogyás folyamatának fenntartásához igazították. Az étrenddel kapcsolatosan nem szabtak meg semmilyen konkrétumot, de többször kihangsúlyozták a sok gyümölcs, zöldség, teljes kiőrlésű gabonák fogyasztását, valamint a közepes mértékű cukor, zsír, só és alkoholbevitelt.

A résztvevőket arra kérték, hogy heti 7 napból lehetőleg 5-öt sportoljanak, valamint kéthetente csökkentsék 250 kcal-val az energia bevitelt, egészen addig, míg el nem érik az 1000 kcal/nap energia bevitelt.  Az edzésprogram gyaloglást vagy helyben végzett kerékpározást írt elő, ám ettől függetlenül mindenféle fizikai aktivitás végzése megfelelő volt a programban. A vizsgálati személyek az edzések során felhasznált energiát egy online naplóban dokumentálták.

A viselkedés- terápia az online órák formáját jelentette, valamint az ehhez kapcsolódó házi feladatokat. A csoportos megbeszélések különböző leckékre összpontosultak, melyeknek főbb témái a következők voltak: különféle ingerek kontrollálása, relapszus prevenció, problémamegoldás valamint társas támogatás. Az egyéneket az online beszélgetések során elsősorban arra ösztönözték, hogy az előző héttel kapcsolatos sikereiket vagy a korábban már megtapasztalt nehézségeket, kihívásokat megvitassák egymással. A terapeuta ezt követően nézte át az otthon megoldott feladatokat.  

Az első néhány online találkozó fókuszában az ön-monitorzás, a specifikus kalória bevitel, valamint a testmozgást érintő kérdések, célok átbeszélése állt. A résztvevőknek egy olyan online adatbázishoz biztosítottak hozzáférést (Calorie King, Family Health Network, Costa Mesa, CA), mely segített nekik meghatározni a különböző élelmiszerek kalóriatartalmát. A kalória bevitelre, felhasználásra vonatkozó dokumentációt szolgáló naplót a résztvevők minden héten elektronikus formában nyújtották be, amit aztán a csoport facilitátora, vezetője átnézett, s ezzel kapcsolatosan pozitív visszajelzéseket adott. A visszajelzések során a facilitátor többnyire még az alacsonyabb kalória bevitelt és a testmozgást növelését is tanácsolta, valamint a táplálkozással kapcsolatos egyensúly elérésére bíztatta a személyt. Ezen visszajelző e-mailek jellemzően rövidek, ám nem strukturáltak voltak, és az adott személy előző heti önmonitorozási adatain alapult. A résztvevők automatikus pozitív visszajelzést kaptak, amikor egy leckét befejeztek vagy az önellenőrzés megtörtént.  A kutatás második felében a személyek kéthetente kaptak visszajelzéseket.

2. I+IPS csoport

Ezen feltételben részt vevő páciensek is ugyanahhoz az internetes programhoz férhettek hozzá, mint a fenti csoport. Személyesen, csoporthelyzetben havonta egyszer találkoztak. Más esetben a személyes találkozókat az online csetes csevegések helyettesítették, melynek célja a kapcsolattartás, a program menetrendjének tartása volt. Az internetes „találkozók” programban szereplő nagyobb arányának oka az volt, hogy a kutatók ezáltal igyekezték minimalizálni azt a tényezőt, hogy valaki az utazásból kifolyólag ne jelenjen meg a találkozón, növelve így a csoportkohéziót. A személyes találkozókat más terapeuták vezették, mint akik az online üléseket is, azon torzítás kiküszöbölése végett, hogy a vezetők, tanácsadók felől kialakuljon bármiféle elfogultság a résztvevőkkel szemben.

3. Terapeuták

A webes beszélgetéseket és a személyes találkozókat egy dietetikus és egy mester képzésben részt vevő, végzős hallgató moderálta, irányította, akik mindketten tanultak viselkedésterápiás alapelveket és ismerték VTrim tananyagát.

Más weboldalakhoz való hozzáférés

Az egyéb weboldalak ajánlásának célja az volt, hogy ezáltal növeljék a weboldalakon való bejelentkezéseket, valamint a viselkedési sémák, fogalmak megszilárdítását. Bár a résztvevőknek ezen oldalakhoz hozzáférést biztosítottak, de nem volt kötelező azokat használniuk. Ezen site-ok segítséget nyújtottak például a kezeléssel való együttműködésben, önmonitorozásban, az egyes skillek kiépítésében, továbbá a társas támogatás szempontjából is jelentősnek bizonyultak.

