Sportolók kiégésének  előzményei és következményei:
észlelt stressz és depresszió

De Francisco, C., Arce, C., del Pilar Vílchez, M., & Vales, Á. (2016). Antecedents and consequences of burnout in athletes: Perceived stress and depression. International Journal of Clinical and Health Psychology, 16 (3), 239-246. https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2016.04.001

Az összefoglalót készítette: Ágoston Márton

Absztrakt

A kutatás célja az észlelt stressz, a kiégés és a depresszió közti kapcsolatot vizsgálni sportolóknál. A hipotézis szerint a stressz előzménye lehet a kiégésnek, a depresszió pedig következménye lehet mind a stressznek, mind pedig a kiégésnek. 453 sportolót vizsgáltak. A stressz és a depresszió mérése a Depression Anxiety Stress Scales-zel (DASS), míg a kiégés mérése pedig az Athlete Burnout Questionnaire-rel (ABQ) történt. A stressz kiégésre és depresszióra gyakorolt közvetlen hatása 0,66 és 0,24 volt, a kiégés depresszióra gyakorolt közvetlen hatása pedig 0,53. Az eredmények szignifikánsak (p < .001). A stressz 43%-ot magyaráz a kiégés varianciájából, míg a stressz és a kiégés együttesen 50%-ot a depresszióéból. A tanulmány tehát alátámasztást nyújt a stressz, a kiégés és a depresszió kapcsolatára.

Bevezetés

A kiégés jelenségét először a 70-es években Freudenberger írta le. A viselkedésmintázat fokozatos energiavesztéssel, demotivációval, a munka után való érdeklődés hiányával írható le, és egészen a kimerülésig terjedhet. 45 évvel később a szindróma népszerű témává vált a sportolókkal, illetve edzőkkel kapcsolatos kutatásokban, azonban le kell szögezni, hogy nem szerencsés egy lapon említeni a munka és sport területén jelentkező kiégést, mert nem azonos változókból állnak. Sport kontextusban a jelenleg legelfogadottabb definíció Raedeke-é (1997): ő három dimenzióból álló szindrómaként írja le a kiégést: (a) testi/érzelmi kimerülés, (b) csökkent „teljesítésérzet” és (c) a sport leértékelése.

A stresszel és a kiégéssel kapcsolatos kutatások eredményei szerint a stresszről a kiégés (vagy legalábbis annak dimenzióinak) prediktoraként beszélhetünk. Malinauskas és mtsai. (2010) kutatásában a magas észlelt stressz szinttel jellemezhető egyetemi edzők 44,3%-a beszámolt a kiégés tüneteiről. Kelley és mtsai. (1994) azt tanulmányozták, hogy az észlelt stressz vajon előrejelezte-e a három kiégés-dimenziót edzőknél. Az eredmények szignifikáns kapcsolatot mutattak: magasabb észlelt stressz magasabb szintet jelzett előre mindhárom dimenziónál. 50%-ot, illetve 43%-ot magyarázott az érzelmi kimerültség varianciájából férfiaknál, illetve nőknél; 24, illetve 14%-ot a deperszonalizációt (ez ekvivalens a sportolóknál vizsgált sport leértékelése dimenzióval) illetőleg; valamint 23, illetve 10%-ot a személyes teljesítés varianciájából.

A kiégés, annak előrehaladtával, számos fiziológiai (fejfájás, álmatlanság, fáradtság, rossz étvágy, betegségre való nagyobb fogékonyság), pszichológiai (negatív belső beszéd, depresszió, nehézségek az interperszonális kapcsolatok terén) és viselkedéses (teljesítménycsökkenés, mozgásból való kivonódás, lemorzsolódás, merevség) szintű tünettel jár (Dubuc-Charbonneau & Durand-Bush, 2015; Kania és mtsai., 2009; Smith, 1986). Tehát a kiégés következményei a személyiség minden szintjére hatással van (De la Fuente és mtsai., 2015).

Némely tanulmány rávilágított a depresszióra mint a kiégés egy fontos kimenetére, Rössler (2014) meg is erősítette, hogy a kiégés mediátor változó lehet a depresszió vagy hasonló mentális zavar esetében. Ez azért is kiemelten fontos, mert a testmozgás maga is összefüggésben áll a depresszió változásaival (Annesi, 2010).

