Testmozgás és az „Epstein
CÉL” a depresszió tüneteinek kezelésére: randomizált tanulmány
Cecchini-Estrada,
J., Méndez-Giménez, A., Cecchini, C., Moulton, M. & Rodríguez, C. (2015).
Exercise and Epstein’s TARGET for treatment of depressive symptoms: A randomized
study. International Journal of Clinical
and Health Psychology (15), 2015, 191-199.
Készítette: Kovács Petra
Absztrakt
A
tanulmányt kettő céllal készítették, egyrészt, hogy összehasonlítsák a
változást a depresszív tünetekben, három résztvevő csoportban egy
kontrollcsoporthoz képest. Egyik csoport az „Epstein TARGET” eljáráson alapult (ET),
másik a TARGET stratégia nélkül (NET), a harmadik pedig az aktív testmozgás
végző csoport volt (AE). Másrészt az volt a cél, hogy feltárják, vajon az
Önrendelkezés Skála (SDI) előrejelzi-e a depresszió tüneteinek csökkenését. A
résztvevők (N = 106; 68 nő és 38
férfi), 18-30 év közöttiek, véletlenszerűen lettek besorolva a csoportokba.
Mindegyik eljárás nyolc hétig tartott (3 óra/hét). Az ET részvevők 59,26%-a
mutatott terápiaszerű javulást, ami azt jelenti, hogy 50%-kal csökkentek a
pontszámaik, ezzel szemben 25,93%-kal a NET csoport, 19, 23%-kal az AE, és
3,84%-kal a kontrollcsoport résztvevőié. Hat hónap múlva az ET csoport növelte
ezt a szintet kicsit többet, mint 10%, míg a többi csoport nem mutatott ilyen
változást. Az SDI alacsonyabb depressziós tünet szintet vetít előre, és az eredmények
azt mutatják, hogy a TARGET stratégiának lehet egy direkt hatása a depresszív
tünetekre a megelőzésben és egy indirekt hatása nagyobb léptékben a jövőre
nézve a fizikai aktivitás által.
Elméleti háttér
A
depresszió egy nagyon gyakori mentális betegség, 350 millió ember szenved tőle.
Bizonyítottan hatásos módszerek ismertek a kezelésére a klinikumban, azonban
ezeknek megvannak a korlátjai (Pérez-Wehbe, Perestelo-Pérez, Bethencourt-Pérez,
Cuéllar-Pompa, & Penate-Castro, 2014). Egy alternatív kezelési módszer a
fizikai aktivitás, a testmozgás. A legtöbb felmérés az aerobic típusú
(biciklizés, futás, gyaloglás) mozgásokat vizsgálta, míg figyelmen kívül hagyta
a súlyemelést, jóga típusú edzésformákat (Mammen & Faulkner, 2013).
Továbbá, kevés figyelem irányult arra a kérdésre, hogy szociális kontextusban
ez hogyan változik, például csapatsportok esetében (Sabiston és mtsai., 2013).
A
szociális kapcsolatok vizsgálata fontos, hiszen a depresszió egyik fő tünete az
izoláció és az interakciós tevékenységek elkerülése (Seime & Vickers,
2006). Egyik másik ilyen tünet a motiváció hiánya, ami miatt a régebben kedvelt
időtöltések elmaradnak a betegek életében.
Ebben
a kontextusban az önrendelkezés elmélet (SDT) alapvető lehet a megelőző
testmozgásos programok esetén, valamint magyarázza a motiváció fenntartásának
fontosságát is, például az autonóm motiváció szerepe a testmozgásban (Teixeira,
Carraca, Markland, Silva & Ryan, 2012), vagy az egészséges életmódban (Ng
és mtsai., 2012). A kontextuális faktoroknak jelentős szerepük van az atléták
pszichológiai szükségleteik kielégítésében, ilyen az önelégedettség,
önrendelkezés, a kitartás és az erőkifejtés. Egy másik tanulmány vizsgálta
Epstein TARGET stratégiáját a fizikai aktivitással serdülők körében (Cecchini,
Fernandez-Rio, & Méndez-Giménez, 2014), és növelte a hatékonyságukat a
sportban, valamint meghatározta a rááldozott szabadidejüket. A TARGET szó
(Epstein, 1988): „task” (feladat); „authority” (hatalom, döntéshozatal helye);
„recognition” (elismerés); „grouping” (csapatmunka); „evaluation” (értékelés);
és „time” (idő, tanulási ritmus). Számos kutatás bizonyította a hatását
sportolókon és testnevelést tanuló diákok attitűdjét, tudását, viselkedését
tekintve (Braithwaite, Spray & Warburton, 2011).
Ezeknek
megfelelően, hogy meghatározzák a motiváció fontosságát, a vizsgálatban
összehasonlítottak egy olyan csoportot, akik az „Epstein TARGET” stratégiát
használták, más fizikai aktivitást végző csoportokkal. A kutatás célja,
feltárni, hogy az Epstein TARGET stratégián alapuló megelőzés eredményesebb-e a
depresszió tüneteinek enyhítésében, mint egy másik fizikai aktivitáson alapuló,
TARGET nélküli megelőzés, vagy egy sima testmozgásos megelőzés. Valamint célja
még megállapítani, hogy az önrendelkezés skálán elért eredmény meghatározó-e a
depresszió tüneteinek enyhítésében.
Módszerek
Résztvevők
Spanyol
egyetemistahallgatók vettek részt a vizsgálatban. 1975 jelentkező közül 106
került be a mintába (68 nő és 38 férfi), 18 és 30 év között, akiknek 29 és 34
között volt az önkitöltős depresszió skálájuk (Kandel és Davies, 1982). 29 vagy
magasabb pont jelentős depressziós tüneteket jelent (Choi és mtsai., 1997).
További kritériumok voltak, hogy ne legyen túl mozgó (erőteljes edzés kevesebb,
mint heti háromszor, kevesebb, mint napi 20 perc), ne kapjon kezelést a
depresszióra, írásos módon egyezzen bele.
Válogatás
Kettő
felmérésen estek át a vizsgálat előtt. Az elsőn megvizsgálták a depresszív
tüneteket és az „ülő-életmódjukat”, a másodikon pedig, hogy biztonságosan
képesek-e sportolni. A csoportokba random sorolták be a résztvevőket (nem,
életkor, BMI alapján illesztve).
Eszközök
A
depresszív tünetek felmérésére hat állításos önkitöltő kérdőívet használtak
(Kandel és Davies, 1982). Az önrendelkezés mérésére a Szituációs Motivációs
Skálát (The Situational Motivation Scale – SIMS; Guay, Vallerand és Blanchard,
2000) használták, ahol a kiválasztott aktivitáshoz kellett megjelölni a
motivációt. Ez az önkitöltős felmérés négy itemet tartalmaz mindegyik alskálán.
7-fokú Likert-skálán kell bejelölni az egyetértést. Az alskálák értékeiből
számolható az önrendelkezés index (SDI). A fizikai aktivitást a Nemzetközi
Fizikai Aktivitás Kérdőív (International Physical Activity Questionnaire -
IPAQ) rövidített változatát használták, ami meghatározza az időt, amit
mérsékelt és erőteljes edzéssel töltenek a hallgatók.
Elrendezés
Kísérleti
elrendezést használtak a kutatók, véletlenszerűen sorolták be a résztvevőket a
négy csoportba (ET – Epstein TARGET, NET – TARGET nélkül, AE – aktív
testmozgás, és a kontroll csoport). Életkor, nem és BMI szerint illesztett,
egymástól független csoportok voltak. A résztvevők nyolc héten keresztül vettek
részt valamelyik kezelési mód gyakorlásában. Az Epstein TARGET stratégiáját
használó csoportban egy testnevelő tanár vezetésével történtek a „kezelések”, a
NET csoport résztvevői szintén ezt a tréninget csinálták Epstein TARGET
stratégia nélkül. Az AE csoport ugyanazokat a mozgásokat, edzéseket csinálta
testnevelő tanár nélkül, a kontrollcsoport placebo edzéseken (nyújtás) vett
részt heti háromszor 60 percben. A hallgatók kreditet kaptak a vizsgálatban
való részvételért.
Eljárás
A
hat TARGET dimenzió leírása:
Feladat
(Task). Az oktató bemutatott egy nyitott feladatot probléma-szituációs
formában. Minden esetben provokálta a fizikai aktivitást.
Hatalom
(Authority). A hallgatóknak aktívan részt kellett venni a döntésben.
Felismerés
(Reward or Recognition). Az egyéni fejlődést az oktató jutalmazta vagy
elismerte.
Csapatmunka
(Groupings). Kicsi, együttműködő, rugalmas és heterogén csoportokat hoztak
létre, az pozitív szociális interakciókon keresztül ösztönözték a tanulást,
egyéni részvételt és a csapatmunkát.
Értékelés
(Evaluation or Assessment). A személyes növekedés kritériuma volt az egyéni és
kollektív célok megvalósítása.
Idő
(Time). Minden feladatnál ki volt jelölve az idő, de a hallgatók a tanulási
tempójuknak megfelelően vonódtak be a döntéshozási feladatokba.
Kettő
tanár felügyelt az ET és NET csoportokban, míg az AE és a kontrollcsoportban erre
nem volt szükség. A tanárokat véletlenszerűen választották ki (Montero &
León, 2007). A szeminárium 20 óra elméleti és 10 óra gyakorlati tréningből
állt, melyeket videóra rögzítettek. Az oktatók és a kísérletvezetők függetlenül
egymástól kódolták megfigyeléseiket.
Adatok elemzése
A
szerzett adatok feldolgozása SPSS 19.0 programmal történt (IBM, Chicago, IL).
Az edzéseket osztályozták intenzivitásuk és hosszuk alapján. T-próbát és páros
mintás t-próbát alkalmaztak, valamint a hatásnagyság mérésére Hedges’ g-t. A
klinikai hatékonyság, a kezelés eredményességének mérésére a depressziós
tünetek pontjait és a SDI-t használták az általános becslő egyenlet alapján az
ismételt mérésnél. Az utó-teszt 1 és 2 közötti hat hónapban engedték a
résztvevőknek, hogy mozogjanak, később ezek alapján két csoportba sorolták őket
a Nemzetközi Fizikai Aktivitás Kérdőív (International Physical Activity
Questionnaire - IPAQ) alapján. Egyik csoportba a legalább mérsékelt mozgást
végzők, másikba azok kerültek, akik semmilyen mozgást nem végeztek.
Eredmények
Előzetes vizsgálatok
Az
1975 jelentkezőből 5,36% kezdte el a kezelést, közülük mindenki legalább 22
ülésen részt vett (91,7%). Többségben nők voltak a résztvevők (64,16%). A
kezelés megkezdése előtt nem volt szignifikáns különbség a depresszív tünetek
(p = 0,98) vagy az SDI pontszámai (p = 0,16) között.
Elő- és utó beavatkozás különbségei
Szignifikáns
volt a különbség az elő-teszt és az utó-teszt 1 között a depresszív tünetek
tekintetében az összes csoportnál (ET, NET és AE, p < 0,001; kontroll, p
< 0.01). Valamint az elő-teszt és az utó-teszt 2 között a kísérleti
csoportokban (ET, NET és AE, p < 0.001; kontroll, p < 0,01). Továbbá
számottevő különbség volt az SDI pontok között az ET csoport esetében az
elő-teszt és az utó-teszt 1 és 2 között (p < 0,001).
Statisztikailag
szignifikáns különbség volt a depresszív tünetekben az utó-teszt 1 és 2 között az
ET és többi csoport összehasonlításakor (p < 0,001). Hat hónap múlva egyedül
az ET csoport maradt stabil. Nem mutatható ki szignifikáns eltérés a NET és AE
csoportok között sem az utó-teszt 1 (p = 0,78), sem az utó-teszt 2 (p = 0,52)
esetén. Azonban a kontrollcsoporthoz képest mindegyiknél volt különbség az
utó-teszt 1 (NET, p < 0,01; AE, p < 0,01) és az utó-teszt 2 (NET, p <
0,01; AE, p < 0,05). Szignifikáns volt a különbség az SDI pontszámokban az
ET és a többi csoport között az utó-teszt 1 és 2 összehasonlításakor (p <
0,0012).
A klinikai hatékonyság elemzése
Több
mint az ET csoport 59%-a legalább 50%-os csökkenést mutatott a depresszív
tünetekben a kezdő pontszámhoz képest, további 10%-os javulást mutattak hat
hónappal később. A NET és az AE ugyanolyan eredményt mutattak. Az SDI előre
jelezte a depresszív tüneteket az utó-teszt 1 és 2 esetében. Kor, nem és BMI
között nem volt szignifikáns különbség egyik tesztelés során sem. Azok, akik
végeztek testmozgást a hat hónap alatt kevésbé voltak hajlamosak a depresszív
tünetek produkálására, mint azok, akik nem végeztek.