Mérések

3 időpontban mérték az egyes változókat: a kiinduláskor, 6 hónappal később és a 12. hónapban.

Mindhárom időpontban mért változók:

·         testsúly; 

·         testmagasság (közvetlenül nem mérték, ez önbeszámolón alapult);

·         BMI;

·         étkezés, táplálkozás (önbeszámolón alapuló kérdőívvel),  

·         Ételek Gyakorisága Kérdőív (Food Frequency Questionnare);

·         a mindennapi energia bevitel (Blokk Diéta Elemző Rendszer);

·         fizikai aktivitásra fordított energiafelhasználás (a Paffenbarger Fizikai Aktivitás kérdőív);

·         a terapeuták rögzítették a találkozókon való részvételt, a befejezett órákat, az önmonitorozási naplókat és hogy a heti célok teljesültek-e (kalória, fizikai aktivitás)

6. és 12. hónapban mért változók:

·         a csoporttagok észlelt társas támogatása (Észlelt Társas Támogatás Skálát)

·         terapeuta támogatásának mértéke a résztvevők szempontjából („Munka Szövetség Kérdőív”)

 Kiinduláskor és a 6. hónapban mért változók: a résztvevők a számítógépes tapasztalataikat, attitűdjüket

III. Statisztikai adatelemzés- SPSS-szel

·         A testsúly változása: ismételt méréses kovarianca analízis

·         A csoportok közötti kiindulási különbségek megállapítására: független mintás t-próbák az egyes változók menték: életkor, BMI, testsúly, energia bevitel

·         A kategorikus változók mentén Khi-négyzet próba: etnikum, iskolai végzettség, családi állapot, nem

·         A számítógépes készségek és attitűdök kapcsán a kiindulási értékek erősen ferdék voltak, ezért azok kapcsán: Mann-Whitney teszt  

·         Ismételt méréses variancia analízis: a csoport- és az energia beviteli időbeni változások + résztvevők percepciója számítógépes készségeikkel és attitűdjükkel kapcsolatosan.

IV.Eredmények

Kiindulási értékek: A csoportok nem különböztek szignifikánsan az életkor, nem, iskolai végzettség és a családi állapot tekintetében. A résztvevők átlagéletkora 46,8 év volt, átlag BMI: 31, 7 kg/m2. Többségben fehérek (99%), nők (83%) és magasan edukáltak (74% főiskolai végzettség). A lemorzsolódási arány a kutatás során 21 %-os volt, így azon személyek száma, akik végül mindhárom mérésben részt vettek és minden kérdőívet kitöltöttek, 77 fő volt.

Az internetes csoport (62 fő) esetében szignifikánsan magasabb volt a testsúly (p=.02) és BMI, szemben az I+IPS csoporttal (61 fő) a vizsgálat kezdetén, kiinduláskor. Nem mutatkozott azonban jelentős különbség a vizsgálat kezdetekor a két csoport között a BMI-ben (p=.06). Nem volt szignifikáns különbség azon kezelési csoport személyei (internet alapú-63%; I+IPS-62%) között, akik mindhárom időpontban részt vettek a mérésekben (x2 = 0.55).

Számítógép használata, készségek: Nem volt szignifikáns különbség az internetes és az I+IPS csoport esetében a számítógéppel kapcsolatos tapasztalatok és attitűdök esetében; a résztvevők többsége (89%) kényelmesnek találta a számítógép és az internet használatát. Általánosságban a résztvevők könnyen megtanulhatónak ítélték meg (78%), hasznos egészségügyi forrásnak (96%) bizonyult, valamint az időgazdálkodás szempontjából is jó eszköznek bizonyult (86%). A csoportok között a számítógéppel kapcsolatos attitűdök változásában sem volt szignifikáns különbség.

