Az OSV intervenciós program hatása párkapcsolati
erőszak női áldozatainak mentális egészségére - pszichés tüneteire és észlelt
társas támogatásuk hatására
Hansen,
N. B., Eriksen, S. B., & Elklit, A. (2014). Effects of an intervention
program for female victims of intimate partner violence on psychological
symptoms and perceived social support. European Journal of
Psychotraumatology, 5. http://doi.org/10.3402/ejpt.v5.24797
Készítette: Horváth Lívia Mariann
Bevezetés
A párkapcsolati
erőszak egy óriási méreteket öltött, globális probléma. Az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) becslése szerint a nők 10-50%-a fizikai vagy szexuális
visszaélés áldozata lesz valamikor az élete során. Kutatások súlyos mentális
problémákat azonosítottak, párkapcsolati erőszak áldozatai körében: a
poszttraumás stressz zavar előfordulása párkapcsolati erőszak áldozatainál nők
körében 24-84%, súlyos depresszió és szorongás előfordulása 47,6%. A különböző
mentális egészségi problémák mellett, a párkapcsolati erőszak áldozatai
alacsonyabb mértékű és kevésbé támogató szociális hálóról számolnak be. A
tényleges és az észlelt szociális támogatás hiánya azonban kockázati tényező a
PTSD kialakulására, traumának kitett egyének körében, míg a megfelelő valós és
vélt társas támogatás egy pufferként működhet a PTSD-vel szemben.
A program és annak célkitűzése
Mindössze kevés tanulmány vizsgálta ezidáig
intervenciós programok hatását a párkapcsolati erőszak fenti következményeinek
csökkentésére. Annak hatékony kezelése ezért kulcskérdéssé vált. A tanulmányban
ismertetett intervenciós program egy dán szervezet ("The Mother's
Aid" (MA)) által kifejlesztett beavatkozás, melynek alapját Mendelson és
munkatársai (2011) által - traumának kitett felnőttek számára - kifejlesztett csoportos
intervenciós program ("The Trauma Recovery Group" (TRG) adta. A jelen
tanulmány így ezen -háromfázisú intervenciós program- hatását vizsgálta
párkapcsolati erőszak női áldozatanak pszichés tüneteinek (PTSD, szorongás és
depresszió) valamint az észlelt támogatásuk szintjének vonatkozásában. A
vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy megvizsgálja a teljes intervenciós
program és annak egyes fázisai hatását az egyének pszichológiai tünetei (PTSD,
depresszió és szorongás) és az észlelt társas támogatás mértékére. Továbbá,
hogy megvizsgálja és azonosítsa a lehetséges különbségeket (így pl. a kezdetben
mért tünetek és társas támogatás mértékének külömbségeit) azok között, akik idő
elett kiestek a programból és akik befejezték az egész programot.
Vizsgálat módszere
A programba
212 párkapcsolati erőszaknak kitett nőt (s annak gyermekeit) vontak be. Kezdetben
a minta 212 nőt tartalmazott, később azonban 75 fő kiesett a programból még annak
kezdete előtt, majd másik 67 a kezelés alatt. Minden alany kapcsolatban állt a
fent említett MA szervezettel, akik tovább irányították őket és javasolták
részvételüket az ún. "Out of the Shadows of Violence (OSV)"
programban való részvételre. A továbbiakban az intervenciós program három
különálló szakaszát ismeretem, mely egy stabilizációs, kezeléses és követési
fázisból állt.
1.Fázis: Stabilizációs program
A
stabilizációs fázis azért jött létre, mert sok nő olyan súlyos pszichés
tünetektől szenved traumatikus tapasztalatai által, melyek révén nem tudnak
profitálni standard pszichológiai intervenciós programok pozitív hatásából. Ezen
program általános célja a nők pszichés tüneteinek, pénzügyi és gazdasági
helyzetének stabilizálása, hogy fizikailag biztonságot és jogi támogatást
nyújtson az ő és gyermeke számára, egyfajta kontroll érzés kialakítása
érdekében, fizikai biztonságuk, pszichológiai és társadalmi helyzetükre
vonatkozóan. A stabilizciós fázis 1-12 egyéni foglalkozást tartalmazott, az
érintett alany egyéni igényeitől függően. Minden ülést szociális munkások
folytatták. A stabilizációs program egyes komponensei tartalmazták például a
pszichoedukációt, s a mindennapi rutin újjáépítését. Azon esetekben, amikor a
nők még mindig ki voltak téve a korábbi partnerük abuzálásának, a program
biztosított számukra egy új lakóhelyet és segítséget abban, hogy egy menekülési
tervet dolgozzanak ki, szükség esetére. A stabilizációs program felmérése által
határozták meg azt is, hogy a nők csoportos vagy egyéni intervencióban vegyenek
részt.
2. Fázis: Kezelés
Az
egyéni (pszichológus által vezetett) foglalkozások célja - azon egyének
számára, akiket nem találtak alkalmasnak csoportos ülésekre vagy nem akartak
azokban részt venni- az volt, hogy segítsen a nőknek feldolgozni a traumát,
csökkentsék pszichés tüneteiket, továbbá hogy fokozzák gyermekük helyzetének
megértését, s hogy erősítsék azon képességükben, hogy beszéljenek a
gyermeküknek az erőszakról. Az egyéni ülések hossza 1 és 1,5 óra között
mozgott, s 1-12 ülést tartalmazott, a nők igényeitől függően. Az ülések a tervet
követve minden 14.napon, szükség esetén azonban gyakrabban voltak megtartva.
A csoportos
foglalkozás a nőket szintén a trauma feldolgozásában, pszichológiai tüneteiknek
csökkentésében (pl. bűntudat, szégyen, magány és elidegendés) segítette. A
csoportos foglalkozások pszichológus és szociális munkás vezetésével zajlottak,
14, 3 órás ülést tartalmazott, heti egy alkalommal. Az ülések világosan
strukturáltak voltak, meghatározott célokkal. Az ülések alatt ők biztosították,
hogy minden csoporttag szóhoz jusson, s hogy előmozdítsák a tapasztalatcserét a
csoport tagjai között, s a közöttük levő esetleges konfliktusat csökkentsék. Az
ülések menete a következő volt: 1. Megbeszélése annak, mi történt az előző ülés
alkalmával 2. Konkrét napi téma átbeszélése (erőszakos tapasztalatok, az
erőszak pszichés és fizikai következményei, a gyermekek helyzete, a jövő és a
lezárás) 3. Az ülés befejeztével a tanultak írásban való összefoglalása.
3. Fázis: Nyomon követés
A
nyomon követési program célja az volt, hogy fenntartsa az elért pozitív
változásokat, továbbá hogy támogassa őket az új életük kialakításában,
fenntartásában. Az ülések fókuszában a nők jólléte, továbbá nők gyermekükkel és
korábbi abuzáló partnerükkel való kapcsolata állt. A program 24 egyéni
foglalkozást tartalmazott az egyéni intervencióban részt vett nők számára és 3
csoportos foglalkozást, a korábban csoportos ülések résztvevői számára, az
intervenciót követő hat hónapban.
A jelenlegi
tanulmány az erőszakot úgy határozta meg, mint a partner bármely nemű
hatalommal való visszaélését (ahol a partner dominált, kontrollálta,
fizikailag, érzelmileg és/vagy szexuálisan bántalmazta partnernőjét) egy intim
kapcsolatban. Az intervenciós programba való bekerülés kritériuma volt, hogy az
érintett nő már ne legyen benne az erőszakos kapcsolatban, kifejezte óhaját
arra, hogy továbblépjen, s 0-12 éves korú gyermeke legyen. Továbbá nem vehetett
részt párhuzamosan más kezelési programban. A projekt idején az egyének PTSD súlyosságának,
depressziójuk és szorongásuk szintjét és az észlelt társas támogatásuk mértékét
mérték négy különböző időpontban: a stabilizációs program előtt és után, a
kezelési programot követően, továbbá a követési program befejeztével. A
tanulmányban a PTSD súlyosságát a "Harvard Trauma Questionnair"e dán
változatával, A szorongás és depresszió szintjét a "Hopkins Symptoms
Checklist" dán változatával, az észlelt társas támogatást pedig a
"Crisis Support Scale" dán változatával mérték fel. Mindegyik teszt
valid és jó megbizhatósággal rendelkezik. A tanulmány az adatok statisztikai
analízisét Páros mintás T-próbával, Egyszempontos Variancia-analízissel (és
post-hoc teszttel), továbbá Chi-négyzet próbával végezték. Az eredményeket
(hatásnagyságokat) a Cohen-féle d-hatásmutatóban határozták meg.
Eredmények
Az eredmények
azt mutatták, hogy az OSV intervenciós program jelentősen csökkentette a nők
pszichés tüneteinek szintjét az intervenciós időszak alatt. Legnagyobb pozitív
hatása a szorongás (d=2,16) és depresszió (d=1,59) szintjére volt, ugyanakkor
nagy hatása volt a PTSD súlyosságára (d=1,19). Közepes mértékű (d=0,88) hatása volt a nők
észlelt társas támogatásásának szintjére is (habár ez a növekedés csak a
program első fázisát követően volt statisztikailag szignifikáns, s bizonyos
kutatók úgy vélik, hogy az észlelt szociális támogatás növekedése, akár egy
mellékterméke is lehet a jóllét növekedésének). A hatásnagyságok tehát a
közepes és a nagyon magas között mozogtak, melyek egyeznek más párkapcsolati
erőszaknak kitett nőkkel folytatott programok hatásméreteivel. A fenti
eredmények továbbá kiemelik a jelentőségét annak, hogy ezen intervenciós
programok ne csak a PTSD tüneteire fókuszáljanak a párkapcsolati erőszak
áldozatainak kezelésénél.
Jelentős
pozitív hatása volt megfigyelhető minden egyes intervenciós fázisnak is. Nem
mutatkozott szignifikáns különbség azon nők között, akik befejezték az egész
programot és azok között, akik idő előtt léptek ki a programból. Nem talált
szignifkáns összefüggést a projektben való részvétel hossza valamint a
pszichológiai tünetek, észlelt társas támogatás szintje és az oktatásban
eltöltött évek, munkahelyi státusz, az erőszak gyakorisága és időtartama
között.
Konklúzió, kitekintés
A fent
bemutatott speciálisan párkapcsolati erőszak női áldozatai részére
kifejlesztett program hatékonyan csökkenti a párkapcsolati erőszak negatív pszichés
következményeit. Előzetes tanulmányok már számos intervenciós módszer pozitív
hatását találták, a legsikeresebb program azonosítása érdekében a jövőbeni
kutatásoknak fel kéne mérnie, mely hasonló intervenciós programok a
legsikeresebbek a párkapcsolati erőszak káros hatásainak csökkentésére, s
szükség lenne a magas lemorzsolódás okainak vizsgálata is. Végezetül az OSV
program speciális kutatási elrendezése alapján, a résztvevők vagy egyéni vagy
csoportos intervencióban vettek részt. A besorolást olyan tényezők határozták
meg, mint az egyén stabilitása, csoportban való működés képessége és az egyén
személyes preferenciái. Bár nem volt azonosítható különbség a két kezelési
csoport között, további vizsgálatokra lenne szükség a két csoportban résztvevők
lehetséges különbségei feltárására.
Tanulmány korlátozásai
Jelen
tanulmány eredményei értelmezésénél figyelembe kell venni több korlátozó tényezőt
is: a tanulmány nem tartalmazott kontrollcsoportot (párkapcsolati erőszak
áldozatainak várólistába sorolása etikailag komolyan megkérdőjelezhető lett
volna), így nehéz meghatározni, hogy a megfigyelt pozitív hatások magának az
intervenciónak vagy más tényező hatásának, így pl. az intervenció során eltelt
időnek köszönhetők. A kutatás egy további korlátja, hogy nem rendelkezik
információkkal a vizsgált alanyok koráról, gyermekeinek számáról. Fontos
megemlíteni, hogy a vizsgálatban résztvevőknek magas a lemorzsolódási aránya
(33%), amely korlátozza az eredmények általánosíthatóságát. Bár nem volt
különbség a pszichés tünetek és észlelt társas támogatás szintjében a különböző
időpontban kiesett nők között, ami jelzi számunkra, hogy a végső vizsgálati
minta hasonló volt az eredeti mintához, a mért változók tekintetében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése