Egy reziliencia-program értékelése, mely növeli a  megküzdési stratégiákat
és a protektív faktorokat, illetve csökkenti a betegségtüneteket

Steinhardt, M., & Dolbier, C. (2008). Evaluation of a resilience intervention to enhance coping strategies and protective factors and decrease symptomatology. Journal of American College Health, 56(4), 445-453. DOI: 10.3200/JACH.56.44.445-454
letöltve: http://www.tandfonline.com/doi/abs/10.3200/JACH.56.44.445-454

Készítette: Dervalics Dóra

ABSZTRAKT

Egy négy héten át tartó intervenciós reziliencia-program hatékonyságát tesztelték, mely növeli a megküzdési stratégiákat és a protektív faktorokat, illetve csökkenti a betegségtüneteket egy egyetemen fokozottan stresszel teli időszakban. 64 egyetemi hallgatót vizsgáltak, akik közül a 31 vizsgálati csoportba került fő a Transforming Lives Through Resilience Education elnevezésű pszichoedukációs intervencióban részesült, négy két órán keresztül tartó alkalom során heti rendszerességgel. Az intervenció előtt és után is felmérték a résztvevők rezilienciáját, megküzdési stratégiáit, protektív faktorait, szimpomatológiáját mindkét csoportban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a vizsgálati csoport tagjai szignifikánsan magasabb reziliencia-értékkel, több hatékony megküzdési stratégiával, a protektív faktorok magasabb mutatóival és a betegségtünetek alacsonyabb értékeivel rendelkeztek az intervenciót követően a kontroll-csoportnál.

Kulcsszavak: reziliencia, stressz, egyetemi hallgatók, megküzdési stratégiák, protektív faktorok, sziptomatológia

BEVEZETÉS

Az egyetemi hallgatók, míg a serdülőkorból elérik a felnőttkort, számos kihívással kerülnek szembe, melyek jelentős hatást gyakorolnak egészségükre. Ez a populáció kimagasló pszichológiai stresszről számol be: intraperszonális- (pl. alvási és étkezési szokások megváltozása, új felelősségek), egyetemi- (pl. vizsgák, növekvő munkamennyiség), interperszonális- (pl. társas tevékenységek megváltozása, lakótársi konfliktusok) és környezeti stresszorok (pl. anyagi problémák) egyaránt változó mennyiségben érik őket. Ha nincsenek megfelelő eszközeik, hogy ezekkel megküzdjenek, az súlyos mentális és fizikai egészségproblémákhoz vezethet.

Lazarus és Folkman a stresszt a személy és környezet közötti interakcióként definiálták, ahol az egyén a környezeti hatásokat úgy értékeli, hogy azok meghaladják képességeit. A reziliencia arra a képességre vonatkozik, hogy az egyén képes hamar felépülni stressz által okozott „funkcionális megszakításokból”, és visszaállítani korábbi működési szintjét.

Egyetemisták stressz hatására mind pszichológiai (szorongás, depresszió), mind fizikai funkcionálásukban (betegségtünetek, szomatizáció) kárt szenvedhetnek. A maladaptív hatású érzelemközpontú és elkerülő megküzdési stratégiák többnyire hasonlóan negatív következményekkel járnak. Ezek mellett számos protektív faktort is megneveztek, mint szívósság, önbecsülés és belső kontroll, társas támogatás, optimizmus és pozitív érzelmek.

MÓDSZER

Egyetemista hallgatóknak hirdettek lehetőséget egy reziliencia programban való részvételre, ahol megtanulhatják, hogyan kezeljék a változásokat és a nehéz szituációkat sokkal hatékonyabban. 64 random kiválasztott hallgatót osztottak két csoportba: egy vizsgálati (31 fő) és egy kontroll-csoportba (33 fő). A vizsgálati csoporttal végeztek egy felmérést az intervenciót megelőzően, hetente intervenciós foglalkozásokra jártak (négy héten át, két órás alkalmak) a szorgalmi időszak utolsó heteiben, és felvettek egy tesztek az intervenciót követően is az utolsó tanítási napon. A kontroll-csoport tagjaival a vizsgálati csoporttal megegyező napon vettek fel teszteket, ezt követően pedig egy tömörített négy órás intervenciót tartottak nekik. A hallgatókat 10$-ral jutalmazták, ha kitöltöttek egy-egy tesztet, a vizsgálati csoport tagjai 15$-t kaptak, ha jelen voltak mind a négy prevenciós alkalmon, a kontroll-csoport tagjai pedig 10$-t, ha a vizsgálatot követő tömörített intervención részt vettek.

A Transforming Lives Through Resilience Education elnevezésű reziliencia intervenció négy szakaszból áll (1. Transforming Stress Into Resilience; 2. Taking Responsibility; 3. Focusing on Empowering Interpretations; 4. Creating Meaningful Connections).

Az első szakaszban bemutatnak egy reziliencia modellt (O’Leary, Ickovics és Carver munkája nyomán), majd négy tipikus stresszválaszt beszélnek meg, ezek a feladás, a tűrés-küzdelem, a rugalmasság (reziliencia) és a növekedés (virágzás). Továbbá problémafókuszú (pl. aktív megküzdés, tervezés, pozitív átkeretezés, elfogadás, társas támogatás) és érzelemközpontú megküzdési stratégiákat (pl. tagadás, viselkedéses elhatárolódás, önhibáztatás, hiperventilláció) is bemutattak a hallgatóknak. A hosszú távú problémafókuszú megküzdési stratégiát a rugalmassághoz és a növekedéshez kapcsolták a modellben, míg az érzelemközpontú megküzdést a feladáshoz és a tűréshez.

 

A második szakaszban egy felelősség-modellt mutattak be, felelősségvállalónak pedig azt a személyt nevezték, aki kellő erővel rendelkezik a választáshoz és az alkotáshoz, különböző szituációkban képes hatást gyakorolni. A tagadás, hibáztatás, kifogások keresése és megszégyenítés nem tartoznak ezek közé, azonban az önbecsülés és a felelősségvállalás között nagyon szoros kapcsolatot találtak.

A harmadik szakaszban segítettek a résztvevőknek megváltoztatni a hatalmuktól megfosztó interpretációikat vagy belegondolni a felhatalmazó interpretációkba az ABCDE gondolkodási modell nyomán (Albert Ellis munkája). „A” (activating) az események vagy stresszorok aktivációját jelenti; „B” (beliefs) mint hiedelmek, a hatalomtól megfosztó interpretációk vagy negatív gondolatok az esemény körül; „C” (consequense) mint következmények, egy személy hogyan érzi magát vagy viselkedik valaki más hiedelmeire vagy gondolataira válaszul; „D” (disputing) mint a hatalomtól megfosztó hiedelmek vagy interpretációk megvitatása és feljogosító interpretációk megalkotása; „E” (energy) mint az aktivált esemény kezeléséhez rendelkezésre álló energia mennyisége.

A negyedik szakaszban arra biztatták az egyéneket, hogy alakítsanak ki szoros kapcsolatokat másokkal, akikre a nehezebb időszakokban is számíthatnak, és merjenek tőlük segítséget kérni szükség esetén. Emellett az önirányításról is esett szó az Internal Family System modell alapján, mely különféle részszemélyiségekből álló komplex rendszerként definiálja az egyént.

Az intervenciót megelőző és követő tesztek a reziliencia mértékének (Dispositional Resilience Scale, Connor-Davidson Resilience Scale), a megküzdési stratégiák (Brief Coping Orientations to Problems Experienced), a protektív faktorok (optimizmus: Life Orientation Test, pozitív érzelmek: Positive and Negative Affect Schedule, önbecsülés: Rosenberg Self-Esteem Scale, önirányítás: Self-Leadership Scale) és a betegségtünetek (depresszív tünetek: Center for Epidemiologic Studies Depression Index, negatív érzelmek: Positive and Negative Affect Schedule, észlelt stressz: Perceived Stress Scale, betegségtünetek: Symptoms Checklist) felmérését szolgálták.

EREDMÉNYEK

Az elemzések során a vizsgálati csoport tagjai szignifikánsan magasabb reziliencia-értékeket, több hatékony megküzdési stratégiát (magasabb problémamegoldás, alacsonyabb elkerülés), a protektív faktorok magasabb mutatóit (pozitív érzelmek, önértékelés, önvezetés) és a betegségtünetek alacsonyabb értékeit (depresszív tünetek, negatív érzelmek, észlelt stressz) mutatták az intervenciót követően a kontroll-csoporthoz képest. A kapott eredmények arra utalnak, hogy ez a reziliencia-program hasznos lehet, mint stresszkezelő és stresszmegelőző intervenció az egyetemisták számára.

Az intervenciós program egyszerűsített változata online is elérhető az alábbi weboldalon: http://www.utexas.edu/education/resilience/viewings