Testtömeg: Nem volt szignifikáns különbség a csoportok között a 6. (-6.8 ± 7.8 vs. -5.1 ± 4.8, p=.15) és 12. hónapban (-5.1 ± 7.1 kg vs. -3.5 ± 5.1 kg, p=.17,) a testsúly változásában a teljes mintát, mind a 123 főt tekintve. A minden mérésben részt vett 77 fő esetében sem volt jelentős szignifikáns különbség a 6. (-9.2 ± 7.0 kg vs.-6.9 ± 4.2 kg, p =.08) és a 12. hónap (-8.1 ± 7.5 kg vs. -5.6 ± 5.5 kg, p =.10) esetében a csoportok között.

 Voltak azonban jelentős idői hatások (p <.01) mindkét csoportban: 6 hónap után a kiindulási testsúlyuk 8, 5%-át (7.5 ± 6.4 kg), a 12. hónapban pedig a kiindulási testsúly 7,5%-át (6.6 ±6.6 kg) adták le a résztvevők.

A kezelési célokkal való együttműködés: A csoportos találkozókon való teljes részvételi arány nem különbözött a kiindulástól a 6. hónapig (77 ± 24% vs. 76 ± 16%, p =.52), valamint a 7-12. hónapig (56± 32% vs. 52 ± 31%, p =.53) tartó időszakban.

Az online találkozókat tekintve az I+IPS csoport szignifikánsan kevesebbet volt jelen, mint a csak internetes csoport az első 6 hónapban (76% ± 21% vs. 54 ± 14%, p=.00), de a 7-12. hónban (58 ± 33% vs. 55 ± 34%, p=.67) már nem volt különbség a csoportok között. Az I+IPS csoportok résztvevői az első hat hónapban szignifikánsan magasabb arányban voltak jelen az online találkozókon szemben a személyesekkel (71% vs. 54%,p <.001), azonban a személyes és az online találkozókon való részvételi arányban már nem volt szignifikáns különbség a 7-12. hónap között (55% vs. 54%, p = .99).

 Az önmonitorozási naplók, az időben leadott házi feladatok vagy a fizikai aktivitás és a kalória bevitel tekintetében nem volt szignifikáns különbség az első hat hónapban, valamint a 7-12. hónapban sem (67% ± 30% vs. 61% ± 27%,p= .34; 55% ± 35% vs. 47% ± 30%, p=.07) a csoportok között. Összességében véve a résztvevők csökkentették a kalória bevitelt (-420 kcal/nap, p< .001) és növelték a fizikai aktivitás mértékét (+810 kcal/testedzés, p=. 001) a 12 hónap alatt.

Társas támogatás: Mind az első 6 (7.4 ± 3.1 vs. 6.1 ± 2.8, p=.05), mind a 12 hónapon (7.6 ± 2.8 vs. 5.7 ± 3.5, p< .001) keresztül az internetes csoport nagyobb mértékű társas támogatást észlelt, mint az I+IPS csoport, bár a résztvevők terapeutájukkal való kapcsolati minőségében mutatkozott szignifikáns különbség (p=.56) a csoportok között.

Weboldalak kihasználása, alkalmazása: Az első 6 hónapban (223 vs. 206, p=.60) és a 7-12. hónapban (99 vs. 90, p=.69) nem volt különbség a csoportok között az oldalakra való belépés tekintetében. Az első 6 hónapban és a 7-12. hónapban az internetes csoport azonban gyakrabban használta a BMI kalkulátort, mint az I+IPS csoport (2.6 ± 3.0 vs. 1.0 ± 1.5, p =.004).

V.Diszkusszió

A szerzők eredeti hipotézisével ellentétben tehát úgy tűnik, hogy egy online program keretében a havi egy, személyes találkozón való részvétel nem járul hozzá jelentős mértékben a testsúly csökkentéséhez. Azok a személyek, akik 12 hónapon keresztül vettek részt a viselkedéses testsúlycsökkentő programban az interneten keresztül, ugyanannyi súlyt vesztettek, mint azok, akik olyan online programban vettek részt, amit kiegészítettek havi személyes találkozókkal.

 Jelen kutatás a többi hasonlóhoz képest több tényezőt tekintve is újdonságot hozott: a terapeuták személyre szóló visszajelzéseket adtak, a csoportos találkozókat egy online chat fórumon valósították meg, az I+IPS feltételben részesülők havonta egy alkalommal a heti webes csetelést személyes találkozóval helyettesítették. Ezen találkozók nemcsak a résztvevők-terapeuta kontaktját biztosították, hanem a csoporttagok számára is a lehetőséget a hagyományos csoport interakciókhoz. Az interneten keresztüli fogyással kapcsolatos irodalom szerint a weboldalak használatának gyakorisága erősen korrelál a fogyást érintő sikerekkel, melyet jelen kutatás eredményei is alátámasztottak.  

