A depresszió csökkentése és az adherencia növelése kognitív viselkedésterápiával (CBT-AD) HIV-fertőzött  droghasználók körében

Safren, S. A., O’Cleirigh, C. M., Bullis, J. R., Otto, M. W., Stein, M. D., & Pollack, M. H. (2012). Cognitive behavioral therapy for adherence and depression (CBT-AD) in HIV-infected injection drug users: A randomized controlled trial. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 80(3), 404–415

Készítette: Bodó Viktória

1.      Absztrakt

Bevezetés: a depresszió és a szerhasználat, a HIV leggyakoribb komorbiditásai, kapcsolatban állnak az alacsony mértékű adherenciával. A jelen tanulmány a kognitív viselkedésterápiát teszteli olyan szerhasználókon, akik jelenleg rehabilitáción vesznek részt.

Módszer: randomizált kontrollált vizsgálat két csoporttal (kontroll, kísérleti) (N=89), a kognitív viselkedésterápia (CBT-AD) és a szokásos kezelés (ETAU) összehasonlítására.

Eredmények: kezelés után a CBT-vel kezelt csoportban szignifikánsan nagyobb volt az adherencia mértéke, mint az ETAU csoportban. A depresszió szempontjából is szignifikáns különbség mutatkozott. A kezelés utáni időszakban a depresszióban bekövetkezett javulás lassult, az adherencia mértéke csökkent. A vírusok száma a véráramban nem különbözött, de a CD4 molekulák száma a CBT-AD kondícióban növekedett.

Konklúzió: a HIV-fertőzött páciensek rengeteg kihívással néznek szembe – adherencia, függőség, depresszió. A CBT hasznos lehet a depresszió kezelésében és az adherencia mértékének növelésében.      

2.      Szakirodalmi áttekintés

A HIV az Egyesült Államokban továbbra is az egészségügy egyik sarkalatos problémája, a prevalencia folyamatos, stabilan növekvő tendenciát mutat. A HIV két leggyakoribb komorbiditása a klinikai depresszió és a szerhasználat. Reprezentatív mintán (2864 felnőtt, a HIV Care Services and Utilization Study résztvevői) a major depresszió prevalenciája 12 hónap alatt 36%, a dependencia nélküli szerhasználaté (a marihuánát leszámítva) 25%, és a dependes szerhasználaté 12,5% volt.   A depresszió és a szerhasználat nem csupán distresszt és funkciókárosodást okoz, de a HIV kezelését is akadályozza, mert csökkenti a kezeléssel való együttműködést (adherenciát).

Ezen kívül az intravénás szerhasználat a HIV terjedésének az egyik útja, és jelentős számú szerhasználói múlttal rendelkező ember HIV fertőzött az Egyesült Államokban.  2008-ban körülbelül a HIV fertőzöttek közül a férfiak közül 12%, illetve a nők 15%-a fecskendőhasználat miatt kapta el a fertőzést. 

A HIV-vírusok száma antiretrovirális terápiával (ART) csökkenthető a véráramban. A partner megfertőzése nagyban függ attól, hogy mennyi vírusról van szó, de a fent említett módszerrel szinte minimálisra csökkenthető, és akkor a továbbfertőzés veszélye is kisebb. Az adherencia itt játszik fontos szerepet: az öngondoskodásban, az ART optimalizálásában és a továbbfertőzés megelőzésében.

A szerhasználó HIV fertőzötteknél sok akadály merül fel a HIV kezelése alatt. Nem reagál olyan jól a szervezete a terápiára, mint más HIV-fertőzött csoportnak; alacsonyabb az együttműködés; növelik a szermennyiséget. Amennyiben a függőséget nem kezelik, az az adherencia további csökkenéséhez vezet, majd a személy a terápiát is abbahagyja.

A HIV-pozitív személyeknél a major depresszió lehetősége kétszer akkora, mint a demográfiailag illeszkedő HIV-negatív populációban. A CBT-AD korábban már depressziós személyek és HIV-fertőzöttek kezelésében is eredményesnek bizonyult. Olyan személyekkel azonban nem sok vizsgálat született, akik hármas diagnózist kaptak (szerfüggés, klinikai depresszió és HIV-fertőzés), pedig ezen csoport sok stresszornak van kitéve és itt a legnagyobb az esélye annak, hogy a betegek nem működnek együtt a kezelő személyzettel.

A szerzők feltételezték, hogy az adherencia növekedni, míg a depresszió csökkenni fog a viselkedésterápia hatására; illetve biológiai szempontból a HIV-vírusok száma csökkeni fog a véráramban, a CD4 limfociták száma pedig emelkedni – szemben az ETAU csoporttal.

3.      Módszer

3.1.Résztvevők

Az adatfelvétel 2005 és 2008 között zajlott. A résztvevők olyan, 18 és 65 év közötti személyek voltak, akik HIV fertőzöttek, antiretrovirális terápián vesznek részt, korábban intravénásan szerhasználók voltak, már egy hónapja elkezdték a rehabilitációt, illetve kimerítik valamilyen depresszív zavar kritériumait (72 major depresszió, 1 disztímia, 16 bipoláris zavar).

3.2.Eljárás

Miután a résztvevőket alkalmasnak ítélték, két hétig használták a gyógyszer-fogyasztást mérő eszközt.  Ez után négy adatfelvétel történt egy személy esetében: 1) a kiindulási állapotban; 2) a kezelés/terápia után rögtön (ez nagyjából 3 hónap után a kiindulási időponttól – a terápia sikerességét mérték rögtön a befejezés után; 3) a kezelés után három hónappal (6 hónappal a kezdés után) – rövidtávú eredményesség mérésére; 4) 1 évvel a kezdés után – hosszabb távú eredményesség mérésére.

A kísérleti csoport tagjai 9 alkalommal vettek részt CBT-n, ebből az első alkalom a Life-Steps volt (11 lépéses edukációs, probléma megoldó és kognitív-viselkedés technikák oktatása).

3.3.Eszközök

MEMs (Medication Event Monitoring System) a tabletta kivételt rögzíti, ami az adherenciát méri. Itt a műszer „kihagyott dózisnak” veszi azt, ha a résztvevő adott 2 órás időintervallumon kívül veszi be az antiretrovirális gyógyszert. 

MINI: a depresszív zavar mérésére, ez a vizsgálatban való részvételi alkalmasság elbírálásához volt szükséges.

Független megfigyelés: a megfigyelő/klinikus nem tudta, hogy a résztvevő melyik csoportban van, az ő áltata kitöltött tesztek a Montgomery-Asberg Depresszió Rating Scaleés a Clinical Global Impression voltak – a depresszió és a szerhasználat mérésére.

Beck Depression Inventory – Short Form: ezt a résztvevők maguk töltötték ki.

A biológiai mérések: HIV-teszteket végeztek és CD4 lymphociták számát is mérték.  

4.      Eredmények

4.1.A kezdeti adatok és a kezelés utáni adatok összehasonítása:

A statisztikai programban (HLM) két modellt hoztak létre, az első a feltételekhez nem kötött modell, a másodikban már a különböző magyarázó tényezők is szerepeltek (terápia (ETAU/CBT-AD), depresszió (önkitöltős illetve a megfigyelő által kitöltött) és a biológiai tesztek eredményei.

Adherencia: A kísérleti csoportban az adherencia szintje szignifikánsan nagyobb volt, mint a kontrollcsoportban.

Depresszió: szignifikánsan nagyobb csökkenés volt a depresszió szempontjából mind az önbeszámolós (BDI-SF), mind a klinikus által mért (MADRS, CGI) eredmények alapján a kísérleti csoportban.

A vírusszám csökkenésében, illetve a CD4 sejtek számában nem volt semmilyen szignifikáns változás.

4.2. A terápia után 3 év 9 hónappal:

Adherencia: a CBT-AD terápia hatására bekövetkezett növekedés nem maradt meg, szignifikánsan csökkent a kezelés elhagyása után, és így már a két csoport között e tekintetben nem volt szignifikáns különbség.

Depresszió: 1) MADRS és CGI: általánosságban növekvő tendenciát mutatott a csoport egésze, de nem született szignifikáns eredmény, sem a kezelés utáni állapothoz képest, sem pedig a kísérleti és a kontroll csoport között. 2) BDI-SF: hasonlóan nem született szignifikáns eredmény, a csoport egészére szintén egy enyhe emelkedő tendencia volt jellemző.

A vírusszám tekintetében nem volt szignifikáns különbség a kezelés után és a követéses időszakban, sem a két csoport között. A CD4 molekulák száma viszont a kísérleti csoportban szignifikánsan emelkedett a kontrollcsoporthoz képest.

5.      Diszkusszió

A jelen tanulmány azt vizsgálta, hogy az adherencia növelését illetve a depresszió csökkentését célzó rövid viselkedésterápiás beavatkozás mennyire lehet eredményes HIV-fertőzött szerhasználók esetében.

Az adherencia a kísérleti csoportban 11,8 %-kal növekedett a kezdeti állapothoz képest, és 11,3%-kal a kontrollcsoporthoz viszonyítva. Az adherencia mértékében 10% növekedés igen jelentős lehet a HIV-fertőzés kezelésének szempontjából. Azonban a terápia befejezése után az adherencia mértéke lecsökkent. A szerzők itt kiemelik azt, hogy ezt az eredményt torzító tényezők is befolyásolhatják (pl. a visszaesés, neuropszichológiai károsodás, stressz, napirendtől való eltérés, gyógyszerszedéshez kapcsolódó hiedelmek), és mindenképpen további kutatás szükséges a témában.

    A depresszió a CBT-AD csoportban az egy éves nyomon követés alatt nagyjából 40%-os csökkenést mutat.

A vírusszámot illetően nem történt semmilyen érdembeli változás, a CD4 molekulák száma viszont a CBT-AD csoportban növekedett. Ez megfeleltethető más kutatások eredményeinek (a depresszív zavarok miatt nem megfelelően működő katekolaminerg és HPA-tengely az immunszupresszív hatások megszüntetésével elősegíti a CD4 molekulák termelődését).

Az eredmények megerősítik, hogy a CBT-AD hasznos eszköz lehet az adherencia növelésére és a depresszió csökkentésére HIV-fertőzött, depresszióban szenvedő szerhasználók esetében. Az adherencia mértéke növekedett a terápia alatt, és ez arra enged következtetni, hogy folyamatos terápiára van szükség, amikor ennyi komorbiditás van jelen.  

Sportolók kiégésének  előzményei és következményei:
észlelt stressz és depresszió

De Francisco, C., Arce, C., del Pilar Vílchez, M., & Vales, Á. (2016). Antecedents and consequences of burnout in athletes: Perceived stress and depression. International Journal of Clinical and Health Psychology, 16 (3), 239-246. https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2016.04.001

Az összefoglalót készítette: Ágoston Márton

Absztrakt

A kutatás célja az észlelt stressz, a kiégés és a depresszió közti kapcsolatot vizsgálni sportolóknál. A hipotézis szerint a stressz előzménye lehet a kiégésnek, a depresszió pedig következménye lehet mind a stressznek, mind pedig a kiégésnek. 453 sportolót vizsgáltak. A stressz és a depresszió mérése a Depression Anxiety Stress Scales-zel (DASS), míg a kiégés mérése pedig az Athlete Burnout Questionnaire-rel (ABQ) történt. A stressz kiégésre és depresszióra gyakorolt közvetlen hatása 0,66 és 0,24 volt, a kiégés depresszióra gyakorolt közvetlen hatása pedig 0,53. Az eredmények szignifikánsak (p < .001). A stressz 43%-ot magyaráz a kiégés varianciájából, míg a stressz és a kiégés együttesen 50%-ot a depresszióéból. A tanulmány tehát alátámasztást nyújt a stressz, a kiégés és a depresszió kapcsolatára.

Bevezetés

A kiégés jelenségét először a 70-es években Freudenberger írta le. A viselkedésmintázat fokozatos energiavesztéssel, demotivációval, a munka után való érdeklődés hiányával írható le, és egészen a kimerülésig terjedhet. 45 évvel később a szindróma népszerű témává vált a sportolókkal, illetve edzőkkel kapcsolatos kutatásokban, azonban le kell szögezni, hogy nem szerencsés egy lapon említeni a munka és sport területén jelentkező kiégést, mert nem azonos változókból állnak. Sport kontextusban a jelenleg legelfogadottabb definíció Raedeke-é (1997): ő három dimenzióból álló szindrómaként írja le a kiégést: (a) testi/érzelmi kimerülés, (b) csökkent „teljesítésérzet” és (c) a sport leértékelése.

A stresszel és a kiégéssel kapcsolatos kutatások eredményei szerint a stresszről a kiégés (vagy legalábbis annak dimenzióinak) prediktoraként beszélhetünk. Malinauskas és mtsai. (2010) kutatásában a magas észlelt stressz szinttel jellemezhető egyetemi edzők 44,3%-a beszámolt a kiégés tüneteiről. Kelley és mtsai. (1994) azt tanulmányozták, hogy az észlelt stressz vajon előrejelezte-e a három kiégés-dimenziót edzőknél. Az eredmények szignifikáns kapcsolatot mutattak: magasabb észlelt stressz magasabb szintet jelzett előre mindhárom dimenziónál. 50%-ot, illetve 43%-ot magyarázott az érzelmi kimerültség varianciájából férfiaknál, illetve nőknél; 24, illetve 14%-ot a deperszonalizációt (ez ekvivalens a sportolóknál vizsgált sport leértékelése dimenzióval) illetőleg; valamint 23, illetve 10%-ot a személyes teljesítés varianciájából.

A kiégés, annak előrehaladtával, számos fiziológiai (fejfájás, álmatlanság, fáradtság, rossz étvágy, betegségre való nagyobb fogékonyság), pszichológiai (negatív belső beszéd, depresszió, nehézségek az interperszonális kapcsolatok terén) és viselkedéses (teljesítménycsökkenés, mozgásból való kivonódás, lemorzsolódás, merevség) szintű tünettel jár (Dubuc-Charbonneau & Durand-Bush, 2015; Kania és mtsai., 2009; Smith, 1986). Tehát a kiégés következményei a személyiség minden szintjére hatással van (De la Fuente és mtsai., 2015).

Némely tanulmány rávilágított a depresszióra mint a kiégés egy fontos kimenetére, Rössler (2014) meg is erősítette, hogy a kiégés mediátor változó lehet a depresszió vagy hasonló mentális zavar esetében. Ez azért is kiemelten fontos, mert a testmozgás maga is összefüggésben áll a depresszió változásaival (Annesi, 2010).

Markser (2011) azt állítja, hogy a depresszió az egyik leggyakoribb mentális zavar sportolók körében és felvethetjük, hogy a depressziót a fizikai stresszre adott mentális válaszként fogjuk fel. Gerber és mtsai. (2013) megerősítették, hogy a kiégést a depresszív zavarok előzményének tekinthetjük. Azonban, Hakanen, Schaufeli és Ahola (2008) felhívja a figyelmet arra, hogy az ok-okozati összefüggés nincs letisztázva. A hasonló tünettan miatt fogalmi átfedés van a kiégés és a depresszió között (Bianchi, Schonfeld & Laurent, 2015; Leiter & Durup, 1994; Taris, 2006).

Mindent összevetve, a kiégés eredetét vizsgáló tanulmányok arra a megállapításra jutottak, hogy a kiégés a krónikus stressz folyamatának következménye.

A jelen kutatás hipotézisei a következők: 1) sport kontextusban a stressznek pozitív közvetlen hatása van a kiégésre; 2) sport kontextusban a kiégésnek szintén pozitív közvetlen hatása van a depresszióra; 3) a stressznek kétféle hatása van a depresszióra: egy közvetlen, és egy közvetett a kiégés mediálásával.

Módszer

453 spanyol sportoló vett részt a kutatásban, akik véletlenszerűen lettek kiválasztva a következő keretek között: betöltötték 13. életévüket, és legalább 9 hónapot edzenek egy évben. A résztvevők 68,7%-a férfi, 31,3%-a nő, 13-tól 29 éves korig (M = 18,94; SD = 3,85). A heti edzések száma 1-től 10-ig terjedt (M = 4,56; SD = 1,8), amelyek 60-tól 240 percig tartottak (M = 113,08; SD = 30,37) edzésenként. Egy sportoló sportágában addig eltöltött ideje átlagosan 7,23 év volt (SD = 4,34). A megmérettetések szintjeit is megkülönböztették mintájukban: a sportolók 19,6%-a helyi, 35,1%-a regionális, míg 45,3%-a országos szinten versenyez.

