A fizikai edzés  szintje  befolyásolja a pszichoszociális stresszre  adott fiziológiai  és  pszichológiai  válaszokat nőknél?

Klaperski, S., von Dawans, B., Heinrichs, M., & Fuchs, R. (2013). Does the level of physical exercise affect physiological and psychological responses to psychosocial stress in women?. Psychology of Sport and Exercise, 14(2), 266-274.

Készítette: Szabó Petra

  

Absztrakt

Objektív: A Cross-Stressor Adaptáció hipotézis nőknél történő tesztelése, annak vizsgálatán keresztül, hogy a fizikai edzést végző fiatal nők mutatnak-e csökkent fiziológiai és pszichológiai stressz választ a pszichoszociális stresszre.

Design: 47 egészséges fiatal nő, akik különböző szintű edzéseken vesznek részt (17-en keveset, vagy sosem edzenek, 15-en közepes szintű edzéseket végeznek, 15-en megertető edzéseket) részt vettek egy Trier Social Stress Test for Groups (TSST-G) teszten; a fiziológiai és a pszichológiai stressz válaszok a stressz előidézése közben és után kerültek összehasonlításra.

Módszer: Repeated measures ANOVA-t használtak, hogy összehasonlítsák a stressz reaktivitást és felépülést a 3 edző csoport között. A pulzusszámot és a nyáltermelés kortizolszintjét használták a pszichológiai stressz jelzőjeként, a szorongó állapotot, a hangulatot és a nyugodtságot pedig a pszichológiai stressz válaszok jelzőjeként. A fiziológiai stressz reaktivitás, és görbe alatti területeket (AUC_G) hasonlították össze.

Eredmények: Mindhárom csoportban a kísérletileg előidézett stressz a pulzusszám, a kortizol és a szorongás szignifikáns növekedéséhez vezetett; a hangulat és a nyugodtság szintje pedig csökkent. A hipotézishez igazodóan, a fiziológiai stresszválaszok mintája különböztek a 3 csoportban: alacsonyabb reaktivitást figyeltek meg az aktívabb csoportoknál. Azonban a fiziológiai strsszválasz részben az ellentétes irányba változott – az edzést végző résztvevők erősebb hangulati szint csökkenést mutattak, ami azt mutatja, hogy disszociáció van jelent a fiziológiai és a pszichológiai stresszválaszok között.

Összefoglalás: Az eredmények azt mutatják, hogy a Cross-Stressor Adaptáció hipotézis validált fiatal nőknél; azonban csak a fiziológiai stresszválaszokat tekintve. A nem várt eredmények a pszichológiai stresszválasszal kapcsolatban kivizsgálandóak jövőbeli kutatásokban.

Bevezetés

Bizonyíték van rá, hogy a rendszeres fizikai testedzés kedvező hatással van a fizikai és a mentális egészségre (Raglin & Wilson, 2012). Pontosabban a testedzés kifejthet antidepresszáns hatást és anxiolitikus hatásokat, amelyek klinikailag relevánsak (Rethorst, Wipfli, & Landers, 2009). Azonban, bár a stressz káros a fizikai és a mentális egészségre (Chrousos, 2009), meglepő, hogy csak keveset tudunk a testedzés stressz-szabályozó szerepéről (Fuchs & Klaperski, 2012). A szakirodalomban a legtöbbet tárgyalt feltételezést arról, hogy a testedzés hogyan befolyásolhatja a stresszel való megküzdési rendszert “a testedzés stressz-puffer hipotézise” foglalja magában. A testedzésől azt gondolják, hogy a moderátorként működik a stressz és az egészség kapcsolatában, azáltal, hogy csökkenti a krónikus stressz káros hatásait a mentális egészségre nézve, másszóval, hogy “puffereli” a stressz negatív hatásait (Gerber, Kellmann, Hartmann, & Pühse, 2010; Tsatsoulis & Fountoulakis, 2006). Azonban a kutatások csak kis része talált bizonyítékot a stressz-pufferelő hipotézisre (Gerber & Pühse, 2009; Klaperski, Seelig, & Fuchs, 2012).

Számos szerző idézi a “Cross-Stressor Adaptation hipotézist” (CSA). mint lehetséges mechanizmust a testedzés stressz-pufferelő hatására (Hamer, Taylor, & Steptoe, 2006; Sothmann, 2006). A CSA hipotézis kimondja, hogy a rendszeres testedzés biológiai adaptációkhoz vezet, amelyek hozzájárulnak a szimpatikus idegrendszer (SNS) és a hipotalamus-hipofízis-adrenális (HPA) tengely csökkent reakciójához (Hamer et al., 2006; Tsatsoulis & Fountoulakis, 2006). A fiziológiai stresszreakció csökkenése (a) az alacsonyabb stressz reaktivitásban figyelhető meg, vagyis kisebb az eltérés meg a fiziológiai baseline-tól, valamint (b) a gyorsabb stresszből való felépülésben, vagyis kevesebb időre van szükség a fiziológiai baseline-hoz való visszatéréshez. (Forcier et al., 2006). A krónikus hiper-emelkedett aktiváció és a stressz rendszer lassú felépülése negatív hatással van az egészségre (Carroll, Lovallo, & Phillips, 2009; Chrousos, 2009), és az emelkedett reakció a laboratóriumi stresszorokra nagyobb számú stresszel kapcsolatos betegséget eredményez (Chida & Steptoe, 2010; Ellenbogen, Hodgins, Walker, Couture, & Adam, 2006). A CSA hipotézis megerősítése hangsúlyozná a fizikai edzés fontosságát, mert egészségmegőrző alacsonyabb fiziológiai reaktivitást és gyorsabb fiziológiai felépülést eredményezne stresszes eredmények után (Kemeny, 2003; Tsatsoulis & Fountoulakis, 2006). Ezidáig nem világos, hogy a testedzés által kiváltott fiziológiai stresszreakciót kiegyenlíti-e az alacsonyabb fiziológiai stresszreakció (pl. csökkent szorongás).

Léteznek egymásnak ellentmondó empirikus bizonyítékok a testedzés (és a fitnessz) hatásáról a reaktivitásra és a felépülésre stresszes helyzetben (Dishman és Jackson, 2000). Először is számos keresztmetszeti kutatás nem klinikai mintákkal megmutatta, hogy a rendszeres testedzést végző vagy fitt személy csökkent fiziológiai stresszreakciókat mutat és részben csökkent pszichológiai stresszreakciókat, amikor kísérletileg kiváltott pszichoszociális stresszel kell szembenézniük. Rimmele et al. (2007) például azt találta, hogy a csökkent pulzusszám reaktivitás és a csökkent nyáltermelési kortizol válasz figyelhető meg, kisebb hangulati szint csökkenéssel és erősebb szorongási szint növekedéssel élsportolóknál nem testedzés végző férfiakkal összehasonlítva, válaszul a TSST-re (Kirschbaum, Pirke, & Hellhammer, 1993), amely egy standardizált stressz-kiváltó protokoll. Rimmele et al. (2009) egy frissebb kutatása replikálta és kitejesztette ezen eredményeket és megmutatta, hogy az amatőr sportolók is szignifikánsan alacsonyabb pulzusszám reaktivitást mutatnak, mint a nem sportoló férfiak, de mindkét csoportban magasabb kortizolválaszt figyeltek meg, mint az élsportolóknál; azonban nem találtak felépülési különbséget a 3 csoport között. Továbbá a kutatás alatt a legmagasabb szorongási szintet a nem sportoló férfiaknál figyelték meg, a legalacsonyabban pedig az élsportolóknál. Azonban nem volt szignifikáns idő és csoport interakció (Rimmele et al., 2009). Ezzel ellentétben más keresztmetszeti kutatások nem találtak különbséget a stresszválaszban a sportoló és a nem sportoló férfiak között (pl. Moyna et al., 1999).

Egy erősebb bizonyíték a CSA hipotézisre a randomizált kontrollált edzést vizsgáló kutatásokból (RCT) származnak nem klinikai mintával. Spalding, Lyon, Steel, and Hatfield (2004) például csökkent kardiovaszkuláris stressz reaktivitást és jobb felépülési mutatókat talált a mentális aritmetikus stressz után hallási elterelővel férfiaknál és nőknél, akik részt vettek egy 6 hónapos aerobik testedzés programon, azokhoz képest, akik sólyzós edzéseken vettek és részt, és azokhoz képest, akik nem vettek részt semmilyen edzésen. Azonban más RCT kutatások nem találtak ilyen eredményeket, vagy nem egyértelmű eredményeket találtak (pl. de Geus, van Doornen, & Orlebeke, 1993). Meta-analízisok, amelyek a kardiovaszuláris stresszre adott pszichoszociális válaszokat vizsgálják ((Forcier et al., 2006; Hocking Schuler & O’Brien, 1997; Jackson & Dishman, 2006) azt találták, hogy a fizikailag aktív személyek könnyebb kardivaszkuláris felépülést mutatnak stressznek való kitettség után. Azonban míg Forcier et al. (2006) kijelenti, hogy a testedzés kapcsolatban van az alacsonyabb kardiovaszkuláris reaktivitással, Jackson és Dishman (2006) meta-analízise nem támogatja ezt a feltételezést. Az egyetlen meta-analízist, amely endokrin stresszválaszt vizsgált von Doornen és de Geus (1993) végezte, és azt találták, hogy van kapcsolat a fizikai fittség és a stresszválasz hormonális komponensei között. Sothmann (2006) összefoglalta, hogy a kutatások jelenlegi állását azt érvelve, hogy a neuroendokrin adatokból kiindulva nem jelenthetjük ki, hogy a testedzés csökkentené a stressz reaktivitást pszichoszociális keretekben. A szerző  szerint kifinomultabb kutatási tervekre van szükség, és több kutatásra a jelenleg mellőzött női populációval.

