A súlycsökkenés és a megnövekedett fizikai aktivitás relatív hatásai a glükohemoglobin (HBA1c) szintjére: javaslatok viselkedéses szintű diavétesz kezelésekhez

A súlycsökkenés és a megnövekedett fizikai aktivitás relatív hatásai a glükohemoglobin (HBA1c) szintjére: javaslatok viselkedéses szintű diavétesz kezelésekhez

Annesi, J. J., & Johnson, P. H. (2013). Relative effects of reduced weight and increased activity on hemoglobin A1c: Suggestions for behavioral treatments. International Journal of Clinical and Health Psychology, 13, 167-170.

Készítette: Jámbor Krisztián

Absztrakt

A viselkedésesszintű kezelések gyakran sikertelenek a diabétesz kezelésben, éppen ezért rendkívüli haszonnal bírhat, ha jobban megértjük a két, igen alapvető pillérjét a vércukorszint szabályozására: a súlycsökkentést és a fokozott fizikai aktivitást. A túlsúlyos és elhízott cukorbeteg felnőttek (N=59, M=60 év), akik magas glikohemoglobin szinttel jellemezhetők vettek részt egy olyan 6 hónapos viselkedéses kezelésben, mely a szocio-kongitív elmélet és az én-hatékonyság elképzelés elvein alapult. A kezelés hatásáraa vizsgálati személyek szignifikánsabb nagyobb fizikai aktivitással, valamint csökkent BMI-vel és HBA1c szinttel voltak jellemezhetőek. (p <0.001). A BMI-ben és fizikai aktivitásban bekövetkező változások igen nagy részben magyarázták a HBA1c változásában tapasztalható varianciát. R2=.13, p=.023. A fizikai aktivitásban bekövetkezett változás B=-.36, p=.007 (de nem a BMI-ben B=-.03, p=.792) szignifikánsan hozzájárultak a HBA1c-változások varianciájának magyarázatához. A résztvevők nemét tekintve nem találtak lényeges hatásokat.

Elméleti háttér

            A cukorbetegség viselkedéses szintű kezelése számtalanszor sikertelennek és kihívásokkal telinek bizonyul. A túlsúly csökkentését (mely nélkülözhetetlen a vércukorszint szabályozásához) megcélzó lépések általában két módon valósulnak meg: megfelelő étrenddel és fizikai aktivitással. Számos kutatás igazolta már a kapcsolatot az elhízás és az emelkedett vércukorszint között. Más kutatások eredményei pedig bizonyították a fizikai aktivitás prediktív szerepét a javuló vércukorszintre cukorbetegeknél. Boulé és mtsai (2003) kutatásukban kimutatták a fizikai aktivitás hatását a glikohemoglobin (HBA1c) szintjére. Mind étkezési szokásaink, mind fizikai aktivitásszintünkkel kapcsolatos reprezentációink rendkívül merevnek mondhatók a változásokkal szemben. Erre bizonyíték, hogy az amerikai lakosság csaknem kétharmada túlsúlyos vagy elhízott és kevesebb, mint 4% végzi el a minimálisan ajánlott heti fizikai aktivitást. Azonban azt még nem sikerült tisztázni, hogy minek van nagyobb fontossága a diabétesz menedzselésében: a súlycsökkenésnek vagy pedig a növekedett mértékű fizikai aktivitásnak.

            Jelenlegi kutatás célja az volt, hogy felmérje a relatív előnyeit a súlycsökkenésnek és a fokozott fizikai aktivitásnak a vérglükóz szint csökkentésében, mégpedig túlsúlyos/elhízott cukorbeteg felnőttek esetén. Például, ha az eredmények azt mutatják, hogy a súlycsökkenésnek van a legnagyobb prediktív hatása a vércukorcsökkenésre, akkor egy olyan strukturált viselkedéses kezelés kidolgozása lehet az elsődleges, amely fókuszában az egészséges táplálkozás áll. Ha pedig a fokozott fizikai aktivitás bizonyul a legnagyobb prediktív mutatónak, akkor egy olyan kezelési protokoll kialakítása lenne a legelőnyösebb, amely evidence-based módon támogatja, hangsúlyozza a fizikai aktivitás jótékony hatásait.