Az internetes programokkal kapcsolatban felmerül azonban az a probléma, hogy azokat az emberek nem veszik igénybe olyan gyakran, mint a személyes intervenciós lehetőségeket. Bár sok internetes intervenciós tanulmány nem követte nyomon a weboldalakra való bejelentkezést, jelen kutatás eredményei arra utalnak, hogy az online kezeléssel való együttműködés, annak teljesítése sokkal gyorsabban csökken, mint a személyes kezelések esetében. Erre alapozva a szerzők az internetes programok tartalmának fejlesztését javasolják. Összehasonlítva korábbi online testsúly csökkentő programokkal, jelen vizsgálatban magasabb arányú bejelentkezés figyelhető meg az egyes weboldalakon. A résztvevők átlagosan 200-szor jelentkeztek be 6 hónap alatt, amely Tate és munkatársai (2003) eredményeinek nagyjából kétszerese (kevesebb, mint 100 bejelentkezés 6 hónap alatt). A szerzők szerint ez a magas bejelentkezési arány a résztvevők mindkét csoportjában elért magas szintű súlycsökkenés szempontjából kiemelkedő faktornak tekinthető.

Nem világos azonban az a tendencia, hogy az internetes csoport esetében miért tapasztaltak hasonló mértékű súlycsökkenést. A szerzők szerint elképzelhető, hogy a személyes kontaktus vagy támogatás számos módon fejtheti ki hatását, és talán nem feltétlenül a személy fizikai jelenléte az, ami hat. Lehetséges, hogy a weboldalak dinamikus, a társas támogató és interaktív elemei szükségtelenné teszik a további interperszonális viselkedéses intervenciók szükségességét. Fontosnak tartották a szerzők kiemelni, hogy jelen kutatásban az észlelt társas támogatás a vizsgálat „követelménye” volt, és nem pedig egy „lehetőségként” volt jelen.

A kezelésben való együttműködés mindkét csoport részéről magas volt. A részvételi arány pedig mind a rövid, mind a hosszú távú súlycsökkenés szempontjából fontos prediktor tényezőnek bizonyult. A vizsgálat első 6 hónapja során a találkozók 77%-án részt vettek a személyek; ez a részvételi tendencia pedig összhangban van a hagyományos, szemtől szembeni, 6 hónapig tartó intervenciók eredményeivel. Az I+IPS feltételben részt vevők szignifikánsan kevesebbet vettek részt az online (54%) találkozókon, szemben a személyesekkel (71%) az első 6 hónapban. Ezen feltételben részt vevők elképzelhető, hogy a személyes találkozók jelentőségét fontosabbnak ítélték meg, mint az onlie-okét.  Ezen a ponton fontos kiemelni, hogy csak egyetlen csoport volt velük szemben, akikkel őket a kutatás során össze lehetett hasonlítani.

A részvételi arány a 6. hónaptól kezdve szignifikánsan csökkent. A 12. hónapban a kutatás mindkét csoportjában 55%-os volt a részvételi arány volt, melyhez hasonló csökkenési arányt már más, nemcsak online programok során is feljegyeztek. Wing, Venditti és munkatársai azt találták, hogy a személyes kezelés első 6 hónapjában a 61%-os részvételi arány 27%-ra csökkent 2 év múlva. Ez a tendencia pedig azt sugallja, hogy a jövőbeni kutatásoknak az internetes súlycsökkentés módszerét az első 6 hónapon túl is vizsgálniuk kell.

A szerzők eredményei összhangban vannak Tate és munkatársainak azon állításával, miszerint az online súlycsökkentő programok egy kulcsfontosságú eleme a terápiás kontaktus, valamint ha adott egy bizonyos szintű terápiás és társas kontaktus, az online programok klinikailag jelentős súlyvesztéshez vezethetnek.

A jövőbeni kutatásoknak nagyobb mintát lenne érdemes megvizsgálniuk internetes testsúlycsökkentő programokban az adatok általánosíthatóság céljából.