Kiégés és érzelmi munka: magyar orvosok és ápolók
keresztmetszeti vizsgálata
Kovács, M., Kovács, E., Hegedűs, K. (2010). Emotion Work and
Burnout: Cross-sectional Study of Nurses and Physicians in Hungary. Croat Med J. (5) 432-42.
Készítette: Nagy Léna
Absztarkt
A kutatás célja az érzelmi munka
vizsgálata, mint a munkahelyi kiégést bejósló tényező és az egészségügyi
dolgozók összehasonlítása az érzelmi munka és a kiégés gyakorisága
szempontjából. Ennek érdekében 76 magyar ápoló és 80 orvos vett részt a
keresztemtszeti kutatásban, mely szociodemográfiai, munka- és egészségügyi
kérdéssorokat, valamint a Maslach Kiégés-teszt és a Frankfurti Érzelmi Munka
Skála magyar változatát tartalmazta. Az ápolók körében szignifikánsan magasabb
érzelmi disszonanciát és kevesebb érzelemszabályzási lehetőséget találtak a
tesztek, mint az orvosok esetében, de a kiégés terén nem találtak
különbségeket. A szerzők szerint az orvosok és ápolók számára különböző
kiégés-prevenciós és –intervenciós programok kidolgozása célszerű.
A kiégés egy érzelmi
kimerültséggel, deperszonalizációval és csökkent egyéni hatékonysággal
jellemezhető tünetegyüttes, mely gyakran érinti az emberekkel foglalkozó
szakembereket, így az egészségügyben dolgozókat. Az érzelmi kimerültség az
érzelmi erőforrások kiapadását jelenti, a deperszonalizáció a munkával
kapcsolatos negatív, cinikus attitűdöt takarja, a hatékonyságcsökkenés aspektus
pedig a kiégés önértékelés komponense, az észlelt hatékonyság megváltozását
mutatja. A kiégés koncepciójában fontos szerepet kap a krónikus
interperszonális stresszoroknak való kitettség a munkahelyen. A kiégés egyik
jellegzetessége, hogy az ebben szenvedők egyre kevésbé tudnak bánni
érzelmeikkel a kliensekkel, páciensekkel való interakciók során.
Az utóbbi évtizedben előtérbe
került az érzelmi munka kutatása a kiégés kontextusában, különösen a humán
szektor vizsgálatában. Az érzelmi munka három aspektusával meghatározhatja a
kezelő és a kliens interakciójának minőségét: ezek az érzelemszabályzási
elvárások, lehetőségek és problémák. Az érzelemszabályzási elvárások a negatív
és pozitív érzelmek kimutatására vonatkoznak az interakció során. Az
érzelemszabályzási lehetőségek az érzelmek kontrollálására való lehetséges
módokat jelentik. Az érzelemszabályzási problémák, más néven érzelmi
disszonancia, a valójában érzett és kimutatandó (elvárt) érzelmek közti
különbségek mértékére utal, melyek megzavarhatják az interakciót. Azok a munkakörök,
melyek magas szintű érzelmi munkát követelnek meg, több kutatás szerint is
hajlamosabbá tesznek a kiégésre. Kovács, Kovács és Hegedűs kutatása során ezeket
az összefüggéseket tárta fel magyar egészségügyi dolgozók körében.
Módszerek
A vizsgálatban a szakma több
különböző területén dolgozó 80 orvos és 76 ápoló vett részt.
A kutatás hipotézisei a
következőek voltak:
1.
Az ápolók magasabb szintű kiégést mutatnak az
orvosoknál.
2.
Az érzelmi munka különbségei figyelhetőek meg az
orvosok és az ápolók között. Az ápolók alacsonyabb kontrollt mutatnak.
3.
Az érzelemszabályzással kapcsolatos elvárások és
a szabályzással kapcsolatos problémák (vagyis az érzelmi disszonancia)
összefüggésben áll a kiégéssel.
4.
A nem, a kor, az iskolázottság, és az
egészségügyben eltöltött idő nem jósolja be a kiégést, de a munkával töltött
órák száma és a leterheltség igen.
5.
A két csoport közt nem különbözik, mely tényezők jósolják be a
kiégést.
