Pillanatnyi érzelmek és  az optimizmus-egészség kapcsolat: egy ambuláns felméréses vizsgálat

Rostalski, T., Muehlan, H., & Schmidt, S. (2018) Momentary Affect and the Optimism-Health Relationship: An Ambulatory Assessment Study. European Journal of Health Psychology, 25(1), 9-17. doi: 10.1027/2512-8442/a000003

Összefoglaló: Gimesi Marcell Tamás

Absztrakt

Ez a longitudinális kutatás az érzelmek moderátor hatását vizsgálta az optimizmus-egészség kapcsolatra nézve, külön számolva az adott érzelmek valenciájával, illetve az érzelmi arousal mértékével. Negyvenöt egyetemista diák 14 napon keresztül, napi háromszor töltött ki egy kérdőívet pillanatnyi érzelmi és egészségi állapotukról. A valencia az optimizmusba lép interakcióba az egészség predikciójában, a feszült arousal pedig a pesszimizmus-egészség kapcsolatot moderálja. Az eredmények egy kétfaktoros diszpozicionális optimizmus modell, és az érzelem két alapdimenziójának külön figyelembevétele mellett szólnak, ha az optimizmus és az egészség közti kapcsolatokat vizsgáljuk.

Elméleti bevezető

A diszpozicionális optimizmus és az egészség között már számos kutatás mutatott ki pozitív kapcsolatot. Az optimistább emberek például kevesebb fizikai tünetről és fájdalomról számolnak be, kevesebb felső légúti megbetegedésük lesz, emellett egészségmagatartásuk is kedvezőbb, többet mozognak és kevesebb alkoholt fogyasztanak. Saját egészségi állapotukat általánosan jobbnak értékelik (self-rated health status: SRHS) pesszimistább társaiknál. Két meta-analízis is támogatja ezeket az adatokat.

Ennek ellenére vannak olyan kutatási eredmények is, melyek nem erősítik meg a fent leírt kapcsolatot, ezeknek a látszólagos ellentmondásoknak a feloldására több lehetséges magyarázat is született.

Először is, bár a diszpozicionális optimizmust eredetileg egydimenziós konstruktumnak képzelték (ahol az egyik pólus a pesszimizmus, a másik az optimizmus), a standard mérőeszközökkel (Life Orientation Test – LOT és Life Orientation Test-Revised – LOT-R) nyert adatok faktoranalízise gyakran kétfaktoros struktúrákat eredményezett. A konstruktumot eredetileg megalkotó szerzők is azt ajánlják, hogy a kutatók az egy- és kétfaktoros modellekkel is futtassák le elemzéseiket. A kétfaktoros optimizmusmodell használatával a két faktor különböző kapcsolatban állt az egészségmutatókkal: az optimizmusnak nagyobb prediktív ereje volt a pesszimizmussal szemben.

A másik lehetséges magyarázat az érzelemkutatásból származik, több kutatás vizsgálta a pillanatnyi érzelmek hatását a diszpozicionális optimizmus és egészség kapcsolatára. Eleinte a negatív, később a pozitív affektivitást is mint mediátor változó emelték ki, illetve a pozitív affektivitás személyen belüli (intra-individual) moderátor hatására is találtak bizonyítékot.

A fenti eredmények értelmezését azonban megnehezíti az, hogy az érzelmek mérésére legtöbbet használt mérőeszköz, a PANAS (Pozitív és Negatív Affektivitás Skála) csak az affektusok pozitív és negatív dimenzióival foglalkozik, ezektől nem különül el az arousal, mint a másik alap érzelmi dimenzió.

Ezen felül amellett is szólnak érvek, hogy az arousal dimenziót is tovább kéne bontani, energetikus arousal (éber-fáradt végpólusok) és feszült arousal (feszült-nyugodt végpólusok) aldimenziókra. Az így kapott háromdimenziós, kétpólusú modell (valencia, energetikus arousal, feszült arousal) jobban illeszkedést eredményezett több kutatás adataiban.

Pillanatnyi érzelmek mérése esetén ajánlott az ambuláns felmérés (Ambulatory Assessment – AA) módszer használata. Ezzel a módszerrel az önbeszámolókat a résztvevők mindennapi tevékenysége során gyűjthetjük be valós időben, több időpontban. Így kiküszöbölhetjük a laboratóriumi felméréssel járó felidézés emlékezeti torzítását, valamint az adatok ökológiai validitása is megnő. Ezzel a módszerrel továbbá a személyen belüli (within-person) kapcsolatok is jobban mérhetők, míg a kutatások zöme inkább interindividuális összefüggéseket vizsgál.

Rostalski, Muehlan és Schmidt elsősorban a diszpozicionális optimizmus, az érzelmek (háromdimenziós modell) és a szubjektív egészség közötti kapcsolatokat akarták feltérképezni, külön figyelemmel az érzelmi tényezők lehetséges moderátor hatásaira.

Módszer

A 45 résztvevőt (37 nő) egyetemi egészségpszichológia kurzusokról, illetve az egyetemi levelezőlistán keresztüli emailes megkereséssel toborozták. Miután a diszpozicionális optimizmust a vizsgálat elején egyszer külön is megmérték, a résztvevőket egy-egy Apple iPod Touch készülékkel látták el, ez tizennégy egymást követő napon keresztül napi háromszor (reggel 10, délután 4 és este 10 óra körül) hívta fel őket a kérdőív kitöltésére.

A diszpozicionális optimizmus mérésére a LOT-R tíz darab ötfokú Likert-skálás tételből álló rövid tesztet használták, a pillanatnyi érzelmi állapotot pedig a Többdimenziós Hangulat Kérdőív (Multidimensional Mood State Questionnaire – MDMQ) segítségével mérték fel, mely 12 ötfokú Likert-skála tételből áll és külön méri a valencia, az energetikus arousal és a feszült arousal dimenzióit. A magasabb pontszámok pozitív, éber és nyugodt érzelmi állapotokra utalnak. A pillanatnyi egészségi állapotot a „Jelenleg milyen az Ön egészségi állapota?” kérdésre adott, vizuális analóg skálán jelölt válasz reprezentálta (101 egység hosszú skála, „nagyon rossz” és „nagyon jó” szélsőértékekkel).

A statisztikai elemzés során hierarchikus (nested) kétszintű lineáris kevert hatású modelleket számítottak az egészségi állapot predikciójára, ahol a mérések (első szint) ágyazódtak a személyek csoportjaiba (második szint). Mindhárom optimizmusskálára (összpontszám, optimizmus, pesszimizmus) négy egyre komplexebb modellt számítottak: (1) ez egy konstans modell, lényegében az átlag; (2) az adott optimizmusskálát beemelték prediktornak (második, személyek közti szint); (3) az érzelmi dimenziók is bekerültek a modellbe, személyen belüli (első szint) prediktorként; (4) végül az optimizmus és az érzelemdimenziók (szintek közti) interakcióit is bevették a regressziós modellbe, hogy teszteljék a moderátorhatás-hipotézist.

A szignifikáns interakciók esetében a moderátorváltozó értékének állandó szinten tartása mellett vizsgálták meg az adott optimizmus skála prediktív értékét az egészségi állapotra, majd ezeket az összefüggéseket grafikusan is ábrázolták, melyek az eredeti cikk 1. ábráján láthatók.

Eredmények

Az 1890 lehetséges mérésből 1732-t sikerült begyűjteni. Az összes változó korrelációs elemzése során az optimizmus alskála (kétfaktoros modell) és az egészégi állapot (r = .37), valamint mindhárom érzelemdimenzió-pontszám és az egészségi állapot (r = 0.37–.52) mutattak közepes erősségű pozitív kapcsolatot. Ezen kívül a valencia és az egyfaktoros optimizmus álltak gyenge, de szignifikáns pozitív kapcsolatban (r = .026).

A random-intercept kevert hatású regressziós modellek közül a LOT-R összpontszámot, illetve a pesszimizmus alskála pontszámot prediktorként használó modellek nem illeszkedtek jobban az adatokhoz az „üres” modellnél (átlag). Az optimizmus alskála szignifikáns prediktív erővel bírt az egészségi állapotra, és ez a modell jobb illeszkedést mutatott az üres modellnél. Az MDMQ skálák beemelése mindhárom elemzésben az előzőkénél jobb illeszkedéshez vezetett, és az optimizmus alskála továbbra is szignifikáns prediktor maradt.

Az interakciós modellek közül csak a pesszimizmus alskála modellje illeszkedett jobban az adatokhoz az egyszerűbb modelleknél. Itt a feszült arousallal való interakció volt szignifikáns az egészségi állapot predikciójában: magasabb feszült arousal értékeknél (azaz nyugodtabb affektus) a pesszimizmusnak alig volt hatása, míg alacsonyabb értékek esetén pozitív hatás mutatkozott.

Az optimizmus összpontszám interakciós modellben (előző modellnél nem jobb illeszkedés) is a feszült arousallal való interakció volt szignifikáns, nyugodt állapotban az átlagnál optimistább egyének jobb egészségről számoltak be, feszült állapotban azonban ez a kapcsolat megfordult.

A LOT-R optimizmus alskála interakciós modell nem szignifikánsan illeszkedett, ugyanakkor az optimizmus és az érzelmi valencia szignifikáns interakcióba kerültek az szubjektív egészségi állapot magyarázatában. A magasabb optimizmus pozitív hatása alacsony valencia esetében volt a legerősebb, a valencia növekedésével pedig gyengült.

Az regressziós modellek, valamint az interakciók illeszkedés- és egyéb mutatói az eredeti cikkben olvashatók részletesen.

Diszkusszió

Az optimizmus és az egészségi állapot kapcsolatában csak a LOT-R optimizmus alskála hatása bizonyult szignifikánsnak, és az affektusdimenziók beemelésével is az maradt. Ez összhangban van korábbi kutatások eredményeivel, ami arra utalhat, hogy az optimizmus nagyobb hatással van az egészségre, vagy legalábbis a szubjektív egészségi állapotra.

A korrelációk mértéke az érzelmi dimenziók és a SRHS között nagyobb volt, mint az optimizmus és SRHS, valamint az optimizmus és érzelmi dimenziók kapcsolatai esetében, valószínűleg azért, mert az optimizmus szintjét csak egyszer mérték fel, míg az egészségi állapot és a pillanatnyi érzelmek szintjét többször is. Mindenesetre az affektus és az egészség más kutatásokban is együttjárást mutat.

Az érzelmek moderátorhatásának vizsgálata érdekes mintázatot eredményezett. Mindhárom optimizmusmérce (összpontszám és a két alskála) esetében találtak szignifikáns moderációs hatást valamelyik affektusdimenzióval. Az átlagnál optimistább egyének (egyfaktoros modell) jobb egészségről számoltak be, ha nyugodt érzelmi állapotban voltak (magasabb feszült arousal pontszám). Azoknál volt az optimizmus (kétfaktoros modell) hatása az egészségre a legnagyobb, akiknek hangulata épp rossz volt (alacsony valencia). Az átlagnál pesszimistább emberek (kétfaktoros modell) pedig akkor számoltak be jobb egészségről, ha feszült állapotban (alacsony feszült arousal) voltak. Mivel az optimizmus és pesszimizmus alskálák más interakciós kapcsolatokat mutatnak, más érzelmi dimenzióval, a szerzők megalapozottnak tartják a kétfaktoros optimizmusmodell használatát a jövő kutatásaira nézve.

Ugyanígy az érzelmi állapot többdimenziós mérése is ígéretesnek mutatkozik, hiszen a valencia és arousal a diszpozicionális optimizmus különböző dimenzióival léptek interakcióba. A pozitív affektus interakcióját az optimizmussal már korábban is kimutatták, a kétdimenziós mérés azonban külön is kiemeli a valenciát, mint moderátor. Ezen kívül a kutatás eredményei újabb bizonyítékot nyújtanak az érzelmek egészségi állapotra való hatására.

A kutatás limitációit tekintve meg kell említeni, hogy az egészségi állapotot egyetlen kimeneti változóval mérték, melynek megbízhatósága megkérdőjelezhető. Ugyanakkor a szerzők megemlítik, hogy ez a sztenderd eljárás a SRHS mérésében, és az ilyen egytételes SRHS mérés validitását több vizsgálatban is megerősítették, például az így mért egészségi állapot gyakran prediktív értékkel bírt a várható élettartamra, illetve a mortalitásra.

Egy másik limitáció az adatok önbeszámolásos (self-report) jellege, különös tekintettel az egészségi állapotra. A szerzők arra hivatkoznak, hogy ezzel tudták biztosítani az ilyen kutásokban szokványosnál jelentősen alacsonyabb lemorzsolódást, hisz a vizsgálati személyeknek ez okozta a legkevesebb napi szintű megterhelést. A további kutatásokra nézve azonban az egészség több objektív és szubjektív mércéjének használatát javasolják.

Összegezve, az eredmények a diszpozicionális optimizmus kétfaktoros modelljének és az alap érzelmi dimenziók külön figyelembevételének létjogosultságát bizonyítják az optimizmus-egészség kapcsolat vizsgálatában. A szerzők az interakciós kapcsolatok további feltárásának szükségességére hívják fel a figyelmet, többdimenziós megközelítést és intenzív longitudinális kutatásokat javasolnak. Gyakorlati implikációk tekintetében eredményeik óvatos értelmezésére intenek. Kérdőíves vizsgálatok esetében indokolt lehet a pillanatnyi érzelmi állapotok mérése kontrollváltozóként, ha az egészséget vizsgálják önbeszámolásos módon. Az egészségfejlesztésre vonatkozó intervenciók terén is lehetnek az eredményeknek kisebb vonatkozásai arra nézve, hogy máshogy kezeljük a magasabb optimizmussal, illetve a magasabb pesszimizmussal jellemezhető egyéneket: az előbbieknél pozitívabb hangulat indukálása, az utóbbiaknál pedig a megemelt aktivációs állapot növelheti az intervenció hatékonyságát.