A kutatásban felhasznált két eszköz az Athlete Burnout Questionnaire (ABQ), illetve a Depression Anxiety Stress Scales (DASS-21). Az ABQ egy ötfokú Likert-skála, három alskálából, és 15 itemből áll, és az érzelmi és fizikai kimerültséget, a leértékelést és a csökkent teljesítésérzetet méri (Raedeke & Smith, 2001, 2009). A DASS-21 (Bados, Solana & Andrés, 2005) pedig a depresszió és az észlelt stressz mértékét mérte a sportolóknál. Ez egy négyfokú Likert-skála. A stressz alskálát illetően némi változtatást alkalmaztak az itemeknél, hogy minél inkább a sport témaköréhez illesszék azokat.

Telefonon keresték fel a klubok menedzsereit, illetve edzőit a közös munka érdekében, rajtuk keresztül érték el a sportolók beleegyezését. Az adatgyűjtés a klubok telephelyén történt, mindig edzések előtt. Három pszichológus végezte az adatfelvételt, méghozzá standardizált protokoll szerint, annak érdekében, hogy a lehető leginkább egyenlő legyen az instruálás.

Eredmények

Az adatok feldolgozása előtt ellenőrizték, hogy nincs-e kiugró vagy hiányzó adat, majd leíró statisztikát alkalmaztak az átlag, a szórás, a ferdeség és a csúcsosság megállapítására. Végül, structural equation modeling megközelítést alkalmaztak a hipotézisek ellenőrzésére.

A kovariancia szerkezeti modellje a három mérési almodellt és annak szerkezeti kapcsolatait mutatja. A stressz közvetlen hatással van a depresszióra, és közvetett hatásai vannak a kiégésen keresztül, amely részben mediálja a stressz és a depresszió közötti kapcsolatot.

Az összes item faktorsúlya szignifikáns volt, és az ABQ elsődleges faktorainak faktorsúlya a kiégés általános faktorán. Az érzelmi és testi kimerültségnek 0,59 (p < .001), a leértékelésnek 0,6 (p < .001), a csökkent teljesítésérzetnek pedig 0,7 (p < .001) lett az értéke.

Továbbá statisztikailag szignifikánsak voltak a hipotézisben elvárt irányvonalak is, a következő eredményekkel: az első hipotézis ellenőrzése szerint a stressznek pozitív, közvetlen hatása van a kiégésre 0,66-os értékkel (p < .001). A második hipotézis ellenőrzése szerint a kiégésnek pozitív, közvetlen hatása van a depresszióra 0,53-as értékkel (p < .001). A harmadik hipotézis ellenőrzése szerint a stressz két úton is hat a depresszióra: egyrészt közvetlenül (0,24; p < .001), másrészt pedig a kiégésen keresztül közvetetten (0,349; p< .001). A modell 43%-ot magyaráz a kiégés teljes varianciájából (R² = .43; p < .001), illetve 50%-ot a depresszió teljes varianciájából (R² = .50; p < .001).

Diszkusszió

A tanulmány célja az volt tehát, hogy kidolgozzanak egy modellt, mely az észlelt stressz, a kiégés és a depresszió közti kapcsolatokat reprezentálja. E három konstruktumnak nagy szerepe van a sport témakörében, a kapcsolatukat eddig viszont csak részben tanulmányozták, mindig párban vizsgálva őket.

Az első levont következtetés egyezik a sok, már előzetes megállapítással: az észlelt stressz a kiégésnek egy hiteles prediktor változója. Minél magasabb az észlelt stressz, annál nagyobb eséllyel jelenik meg kiégés (Cohn, 1990; Kallus & Kellman, 2000; Kania és mtsai., 2009; Kelley, 1994; Kelley & Gill, 1993; Malinauskas és mtsai., 2010; McLaine, 2005; Martin és mtsai., 1999; Moen és mtsai., 2015; Raedeke & Smith, 2004; Silva, 1990; Smith és mtsai., 2010). Számos tanulmány alátámasztja, hogy a kiégés következménye lehet egy hosszabb távú stresszes időszaknak, intenzitása pedig függhet annak testi és/vagy pszichológiai mértékével (Moen és mtsai., 2015). Ugyanezen a vonalon maradva, bármely faktor, ami hozzájárul a stressz csökkentéséhez, potenciálisan a sportolók kiégésének megelőzője is lehet (Gustafsson, Skoog, Davis Kenttä & Haberl, 2015).

A kiégés és depresszió közti kapcsolatot illetőleg már kisebb bizonyosságról beszélhetünk. Némely források szerint a depresszió lehet a kiégés pszichológiai (Kania és mtsai., 2009; Smith, 1986; Vealey és mtsai., 1992) vagy fiziológiai (Dubuc-Charbonneau & Durand-Bush, 2015) következménye, mások viszont nem teljesen biztosak a kettő közötti ok-okozati viszony fennállásában (Hakanen és mtsai., 2008). Ennek oka a kettő közötti részleges átfedés lehet, mivel a két konstruktumnak vannak megegyező tünetei (Leiter & Durup, 1994; Taris, 2006). Eme tanulmány valós bizonyíték lehet arra, hogy a kiégést mint a depresszió pozitív prediktoraként említsük. Más tanulmányok szintén osztják ezt a feltételezést.

Végül, kutatásuk megmutatja, hogy az észlelt stressz milyen módon lehet prediktor változója a depressziónak, mind direkt és indirekt módon. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a depresszió gyakran együtt jár poszttraumás-stressz szindrómával (Rogers, Mallinson & Peppers, 2014), de a depresszió és a mindennapi stressz mennyiségének kapcsolatát még tovább kell vizsgálni, mivel még nincs elég kutatás ebben a témában. Moen és mtsai. (2015) felvetik, hogy, amíg a kiégéssel kapcsolatos kutatások nagyrészt a pszichoszociális faktorokra fókuszálnak, addig a stressz az alkalmazkodással kapcsolatos nehézséggel és az alulteljesítéssel van kapcsolatban. Kifejezik, hogy fontos lenne még több kutatást végezni a két változó közti kapcsolatról, különböző kontextusokban, hogy jobb következtetéseket lehessen levonni.

A kutatás gyengesége, hogy az összes mérést egyszerre végezték. Ahhoz, hogy ok-okozati viszonyt tárjunk fel, longitudinális tanulmányt kéne prezentálni, ahol először az észlelt stresszt, aztán a kiégést, végül pedig a depressziót jelenítjük meg.

A  pszichológia jóllét, mint az alkalmi szex kapcsolatokban való részvétel és tapasztalatok előre jelzője serdülők körében: Rövidtávú prospektív tanulmány

Dubé, S., Lavoie, F., Blais, M., Hébert, M., (2017) Psychological Well-Being as a Predictor of Casual Sex Relationships and Experiences among Adolescents: A Short Term Prospective Study. Canadian Institutes of Health Research, 46 (6), 1807-1818. doi:10.1007/s10508-016-0914-0.

Készítette: Szabó Kitti

Absztrakt

Jelen kutatás célja, hogy feltárja az összefüggést a pszichológiai jellemzők és az alkalmi szexkapcsolatokban való részvétel és tapasztalatok (casual sex relationships and experiences-CSREs) között. 2601 középiskolás diákból álló mintán hat hónapot átölelően vizsgálták a lehetséges változókat az egy éjszakás kalandokban (One-night stands-ONS) és „barátság extrákkal” (Friends with benefits-FWB) kapcsolatokban résztvevő szexuálisan aktív serdülők körében. Továbbá vizsgálták a pszichológiai jóllét meghatározóit (pszichológiai distressz, önértékelés, öngyilkossági gondolatok, alkohol- és drog fogyasztás) a nemi különbségek tekintetében. Az eredmények azt mutatják, hogy fiúk körében a gyakori alkoholfogyasztás (heti 1-2 vagy több), illetve lányok körében a gyakori alkohol- és drogfogyasztás összefüggésben áll az alkalmi szexkapcsolatokban való részvétellel. Az öngyilkossági gondolatok összefüggést mutatnak a „barátság extrákkal” típusú kapcsolatok felé való nyitottsággal és részvétellel, illetve az egy éjszakás kapcsolatokban való részvétellel lányok körében. Fiúk esetén a pszichológiai distressz az egy éjszakás kapcsolatok felhagyásával állt összefüggésben.