Markser (2011) azt állítja, hogy a depresszió az egyik leggyakoribb mentális zavar sportolók körében és felvethetjük, hogy a depressziót a fizikai stresszre adott mentális válaszként fogjuk fel. Gerber és mtsai. (2013) megerősítették, hogy a kiégést a depresszív zavarok előzményének tekinthetjük. Azonban, Hakanen, Schaufeli és Ahola (2008) felhívja a figyelmet arra, hogy az ok-okozati összefüggés nincs letisztázva. A hasonló tünettan miatt fogalmi átfedés van a kiégés és a depresszió között (Bianchi, Schonfeld & Laurent, 2015; Leiter & Durup, 1994; Taris, 2006).

Mindent összevetve, a kiégés eredetét vizsgáló tanulmányok arra a megállapításra jutottak, hogy a kiégés a krónikus stressz folyamatának következménye.

A jelen kutatás hipotézisei a következők: 1) sport kontextusban a stressznek pozitív közvetlen hatása van a kiégésre; 2) sport kontextusban a kiégésnek szintén pozitív közvetlen hatása van a depresszióra; 3) a stressznek kétféle hatása van a depresszióra: egy közvetlen, és egy közvetett a kiégés mediálásával.

Módszer

453 spanyol sportoló vett részt a kutatásban, akik véletlenszerűen lettek kiválasztva a következő keretek között: betöltötték 13. életévüket, és legalább 9 hónapot edzenek egy évben. A résztvevők 68,7%-a férfi, 31,3%-a nő, 13-tól 29 éves korig (M = 18,94; SD = 3,85). A heti edzések száma 1-től 10-ig terjedt (M = 4,56; SD = 1,8), amelyek 60-tól 240 percig tartottak (M = 113,08; SD = 30,37) edzésenként. Egy sportoló sportágában addig eltöltött ideje átlagosan 7,23 év volt (SD = 4,34). A megmérettetések szintjeit is megkülönböztették mintájukban: a sportolók 19,6%-a helyi, 35,1%-a regionális, míg 45,3%-a országos szinten versenyez.

A kutatásban felhasznált két eszköz az Athlete Burnout Questionnaire (ABQ), illetve a Depression Anxiety Stress Scales (DASS-21). Az ABQ egy ötfokú Likert-skála, három alskálából, és 15 itemből áll, és az érzelmi és fizikai kimerültséget, a leértékelést és a csökkent teljesítésérzetet méri (Raedeke & Smith, 2001, 2009). A DASS-21 (Bados, Solana & Andrés, 2005) pedig a depresszió és az észlelt stressz mértékét mérte a sportolóknál. Ez egy négyfokú Likert-skála. A stressz alskálát illetően némi változtatást alkalmaztak az itemeknél, hogy minél inkább a sport témaköréhez illesszék azokat.

Telefonon keresték fel a klubok menedzsereit, illetve edzőit a közös munka érdekében, rajtuk keresztül érték el a sportolók beleegyezését. Az adatgyűjtés a klubok telephelyén történt, mindig edzések előtt. Három pszichológus végezte az adatfelvételt, méghozzá standardizált protokoll szerint, annak érdekében, hogy a lehető leginkább egyenlő legyen az instruálás.

Eredmények

Az adatok feldolgozása előtt ellenőrizték, hogy nincs-e kiugró vagy hiányzó adat, majd leíró statisztikát alkalmaztak az átlag, a szórás, a ferdeség és a csúcsosság megállapítására. Végül, structural equation modeling megközelítést alkalmaztak a hipotézisek ellenőrzésére.

A kovariancia szerkezeti modellje a három mérési almodellt és annak szerkezeti kapcsolatait mutatja. A stressz közvetlen hatással van a depresszióra, és közvetett hatásai vannak a kiégésen keresztül, amely részben mediálja a stressz és a depresszió közötti kapcsolatot.

Az összes item faktorsúlya szignifikáns volt, és az ABQ elsődleges faktorainak faktorsúlya a kiégés általános faktorán. Az érzelmi és testi kimerültségnek 0,59 (p < .001), a leértékelésnek 0,6 (p < .001), a csökkent teljesítésérzetnek pedig 0,7 (p < .001) lett az értéke.

Továbbá statisztikailag szignifikánsak voltak a hipotézisben elvárt irányvonalak is, a következő eredményekkel: az első hipotézis ellenőrzése szerint a stressznek pozitív, közvetlen hatása van a kiégésre 0,66-os értékkel (p < .001). A második hipotézis ellenőrzése szerint a kiégésnek pozitív, közvetlen hatása van a depresszióra 0,53-as értékkel (p < .001). A harmadik hipotézis ellenőrzése szerint a stressz két úton is hat a depresszióra: egyrészt közvetlenül (0,24; p < .001), másrészt pedig a kiégésen keresztül közvetetten (0,349; p< .001). A modell 43%-ot magyaráz a kiégés teljes varianciájából (R² = .43; p < .001), illetve 50%-ot a depresszió teljes varianciájából (R² = .50; p < .001).

Diszkusszió

A tanulmány célja az volt tehát, hogy kidolgozzanak egy modellt, mely az észlelt stressz, a kiégés és a depresszió közti kapcsolatokat reprezentálja. E három konstruktumnak nagy szerepe van a sport témakörében, a kapcsolatukat eddig viszont csak részben tanulmányozták, mindig párban vizsgálva őket.

Az első levont következtetés egyezik a sok, már előzetes megállapítással: az észlelt stressz a kiégésnek egy hiteles prediktor változója. Minél magasabb az észlelt stressz, annál nagyobb eséllyel jelenik meg kiégés (Cohn, 1990; Kallus & Kellman, 2000; Kania és mtsai., 2009; Kelley, 1994; Kelley & Gill, 1993; Malinauskas és mtsai., 2010; McLaine, 2005; Martin és mtsai., 1999; Moen és mtsai., 2015; Raedeke & Smith, 2004; Silva, 1990; Smith és mtsai., 2010). Számos tanulmány alátámasztja, hogy a kiégés következménye lehet egy hosszabb távú stresszes időszaknak, intenzitása pedig függhet annak testi és/vagy pszichológiai mértékével (Moen és mtsai., 2015). Ugyanezen a vonalon maradva, bármely faktor, ami hozzájárul a stressz csökkentéséhez, potenciálisan a sportolók kiégésének megelőzője is lehet (Gustafsson, Skoog, Davis Kenttä & Haberl, 2015).

A kiégés és depresszió közti kapcsolatot illetőleg már kisebb bizonyosságról beszélhetünk. Némely források szerint a depresszió lehet a kiégés pszichológiai (Kania és mtsai., 2009; Smith, 1986; Vealey és mtsai., 1992) vagy fiziológiai (Dubuc-Charbonneau & Durand-Bush, 2015) következménye, mások viszont nem teljesen biztosak a kettő közötti ok-okozati viszony fennállásában (Hakanen és mtsai., 2008). Ennek oka a kettő közötti részleges átfedés lehet, mivel a két konstruktumnak vannak megegyező tünetei (Leiter & Durup, 1994; Taris, 2006). Eme tanulmány valós bizonyíték lehet arra, hogy a kiégést mint a depresszió pozitív prediktoraként említsük. Más tanulmányok szintén osztják ezt a feltételezést.

Végül, kutatásuk megmutatja, hogy az észlelt stressz milyen módon lehet prediktor változója a depressziónak, mind direkt és indirekt módon. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a depresszió gyakran együtt jár poszttraumás-stressz szindrómával (Rogers, Mallinson & Peppers, 2014), de a depresszió és a mindennapi stressz mennyiségének kapcsolatát még tovább kell vizsgálni, mivel még nincs elég kutatás ebben a témában. Moen és mtsai. (2015) felvetik, hogy, amíg a kiégéssel kapcsolatos kutatások nagyrészt a pszichoszociális faktorokra fókuszálnak, addig a stressz az alkalmazkodással kapcsolatos nehézséggel és az alulteljesítéssel van kapcsolatban. Kifejezik, hogy fontos lenne még több kutatást végezni a két változó közti kapcsolatról, különböző kontextusokban, hogy jobb következtetéseket lehessen levonni.

A kutatás gyengesége, hogy az összes mérést egyszerre végezték. Ahhoz, hogy ok-okozati viszonyt tárjunk fel, longitudinális tanulmányt kéne prezentálni, ahol először az észlelt stresszt, aztán a kiégést, végül pedig a depressziót jelenítjük meg.