A depresszió és a szorongásos zavarok  előfordulása euthyreoid Hashimoto-thyreoiditiszes betegeknél - összehasonlító tanulmány

Giynas Ayhan, M., Uguz, F., Askin, R., & Gonen, M. S. (2014). The prevalence of depression and anxiety disorders in patients with euthyroid Hashimoto’s thyroiditis: a comparative study. General Hospital Psychiatry, 36(1), 95–98.

 https://doi.org/10.1016/j.genhosppsych.2013.10.002

Készítette: Hargitai Hanna Lilla

Absztrakt

Célkitűzés: A tanulmány célja, hogy megvizsgálja a major depresszió és a szorongásos zavarok jelenlegi prevalenciáját euthyreoid (normál pajzsmirigyműködésű) Hashimoto-thyreoiditiszes és euthyreoid golyvás betegek körében.

Módszer: A vizsgálati minta 68 egészséges kontrollszemélyből, és abból az 51 és 45 fős betegcsoportból tevődött össze, akik endokrinológiai járóbeteg ellátásban részesültek, és akiket euthyreoid Hashimoto thyreoiditisszel  és endemikus vagy nem endemikus golyvával diagnosztizáltak. A pszichiátriai zavarok diagnózisát a DSM-IV zavarainak felmérésére használt Struktúrált Klinikai Interjúval került meghatározásra. A résztvevőkkel a Beck-féle Depresszió Kérdőívet és a Beck-féle Szorongás Kérdőívet vették fel.

Eredmények: A három csoport között szignifikáns különbség volt a major depresszió (p=.001), az egyes hangulat- és szorongásos zavarok (p=.000) valamint a depressziós- (p=.020), és szorongásos zavar (p=.016), illetve az obszesszív-kompulzív zavar (OCD, p=0,013) tekintetében. A Hashimoto-thyreoiditises (HT) csoportban a depresszió (p=0,0001), az OCD (p=0,005) és a pánikzavar(p=0,041) előfordulása szignifikánsan magasabb volt, mint a kontrollcsoportban. A golyvás betegek csoportjában a depresszió (p=0,006) és a depresszív zavarok (p=0,03), valamint a hangulat- és szorongásos zavarok (p=0,0001) szignifikánsan gyakoribbak voltak a kontrollcsoporthoz képest. A HT-s és a golyvás betegek csoportja között nem volt szignifikáns különbség megfigyelhető.

Konklúzió: Az euthyreoid Hashimoto-thyreoiditis és golyvás betegségek növelik a major depresszióra, a szorongásos zavarokra való hajlamot. Normál pajzsirigyműködésű betegeknél szükséges lenne az autoimmun pajzsmirigybetegség, és más pajzsmirigy rendellenesség vizsgálata.

Kulcsszavak: Hashimoto-thyreoiditis, golyva, depresszió, szorongásos zavarok, autoimmun pajzsmirigybetegség

1. Bevezetés

A Hashimoto-thyreoiditis (HT) a leggyakoribb autoimmun pajzsmirigybetegség (2%-os prevalencia), amit a pajzsmirigy autoimmun eredetű gyulladása okoz. A betegségnek különböző stádiumai vannak a pajzsmirigy normál működésétől kezdve a pajzsmirigy alulműködéséig. A HT a világon a leggyakoribb oka a pajzsmirigy alulműködésének. A betegségre a tireoglobulin elleni antitestek (anti-Tg), és az anti-thyroid peroxidáz antitestek (anti-TPO) megnövekedett száma jellemző, illetve ultrahangvizsgálattal a pajzsmirigy hipoechogén szerkezete is kimutatható. A betegség autoimmun pajzsmirigy gyulladás néven is ismert, és elsősorban  a nőket érinti.

A normál pajzsmirigyműködés melletti anti-TPO pozitivitás a személyek 12-26%-nál mutatható ki. Az anti-TPO pozitivitás a későbbi pajzsmirigy zavar prekurzora, abban az esetben, ha a pajzsmirigyhormonok és a pajzsmirigy stimuláló hormon (TSH) szintek a normál tartományon belül vannak (csendes autoimmun pajzsmirigybetegség).

Míg egyes tanulmányok arról számolnak be, hogy a pszichiátriai zavarok gyakrabban fordulnak elő azoknál, akik autoimmun pajzsmirigybetegségben szenvednek összehasonlítva a normál populációval, addig mások szerint a pajzsmirigy autoimmun megbetegedése nem hozható kapcsolatba  a depresszióval és a szorongással. Azonban ezek a tanulmányok főleg  pszichiátriai tünetbecslő skálákon alapultak, és nem strukturált klinikai interjún, továbbá kevés számú tanulmány foglalkozott eddig ennek vizsgálatával.

Jelen tanulmányban, a major depresszió és a szorongásos zavarok prevalenciája került vizsgálatra semmilyen hormonkészítményt nem szedő endemikus/nem endemikus golyvával diagnosztizált, de normál pajzsmirigy működésű betegek, szintén normál pajzsmirigyműködésű  Hashimoto-thyreoiditises betegek, és egészséges személyek körében. Ezzel annak vizsgálatát tűztük ki célul, hogy vajon speciálisan a HT lehet-e az, ami megnöveli a depresszív és szorongásos zavarok kockázatát.

2.  Módszer

A vizsgálati minta 51 euthyreoid HT-s, és 45 euthyreoid golyvás (endemikus/nem endemikus) betegből állt, akik 2010 április-2012 február között részesültek endokrinológiai járóbeteg ellátásban egy törökországi klinikán. A minta illesztett kontrollcsoportot is tartalmazott, ami összesen 68 kórházi személyzetből és azok rokonaiból tevődött össze. Minden résztvevő teljes pajzsmirigy kivizsgáláson esett át, mely tartalmazta a fizikai vizsgálatot, az ultrahangos vizsgálatot és a szabad T4, T3, TSH, anti-TPO, anti-Tg mérését is.

Euthyreoid Hashimoto-thyreoiditis diagnózis esetén az anti-Tg és anti-TPO emelkedett mértéke, a mirigy diffúz hipoechogén szerkezete, továbbá  a pajzsmirigy hormonok (FT3, FT), illetve  a pajzsmirigy stimuláló hormon (TSH) normál érétke volt kimutatható. Az endemikus/nem endemikus golyva abban az esetben volt megállapítható, ha az ultrahang göböket állapított meg a pajzsmirigyen, és az antitestek hiánya és a pajzsmirigyhormonok, illetve a TSH érétke is normál tartományon belül volt.  

Mivel a HT elsősorban a középkorú nőket érinti, így a vizsgálatba 20-45 év közötti nőket vontak be. Minden résztvevő legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezett. Kizáró oknak számított a kognitív inkompetencia, az írástudatlanság, továbbá a krónikus betegség megléte (pl. neurológiai, szív- és érendszeri, reumatológiai, endokrinológiai betegségek), pajzsmirigyhormon szedése, fogamzásgátlótabletta szedése, menopauza,  és a már korábban előforduló skizofrénia vagy bipoláris zavar.

A pajzsmirigy vizsgálata után a megfelelő személyeket a pszichiátriai járóbeteg klinikára utalták. Az alanyok egy űrlapot töltöttek ki a szociodemográfiai adataikat illetően. A jelenlegi hangulat- és szorongásos zavarok megállapítása a DSM-IV zavarok felmérése használt Strukturált Klinikai Interjú (SCID-I) alapján történt. A szorongás és depresszió szintjét a Beck-féle Depresszió Kérdőívvel, és a Beck-féle Szorongás Kérdőívvel mérték. A pszichiátriai vizsgálatokat legalább 4 év pszichiátriai zavarok terén szerzett tapasztalattal rendelkező pszichiáterek végeztek. Ezenkívül a pszichiáterek a SCID-I.-el kapcsolatos tréningen is részt vettek.

2.1. Statisztikai elemzés

Az adatok elemzése SPSS (15.0) programcsomaggal történt. A kategorikus változók vizsgálatához χ² tesztet, szükség esetén pedig Fisher tesztet használtak. A folytonos változók vizsgálata a csoportok között egyszempontos varianciaanalízissel (ANOVA) történt. A csoportok közötti különbségek megállapításához Tukey-tesztet végeztek. A szignifikancia érték 0.05 alatt lett elfogadva.

3. Eredmények

A vizsgálatban összesen 164 (HT csoport: n=51, golvás csoport: n=45, kontrollcsoport: n=68), 20-45 év (M=34.67±6,82) közötti alanyok vettek részt. A csoportok között nem mutatkozott szignifikáns különbség a nem, életkor, családi állapot, iskolázottsági szint és a gyermekszám tekintetében.

Pszichiátriai zavart a HT-s csoportnál 27 (52,9%), a golyvás csoportnál 17 (37,8%), míg a kontrollcsoport eseténen 11 (16,2%) főnél diagnosztizáltak. Depressziós zavart a HT-s csoportnál 17 (33,3%), a golyvás csoportnál 11 (24,4%), a kontrollcsoportnál 4 (5,9%) főnél állapítottak meg. Szorongásos zavart 19 (37,3%), 11 (24,4%) és 10 (14,7%) főnél állapítottak meg.

A csoportok között szignifikáns különbség volt kimutatható a zavarokat illetően (p=0,0001; p=001;p=0,018). Összesen 28 főnél állapítottak meg major depresszív zavart, ebből 15 fő (29,4%) a HT-s csoportból került ki. A major depresszió tekintetében szignifikáns különbség mutatkozott a három csoportnál (p=0,001).

A szorongásos zavarokat illetően, a pánikzavar gyakorisága a HT-s csoportnál 11,8%, a golyvás csoportnál 6,7%, a kontrollcsoportnál pedig 1,5% volt (ANOVA teszt alapján p=0,066). A  χ²-próba eredménye alapján azonban ez a különbség nem lett szignifikáns. A leggyakoribb szorongásos zavar diagnózis az obszesszív-kumpulzív zavar volt (7,3% a teljes minta esetén). A HT-s csoportban összesen 8 főnél (15,7%) diagnosztizáltak OCD-t. Az OCD-t illetően a csoportok között szignifikáns különbség mutatkozott (p=0,013).

A HT-s és a kontrollcsoport összehasonlítása esetén a pszichiátriai zavarok előfordulása (p=0,0001), a depressziós zavarok (p=0,0001), a szorongásos zavarok (p=0,005), a major depresszív zavar (p=0,0001), az OCD (p=0,005) és a pánikzavar (p=0,041) előfordulását illetően is szignifikáns különbség volt kimutatható. A HT-s csoport esetén valamennyi zavar gyakoribb volt a kontrollcsoporthoz képest. Ezzel szemben nem volt szignifikáns különbség kimutatható a két csoport között a disztímia (p=0,576), a generalizált szorongásos zavar (GAD) (p=0,650), és a fóbiás zavarok (p=1,000) tekintetében.

Bármilyen zavart (p=0,014), így a depressziós zavarok (p=0,009), beleértve a major depresszív zavart (p=0,006) is szignifikánsan gyakoribb volt a golyvás csoportban, mint a kontrollcsoportban. Azonban nem mutatkozott szignifikáns különbség a disztímia (p=0,081), az OCD (p=0,299), a GAD (p=1,000), a pánikzavar (p=0,299) és a fóbiás zavarok (p=0,681) tekintetében. A HT- s és a golyvás csoport között egy esetben sem volt szignifikáns különbség kimutatható.

4. Megbeszélés

Jelen vizsgálatban a depressziós zavarok prevalenciája a Hashimoto-thyreoiditises és a golyvás betegek között jelentősen nagyobbnak bizonyult a kontrollcsoporthoz képest.

Carta és munkatársai (2005) a vizsgálatukban arról számoltak be, hogy a HT-s betegek esetében megnövekedik a depresszió kockázata függetlenül a pajzsmirigy működésének zavarától, azonban nem találtak különbséget a normál pajzsmirigy működésű golyvás betegek és a kontrollcsoport között. Egy másik vizsgálatban (Caparevic, Diligenski, Stojanovic és Bojkovic, 2002) a kutatók azt figyelték meg, hogy a szorongás, a depresszió és a pánikzavar aránya a normál funkciójú, de hideg göbös pajzsmirigy esetén jelentősen lecsökkent a sebészeti műtétet követően. Jelen vizsgálat a depresszív zavarok megnövekedett kockázatát állapította meg mind az euthyreoid HT-s, mind az euthyreoid golyvás csoport esetén összehasonlítva a kontrollcsoporttal. Ez az eredmény azt  arra mutat rá, hogy a pajzsmirigy autoimmun megbetegedése és a golyva kihat a depressziós zavarokra különböző mechanizmusokok révén, vagy azonos változásokat idéznek elő a pajzsmirigy a pajzsmirigy szövetében.

Néhány tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy depressziós zavarok esetén megemelkedett lehet a pajzsmirigy elleni antitestek száma, lecsökkenhet a TSH válasz a tireotropin-felszabadító hormonra (TRH), továbbá megemelkedhet a TRH koncentrációja a gerincvelői folyadékban, és a trijódtironin serkentheti az antidpresszánsok hatását. Azt is gondolják, hogy a TSH cirkadián ritmusának deficitje is megfigyelhető néhány depresszív zavar esetén, és hogy a TSH és a pajzsmirigy hormonok szintjének enyhe változása a normál tartományon belül is kihathat a hangulatra. Fountoulakis és munkatársai (2004) ezt az állapotot „alacsony pajzsmirigy funkciós szindrómá”-nak” nevezi. Haggerty és munkatársai (1997) kapcsolatot talált a pajzsmirigy elleni antitestek és a TSH megemelkedett szintje között. 

A szorongásos zavarok prevalenciája a normál populációban 6,8-9,7%. Jelen tanulmány szerint a szorongásos zavar prevalenciája a HT-s és a golyvás betegek csoportjában sokkal magasabb, mint az átlag populációban. 

Az OCD a leggyakoribb (15.7%) szorongásos zavar a HT-s betegek körében. Az OCD élettartam prevalenciája az átlagpopulációban 0.8-3.2%. Tudomásunk szerint jelen tanulmány mutatta ki elsőként a HT és az OCD közötti lehetséges kapcsolatot. Elképzelhető, hogy az autoimmun folyamatok állnak az eredmények hátterében, de ez továbbra is tisztázatlan. Ugyanakkor a HT-s és golyvás betegek csoportja között nem volt szignifikáns különbség kimutatható OCD tekintetében. 

A HT-s betegek csoportjában a pánikzavar prevalenciája szignifikánsan magasabb volt, mint az egészséges személyek körében, ugyanakkor a golvvás csoport és a HT-s csoport között ugyancsak nem volt szignifikáns különbség. Hasonlóan jelen tanulmány eredményeihez, néhány szerző arra a következtetésre jutott, hogy az anti-TPO pozitivitás szignifikánsan magasabb volt a pánik zavarral küzdő betegek között, mint  a kontrollcsoportban, és az anit-TPO pozitivitás így lehetséges, hogy kapcsolatba hozható a pánikrohamokkal. Stein és munkatársai ugyanakkor nem mutattak ki szignifikáns különbséget az antitestek tekintetében a pánikzavarral küzdők és a kontrollcosport között. 

Carta és munkatársai (2005) autoimmun pajzsmirigybetegnél a GAD és a szociális fóbia magas arányát állapították meg, míg egy másik tanulmányukban a nem meghatározott szorongásos zavar és a pajzsmirigy autoimmunitása között találtak szignifikáns kapcsolatot. Másrészről azonban Engum és munkatársai (2005) nem találtak kapcsolatot a pajzsmirigy autoimmunitása és a szorongás között.

A vizsgálatnak korlátai is vannak. A minta elemszáma viszonylag kicsi, és nem tekinthető reprezentatívnak, így az átlagpopuláció körében is szükséges lenne elvégezni a kutatást. Továbbá a keresztmetszeti vizsgálat nem veszi figyelembe a páciensek pszichiátriai előtörténetét. Ezenkívül az interjúkat végző pszichiáterek tisztában voltak a személyek csoportba tartozásával. Végezetül néhány páciens TSH szintje valószínűsíthetően a magas-normál tartományon belül volt. Nehéz lenne különbséget tenni a szorongás és depresszió tünetei és a szubklinikai pajzsmirigy alulműködés hatása között.

Következtetésképp, a korlátok ellenére jelen tanulmány eredményei azt sugallják, hogy a hangulat és szorongásos zavarok gyakoriak a Hashimoto-thyreoiditises betegek körében, még normál pajzsmirigyműködés megléte mellett is.  Ezen okból adódóan, minden páciens alapos kivizsgálásra alá kell vetni a  hangulat- és szorongásos zavarokat illetően függetlenül a pajzsmirigy funkcionálásától.  Jelen tanulmány eredményeinek megerősítésére további, nagyobb minta elemszámon végzett kutatások szükségesek.