Elméleti bevezető

A CSREs témaköre kevésbé kutatott serdülők körében, azonban a legtöbb tinédzsernek legalább egy alkalmi szexkapcsolata volt már. Habár ezen kapcsolatokra úgy tekintenek, mint amik előidézői vagy okai a veszélyeztetett a pszichológiai jóllétnek serdülő és fiatal felnőttkorban, a kutatások nem támasztják ezt alá egyértelműen, ugyanis eltérő eredmények születtek mindkét nem tekintetében. Jelen kutatás a változók közül a pszichológiai jóllétre fókuszál, amely előre jelzője lehet a CSREs-nek, melynek vizsgálatához prospektív longitudinális modellt alkalmaztak a serdülők reprezentatív mintájából kiválasztott részmintán. A korábbi kutatások a depresszióra és a depressziós tünetekre fókuszáltak, jelen kutatásban azonban a pszichológiai jóllét fentebb említett öt aspektusát helyezték a fókuszba. További eltérés a korábbi vizsgálatoktól, hogy a CSREs két formáját különítették el, nevezetesen az egy éjszakás kapcsolatokat (One-night stands-ONS ) és a „barátság extrákkal” (Friends with benefits-FWB) típusú kapcsolatokat. Az ONS definíció szerint egy nem tervezett szexuális érintkezés két ember között, akik nem ismerik egymást vagy csupán ismerősök és akik nem tervezték, hogy egy párt fognak alkotni. FWB esetén a szexuális érintkezés többször történik meg két ember között, akik nincsenek szerelmi kapcsolatban. Valamint jelen tanulmány nem csak az alkalmi szexuális kapcsolatba való belekezdés módját vizsgálja, hanem a hat hónapos periódus alatt ezen kapcsolatokban való benne maradást és ezen kapcsolatokkal való felhagyás módját is. Ez a rövid idejű tanulmányozás is segíthet a bekövetkezett változások mentén azonosítani, hogy mely minták mutatnak összefüggést a pszichológiai jólléttel (pl. externalizáló tünetek) és melyek azok az alkalmi szexuális kapcsolatok, amelyek a fiatalok normál fejlődéssel összefüggő szexuális kíváncsiságát hivatottak kielégíteni.

Pszichológiai jóllét és az alkalmi szexkapcsolatok és tapasztalatok

Jelen tanulmányban a depressziós tüneteket, az öngyilkossági gondolatokat, önértékelést, illetve az alkohol- és drogfogyasztás gyakoriságát vizsgálták serdülők körében, mint a CSREs lehetséges előre jelzőjét. Korábbi longitudinális kutatásban úgy találták, hogy a depressziós tünetek 12-17 éves korban megnövelik a CSREs valószínűségét. Ikervizsgálatokban ugyanakkor nem találtak összefüggést a kettő között. Az öngyilkossági gondolatok jelenléte szintén az alacsony pszichológiai jóllét mutatója és növeli a CSREs esélyét, különösen lányok esetén. Az alacsony önértékelés összefüggésben áll a kockázatos partnerek választásával és a szexuális szokásokkal. Magasabb önértékelés egy védőfaktor lehet a CSREs tekintetében. Ugyanakkor más kutatásban nem találtak hasonló összefüggést az önértékelés és a CSREs között sem férfiak, sem pedig nők esetében.

Az alkohol- illetve drogfogyasztás az alacsony pszichológiai jóllét viselkedéses kifejeződéseként értelmezhető, így ezek az alkalmi szexuális kapcsolatok legerősebb prediktorai lehetnek. Longitudinális vizsgálatban kimutatták, hogy azoknak a serdülőknek, akik gyakran fogyasztanak drogot vagy alkoholt, több szexuális partnerük van. A korábbi kutatások eredményei nem támasztják alá egyértelműen a depressziós tünetek, az öngyilkossági gondolatok, illetve az önértékelés hatását a CSREs-re, ugyanakkor az alkohol-és drogfogyasztás predikciójval kapcsolatban meglehetős konszenzus mutatkozik az eredményekben.

Nemi különbségek

A nem meghatározó szerepet játszhat a pszichológiai jóllét és CSREs kapcsolatában. A CSREs-sel kapcsolatos ellentmondó vizsgálati eredmények miatt fontos lehet a nemi különbségek vizsgálata a szexuális viselkedés tekintetében.

Jelen tanulmány

Jelen vizsgálatban a következő hipotézisek kerültek felállításra: 1, Pszichológiai distressz megnöveli a valószínűségét az ONS, illetve a FWB kapcsolatban való részvételnek fiúk és lányok esetében is. 2, Az öngyilkossági gondolatok növelik az esélyét a FWB típusú kapcsolatban való részvételnek lányok esetében. 3, A gyakori alkohol- és drogfogyasztás növeli az ONS, illetve FWB típusú kapcsolatokban való részvétel esélyét fiúk és lányok esetében is. Valamint jelen kutatás vizsgálja az önértékelés hatását az alkalmi szexuális kapcsolatban való részvétel tekintetében.

Módszer

Résztvevők

Randomizált eljárással került kiválasztásra 34 Quebec-i középiskola, ahonnan 14-20 év közötti diákok kerültek a mintába. 6540 résztvevő került a súlyozott mintába, az elemzés pedig a szexuálisan aktív serdülőkre fókuszált. Ez alapján a mintába 2601 fő került, ennek 58,3 %-a nő, 41,7 %-a férfi.

Eszközök

CSREs-   Két csoport alapján vizsgálták: a T1 csoportban az elmúlt 12 hónapra vonatkozóan, míg a T2 csoportban az elmúlt hat hónapra vonatkozóan. A szexuális érintkezés típusa (szexuális érintés, orális, vaginális vagy anális közösülés) és ezek gyakorisága (egyszer vagy többször, mint egy) mindkét esetben megkérdezésre kerültek. Jelen kutatásban az ONS és a FWB nem az érintkezések gyakorisága alapján, hanem az alkalmi partner típusa szerint került elkülönítésre. Illetve a nem szerelmi és a szerelmi szexuális együttlét is elkülönítésre került.

A válaszok alapján a kutatók négy csoportot hoztak létre. A referencia csoportba azok a serdülők kerültek, akik szexuálisan aktívak, volt szexuális kapcsolatuk, de ezek nem egy éjszakás vagy barátság extrákkal típusú kapcsolatok voltak. Azok, akik az elmúlt 12 hónapban nem, de az elmúlt 6 hónapban részt vettek alkalmi szexuális kapcsolatokban kerültek a „belépő” csoportba. Azon serdülők, akik az elmúlt 12 hónapban igen, de az elmúlt hat hónapban már nem vettek részt ezen kapcsolatokban „abbahagyók/kilépők” csoportba kerültek, akik pedig mindkét terminusban létesítettek alkalmi szexuális kapcsolatot a „folytatók/fenntartók” csoportba tartoztak.

Pszichológiai distressz- Ezen változó mérésére a 10 tételes Pszichológiai Distressz Skálát alkalmazták. A résztvevők 5 pontos skálán értékeltek 1-től (Soha) 5-ig (Mindig). A skálán elért magasabb pontszám magas distresszt jelez.

Önértékelés mérésére az Önjellemző Kérdőív III (SDQ-III) szolgált. A tételeket 5 pontos skála segítségével tudták a résztvevők értékelni (1= egyáltalán nem jellemző;5 = nagyon jellemző). Magasabb pontszám magasabb önértékelést jelez.

Öngyilkossági gondolatok meglétére 1 kérdéssel kérdeztek rá: „Gondolkoztál-e már komolyan azon, hogy öngyilkos leszel?”

Alkohol- és drogfogyasztás gyakorisága- A 3 tétel az alkohol- és a drogfogyasztás elmúlt 12 hónapban mutatott gyakoriságát mérték. Az itemeket 0-tól 5-ig terjedő skálán értékeltek.

Eredmények

A pszichológiai jóllét az alkalmi szexuális kapcsolatokba való részvételre gyakorolt hatásának teszteléséhez multinominális regressziót használtak. Az alkalmi szexuális kapcsolatok két formáját külön tesztelték, illetve a nemet, mint moderátor változót emelték be a vizsgálatba. Az eredmények azt mutatják, hogy a nem befolyásolja a pszichológiai jóllét változóinak és a CSREs időbeni eloszlásának összefüggését.

Az eredmények azt mutatják, hogy tízből három serdülő létesített alkalmi szexuális kapcsolatot a vizsgált időszakon belül. Ezen kapcsolatok inkább barátság extrákkal típusú, mint egy éjszakás kalandok voltak. A nemek között is találhatóak különbségek, ugyanis az eredmények azt mutatják, hogy inkább a lányokra jellemző, hogy felhagynak az ONS-sal, míg a fiúknál valószínűbb, hogy hosszabb ideig is fenntartják ezen szexuális kapcsolatokat. Ennek hátterében az állhat, hogy a lányokat kevésbé elégítik ki az ilyen típusú szexuális érintkezések.

Jelen kutatás fő eredménye az, hogy fiúknál a pszichológiai distressz erős kapcsolatban áll az ONS felhagyásával a hat hónapos periódus alatt. Ez ellentmond az első hipotézisnek, amely feltételezése szerint a magasabb distressz esetén mindkét nemnél valószínűbb a CSREs. Más kutatások eredményei alapján ennek hátterében az állhat, hogy a magas distressz miatt a fiúk elveszítik érdeklődésüket vagy esetleg hiányoznak a készségeik, energiájuk vagy magabiztosságuk, amelyekre szükség van ahhoz, hogy újabb egy éjszakás kapcsolatba vágjanak bele.

 A második hipotézis feltételezése igazolást nyert, azaz lányok esetében az öngyilkossági gondolatok jelenléte összefüggést mutatott a FWB-vel és az ONS-ban való részvétellel. Kutatások alapján e jelenség hátterében álló mechanizmus az lehet, hogy ezen lányok szociálisan izolálódnak és az alkalmi szexuális érintkezések a másokkal való kapcsolatteremtést szolgálják. Az ONS szolgálhat megküzdésként is az öngyilkossági gondolatokkal, illetve ezen kapcsolatok segíthetnek a lányoknak, hogy vonzóbbnak érezzék magukat anélkül, hogy egy romantikus kapcsolatban elköteleződnének. A FWB-ben való részvételt pedig az a hit vezérelheti, hogy több bizalmat, intimitást és biztonságot nyújtanak. Azonban az eredmények azt mutatják, hogy ezek sokkal inkább a szexualitásról szólnak, mintsem az intimitásról.

Az eredmények alapján a gyakori alkohol- és drogfogyasztás mindkét nem esetében együtt járt a CSREs-sel. Lányok esetében, az alkohol vagy drog hatására létesített alkalmi kapcsolatokkal való felhagyás hátterében az állhat, hogy szégyellték vagy lelkiismeretfurdalásuk volt miatta, illetve úgy érezték, hogy ez nincs összhangban az értékeikkel.

Fiúknál a hírnév és a népszerűség növelése, valamint az izgalom utáni vágy hozzájárulhat a gyakoribb alkoholfogyasztáshoz és a több ONS-hoz. Az alkohol még inkább szociábilissá teszi a fiúkat, illetve megadja nekik azt a bátorságot, hogy „megszerezzék” a lányokat. Az alkoholfogyasztás fiúknál az alacsonyabb pszichológiai jóllét viselkedéses kifejeződése lehet, amelynek következménye szintén a pszichológiai és viselkedési problémákat jelző túlzott CSEs.

Korlátok és kitekintés

A kutatás korlátjának tekinthető, hogy a hat hónapos periódus talán nem elegendő a pszichológiai jóllét hatásának vizsgálatára, így a későbbi kutatások során javasolt lehet a hosszabb időintervallumú vizsgálat. Továbbá kvalitatív vizsgálatokkal érdemes lenne annak a vizsgálata is, hogy milyen személyi vagy kapcsolati mintázatok jellemzik CSREs-t, ami segíthet megérteni a CSREs-hez való kötődés és az alacsony pszichológiai jóllét kapcsolatát. A CSREs melletti elköteleződési váltások jobb megértése érdekében fontos lehet a kapcsolatok intenzitásának a vizsgálata is. Illetve annak a vizsgálata is érdekes eredményeket hozhat, hogy milyen partnerrel (idegennel, interneten keresztül ismeri meg stb.) kerül kapcsolatba a serdülő. Fontos annak a tisztázása is, hogy ezen kapcsolatok a nem megfelelő fejlődés következményei vagy esetleg más pszichoszociális nehézség megnyilvánulása, esetleg megküzdési stratégia.

A Magányosság és a  Telomerek hossza: az immunrendszer és paraszimpatikus funkciók kapcsolata a  gyorsított öregedéssel

Wilson, S. J., Woody, A., Padin, A. C., Lin, J., Malarkey, W. B., & Kiecolt-Glaser, J. K. (2018). Loneliness and Telomere Length: Immune and Parasympathetic Function in Associations With Accelerated Aging. Annals of Behavioral Medicine. https://doi.org/10.1093/abm/kay064

Készítette: Vida Zsófia

Absztrakt:

Cél: A jelen tanulmány célja, hogy a magányosság, a herpesz vírus reaktivációja és a telomerek hossza közötti kapcsolatot vizsgálja, moderálva a hatásokat a paraszimpatikus aktivációval, egészséges, középkorú és idős emberek körében.

Módszer: A mintát 113 egészséges, 40-85 év közötti férfi és nő alkotja, akik körében vérvételt végeztek. A vérvételt követően a vérmintákban a következőket elemezték: telomerek hossza, herpeszvírusok, cytomegalovírus (CMV), Epstein-Barr vírus (EBV). Ezen kívül mérték még a szívfrekvencia variabilitást (HRV), ami a paraszimpatikus működések mutatójaként szolgál, valamint a résztvevők beszámoltak a magányossággal összefüggő érzéseikről is.

Eredmények: Azok a magányos emberek, akiknek paraszimpatikus aktivitásuk alacsonyabb, magasabb herpeszvírus aktivációval és rövidebb telomer hosszal jellemezhetőek, összehasonlítva a kevésbé magányos részvevőkkel, figyelmen kívül hagyva a demográfiai jellemzőket, a betegségmagatartást, a pihenő állapotban mért pulzusszámot és szociális háló méretét. Viszont a magányosság abban az esetben, ha magasabb a mért szívfrekvencia variabilitás, tehát a paraszimpatikus működés, akkor a magányosságot nem kísérték a rövidebb telomerek és a CMV reaktivációja. Ezzel ellentétben a nagyobb mértékű CMV és EBV reakció befolyásolta a telomerek hosszát.

Konklúzió: Ezek az adatok arra utalnak, hogy egy új megközelítés lehetséges a paraszimpatikus működés a magányosság és a sejtek öregesése között.

1.      Bevezetés

A magányos embereknél fokozottan nagyobb mértékben alakulhatnak ki krónikus betegségek, valamint az idő előtti elhalálozás esélye is megnő (metaanalízisek eredménye szerint 26%-al), s ezek hátterében valószínűleg a sejtek öregedése állhat. Viszont a magányosság gyakran együttjárást mutatat, az alkoholhasználattal, depresszióval, dohányzással, droghasználattal, mozgásszegény életmóddal, amelyek, mind további kockázati tényezők lehetnek, a korai halálozás esetében, de a magányosság és a korai öregedés közötti kapcsolat ezen tényezők bevonásán túlmutat. A telomerek rövidülése tulajdonképpen a sejtes öregedés tükröződése, ami bejósolja a halálozást és az azzal összefüggő betegségek megjelenését. Számos eddigi kutatás támasztja alá, hogy a szociális diszfunkció, hatással, van a telomerek rövidülésére. Ezen felül a magányosság növelheti öregedést, bizonyos vírusok reaktivációja által. Például a CMV herpeszvírus aktivációja elősegíti a T-sejtek nagyobb mértékű osztódását, ami pedig rövidebb telomerekhez vezethet. Ezen felül az is befolyásoló tényező, hogy a magányos emberek, hogy reagálnak a mindennapi stresszre. Korábbi kutatások eredménye alapján a magányosan élő emberek sokkal intenzívebb szimpatikus válaszokat adnak az akut stresszre, ami növeli a herpesz vírusok reaktivációját, ami pedig a telomerek rövidüléséhez vezethet. A paraszimpatikus funkciók viszont képesek lehetnek e hatások modulálására. Összehasonlítva az alacsonyabb és magasabb szívfrekvencia variabilitású (HRV) embereket, elmondható, hogy akik alacsonyabb értékeket mutatnak, kevesebb érzelemregulációs nehézséggel, jobb stresszkezeléssel, magasabb amygdala aktivációval és mediális pre-frontális kéreg aktivációval jellemezhetőek, amelyek, az érzelmek értékelése és a fenyegetettség értékelése szempontjából jelentős agyi területek, az érzelemszabályozás során. Ezek alapján először azt feltételezzük, hogy a szívfrekvencia variabilitás kapcsolatban áll a herpeszvírusok aktivációjával és a telomerek hosszával, ami alapján feltételezzük, hogy a magányos embereknél az alacsonyabb paraszimpatikus aktiváció miatt, a vírusok reaktivációja magasabb mértékű, valamint a telomerek hossza is rövidebb, mint a nem magányos emberek körében. Valamint a korábbi kutatások alapján feltételezzük, hogy a magasabb (HRV) védi az embereket a vírusok reaktivációjától és a telomerek idő előtti rövidülésétől.

2.      Módszer

A részvevők 40-85 (M=51) év közötti, olyan férfiak és nők, akik hetente kevesebb, mint két órát töltenek aktív testedzéssel és a BMI indexük 22,5-40 között helyezkedik el. Ezen kívül kizáró tényező, valamilyen krónikus betegség megléte pl.: cukorbetegség, gyulladásos betegségek, autoimmun betegségek, daganatos megbetegedések. A vizsgálatban továbbá nem vehettek részt, azok, akik szerhasználók (alkohol, drog, dohányzás), depresszióval, vagy szorongással küzdenek. A mintát végül 113 személy alkotja.

A részvevők első körben vérvételen vettek részt, s ezt követően a vérmintákban a következőket elemezték: telomerek hossza, herpeszvírusok, cytomegalovírus (CMV), Epstein-Barr vírus (EBV). Ezen kívül mérték még a szívfrekvencia variabilitást (HRV), ami a paraszimpatikus működések mutatójaként szolgál. A résztvevők ezen felül beszámoltak a magányossággal összefüggő érzéseikről is, amit a 4-itemes New York University Loneliness skálával (NYUL) mértek. A szociális izolációt a Social Network Index-el állapították meg, valamint az alvás minőségét is vizsgálták Pittsburgh Sleep Quality Index (PSQI) segítségével. A fentebb említett hipotézisek vizsgálatához regressziós modelleket alkalmaztak.

3.      Eredmények

A minta nagy részét fehér (71%) nők alkották (67%), akik főiskolai, vagy magasabb végzettséggel rendelkeztek (71.7%). A 113 résztvevő telomer adatai alapján 55 (48,7%) volt CMV pozitív; 106 (93.8%) EBV pozitív, s mindössze két részvevő volt, aki mind CMV, mind EBV pozitív volt. Ahogy a hipotézisben is állították a magányosság szignifikánsan előrejelezte a telomerek hosszát, a szívfrekvencia variabilitást tekintetbe véve. Az egészséges középkorú és idős emberek körében a magányosabb emberek, alacsonyabb szívfrekvencia variabilitással (HRV), rövidebb telomer hosszal és magasabb herpeszvírus reaktivációval jellemezhetőek, összehasonlítva azokkal a résztvevőkkel, akiknek szintén alacsonyabb a HRV-jük, de kevésbé magányosak. Akik körében magasabb volt a szívfrekvencia variabilitás a magányosság nem járt együtt a telomerek rövidülésével, és a vírusok reaktivációjával. A vírusok magasabb reaktivációja, viszont együtt járt a telomerek rövidülésével. Ami még elmondható, hogy a magányosság, a telomerek hossza és vírusok reaktivitása közötti összefüggést, nem magyarázzák a demográfiai adatok, a viselkedéses problémák (fizikai tevékenység, dohányzás, kor, nem, faj, oktatás, BMI, alvás problémák, az alkoholfogyasztás vagy a depresszió előzményei). Valamint a nagyobb mértékű CMV és EBV reaktiváció befolyásolta a telomerek hosszát, rövidebb irányba. Amit még találtak, hogy önmagában a magasabb paraszimpatikus aktiváció nem akadályozza meg a magány érzését, és a magány sem csökkenti a paraszimpatikus funkciókat. Valamint az alvást tekintetbe véve, a nem megfelelő alvás kiválthatja az alacsonyabb HRV aktivációt és moderálja a kapcsolatot a magányosság és a rövidebb telomerek között.

4.      Limitációk, következtetések

A kutatás limitációi közé tartozik, hogy a mintát nagyobb százalékban alkotják nők, valamint csak két olyan személy van, aki CMV pozitív volt. Érdemes lehet továbbá a vizsgálatot longitudinális mintavétellel végezni. 

Következtetésképp, fontos szempont a magányos emberekkel való törődés, foglalkozás. Ugyanakkor a növekvő szociális támogatás nem feltétlenül csökkenti a magányosság érzését. Korábbi kutatások alapján, viszont hatásos lehet a kognitív viselkedéses terápiák alkalmazása, a magányosság érzés csökkentésére, ami a kialakult maladaptív szociális kogníciókat és hiedelmeket keretezi újra, valamint szintén korábbi eredmények alapján a mindfulness alapú stresszkezelés is csökkentheti a magányosság érzését. Ezen felül a paraszimpatikus aktivációt figyelembe véve HRV mértéke javítható a biofeedback mechanizmusa révén, például testmozgás végzésével. 

Végezetül a magányosság jelentős kockázati tényező a korai mortalitás szempontjából. A jelen tanulmány az első kulcsfontosságú bizonyítékot hozza arra vonatkozóan, hogy a magány a herpeszvírusok újraaktiválódása, valamint a rövidebb telomerek, a sejtek öregesése miatt fontosak az öregedéssel összefüggő betegség kockázatának előrejelzése szempontjából. Valamint a paraszimpatikus működés központi szerepe miatt a vagus ideg jelentőségét, hangsúlyozza, aminek alacsony működése a magányból eredhet és a felgyorsult sejtes öregedéshez vezethet.

Egy elektromos nikotin-leadó készülék (e-cigaretta) hatása a dohányzás redukálásában és abbahagyásában: egy prospektív 6 hónapos kísérleti tanulmány

Polosa, R., Caponnetto, P., Morjaria, J. B., Papale, G., Campagna, D., & Russo, C. (2011). Effect of an electronic nicotine delivery device (e-Cigarette) on smoking reduction and cessation: a prospective 6-month pilot study. BMC public health, 11(1), 786.

Készítette: Szőcs Henrietta

1.    Absztrakt

1.1  Elméleti háttér: A dohányzás egy olyan függőség, amiből nehéz kitörni, ezért új, fejlettebb programokra van szükség a leszokás támogatásában. Az elektromos cigaretta (e-cigaretta) egy olyan cigarettára hasonlító elektromos nikotin-leadó eszköz, mely segíthet a dohányzóknak ellenállni a cigaretta használatnak. Ennek hosszú távú hatásait még nem vizsgálták.

1.2  Módszer: Ebben a prospektív kutatásban a dohányzási szokások lehetséges változását monitorozták e-cigarettával kísérletező dohányzók körében (akik nem terveznek leszokni). A résztvevőket öt alkalommal vizsgálták: a kutatás kezdetekor, majd 4, 8, 12 és végül 24 héttel később. Az alábbi méréseket végezték: eszközhasználat, elszívott cigaretták száma, kilélegzett szén-monoxid (eCO), dohányzás-redukciói és megtartóztatási arányt, valamint mellékhatásokat és eszközpreferenciákat.

1.3  Eredmények: 50%-os fenntartott redukciót figyeltek meg a naponta elszívott cigaretták számában a 24 hetes mérési időpontban a 40 résztvevőből 13-nál (32,5%), a 25 cigaretta/nap medián 6 cigaretta/napra csökkent (p<0.001). 80%-os fenntartott redukciót 5/40 (12.5%) résztvevőnél, 30 cigaretta/nap-ról 3 cigaretta/napra csökkent mediánnal (p=0.043). A dohányzástól való teljes tartózkodás ugyanebben a mérési pontban 9 személynél volt megfigyelhető (22.5%), melyből 6 a kutatás végénél is használta az e-cigarettát. Összesített adatok alapján a résztvevők 55%-ára volt jellemző a dohányzás 50%-os redukálása vagy megszüntetése, ami összesen 88%-os esést jelentett a naponta elszívott cigaretták számában. Az olyan mellékhatások, mint a száj- (20.6%) és torokirritáció (32.4%), szárazköhögés (32.4%) lényegesen csökkentek a 24. hétre. A résztvevők jó benyomásról és elfogadásról tanúskodtak a termék iránt.

1.4  Konklúzió: Az e-cigaretta használata jelentősen csökkentette a cigaretta fogyasztást szignifikáns mellékhatások okozása nélkül azok között a dohányosok között, akik nem terveztek leszokni.

2.    Elméleti háttér

A dohányzás világszerte problémát okoz az egészségre való káros hatása következtében. Ám az arról való leszokás nem egyszerű feladat, a különböző kutatási eredmények a dohányfüggőség krónikus visszaeső természetét hangsúlyozzák. Bár számos olyan program látott napvilágot, mely a dohányzásról való leszokást hivatott segíteni, sikerességük megkérdőjelezhető (8). Ezért szükség van a leszokást segítő intervenciók további fejlesztésére.

Az elektromos cigaretta dohány égetése nélkül képes nikotinhoz juttatnia a használóját, ráadásul alkalmazása hasonló rituálékkal jár, mint a hagyományos cigarettázás. E-cigarettával végzett korábbi kutatási eredmények szerint az eszköz segített a dohányzásról való leszokásban és javított a dohányzáshoz kapcsolódó tüneteken (11), anélkül, hogy nikotint vagy szén-monoxidot detektáltak volna a kifújt leheletben (12). Ezen eredmények ellenére az e-cigaretta globális vitatéma, így a jelen kutatás az eszköz hatásosságát hivatott tesztelni a dohányzásról való leszokásban, vagy annak gyakoriságának csökkentésében, a mellékhatások és a résztvevők véleményének monitorozásával.

3.    Módszer

A kutatásban 18 és 60 év közötti egészséges dohányosok vehettek részt, akik a vizsgálat kezdetén nem tervezték a dohányzásról való leszokást, már legalább tíz éve dohányoztak, valamint napi legalább 15 szál elszívásáról tanúskodtak. A tanulmány Olaszországban zajlott, a helyi előírásoknak megfelelően kimerítette a természetes megfigyelés kritériumait, így etikai engedélyre nem volt szükség. A vizsgálati személyek írásos tájékoztató és beleegyező nyilatkozattal léptek be a kutatásba.

A kísérleti személyeket a 6 hónapos követési időszak során öt alkalommal vizsgálták. A tanulmány kezdetekor az alábbi méréseket végezték: demográfiai adatok, dohányzási előzmény, évi elszívott dobozmennyiséget, nikotinfüggőség (Fagerstrom Test of Nicotine Dependence [FTND], 13), depresszió (Beck Depression Inventory [BDI], 14), kilélegzett szén-monoxid szint (eCO). A vizsgálati személyeket arra kérték, hogy a kísérlet során vezessenek dohányzási naplót, a kísérlet végén pedig hogy 0-10-ig pontozzák a termékkel való elégedettségüket.

A részvevőket a vizsgálat végére az önbeszámolók szerinti napi elszívott cigaretták száma, valamint kilélegzett szén-monoxid szint objektív mércéje alapján négy kategóriába sorolták: a dohányzást 50%-kal csökkentők (reducers), 80%-kal csökkentők (heavy reducers), a dohányzást elhagyók (quitters), valamint akik egyik fenti kategóriába sem illettek be (failures).

4.    Eredmények

A vizsgálati kritériumokat teljesítő 40 főből 27 személy (67.5%) vett részt az kutatás teljes egészében. Az eredményeket Spearman-féle rangkorrelációs elemzés alapján 50%-os fenntartott redukciót figyeltek meg a naponta elszívott cigaretták számában a 24 hetes mérési időpontban a 40 résztvevőből 13-nál (32,5%), a 25 cigaretta/nap medián 6 cigaretta/napra csökkent (p<0.001). 80%-os fenntartott redukciót 5/40 (12.5%) résztvevőnél, 30 cigaretta/nap-ról 3 cigaretta/napra csökkent mediánnal (p=0.043). A dohányzástól való teljes tartózkodás ugyanebben a mérési pontban 9 személynél volt megfigyelhető (22.5%), melyből 6 a kutatás végénél is használta az e-cigarettát. Összesített adatok alapján a résztvevők 55%-ára volt jellemző a dohányzás 50%-os redukálása vagy teljes megszüntetése, ami összesen 88%-os esést jelentett a naponta elszívott cigaretták számában. Az olyan mellékhatások, mint a száj- (20.6%) és torokirritáció (32.4%), szárazköhögés (32.4%) lényegesen csökkentek a 24. hétre. A résztvevők jó benyomásról és elfogadásról tanúskodtak a termék iránt.

5.    Diszkusszió

A vizsgálat központjában olyan dohányzók álltak, akik nem terveztek volna leszokni az elkövetkező 30 napban, az e-cigaretta segítségével mégis jelentősen csökkent a hagyományos dohányáru használata. Azonban az e-cigaretta biztonságosságát illetően nem rendelkezünk még elengő adatokkal. Rövid távon bizonyos mellékhatásokat váltott ki, mint a száj és/vagy a torok irritációja, valamint szárazköhögés, melyek idővel elmúltak. Hosszú távú egészségre kifejtett hatását még nem ismerjük pontosan, javallata a dohányzás csökkentésének kedvező hatásán alapul.

A vizsgálatból származó adatokat csak annak limitációi tekintetében értelmezendők, mint például a kis elemszám, vagy az önbeszámolókon is alapuló mérési módszer.

6.    Konklúzió

A tanulmány jelentősége, hogy elsőként hangsúlyozza az e-cigaretta hasznosságát a dohányzás csökkentésében olyanoknál,  akik egyébként nem voltak motiváltak erre, ezzel szélesítve ki az intervenciós lehetőségeket. Ezt követően azonban több randomizált kontroll-vizsgálatra van szükség annak tisztázására, hogy az e-cigaretta mennyire biztonságos és hatékony eszköz.

Hogyan gyógyít a  kommunikáció? Kapcsolat az orvos-beteg kommunikáció egyes vonásai és a különböző egészségügyi mutatók kötött

Street Jr, R. L., Makoul, G., Arora, N. K., & Epstein, R. M. (2009). How does communication heal? Pathways linking clinician–patient communication to health outcomes. Patient education and counseling, 74(3), 295-301.

https://doi.org/10.1016/j.pec.2008.11.015

Készítette: Bartók Blanka

Absztrakt

A cikk azért jött létre, mert hiába születtek már korábbi kutatások arról, hogy az orvos és betege közti kommunikáció hatással van az egészségügyi eredményekre, mégsem világos, hogy pontosan milyen mechanizmusok állnak ennek hátterében.

Már maga a beszélgetés is lehet terápiás hatású (pl. a kliens szorongásának csökkentése, megnyugtatása által), viszont sokszor az orvos beteg között lezajlott kommunikáció indirektebb módon is befolyásolja a páciens egészségügyi állapotát. Az interakció közvetlen kimenetelei közé tartozik a kliens megértése, a bizalom és a köztük létrejött megállapodás. Melyek még tovább hatnak a köztes kimenetekre (pl. megnövekedett elfogadás, megfelelőbb öngondoskodási készség), melyek hatnak a beteg egészségére és a jóllétére. A cikk szerzői hét útvonalat különítettek el, melyen keresztül a kommunikáció pozitív hatással lehet az egészségre, ebbe beleértve az egészségügyi ellátáshoz való fokozottabb hozzáférést, betegek ismeretének és megértésének növekedését, jobb orvosi döntést, fokozott terápiás szövetséget, fokozott társas támogatást, kliens ágencia érzetének fokozódását illetve jobb érzelem kontrollt.

A cikk egy olyan alapot szeretne biztosítani, amire későbbi kutatások építhetnek, ha céljuk a kommunikáció és az egészségügyi eredmények közötti kapcsolat feltárása. A cikk legvégén a szerzők egy kutatási program javaslatot is megfogalmaznak.

Ezenkívül a cikk gyakorlati haszna, hogy már most felhívja a terapeuták és kliensek figyelmét, arra, hogy ki kéne használniuk a kommunikációban rejlő gyógyító erőt.

Bevezetés

Orvos-beteg kommunikáció és hatásai: A tudomány jelenlegi állapota

Azokat a kutatásokat, melyben a kommunikáció pozitív egészségügyi hatásait nézték két csoportra oszthatjuk. Az egyikben azok a kutatások szerepelnek, ahol randomizált kontrollált vizsgálatokat végeztek azért, hogy megnézzék, hogyan változnak a különböző orvos-beteg kommunikációs stílusok és az orvosi döntések. Egy összefoglaló tanulmányban bebizonyították, hogy a kommunikációs intervenciók hatására, melyben az orvosok például több kérdést tettek fel a betegeknek és többször helyezték a pácienst a beszélgetés középpontjába megnövekedett az orvos-beteg közti kommunikáció hatékonysága. Mégis a gyógyulásnak csak kevesebb, mint a vizsgálatok felében (44%) lett pozitív kimenetele. A korábbi kutatások különböző kimentelei azzal magyarázhatók, hogy az egyes kutatásokban más-más hatásokat vizsgáltak, illetve más- más módszerekkel mérték a változókat, vagy kicsi volt a minta elemszáma.

A másik típusú kutatási csoportba, olyan keresztmetszeti leíró tanulmányok tartoznak, melyek korrelációs kapcsolatokat kerestek az orvos – beteg kommunikációs viselkedése és az egészségügyi eredmények között.  Például különböző jegyei a beteg központú kommunikációnak (pl. orvosok érthető magyarázata, az orvos együttérzése, a beteg aktív részvétele, illetve a beteg bevonása a döntéshozásba) fordítottan korrelált a vérnyomás és a szorongás szintjével illetve a szervi megbetegedésekkel. Más kutatások viszont nem találtak vagy vegyes kapcsolatot találtak a kommunikáció és az egészségi állapot között.  Az eredmények közötti következetlenségeket több tényező okozhatta. Először is köszönhető lehet annak, hogy nem határozták meg azokat a folyamatokat, melyek összekötik a kommunikációt az egészségi állapottal. Ezenkívül a legtöbb kutatás korreláció, vagyis nem tár fel ok-okozati következtetéseket. Például a cikk szerzői egy korábbi kutatásukban azt találták, hogy a cukorbeteg betegeknek szegényebb anyagcsere szabályozásuk volt olyan nővérekkel való konzultáció után, akik több irányító kommunikációs stílust használtak (pl. megszakítás, irányelvek, egyet nem értés). Ami eredményezheti azt, hogy a beteg kevésbé vonódott be a döntés hozatalba, ami az elfogadás és a kezelés megértésének csökkenését eredményezheti. Viszont egy alternatív magyarázat az is lehet, hogy a beteg nem volt kooperatív és elfogadó és emiatt volt irányító a kommunikációs stílusa a nővérnek. Tehát nem tiszta, hogy mi miatt alakult ki a helyzet, ami téves magyarázathoz vezethet.  

Az sem tiszta, hogy a kommunikációnak melyik apektusa mit okoz. Több kutatás azonosította már a beteg központú kommunikáció kulcs elemeit, mint például: információ csere, bizonytalanság kezelése, beteg önmenedzselésének lehetővé tétele, érzelemre adott válasz, orvos-beteg kapcsolat támogatása, közös döntés hozás. Azt viszont nem tudjuk, hogy ezek közül a részek közül melyik vezet jobb egészséghez. Például egy randomizált kontrollált vizsgálatban az orvos kommunikációs intervenciója abból állt, hogy aktívan kellett hallgatnia a beteget (cukorbetegekről volt szó) és tárgyalási készségét kellett alkalmaznia. Akik az intervenciós csoportban voltak jobban meg voltak elégedve az orvossal való találkozással és magasabb jóllétről számoltak be. Mégsem volt ez hatással az anyagcsere folyamataikra és több súlyt szedtek fel. Tehát összefoglalva a kettőt: jobb érzéseik voltak az egészségükkel kapcsolatban, de egészségügyi mutatóikban ez a jóllét nem nyilvánult meg.  

Ezenkívül az is probléma, hogy a kutatások ritkán helyezik a beteg orvos kommunikációt tágabb környezetbe (fiziológiai, személyes és szociális meghatározottságát ritkán nézik). Illetve az is fontos, hogy lehet, hogy a kommunikáció nem közvetlenül az egészségre hat, hanem viselkedéses változást indukál, aminek lesz a későbbiekben egészségbefolyásoló hatása.

Negyedik probléma a mérés. Például gond lehet az, hogy az orvos hiába tájékoztatta a beteget, nem biztos, hogy az kellően informatív volt a beteg számára, illetve nem biztos, hogy megértette azt. Illetve a döntés hozásban való részvétel megítélése különbözhet a beteg és a megfigyelő között. Tehát nehéz, meghatározni, hogy hogy mérjünk egy adott konstruktumot.

Összességében azt mondhatjuk, ahhoz, hogy megértsük hogyan hat az orvos beteg kommunikáció az egészségre, fel kell tárnunk, hogy a kommunikáció melyik jól definiálható és specifikus aspektusa milyen specifikus változásokat idézhet elő az egészségben, illetve ezeket a hatásokat, hogyan módosítják kontextuális tényezők (mind klinikai tényezők, mind családi, mind szociális faktorok).

Ehhez arra van szükség, hogy a leíró fogalmi kereten túl alkossunk egy teoretikus magyarázó modellt. 

Kommunikáció és a jobb egészség közötti kapcsolat

Mi segíti a fizikai egészséget?

A kommunikáció viszonylatában a megfelelő orvos-beteg konzultáció hatására a beteg megfelelő diagnózist és kezelést kaphat, a beteg részéről pedig magasabb elköteleződésre és gyógyulásba vetett hitre számíthatunk, melyek gyorsabb gyógyulást eredményezhetnek.

Mi javítja a pszichológiai aspektusát az egészségnek?

Az orvos-beteg konzultációnak lehet pozitív direkt hatása az egészség pszichológiai aspektusára, ha az orvos megerősíti a beteget, ha a páciens értékesnek, reménytelinek érezheti magát a találkozó után, vagy ha megnyugtatónak érzi a találkozást. A találkozás indirekt hatása pedig megnyilvánulhat a megfelelő diagnózis elállításán és a kezelésen keresztül.

Kommunikációs utakat, ami jobb egészségi állapothoz vezet a cikk szerzői szerint a következő ábra foglalja össze:  

Útmutatók a jövőbeni kutatáshoz

A jövőbeli kutatások, melyek a kommunikáció és az egészségügyi eredmények közötti kapcsolatot szeretnék feltárni, arra kéne irányuljanak, hogy megtalálják az egyes utakat amin keresztül a kommunikáció hatni tud az egészségre és a jóllétre. Először érdemes lehet az egészség változókat azonosítani és visszakeresni az erre ható közvetlen és közvetett tényezőket, melyek mérhetők és végül meghatározni azt, hogy milyen aspektusai relevánsak az orvos beteg kommunikációnak. A cikk szerzői vettek néhány példát. Például a hipertóniával kezelt betegeknél nagyon fontos, hogy az orvos elérje, hogy a betegek betartsák az előírásokat, míg a rákos betegek fájdalom kezelésénél az orvos-beteg kommunikáció úgy hathat a beteg egészségére, ha a beteg megtanulja hatékonyan és félelem mentes csillapítani a fájdalmát, míg a halálos betegeknél életük utolsó stádiumában a segítő orvosi kommunikáció célja, hogy a beteg és a családja érzelmi jóllétét biztosítsa.

Következtetés

Ezzel a cikkel a szerzők megpróbálták bemutatni, hogy a kommunikáció egyes elemeinek milyen közvetlen és közvetett hatásai vannak a beteg egészség állapotára. Illetve megalkottak egy egyszerű és pragmatikus modellt, amiben megfogalmaztak útvonalakat, melyen keresztül a kommunikáció egyes elemei hathatnak közvetlen és közvetett úton a betegek életminőségére. Ezenkívül a cikk szerzői arra is felhívják a figyelmünket, hogy vegyük mindig számításba a kontextuális tényezőket, mivel nem mindegy, hogy milyen orvosról és betegről van szó, illetve milyen betegségben és a betegség melyik stádiumában áll a páciens, illetve nem szabad megfeledkezni a beteg életkörülményeiről sem. Ezenkívül a cikk szerzői felhívják a figyelmünket, hogy még szigorúbb megközelítésre van szükség mind teoretikus, mind kontextuális, és mérési szinten, ha szignifikáns eredményeket szeretnénk kapni.