Kiégés amerikai orvostanhallgatók, rezidensek és kezdő orvosok között összehasonlítva az átlag amerikai populációval - Összefoglaló

Kiégés amerikai orvostanhallgatók, rezidensek és kezdő orvosok között összehasonlítva az átlag amerikai populációval - Összefoglaló

Burnout Among U.S. Medical Students, Residents, and Early Career Physicians Relative to the General U.S. Population

Dyrbye, L. N., West, C. P., Satele, D., Boone, S., Tan, L., Sloan, J., & Shanafelt, T. D. (2014). Burnout among US medical students, residents, and early career physicians relative to the general US population. Academic Medicine, 89(3), 443-451.

Készítette: Nagy Zita

Absztrakt

Célkitűzés: összehasonlítani a kiégés és más distressz források prevalenciáját az orvosi karrier különböző szintjein, olyan hasonló életkorú mintával, amely más pályát választott.

Módszer: kérdőív a kiégés, a depresszió tüneteinek, öngyilkossági gondolatoknak, az életminőségnek és a kimerültségnek a mérésére.

Eredmények: A rezidens orvosokra nagyobb valószínűséggel volt jellemző a kiégés, az orvostanhallgatókra a depresszív tünetek, míg a kezdő orvosokra volt a legkevésbé jellemző a magas kimerültség (fatigue). A kontroll mintához hasonlítva az orvostanhallgatók, a rezidens és kezdő orvosok nagyobb valószínűséggel mutatták a kiégés jeleit. Továbbá az orvostanhallgatókra és a rezidensekre jellemzőbb volt a depressziós tünetek megjelenése a populáció kontroll mintájához képest.

Konklúzió: A kiégés minden szinten nagyobb prevalenciát mutatott az orvosok körében a hasonló életkorú amerikai átlag populációhoz hasonlítva.

Bevezetés

Számos orvos gyakornok és rezidens megtapasztalja a kiégést; a munkával járó stresszt, amit érzelmi kimerülés, cinizmus és deperszonalizáció és az egyéni teljesítmény csökkenésének érzése jellemez. Keveset tudunk a kezdő orvosokról, pedig a váltás a gyakornoki munkából kihívást jelenthet számukra. Több kutatás is inverz, fordított kapcsolatot talált a gyakorló orvosok életkora és a kiégés prevalenciája között, ami azt jelentheti, hogy az orvosok a gyakornoki idő alatt több stresszt élnek meg, és a karrierjük kezdeti évei egy kis megkönnyebbülést hozhatnak.

Jelen kutatás a kiégés prevalenciáját hasonlította össze orvostanhallgatók, rezidens orvosok és kezdő orvosok (kevesebb, mint 5 éve praktizálnak) amerikai mintái között. Továbbá összehasonlítást végeztek egy véletlenszerűen kiválasztott kontroll amerikai mintával, amely minta tagjai nem orvosi pályát választottak.

Módszer

Résztvevők

Orvosok: PMF – ben (Physician Masterfile) megtalálható orvosoknak a szerzők kiküldtek egy e-mailt a kutatásról, illetve egy linket a kérdőívhez. A kérdőív kitöltése önkéntes és névtelen volt.

4402 fő orvostanhallgató, 1701 fő rezidens orvos és 880 fő karrierjének korai szakaszában lévő orvos (kevesebb, mint 5 éve praktizál) töltötte ki a kérdőívet.

Kontroll minta: véletlenszerűen kiválasztott minta az amerikai populációban. 736 fő 22-32 év közötti főiskolai diplomával rendelkező (az orvostanhallgatókkal való összehasonlításhoz), 992 fő 27-40 év közötti főiskolát végzettek (a rezidensekkel való összehasonlításhoz) és 1832 fő 31-47 éves dolgozó ember (a kezdő praktizáló orvosokkal való összehasonlításhoz).

Mérőeszközök

A kérdőív tartalma: demográfiai adatokra vonatkozó tételek, kiégés kérdőív, depresszió tüneteire és öngyilkossági gondolatokra vonatkozó tételek.

A kiégés mérésére a Maslach – féle 22 tételes MBI (Maslach Burnout Inventory) –t használták, amelynek három alskálája van: (1) érzelmi kimerülés, (2) deperszonalizáció, (3) személyes teljesítmény értékelése. A kontroll csoportban az MBI rövidített verziójával dolgoztak.

Depresszió tüneteinek mérésére a 2 itemes PRIME MD-t használták, amely méri az anhedónia és depressziós hangulatok gyakoriságát.  Az öngyilkossági gondolatok felmérésére a következő kérdést tették fel: „Az elmúlt 12 hónapban előfordult-e olyan gondolata, hogy véget vetne az életének?” Életminőség és kimerültség (fatigue) mérése: A kitöltőknek pontozniuk kellett összességében vett elégedettségüket az életük mentális, fizikai és érzelmi minőségével.

Statisztikai elemzés

Standard leíró statisztikát alkalmaztak, illetve Fischer exact próbát és Wilcoxon féle 2 mintás t próbát használtak a minták összehasonlítására. Továbbá többváltozós regresszió elemzést alkalmaztak, hogy meghatározzák mely tényezők állnak kapcsolatban a (1) kiégéssel, (2) a depresszió tüneteivel), (3) az öngyilkossági gondolatokkal és (4) a magas kimerültséggel.

A következő független változókat használták: kapcsolati státusz, nem, életkor, karrier mely szakaszában vannak.

Eredmények

A szerzők azt az eredményt kapták, hogy a kiégés és a magas deperszonalizáció prevalenciája a rezidens években volt a legnagyobb, a karrier korai szakaszában pedig a legalacsonyabb. A magas érzelmi kimerülés inkább volt jellemző az orvostanhallgatókra és rezidensekre, mint a kezdő praktizáló orvosokra. A személyes teljesítmény érzése a karrier lépcsőinek megfelelően fokozatos növekedést mutatott. A többváltozós modell is bizonyította, hogy az életkor és a kiégés tünetei kapcsolatban állnak.

 A depresszió tünetei és az öngyilkossági gondolatok magasabb prevalenciát mutattak a hallgatói években, mint a rezidens évek alatt, vagy a praktizálás kezdeti szakaszában. A többváltozós modell alapján azt találták, hogy a rezidens évek, a karrier korai évei, a férfi nem és a házasság kapcsolatban állnak a depresszió tüneteinek alacsony szintjével.

A magas kimerültség a rezidens évek alatt volt a legjellemzőbb, a legkevésbé pedig a praktizálás korai éveiben. Az életminőséggel való elégedettség a karrierjük korai éveiben járó orvosoknál volt a legmagasabb.

Egészében véve az orvos minta 51,4 % -ára volt jellemző a kiégés, 40% -a legalább egy depressziós tünetet mutatott és 50,3 %-a magas kimerültségről számolt be.

Összehasonlítás a kontroll amerikai mintával: A mintákat életkorban illesztették egymáshoz az összehasonlító vizsgálat során.

A 22-32 év közötti orvostanhallgatókra jellemzőbb volt a magas érzelmi kimerülés, a deperszonalizáció és a kiégés, mint a más területen tanuló főiskolai hallgatókra. Továbbá valószínűbben jelentkezett náluk depressziós tünet és a kimerültségnek a magas szintje. Ugyanakkor magasabbra értékelték az életminőségüket.

A rezidensek magasabb érzelmi kimerülést, magasabb deperszonalizációt és kiégést mutattak, mint a kontroll minta tagjai. A depresszió tüneteit és a kimerültség magasabb szintjét is mutatták, továbbá az életminőségüket szignifikánsan alacsonyabbra értékelték minden dimenzióban.

A kezdő praktizáló orvosok és a kontroll minta tagjai között kevesebb különbség mutatkozott. Magasabb prevalenciát mutattak az érzelmi kimerülés, a magas deperszonalizáció és a kiégés tekintetében.

Diszkusszió

A depresszió tünetei, az öngyilkossági gondolatok és a személyes teljesítmény alacsony szintjének érzése a hallgatói években volt a legjellemzőbb, ezen tényezők fokozatos csökkenést mutattak a karrier növekvő szintjeinek megfelelően.

A kiégés, a magas deperszonalizáció és magas kimerültség a rezidens években volt a legjellemzőbb. A nagyfokú érzelmi kimerülés a legkevésbé a kezdő orvosoknál jelent meg. A kiégés magasabb prevalenciát mutat a rezidens és kezdő orvosoknál, a populáció más, hasonló életkorú tagjaihoz képest. A depresszió tünetei az orvostanhallgatókra és a rezidensekre jellemzőbbek voltak, mint a hasonló korú minta más tagjaira. Ez a különbség a kezdő orvosok és a kontroll minta között nem állt fenn. Az orvostanhallgatók jóllét értékelése rosszabb volt a kontroll mintához képest, de a jóllét a praktizálás kezdeti éveiben javulást mutatott. Úgy tűnik, hogy a distressz csúcspontja a rezidens évek alatt van. A gyakornokok és a kezdő orvosok nagy nyomás alatt vannak, némely stresszor megmarad a későbbiekben, némely eltűnik. A rezidens orvosoknak meg kell küzdeniük az új munkahelyi környezettel, illetve a praktizálás kezdeti nehézségeivel.

Korlátok és erősségek

Felmerül a minta reprezentativitásának kérdése, mivel lehet, hogy a magas stressz szinttel jellemezhető orvostanhallgatók nem voltak motiváltak a kérdőív kitöltésére, vagy éppen hogy valószínűbben töltötték ki, mivel a téma releváns volt számukra. Továbbá az orvostanhallgatóknál és a rezidenseknél a minta eltolódott a női kitöltők irányába.

A kutatók az eredmények mélyebb és részletesebb vizsgálata érdekében longitudinális kutatást javasolnak.

A kutatás erősségének tartják a PMF használatát, mivel ez szinte minden orvostanhallgató, rezidens és praktizáló orvos listáját tartalmazza. További erőssége még a nagyméretű véletlenszerűen kiválasztott kontrollcsoport, amellyel összehasonlító vizsgálatot tudtak végezni.

Konklúzió

Úgy tűnik, hogy az orvosoknál a distressz a rezidens években éri el a csúcspontját, de a kiégés, a depresszív tünetek és az öngyilkossági gondolatok gyakoriak mind a rezidens időszak és a praktizálás korai évei alatt is. Minden szinten azt látjuk, hogy a kiégés nagyobb prevalenciát mutat az orvosoknál, összehasonlítva a hasonló életkorú csoportokkal az amerikai populációban. Mindez negatív hatással lehet az orvosok kompetenciájára és professzionalizmusára, illetve a páciensekkel való minőségi munkára. További kutatások szükségesek, hogy hatékony megoldást találjunk a rezidensek és praktizáló orvosok distresszének kezelésére.