Lenni vagy nem lenni?- a pozitivitás tükrében: Mérőeszköz kidolgozása, mely a negatív, pozitív és realisztikus gondolkodás viszonyát tárja fel az emlőrák pszichológiai szorongásával  

Gilbert, É., Savard, J., Gagnon, P., Savard, M. H., Ivers, H. & Foldes-Busque, G. (2016). To be or not to be positive: Development of a tool to assess the relationship of negative, positive, and realistic thinking with psychological distress in breast cancer. Journal of Health Psychology, 23(5), 731-742. doi:10.1177/1359105316681062

Készítette: Vadon Nikolett Beáta

Absztrakt

Széleskörűen elterjedt hiedelem az, hogy a pozitív gondolkodás az egyik kulcs stratégiája a rákkal való megküzdésnek. A diszpozicionális optimizmushoz (a jövőbeli eredményekkel kapcsolatos generalizált pozitív elvárás, más szóval: vonás optimizmus) alacsonyabb pszichológiai distresszt társítunk, azonban a szakirodalmak alátámasztják a kognitív viselkedésterápiák (CBT) hatékonyságát, ami közvetetten azt sugallja, hogy a realisztikus gondolkodás is hatásos lehet. A tanulmány az előbb említett fontos felvetést próbálja feltérképezni, amihez kidolgozták a Thoughts and Anticipations about Cancer (TAC) kérdőívet, hogy összevessék milyen hatása van a pozitív és realisztikus gondolkodásnak a rákhoz való alkalmazkodásra. A kutatás fő célkitűzése a TAC, végül 51 itemes önbeszámolós kérdőív létrehozása volt, hogy feltárja az emlőrákkal diagnosztizált nők negatív és pozitív anticipált gondolatait a kemoterápia megkezdése előtt. Nem meglepő eredmény, az erőteljes társadalmi normákat is figyelembe véve, hogy a pozitív gondolatok túlsúlya jelent meg. Ígéretes eredmények születtek, azonban szükséges, hogy további kutatások validálják a TAC kérdőívet, valamint, hogy annak reprezentativitása megkérdőjelezhetetlen legyen, ugyanis jelen tanulmányban a kevés mintaelemszám mellett, a résztvevők igen hasonló jellemzőket mutattak.

Kulcsszavak: mellrák, kogníciók, megküzdés, pozitív gondolkodás, realisztikus gondolkodás

Elméleti bevezető

Az emlőrák a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a nők körében. Bár a betegség prognózisa gyakran kedvező, mégis a mellrákkal küzdő betegeknél a legmagasabb a pszichológiai rendellenességek megjelenésének kockázata.

Burgess, 2005-ös vizsgálatában azt találta, hogy a mellrákkal diagnosztizált betegek közel 50%-ának van legalább egy depressziós vagy szorongásos epizódja, esetenként mindkettő a diagnózist követő év során, melynek prevalenciája a második évben a felére csökken. Az emlődaganattal élő nők pszichológiai distressz szintjét vizsgálta egy másik longitudinális kutatás, ahol azt az eredményt kapták, hogy a résztvevők jelentős százalékánál (33,3%) szignifikáns pszichológia distressz volt detektálható az aktív kezelési fázisban, ugyanakkor a nők egy számottevő hányada (36,3%) nem mutatta annak jeleit. Ennélfogva kijelentették, hogy a nők egy szignifikáns arányánál még a kezelési időszakban is megfelelő pszichológiai alkalmazkodás mutatkozott meg.

A rákkal való gondolatok, asszociációk nagyon különbözhetnek. Beck kognitív elméletére alapozva hivatkozhatunk az eltérő kognitív leképezésekre, hiszen mindenki másként éli meg a betegséggel való találkozást, diagnózisát vagy coping stratégiáinak tárházát.

Széles körben elfogadott hiedelem és a populáris pszichológiai könyvek számtalanszor ismételt „tanítása”, hogy a rákkal való sikeres megküzdéshez elengedhetetlen és nélkülözhetetlen a pozitív gondolkodás. Jelentős mennyiségű tanulmány fókuszált a pszichológiai distressz és optimizmus kapcsolatára a daganatos megbetegedések kontextusában. Az előbb említett kutatások alátámasztják azt a nézetet, hogy valóban jobb pszichológiai alkalmazkodás társul a diszpozicionális optimizmushoz, a „harci szellemhez”, valamint a pozitív átkeretezéshez. Mindezek ellenére néhány kutató felhívja a figyelmet arra, hogy a pozitív gondolkodás kedvezőtlen hatással lehet az alkalmazkodásra, főként akkor ha az nincs összhangban a realitással. A CBT egyik alapvető célja, hogy az egyének segítségére legyenek, diszfunkcionális gondolataik realisztikussá való átkeretezésében. A kognitív viselkedésterápiák alátámasztják indirekt módon azt, hogy a realisztikus gondolkodás elősegíti a pszichológiai alkalmazkodást, ugyanis csökkenti a szorongás, depresszió, hangulatzavarok, és általánosságban a distressz megjelenésének gyakoriságát, valamint azok mértékét.

Célkitűzések

A tanulmány legfőbb célja egy olyan mérőeszköz létrehozása, mely megbízhatóan becsüli meg a mellrákban szenvedő nők kemoterápiás kezeléssel és betegségükkel kapcsolatos gondolataikat és anticipációikat, valamint ezen képzetek kategorizálása a pozitív, negatív és realisztikus gondolkodás dimenziói mentén. Több szempont szemrevételezése után a kutatók az emlőrákkal diagnosztizált nőket jelölték ki célcsoportjuknak, ugyanis ez a populáció a pszichológiai distressz egy magasabb szintjével jellemezhető, miközben igen sok mozgalom – például a „rózsaszín szalag kultúra”- hangsúlyozza erőteljesen azt, hogy a pozitív attitűdöt fent kell tartaniuk a mellrákkal való szembenézés során.

Módszer

A résztvevőket egy kemoterápiával kapcsolatos edukatív csoportterápiáról toborozták. A vizsgálati személyeknek különböző kritériumoknak kellett megfelelniük, melyek a következők: először diagnosztizált nem áttétes mellrák, közelgő kemoterápia, életkor 18 és 75 év között, valamint francia nyelven való olvasás és beszédértés képessége.

A vizsgálat végül két fázisban zajlott; az elsőben 15, a másodikban pedig tíz nő vett részt. Mindkét csoport kitöltött egy demográfiai kérdőívet és a Hospital Anxiety and Depression Scale-t (HADS). Az első periódus a TAC előzetes verziójának kifejlesztését szolgálta. A 15 vizsgálati személy egyénileg vett részt egy-egy 45 perces, félig strukturált interjún, ahol három nyitott kérdéssel térképezték fel a rákkal kapcsolatos gondolataikat. Összesen 184 különbözőt azonosítottak, majd többlépcsős módszert alkalmazva redukálták az itemeket. A TAC előzetes verziója végül 50 elemre csökkent. A második fázisban optimalizálták a kérdőívet. A vizsgálat ezen szakaszában a tíz nő megkapta a TAC előzetes verzióját és a vizsgálatvezetővel együttesen a „gondolkodjunk hangosan”  módszerével a kitöltés közben a résztvevők értékelték az állításokat, tartalmi és más szempontok alapján. Néhány kisebb változtatás eszközlésével létrejött a TAC, 51 itemes önbeszámolós skála.

Eredmények

Az 51 itemes kérdőív 27 negatív (például: „A kezelések miatt kevésbé érzem majd magam nőnek.”, „Teher leszek a szeretteim számára.”) és 24 pozitív töltetű (például: „A rák jobb emberré tesz.”, „Pozitív maradok ebben a nehéz időszakban is.”) állítást tartalmaz. A mondatokat egy ötfokú Likert skálán kellett értékelni.

A statisztikai elemzésekből levonhatjuk, hogy általánosságban a pozitív töltetű itemek prevalenciája magasabb volt (M=2.30; SD= 0.47), mint a negatív állításoké (M=1.00; SD=0.44). A résztvevő nők többsége hetente több alkalommal számolt be pozitív anticipációkról, míg a negatív színezetűek mindössze hetente egyszer vagy kevesebbszer jelentek meg a válaszokban.

A leggyakrabban megjelölt gondolat a következő: „A pozitív attitűd majd segít nekem meggyógyulni.” (M=3.9; SD=0.32), míg a legkevésbé jellemző a : „Kezelések nem segítenek.” (M=0.1; SD=0.32), „Megoldom egyedül ezt a megterhelő időszakot.” (M=0.1; SD=0.32) és a „Nem leszek képes átvészelni a kezeléseket.” (M=0.1; SD=0.32) kezdetű állítások voltak.  

Mind a pozitív, mind a negatív itemek esetén a magasabb pontszámok a depresszió és a szorongás (HADS) magasabb értékeivel korreláltak, bár a kapcsolat a negatív gondolatokkal erősebb volt (depression: r=0.66, anxiety: r=0.62), mint a pozitívakkal (depression: r=0.38, anxiety: r=0.15). Többek között ezek az eredmények is ráirányíthatják a figyelmünket a realisztikus gondolkodás további vizsgálatára, ami még viszonylag feltáratlan területnek számít.

Diszkusszió

A tanulmány fő célja az volt, hogy létrehozzanak egy olyan kérdőívet, mely felméri a negatív, realisztikus és pozitív gondolatok gyakoriságát a mellrákkal küzdő nők esetében, a kemoterápiás kezelést megelőzően. A pozitív anticipációk túlsúlya jelent meg a kutatásban.

Limitációként megemlítik a kis mintaméretet, valamint azt is, hogy azok a nők, akik negatívabb attitűddel jellemezhetők a kemoterápiás kezelést illetően, kevésbé hajlandóak részt venni egy olyan vizsgálatban, ahol az ehhez kapcsolódó hozzáállásukat és feltevéseiket firtatják, mely emocionálisan igen megterhelő lehet számukra.  Továbbá, ahogy azt számos tanulmány igazolja, a mellrákkal diagnosztizált nők kevésbé pesszimista hozzáállást tanúsítanak- ez a mintázat itt is megmutatkozott.  

Ezenfelül az „Eredmények” bekezdésben már említett leggyakoribb állítás („A pozitív attitűd majd segít nekem meggyógyulni.”) is tükrözi azt az erőteljes szociális normát, miszerint a stresszorokra adott legjobb válaszreakció a pozitív gondolkodás. Valószínűsíthető, hogy a nők a daganatos betegség diagnózisa és kezelése okozta distressszel úgy birkóznak meg, hogy megterhelő erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy negatív gondolataikat elnyomják és azokat pozitívra cseréljék.

A kutatók leszögezik, hogy nagyobb volumenű vizsgálatokra van szükség, más daganatos betegek körében is használva a mérőeszközt. Emellett rávilágítottak még a reprezentativitással kapcsolatos problémákra, ugyanis tanulmányukban résztvevőik magasan iskolázott, inkább fiatalabb, a családi támogatás magas fokával és a pszichológiai distressz alacsony mértékével jellemezhető nők voltak.