A kiégés mérésére a Maslach Kiégés-tesztet
használták, mely a kiégés 3 dimenzióját operacionalizálja: az érzelmi
kimerültséget, a deperszonalizációt (vagy cinizmust) és a személyes
hatékonyságcsökkenést. Az érzelmi kimerültség és
deperszonalizáció alskálákon elért magasabb, illetve a hatékonyság alskálán
elért alacsonyabb pontszám jelent súlyosabb kiégéttséget. Az érzelmi munkát a
Franfurkti Érzelmi Munka Skála segítségével vizsgálták, mely az adott szervezet
elvárásait méri a kimutatandó és elrejtendő érzelmekkel, az egyénre irányuló negatív
és pozitív érzelmek gyakoriságával kapcsolatban. A skála az érzelmi munka
különböző területeit igyekszik megragadni az egyes alskáláival: az elvárásokat
az érzelmek, érzékenység, együttérzés kimutatásával, az érzelmi kontrollal és
az érzelmi disszonanciával kapcsolatban, illetve, hogy milyen gyakran van az
egyén kitéve negatív vagy pozitív érzelmeknek. Ezen kívül a munkaórák számáról
és az érzelmekkel kapcsolatos szervezeti normák explicitségéről is kérdez.
További szociodemográfiai, munka- és egészségügyi kérdéssorokat is kitöltöttek
az résztvevők.
A két csoportot független mintás t-próbával hasonlították össze a kiégés,
az érzelmi munka és ezek alskáláinak szempontjából. A kiégés-teszt alskáláinak
(mint függő változók) és az érzelmi munka dimenzióinak (mint független
változók) összefüggéseit lineáris regresszió-analízissel vizsgálták.
Eredmények
Az érzelmi kimerültség és a
deperszonalizáció enyhén összefügg a negatív érzéseknek kitettséggel
elvárásokkal, és az érzelmi disszonanciával. A kiégés hatékonyság dimenziója
pedig enyhe korrelációt mutat a pozitív érzelmek illetve az érzékenység és
együttérzés kimutatásával kapcsolatos elvárásokkal. Az érzelmi kontroll
hasonlóan alacsonyan korrelált a hatékonyság dimenzióval.
Az ápolók magasabb pontszámokat
értek el a kiégés érzelmi kimerültség és deperszonalizáció, az orvosok pedig a
hatékonyságcsökkenés alskálán, de összességében a két csoport átlaga nem
különbözött e téren, tehát az első hipotézis nem igazolódott be.
Az ápolók szignifikánsan nagyobb
fokú érzelmi disszonanciát éltek meg, alacsonyabb kontrollt az interakcióik
során, és alacsonyabb érzelmi kontrollt, mint az orvosok. Az
érzelemszabályzással kapcsolatos elvárások is különbözőek voltak az esetükben.
Az orvosoknál kevesebben érzékenységet és együttérzést mutattak a páciensekkel
való interakció során. Ezen kívül az érzelemszabályzással kapcsolatos normák
sem voltak olyan explicitek körükben. Míg az orvosok a főnöküktől kaptak
utasítást, vagy szemináriumokon tanultak ezzel kapcsolatban, az ápolók inkább
belső szabályokat követtek.
A lineáris regresszió-analízis azt
mutatta, hogy az érzelmi disszonancia, a negatív érzelmeknek és interakcióknak
való kitettség és az érzelmi kontroll nagy befolyással van a kiégés
kialakulására és súlyosbodására. A szociodemográfiai és egyéb egyéni tényezőket
megvizsgálva azt láthattuk, hogy a kiégés mértéke nem nő a munkában eltöltött
évek során, és meglepő módon a heti munkaórák száma sem jósolták be a kiégést,
viszont a páciensek magasabb száma
(hetente) igen. A két csoport külön vizsgálva hasonlónak tűnt, de voltak
kisebb eltérések.
Konklúzió
A kutatás tanúsága szerint az
érzelmi munkára koncentráló prevenció és intervenció hatékony lehet a kiégés
megelőzésében, azonban érdemes különbségeket tennünk ápolók és orvosok közt a
program megtervezésében. Az ápolók esetében a fókusz a munkehelyi stresszorokon
és az érzelmi disszonancián kell hogy legyen, az orvosok körében pedig a
specifikus munkahelyi követelményeken, a negatív érzések szabályzásán és az
azoknak való kitettségen. A szerzők hangsúlyozzák a kiégés-prevenció
jelentőségét az érzelmi disszonanciát gyakran megélő ápolók, és a kevés
munkatapasztalattal rendelkező fiatal orvosok körében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése