Depresszió és szorongás prevalenciája első osztályú férfi és női futballisták körében

Depresszió és szorongás prevalenciája első osztályú

férfi és női futballisták körében

Junge, A., & Feddermann-Demont, N. (2016). Prevalence of depression and anxiety in top-level male and female football players. BMJ Open Sport & Exercise Medicine, 2(1), e000087. http://doi.org/10.1136/bmjsem-2015-000087

Készítette: Alföldi Péter

Absztrakt

Tudományos kutatások a mentális egészség problémáiról ritkák az elit sportolók körében, legtöbbjüknek pedig jelentős módszertani korlátai vannak, mint például az alacsony válaszadás vagy a heterogén minta. A tanulmány célja, hogy feltárja a depresszió és a szorongás prevalenciáját első osztályú futballistáknál az általános populációhoz viszonyítva, és megvizsgálja a potenciális rizikó faktorokat. Svájci első osztályban futballozó játékosok és négy U-21-es klubcsapat játékosai töltöttek ki kérdőívet az egyéni jellemvonásokról, a két felvett kérdőív a Centre of Epidemiologic Studies Depression Scale (CES-D) és a Generalized Anxiety Disorder (GAD-7) skála voltak. Mind a 10 női első osztályú, 10-ből 9 férfi első osztályú csapat, valamint mind a 4 U-21-es csapat részt vett a kutatásban (N=471). A CES-D pontszámok mérsékelten jelezték előre az enyhe depressziót 33 játékosnál (7,6%), és a major depressziót 13 játékosnál (3,0%). A GAD-7 pontszámok közepes mértékben indikáltak enyhe szorongásos zavart 6 játékosnál (1,4%). Az általános populációhoz viszonyítva a depresszió prevalenciája hasonló, a szorongásos zavarok prevalenciája szignifikánsan alacsonyabb volt futballisták körében (χ2=16.7; p<0.001). Szignifikáns különbség volt megfigyelhető a játékosok jellemzői tekintetében, úgy mint kor, nem, játékos pozíció, játék szintje, valamint közelmúltbeli sérülések. A svájci első osztály (Swiss FL) játékosai körében a depresszió prevalenciája az átlagéhoz hasonló, míg a férfi U-21-es csapatok játékosainál ez az érték magasabb. Fontos tudatosítani a sportolók mentális egészségi problémáit az edzők és a stáb körében, és adekvát kezelést nyújtani a sportolóknak.

Bevezetés

Néhány kitűnő eset ellenére, a mentális egészségi problémák sportolók körében ritkán jelennek meg a kutatásokban. Lehetséges, hogy a fizikai aktivitás, a csapat támogatása, vagy a „kiváltságos” élet (anyagi biztonság, a tömeg csodálata) megvédik a profi focistákat a mentális zavaroktól, vagy a mentális zavarokra való hajlam miatt nem válnak az egyének legmagasabb szinten játszó sportolókká. Annak is fennáll a lehetősége, hogy a mentális egészséghez kapcsolódó stigma teszi alul-kutatottá, feltáratlanná ezt a területet profi focisták vagy más elit sportolók körében. A tudományos kutatások a sportolók mentális egészségéről ritkák, és az eredményeik inkonzisztensek. Számos tanulmány az USA főiskolásaira fókuszál, és csak néhány kutatja a nemzeti szintű top játékosokat. Számos tanulmány több sportág sportolóit foglalja magába anélkül, hogy prevalencia adatot nyújtana a specifikus sportágakról. Ezidáig csak egy tanulmány kutatta a legmagasabb szinten játszó férfi futballisták mentális egészségét. Néhány kutatásnál a válaszadás volt alacsony, míg mások nem is publikálták eredményeiket. Ez egy komoly módszertani korlát, a szelekciós hatás torzíthatja a publikált prevalenciát.

A korábbi vizsgálatok a depresszió bármilyen jelenlétét a sportolóknál 3,6% és 37% közé tették; a CES-D teszttel végzett kutatások 16% és 36% között mozgott. A legtöbb tanulmányban a depresszió prevalenciája a nőknél magasabb volt, mint a férfiaknál. Szignifikánsan magasabb depresszió értéket figyeltek meg az egyéni sportolóknál, mint a csapatsportok játékosainál.

A szorongás prevalenciájáról az aktív sportolók körében nagyon kevés információ található a kurrens szakirodalomban. A tanulmányok különböző önbeszámolós kérdőívet használtak, a különböző szorongásos zavarok jelenléte a férfiak körében 3,8% és 22,2% közé esett, míg ez az arány a nőknél 10,2% és 37,3% között mozgott. Schaal és munkatársai (2011) az általános szorongásos zavarokat 6 hónapos prevalencia értéken nézve a férfiaknál 5,2%-nál, a nőknél 7,5%-nál találtak.

Jelen kutatás célja, hogy feltárja a depresszió és a szorongás jelenlétét első osztályú női és férfi futballisták homogén és reprezentatív csoportjánál. A depresszió és a szorongás szintjét mértük svájci első osztályban játszó játékosoknál, normál csoporttal összevetve.

Módszer

A jelen tanulmány egy széles projekt keretén belül volt végezve, és a Zürichi Etikai Bizottság hagyta jóvá. A kérdőív tartalmazott kérdéseket a játékosok pozíciójáról, a játszott meccsek számáról, az edzésekről, a sérülésekről, és a bevett gyógyszerek gyakoriságáról az elmúlt 12 hónapban (fájdalom, alvás, relaxáció, depresszió, szorongás), valamint magában foglalta a német verziójú CES-D-t és a Generalized Anxiety Disorders-t (GAD-7).

A CES-D egy önbeszámolós teszt, amely a depressziónak az elmúlt hetekben tapasztalt szimptómáit méri. A 20 itemes kérdőívre 4 fokú Likert-skálán kell válaszolni (0-3), a depresszió pontszám így 0 és 60 közé esik. A teszt kizárja a 33%-nál magasabb hiányzó választ adó kitöltőket; azokban az esetekben, amikor csak néhány válasz hiányzik, a válaszadó a minta adott kérdésre mért átlagpontszámát kapja. A cut-off pontszám enyhe depresszió esetében 16 pont, major depresszió lehetősége pedig 21 pont felett áll fenn.

A GAD-7 egy hét itemes kérdőív, amely az elmúlt két hét tüneteire kérdez rá. A válaszlehetőségekre szintén 4 fokú Likert-skála van megadva (0-3), az összpontszám 0 és 21 közé esik. 10 pont felett közepes, 15 pont felett komoly szorongásos zavar feltételezhető.

A statisztikai módszereknél korrelációt, t-tesztet, varianciaanalízist és χ² tesztet alkalmaztak, p<0,05 szignifikancia érték mellett.

Eredmények

Mind a 10 női első osztályú, 10-ből 9 férfi első osztályú csapat, valamint mind a 4 U-21-es csapat részt vett a kutatásban (N=471). A játékosok átlag életkora 22,3 év volt (SD=4,47), és a három csoport között szifnifikáns különbség mutatkozott (F=103,5; p<0,001).

A legtöbb játékos középpályás (35,7%) és védő (31,4%) volt, majd a csatárok (13,4%), a kapusok (10,0%), és azok a játékosok következtek, akik több poszton játszanak (4,7%). A játékosok átlagosan 36,2 meccset játszottak az elmúlt 12 hónapban (SD=17,3), a svájci férfi első osztály játékosai szignifikánsan többet, mint a női játékosok (t=3,77; p<0,001) és az U-21-es játékosok (t=4.94; p<0.001). Átlagosan 1,39 teljesítmény korlátozó sérülés jelentkezett, az elmúlt 12 hónapban (SD=1,13). A sérülések száma megegyező volt a nőknél és a férfiaknál, míg szignifikánsan magasabb az U-21-es játékosok körében (t=2.45; p<0.05).

Depresszió: A CES-D kérdőívre 432 (91,9%) játékos válaszolt. A válaszadás szignifikánsabban magasabb volt a nők körében, mint a férfiaknál (χ2=15.3; p<0.001). A depresszió értékek átlaga a teljes mintára nézve 8,60 (SD=5,52) volt, 33 játékosnál (7,6%) jelzett enyhe depressziót, major depressziót pedig 13 játékosnál (3,0%). Átlagosan a női csapatokban 1.3 játékosnál, a férfi első osztályú csapatokban 2,3 játékosnál, az U-21-es csapatoknál 2,8 játékosnál találtak bármilyen formáját a depressziónak. Komoly depresszió tünetei a férfiaknál két csapatonként egy, a nőknél és az U-21-eseknél csapatonként egy személynél volt megfigyelhető.

A férfi első osztályú játékosok depresszió pontszámai szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint az U-21-eseké (p<0.001) és a női játékosoké (p<0.001). Az átlagos depresszió pontszám szignifikánsan különbözött a játékosok posztjainak függvényében (F=3,53; p<0,01). Az alcsoportoknál ezt a különbséget a férfiaknál (F=2,57; p<0,05) és az U-21-es focistáknál tudták kimutatni. A sérült játékosok mindhárom csoportban magasabb depresszió pontszámot értek el, mint a nem sérültek.

Szorongás: Majdnem minden játékos (95,5%) válaszolt a GAD-7 kérdőívre. Az egész mintára nézve az átlagos szorongás pontszám 2,14 (SD=2,37) volt, és 6 játékosnál (1,4%) jelzett valamilyen szorongásos zavart. A hat játékosnak a felénél volt megtalálható a szorongásos zavar mellett depresszió is. A szorongás pontszám szignifikánsan korrelált a depresszió ponttal (r=0,584; p<0,0019), a korral (r=−0,120; p<0,05) és a játszott meccsek számával (r=−0,204; p<0,001), a sérülések számával az elmúlt 12 hónapban viszont nem. A férfiak szignifikánsan alacsonyabb szorongás pontszámot értek el, mint az U-21-esek (p<0,05), a nők (p<0,001) és az átlag populáció (p<0,001). A többi alcsoport és az átlag között nem volt különbség. A szorongásos zavarok mértéke a három alcsoportot tekintve azonos volt, az összes csoportot összevetve pedig alacsonyabb, mint az átlag populáció (χ2=16,9; p<0,001). A szorongás érték szignifikánsan különbözött a posztokat tekintve. A sérült játékosok magasabb szorongás pontszámot értek el mindhárom csoportban, mint a nem sérültek, de az eredmény csak a három csoportot együtt nézve volt szignifikáns (p<0,05).

Összefoglalás

Svájci első osztályban futballozó játékosoknak ugyanolyan esélyük van a depresszióra és a szorongásra, mint az általános populációnak, míg az U-21-es játékosoknál a depresszió prevalenciája magasabb, mint az átlag. Szignifikáns különbség mutatkozott a depresszióban és a szorongásban a játékosok jellemzőit tekintve (életkor, nem, poszt, sérülések). A sportolók mentális egészségét kutató jövőbeli vizsgálatoknak arra kellene fókuszálni, hogy feltárják a rizikófaktorokat, és a rizikós sportolókat. Átlagosan, a súlyos depresszió tünetei jelen voltak minden női és U-21-es csapatban, míg a férfiaknál két csapatra jut átlagosan egy játékos. Azonban antidepresszánst csak egy játékos szedett, az eredmények alapján. Továbbá fontos tudatosítani, a sportolók mentális egészségi problémáit az edzők és a stáb körében, és adekvát pszichoterápiás és farmakológiás kezelést nyújtani a sportolóknak.

Alkoholfogyasztás és kezdeti visszacsúszások a dohányzásról való leszoktató kezelésben résztvevő nagyivók körében

Kahler, C. W., Spillane, N. S., & Metrik, J. (2010). Alcohol use and initial smoking lapses among heavy drinkers in smoking cessation treatment. Nicotine & Tobacco Research, 12(7), 781–785. http://doi.org/10.1093/ntr/ntq083

Összefoglalta: Tóth Kálmán Péter

Absztrakt

A jelen tanulmány célja számszerűsíteni a mérsékelt és a nagyfokú alkoholfogyasztáshoz kapcsolt kockázatot az absztinenciával szemben, olyan nem függő nagyivók körében, akik a dohányzásról való leszoktató kezelésben vesznek részt. A vizsgálatot egy 236 fős mintán végeztük el, akik közül 178-an számoltak be visszaesésről, 41,5%-uk alkoholfogyasztás kapcsán. A vizsgálat eredményei szerint az alkoholhoz köthető visszacsúszások minőségi különböznek a józan visszaesésektől, és kis mennyiségű alkohol fogyasztása is nagyban megnövelheti az ismételt dohányzás kockázatát.

A dohányzás abbahagyását célzó kezeléseknek fel kéne hívnia a nagyivók figyelmét a visszaesés kockázatára a kezelés alatti alkoholfogyasztásban.

Bevezetés:

Dohányzásról leszoktató kezelési mintákban a visszaesések körülbelül egynegyede alkoholfogyasztáshoz kapcsolódik. Korábbi vizsgálatok kimutatták a leszokásban való megcsúszás és az alkohol kapcsolatát. A vizsgálatokból azonban nem derül ki, hogy a nagymértékű és a mérsékelt alkoholfogyasztás kockázatnövelő hatása eltér-e, illetve, hogy egy ivással töltött nap mennyivel növeli a kockázatot egy józan naphoz képest.

E tanulmány célja számszerűsíteni a mérsékelt és a nagyfokú alkoholfogyasztáshoz kapcsolt kockázatot, megvizsgálni továbbá, hogy ezen kockázatok vajon mérséklődnek-e egyéni különbségek által, mint például a nem, a dohányfüggőség mértéke, és hogy az olyan dohányzásról leszoktató kezelés, amely felhívja az alkoholfogyasztásra, mint a visszaesés esélyét növelő kockázati tényezőre a figyelmet, vajon hatékonyabb-e.

Résztvevők

236 nagyivó dohányos, akik a dohányzásról szerettek volna leszokni. Randomizált klinikai próbában hasonlítottuk össze a sztenderd dohányzásról leszoktató kezelést (ST) olyan kezeléssel, amely rövid alkoholintervenciót is magában foglal (ST-BI).

A résztevők mind betöltötték 18. életévüket, legalább napi 10 szál cigarettát szívnak, és nem használnak más dohányterméket, vagy nikotinpótló terápiát, további nagy mennyiségben fogyasztanak alkohol a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism meghatározásai szerint.

Abban az esetben zártunk ki résztvevőket, ha a DSM-IV kritériumrendszere szerinti szerabúzus vagy dependencia állt fent náluk (kivéve a nikotint és az alkoholt), ha affektív zavarban szenvedtek, pszichotikusak voltak, vagy fenn állt az öngyilkosság veszélye; kizártuk továbbá a terhes vagy terhesség előtt álló résztvevőket is. A minta 45% nő, 90,7% fehér, és 33% házas. Az átlagéletkor 41,5 (SD=12,0), az átlagos oktatásban eltöltött idő 14,0 (SD=2,6) év. A résztvevők 21,3 (SD=9,4) szál cigarettát szívtak átlagosan naponta, és a Fragerström Nikotindependencia Teszten (FTND) átlagosan 5,0 (SD=2,2) pontszámot értek el. A résztvevők saját bevallása alapján a lehetséges napok 54,7% (SD=27,3) fogyasztottak alkohol, és 16,5 (SD=11,9) italt ittak hetente.

A folyamat

A kezelés négy, hetente tartott személyre szabott tanácsadó ülésből állt, melyben a leszokás napja a második ülésre esett. ST-BI elrendezésben a párbeszéd az alkoholhasználatra fókuszált, beleértve visszajelzést az alkoholhasználat kockázatáról a visszaesésben, továbbá célokat tűztek ki az alkoholfogyasztással kapcsolatosan. Minden résztvevő kapott bőr alá ültetett nikotintapaszt (21 mg 4 hétre, 14 mg 2 hétre, és 7 mg az utolsó 2 hétben). Utánkövetés történt a leszokásra kijelölt nap után 8, 16, és 26 héttel.

 

Mérőeszközök

Úgynevezett TLFB interjútechnikával mértük fel a résztvevők alkohol és cigaretta fogyasztását: A vizsgálati személyek beszámoltak az elfogyasztott cigaretta és alkoholmennyiségről két interjú között. Az interjúkat a leszokást követően 2, 8, 16, és 26 héttel vettük fel. Az önbevalláson felül megvizsgáltuk az alveólusokban a CO-t, illetve kotinin analízis is történt nyálmintákból.

Mikor a vizsgálati személyek megcsúszásról számoltak be, interjút vettünk fel a körülményekről, beleértve az alkoholhasználatot, a jelenlévőket, az elfoglaltságot, és a cigaretta meggyújtása előtti érzéseket.

Az alkoholfogyasztáshoz köthető illetve az attól független visszaeséseket t-próbával és chi-négyzet próbával hasonlították össze.

 

Eredmények:

Összességében 184 (78,0%) résztvevő számolt be a leszokást követő 26 hét alatt megcsúszásról, akik közül 178 fejezte be a visszaesést vizsgáló interjút. A megcsúszás és az interjú között eltelt napok mediánja 7 volt, nagy szórással (0-162). A visszacsúszók közül 41,5% számolt be arról, hogy a visszaesés idején alkoholt fogyasztott. A nem alkoholhoz köthető visszaesésekhez viszonyítva, az alkoholhoz köthető visszaesések többnyire baráti társaságban, evés közben, éttermekben vagy bárokban, szociális összejöveteleken történtek, jó hangulat mellett. Kevesebbszer fordultak elő munkatársak mellett, munkában, vagy általánosan negatív érzések vagy elvonási tünetek miatt. A visszaesés módja és az eltelt idő között nem volt szignifikáns összefüggés.

216 résztvevőtől sikerült TLFB adatokat kinyerni. Azonban, közülük hatan nem számoltak be visszaesésről, de a vizsgálatok azt mutatták, hogy rágyújtottak legutóbbi interjújuk óta. Ezt a hat vizsgálati személyt kizártuk az analízisből. A maradék 210 résztvevőből 178 számolt be visszaesésről, 18 (10,1%) közülük már a dohányzás feladására kijelölt napon. A visszaesők közül 67% számolt be ivásról a visszaesés napján (nem feltétlenül megegyező időben), és 30,2% számolt be jelentős mértékű alkoholfogyasztásról a visszaesés idejében. A visszaesést megelőző napon csupán 33.3% számolt be ivásról, amelyből 8,7% volt jelentős mennyiség.

Azokban a túlélés analízisekben, ahol az alkoholfogyasztás, mint időfüggő változó szerepel, a mérsékelt alkoholfogyasztási napokban majdnem négyszer nagyobb a kockázata a dohányzási visszaesésnek, mint az alkohol fogyasztástól mentes napban, és a nagymértékű alkoholfogyasztás megduplázta a visszaesés kockázatát a mérsékelt alkoholfogyasztáshoz képest.

Az egyéni jellemzők, mint a nem, életkor, FTND pontszám nem voltak szignifikáns hatással a visszaesés valószínűségére.

Diszkusszió:

Az eredmények azt sugallják, hogy az alkohollal kapcsolatos visszaesések minőségileg különbözőek az alkoholhoz nem köthető visszaesésektől. Továbbá azon nagyivók körében, akik a dohányzásról leszoktató kezelésben vesznek részt, a mérsékelt alkoholfogyasztás is megnövekedett dohányzási kockázathoz köthető, melyben az ivás mennyiségének növekedése növeli a kockázatot.

Jelen tanulmány korlátai

A tanulmány fő limitációja az volt, hogy mint a TLFB interjútechnika, mind a leszokásban bekövetkező megcsúszásokról szóló beszámolók retrospektív jellegűek. Ecological momentary assessment (EMA) technikával pontosabb becslések lennének nyerhetőek az alkoholhoz kötött megcsúszások kapcsán.

Következtetések

A leszoktató kezelésben részt vevő nagyivók között, bárminemű alkoholhasználat nagyban növeli a visszaesés kockázatát. Az, hogy ez a hatás mennyiben tudható be magának az alkoholnak, és mennyiben függ az ivás körülményeitől, jövőbeni vizsgálatok kérdése lehet. Annak megértése, hogy hogyan befolyásolja a nagymértékű alkoholfogyasztás a visszaesés kockázatát a mérsékelt alkoholfogyasztáshoz képest, szintén kívánatos és a jövőbeni kezelések kifejlesztésében fontos lehet.

A major depresszió relapszusának megelőzése: Mindfulness alapú kognitív terápia összehasonlítása aktív kontroll feltétellel

A major depresszió relapszusának megelőzése: Mindfulness alapú kognitív terápia összehasonlítása aktív kontroll feltétellel

Shallcross, A. J., Gross, J. J., Visvanathan, P. D., Kumar, N., Palfrey, A., Ford, B. Q., ... & Cox, E. (2015). Relapse prevention in major depressive disorder: Mindfulness-based cognitive therapy versus an active control condition. Journal of consulting and clinical psychology, 83(5), 964.

Forrás: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4571290/

Készítette: Szekeres- Gaál Bence                                 

Bevezető

A major depresszió kórképe világszerte a munkaképesség elvesztésének egyik vezető oka (Ferrari et al., 2013). A zavarral kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy az esetek 50-80%ában bekövetkezik visszaesés (Judd, 1997). Ezt ugyan igyekeznek gyógyszeres kezeléssel (mADM) megelőzni, ám ennek a kezelésformának számos mellékhatása van (Kelly, Posternak, & Alpert, 2008), melyek elkerülhetőek lennének a visszaesést megelőző pszichoterápiák használatával.

Egy ilyen kezelési forma a mindfulness alapú kognitív terápia (MBCT), mely bizonyítottan (Ma & Teasdale, 2004; Teasdale et al., 2000) hatékony a depresszió visszaesésének megelőzésében a többszörösen visszaesők körében (3 vagy több visszaesés), illetve a jelenleg depressziós betegek tüneteinek enyhítésében (Munshi, Eisendrath, & Delucchi, 2013; Strauss, Cavanagh, Oliver, & Pettman, 2014). Az ezt bizonyító kutatások legnagyobb problémája azonban az, hogy a MBCT-t a legkülönbözőbb (gyógyszeres, pszichoterápiás, várólistás kontroll) módszerekkel hasonlították össze, így nem áll rendelkezésre olyan adat, ami a MBCT eredményeit egy strukturálisan és számos nem specifikus tényezőt tekintve (pl. társas támogatás, segítővel való interakció) egyeztetett, un. aktív kontroll feltétellel (ACC) hasonlítaná össze (mely nem tartalmaz mindfulness és kongitív terápiás elemeket). Ez főleg azért baj, mert így nincs lehetőség annak megállapítására, hogy a kapott eredmények specifikusan a MBCT által kiváltottak, vagy esetleg elérhetőek más, általánosabb pszichoedukációs intervenciók segítségével. A kérdés azért releváns, mert egy pszichoedukációs kezelés sok esetben könnyen hozzáférhetőbb és költséghatékonyabb lehet.

A tanulmány célja ezért a MBCT összehasonlítása egy szerkezetileg és komponenseit tekintve illesztett és validált ACC kezeléssel, melynek köszönhetően felmérhetőek lesznek a MBCT (esetleges) specifikus hatásai a major depresszió tüneteinek enyhítésében, a visszaesésének megelőzésében és az élettel való elégedettség tekintetében. 

Módszer

A területen eddig végzett vizsgálatok standardjaihoz igazodva a betegeket (N=92) véletlenszerűen besorolták (46-46 fő) a két kezelési csoport egyikébe (MBCT, ACC), melyekre a résztvevők 8 héten át jártak, majd állapotukat a következő 60 héten át figyelemmel kísérték. A beválasztási kritériumok között volt az angol nyelv ismerete, 18 és 65 év közötti korosztály, legalább 1 korábbi depressziós epizód (2 éven belül) és depressziós résztünetek megléte melyet a Beck Depresszió Kérdőívvel, illetve egy a DSM-4 protokollja szerint lefolytatott interjúval állapítottak meg. A kizárási kritériumok az alábbiak voltak: szerfüggőség (1 éven belül), szuicid veszélyeztetettség (3 hónapon belül), bipoláris zavar. Szkizofrénia, borderline vagy antiszociális személyiségzavar, OCD vagy evészavar diagnózisa.

Az alkalmazott kezelések közül az MBCT a visszaesés megelőzését a rumináció felismerése és a depresszogén információfeldolgozás megszüntetése révén hivatott elérni. A csoportokat Phd fokozatú klinikai szakpszichológusok vezették, akik az MBCT protokollt egy 7 napos képzés során sajátították el. Az ACC feltétel megvalósítása az Egészségfejlesztő Program (HEP, MacCoon és mtsai, 2011) szerint zajlott, melyet kimondottan a mindfulness alapú intervenciók kontrollfeltételeként hoztak létre. Az ACC 4 terápiás összetevőből áll, melyek a fizikális aktivitás, funkcionális mozgás, zeneterápia és táplálkozás. A HEP előírásnak megfelelően a csoportokat a fenti négy területen képzett szakemberek vezették. Tehát a két csoport által kapott kezelés tartalma  különbözött, azonban  kulcstényezőiket tekintve egymásnak megfeleltethetők voltak. Ezen kívül a két csoportot illesztették kezelési idő, csoportméret, és az adott házi feladatok tekintetében.

A vizsgálat során mérték, hogy a terapeuták mennyire tartják magukat az adott csoport (MBCT vagy ACC) kezelési protokolljához. Ez az MBCT Adherence Scale (Segal és mtsai, 2002) és a HEP Adherence Scale (Eisendrath és mtsai, 2014) használatával történt. A terapeuták teljesítményét pszichológushallgatók pontozták, hangfelvétel alapján. Ezen kívül felmérték, hogy a vizsgálatban résztvevő betegek mennyire érezték hitelesnek a kapott kezelést, mennyire hisznek abban, hogy segíthet tüneteik enyhítésében, illetve ajánlanák-e hasonló zavarban szenvedő ismerősüknek (Credibility and Expectancy questionnaire, Devilly és Borkovec, 2000). A társas támogatás mérésére az Interpersonal Support Evaluation List-et (Cohen és mtsai, 1985) használták. Az elsődlegesen mért kimeneti változó a  depresszió kiújulása (illetve esetlegesen annak ideje volt) volt, melyet interjú lefolytatásával mértek. Az interjúk felvételét kettő ötödéves pszichológia doktori hallgató végezte, a kísérleti feltételekre vakon (az ülésekről hangfelvétel készült, mely alapján a két értékelő interrater megbízhatósága megfelelő volt. A másodlagosan mért kimeneti változó az élettel való elégedettség volt (Satisfaction with Life Scale, Diener és mtsai, 1985), melyet felmértek az intervenció előtt (baseline, T1), után (T2), illetve az azt követő megfigyelési szakasz 6. és 12. hónapjában (T3 és T4). Ezen kívül mérték még a depresszív tünetek jelenlétét is (Beck Depression Inventory). A használt skálák Cronbach alpha mutatói minden skála esetében megfelelőnek bizonyultak (0,85-0,89).

Eredmények

Az visszaesési arányának esetében nem találtak szignifikáns különbséget a MBCT (32,6%) és az ACC (30,4%) kezelést kapó csoportok között (Wald (1, n=92)=.014; hazard ratio (HR)=.945 (95% CI, .364–2.45); p=.91). A csoportok között úgy sem találtak különbséget, hogy a potenciális moderáló változók mentén alcsoportokra bontották a mintát, és regressziós elemzést végeztek rajtuk az alábbi tényezők szerint: korábbi depressziós periódusok száma, depresszió kialakulásának kezdete, depressziós tünetek súlyossága, nem, vagy az otthoni gyakorlás mennyisége.

A depressziós tünetek az idő előrehaladtával lineáris trend szerint szignifikánsan csökkentek, az élettel való elégedettség, pedig szignifikánsan növekedett. Egyik változó esetében sem volt szignifikáns hatása a (kezelést illető) csoporttagságnak. Négyzetes eltérés jelentkezett azonban a csoportok között mindkét változó esetében. A MBCT csoport depressziós tünetei végig lineáris trend szerint csökkentek, míg az ACC csoport tüneteinél négyzetes eltérés jelentkezett: egy idő után nem csökkentek tovább, aztán emelkedni kezdtek.  Ugyanez mondható el az élettel való elégedettségről is: a MBCT csoport pontszámai lineáris trend szerint növekedtek, míg az ACC csoportnál megjelent a négyzetes hatás, mely szerint a pontszámaik növekedése megállt egy idő után, és csökkenni kezdett.

Megbeszélés

A két kezelési csoport közötti különbség hiánya meglepőnek tűnhet, hiszen a korábbi tanulmányok találtak különbségeket az MBCT és a szokásos kezelések között (Ma & Teasdale, 2004;
Teasdale et al., 2000). Az eredmények hitelességét azonban számos tény bizonyítani látszik. Korábbi vizsgálatok sem találtak különbséget a MBCT és más aktív kontroll kezelések között sem a depresszió tüneteinek csökkenése, sem a visszaesés terén (Meadows et al., 2014; Williams et al.,
2014). Másrészt a kutatók moderátor változók vizsgálatával igyekeztek kizárni annak valószínűségét, hogy a MBCT nem működött azok esetében, akik enyhébb depresszióban (kevés korábbi epizód, depresszió kezdete) szenvedtek.  Felmerülhet még, hogy a MBCT nem volt hatékony, mert nem kivitelezték megfelelően, ennek azonban ellentmond a képzést vezető terapeuták jó értékelése és a 32%os visszaesési arány, valamint az, hogy a közepesen súlyos depressziós tünetek a 60 hét alatt a normatív tartományba estek vissza, ami megegyezik a korábbi MBCT tanulmányokban (Chiesa & Serretti, 2011) kapott adatokkal. Ezen kívül még az is elmondható, hogy mind a depresszió, mind az élettel való elégedettség esetében konzisztensen alacsony hatásméreteket találtak.

 A két kezelési csoport hatásában nem volt szignifikáns különbség, azonban találtak ilyet a hatások megjelenésében és lefutásában. Az ACC csoport tagjai azonnali javulást mutattak, melyek aztán az idő előrehaladtával csökkentek, míg a MBCT tagok állapota a 60 hét alatt végig javult. Erre a szerzők két potenciális magyarázatot látnak. Az egyik, hogy a mindfulness-el kapcsolatos képességek elsajátítása tovább tart (azok újszerű volta miatt), mint a kulturálisan nem olyan távoli ACC-ban alkalmazottak (fizikai aktivitás, egészséges étkezés). A másik szerint az ACC során előálló változások bár azonnaliak, de nem működnek olyan hosszú távon, mint a fokozatosan megjelenő mindfulness-hatások. Mindkét magyarázatból azt a következtetést lehet levonni, hogy a MBCT valószínűleg szignifikánsan hatékonyabb intervenció lenne 12 hónapos intervallumon túl, így ennek kutatása releváns volna. Érdemes volna továbbá még vizsgálatokat folytatni, mert jelen kutatás eredményei két ponton felülvizsgálatot igényelnek, melyek az alacsony statisztikai erő, és a korábbi vizsgálatoknál kevesebb kezelést kapó személy (ez utóbbi a nem várt lemorzsolódás következtében jelent meg).

Mivel a MBCT kulcstényezői mentén egyeztetve volt az ACCnel, ezért lehet, hogy a korábbi vizsgálatok, melyek a MBCT és más szokásos (gyógyszeres, pszichoterápiás, várólistás kontroll) kezelés hatékonyságát összehasonlítva a MBCT-t találták hatékonyabbnak ezt csak bizonyos (a MBCT-ra nézve) nem specifikus nem kontrollált változók (pl. társas támogatás) miatt kapták. Ennek ellenére az is elképzelhető, hogy a két kezelés (MBCT, ACC) által előidézett változások hátterében különböző tényezők állnak, melyek mindegyike eredményesen csökkenti a depressziót. Ezért levonható az a következtetés, hogy mivel a MBCT és az ACC hatásában nincs szignifikáns különbség, a rendkívül elterjedt, és magas halálozási arányú (Whiteford et al., 2013) depresszió kezelésében kifizetődőbb volna az elérhetőbb és kisebb képzettséget igénylő ACC-t alkalmazni a széleskörűbb kezelés érdekében. 

A fájdalom intenzitása és a dohányzás kapcsolata kezelést igénylő betegeknél

A fájdalom intenzitása és a dohányzás kapcsolata kezelést igénylő betegeknél

Bakhshaie, J., Ditre, J. W., Langdon, K. J., Asmundson, G. J., Paulus, D. J., & Zvolensky, M. J. (2016). Pain intensity and smoking behavior among treatment seeking smokers. Psychiatry Research, 237, 67-71.

Készítette: Szabolcsi Dávid

Bevezető

A krónikus fájdalom és a dohányfüggőség elég magas gyakoriságú állapotok, amely között kétirányú interakciós kapcsolatot feltételez a szakirodalom (Ditre etal.,2008, 2011; Parkersonetal.,2013). A dohányfüggőség a krónikus fájdalom egyik kockázati tényezője (Shiri etal.,2010; Sugiyamaetal., 2010), és azok akik krónikus fájdalomtól szenvednek nagyobb eséllyel lesznek nikotin függők (Cook etal.,2007; Fertig etal.,1986; Heckmanetal.,2012; Jarvik etal.,1989; Pomerleau, 1986). A dohányzás és fájdalom integratív reciprok modellje pozitív visszacsatolást feltételez a két jelenség között, ami így mindkét folyamat romlásához vezet (Ditre etal.,2008). Előzetes tanulmányok pozitív irányú kapcsolatot találtak mind normál populációban (Hahn etal.,2006), mind krónikus fájdalommal küzdők csoportjban Andersson etal.,1998; DeyoandBass, 1989; Kaila-Kangas etal.,2003; Melis etal.,2010; Oleske etal., 2004; Rileyetal.,2004; Saag etal.,1997; Scott etal.,1999; Yunus et al.,2002).

Az ígéretes vizsgálatok ellenére, a korábbi kutatásoknak mégis van 3 korlátja. Először is, a fájdalom és dohányzás kapcsolatában a negatív affektivitás hatását nem vizsgálták, ezzel kizárva azt, hogy a negatív emocionális állapotok megélésére való hajlamot moderátor változóként bevegyék a fájdalomintenzitás és dohányzás kapcsolatának vizsgálatába. Márpedig például intervenciós programok tervezésénél egyáltalán nem mindegy, hogy a fájdalom maga vagy az affektív állapotok legyenek a fő célpont a kezelés szempontjából.

Ezen kívül bár az eddigi vizsgálatokban a személyek nemét is külön változóként kezelték, de nem kezelték moderátor változóként a két jelnség kapcsolatában. Tekintve hogy a gendernek önmagában mind a fájdalomérzetben, mind a dohányzásban szerepe van, fontos lenne vizsgálni az interakciós hatását is.

Fontos továbbá, hogy a korábbi vizsgálatok főként kizárólag a kezelést igénylő pácienseknél vizsgálták a jelenséget, ez viszont az adatok torzításához vezethet, tekintve, hogy csak a legextrémebb esetek jutottak be a mintába (Robertsetal.,1978).  A fájdalom vizsgálatában fontos annak intenzitását megfelelően mérni ahhoz, hogy a dohányzással kapcsolatban új és értékes vizsgálatok születhessenek.

Harmadszor, az eddigi vizsgálatok kevéssé irányultak azon személyek vizsgálatára, akik motiváltak is a dohányzásról való leszokásban. A leszokni vágyók bevétele a vizsgálódásba új információkkal szolgálhat arról, hogy a fájdalomnak milyen szerepe lehet a leszokás élményében. Ez szintén az intervenció tervezésének szempontjából fontos.

A fenti hiányosságokat kiküszöbölendő, jelen kutatás vizsgálta az elmúlt hónap fájdalomélményét („nincs-enyhe” vs. „kicsi-nagy”), ezen kívül a dohányzás komolyságának indexeit, így a napi alkalmak számát (cigaretta/nap), pontosan mióta dohányos (hány éve szív naponta?), a legintenzívebb dohányos időszakának mérőszámai (akkor hány cigi/nap) és a nikotinfüggőség mértékét egy olyan közösségben, ahol a személyek egy önirányította leszokási programban vettek részt.

Hipotézisük szerint az elmúlt egy hónap fájdalomélményének intenzitása pozitív kapcsolatban van a dohányzással, amely kapcsolat akkor is szignifikáns marad, ha moderátor változóként a nem és a negatív affektivitás konstruktumát is figyelembe veszik.

Módszertan

Résztvevők

A következő feltételeknek kellett megfelelniük:

·       18 év 65 év közötti

·       legalább egy éven keresztül napi szinte dohányoznak

·       legalább napi 8 cigarettát szívnak

·       a leszokásra való motivációt tekintve legalább 5 pontot jelöltek egy 0-10 Likert-skálán

·       a leszokásra komoly kísérletet tesznek

·       az elmúlt 6 hónap során nem csökkentették

Az alábbi feltételek mentén zártak ki résztvevőket:

·       korlátozott mentális kapacitás miatt (térben/időben nem orientált)

·       önkéntes beleegyezés hiánya

·       terhesség vagy terhesség fennállásának lehetősége

·       nikotin helyettesítő terápia jelenleg is fut/dohányzásról való leszokásban segítő tanácsadás

·       pszichózis

·       szerfüggőség

·       önygilkosságra való hajlam

·       pszichotróp gyógyszerek használata

Mérőeszközök

SCID: DSM-IV-TR-hez tartozó Strukturált Klinikai Interjú (Structured Clinical Interview) I. tengelyes, nem klinikai eset verziója (SCID-I/NP). A jelentkezetteken elvégzett SCID alapján zárták ki a pszichiátriai zavarok fennállását.

Smoking History Questionnaire (SHQ) (Brown et al., 2002). Önbevallós kérdőív a dohányzási szokások felmérésére (pl. cigaretta aránya, a dohányzás kezdete). Jelen kutatás a következő változókat használta fel a kérdőívből: hány éve dohányzik naponta; napi átlagos mennyiségű cigaretta; a legkeményebb dohányzási időszakban a cigaretták száma naponta; átlagos életkor a dohányzás kezdetén.

Fagerstorm Nikotinfüggőség Teszt (Fagerstorm Test for Nicotine Dependence)  (Heatherton et al.,1986). 6 itemes kérdőív a nikotinfüggőség fokozatainak felmérésére. Ennek a mérőeszköznek nagyon jó belső konzisztenciája és teszt-reteszt reliabilitása van (Pomerleau etal.,1994) és pozitív kapcsolata a legfontosabb dohányzó változókkal (pl. kotinin nyálkoncentrációja. Jelen mintán a Cronbach alfa értéke: 0.59.

The Short Form GeneralHealt hSurvey (GHS) ((Stewartetal.,1988) az aktuális testi fájdalom mértékét méri fel 20 itemmel. A kárdőív azon kérdésére, hogy Az elmúlt 4 hétben mekkora testi fájdalmat élt át? 4 válaszlehetőséget adtak: semmit; nagyon enyhét; enyhét; moderáltan; komolyan.Ezek alapján a dichotóm változót képeztek: azon személyek akik az elmúlt egy hónapban moderált és a komoly fájdalmat megélők között voltak; valamint akik az elmúlt egy hónapban egyáltalán nem vagy csak enyhe fájdalmat éltek meg.

Pozitív és Negatív Affektivitás Skála (Positive and Negative Affectivity Scale). A negatív affektivitást a PANAS negatív affektivitás alskáláján mérték (Watsonetal.,1988) ami 10-es Likert skálán kérdez rá bizonyos negatív emóciókra, valamint hogy általánosságban mennyire élik meg intenzíven őket (Cronbach alfa=0.92).

Eredmények

112 felnőtt dohányos vett részt a kutatásban (35% nő; Átlag életkor:33.21; Szórás: 13.69; 18-64 év között). A dohányzás kezdetét tekintve az átlag: 14.7 év (szórás: 3.2 év). A napi átlagos cigaretta fogyasztás 16.2 db (szórás: 9.2 db). A Fagerstorm teszten a résztvevők magas nikotinfüggőségről számoltak be (M=5.6; SD=9.9). A SCID interjú alapján a résztvevők 48,3 százalékának volt valamilyen I. tengelyes pszichiátriai zavara. A leggyakoribb ezek közül a szociális fóbia (13.9 %) specifikus fóbia (11,5 %), alkoholfüggőség (10,7 %) és marihuána függőség (10,7 %).

A legfontosabb változók tekintetében szignifikáns különbségek mutatkoztak az alacsony fájdalmi intenzitású és a magas fájdalomintenzitású csoport között. Így például a dohányos évek számát tekintve a kis fájdalomintenzitású csoport szignifikánsan kevesebb ideig dohányzott (M=13.21; SD=11.24), mint a nagy fájdalmat átélt csoport (M=21.04; SD=13.71) az életkorra illesztve (p=0.005). Ugyanígy különbség volt a napi cigaretta mennyiségben is a két csoport között (p=0.022). A kis fájdalommal élő csoport napi átlag 15.22 szál cigarettát, míg a nagy fájdalommal élő csoport 20.95 szál cigarettát szívott naponta. A legintenzívebb dohányos időszakban az előbbi csoport átlagosan 24.01 szálat, míg utóbbi átlagosan 30.19 szálat szívott. A különbség szignifikanciája p=0.037. A nikotin dependencia különbsége p=0.41 a nagyobb fájdalomintenzitsú csoport javára.

Az interakciós vizsgálatok General Linear Modellinggel történtek. A fájdalom intenzitásának dichotómiája akkor is nagyobb varianciát magyarázott, amikor a többi kovariáns változót (nem; negatív affektivitás) is beléptették a mind a 4 kritériumváltozó mentén (dohányos évek száma, napi cigarettaszám, legintenzívebb dohányos időszak, nikotinfüggőség mértéke).

Kitekintés

Ahogy arra számítottak, az elmúlt hónapban megélt fájdalom intenzitása szignifikáns és pozitív összefüggést mutatott a dohányzás mértékével és a nikotinfüggőséggel. Ez az összefüggés akkor is megmaradt, amikor a nem és a negatív affiktivitás hatását is figyelembe vették. A fájdalom fokozatai tehát a dohányzói magatartás fokozataival korrelálnak.

A jövő kutatásainak azt kellene feltárni, hogy a fájdalommal kapcsolatos elvárások és a dohányzás okozta megkönnyebbülés mértéke hogyan hat ezekre a folyamatokra.

Az intervenciók tervezésekor jelen kutatás alapján is kijelenthető hogy érdemes lenne a fájdalom csökkentésén dolgozni, hogy a dohányzás mértékét csökkentsék.

Limitációk

Kauzális következtetésekre ez a design nem alkalmas. Az olyan módszertani módosítások, mint például a kísérleti fájdalomindukció feltárhatná az ok-okozati összefüggéseket is. Ezen kívül jelen tanulmány mintája etnikalag túl homogén volt ahhoz, hogy generalizálhatóak legyenek az adatok más etnikumokra is. Ezen kívül olyan más kovariáns változókat, mint például az alkoholfogyasztás mértéke és a testi betegség szintén érdemes lenne bevenni a vizsgálódásba.

A pszichiátriai zavarral rendelkezőket szintén kizárták a vizsgálódás alól, így viszont a negatív affektivitás előfordulását valamint annak mértékét csökkenthették.

Ezen kívül pedig a fájdalom hosszának előfordulását sem nézték, így a krónikusság mértékét sem tudták a változók közé tenni.

Végül nem mérték azt sem, hogy az elvonási tünetek hogyan hatnak a dohányzói magatartásra.

Twitter-alapú intervenció kialakítása a dohányzásról való leszokás segítésében, mely automatikus üzenetekkel bíztat minőségi interakcióra közösségi oldalon

Twitter-alapú intervenció kialakítása a dohányzásról való leszokás segítésében, mely automatikus üzenetekkel bíztat minőségi interakcióra közösségi oldalon

Pechmann, C., Pan, L., Delucchi, K., Lakon, C. M., & Prochaska, J. J. (2015). Development of a Twitter-Based Intervention for Smoking Cessation that Encourages High-Quality Social Media Interactions via Automessages. Journal of Medical Internet Research, 17(2), e50. http://doi.org/10.2196/jmir.3772

készítette: Simon Luca Sára

Absztrakt

Az orvosi területeken egyre inkább törekednek a közösségi oldalak használatára, hogy elősegítsék egészség-intervenciók létrehozását, például, hogy alacsony költségű, önszabályozó, online önsegítő csoportokkal. Azonban az online csoportokat gyakran alacsony elköteleződés és hiányos információ jellemzi. A kutatás célja, hogy feltárja, hogy automatizált üzenetek küldésével növelhető-e az online önsegítő csoportban az elköteleződés, és, hogy az absztinenciához általános, vagy specifikus elköteleződés kapcsolódik. A kutatásban létrehozták a Tweet2Quit nevű eljárást, mely új közösségi oldalt használó intervenció a dohányzásról való leszokásban. A programot dohányzásról leszoktató húsz fős, zárt online csoportokban használták 100 napon keresztül Statisztikai modellekkel vizsgálták, hogyan kapcsolódott a tweetelés az absztinenciához. A két csoportból együtt a személyek 78%-a (31 a 40-ből) küldött legalább egy tweet-et, átlagosan pedig 72 tweetet küldtek a tagok a 100 nap alatt. Az autoüzenetekre válaszoló tweetek 22,78%-ot tettek ki, míg a 77,22% spontán tweet volt. Az tweetelés csak az absztinenciával volt szoros kapcsolatban (OR 1.03, P=.086). Továbbá, specifikus tartalom is kapcsolódott az absztinenciához, mégpedig a leszokás dátumának felállítása, illetve a nikotin tapaszok használata, a leszokás akadályainak leküzdése, és a leszokásban való bizalom kifejezése.

Bevezetés

Egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a közösségi média – Facebook, Twitter, stb. - használata iránt az egészséget elősegítő intervenciók szervezésében. Az egyik ilyen lehetőség az online önsegítő csoport, melyben a felhasználók információt cserélhetnek, társas támogatást nyerhetnek. A közösségi média nagyon ígéretes az intervenciók számára, hisz rendkívül népszerű és gyakran használt felület, valamint a nap huszonnégy órájában elérhető, ma már számos eszközről.

A Twitter különösen hasznosnak tűnik, mivel a felhasználók 140 karakteres üzenetek, tweetek küldésével azonnal elérhetnek másokat, és hamar válaszokat is kaphatnak. A privát csoportokban pedig beállítható, hogy csak a csoporttagok lássák az ott megosztott tartalmakat.

Továbbá, a Twitter lehetővé teszi a kutatók számára, hogy az intervenciókat nagyban segítő szoftvereket adjanak hozzá. Ezek segítségével lehetőség van a felhasználóknak automatikus üzenetek küldésére (sms vagy e-mail), vagy a küldött tweetek letöltésére egy adatbázisba.

Természetesen vannak hátrányai is a közösségi média használatának. Az egyik, hogy az online csoportokban kisebb lehet az elköteleződés. Ez ugyanakkor orvosolható is, például napi üzenetek küldésével, amik bizonyos témák csoportbeli megbeszélésére ösztönzik a személyt.

Egy másik hátrány, hogy a felhasználók közötti kommunikáció rossz minőségű lehet, orvosi eredményekkel inkonzisztens. Gyakran fordul elő, hogy bizonyítékok hiányában ajánlanak eszközöket dohányzásról való leszokáshoz. Az auto-üzenetek abban is segíthetnek, hogy a beszélgetést a bizonyíték alapú témákra tereljék.

Jelen tanulmány olyan korábbi intervenciókat követ, melyek egészségügyi szakemberek által megfogalmazott, meghatározott időnként küldött, egészséges viselkedésre bátorító automatikus üzeneteket használtak. Sok korábbi tanulmány szerint hatékonyak az ilyen intervenciók a dohányzásról való leszokás esetén is, bár egy nemrég készült áttekintés szerint tizenöt ilyen intervencióból csak háromban mutatkozott szignifikáns eredmény a kontrollcsoporthoz képest.

A kutatás elsősorban arra kíváncsi, hogy a küldött napi üzenetek segíthetik-e az intervenció hatékonyságát.

Jelen tanulmányban létrehoztak egy korai terápiás eljárást Tweet2Quit néven. A kutatásban igyekeztek bátorítani a felhasználók közötti információ cserét napi üzenetekkel, valamint bizonyíték alapú témákra terelni a beszélgetést. Továbbá, a felhasználóknak naponta küldtek visszajelzést az előző napi tevékenységükről.

Az alkalmazást két húsz fős, pilot csoportban tesztelték. Hogy a viselkedés közösségi média alapú változását felmérjék, a résztvevők tweet-jeit kódolták: (1) az üzenet az autoüzenetre reagál-e, vagy sem, (2) a tweet tartalma alapján.

A kevert megközelítés (társas támogatás és autoüzenetek) vizsgálatára két kutatási célt határoztak meg: (1) az autoüzenetek növelik-e az elkötelezettséget, (2) az absztinencia általános, vagy specifikus elköteleződéssel kapcsolódik-e össze. A nem randomizált, csak kezeléses csoporttal dolgozó elrendezés miatt olyan statisztikai próbák kerültek alkalmazásra, melyekben az absztinenciával három kovariáns változót találtak. Ezek az iskolai végzettség, a nem és az átlagos napi cigarettamennyiség voltak.

Módszer

A Tweet2Quit vizsgálatára két azonos online dohányzásról leszokást támogató csoportot hoztak létre, egyenként 20 felnőtt csoporttaggal (N=40). A toborzás, szűrés, informált beleegyezés, a felmérések (baseline, valamint 7, 30, 60 nap után), és az intervenciók mind online történtek. A kutatás 2012-ben zajlott, három egyetem (USA) részvétele és felügyelete alatt.

Twitter használata

A Tweet2Quit két, zárt, húszfős önsegítő Twitter csoportban alkalmazták 100 napon keresztül. A csoportlétszámot arra alapozták, hogy egy tipikus virtuális kapcsolati hálónak körülbelül 17-20 aktív tagja van. Az intervencióban napi automatikus üzenetet alkalmaztak, mely Twitter megosztásként jelent meg, és, amely egy bizonyíték alapú, leszokással kapcsolatos téma csoportos megbeszélést bátorította, vagy közösségépítő témájú volt. Emellett napi személyre szabott automatikus visszajelzést alkalmaztak, mely vagy dicsérte az elköteleződést, vagy nagyobb elköteleződésre bátorított, az elmúlt 24 óra tweet tevékenysége alapján. Az intervenciót szándékosan tervezték szakértő csoportmoderátor nélkül, hogy alacsony költségű, teljesen automatizált, skálázható, valósidejű, felhasználóközi (peer-to-peer) lehessen. Azért választották a Twittert a Facebookkal szemben, mivel könnyeb megtartani a csoportok zártságát, továbbá a Twitter programozási lehetőségei miatt is. A csoportokat privátra állították, hogy biztosítsák a titkosságot.

Létrehoztak egy új email címet és Twitter fiókot, a résztvevők saját felhasználónevüket használhatták. A felhasználóknak instrukciókat küldtek arról, hogyan állítsák be a telefonjukat, hogy adjanak képet a fiókjukhoz, és bíztattuk őket a rendszeres Twitter tevékenységre, minden lehetséges alkalommal. A résztvevők egy idő után elkezdtek egymásra hivatkozni a posztjaikban, kialakultak társas diádok, kisebb csoportok.

Autokommunikáció

A kutatás újdonsága volt az automatikusan küldött üzenetek használata. Ezek twitter megosztásként jelentek meg a felhasználók számára, és közös megbeszélésre biztatták őket. Tartalmuk konzisztens volt a dohányzásról való leszokást segítő programok javaslataival, a leszokás előnyeiről szóltak, továbbá igyekeztek növelni a csoport egységét. Az egyes csoport tapasztalatai alapján a kettes csoportban növelték az üzenetek számát és javították időzítésüket. További bátorításként a résztvevők 100 napig kaptak visszajelzést a napi Twitter tevékenységükről. Ezt egy szoftver végezte el minden éjjel automatikusan a csoport napi tevékenységének elemzése alapján. Az első csoportban a visszajelzés a Twitter csoportba érkezett, de mivel sokan ezt nem nézték meg rendszeresen, ezért a második csoport résztvevői már telefonjukra kapták szöveges üzenetben.

Nikotin tapaszok és leszokás napja

Minden résztvevőnek postáztunk nyolc heti nikotin tapaszt, az egyéni dohányzási szokásai alapján kiszámítva, melyek a leszokásuk első napján használniuk kellett. Továbbá, javasoltuk, hogy egy online útmutató segítségét is igénybe vegyék, és hogy kitűzzék a leszokás napját, és az legyen 14 napon belül a csoport elindulásához képest. Azok, akik később jelölték ki ezt a napot, nem kötődtek a csoporthoz és marginalizálódtak, így a kettes csoportban hét napra csökkentettük az intervallumot.

Toborzás, szűrés

A résztvevőket Google AdWords felhasználásával toborozták. A megjelenő reklám a Tweet2Quit weboldaléra navigált, ahol a résztvevők tájékozódhattak a kutatásról és jelentkezhettek arra. A toborzás körülbelül 4 hónapig tartott.  A személyeket a vizsgálat indulása előtt egy hónappal keresték fel e-mailben, az ebben küldött kérdőívek alapján döntöttek felvételükről/kizárásukról. Kizárási kritérium volt a nikotin tapasz kontraindikációja, antidepresszánsok, szorongásoldók szedése, droghasználat, kapcsolat más résztvevővel. A beválasztás feltétele az volt, hogy a személy legalább 100 cigarettát elszívott már életében, jelenleg legalább 5 szálat szív naponta, és leszokni tervez a következő hónapban, valamint 18-59 éves, angolul beszélő, aktív email címmel, mobil internet eléréssel rendelkezik. A második csoportban a napi Facebook használat is a feltételek közé került.

Felvételre kerültek demográfiai adatok, a személyek dohányzási története, és Fagerstrom nikotin függőség kérdőív. Az absztinenciát 7, 30 és 60 nappal a leszokási nap után mérték. Mérték továbbá a nikotintapaszok használatát. Mivel az első csoportban kevesen töltötték ki a kérdőíveket, a második csoportban emlékeztető üzenetet is küldtek, ami növelte a kitöltések számát.

A csoport tweet-jeit mindennap egy szoftver automatikusan letöltötte, és ezen az adatbázison mérték és kódolták a tweetek tartalmát, a tevékenység mértékét és időzítését.

Eredmények

813 személy töltötte ki a jelentkezési lapot, a szűrés után 45 személy maradt a mintában. Az első 40-et ebből kiválasztották a fennmaradó 5 személyt pedig várólistára tették.

A résztvevők átlag életkora 36,5 év volt, 60%-uk volt nő, 58%-uk házas, vagy kapcsolatban élt, 43%-uknak volt főiskolai végzettsége. Átlagosan 15,5 szálat szívtak naponta, és 18 éve dohányoztak. A nikotin függőség átlagos értéke 4,9 volt, mely közepes értéknek számít.

A csoportok között a mért időpontokban nem volt különbség az absztinenciában, viszont a kettes csoportban a résztvevők többet használták a nikotin tapaszokat.

Tweetelés a csoportban

A két csoportban összesen 2867 tweetet küldtek, személyenként átlagosan 72-t. A csoporttagok 78%-a legalább egy tweetet küldött. Az autoüzenetekre érkezett tweetek 22,78%-ot tettek ki, a többi üzenet spontán volt. A csoportok között különbség mutatkozott az autüzenetekre adott tweetek arányában a második csoport javára, ami arra enged következtetni, hogy hasznos volt az üzenetek számának megemelése a második csoportban

Az üzenetek tartalma

A válaszokban elsősorban a dohányzás történetéről, v más személyes információról írtak a résztvevők. Továbbá írtak még a leszokás előnyeiről, az akadályokról és ezek leküzdéséről, és a leszokásban való bizonyosságról, az intervencióról. Megjelentek továbbá megkérdőjelezhető (nem bizonyíték alapú) információk is a leszokással kapcsolatban (marihuána használat, e-cigaretta, cukorka, vagy étel fogyasztása dohányzás helyett). További tartalom volt az érzelmi támogatás kifejezése, az absztinencia erősítése, a leszokás napjának kijelölése és a nikotin tapaszok használata.

A tweetelés és absztinencia kapcsolata

Az absztinencia kis mértékben kapcsolódott a tweetelés mértékével (OR 1.03, P=.086), a csoportok között nem mutatkozott különbség. Az absztinencia azonban szignifikáns kapcsolatot mutatott bizonyos tartalmú üzenetekkel, ezek az absztinencia megerősítése, a leszokás dátuma, nikotin tapaszok használata, az akadályok leküzdése, és a leszokásról való bizonyosság voltak. A leírt előnyök gyenge kapcsolatot mutattak az absztinenciával. A többi megjelenő tartalom és a nikotin tapaszok használata nem mutatott szignifikáns összefüggést az absztinenciával.

Megbeszélés:

Jelen vizsgálatban egy új, alacsony költségű, teljesen automatizált közösségi média alapú eljárás vizsgáltak a dohányzásról való leszokásban. Az eljárás a közösségi média használatát kombinálta napi automatikusan küldött üzenetekkel. A vizsgálat célja az autoüzenetek hatékonyságának felmérése volt, mely a kapott eredmények alapján ígéretesnek mutatkozik. Az intervencióban magas volt az elköteleződés, ugyanakkor randomizált kontrollált vizsgálat lenne szükséges az intervenció hatékonyságának mérésére. A vizsgálat második kérdése az volt, hogy az absztinenciához teljes vagy specifikus elköteleződés kapcsolódik. A teljes tweet tevékenység csak kis kapcsolatot mutatott az absztinenciával, azonban voltak specifikus témák, melyek szignifikánsan együttjárást mutattak. A korrelációs megközelítés miatt azonban nem állapítható meg, hogy ezek segítették-e az ebsztinenciát, vagy az absztinencia növelte-e a tweetelést. A vizsgálat fontos lépés lehet a Twitter alapú, dohányzásról való leszokást segítő intervenciók alkalmazásában. Jelen kutatás (nem randomizált, csak kezelést alkalmazó) elrendezése további randomizált kontrollált vizsgálatok végzését teszi szükségessé. Továbbá, a vizsgált minta kicsi, és kulturálisan homogén volt. A vizsgálat további limitációja az absztinencia önbeszámolós mérése, bár az anonimitás segíthette az adatok valósságát. Valamint, a tweetek különböző tartalmai közt korrelációk mutatkoztak, amely megnehezítette, hogy az egyes tartalom és az absztinencia között egyedi kapcsolatot felmérjék.

Összességében elmondható, hogy az új eljárás az eredmények alapján ígéretes, azonban vizsgálatára további kutatások szükségesek.

A társas kedveltség korai serdülőkorban előrejelzi az alkoholfogyasztás megnövekedését, de a dohányzásét nem

A társas kedveltség korai serdülőkorban előrejelzi az alkoholfogyasztás megnövekedését, de a dohányzásét nem

Van Ryzin, M. J., DeLay, D., & Dishion, T. J. (2016). Being well-liked predicts increased use of alcohol but not tobacco in early adolescence. Addictive Behaviors, 53, 168–174. http://doi.org/10.1016/j.addbeh.2015.10.017

Összefoglalta: Luczay-Pénzes Réka

Absztrakt

Bár a szerhasználat tradicionálisan a deviáns viselkedéshez van kötve, párhuzamosan egy olyan vonal is kibontakozott, ami a kortársak között betöltött szociális státusz (kedveltség) hatását vizsgálja. Az a feltételezés, hogy azok a serdülők, akik magasabb szociális státusszal rendelkeznek könnyebben anticipáják a szociális normákban bekövetkezett változásokat és korábban és/vagy nagyobb mértékben fogják megváltozatni a viselkedésüket, mint a kevésbé kedvelt társaik.

Ebben a kutatásban megvizsgáltuk a reciprok kapcsolatot a szociális státusz és a szerfogyasztás között. Három éven át gyűjtöttünk adatokat nyolc amerikai (Pacific  Northwest) iskolából (middle school). A szociális hálózat analízis lehetővé tette, hogy feltérképezzük a sztenderd hatásait a hálózatnak, valamint a hálózat specifikus hatásait a viselkedésre (pl. megnövekedett szerhasználat a népszerűség hatására); és a viselkedés hatását a hálózatra (pl. jobb szociális státusz a szerhasználat hatására).

Az eredmények szignifikáns kétirányú hatást mutattak az alkoholnál, de nem kaptunk szignifikáns eredményt a dohányzással kapcsolatban.

Bevezetés

A serdülőkor az a periódus, amikor sokan elkezdenek kísérletezni a dohányzással és az alkoholfogyasztással, aminek hosszútávú következményei lehetnek az egészségre és a jóllétre. A fiatalon elkezdett szerhasználat megnöveli a szerabúzus és a függőség kockázatát késő serdülőkorban és felnőttkorban. Ezt a hatást mind az alkoholnál, mind a doháynál kimutatták. Az eddigi kutatások leginkább a deviáns kortársak hatására fókuszálnak, akik sokszor a társas nyomás  segítségével facilitálják a szerfogyasztást; ezért a legtöbb prevenciós program ennek a kivédésére fókuszál.

A társas befolyásolás forgalma az interperszonális folyamatoktól arra terelődött, hogy implicitebb, makordinamikai megfontolásokat is figyelembe vegyen, pl. a szociális státusz. Kulcsfontosságú a magasabb státusz eléréséhez a kortársak között, hogy a személy tudja ’olvasi’ és igazodjon a változó normákhoz. Így tehát, amikor a normál affelé változnak, hogy elfogadottabb lesz a szerhasználat a magasabb pozícióban lévő fiatalok feltételezhetően jobban igazodnak majd ehhez.

Ebben a kutatásban a szociális státuszt a társas kedveltség tükrében definiáltuk. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy ezt elkülönítsük a népszerűségtől (popularity), mivel a korábbi kutatások azt mutatják, hogy ezt proszociális és antiszociális magatartásokkal egyaránt összefüggsébe lehet hozi. Allen és társai 2005-ös kutatásukban felvetették, hogy a ’kedveltségi választások’ nagy száma  (liking nominations), egy eddig fel nem fedezett rizikófaktor lehet a szerhasználat megnövekedéséhez serdülőkorban.

Allen hipotézisét szeretnénk megvizsgálni modern szociális hálózat kutatási módszrekkel, amely nem csak at egyének közötti interdependenciát méri, hanem azzal egyidőben modellezi a változásokat az egyéni viselkedésben és a hálózati folyamatokban (pl. státusz, kedveltség).

A következő kérdésekre keresünk választ:

1)      Megnövekedett alkoholfogyasztáshoz és dohányzáshoz vezet-e a kedveltség a kortársak között az iskolások (middle school) körében?

2)      Nagyobb kedveltséghez vezet-e a kortársak köráben ha valaki dohányzik és alkoholt fogyaszt?

Módszer

Eljárás

Minta

1289 iskolást (middle school) vizsgáltunk 8 iskolából Amerikában (Pacific Northwest). A mérések három éven át tartottak 2000-től kezdve minden évben egyszer,ősszel. A minta 82%-a vett részt mind a három etapban. A hálózatok iskolánként átlagosan 129 – 230 tanulót foglaltak magukban (M=165).  A vizsgálati személyek 53.2 % -a nő, 77.4 %-a férfi, átlagosan 12.14 éves a vizsgálat kezdetekor

Mérőeszközök

A szerhaszálat felmérésére megkérdezték mindkettőről, hogy az elmúlt hónapban hányszor fogyasztották őket ( alkohol, dohánytermék). A választási lehetőségek között volt, hogy egyáltalán nem, 1-3 alkalommal, 4-6 alkalommal, 7-9 alkalommal, 9-nél többször.

Szociometria

Megkérdeztük a taulókat, hogy nevezzék meg az évfolyamukban azokat a társaikat akikkel együtt szeretnének lenni egy csoportban. Annyi embert sorolhattak fel amennyit csak akartak.

Demográfiai adatok

Nemre vonatkotkozó kérdés, és etnikumra vonatkozó kérdés (Európai-Amerikai vagy nem Európai-Amerikai ).

Elemzés

A szocimetriát az Rsiena programmal elemezték, ahol kontrollálva vannak a standar hálózati hatások (reciprocitás, tranzitivitás). Mivel kevés olyan kutatás volt még, ahol ’ kedveltségi választásokat’ tettek a személyek ezeket a hatásokat végül nem tartottuk kontroll alatt.

Eredmények

Először az alkoholfogyasztással kapcsolatos eredméyeket vizsgáltuk, amik azt mutatták, hogy az alkoholfogyasztás hozzájárult ahhoz, hogy valaki kedvelt legyen a társai között (p=0.01), és fordítva, a kedveltség hozzájárult az alkoholfogyasztáshoz (p=0.02). Az alkoholfogyasztás mértéke általánosságban alacsonynak bizonyult (linear shape p<0.001), viszont az eredmények azt mutatják, hogy akik fogyasztanak azok idővel megnövekedett mértékben ittak ( quadratic shape p<0.001). Azok akik bevallásuk szerint fogyasztanak italt inkább azokat választották ’kedveltnek’ akik szintén isznak (p=0.01).

Ezek után a dohányzással kapcsolatos eredményeket vizsgáltuk. Sem az arra vonatkozó eredmény, hogy a dohányzás hozzájárul ahhoz, hogy kedvelt legyen a személy (p=0.52), sem az, hogy a kedveltség hozzájárult ahhoz, hogy valaki dohányozzon (p=0.78) nem bizonyult szignifikánsnak. Azok akik bevallásuk szerint dohányoznak azokat választották ’kedveltnek’ akik szintén dohányoznak 

Diszkusszió

Kutatásunk arra az eredményre jutott, hogy a kedveltség valóban befolyással lehet a szerhasználatra, de csak az alkohol esetében, a dohányzásnál nem. Ezen felül az is bebizonyosodott, hogy az alkoholhasználat befolyással bír arra, hogy mennyire kedvelt egy bizonyos személy de ez a dohányzásra szintén nem igaz.

 Ezek az eredméyek jelentősen kibővítik a társas befolyásolás elméletét azzal, hogy a szocializációs folyamatok rizikófaktorként működhetnek az alkolfogyasztás megnövekésére, és potenciálisan más rizikóviselkedésekre is amik népszerűek a serdülők körében.

Azok a prevenciós programok amik a visszautasítási készségekre fókuszálnak lehetséges, hogy nem tudják felmérni azt a rizikót amit a kedveltség hordoz. Elképzelhető, hogy ehelyett a prevenciós programoknak arra kellene fókuszálniuk, hogy a változó kortársak közti normákra való egyéni választ tudják módosítani. Egy másik alternatíva, hogy a prevenciós programok a normákat próbálják megváltoztatni az absztinencia irányába, azzal, hogy ’szer nélküli ’ programokat promotálnak.

Limitációk

Ebből a kutatásból csak korlátozottan vonhatóak le következtetések a kortársak közötti szocializációs folyamatokról. Osgood (2013) egy alternatív hipozézissel állt ellő Allennel szemben, miszerint a népszerűbb egyének nagyobb valószínűséggel töltenek időt olyan szociális szituációkban, ahol elérhető alkohol, így tehát a megnövekedett fogyasztás inkább az elérhetőségnek köszönhető, mint a társas folyamatoknak.

Az eredmények csak óvatosan és korlátozottan generalizálhatók, mivel kis etnikai diverzitású mintán végeztük a kutatást, emelett nem lehet biztosan feltételezni, hogy az alkholfogyasztásra kapott eredmények általánosíthatók egyéb szerekre.