Fájdalomcsillapítást akadályozó tényezők rákos serdülők körében

Fájdalomcsillapítást akadályozó tényezők rákos serdülők körében

Ameringer, S. (2010). Barriers to pain management among adolescents with cancer. Pain Management Nursing, 11(4), 224-233.

Készítette: György Anna Magdolna

Absztrakt

A fájdalomcsillapítás páciensekhez kapcsolható akadályai, például a hozzászokástól való félelem hátráltathatják a fájdalomról való beszámolást és a fájdalomcsillapítók használatát rákos serdülők körében, azonban ezeket a tényezőket még nem vizsgálták szisztematikusan. Jelen tanulmány célja az Adolescent Barriors Quastionairre (ABQ) pszichometriai jellemzőinek vizsgálata, továbbá a kamaszokat a fájdalomcsillapítók használatában akadályozó tényezők leírása. 60 12 és 17 év közötti serdülő vett részt a vizsgálatban. Pozitív összefüggés mutatkozott az akadályozó tényezők pontszámai és a megküzdés között, azonban a megküzdés nem mediálja az akadályok és a kimenetelek közötti kapcsolatot. Az akadályok nem mutatnak összefüggést az életkorral vagy a nemmel. A vezető akadály a fájdalomról való beszámolással kapcsolatban a szociális aktivitások korlátozottabbá válásától való félelem.

Bevezetés

A fájdalom az egyik leggyakrabban előforduló tünet rákos serdülők körében. Az optimális fájdalomcsillapítás kritikus, mert a kezeletlen fájdalom rosszabb életminőséget eredményez, kapcsolatban áll a lassabb sebgyógyulással, fertőzéssel és a halállal. Ennek ellenére számos tanulmány szerint a fájdalom gyakran nem elégségesen kezelt.

A nem elégséges fájdalomcsillapítás hátterében számos tényező állhat, többek között az egyén részéről a fájdalomcsillapítást akadályozó tévhitek, hiedelmek, például a hozzászokástól való félelem. Ezen akadályok feltérképezéséhez felállítottak egy modellt, amely szerint az egyén részéről jelentkező akadályok tekintélyes hatást gyakorolnak a fájdalommal való megküzdésre, ami hat a kimenetelekre. Az akadályokra, tévhitekre helyezett fókusz segíthet a páciensek megküzdésének jobb megértésében. A vizsgálatok szerint a serdülők a felnőttekhez hasonló tévhitekkel rendelkeznek. Ráadásul a serdülőknek további akadályaik is vannak. Például a serdülők részt akarnak venni a fájdalomcsillapítással kapcsolatos döntési folyamatban, de nem számolnak be a fájdalmukról, mert attól tartanak, hogy véleményük ignorálva lesz, továbbá attól is félnek, hogy szociális tevékenységeik korlátozottabbak lesznek.

Azonban a rákos serdülők körében jelentkező fájdalomcsillapítást akadályozó tényezőket nem vizsgálták eddig szisztematikusan, továbbá nem kapcsolták ahhoz sem, hogyan kezelik a fájdalmukat. A serdülők akadályainak megértése fontos implikációkkal bírhat mind a serdülők, mind családjaik tájékoztatása során. Ezen akadályok felmérésére alkották meg az Adolescent Barrier Quastionairre-t.

Jelen tanulmány célja az ABQ belső konzisztenciájának, teszt-reteszt reliabilitásának és validitásának tesztelése, továbbá a rákos serdülők körében jelentkező, a fájdalomcsillapítást akadályozó tényezők meghatározása. Feltételezték, hogy a megküzdés (fájdalomról való beszámolás, fájdalomcsillapítók használata) mediálja a kapcsolatot az akadályok és a kimenetelek között (fájdalom mértéke, fizikai és pszichoszociális funkcionálás).

Módszer

Résztvevők

A vizsgálatban 60, legalább egy hónapja rákkal diagnosztizált 12 és 17 év közötti serdülő vett részt Wisconsin államból.

Mérőeszközök

1. akadályok

Az akadályokat az ABQ-val mérték, ami egy 45 tételt és 11 alskálát tartalmazó önkitöltős mérőeszköz annak meghatározására, hogy mely serdülők rendelkeznek a fájdalomról való beszámolással és a fájdalomcsillapítók használatával kapcsolatban tévhitekkel. Minden alskála 3 tételt tartalmaz, melyek esetében az egyetértés mértékét 5-fokú Likert-skálán kell megítélni.

2. demográfia és betegséggel kapcsolatos adatok

A betegeket megkérték, hogy szolgáltassanak információkat nemükkel, korukkal, etnikai hovatartozásukkal, diagnózisukkal, diagnózisuk időpontjával és kezelési állapotukkal kapcsolatban.

Megküzdés

1) A fájdalomról való beszámolással kapcsolatos hezitálás és fájdalomcsillapítók használata

3-3 tétellel mérték fel az orvosoknak, nővéreknek, hozzátartozóknak a fájdalomról való beszámolás, illetve a fájdalomcsillapítók használatának gyakoriságát.

2) Megfelelő fájdalomcsillapítás

A Pain Management Index (PMI) (Cleeland, 1993) önbeszámolós kérdőív segítségével mérték fel, hogy a betegek olyan mértékben használnak-e fájdalomcsillapítót, amilyen mértékben szükségük van rá

.

Kimenetelek

1) Fájdalom mértéke

A fájdalom mértékének becsléséhez a résztvevőknek 10-fokú skálán kellett megítélniük az elmúlt hónapban megélt legrosszabb fájdalmukat, a legutolsó fájdalmukat és a mostani fájdalmukat.

2) Életminőség – fizikai funkcionálás

A fájdalom és a fizikai funkcionálás közötti interferenciát a Functional Disability Inventory (FDI) segítségével mérték, melyben a résztvevőknek 15 tevékenységgel kapcsolatban kellett egy 4-fokú skálán megítélniük, hogy mennyi problémájuk adódik ezekkel.

3) Életminőség – pszichoszociális funkcionálás

A pszichoszociális – szociális, emocionális, iskolai – funkcionálást a Pediatric Quality of Life Inventory ™ 4.0 (PedsQL™) (Varni, Seid, Kurtin, 2001) 15 tételével mérték.

Eljárás

A résztvevők szüleit egyrészt nővérek segítségével, másrészt telefonon és levél útján keresték fel. Amennyiben a szülő beleegyezett, kérték a serdülő beleegyezését is a kutatáshoz, majd elküldték nekik a kérdőíveket, majd az erőfeszítéseiket pár dollárral honorálták.

Eredmények

Minta

A serdülők átlagéletkora 14,77 év volt. Legtöbbjük leukémiával, lymphomával vagy csontrákkal diagnosztizált, kezelésük nagyrészt befejeződött. 36,7%-uk számolt be a betegségükkel kapcsolatos fájdalomról az elmúlt egy hónapban.

Reliabilitás

A belső konzisztenciát Cronbach alfával mérték – egy tétel sem gyengítette a belső konzisztenciát. A teszt-reteszt reliabilitáshoz Pearson korrelációt számoltak, mely egy alskálát kivéve megfelelő volt.

Akadályok

Az ABQ esetén a legmagasabb pontszámok az alábbi alskálákon adódtak: a szociális aktivitások korlátozottságától való félelem, nem kívánatos orvosi tesztektől való félelem, a tünetek monitorozására való képességgel kapcsolatos aggodalom és a fájdalomcsillapítókhoz való hozzászokással kapcsolatos aggodalom.

Konstruktumvaliditás

Az akadályok szignifikáns kapcsolatban álltak a hezitálással, de a hezitálás nem mediálja a kapcsolatot az akadályok és a 3 kimenetel között.

Megbeszélés

Az ABQ a serdülők részéről jelentkező akadályok megbízható mérőeszközének tűnik.

A konstruktumvaliditást támogatja az akadályok és a megküzdés közötti szignifikáns korreláció, azonban a tanulmány hipotézise, miszerint a megküzdés mediálja az akadályok és a kimenetelek közötti kapcsolatot, csak részben nyert igazolást, mivel az akadályok és a megküzdés közötti korreláció szignifikáns, azonban a megküzdés nem mediálja az akadályok és a kimenetelek közötti kapcsolatot.

Minden résztvevő beszámolt akadályokról, melyek hasonlók a felnőttekéhez, azonban rendelkeznek tipikusan a serdülőkorra jellemző problémákkal: például a szociális tevékenységeik korlátozottabbá válásától és a szülői reakcióktól való félelemmel. A legmagasabb pontszám a szociális aktivitások alskálán mutatkozott – a krónikus betegségekben szenvedő serdülők szülei hajlamosak a túlvédésre (pl. Blum, Resnick, Nelson, & St Germaine, 1991), továbbá a szociális aktivitások csökkenése depressziót is eredményezhet (Walter & Williamson, 1999).

Az akadályok nem függnek össze az életkorral, továbbá a serdülők vágynak arra, hogy bevonják őket a fájdalomcsillapítással kapcsolatos döntéshozatalba.

Az ABQ pontszámok nem mutattak különbséget attól függően, hogy milyen régóta élnek együtt diagnózisukkal, ami ellenmond Ljungman & al. (2000) eredményeinek, ami szerint a serdülők úgy vélik, a fájdalom idővel sikeresen csökkenthető.

Meglepő módon a résztvevők többségének fájdalma nem megfelelően kezelt, esetükben nagyobb mértékű fájdalomcsillapítás lenne adkevát, melynek egyik oka az lehet, hogy az orvosok kevésbé hajlamosak opioidokat felírni nekik attól tartván, hogy drogként használják majd őket.

Az eredmények érvényességét akadályozhatja a kis minta, az etnikai diverzitás hiánya, továbbá a megküzdés operacionalizációja. A megküzdésre gyakran kognitív és viselkedéses tevékenységek széles skálájaként tekintenek, azonban itt csak két viselkedésre, a fájdalomról való beszámolásra, illetve a fájdalomcsillapítók használatára értették.

Összességében az ABQ pszichometriai mutatói jók, bár további tesztelés szükséges.

Továbbá a rákos serdülők tévhitei interferálnak a fájdalomcsillapítással. Mindannyiuk beszámolt akadályokról, és a magasabb ABQ pontszámok szignifikáns korrelációt mutattak a megküzdéssel: a fájdalomról való beszámolással és a fájdalomcsillapítók használatával kapcsolatos hezitálással.

Egyelőre tisztázatlan, hogy a szülők részéről tévhitek formájában jelentkező akadályok mennyiben járulnak hozzá a serdülők fájdalomkezeléséhez, a szülők tévhiteinek gyermekeik tévhiteinek alakulására gyakorolt hatásának árnyaltabb megértéséhez további vizsgálatok szükségesek.

A párkapcsolati erőszak hatása a nők reproduktív egészégére

A párkapcsolati erőszak hatása a nők reproduktív egészégére

Pallitto, C. C., García-Moreno, C., Jansen, H. A., Heise, L., Ellsberg, M., & Watts, C. (2013). Intimate partner violence, abortion, and unintended pregnancy: results from the WHO Multi-country Study on Women's Health and Domestic Violence. International Journal of Gynecology & Obstetrics, 120(1), 3-9

Készítette: Péceli Magdolna

Bevezetés

A párkapcsolati erőszak (IPV) egyre elterjedtebb globális egészségügyi probléma. Az alulról jövő kezdeményezések – mint az aktivisták, kutatók vagy a rendőrség munkája– nemzetközi figyelmet vívtak ki a problémának, és erőszak prevenciós valamint nőket támogató programok fejlesztéséhez vezettek. Emellett azonban az IPV definiálásában és mérésében fellelhető nemzetközi különbségek nehézzé teszik a fogalom általános meghatározását, gyakoriságok összevetését, valamint nőkre és gyermekeikre gyakorolt hatásának vizsgálatát a kultúrákon átívelő kutatások számára.

Válaszul a fent említett hiányosságokra, a WHO nemzetközi és helyi partnerekkel együttműködve, egy nagyszabású, 10 országot érintő, kultúrközi kutatásra vállalkozott, 15 régióból származó, 24 000 nőt magába foglaló reprezentatív minta segítségével. A kultúrközi vizsgálatok kezdeti eredménye szerint a 15-49 év közötti nők (akik valaha párkapcsolatban éltek) 15-71%-a élt át élete során fizikai vagy szexuális erőszakot. A legtöbb régióban ez a szám 30 és 60% között volt. Továbbá az erőszaknak áldozatul esett nők kimutathatóan többet küszködnek egészségügyi problémákkal, gyengébb önértékeléssel, több fájdalommal, és distresszel élnek, magasabb az öngyilkossági hajlamuk, mint azoknak a nőknek, akik nem szenvedtek erőszakot. További vizsgálatot igényel, hogy a párkapcsolati erőszak milyen hatással van a nők reprodukciós képességére a vizsgálati tartományokat tekintve és hogy az összefüggések hogyan változnak ezen tartományokban.

A jelen tanulmány 15 vizsgálati tartomány statisztikai analízisét tartalmazza, mely a fizikai és szexuális erőszak és a nem kívánt terhesség és abortusz közötti kapcsolatot tárja fel a többségében alacsony és közepes bevételű országok esetén. A hipotézisek szerint a félelem és a túlzott kontroll, csakúgy, mint a szexuális erőszak az abúziv kapcsolatokban a nők tehetetlenségét okozhatja a terhesség megelőzés, illetve a fogamzásgátlás tekintetében, nem kívánt terhességhez vezetve ezzel.

Amennyiben a hipotézisek igaznak mutatkoznak, az erőszak visszaszorítása a nem kívánt terhességek előfordulását is csökkentené, csakúgy, mint a nem biztonságos abortuszt, az anyák megbetegedését és halálát. A jelen tanulmány a párkapcsolati erőszak csökkentésének lehetséges következményeit tárgyalja.

Módszer és eszközök

Az abortuszra terjedő vizsgálatban 17 518 olyan nő vett részt, aki életében esett már valaha teherbe.  A vizsgálati alanyokat arról kérdezték, hogy terhességük spontán vetéléssel, halva születéssel, szándékolt terhesség megszakítással végződött-e. A vizsgálatban a bántalmazás és a nem kívánt terhesség kapcsolatát 8922 fős alminta segítségével igyekeztek feltárni. Ezeknél az eseteknél azt vették figyelembe, hogy a vizsgálat idejétől számított 5 évvel azelőttig vártak-e gyermeket, és ha igen, milyen attitűddel: „A teherbeesése idején, szándékában állt teherbe esni, vagy várt volna későbbig, vagy akár egyáltalán nem szeretett volna (több) gyermeket? A bántalmazás tekintetében a párkapcsolatban elkövetett erőszak különböző formái definiálásra kerültek a fizikai esetén pl. fojtogatás, rúgás, fegyverrel való megfenyegetés; szexuális esetén pl. szexuális aktusra kényszerítés. A vizsgálatok kitértek a bántalmazás gyakoriságára és előfordulási idejére egyaránt.

A tanulmány etikai vonatkozásait a WHO ilyen irányú szervei, illetve a helyi etikai bizottságok is jóváhagyták. A párkapcsolati erőszak következményeinek feltárására különböző statisztikai módszereket alkalmaztak, mint például kétváltozós analízisek, többszörös regressziós modell, vagy klaszteranalízis.

Eredmények

Az eredmények többek között megmutatták, hogy az utóbbi 5 évben más állapotban került nők között a félreidőzített (később szerettek volna gyermeket), vagy nem kívánt terhességek aránya átlagosan 38% volt. A nem kívánt terhességre vonatkozó eredmények igen eltérőek voltak régiónként: Samoaban 13%; Peruban 68% volt kimutatható. Az eredmények szerint Samoa kivitelével az összes régióban a nem kívánt terhesség szignifikánsan gyakoribbnak mutatkozott a bántalmazott nők körében, mint a nem bántalmazottak között. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a fizikai vagy szexuális erőszaknak áldozatuk esett nők körében nagyobb valószínűséggel fordul elő terhesség megszakítás. A szignifikáns különbség a 15 régióból 12-ben állt fenn. Nagy eltérések voltak emellett megfigyelhetők régiónként, a terhesség megszakítás gyakoriságának tekintetében. Ez összefüggésben állhat az abortusz nyilvánosságával, legalitásával, a terhesség megszakítási lehetőségek stigmatizáló hatásával és az etekintetben megfigyelhető kultúrák közti különbségekkel. Miközben például az abortusz előfordulásának gyakorisága az összes régió figyelembevételével 11% volt, Samoaban, Etiópiában, ez csak 2%-ot mutatott.  A legtöbb abortuszról Szerbiában (51%) és Japánban (15%) illetve Banglades városaiban (15%) számoltak be.

Mivel terhesség megszakításra vonatkozó adatok hitelessége az abortusz illegalitása és stigmatizáló hatása miatt megkérdőjelezhető, számításba kell vennünk azt a tényt, hogy az erre vonatkozó adatok vélhetően alulbecsültek. Megvizsgálva annak lehetőségét, hogy a tényleges abortuszok egy részét a résztvevők spontán abortuszként vagy halva születésként említették, arra jutottak a kutatás vezetői, hogy ezekből egy összesített változót hoznak létre, mely mindhárom terhesség megszakadási lehetőséget tartalmazza. Miközben a spontán abortusz önmagában is kapcsolatban állt az IPV változóval, a szándékolt abortusz volt felelős a bántalmazott és a nem bántalmazott nők közti nagy különbségekért. Az elemzések során az is megállapításra került, hogy az erőszakot elszenvedettek közül háromszor annyian számoltak be abortuszról és kétszer annyian nem kívánt terhességről, mint a kontrollcsoportnál.

Diszkusszió

A kutatás eredményei szignifikáns összefüggést mutatnak a párkapcsolati erőszak és a nem kívánt terhesség és/vagy abortusz között. Jelen tanulmány nagyfokú konzisztenciát mutat ki ezen eredmények között, az alacsony, közepes és magas jövedelmű országok városait és falvait magába foglaló reprezentatív minta segítségével.  Az alacsony és közepes jövedelmű országokat tekintetbe véve, az ott élő nők többsége olyan körülmények között él, ahol az abortusz feltételei igen korlátozottak. Érdekes megfigyelés, hogy a törvényi korlátozások nemhogy csökkentenék az abortusz gyakoriságát, hanem növelik a nem biztonságos megoldások alkalmazásának valószínűségét, amelyek súlyos egészségügyi komplikációkhoz vezethetnek. Az abortuszok 19.7 milliós becsült előfordulása világszerte nagy arányban (19.2 millió) köszönhető az alacsony jövedelmű országok kétségbeesett nő tagjainak.

A szignifikáns eredmények részletezésén túl a tanulmány szót ejt a vizsgálat feltételezett torzító tényezőiről. Többek között említi, hogy bár a WHO komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a kultúrközi vizsgálathoz szükséges standardizált és összehasonlításra alkalmas adatokat képezzen, mégis akadtak kiküszöbölhetetlen különbségek (pl. kulturális területen), melyek az eredményekre torzító tényezőként hatottak. Ezen kívül a vizsgálatban használt adatok hitelességét torzíthatta az is, hogy a kérdések meglehetősen intim témákat érintettek (pl. szexualitás, gyermek tervezettsége stb.), amely olykor gátlólag hathatott a vizsgálati személyekre. Továbbá, annak ellenére, hogy a kutatás együttjárást mutatott ki a párkapcsolati erőszak és a nem kívánt terhesség illetve abortusz között, a faktorok közt fennálló ok-okozati viszony csupán feltételezett. Az abortuszt átélő nők esetében nem bizonyítható tény például, hogy az őket ért erőszak megelőzte a magzatelhajtást, és a nők a bántalmazás hatására fordultak ehhez a megoldáshoz.

Ahogyan a népességalapú előzetes számítások megvilágítják, a párkapcsolaton belüli erőszak csökkentése szignifikáns változásokat eredményezhet a nők egészségügyi állapotában. Nem elhanyagolható a férfiakkal, párokkal és közösségi körben végzett intervenciók hatása az erőszak csökkentésében, többek között a férfi és női egyenrangúság hangsúlyozásán keresztül. Amennyiben a párkapcsolati erőszak visszaszorul, az ahhoz társítható nem kívánt következmények előfordulása is csökken. Így tehát remélhetjük a nem kívánt terhességek és abortuszok számának csökkenését, mi több az egészséget veszélyeztető terhességelhajtási módszerek előfordulásának csökkenésével közvetlenül a betegség és halálozási mutatókra lehetünk hatással. A tanulmány tehát javaslatot tesz megelőző programok beindítására, melyeken keresztül jelentős előrelépés várható a nők reprodukciós egészségének területén. 

Az egészségmagatartás közvetíti a kapcsolatot a D-típusú személyiség és a szubjektív egészség között az általános populációban

Az egészségmagatartás közvetíti a kapcsolatot a D-típusú személyiség és a szubjektív egészség között az általános populációban      

Williams, L., Abbott, C., & Kerr, R. (2015). Health behaviour mediates the relationship between Type D personality and subjective health in the general population. Journal of Health Psychology, in press.

Készítette: Galgóczi Zsuzsanna

Absztrakt

A D-típusú személyiség kapcsolatban áll az egészségtelen magatartással és az alacsony szubjektív egészséggel az általános populációban. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy az egészségmagatartás mediálja-e a kapcsolatot a D-típusú személyiség és a szubjektív egészség között. 217-en vettek részt a kutatásban. A résztvevők a D-típusú személyiséggel, az egészségmagatartással, a fizikai tünetekkel és az életminőséggel kapcsolatban töltöttek ki kérdőíveket. A D-típusú személyek szignifikánsan kevesebb egészséges magatartásról és szignifikánsan rosszabb szubjektív egészségről számoltak be, mint a nem D-típusúak. Továbbá arra jutottak, hogy az egészségmagatartás részben mediálja ezeket a kapcsolatokat. A tanulmány bemutatja, hogy az egészségmagatartás részben megmagyarázza a kapcsolatot a D-típusú személyiség és a rossz egészségi állapot között.

Bevezetés

A D-típusú személyiség kapcsolata az egészségi állapotban fellépő negatív következményekkel kifejezetten jól dokumentált az egészségpszichológia szakirodalmában. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a D-típusú személyiség kapcsán háromszorosára nőhet a szívbetegek rossz prognózisának és halálozásának kockázata. Továbbá kapcsolat fedezhető fel a D-típusú személyiség és a betegek által észlelt olyan szubjektív következmények között, mint az életminőség és az alacsonyabb mentális és fizikai egészség. Egy meta-analízisből kiderült, hogy a D-típus kapcsolatban áll a súlyos szívproblémákat kiváltó eseményekkel és a csökkent életminőséggel a szívbetegek körében. Emellett azt is kimutatták, hogy a D-típusú személyiség hatással van a káros következményekre, függetlenül a tradícionális biomedikális rizikó-faktoroktól és a depresszió tüneteitől. Bár a D-típusú személyiség hatásait eleinte a szívbetegek körében vizsgálták, több tanulmány is arra jutott, hogy a D-típus negatív hatással van az egészségre az általános populáció esetében is. Pontosabban a D-típusú személyiség negatívan hat a mentális egészségi állapotra (pl. depresszió és szorongás tünetei) és a fizikai egészségi állapotra, beleértve több szomatikus tünetet és az alacsonyabb egészségi állapotot. Ezen kívül a D-típust többször is kapcsolatba hozták az egészségmagatartással. Utaltak arra, hogy a D-típusú személyiség közvetve elősegíti a szívproblémák kialakulását úgy, hogy károsító hatással van az egészségmagatartásokra. Például, ha a D-típusú személyek hajlamosabbak betegséget-elősegítő viselkedésekbe bonyolódni, mint a dohányzás, alkoholfogyasztás, kevés testmozgás, rossz étkezés, vagy ha nem kívánják követni az orvos által meghatározott kezeléseket, az részben megmagyarázza a kapcsolatot a D-típus és a szívbetegek rossz egészségi állapota között.

Összefoglalva, a fent említett tanulmányok szerint kapcsolat áll fenn a D-típusú személyiség és az egészséggel kapcsolatos magatartás között mind a szívbetegek, mind pedig az egészséges személyek esetében. Azonban egy tanulmány sem vizsgálta még eddig, hogy vajon az egészségmagatartás mediálja-e a kapcsolalot a D-típusú személyiség és az egészségi állapot változása között. Éppen ezért a cikk szerzői három célt tűztek ki kutatásukban:

1.      Megvizsgálják a kapcsolatot a D-típus és az egészségmagatartás között

2.      Megnézik, hogy vajon a D-típus kapcsolatba hozható-e a rosszabb észlelt egészséggel (fizikai tünetek, életminőség)

3.      Meghatározzák, hogy az egészséggel kapcsolatos magatartás mediálja-e a kapcsolatot a D-típusú személyiség és az észlelt egészség között az általános populációban

Módszer

Résztvevők és eljárás  

Ez egy keresztmetszeti kutatás, amelybe 217 felnőttet választottak be kényelmi mintavétellel az általános populációból és egy egyetemi elrendezésből (76 férfi és 141 nő; átlagéletkoruk 31,9 év). A kutatás gyors ismertetése után mindannyian kaptak egy kérdőív-csomagot, amely rákérdezett demográfiai adatokra, mérte a D-típusú személyiséget, az egészségmagatartást, a fizikai tüneteket és az életminőséget.

Skálák

A D-típusú személyiséget a Type-D Personality Scale-lel mérték. Ez egy 14 tételes skála, ami két fő tényezőt vizsgál: a Negatív Affektust (NA=Negative Affectivity), és a Társas Gátlást/Gátoltságot (SI=Social Inhibition). Mindkettőre 7-7 tétel vonatkozik, melyeket egy ötfokú Likert-skálával lehet értékelni. Ha a kapott pontszám 10 vagy annál nagyobb, akkor D-típusú személyiségről beszélünk. Továbbá a szerzők megvizsgálták a D-típusú személyiséget mint folytonos értéket, melyet az NAxSI interakcióval fejeztek ki.

Az egészségmagatartást a Genevioral Preventive Health Behaviours Checklist segítségével mérték fel, amely 33 viselkedést tartalmaz, amelyekről a résztvevőknek meg kellett mondania, hogy nem/néha/mindig/majdnem mindig végeztek. A magas pontszám azt jelentette, hogy a válaszadó több az egészség szempontjából előnyös magatartást végez.

A fizikai/testi tünetek felmérésében a Cohen – Hoberman Inventory of Physical Symptoms (fizikai tünetek kérdőív) segítségét vették igénybe, amelyben 33 tételben értékelhették a résztvevők egy 4-fokú Likert skálán, hogy tapasztalták-e a feltüntetett fizikai tüneteket, és hogy az menyire okozott nekik problémát/kellemetlenséget. A magas pontszám a tünetek magas szintjét jelentette.

Az életminőséget a WHO Quality of Life Questionnaire-rel mérték, amellyel 26 tételen keresztül vizsgálható a személyek észlelt szubjektív jólléte. A válaszadók 5-fokú Likert skálán válaszoltak a kérdésekre az élet 4 fontos területével kapcsolatban: fizikális egészség, pszichés egészség, társas kapcsolatok és környezet. A magasabb pont jobb életminőséget jelent.

Statisztikai elemzés

A szerzők t-próbákat használtak, hogy megvizsgálják a különbséget a D-típusú és a nem D-típusú személyiség között az egészségmagatartás, az életminőség és a fizikai tünetek szempontjából. Emellett korrelációs elemzést is végeztek, hogy analizálják az asszociációt a D-típusú személyiség, az egészségmagatartás és a szubjektív egészség egyes kimenetelei között. Ebben az esetben dimenzionális konstruktumként kezelték a D-típusú személyiséget (NAxSI). Végül mediációs analízist hajtottak végre egy regresszió-alapú megközelítést használva, Preacher és Hayes (2008) javaslatát követve! Itt a D-típusú személyiség volt a független változó, a fizikai tünetek és az életminőség a függő változók, és az egészségmagatartás mint közvetítő változó lett feltüntetve az SPSS PROCESS eszközében, melyet Preacher és Hayes készített bootstrap elemzéshez.

Eredmények

A 217 résztvevő közül 69 személyt kategorizáltak D-típusú személyiségként (19 férfi és 50 nő), akik elérték vagy meghaladták a 10 pontos határértéket az NA és SI alskálákon.

A standard független mintás t-próba eredménye szerint a D-típusú személyek szignifikánsan kevesebb pozitív egészségmagatartást végeztek, mint a nem D-típusúak. Az NAxSI interakciót vizsgálva pedig a szerzők arra jutottak, hogy a D-típus szignifikánsan negatív korrelációt mutat az egészségmagatartással!

További t-próbák kimutatták, hogy a D-típusú személyek szignifikánsan több fizikális tünetről és szignifikánsan alacsonyabb életminőségről számoltak be a kérdőív kitöltése előtti két hétben, mint a nem D-típusúak. És az NAxSI interakcióval jellemzett folytonos D-típus változó szignifikánsan pozitívan korrelált számos fizikai tünettel, és negatívan az életminőséggel.

Mediációs elemzés

A mediációs elemzés megerősítette az egészségviselkedés közvetítő hatását a D-típusú személyiség és a fizikai tünetek kapcsolatára nézve. Ez a hatás akkor is megmaradt, mikor az egészségmagatartás változót kontrollálták az előbbi kapcsolat tekintetében, ez pedig részleges közvetítésre (mediációra) utal.  Hatásnagyság szempontjából azonban relatíve kicsi hatásnagyságról beszélhetünk.

Egy további mediációs analízis pedig azt demonstrálta, hogy az egészségmagatartás részlegesen mediálja a kapcsolatot a D-típusú személyiség és az életminőség között, a hatásnagyság itt viszont már közepes volt.

Diszkusszió

A tanulmány elsőként kimutatta, hogy a D-típusú személyek kevesebb az egészség szempontjából előnyös viselkedést/magatartást folytatnak, és hogy ezek a viselkedések részlegesen mediálják a kapcsolatot a D-típus és a szubjektív egészség-következmények (fizikai tünetek és életminőség) között az általános populációban! Illetve, hogy – korábbi tanulmányoknak megfelelően - a D-típusú személyiség a rosszabb életminőséggel és több fizikai tünettel és panasszal is kapcsolatban áll. Ez a megállapítás azért is fontos, mert ha magának a viselkedésnek ilyen hatása van az egészségre nézve, akkor olyan intervenciós módszereket és technikákat is érdemes lenne figyelembe venni, amelyek közvetlenül a szelf-menedzsment viselkedés (és a hátterében álló okok) módosítására irányulnak a D-típusú személyek esetében.

Limitációk

Ennek a tanulmánynak több limitációja is van. Először is a minta egészséges emberekből áll, ezért érdemes lenne megvizsgálni az egészségmagatartás mediáló hatását a D-típusú személyiség és a súlyos klinikai következmények között szívbetegek körében is. Ezen kívül a kutatás során keresztmetszeti dizájnt használtak, ami nem teszi lehetővé ok-okozati összefüggés alkalmazását a fent említett kapcsolatra nézve. Végül pedig a szerzők önbeszámolón alapuló mérőeszközöket vettek igénybe, így az adatok nagyobb torzításnak lettek kitéve. 

Pszichológiai kezelésmódok a rákos betegek életminőségének javítására: egy meta-analízis

Pszichológiai kezelésmódok a rákos betegek életminőségének javítására: egy meta-analízis

de la Torre-Luque, A., et al. (2015). Psychological treatments to improve quality of life in cancer contexts: A meta-analysis. International Journal of Clinical and Health Psychology, In Press.

Készítette: Süttő Patrícia

Absztrakt

A kutatás a pszichológiai kezelések hatásait vizsgálja az életminőségre, daganatos betegeken és azokon, akik már leküzdötték a rákot. 1970 és 2012 között publikált tanulmányok alapján végezték el az elemzéseket. A meta-analízis összesen 78 korábbi kutatást alapján készült. Felmérték a mintával és az intervenciókkal kapcsolatos problémákat, és ellenőrizték a módszerek megvalósíthatóságát és pontosságát is. Kimutatták, hogy a pszichológiai kezelés valóban segít az életminőség javításában, különös tekintettel a depresszió  és a mellékhatások kezelésére, mely nagyban hozzájárult a jóllét növekedéséhez. Az eredmények alapján a pszichológiai módszerek alkalmazása a rákos betegek gyógyításában mindenképpen megfontolandó, sőt, szükségszerű lenne.

Bevezetés

Az életminőség kifejezés az egész, integrált fizikai, mentális és szocio-emocionális jóllétre vonatkozik. Ez a multidimenzionális konstruktum rendkívül szubjektív, s többféleképpen is mérhető, például az egészségügyi státusz, vagy a személyes funkcionálás alapján. Az jó életminőség következhet a betegség hiányából, de még inkább a komolyságától függ. A rákos betegek számára nagy problémát jelent a fenntartása, akkor is, ha a daganatot sikeresen kezelték. Bár az onkológiai kezelés is tartalmaz olyan elemeket, amik javítják az életminőséget, a rengetegféle mellékhatás súlyos egészségügyi panaszokat von maga után. Így előfordul, hogy amikor véget ér a kezelés, a páciens magasabb szintű életminőséget mutat, ám a különböző fizikai és pszichés mellékhatások és sérülések lecsökkentik ezt.

A rákkal és következményeivel való szembenézés fontos pszichés distresszhez, pszichiátriai tünetekhez vezethet, mint például alvászavarok, állandó aggodalom az életben maradás miatt, depresszió. Ezek a tünetek pedig gyakran együttjárnak az alacsonyabb életminőséggel és jólléttel.

A korábbi kutatásokban jelentkező diszkrepanciák miatt e vizsgálat célja az átfogó hatás mértékének elemzése, amit a pszichológiai módszerekkel a rákos betegeknél el lehet érni. Továbbá kitértek arra is a kutatók, hogy a hatás mértéke mihez kapcsolódik leginkább: a betegség-alapú jellemzőkhöz, a kezeléssel kapcsolatos megfontolásokhoz vagy módszertani okokhoz.

Módszer

Minta

A mintát olyan felnőttek alkotják, akiknél malignus (rosszindulatú) tumort diagnosztizáltak, s vagy még mindig kezelés alatt állnak, vagy már leküzdötték a betegséget.

Intervenciók

Olyan beavatkozásokat használtak, melyek nem farmakológiai jellegűek, viszont pszichológiai eszközökkel dolgoznak, mint például a pszichoedukáció, megküzdés tréning, tanácsadás, relaxáció, pszichoterápia. Ezeket önmagukban vagy akár kombinálva is alkalmazták.

Mérőeszközök

            Fő cél az életminőség mérése volt multidimenzionális nézőpontból, azaz az észlelt jólléti állapot vizsgálata fizikai, mentális és szocio-emocionális aspektusokból is. Direkt (pl. egészségügyi státusz és jóllét) és indirekt (pl. személyes funkcionálás) mutatókkal is mérhető. Továbbá önkitöltős módszerekkel vizsgálták a szorongást, depressziót és a kimerültséget.

A meta-analízisben felhasznált tanulmányok kiválasztása úgy történt, hogy két kutató egymástól függetlenül úgy döntött, hogy az adott cikk alkalmas az elemzésbe való bevonásra, és megfeleltek a követelményeknek is (életminőséget vizsgálták, rákos populáció szolgált mintaként, stb.). Miután áttekintették az így kiválasztásra került vizsgálatokat, az azokból releváns elemeket és adatokat elkülönítették és kódolták. Így jutottak el egy véletlenszerű adathalmazhoz, mely a meta-elemzés mintájaként szolgált.

A változókat 8 kategóriába sorolták, melyek a következők: a rák típusa, a páciens klinikai állapota, hatásfokozó pszichológiai kezelés, a pszichológiai intervenció típusa (pl. pszichoterápia), a kezelés időtartama, az intervenció formája (pl. egyéni vagy csoportos), az életminőség mérési módja (mint egész, vagy részenként, pl. kezelésspecifikus életminőség), a vizsgálatok módszertani minősége. Ezen kívül kvantitatív változókat is használtak: nem, átlagéletkor, tünettan (pl. depresszió szintje).

Adatelemzés

Minden kiválasztott tanulmány esetén számoltak hatásnagyságot, de természetesen bizonyos szabályokat be kellett tartani a mérések közti dependencia elkerülése érdekében. Először is, ha egynél több kísérleti csoport volt a kutatásban, akkor azt választották ki elemzésre, amelyikben a használt pszichológiai kezelés a leginkább általános volt. Ha a vizsgálatban egynél több mérőeszközzel mérték az életminőséget, csak a legnagyobb reliabilitással rendelkezőt válogatták az adatok közé. Az átfogó hatásnagyság súlyozásra került az egyes hatásnagyságok inverz varianciája alapján. A többszörös regresszióval kapott átlagértékek szerint tesztelték a kvantitatív adatok illeszkedését a modellbe. A faktorok két modellbe osztották: az egyik a demográfiai és orvosi adatokat tartalmazta (nem, életkor, klinikai státusz, kimerültség, stb.), a másik csoport pedig az érzelmi kórképeket (depresszió, szorongás).

Eredmények

1330-ból 78 tanulmány került a végső elemzési fázisba, melyet review-erek alakítottak ki. Minden beválogatott cikk angol nyelven íródott. Az összessített mintát 7342 fő alkotta, átlagéletkoruk 54,82 év. Az onkológiai betegség típusát tekintve, a vizsgálatok majdnem fele a mellrákkal foglalkozott. A kutatások nagy hányada, több, mint 80%-a olyan mintával dolgozott, akik aktuálisan orvosi kezelés alatt álltak. A hatást fokozó pszichológiai kezeléseket tekintve, a vizsgálatok 14%-a tesztelte a pszichológiai kezelés hatásait szemben az orvosi kezeléssel. A leggyakoribb pszichológiai kezelési típus a pszichoterápia volt, különösen az egyéni, rövid időtartamú. Az életminőség vizsgálatát nézve,  a tanulmányokat több mint fele az egészségfüggő életminőséget mérte fel, kevesebb egy általános faktort, s még kevesebben rák-specifikus vagy kezelés-specifikus életminőséget mértek. 

A kategorikus modelleket külön-külön tesztelték annak érdekében, hogy jól elemezhető legyen minden moderáló faktor befolyása a pszichológiai kezelésmódokra. Ennek alapján két modell különült el, s mutatott ki különbségeket a kategóriák között. Az első a páciens klinikai állapotához kapcsolódik, mely szignifikáns összefüggést mutat. Később a kutatók újra átgondolták az elemzéseket, s arra jutottak, hogy tisztázni kell a valós hatását ennek a moderáló tényezőnek. Ennek következtében kihagyták az elemzésből a kevert mintákat és az átmeneti betegeket, hogy így kevesebb adattal dolgozzanak tovább. Így újra számolták a klinikai állapot konstruktumát két kategóriát használva: a rákot túlélőkét, és azokét a daganatos betegekét, akik aktuálisan orvosi kezelés alatt álltak. Az eredményeken ez nem változtatott, így is szignifikáns összefüggést találtak a kategóriák között. A másik faktor a hatásfokozó pszichológiai kezelések voltak, amely csoportjai között szignifikáns együttjárást mutattak ki. Így, mikor a páciensek a folyó orvosi ellátás közben pszichológiai kezelésbe is kezdtek, annak érdekében, hogy leküzdjék a mellékhatásokat, az együttes hatékonyság nagyobb lett, mint mikor csak a medikális kezelésben részesültek.

Diszkusszió

         Az idők során kimutathatóan egyre relevánsabb faktornak számít a kutatásokban az életminőség és az ehhez kötődő konstruktumok. Ma valójában az egyik legfontosabb problémát ez jelenti a rákos betegek számára. Nagyon fontos, hogy a páciensek érdekében több dimenziót és többféle megközelítést figyelembe véve alakítsuk ki a kezelést az onkológiai ellátásban. Ebbe bele kéne tartoznia a pszichológiai támogatásnak is, mely segít az érzelmek kifejezésében és feldolgozásában, és erősíti a megküzdési képességetek, hogy a beteg nagyobb hatékonysággal küzdhessen meg a rákkal.

A tanulmány fő célja az volt, hogy rávilágítson a pszichológiai kezelések valós, igazi hatékonyságára és hasznára rákos pácienseknél. Az eredmények alátámasztották a kutatók elképzeléseit, az átfogó hatásnagyság szignifikánsnak mutatkozott. Korábban mások is hasonló mutatókat kaptak, például Rehse & Pukrop, valamint Faller és munkatársai is. Fontos kihangsúlyozni, hogy a jelen tanulmány az életminőséget, mint többdimenziós faktort tekintette. Az osztályozási és kódolási műveletek Cunningham módszerei alapján történtek, amely a páciens szükségleteire és a gyógyulási folyamatukban való aktív közreműködésére fókuszál.

Továbbá, jelen tanulmány megegyezik a korábbiakkal abban a tekintetben, hogy a pszichológiai kezelések nem mutathatnak egységes hatékonyságot. Függhet a klinikai állapottól, hogy mennyire foglalkoztak a terápián a mellékhatásokkal való megküzdéssel, de az orvosi kezelés módjától is. A pszichés támogatás csökkenti az alvással és szorongással kapcsolatos tüneteket, de a rákbetegeknek a gyógyulást követően más nehézségekkel is szembe kell néznie. Vissza kell térniük a napi rutinhoz, mindennapi tevékenységeikhez, amelyek jó időre felfüggesztődtek. Jelentkezhetnek egyéb kontextuális tényezők, mint például a munkahely elvesztése, vagy a családban megváltozott szerepek. Ezek mind-mind befolyással vannak az életminőség és jóllét mutatóira. A depresszió, depresszív tünetek szintén jelentős hatással vannak az életminőségre, és a rákos megbetegedések esetén is rizikófaktornak számítanak, különösen a rák terjedésének, előre haladásának tekintetében.

A vizsgálat egy korlátja, hogy többféle tanulmányt is elemezhettek volna, például pilot kutatásokat, bár ezek módszertana inkább megkérdőjelezhető. Kísérletekkel dolgozó kutatásokat is bevonhattak volna, s más moderátor faktorok is elemezhetők lennének. A jövőbeli hasonló témájú elemzések ezeket is figyelembe vehetik. Az bizonyos, hogy jelen tanulmány megmutatta, hogy a pszichológiai beavatkozások igenis lényeges szerepet játszanak a szomatikus betegségek kezelésében, és a rák esetén kifejezetten javallott alkalmazni valamilyen lelki támogatást. Nem csak a rosszindulatú daganatok, de már egészségügyi problémák esetében is jelentős lehet az életminőség és jóllét vizsgálata, fejlesztése. 

A sárgarépától tudásvágy, avagy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás hozzájárul az örömállapot (flourishing) megéléséhez a hétköznapokban?

A sárgarépától tudásvágy, avagy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás hozzájárul az örömállapot (flourishing) megéléséhez a hétköznapokban?

Conner, T. S., Brookie, K. L., Richardson, A. C., & Polak, M. A. (2014). On carrots and curiosity: Eating fruit and vegetables is associated with greater flourishing in daily life. British Journal of Health Psychology. Advance online publication. DOI:10.1111/bjhp.12113

Készítette: Nagy Anikó

Absztrakt

A szerzők jelen tanulmányban arra keresik a választ, hogy a gyümölcs- és zöldségfogyasztás összefügg-e a az eudaimonikus jólléttel, mely az örömállapot (flourishing) egyik jelzője. Az összefüggés megvilágítására a kíváncsiságot és a kreativitást, az eudaimonikus jóllét két viselkedéses megnyilvánulását is vizsgálják a kutatók.

405 fős mintán történt az adatfelvétel, internes önbeszámoló technikájával, 13 napon keresztül. A résztvevők minden nap feljegyezték aznapi zöldség-, gyömülcs- és édességfogyasztásukat. Emelett eudaimonikus jóllétükről, kíváncsiságukról, kreativitásukról és aznapi pozitív és negatív érzéseikről is nyilatkoztak.

Azok a fiatalok akik több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak, magasabb eudaimonikus jóllétről számoltak be, továbbá tudásvágyuk intenzívebb volt, kreatívabbnak élték meg magukat a kevesebbet fogyasztókhoz képest. Az egyéni fogyasztási szokások     közötti összehasonlításánál is az előbbi mintázatot kapták eredményül a kutatók. Az édességfogyasztás nagyobb kíváncsisággal és pozitívabb érzelmek átélésével járt együtt a mintában.

Összességében a tanulmány az első empirikus bizonyítéka annak, hogy a  zöldség- és gyümölcsfogyasztás kapcsolatban áll a jóllét széles spektrumával.

Bevezetés

A gyümölcs és zöldségfélék testi egészségre gyakorolt hatásai közismertek, többek között a hosszabb élettartam,  krónikus betegségek kialakulásának kisebb esélye. A gyümölcs- és zöldségfogyasztás pszichológai előnye kevéssé kutatott téma. Kimutatott eredmény azonban, hogy azok a személyek, akik több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak elégedettebbnek és boldogabbnak vallották magukat, kevésbé szenvedtek depresszív tünetektől a vizsgálatban résztvevő többi személyhez képet. Felmerül jogosan a kritika, hogy más tényezők is közrejátszottak az alábbi eredmény létrejöttében. Kontrolláltak változókat (demográfia, jövedelem, osztály, iskolázottság, dohányzás, BMI, testmozgás, major betegség) és az összefüggés változatlanul kimutatható volt. Az eddigi kutatások legfőbb korlátja, hogy a hedonikus jólléttel való összefüggés irányából közelítették meg a kérdéskört.

A zöldség- és gyümölcsfogyasztás eudaimonikus jólléttel való összefüggése bilógiai mechanizmusokkal  leírható. A vitaminok és az ásványi anyagok jelentős szerepet töltenek be a motiváció és a vitalitás fokozódásában. A zöldségeknek és gyümölcsöknek magas a C-valamint, a B-vitamin tartalma. A C-vitamin a dopamin termelésében, a B-vitamin a neurotranszmitterek szintézisében vesz részt.

Az eudaimonikus jóllét két viselekedéses megnyilvánulását, a kreativitást és a kíváncsiságot vizsgálták a zöldség- és gyümölcsfogyasztással összefüggésben a tanulmányban. A kíváncsiság, a tudásvágy magában  foglalja az új kihívások keresését , új dolgok tanulását.  Kíváncsiság valószínűsíti a viselkedéses megközelítő rendszer optimális működését, mely a dopaminerg rendszerhez kapcsolható.

A kreativitás magánban foglalja egy érték létrehozására való motivációt, illetve művészi vagy zenei kifejezőképeeséget. A kreativitás pozitív érzelmi állapotban nyilvánul meg, melynek során intrinzik motivációt és kíváncsiságot él át a személy.  Az eudaimonikus állapot egyik jelző tehát a kreativitás.

A jelen kutatás hipotézise, hogy a több gyümölcs- és zöldségfogyasztás magasabb eudaimonikus jólléttel és több eudaimonikus viselkedés megnyilvánulással párosul. Az eudaimonikus jóllét az örömállapotnak jelzője. Interperszonális és intraperszonális szinten is elemezték az adatokat, mely arra is lehetőségeket adott, hogy lássuk a személy jóllétének változásait a sok illetve kevés gyümölcs- és zöldségfogyasztás függvényében.

Módszer

A vizsgálatban 405 (66,7% nő) 17-25 év (M=19.85, SD=1.62) közötti fiatal felnőtt vett részt. Egyetemi hallgatók alkották a mintát.

Laboratóriumi körülmények között a résztvevők felvilágosítást kaptak a kutatás kereteiről. Egy tréningen is részt vettek, melyben az internetes naplóírási technikát sajátították el. A résztvevők rögzítették online felületen fogyasztási szokásaikat, eudaimonikus jóllétüket, nyilatkoztak kreativitásukról és érzelmi állapotikról 13 napon keresztül, délután 3 és 8 óra közötti időszakban..

A mérőeszközöket illetően az első kérdéssor a New Zealand National Nutrition Survey módosított tételeiből állt össze. A résztvevőknek fel kellett jegyeznie, hogy milyen gyakran és mennyit ettek egy nap gyümölcsöt, zöldséget, gyorsételt (hot chips) és édességet.

Az eudaimnokus jóllétet a Flourishing Skálával, a kíváncsiságot a Curiosity and Exploration Iventory-val mérték. A kreativitásra egyetlen kérdés irányult. Napi pozitív és negatív affektusok mérésére kilenc-kilenc item szolgált.

A személyek közötti adatösszehasonlítást a kutatók  az SPSS programmal végezték, korrelációt számítottak. Személyen belüli kapcsolatok feltárására Hierarchical Linear Modelling programot használták.

Eredmények

Aki több gyümölcsöt evett, az több zöldséget is fogyasztott (r=0,52 p<0,01). Aki édességből többet fogyasztott, chipset is többet evett (r=0.183 p<0,01)

Azok a személyek akik több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak, magasabb szintű eudaimonikus jólléttel (rfruit=0.185 p<0,001 ; rveg=0.200 p<0,001), kreativitással (rfruit=0,107 p<0,01 rveg= 0.134 p<0,01), kíváncsisággal (rfruit=0,166 p<0,01 rveg=0.158 p<0,01) és pozitívabb affektusokkal (rfruit= 0.176 p<0,001 rveg=0.109 p<0,05) jellemezhetőek. Azok az egyének akik több chipset ettek negatívabb affektusokról (r=0.134 p<0,01) és alacsonyabb eudaimonikus jóllétről (r=-0.113 p<0,05) számoltak be, viszont kreativitásuk (r=0.233 p<0,001) és kíváncsiságuk (r=0.136 p<0,01) magasabb volt.

Ha a pozitív affektusokat kontrollálták a zöldségfogyasztóknál körében ugyancsak megmutatokozott az emelkedettebb eudaimonikus állapot (r=0,174 p<0,01).

A következő eredmények arra a kísérleti elrendezésre vonatkoznak, melyben az egyes személyek eudaimonikus jóllét mutatóinak változását nézték az ételfogyasztás függvényében.

Amikor a résztvevők több zöldséget és gyümölcsöt ettek magasabb eudaimonikus jóllétről  (vegB(SE)=0.057 (0.015) p<0,001; fruitB(SE)= 0.063 (0.018) p<0,01) kíváncsiságról (vegB(SE)=0.078 (0.015) p<0,001; fruitB(SE)= 0.050 (0.018) p<0,01),  kreativitásról (vegB(SE)=0.038 (0.015) p<0,005; fruitB(SE)= 0.049 (0.018) p<0,01) és pozitív affekturókról (vegB(SE)=0.041 (0.009 )p<0,001; fruitB(SE)= 0.026 (0.011) p<0,05)  számoltak be.

A zöldség és gyümölcsfogyasztás nincs kimutatható hatással a másnapi jóllétre (Bs ranged from -0.012 to 0.015, ps from 0.147 to 0.986, ns) .

A nagyobb kíváncsiság és a több pozitív affektus magassabb másnapi édességfogyasztást jósolhat be (curiosity B(SE) = 0.030(0.031), p = 0.023; PA B(SE) = 0.065(0.024), p = 0.007),

de az összefüggés fordítva nem igaz.

Diszkusszió

Gyümölcs- és zöldségfogyasztás összefüggésben van a az örömállapot jelzéseivel, beleértve a nagyobb eudaimonikus jóllétet, kreativitást és kíváncsiságot.

A gyümölcs- és zöldségfogyasztás inkább kapcsolódik pozitív érzékeshez, mint a negatívkohoz. Az egészségtelen ételek nem mutatnak összefüggést az eudaimonikus jólléttel, ám az édességfogyasztás nagyobb kíváncsisággal és pozitívabb affektusokkal társul.

Nem mondható egyértelműen ki ok-okozati viszony a zöldség-és gyümölcsfogyasztás és az eudaimonikus jóllét között. Arról, hogy milyen mechanizmusok magyarázzák az összefüggést csak feltételezeink lehetnek.

 A biológiai mechinizmusok egy lehetséges alternatíva az összefüggés magyarázatára. A C- és B-vitamin jótkony hatása nem hagyható figyelmen kívül. Továbbá a komplex széndhidrátok szingifikánsabban hosszabb ideig befolyásolják az agyi kémiai folyamatokat.

Másrészről elképzelhető, hogy az emelkedett eudaminonikus jóllét miatt sarkall több zöldség- és gyümölcs fogyasztásra.

Korlátok

Az internetes naplót a részvevők délután 3 és este 8 között töltötték ki, így az esti étkezések kimaradtak. A szerzők nem tettek különbséget zöldségés gyümölcs fajták között. Továbbá a vizsgálat önbeszámolós bejegyzéseken alapult. A kutatáshoz használt Kíváncsiság Kérdőív elavult volt.

Konklúzió

Összefoglalva, több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó személyek nagyobb eudaimonikus boldogságról számoltak be, érdeklődöbbek, kreatívabbak a mindennapok során. A kutatási eredmény azért lényeges, mert az eudaimonikus jóllét, fontos szerepet játszik a rezilienciában. Nem mondhatjuk ki azonban, hogy a répafogyasztás minden problémára megoldás. A zöldség- és gyümölcsbevitel összefügg  széles spektrumával az örömállapotnak azon túl, hogy jól érezzük magunkat. A jelenlegi az első kutatás, mely igazolta az alábbi összefüggést empirikusan interperszonális és intraperszonális szinten is.

A hipnotikus szuggesztió: Összefoglaló a hipnózisról a kórházi sürgősségi ellátás számára

A hipnotikus szuggesztió:

Összefoglaló a hipnózisról a kórházi sürgősségi ellátás számára

Iserson, K. V. (2014). An hypnotic suggestion: review of hypnosis for clinical emergency care. The Journal of emergency medicine, 46(4), 588-596.

Az összefoglalót készítette: Fehérvári Dóra

Absztrakt – Háttér: A hipnózist már közel 250 éve alkalmazzák az egészségügyben. Ennek ellenére a gyógyító személyzet aligha használja a sürgősségi osztályokon és a kórházba szállítás ideje alatt.

Célkitűzés: A cikkben bemutatásra kerül a hipnózis fogalma, rövid története, egészségügyi alkalmazása, egy rövid indukciós technika, szerepe a sürgősségi ellátásban; illetve az, hogy miért nem terjedt el még széles körben a kórházakban.

Megbeszélés: Limitált számú kutatás áll rendelkezésre a témában, de ezek is bizonyítják a hipnózis széles körben alkalmazható a sürgősségi ellátás területén belül, például: meglévő fájdalom és szorongás csökkentése; fájdalomcsökkentés és szedáció biztosítása kellemetlen beavatkozások előtt; kooperáció növelése; stb.

Összegzés: Annak ellenére, hogy a hipnózis biztonságos, gyors, költséghatékony módszer, nem elég elterjedt a sürgősségi ellátásban dolgozók körében. Ennek egyik oka a hipnózist körüllengő tévhitek érvényesülése. A másik oka a képzés és a gyakorlati lehetőségek hiánya. További kutatások kezdeményezésére van szükség, hogy a hipnózis elfoglalja méltó helyét a sürgősségi ellátás főáramában.

Bevezetés

Mi az a hipnózis?

Annak ellenére, hogy a görög hypnos szó jelentése alvás, a hipnózis valójában egy magasan fókuszált figyelmi állapot (módosult tudatállapot). A hipnózis fogalma gyakran összekapcsolódik a meditáció és az imagináció különböző típusaival, a vallásos extázissal és a szuggesztív terápiákkal. Sőt, hipnotikus transz olyan hétköznapi tevékenységek közben is kialakulhat, mint egy magával ragadó könyv olvasása vagy film nézése, illetve monoton aktivitás végzése, például futás, biciklizés (aktív-éber hipnózis), és az álmodozás.

Az egészségügyben a hipnózis növeli a betegek elfogadását és együttműködését az orvossal és a vizsgálatokkal kapcsolatosan. Segít fókuszálni a figyelmet, így csökkentve a fájdalmat, a szorongást és a kellemetlen tüneteket.  Az akár előre felvett hanganyag formájában kapott hipnózis is alkalmas felkészülést jelent egy műtétre, aminek hatására a beavatkozáskor alacsonyabb a szorongásszint, a vérnyomás, a vérveszteség, és elősegíti a posztoperatív jóllétet: kevesebb hányinger, hányás, kórházban töltött nap, gyorsabban helyreálló bélmozgás.

A hipnózis rövid története

A hipnózis már több ezer éve jelen van a gyógyítók és hitgyakorlók körében csak mindig más-más névvel illették. Az ókori egyiptomiak például szent alvásnak nevezték, míg az ókori görögök alvótemplomokban gondozták betegeiket. A modern egészségügyi hipnózis története 1778-ban kezdődik Franz Anton Mesmer nevével, aki Franciaországban gyógyította a betegeket animális magnetizmusnak nevezve el a jelenséget. A 19. században két sebész, John Elliotson és James Esdaile, már több száz komplett műtétet végzett hipnózisos altatásban viszonylag alacsony halálozási aránnyal. A 20. század hajnalán egy orvos pszichoterapeuta, P. P. Podiapolsky sérült katonákkal dolgozva fedezte fel a hipnózis jótékony hatását. Később a kloroform felváltotta a hipnózist, mint a műtéti altatás eszközét, így a módszer a pszichiátriai gondozásban került alkalmazásra. Ám 1960-as évektől kezdve egyre több kutatási eredmény és általános egészségügyi jelentés látott napvilágot, melyek kimondták, hogy a hipnózis különösen alkalmas orvosi és fogorvosi alkalmazásra, széleskörűen alkalmazható az egészségügy minden területén, illetve konkrétan: egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a hipnózis csökkenti a rákbetegség esetén megjelenő fájdalmakat.

Megbeszélés

Valódi-e a hipnózis?

Neuropszichológiai kutatások is igazolták a hipnózis működését és hatékonyságát; bizonyították, hogy eltér az imaginációtól, a placebo-hatástól és az alvástól is. Pozitronemissziós tomográfiával (PET) vizsgálva kiderült, hogy a hipnózis állapota láthatóan hat az anterior cinguláris kéregre (különösen a jobboldali, hanginger és szuggerált hanginger esetén), a midcinguláris kérgen keresztül a kortikális kapcsolatokra, aminek hatására jelentősen csökken az érzelmi válasz a fájdalomérzékelésre. Funkcionális mágnesesrezonancia-vizsgálatokkal (fMRI) igazolták, hogy szignifikáns aktivitás és konnektivitás észlelhető az agy alaphelyzeti hálózatában (default mode network) és egyéb területein hipnózisban lévő személyeknél. Az előbbiekkel párhuzamba állítható eredményekkel szolgáltak az elektorenkefalográfiás (EEG) vizsgálatok is. 

A hipnózis alkalmazása a sürgősségi ellátásban

Az eddigiek alapján a hipnózis különösen alkalmas intervenció a sürgősségi ellátásban való alkalmazásra, ugyanis biztonságos, gyors, könnyen hozzáférhető, költséghatékony, minimális a személy- és eszközigénye, nincs kockázata, valamint bármely nemnél és korosztálynál alkalmazható. A hipnózis alkalmazása leggyakrabban a fájdalomcsillapításban, a szedációban, és a szorongásoldásban jelenik meg. Goldie (1956) két hónapon keresztül alkalmazta a hipnózist egy sürgősségi gyermekellátó osztályon, és sikeresen segített több száz bemetszésnél és becsövezésnél, idegentest-eltávolításkor, sebvarráskor, törés és ficam helyrerakásakor. Hasonlóan eredményesek voltak korábban Sampimon és Woodruff (1946), akik a második világháború végén végeztek hipnózissal támogatott beavatkozásokat rabkórházakban. Goldie-hoz hasonlóan Bierman (1989) és Kohen (1986) is a gyermekellátásban alkalmazta a hipnózist nagy sikerrel (sikeres együttműködés, fájdalom- és szorongásmentesség). Wain és Amen (1986) kimondottan a fájdalomcsökkentésre fektette a hangsúlyt mind felnőttek, mind gyermekek esetében, sikeresen. Dabney M. Ewin (1986) égési sérülések kezelésére dolgozott ki hipnoanalgéziás szöveget. Leghíresebb esete: egy 14 éves fiú forró sütőzsírt borított kezére és alkarjára, illetve egy pár centiméteres területen a vállára. A szuggesztiókba belefoglalt kéz és kar 17 nap alatt fájdalommentesen meggyógyult, a vállon lévő, szuggesztiókból kihagyott területnek hat és fél hónapra volt szüksége a teljes regenerációra.

A hipnózisindukció

A hipnózist kiváltó technikák széles tárházából válogathatnak a szakemberek. Sokan önkéntelenül is használnak ilyen elemeket munkájuk során, ám itt most bemutatásra kerül egy mindenki számára nagyon könnyen tanulható változat, amelyet, mint relaxációs módszert mutathatunk be a beteg számára, ezzel is elkerülve a hipnózissal kapcsolatos tévhitek felszínre törését. Először a megfelelő raport kialakítására kell koncentrálni, nyíltan beszélni az orvos-beteg kapcsolatról, szövetségre lépni a beteggel. Az egész folyamat során azt kell erősíteni a páciensben, hogy csak és kizárólag a szakemberre és annak hangjára figyeljen, cserébe a szakembernek is erőteljesen kell beszélnie, kizárva a külső zavaró zajokat, hangokat. A hipnózisba foglalt szuggesztiók bevezetik a relaxációt, otthon is tapasztalható álmosságot idéznek fel, utalnak először a szemhéj és a végtagok elnehezedésére, ellazulására, melegségére, ahogy ez az érzés felkúszik a testben a lábujjaktól egyre feljebb, egyre mélyítve a relaxált állapotot. A mélyítéshez olyan célzott szuggesztiókat használnak, amelyek által szabadon szárnyalhat a beteg képzelete, pl. kedvenchely (laughing place) szuggesztió. Emellett alkalmazható a lépcsősoron való lesétálás vagy az egyszerű számolás szuggesztió is. A hipnózissal elért fájdalomcsillapításhoz specifikus szuggesztiók szükségesek. Ezek lehetnek nagyobb koncentrációt igénylő, gondolatban történő problémamegoldás, kedvenc tevékenység végzése fejben, a légzésritmus összekötése izomfeszítéssel és lazítással. Hasznos lehet emellett a zenehallgatás, tévénézés és videojátékozás. Különösen szuggesztibilis betegek esetében alkalmazható a hipnózis a fájdalmas terület teljes elérzéstelenítésére is. A hipnózis állapotából az éber állapotba való visszatéréshez szintén alkalmazható a számolás technikája, amibe érdemes poszthipnotikus szuggesztiókat beépíteni, például a további fájdalommentességről és a gyors gyógyulásról.

Hipnábilitás

Általánosan elterjedt tévhit az, hogy csak azok a hiszékeny emberek hipnotizálhatók, akiknek alacsony az intelligenciájuk. Ez tévedés. A valóságban csak azok hipnotizálhatók, akikben megvan az erős koncentrációsképesség. A hipnábilitás – hipnózisra való fogékonyság – az egyik jelzője a lelki-mentális egészségnek. Azok az emberek, akiknek nagyon alacsony az intelligenciája, skizofréniájuk van, drog- és/vagy alkoholfüggők, illetve szervi elváltozás található az agyukban, rendszerint nem hipnotizálhatók. A sürgősségi osztályon rendszerint nincs idő osztályozni a beérkező betegeket, és azt sem mondhatja meg senki biztosan, hogy a beteg valóban hipnózisban van-e – és ebben az esetben milyen mély a relaxáció - vagy csak úgy csinál. Amennyiben a beteg reakciói az mutatják, hogy nincs relaxált állapotban, a szakember nyugodtan próbálkozhat egy másik indukciós technikával.

Miért nem alkalmazza a gyógyító személyzet a hipnózist?

Felmerül a kérdés az eddigiek alapján, hogy miért is nem alkalmazzák a sürgősségi betegellátásban a hipnózist? Elsősorban azért preferálják még a szakemberek a farmakológiai szedációt és érzéstelenítést, mert számtalan hatásvizsgálat ellenére a hipnózis még az alternatív gyógyászattal, az okkultizmussal és a kuruzslással asszociálódik. A betegek szempontjából az általános tévhitek számítanak a legnagyobb visszatartó erőnek, például az, hogy nem tudnak ellenállni a hipnotizőr által adott szuggesztióknak. Az igazság az, hogy a páciensek csak azokat a szuggesztiókat hajtják végre, amelyeket valóban akarják, a hipnózis állapotából is bármikor kiléphetnek. Emellett sok szakember és páciens is azt hiszi, hogy a hipnózist csak csendes, nyugodt környezetben lehet végezni, ám már ezt is rengeteg – sürgősségi osztályon végzett – kutatás megcáfolta. A hipnózis elterjedésének valódi gátjai két kategóriába esnek: a biztos hatás és a gyakorlat kérdéskörébe. A biztos hatás kérdéskörébe tartozik a szakemberek szkepticizmusa a módszerrel kapcsolatban. Megtanulni bárki képes a módszert, de még a tapasztalt hipnotizőröknek sincs receptjük arra, hogy legyen minden kétséget kizáróan elég mély a relaxált állapot. Amikor fájdalmat és/vagy szorongást csökkentnek hipnózissal, akkor a hatás azonnal megfigyelhető. Ám, amikor egy beavatkozásra készítik elő a pácienst, és előre adnak fájdalom- és szorongáscsökkentő szuggesztiókat, csak akkor bizonyosodhatnak meg a hipnózis hatékonyságáról, mikor már elkezdődött maga az orvosi folyamat. Hagyományos, gyógyszeres anesztézia esetében, ha nem volt elég az első dózis és a páciensnek szüksége van rá, egyszerűen csak megnövelik a hatóanyagok mennyiségét. Pont ugyanezt lehet tenni a hipnózissal is: a szakember egy ilyen esetben egyszerűen csak megismétli az indukciót és/vagy áttér például egy más modalitásra. A gyakorlat kérdéskörébe tartozik az a sajnálatos tény, hogy a hipnózis, a hipnotikus szuggesztiók alkalmazása nem része a sürgősségi osztályon dolgozó orvosok, nővérek, illetve mentőorvosok képzésének, hiszen ha tanítanák nekik, és látnák gyakorlatban a működését, akkor minden bizonnyal használnák is ezt a technikát a munkájuk során.

Leendő hipnóziskutatások a sürgősségi ellátás területén

Feltáró kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy pontosan meg lehessen vizsgálni a hipnózis alkalmazásának lehetőségeit a sürgősségi ellátásban. Páciensfüggő kutatások rávilágíthatnak arra, hogy melyek azok a faktorok, amelyek nagy befolyással vannak a betegek hipnábilitására sürgősségi helyzetben. Módszertani kutatások alapján összeállítható lenne egy olyan pontos, specifikus módszer, amely kimondottan a sürgősségi ellátás számára van kidolgozva, illetve fel lehetne mérni a hipnózis használatával kapcsolatos attitűdöket és igényeket. Továbbá vizsgálandó az is, hogy a hipnózis és a gyógyszerek kombinációjával megnőne-e az igény a módszer használatára. Nagy szükség volna arra is, hogy biztos visszajelzést kapjon arról a szakember, hogy a relaxáció elég mély-e vagy sem, különböző technikák különböző környezetekben mennyi időt vesznek igénybe és, milyen gyógyszeres támogatásra van szükség abban az esetben, ha a hipnózis önmagában nem elég a páciens számára.

Összefoglalás

Összegzésképp láthatjuk, a hipnózis, mint biztonságos gyógyszermentes eszköz, milyen hatalmas előnyt jelenthet a sürgősségi ellátás területén. Kutatásokat kell kezdeményezni a leghatásosabb technika kidolgozására, a különböző felhasználási helyzetek meghatározására hatékonyság szerint. Megfelelő szervezeti támogatás mellett biztosítani kell tanulási és gyakorlási lehetőséget a szakemberek számára. Minden tudományos elmélet átesik a klasszikus folyamaton: először megtámadják, hogy abszurd az egész; aztán elfogadják, hogy igaz; végül olyan fontossá válik, hogy a kezdeti ellenzői állítják, hogy ők találták fel. Hogy melyik ponton áll ebben a folyamatban a hipnózis alkalmazása a sürgősségi ellátásban? Sajnos még nem az utolsón.