Együttműködés a koszorúér bypass műtét utáni kezelésben: pszichológiai aspektusok

Együttműködés a koszorúér bypass műtét utáni kezelésben: pszichológiai aspektusok

Iakovleva, M. V. (2015). Adherence to treatment after coronary bypass surgery: Psychological aspects. Revista Iberoamericana de Psicología y Salud.

 Készítette: Simon Luca Sára

Absztrakt

A kezelésben való együttműködés hiánya nagy jelentőségű, és kiemelkedő mértékű probléma, mely növekvő egészségügyi költségekkel és rossz egészségi kimenetelekkel jár. Ez a fogalom az alapja jelen kutatásnak, ami a páciensek pszichológiai jellemzőit vizsgálta a koszorúér műtéteket követő kezelési együttműködés eltérő mértéke esetén. 90 koszorúér betegségben szenvedő személyt vizsgáltak, a megküzdési módok és a betegséggel kapcsolatos attitűd kérdőíves felmérésével, valamint a betegségtörténetet vizsgálva. Az attitűdtípusok analízise megmutatta, hogy az együttműködő páciensek nagyobb értékeket mutatnak a harmonikus attitűdtípusban, a nem együttműködők pedig nagyobb értéket mutatnak az apatikus, melankolikus attitűdben. A vizsgálat megmutatta, hogy a pszichológiai jellemzők széles köre jelentőséggel bír a kezelési együttműködés meghatározásában, és alapvető, hogy figyelembe vegyük a páciens személyiségét és jellemzőit, mivel ezek hatással vannak az együttműködés mértékére, és ezáltal a terápia hatékonyságára a műtét utáni időszakban.

Bevezetés

Manapság a hosszú távú kezelésekkel való együttműködés hiánya (továbbiakban együttműködés/ adherencia, angolul adherence) aktuális és jelentős probléma krónikus betegek körében. A probléma számos betegség esetében meghatározó, ilyen például a diabétesz, depresszió, rák, asztma, stb. A WHO statisztikái alapján a krónikus betegek közel fele nem követi az orvosi előírásokat, ugyanakkor a mai orvoslásban a kezelés eredményessége az orvos mellett a beteg felelőssége is, és a kezelések gyakran korlátozást jelentenek a betegek életvitelére nézve.

A kezelés betartása a szív- és érrendszeri megbetegedésekben is rendkívül fontos, különös tekintettel ezeknek a megbetegedéseknek az életet fenyegető voltára. A WHO szerint, a kardiovaszkuláris megbetegedések a vezető halálok (48%) a nem fertőző betegségek között, a 30-70 éves korosztályban. Ezen megbetegedések között is a koszorúérbetegség az első mortalitás tekintetében, habár a mai – egyre gyakoribbá váló műtéti eljárásokkal nagyon hatékonyan kezelhető ez a megbetegedés, és a műtét pozitív hatással van az életminőség javítására, valamint a betegség lefolyására is. Ugyanakkor, a műtét utáni felépülési folyamat sokszor nem várt eredményhez vezet. A betegek nem térnek vissza a munkájukhoz, egészségmutatóik nem javulnak, és visszaesés, és újabb korházi kezelések is előfordulnak. A műtéti eljárás hatékonyságától az egészségjavulás mértéke elmarad. A fizikai egészség, valamint az életminőség mutatói néhány esetben romlanak a rehabilitációs kezelés betartásának hiánya miatt. A kezeléssel való együttműködés meghatározó faktora a műtét utáni összesített egészségi állapotnak, így fontos, hogy figyelmet fordítsunk a műtét utáni felépülési időszakra, és arra, hogy a páciensek elfogadják a kezelést, valamint annak a szintjére, hogy mennyire vannak tudatában a betegségük súlyosságának mértékével, és az ezzel járó szükséges együttműködés mértékével. A koszorúér betegségek esetében a műtét utáni együttműködés hiányának több oka lehet, ilyen például a páciens azon hite, hogy teljesen egészséges a műtét után, vagy az a tény, hogy a műtét teljesen visszaállítja az éráramlást a szívizomzatban. Ennek ellenére a betegeknek be kellene enniük a felírt gyógyszereket, hogy megelőzzék a visszaesést. A műtét utáni jóllét, a testi funkciók teljes visszatérése, és a terápia fenntartás fontosságának alábecslése nagyon alacsony együttműködést okoz az ilyen típusú műtéten átesett páciensek körében.

Fontos az adherencia pontos meghatározása: annak a mértéke, amennyire a személy viselkedése – gyógyszer bevétel, diéta követése, életmódváltás - megfelel az egészségügyi szakember javaslatainak. Az adherencia fogalmában a páciens aktív résztvevő a kezelésben és egészségének gondozásában, valamint szükséges a hozzájárulása a kezelési javaslatokhoz, és fontos szerepe van az orvos-beteg kommunikáció a hatékonyságának is.