Megvitatás
A
legfőbb eredménye ennek a kutatásnak, azon felül, hogy a testmozgás csökkenti a
depresszív tüneteket, ha ez egy megfelelő motivációs környezetben zajlik, akkor
még pozitívabb a hatása. Egyrészt a hallgatók 59%-a mutatott javulást az
Epstein TARGET stratégia által, másrészt a módszer hatásnagysága magasabb a
szimpla testmozgásos, vagy a TARGET nélküli módszernél.
Statisztikailag
jelentős különbség van az SDI pontszámok között is az ET stratégiát használók
esetén, ez alátámasztja a korábbi kutatások eredményeit (Cecchini,
Fernandez-Río, & Méndez-Giménez, 2014). Ez azt mutatja, hogy az önrendelkezésnek
pozitív hatása van az egészségre nézve.
A
hosszú-távú pozitív hatás az igazi eredmény a terápiák esetében. Ebben a
kutatásban hat hónappal később még inkább csökkentek a tünetek. A TARGET
stratégiának van direkt és indirekt hatása a depressziós tünetekre nézve.
Direkt hatása az azonnali önirányított motiváció megteremtése, míg indirekt
lehet a fennmaradó motiváció a testmozgásban, ezáltal csökkenek a depresszív
tünetek és magasabb lesz az SDI pontszám. Összevetve a klinikai hatékonyság a
hat hónap végére 70%-os. Korábbi kutatások azt mutatják, hogy az aerobik
mozgással 31%-os (heti 3 alkalom, 12 héten keresztül) és 64%-os (heti 5
alkalom, 12 héten keresztül) javulás érhető el (Dunn, Trivedi, Kampert, Clark,
& Chambliss, 2007).
A
jelen kutatás egyik kérdése marad, hogy a fizikai aktivitás hatása a
depressziós tünetekre csak a mennyiségtől és intenzitástól függ-e. A motivációs
közeg a fő eredmény, mert megtöri az izolációt és szociális interakcióba kerül
a depressziós személy. A mérsékelt testmozgás összefüggésbe hozható a jó
kedvvel, míg az erőteljes edzésnek negatív hatása van (Lind, Joens-Matre, &
Ekkekakis, 2005).
A
fent tárgyalt faktorok alapján a testmozgásos interakciók enyhítik a depresszív
tüneteket:
-
Olyan
különböző és rugalmas feladatoknak tesz ki, amelyek személyes kihívást, aktív
részvételt igényelnek;
-
Olyan
megfelelő közeget hoz létre, ami kapcsolódik a személyes és társas célokhoz;
-
Elősegíti
a döntéshozatalban való részvételt;
-
Segíti
a résztvevőket, hogy felelősséget vállaljanak a saját személyes fejlődésükért,
azáltal, hogy önszabályozási készségeket tanulnak;
-
Felismerik
az egyéni fejlődésüket, erejüket;
-
Egyenlő
lehetőségeket biztosít;
-
Kooperációs
és rugalmas csapatmunkát tanulnak;
-
Ösztönzi
arra, hogy segítsen másokon;
-
Hangsúlyozza
a kreatív megoldásokat a feladatokra, problémákra;
-
Olyan
értékelő rendszert hoz létre, ahol az egyéni célok az erőkifejtésen, javuláson,
kitartáson alapulnak;
-
Megérti,
hogy a résztvevők nem ugyanabban a tempóban tanulnak;
-
Elég
időt biztosít a továbblépés előtt;
-
Megpróbál
ugyanannyi időt szánni minden résztvevőre;
-
Segíti
a résztvevőket a hosszú-távon tervezésben (Duda & Balaguer, 2007).
Végül
néhány metodológiai limitáció a kutatással kapcsolatban. Először, a minta
alacsony elemszámú, másodszor csak azok a hallgatók kerültek be, akik 29 vagy
magasabb pontot értek el, így nem általánosíthatók az eredmények. A kutatás
csak hat hónapot ölel fel, valamint önkitöltős kérdőíveken alapul, ami
ronthatja a megbízhatóságát. Végül, fontos lenne még specifikusabb mérőeszközökkel
nagyobb klinikai mintán tesztelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése