Kiégés  a hospice ellátásban dolgozók körében

Pavelková, H., & Bužgová, R. (2014). Burnout among healthcare workers in hospice care. Central European Journal of Nursing and Midwifery, 6(1), 218-223.

Készítette: Kása Petra

Absztrakt

Cél: A kutatás célja, hogy meghatározza a kiégés mértékét azoknál az egészségügyi dolgozóknál, akik hospice intézményben dolgoznak. A szerzők kiemelten foglalkoznak munkájukban a munkahelyi stressz forrásaival, a megküzdési módok vizsgálatával, illetve azzal, hogy a kiégés összefügg-e demográfiai tényezőkkel, a hospice ellátás jellegével, illetve a hospicenál eltöltött idővel.

Módszer: A kutatásba 241 hospice ellátásban dolgozót vontak be, akik legalább 6 hónapja dolgoztak ilyen intézményben. A mérőeszközök: Burnout Measure (standardizált kérdőív), illetve a szerzők saját kérdőíve a demográfiai adatok, a munkahelyi stresszforrások és a megküzdési módok mérésére.

Eredmény: A kiégés mértéke a hospice ellátásban dolgozók körében alacsony, és nem mutat összefüggést sem demográfiai adatokkal, sem azzal, hogy mennyi ideje dolgozik ott a személy, sem azzal, hogy milyen jellegű munkát végez. A kiégés a dolgozók mindössze 6%-át érinti, figyelmeztető szinten viszont 28%-ukat. A stressz fő forrásai az adminisztratív munka illetve a szenvedéssel való szembesülés. Legjobb coping stratégiának a családdal együtt töltött idő mutatkozott, védőfaktornak pedig, ha tudtak a kollégáikkal a munkahelyükön kívül is találkozni.

Konklúzió: A hospice dolgozók körében oda kell figyelni a kiégés lehetőségére, hogy még időben észrevegyék, ha valakinek segítségre van szüksége.

Bevezetés

A kiégést úgy definiálhatjuk, mint teljes érzelmi, fizikai és mentális kimerülés (Křivohlavý, 2012). A kiégés minden szakmában megjelenik, ahol emberekkel foglalkoznak, különösképpen a segítő szakmákban. Az egészségügyben dolgozók különösen nagy kockázatnak vannak kitéve ebből a szempontból, nem is beszélve azokról, akik haldoklókkal dolgoznak nap, mint nap. Hospice ellátásban a legfontosabb faktor a multidiszciplináris team, aki kíséri és támogatja a haldoklót és a családját. Mivel a hospicenál dolgozók nap, mint nap szembesülnek a szenvedéssel, az élet múlandóságával, ezért különösen fontos, hogy hangsúlyt fektessünk a dolgozók pszichológiai jóllétére, mert ez kihathat a betegek pszichológiai jóllétére is (Haškovcová, 2010). A kiégés vizsgálata tehát azért is fontos, hogy azonosítsuk azokat, akik veszélyben vannak ilyen szempontból és megfelelő segítséget nyújtsunk nekik. A hospice dolgozók közötti kiégést számos kutató vizsgálta az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy Britanniában, Lengyelországban és Csehországban is. Ezek a vizsgálatok azt mutatták, hogy habár a dolgozók nagyfokú stressznek vannak kitéve, a kiégés mégis ritka (Payne, 2001; Whitebird et al., 2011). A dolgozók körében gyakori coping stratégiaként jelent meg a szakmai kapcsolatok és a másokkal való beszélgetés lehetősége (Swetz et al., 2009).

Jelen kutatás célja, hogy meghatározza a hospice intézményben dolgozók körében a kiégés mértékét, illetve ennek kapcsolatát egyes demográfiai változókkal, a tapasztalat hosszával és a munka jellegével. Emellett a szerzők célul tűzték ki a munkahelyi stresszforrások feltérképezését és a leggyakoribb megküzdési stratégiák vizsgálatát is.

Módszer

Minta

241 egészségügyi dolgozó 20 hospice intézményből, akik legalább 6 hónapja dolgoztak az adott intézményben. A résztvevők közül 202-en dolgoztak bentfekvő részlegen, 39-en pedig mobil hospicenál.

Adatgyűjtés

A kiégés pontszám meghatározására a Burnout Measure-t használták, ami egy standardizált, 21 kérdésből álló kérdőív, ahol az egyes tételeket hétfokú Likert-skálán kell megítélni. A burnout pontszámokat négy kategóriába osztották: 1. nagyon jó – jó (3-nál kevesebb pont), 2. határeseti szint (figyelmeztető, 3-3,9 pont), 3. kiégés (4-5 pont), 4. akut krízis (több, mint 5  pont). Emellett a szerzők által kidolgozott 10 itemes kérdőívet használták a demográfiai adatok (pozíció, kor, képzettség, családi állapot, gyermekek), hospice ellátásban szerzett tapasztalat hossza, fő stresszforrások, megküzdési módok és preventív tényezők mérésére.

Adatelemzés

Az adatok elemzéséhez leíró statisztikát használtak, valamint a kapcsolatok elemzéséhez Kruskal-Wallis elemzést, Wilcoxon próbát és Spearman korrelációt.