Annak a kérdése, hogy milyen faktorok járulnak hozzá az adherenciához, még megválaszolatlan. A témában készült kutatások igyekeznek meghatározni az orvosi, szocio-demográfiai, gazdasági, szervezeti és más faktorokat. Továbbá magától értetődő, hogy a személy jellemzői is fontos szerepet játszanak az együttműködő, adherens viselkedés alakításában. Az egészségügyi tapasztalat, kezelési előzmények, a páciens várakozásai, gondolkodásmódja és attitűdje, stb. mind befolyásolhatja az együttműködés mértékét. Azonban nem született túl sok kutatás az együttműködés pszichológiai faktorainak feltárásával kapcsolatban, az elérhető adatok pedig ellentmondásosak.

A koszorúér megbetegedésben megjelenő együttműködés probléma adja jelen kutatás témáját, mely műtét utáni rehabilitációban résztvevő betegek pszichológiai karakterének összehasonlító analízisét tartalmazza az együttműködés mértéke alapján. Komplex kutatási programot alakítottak ki ennek vizsgálatára, melybe beletartozik az érzelmi, kognitív, motivációs vonások, a személyiségjegyek és megküzdési stratégiák vizsgálata.

Ezen a tanulmány az analízis eredményeinek két aspektusát mutatja be, a megküzdési stratégiákat és a betegséggel kapcsolatos attitűdöket. A kutatást a Federal Almazov North-West Medical Research Center (Oroszország, Szentpétervár)– ben végezték.

Módszer

Minta

A minta 90 koszorúér bypass műtéten átesett páciensből állt. A résztvevők kora 46 és 71 év között volt, az átlagéletkor 60,99 év volt (SD = 7.33). A nemi eloszlás alakulása pedig 74 férfi (82%) és 16 női (18%) páciens volt. A legtöbben már jó ideje szenvedtek koszorúér betegségtől, körülbelül 65%-uk számolt be a tünetek 6 éve, vagy régebb óta meglétéről. Sokan semmilyen kezelést nem kaptak korábban. A kezelés betartása szempontjából a mintát két csoportra osztották: az együttműködő (akik rendszeresen követték a gyógyszeres és egyéb kezeléseket – 47 fő 52,2%), és a nem együttműködő (akik nem követték rendszeresen az orvosi javaslatokat - 43 fő, 47.8%) csoportra.

Eszközök

A kutatás a páciensek orvosi adatainak részletes vizsgálatából, egy félig strukturált interjúból, mely témánként csoportosított kérdéseket tartalmazott (klinikai, fiziológiai, pszichológiai, szocioökonómiai jellemzők), és két kérdőívből állt. Az egyik Lazarus és Folkman Megküzdési Módok Kérdőíve volt (megbízhatósága 0,84). A másik egy betegséggel kapcsolatos attitűdöket mérő skála (Technique for Diagnosing the Types of Attitude toward the Disease – eredeti nyelven‘‘TOБOЛ’’). Ennek segítségével a betegségre adott reakciók típusai (12-t különböztet meg) osztályozhatók krónikus, szomatikus megbetegedések esetében. Ehhez olyan információkat használ fel, mint a páciens reakciója egy sor problémára és életeseményre, amik fontosak lehetnek a számára, és közvetlen vagy követetten kapcsolódnak a betegségéhez.

Eljárás

A vizsgálat a kórházban eltöltött, műtét utáni lábadozási időszakban történt, és aztán a járó beteg ellátás során. A pácienseket a műtét előtt és jó pár hónappal később is kardiológusok figyelték meg. A kezelés betartásának meghatározása (együttműködés) a műtét után három hónappal történt, amikor a betegek visszatértek a megszokott életvitelükhöz, munkájukhoz, és a fizikai felépülés befejeződött. Később az együttműködés adatokat megerősítették a kórházi - előre egyeztetett időpontú - ellenőrzések betartásával (műtét után hat hónap és egy év).

Eredmények

Az eredmények alapján a pszichológiai jellemzők széles skálája lehet jelentős az együttműködés meghatározásában.

A vizsgálat során az egyik legmeghatározóbb faktor a betegséggel kapcsolatos attitűd volt. A 12 attitűdtípus esetében az átlagadatok vizsgálata azt mutatja, hogy az együttműködő páciensek a „harmonikus”-ként jellemezhető skálán nagyobb eredményeket mutattak, mint a nem együttműködő páciensek. (t = 2.75; p < 0.01). A harmonikus típus azt jelenti, hogy a betegek nem túloznak a betegségük komolyságával kapcsolatban, és nem becsülik alá annak súlyosságát, és aktívan szeretnének hozzájárulni a kezelés sikeréhez. Az alacsony adherenciával jellemezhető páciensek nagyobb értéket mutatnak az „apatikus” (t = −2.81; p < 0.01) és a „melankolikus” skálákon (t = −2.57; p < 0.05). Ezt a két típust a páciens saját sorsával és betegségével kapcsolatos közönye, továbbá az érdeklődés elvesztése, valamint a felépülésbe vetett hit hiánya, és pesszimista kimenetelek elvárása jellemzi.

A páciensek mindkét csoportjában az attitűdöknek volt elsődleges jelentősége, a mentális és társas adaptáció nem mutatott jelentős különbséget a két csoport adataiban.

Regressziós vizsgálat alapján - melyet a két csoportból 25-25 fő adataival végeztek - a pozitív újraértékelés megküzdési stratégia és az „ergopatikus” attitűdtípus kombinációja magyarázta a változó (együttműködő és nem együttműködő) szórásának 38%-át. Az eredmények alapján ez a kombináció járult hozzá leginkább az együttműködés perdikciójához. Ezt az eredményt diszkriminancia analízis is megerősítette. Az összefüggést vizsgálva az az eredmény mutatkozott, hogy minél magasabb a pozitív újraértékelés változó értéke, és minél alacsonyabb az ergopatikus változó értéke a személy esetében, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a páciens az együttműködő csoportba kerül. Másfelől, a pozitív újraértékelés alacsony alkalmazása és az ergopatikus attitűd magas aránya a nem együttműködő viselkedésekhez köthető.

Az ergopatikus típus a munka iránti felelős attitűddel jellemezhető, néha kényszeresen is, és kapcsolódik a szakmai pozíció megtartásának, és a munkahelyi teljesítmény azonos szinten tartásának vágyához.

A pozitív újraértékelés azt a stratégiát írja le, amikor a páciens megpróbál túllépni a negatív tapasztalatokon úgy, hogy újragondolja a múltat egy pozitív módon. A problémához kapcsolódó helyzet megértésének filozofikus módjára törekszik, és megpróbálja azt belefoglalni saját élménye kontextusába, a személyiség jobb fejlődésének érdekében.

Megvitatás

Az elmúlt évek tanulmányaiban figyelmet kapott az adherenciát befolyásoló faktorok vizsgálata. Számos kutatás született, ami a gazdasági és társas demográfiai, aspektusokhoz és az orvos-beteg kapcsolathoz kapcsolódik. Továbbá az adatok rendszerezésére is történtek kísérletek. Ennélfogva, a meghatározó faktorok változatos klasszifikációival találkozhatunk. Egy ilyen felosztás például: szociális és gazdasági faktorok, a kezeléssel kapcsolatos faktorok, a pácienssel kapcsolatos faktorok, az egészségügyi rendszerrel kapcsolatos faktorok.

A pácienssel kapcsolatos faktorokon a tanulmányokban gyakran olyan adatokat értenek, mint a személy kora, neme, etnikuma stb. Készültek továbbá tanulmányok a páciensek egészséggel és kezeléssel kapcsolatos hiedelmeivel kapcsolatban is.

Ugyanakkor, a személy pszichológiai jellemzői általában nem részei a faktorok rendszerének, és gyakran teljesen kimaradnak a kutatásokból. A pszichológiai faktorokkal kapcsolatos kutatások sokkal kevésbé jellemzők, és ellentétmondásosak az eredményeik.

Jelen kutatás eredményei nem ellentétesek a korábbi tanulmányok eredményeivel. Egy korábbi tanulmányban is megjelent a kezeléssel együttműködő és együtt nem működő személyek eltérő attitűdje a betegséggel kapcsolatban, valamint annak eredményei nagyon hasonlóak voltak jelen kutatás eredményeivel.

Összefoglalva, jelen tanulmány azt mutatja, hogy néhány pszichológiai jellemző hatással van a betegek kezelésben való együttműködésére. Az egyik a betegséggel kapcsolatos attitűd, melynek meghatározott típusa kapcsolatban áll az együttműködéssel, illetve annak hiányával. Mivel a tárgyalt betegség jelentős kockázatot jelent a személy számára, fontos, hogy folytatódjon a pszichológiai faktorok vizsgálata. A páciens személyiségét és pszichológiai jellemzőit figyelembe kell venni a kezelés során, mivel azok befolyással vannak a kezeléssel való együttműködésre, és így a műtét utáni időszakra is.

A bemutatott adatok segíthetnek az együtt nem működés kockázatának meghatározásában az egyes betegeknél. Segíthetnek támogató programok és a pszichológiai támogatás céljainak meghatározásában a műtét előtti és utáni időszakban is. Továbbá, koszorúér betegségben szenvedőknek szóló edukációs programok fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak.