A Magányosság és a  Telomerek hossza: az immunrendszer és paraszimpatikus funkciók kapcsolata a  gyorsított öregedéssel

Wilson, S. J., Woody, A., Padin, A. C., Lin, J., Malarkey, W. B., & Kiecolt-Glaser, J. K. (2018). Loneliness and Telomere Length: Immune and Parasympathetic Function in Associations With Accelerated Aging. Annals of Behavioral Medicine. https://doi.org/10.1093/abm/kay064

Készítette: Vida Zsófia

Absztrakt:

Cél: A jelen tanulmány célja, hogy a magányosság, a herpesz vírus reaktivációja és a telomerek hossza közötti kapcsolatot vizsgálja, moderálva a hatásokat a paraszimpatikus aktivációval, egészséges, középkorú és idős emberek körében.

Módszer: A mintát 113 egészséges, 40-85 év közötti férfi és nő alkotja, akik körében vérvételt végeztek. A vérvételt követően a vérmintákban a következőket elemezték: telomerek hossza, herpeszvírusok, cytomegalovírus (CMV), Epstein-Barr vírus (EBV). Ezen kívül mérték még a szívfrekvencia variabilitást (HRV), ami a paraszimpatikus működések mutatójaként szolgál, valamint a résztvevők beszámoltak a magányossággal összefüggő érzéseikről is.

Eredmények: Azok a magányos emberek, akiknek paraszimpatikus aktivitásuk alacsonyabb, magasabb herpeszvírus aktivációval és rövidebb telomer hosszal jellemezhetőek, összehasonlítva a kevésbé magányos részvevőkkel, figyelmen kívül hagyva a demográfiai jellemzőket, a betegségmagatartást, a pihenő állapotban mért pulzusszámot és szociális háló méretét. Viszont a magányosság abban az esetben, ha magasabb a mért szívfrekvencia variabilitás, tehát a paraszimpatikus működés, akkor a magányosságot nem kísérték a rövidebb telomerek és a CMV reaktivációja. Ezzel ellentétben a nagyobb mértékű CMV és EBV reakció befolyásolta a telomerek hosszát.

Konklúzió: Ezek az adatok arra utalnak, hogy egy új megközelítés lehetséges a paraszimpatikus működés a magányosság és a sejtek öregesése között.

1.      Bevezetés

A magányos embereknél fokozottan nagyobb mértékben alakulhatnak ki krónikus betegségek, valamint az idő előtti elhalálozás esélye is megnő (metaanalízisek eredménye szerint 26%-al), s ezek hátterében valószínűleg a sejtek öregedése állhat. Viszont a magányosság gyakran együttjárást mutatat, az alkoholhasználattal, depresszióval, dohányzással, droghasználattal, mozgásszegény életmóddal, amelyek, mind további kockázati tényezők lehetnek, a korai halálozás esetében, de a magányosság és a korai öregedés közötti kapcsolat ezen tényezők bevonásán túlmutat. A telomerek rövidülése tulajdonképpen a sejtes öregedés tükröződése, ami bejósolja a halálozást és az azzal összefüggő betegségek megjelenését. Számos eddigi kutatás támasztja alá, hogy a szociális diszfunkció, hatással, van a telomerek rövidülésére. Ezen felül a magányosság növelheti öregedést, bizonyos vírusok reaktivációja által. Például a CMV herpeszvírus aktivációja elősegíti a T-sejtek nagyobb mértékű osztódását, ami pedig rövidebb telomerekhez vezethet. Ezen felül az is befolyásoló tényező, hogy a magányos emberek, hogy reagálnak a mindennapi stresszre. Korábbi kutatások eredménye alapján a magányosan élő emberek sokkal intenzívebb szimpatikus válaszokat adnak az akut stresszre, ami növeli a herpesz vírusok reaktivációját, ami pedig a telomerek rövidüléséhez vezethet. A paraszimpatikus funkciók viszont képesek lehetnek e hatások modulálására. Összehasonlítva az alacsonyabb és magasabb szívfrekvencia variabilitású (HRV) embereket, elmondható, hogy akik alacsonyabb értékeket mutatnak, kevesebb érzelemregulációs nehézséggel, jobb stresszkezeléssel, magasabb amygdala aktivációval és mediális pre-frontális kéreg aktivációval jellemezhetőek, amelyek, az érzelmek értékelése és a fenyegetettség értékelése szempontjából jelentős agyi területek, az érzelemszabályozás során. Ezek alapján először azt feltételezzük, hogy a szívfrekvencia variabilitás kapcsolatban áll a herpeszvírusok aktivációjával és a telomerek hosszával, ami alapján feltételezzük, hogy a magányos embereknél az alacsonyabb paraszimpatikus aktiváció miatt, a vírusok reaktivációja magasabb mértékű, valamint a telomerek hossza is rövidebb, mint a nem magányos emberek körében. Valamint a korábbi kutatások alapján feltételezzük, hogy a magasabb (HRV) védi az embereket a vírusok reaktivációjától és a telomerek idő előtti rövidülésétől.

2.      Módszer

A részvevők 40-85 (M=51) év közötti, olyan férfiak és nők, akik hetente kevesebb, mint két órát töltenek aktív testedzéssel és a BMI indexük 22,5-40 között helyezkedik el. Ezen kívül kizáró tényező, valamilyen krónikus betegség megléte pl.: cukorbetegség, gyulladásos betegségek, autoimmun betegségek, daganatos megbetegedések. A vizsgálatban továbbá nem vehettek részt, azok, akik szerhasználók (alkohol, drog, dohányzás), depresszióval, vagy szorongással küzdenek. A mintát végül 113 személy alkotja.

A részvevők első körben vérvételen vettek részt, s ezt követően a vérmintákban a következőket elemezték: telomerek hossza, herpeszvírusok, cytomegalovírus (CMV), Epstein-Barr vírus (EBV). Ezen kívül mérték még a szívfrekvencia variabilitást (HRV), ami a paraszimpatikus működések mutatójaként szolgál. A résztvevők ezen felül beszámoltak a magányossággal összefüggő érzéseikről is, amit a 4-itemes New York University Loneliness skálával (NYUL) mértek. A szociális izolációt a Social Network Index-el állapították meg, valamint az alvás minőségét is vizsgálták Pittsburgh Sleep Quality Index (PSQI) segítségével. A fentebb említett hipotézisek vizsgálatához regressziós modelleket alkalmaztak.

3.      Eredmények

A minta nagy részét fehér (71%) nők alkották (67%), akik főiskolai, vagy magasabb végzettséggel rendelkeztek (71.7%). A 113 résztvevő telomer adatai alapján 55 (48,7%) volt CMV pozitív; 106 (93.8%) EBV pozitív, s mindössze két részvevő volt, aki mind CMV, mind EBV pozitív volt. Ahogy a hipotézisben is állították a magányosság szignifikánsan előrejelezte a telomerek hosszát, a szívfrekvencia variabilitást tekintetbe véve. Az egészséges középkorú és idős emberek körében a magányosabb emberek, alacsonyabb szívfrekvencia variabilitással (HRV), rövidebb telomer hosszal és magasabb herpeszvírus reaktivációval jellemezhetőek, összehasonlítva azokkal a résztvevőkkel, akiknek szintén alacsonyabb a HRV-jük, de kevésbé magányosak. Akik körében magasabb volt a szívfrekvencia variabilitás a magányosság nem járt együtt a telomerek rövidülésével, és a vírusok reaktivációjával. A vírusok magasabb reaktivációja, viszont együtt járt a telomerek rövidülésével. Ami még elmondható, hogy a magányosság, a telomerek hossza és vírusok reaktivitása közötti összefüggést, nem magyarázzák a demográfiai adatok, a viselkedéses problémák (fizikai tevékenység, dohányzás, kor, nem, faj, oktatás, BMI, alvás problémák, az alkoholfogyasztás vagy a depresszió előzményei). Valamint a nagyobb mértékű CMV és EBV reaktiváció befolyásolta a telomerek hosszát, rövidebb irányba. Amit még találtak, hogy önmagában a magasabb paraszimpatikus aktiváció nem akadályozza meg a magány érzését, és a magány sem csökkenti a paraszimpatikus funkciókat. Valamint az alvást tekintetbe véve, a nem megfelelő alvás kiválthatja az alacsonyabb HRV aktivációt és moderálja a kapcsolatot a magányosság és a rövidebb telomerek között.

4.      Limitációk, következtetések

A kutatás limitációi közé tartozik, hogy a mintát nagyobb százalékban alkotják nők, valamint csak két olyan személy van, aki CMV pozitív volt. Érdemes lehet továbbá a vizsgálatot longitudinális mintavétellel végezni. 

Következtetésképp, fontos szempont a magányos emberekkel való törődés, foglalkozás. Ugyanakkor a növekvő szociális támogatás nem feltétlenül csökkenti a magányosság érzését. Korábbi kutatások alapján, viszont hatásos lehet a kognitív viselkedéses terápiák alkalmazása, a magányosság érzés csökkentésére, ami a kialakult maladaptív szociális kogníciókat és hiedelmeket keretezi újra, valamint szintén korábbi eredmények alapján a mindfulness alapú stresszkezelés is csökkentheti a magányosság érzését. Ezen felül a paraszimpatikus aktivációt figyelembe véve HRV mértéke javítható a biofeedback mechanizmusa révén, például testmozgás végzésével. 

Végezetül a magányosság jelentős kockázati tényező a korai mortalitás szempontjából. A jelen tanulmány az első kulcsfontosságú bizonyítékot hozza arra vonatkozóan, hogy a magány a herpeszvírusok újraaktiválódása, valamint a rövidebb telomerek, a sejtek öregesése miatt fontosak az öregedéssel összefüggő betegség kockázatának előrejelzése szempontjából. Valamint a paraszimpatikus működés központi szerepe miatt a vagus ideg jelentőségét, hangsúlyozza, aminek alacsony működése a magányból eredhet és a felgyorsult sejtes öregedéshez vezethet.