Módszer

Résztvevők

Egészségügyi szakértők által beazonosított, cukorbeteg és túlsúlyos/elhízott kanadai felnőtteket vizsgáltak. A beválasztási kritériumok a következők voltak: 18 év feletti életkor, nem végez rendszeres fizikai aktivitást (önbeszámolón alapult, az előző éves átlagot tekintve kevesebb, mint heti 20 perc fizikai aktivitást végzett), túlsúlyos vagy elhízott (testtömegindexe nagyobb, vagy egyenlő, mint 25kg/m2), valamint HBA1c értéke megfelel a cukorbetegek nemzetközi, sztenderd HBA1C értékének (nagyobb, vagy egyenlő, mint 6,5%). A résztvétel orvosi egészségügyi engedélyhez volt kötve. A résztvevők írásbeli tájékoztatásban részesültek, a kutatás összes lépése megfelelt a Helsinki Nyilatkozatban előírtaknak. A mintát 59 fő alkotta, a nemeket tekintve 38 nő és 21 férfi. A minta átlagéletkora M=59,8 év (SD=3.4), etnikai összetételét tekintve 90% kaukázusi, 10% pedig egyéb etnikai csoportba tartozó. A szociökonómiai státuszt illetve a többség az alacsonyabb és a középosztályba volt sorolható.

Mérőeszközök

Fizikai aktivitás: a testmozgás mértékének becslésére a Godin Szabadidős Testmozgás Kérdőívet használták, melynél a kitöltőnek különböző intenzitású mozgásformáknál kell beszámolnia arról, hogy heti rendszerességgel mennyit gyakorolja őket (15 percnél több/alkalom/mozgásforma). A válaszokat megszorozzák 3-mal, 5-tel és 9-cel metabolikus ekvivalensüket tekintve (a legkimerítőbbeket 9-cel, a mérsékelt intenzitásúakat 5-tel, a könnyedeket 3-mal), majd az értékeket összeadva születik meg az adott egyén összpontszáma. Teszt-reteszt reliabilitása 2 hetes újraméréskor 0.74, konstruktum validitását számos más mérőeszközzel kimutatott korrelációja igazolja.

Glikohemoglobin (HBA1c): a glikohemoglobin szint nagynyomású folyadékkromatográfiával lett mérve, mely százalékos értékben fejezi ki az összes hemoglobin közül azokat, melyekhez glükózmolukeula kötődik. Ennek az értéknek a segítségével lehet következtetni az adott személy utóbbi 3 hónapban tapasztalható átlagos vércukorszintjére (ideális érték cukorbetegeknél: 6,5-8%).

BMI (testtömegindex): a súly és a testmagasság értékéből lett kiszámolva, kg/m2-ben kifejezve.

Eljárás

Minden egyes résztvevő egy okleveles életmód tanácsadónak be lett mutatva, aki egy strukturált étrenddel és fokozott fizikai aktivitásra ösztönző protokollal látta el őket. Összesen 6 hónapon keresztül, havi egyalkalmas, 30 perces üléseken. Az ülések olyan magánrendelőkben zajlottak, melyek egészségpromotáló közösségi centrumokban voltak találhatók. A résztvevők az ülések során számos önszabályozó módszerrel ismerkedtek meg (pl.: disszociáció, ingerkontroll, kognitív újrastrukturálás) annak érdekében, hogy átlépjék azokat a gyakori akadályokat, amelyek a fizikai aktivitás és az egészséges életmód fenntartását hátráltatták. Ezek a módszerek Bandura szocio-kognitív és én-hatékonyság elméletein alapultak és olyan terápiás eszközöket alkalmaztak, mint a közös célkitűzés, valamint a pozitív visszajelzés, méghozzá annak érdekében, hogy tovább növelje az egyén én-hatékonyság és kompetencia érzését. A kognitív-viselkedéses kezelést egy számítógépes applikációval egészítették ki, melynek segítségével jobban tudták szemléltetni a fizikai aktivitás és az egészséges étrend pozitív hatásait, segítve a rövid távú célok kitűzésében. Relapszus prevenciós módszereket is alkalmaztak annak érdekében, hogy az adherencia sérülése esetén könnyebb legyen fenntartani a résztvevőnek az együttműködést, valamint újra elköteleződni a megfelelő viselkedésformák iránt. A testmozgásra vonatkozó tervek a résztvevő bevonásával születtek, melynél a mozgásformát maga választhatta ki. Mindegyik tervezet tartalmazott legalább három, enyhe kardiovaszkuláris aktivitást fokozó mozgást, melyek hossza körülbelül 20-30 perc volt. Az étrend kialakításánál szintén figyelembe vették az adott személy preferenciáit. Azonban az egységes volt mindenkinél, hogy csökkentették a zsírok, viszont növelték a zöldségek és gyümölcsök bevitelét. Természetesen végig figyelembe véve a résztvevők orvosainak javaslatait. Az egyéni azonosításra alkalmas adatok az analízis megkezdése előtt eltávolításra kerültek, biztosítva az anonimitást.

Adatelemzés

A kezelést a résztvevők 71%-a csinálta végig. A statisztikai szignifikanciát p=0.05 értéknél határozták meg, Bonferroni-korrekciót alkalmaztak. Független mintás t próba segítségével mérték fel a csoportokon belüli értékek változását. A BMI-ben és a fizikai aktivitás mértékében bekövetkezett változás prediktor hatásait a HBA1c változásra többszörös lineáris regresszióval vizsgálták.

Eredmények

A BMI, a fizikai aktivitás szintje, valamint a HBA1c szintje is szignifikánsan javult. A hatásmértékek alacsonyak voltak a BMI és HBA1c változások esetén, és mérsékeltek a fizikai aktivitásnál. A BMI és fizikai aktivitás változások a HBA1c változások varianciájának jelentős részét magyarázták, R2=.13, F2,58=4.05, P=.023. A fizikai aktivitásban bekövetkezett változás B=-.36, p=.007 (de nem a BMI-ben B=-.03, p=.792) szignifikánsan hozzájárult a HBA1c-változások varianciájának magyarázatához. Ezek az eredmények nem mutattak jelentős eltérést abban az esetben, mikor a BMI és HBA1c baseline értékeket kontrollálták. A résztvevők nemét tekintve nem találtak lényeges hatásokat, nem növelték a megmagyarázott varianciát. A résztvevők életkora homogenitást mutatott, ezért nem lett beemelve az analízisbe. A fokozott fizikai aktivitás és a csökkent BMI közötti kapcsolat szignifikáns volt.

Diszkusszió

Az eredmények támogatják a fokozott fizikai aktivitás kiemelkedő hatását a vércukorszint csökkenésére, ellentétben a súlycsökkenéssel. Ez klinikailag mindenképpen szignifikáns eredmény, hiszen a találtak hangsúlyozzák a fizikai aktivitás prioritását a súlycsökkentő diétákkal a diabétesz viselkedéses szintű kezelése esetén. Azonban, mivel az alkalmazott kezelés csak kismértékű (3%) súlycsökkenésre törekedett és inkább a fizikai aktivitás fokozására fókuszált, ez befolyásolhatta az eredményeket (torzító hatás). A HBA1c kismértékű hatása arra enged következtetni, hogy a klinikailag jelentős javulásokhoz elengedhetetlenek a viselkedéses változások fenntartása a diabétesz menedzselés során. Habár az eredmények konzisztensek más kutatásokban találtakkal, fontos megjegyezni, hogy jelen kutatás jövőbeli, jelentős változtatásokkal végrehajtott replikációja fontos lenne az eredmények általánosíthatóságának érdekében. Például érdemes lenne nagyobb és reprezentatívabb mintát vizsgálni, valamint a kezelés hosszú távú hatásait longitudinális kutatásban tanulmányozni. Ezenkívül, erősebb kísérleti kontroll is szükséges lenne az adherenciára (így a fokozott fizikai aktivitás és az étrend betartására) vonatkozóan.