Öregség érzése és a  hospitalizáció Kockázata: Három Longitudinális Kohorszból származó bizonyítékok

Stephan, Y., Sutin, A. R., & Terracciano, A. (2016). Feeling older and risk of hospitalization: Evidence from three longitudinal cohorts. Health Psychology, 35(6), 634.

Készítette: Gazsó Nikolett

Absztrakt

            A szubjektív életkor az öregedés biopszichoszociológiai markere, számos egészségügyi vonatkozásban. E kutatás három longitudinális mintán vizsgálta, hogy a szubjektív életkor előre jelzi-e az időskori hospitalizációt. Módszer: Legfiatalabb vizsgálati személy 24, a legidősebb 102 éves volt. A részvevők adatait három Egyesült Államokban végzett felmérésből származnak (Midlife – MIDUS, N=3209; Egészség és Nyugdíj Kutatás – HRS, N=3779; Országos Egészségügyi és Öregedési Trendek Kutatás – NHATS, N=3418). Eredmények: Mindhárom mintán megfigyelhető volt, hogy azok a személyek, akik szubjektíve idősebbnek érezték magukat a vizsgálat kezdetén, azok nagyobb eséllyel kerültek kórházba időskorukra. A betegségterhelés és a depresszió további kiigazítása csökkentette a szubjektív életkor és az időskori hospitalizáció közötti összefüggés nagyságát a 3 mintán, de a MIDUS és HRS kutatásból származó adatok esetében továbbra is szignifikáns maradt. Következtetés: A kutatás bebizonyítja, hogy a szubjektív életkor előre jelzője az időskori hospitalizációnak. A szubjektív életkor felmérése segíthet beazonosítani azokat az egyéneket, akiknél magasabb a kockázat, és így prevenciókat alkalmazva megelőzhető lehet a kórházba kerülés.

Bevezetés

            Az időskori hospitalizáció egy olyan jelentős életesemény, mely számos ártalommal jár. Felgyorsítja a mindennapi tevékenységekben megjelenő állapotrosszabbodást, funkció és kogníció csökkenést. Az ilyen kórházi ápoláshoz köthető visszaesések újbóli felvételhez vagy idősotthonba kerüléshez vezethetnek és magasabb mortalitás kockázatot jelenthetnek. Ezért a rossz egészségi állapoton túl azonosítani kell azokat a tényezőket, amelyek az idősebb felnőttek kórházi kezelésének kockázatához járulnak hozzá, ami kulcsfontosságú ezen káros következmények és az egészségügyi ellátás igénybevételének jelentős költségeinek megelőzése érdekében. Jelen kutatás azt vizsgálja, hogy az egyének szubjektív életkora, mely arra utal, hogy milyen öregnek vagy fiatalnak érzik magukat az igazi életkorukhoz képest, rizikófaktor lehet-e az időskori hospitalizáció tekintetében.

            A szubjektív életkor az öregedés új biopszichoszociális markere, amely számos, a személy igazi életkorától független egészségügyi vonatkozású kimenetelhez kapcsolódik. Pontosabban, idősebbnek érezni magad annál, mint ami vagy növeli a depresszió kockázatát, magasabb betegségterheléssel és gyorsabb szellemi leépüléssel jár. Továbbá az idősebb kor érzete idő előtti halálozáshoz vezethet. A szubjektív kor befolyásolhatja az olyan fontos testi rendszereket, mint az izom- és a tüdő működés, ezáltal indikálva az egyének hajlamát az állapotromlásra és a hospitalizációra. A szubjektív kor egészségügyi kimenetelre vonatkozó számos bizonyítéka ellenére eddig egy kutatás sem vizsgálta azt összefüggésben a kórházba kerülési kockázattal.

            Három nagy longitudinális kutatás adatait felhasználva, melyek időben, korban és értékelésben eltértek, jelen kutatás vizsgálta a hipotézist, miszerint az idősebb szubjektív kor együtt jár a hospitalizáció magasabb kockázatával. Továbbá a kutatás tesztelte, hogy melyik krónikus állapot és depresszív tünet felelős ezért az összefüggésért.

Módszer

Résztvevők

            A résztvevők a Midlife in the United States (MIDUS), a Health and Retirement Study (HR) és a Netional Health and Aging Trends Study (NHATS) kutatásokból származnak. Minden részvevő informált beleegyező nyilatkozatot írt alá. Az vizsgált minta azokat a személyeket foglalta magába, aki a kezdeti és a későbbi follow-up szakaszokban is szolgáltattak információt. Azok a személyek, akik az elmúlt 12 hónapban kórházban voltak kikerültek a vizsgálati mintából. A MIDUS kutatásból 3209 darab 24-75 éves személy került be az adatbázisba (46% férfi, átlag életkor_47,22, SD_12,22). A HRS Kutatásból, mely 50 évnél idősebb párokat vizsgál, 3779 részvevő került kiválasztásra (39% férfi, átlag életkor_67,63, SD_9,05). Az NHATS kutatásból, mely egy kohorsz kutatás 65 évnél idősebbeknél, 3418 személy adata került kiválasztásra (42% férfi, átlag életkor_76,47, SD_7,36, életkor 65-től 102 éves korig).

Mérőeszköz

Szubjektív életkor: Mindhárom mintában megkértük a részvevőket, hogy írják le minél pontosabban, hány évesnek érzik magukat. Korábbi kutatásoknak megfelelően az arányos diszkrepancia értékét úgy kaptuk, hogy kivontuk az igazi életkort az érzékelt életkorból és elosztottuk az igazi életkorral. Ha az eredmény pozitív, az idősebb szubjektív életkort jelent. Az átlagtól 3 szórásértékre eltérő eseteket kizártuk. Így a MIDUS adatbázisból 40 ember, a HRS-ből 64 személy és az NHATS-ból 51 személyt zártunk ki.

Hospitalizáció: Az utánkövetés során a MIDUS adatbázisból származó résztvevőket megkérdeztük hány alkalommal kerültek kórházba az elmúlt 12 hónapban, úgy, hogy bent is töltötték az estét. Ezt a számot dichotóm változóvá konvertáltuk a nem hospitalizáltak számával szemben. A HRS és NHATS adatbázisból származó személyek arról kérdeztük, hogy töltöttek-e bent éjszakát a kórházban (igen/nem) az elmúlt 2 évben, illetve az elmúlt 12 hónapban.

Kovariánsok: Az eddigi kutatások alapján a hospitalizációra vonatkozóan a demográfiai felmérésben rákérdeztünk a korra (években) a nemre (1-férfi, 2-nő), a faji hovatartozásra (1-fehér, 2-egyéb) és az iskolázottságra. Továbbá rákérdeztünk a betegségterheltségre és depresszióra, hogy feltárjuk, a gyengébb fizikai és pszichológiai állapot okozhatja-e az összefüggést a szubjektív életkor és a hospitalizáció között. A betegségterheltségnél az olyan diagnosztizált állapot számított, mint a magas vérnyomás, diabétesz, rák, tüdő betegség, szív probléma, stroke, osteoporosis vagy arthritis. A MIDUS adatbázisban a depressziós tüneteket a Composite International Diagnostic Interview Short Form Kérdőívvel mérték (0-tól 7-ig terjedő skálabeosztás; Kessler, Andrews, Mroczek, Ustun, & Wittchen, 1998), A HRS-ben a 8 itemes Centers for Epidemiologic Research Kérdőívet használták (0-tól 8-ig terjedő skála, Wallace et al., 2000) az NHATS-ben pedig a Patient Health Questionnaire-2 Kérdőívet (1-től 4-ig terjedő skála, Kroenke, Spitzer, & Williams, 2003).

Eredmények

Kimutatható, hogy a hospitalizáció összefügg az idősebb szubjektív korral a MIDUS és a HRS esetében. A három mintában azok a résztvevők, akik a kutatás kezdetén szubjektíve idősebbnek érezték magukat, azoknál növekedett a hospitalizálás rizikója. Összességében, az eredmények azt mutatják, hogy egy szórásnyi emelkedés a szubjektív életkorban (vagyis idősebbnek érzi magát a személy, mint valójában) 10%-25%-kal növelte a hospitalizálás esélyét. A betegségterhelés és a depresszió korrekciója csökkentette a szubjektív életkor és a hospitalizálás közötti arányt a három mintában, de az továbbra is szignifikáns maradt a MIDUS, HRS és a három minta kombinált változatában (1.11, 95% CI: 1.04 –1.18; Q _ 3.01, p _.22, I2 _ 33)

Diszkusszió

            A kutatás három longitudinális idősebb felnőtteket tartalmazó kohorsz felhasználásával azt vizsgálta, hogy a szubjektív életkor összefügg-e a hospitalizációval. Ahogy az várható volt, az eredmények kimutatták, hogy az idősebb szubjektív életkor előre jelzője az esetleges kórházba kerülésnek az igazi életkortól és más demográfiai faktoroktól függetlenül. Ez az összefüggés mindhárom mintán kimutatható volt. A kutatás fontos bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ha egy személy idősebbnek érzi magát, mint valójában, az egy rizikófaktora egy esetleges kórházba kerülésnek. Az egészségügyi és pszichológiai összefüggések a szubjektívkorral magyarázhatják ezt az összefüggést. Korábbi kutatások bizonyították, hogy idősebb szubjektív kor érzése esetén az egyén hajlamosabb rosszabb fizikai és mentális állapotba kerülni, mely szükségessé teheti az egészségügyi beavatkozást. További elemzés megerősítette ezt és feltárta, hogy a betegség terhe és a depressziós tünetek a szubjektív életkor és a kórházi ápolás közötti összefüggés részét képezik. Más biológiai tényezők is befolyásolhatják ezt az összefüggést, mint az izom-, tüdő-, és metabolikus folyamatok romlása, melyek idővel kórházi kezelést igényelnek. Kognitív tényezők is szerepet játszanak, egy idősebb szubjektív kor alacsonyabb kognícióval és gyorsabb lefolyású kognitív hanyatlással jár együtt, ami szintén kórházi felvételhez vezethet. Végül azok, akik idősebbnek érzik magukat a koruknál, hajlamosabbak többet ülni, mely különböző krónikus állapotok romlásához és ezáltal kórházba kerüléshez vezethet.

            Összességében a tanulmány eredménye, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a szubjektív kor, a demográfiai, a kognitív, a viselkedési és az egészséggel kapcsolatos tényezők értékes eszközként szolgálhatnak azon személyek azonosításában, akiket jövőbeni kórházi kezelés veszélyeztethet. Az idősebb szubjektív korú egyének számára hasznosak lehetnek olyan általános beavatkozások, mint a fizikai aktivitás növelése, amelyek csökkenthetik a depresszió és a krónikus betegségek kockázatát és így a hospitalizáció kockázatát is. Ilyen programok akár kimondottan a szubjektív életkor megváltoztatására is irányulhatnak, hiszen a fizikai aktivitás és a pozitív hozzáállás hozzásegítheti a személyt egy fiatalosabb önkép kialakításához. Jövőbeli kutatásokban érdemes lenne megfigyelni, hogy az olyan programok, amik az aktívabb életmódot támogatják, hatással vannak-e a szubjektívéletkorra és a hospitalizációra.