Elméletalapú stratégiák a digitális egészségviselkedést módosító intervenciók használatára és hatásának erősítésére: összefoglaló tanulmány

Elméletalapú stratégiák a digitális egészségviselkedést módosító intervenciók használatára és hatásának erősítésére: összefoglaló tanulmány

Morrison, L. G.(2015): Theory-based strategies for enhancing the impact and usage of digital health behaviour change interventions: A review. Digital Health Vol. 0(0) 1–10

Készítette: Barócsi Benjámin

Absztrakt:

A tanulmány célja, hogy kritikus bírálatot nyújtson pszichológiai elméletekről és modellekről, számot vetve a digitális intervenciók tervezésében való bevonódásukról. A bírált elméletek között előfordul meggyőzésre és attitűd-változásra, motivációra, akaratra és önszabályozásra, társas támogatásra, de a kliensek egészségi döntéshozatalára vonatkozó preferenciáira vonatkozó teória is. De kitekintést nyújt a jövőbeli beavatkozások fejlődésére is.

Bevezető:

A digitális intervenciók (továbbiakban: DI) hatásváltoztatási kimenetele számos egészségi probléma megváltoztatásában kimutatásra került. Ugyanakkor a hatások mértékének és kapcsolatainak optimalizálása továbbra is szükséges. Számos modellt és keretrendszert fejlesztettek ki bizonyos viselkedésváltozást előidézendő, de ezek túláltalánosító volta miatt nehezen fordíthatók át specifikus technikákká. Ez azt jelenti, hogy átfogó elméletalapú vezetés szükséges a különböző tervező funkciók és viselkedésváltoztató technikák (továbbiakban: VVT) összehangolására a különböző intervenciós kontextusokban. A tanulmány maga egy magyarázó eszközként szolgál az elmélet és gyakorlat összehangolására a teljesség igénye nélkül, az egyes elméleteket alkotó tényezőket általánosítva az ismétléseket elkerülendő. Valamint nem cél egy minden részletekre kiterjedő elemzést nyújtani az egyes teóriákat alátámasztó bizonyítékokról sem.

A meggyőzés és attitűd-változás elméletei:

Az ezen elméletek fő tényezője a személyre szabottság, azaz az egyének ismert tulajdonságai alapján meghatározott információ-kiválasztás. Ez történhet meglehetősen egyszerűen (beillesztve az illető nevét a kontextusba) vagy egészen komplex módon (bizonyos egyéni változókhoz illeszkedően cserélve a tartalom adaptív faktorait). Előnye, hogy kis ,,zaj”-jal operál, azaz minden könnyen elérhető, hátránya azonban épp ez, a témában járatosak számára például motivációt csökkentő lehet ez a túlzottan szubjektív szabályozás.

Felvetődő kérdés lehet, hogy ez az önreflektáló kódolás mégis hogy/milyen mértékben vezet viselkedésváltozáshoz.

A motiváció teóriái:

A teóriák fő feladatnak tekintik az egészségviselkedés változását övező unalmas, egyáltalán nem élvezetes sztereotípiák lerombolását. Mindezt úgy próbálják elérni, hogy csökkentik a külső nyomás érzésér, és erősítik a saját, belső motivációs, választásalapú, önálló változtatások belátását. Előny, hogy a fókusz így áthelyeződik az egészségügyi intézményekből (és az ezt kísérő negatív tényezőkkel) a függetlenebb, saját környezetbe, azonban így elveszti felügyelőfunkcióját is, és például az egyén kontrolhelyére való tekintet nélkül vár döntést.

Felvetődő kérdés, hogy vajon a folyamat során kapott pozitív visszajelzések mikor alakulnak extrinzik motivációvá, valamint azt is figyelembe kell venni, hogy nem mindenki kíván aktív autonóm szerepet vállalni saját egészsége menedzselésében.

Akarat és önszabályozás elméletei:

A legfőbb tényező a tudatos és elérhető célkitűzés, azaz olyan cél választása, amelyik egyedi, tanulásközpontú, rövidtávon elérhető, mégis kihívást jelentő és megfelelő visszajelzést nyújtó. Előny a visszajelzéseken alapuló, és a kisebb célokból a nagyobbak felé történő haladással való elégedettség érzése, de fontos, hogy a kisebb célok jól beosztottak és szabályozottak legyenek, ugyanis motivációcsökkentő hatása lehet egy túl sok erőforrást elvonó részfeladatnak.

Felvetődik, hogy mégis mekkora az igénye bárkinek egy saját maga által meghatározott célsorozat felállítására, és ennek teljesítésére, és pontosan milyen szakértői segítség is szükségeltetik a direktíva végrehajtásában, valamint milyen további előnyök származhatnak még mind az önvezérelt, mind a külső irányítású célszabályozásból.

A kliens preferenciái az egészségi döntéshozatalban való részvételről:

A fő vezérelv itt a bevonódás kérdése, cél az egészségükben kevésbé, valamint az annál aktívabb szerepet vállalni is hajlandó egyének összehangolása. Ehhez előny a különböző szupportív eszközök felkínálása (például digitális vagy telefonos coaching, vagy más, ebben járatosabb felhasználókkal való kapcsolatfelvétel), a hátrány inkább ennek gyakorlati megvalósításának nehézségéből ered.

Felvetődő probléma az ennek hatékonyságáról szóló adatok szubjektív volta, valamint az az ellentmondás, hogy a páciensek preferenciája nem feltétlen tükrözi azt, ami ténylegesen hatékony számukra a gyakorlatban.

Társas támogatás elmélete:

A fő elem itt a támogatás, és a támogatás minősége, azaz például a betegségszenvedés csökkentése, tapasztalatmegosztás, célok megbeszélése mind idegenek, mind ismerősök között számítógép-mediált környezetben. Előny itt főleg a kölcsönösségben van, a terhek megosztásában, azonban hátrány adódhat a különböző személyiségstruktúrák sajátosságaiból vonatkoztatva (például társas szorongás, a reciprocitás hiánya), valamint az újabb kutatások eredményeiből adódóan abból, hogy a segítséget nyújtó viselkedés nagyobb egészségi előnyt jelenthet, mint a segítséget elfogadó.

Ezekből adódóan kérdéses, hogy a szűkös források mekkora részét érdemes felhasználni a – megfelelő kutatási eredményekkel még nem megbízhatóan alátámasztott – kölcsönös társas támogatórendszer felállítására, tekintetben véve annak a motivációhoz és énhatékonysághoz viszonyított csekélyebb bejósló erejét.

Összegzés és konklúzió:

Ezen bírálat két következtetéssel szolgál a DI-k jövőbéli fejlesztésére;

Elsőként néhány elméletalapú javaslattal szolgál a különböző VVT-k (például célok és tervezés, visszajelzés és megfigyelés) integrálására, és kontextust is ajánl hozzájuk (például társas támogatás).

Másodsorban a DI-kkel zajló felhasználói tapasztalatokra is elméleti javaslatokkal szolgál (például bármilyen tervezőfunkciónak figyelembe kell vennie a felhasználó autonómiára való igényét, ahol és amennyire csak lehetséges, és rugalmasnak kell lenniük arra, hogy hogyan is használja az adott intervenciót a viselkedésváltozásában).

Természetesen ezek igazolása további empirikus adatokra és bizonyítékokra szorul, ez a bírálat csupán a megválaszolatlan felvetődő kérdések sorolásával próbálja segíteni és bátorítani a jövő digitális intervenciós kutatásait.