Eredmények

A vizsgálati mintában a legnagyobb csoport 139 nővérből állt, a legkisebb pedig 2 orvosból. A résztvevők legnagyobb része 31-50 év között volt (N=157) és legtöbbjük (N=126) kevesebb, mint 5 éve dolgozott hospicenál. A dolgozók jelentős része (N=127) középiskolai végzettséggel rendelkezett, szakirányú képesítése 58 főnek volt. Családi állapotukat tekintve, a résztvevők mintegy 60%-a házas, 76%-uknak pedig gyermeke is van.

Kiégés: A résztvevők között a kiégés aránya alacsony volt (5.8%), figyelmeztető értéket viszont 28.2%-uk ért el. Nem találtak szignifikáns összefüggést a kiégés és a pozíció között (p=0,997). Szintén nem látható szignifikáns különbség a kiégés mértékében sem a hospice típusától függően (p=0,987), sem képzettségtől függően (p=0,376) sem a házassági státusztól (p=0,790) sem a gyermekektől függően (p=0,850). Nem találtak kapcsolatot a kiégés és az életkor (p=0,831) között sem, csakúgy, mint a kiégés és a munkaviszony hosszúsága között (p=0,049).

Stresszforrások: a dolgozók legfőbb stresszforrásként az adminisztratív munkát jelölték meg (28.2%), illetve a szenvedéssel való szembenézést (22,4%). Harmadik legfőbb stresszforrás az idői nyomás (21,2%), míg legkevésbé stresszesnek a betegekkel való kapcsolatot ítélték (1,4%).

Stresszel való megküzdés: A stressz kivédésére a legfontosabb tényezőnek a családi támogatás (49,5%) és a hobbi (19,5%) bizonyultak. Munkahelyi protektív faktorként a dolgozók azt ítélték legfontosabbnak, hogy munkatársaikkal a munkaidőn kívül is találkozzanak (24,9%), illetve, hogy felettesüktől dicséretet kapjanak (21,6%).

Diszkusszió

A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, vajon a hospice intézményekben dolgozókat érinti-e a kiégés. Ennek mértékét alacsonynak találták, ami összhangban áll a korábbi kutatások eredményeivel, ahol a relatíve magas stressz-szint mellett a kiégés mértéke szintén alacsonynak (Alkema et al., 2008; Whitebird et al., 2011) vagy átlagosnak (Alkema et al., 2008) bizonyult. Ennek ellenére a dolgozók majdnem egyharmadánál figyelmeztető szintet mérhetünk; ezeknek az embereknek adekvát segítséget kell kapni munkáltatójuktól, hogy megelőzzék a kiégés bekövetkezését. A vizsgálat nem mutatott ki kapcsolatot a kiégés és demográfiai tényezők között és a munkatapasztalat hossza sem tűnik meghatározónak.

A stresszforrások közül az adminisztratív munka áll az élen, ezt követi a szenvedéssel való szembesülés, majd az idői nyomás, ami konzisztens a korábbi kutatások eredményeivel (Rodrigues & Chaves, 2008; Payne, 2000). Más kutatások csak részben erősítik meg ezt az eredményt. Perier et al. (2012) tanulmányában például az adminisztratív munka egyáltalán nem jelenik meg stresszforrásként (de az idői nyomás és a halállal való szembesülés itt is a vezető tényezők között van). Egy 2012-es felmérés szerint (Křivohlavý, 2012) a leggyakoribb ok, amiért a kiégett dolgozók elhagyják a munkahelyüket a kollégák, illetve felettesek részéről tapasztalt lenézés, elutasítás, a visszajelzés hiánya, az inkompetens vezetők és az értelmetlen feladatok.

Jelen tanulmány szerint a dolgozók stresszel szembeni védekezésében legtöbbet a családi támogatás és a hobbi jelent, ami szintén konzisztens korábbi vizsgálatok eredményeivel (Whitebird et al., 2013; Zálešáková and Bužgová, 2011). Legjobb preventív faktornak a munkahelyen az bizonyult, ha a kollégák a munkaidőn kívül is kapcsolatban voltak egymással és ha dicséretet kaptak a felettesüktől. Ezt az eredményt szintén megerősítik más kutatások is (pl.: Swetz et al., 2009; Funk 2014). Maroon (2012) rámutat, hogy a belső tényezők, mint a fontosság érzése, az önmegvalósítás és a dicséret sokkal fontosabb protektív faktorok a kiégés ellen, mint az olyan külső tényezők, mint a pénzbeli jutalom.

Konklúzió

A kutatás kimutatta, hogy a hospice intézményekben dolgozók körében a kiégés mértéke alacsony és nem függ össze sem demográfiai szempontokkal, sem a munkatapasztalat hosszával. Ugyanakkor stresszforrásnak minősül, főként a nagy mennyiségű adminisztratív munka és a szenvedéssel való szembesülés miatt. Emiatt fontos a kiégés monitorozása a dolgozók körében és adekvát segítség és támogatás nyújtása azoknak, akik kiégés közeli állapotban vannak.