Két ilyen kutatást folytatott le Summers, Lustyk, Heitkemper, és Jarrett (1999) és Traustadóttir, Bosch, és Matt (2005). Summers et al. (1999) nem talált különbséget a fitt és nem fitt nők között a katekolaminválaszokban (elsődlegesen és utólag vett vizeletminták) egy gyenge pszichológiai stresszorra. (Stroop-Color-Word Test) a follikuláris (tüszős?) fázis során. Ezzel ellentétben Traustadóttir et al., (2005) megmutatta, hogy a magasabb fizikai fitnesszel rendelkező post-menpauzás nőknél kapcsolatban az alacsonyabb stresszválasszal (kortizol plazmakoncentrációja). Azonban a kutatásokban, amelyek másféle stresszválaszokat vizsgálnak másféle korosztályoknál és nemeknél óvatosnak kell lenni az összehasonlításnál, mivel a nem befolyásolja a pszichológiai és a pszichoszociális stresszválaszokat (Jackson & Dishman, 2006; Kudielka, Hellhammer, & Wüst, 2009). Kelly, Tyrka, Anderson, Price, és Carpenter (2008) például azt találta, hogy a nők magasabb pszichológiai stresszről számolnak be a TSST-n, mint a férfiak, bár mindkét csoport hasonló fiziológiai stresszválaszokat mutatott. Ezen eredmények megmutatják, hogy azesetben is elővigyázatosnak kell lenni, amikor következtetéslevonásokat helyezünk át fiziológiai stresszválaszoktól pszichológiai stresszválaszokra, és vica versa. Campbell és Ehlert (2012) empirikus áttekintése szerint a fiziológiai és a pszichológiai stresszválaszok gyakran nem függenek össze; a stresszválaszok között disszociációt gyakori jelenségnek találták a TSST-t használó kutatásokban.

Összefoglalva van bizonyíték a CSA hipotézis támogatására, amely szerint a rendszeres testedzés több jótékony kardiovaszkuláris és endokrin stresszválasz eredményez. Azonban keveset tudnak arról, hogy ezen pszichológiai reakciók hogyan kapcsolódnak a fiziológiai reakciókhoz. Két fő limitációt találhatunk a CSA hipotézist vizsgáló kutatásoknál: 1. a legtöbb kutatást férfiakon végezték, így több kutatásra van szükség női mintán; 2. a legtöbb korábbi kutatás nem standardizált és nem validált stresszkiváltó módszereket használt, amely rossz hatással van az összehasonlításra és felveti a kérdést, hogy a stresszor megfelelő volt-e (ökológiai validitás) arra, hogy különbségeket figyeljenek meg a stresszválaszokban. Így jelen kutatás célja a CSA hipotézis tesztelése fiatal nőknél, akik különböző szintű testedzést végeznek, összehasonlítva a fiziológiai (pulzusszám, nyál kortizolszint) és a pszichológiai (szorongás, nyugodtság, hangulat) stresszválaszokat standardizált pszichoszociális stresszorra csoportformában (TSST csoportoknak; von Dawans, Kirschbaum, & Heinrichs, 2011).

Módszer

Résztvevők

50 nőt toboroztak hirdetések és címek segítségével a Freiburgi egyetemen, helyi sportcsapatokban és sportklubokban Freiburgban. A résztvevők 18 és 28 között voltak, és azt mondták, hogy legalább 3 órát edzenek egy héten vagy egyáltalán nem edzenek rendszeresen, és nem szednek hormonális fogamzásgátlót (Kirschbaum, Kudielka, Gaab, Schommer, & Hellhammer, 1999), és nem szívnak 5-nél több cigarettát egy nap. További kizárási kritériumok voltak a pszichopatológiai tünetek, orvosi betegségek, szabálytalan menstruációs ciklus, szerabúzus, pszichológushallgatónak lenni, korábbi részvétel stresszel kapcsolatos kutatásban, és a német nyelv nem folyékony beszélése. Az 50 résztvevőből 3 nem felelt meg a kritériumoknak, és kizárták őket az analízisből: egyikük nem beszélte folyékonyan a németet, a másik kettő pedig nem volt metálisan egészséges a Brief Szmptom Inventory alapján (Franke, 2000). Az eredmények így 47 nő teszteléséből születtek. Technikai problémák miatt egy résztvevő pulzusszámát nem mérték. Továbbá bár a résztvevők vizsgálata a menstruális ciklusuk második felére volt időzítve, a ciklusok tényleges hosszának verfikációja megmutatta, hogy 16 résztvevő nem ezidőben volt tesztelve, vagy szabálytalan ciklusai voltak, amely lehetségesen 48 napnál tovább tartott, így 31 nő maradt, akik megfelelőek voltak a kortizol analízisre. A felmérési alkalmakkor részletesen vizsgálták a testedzési viselkedést: a résztvevők maximum 4 edzéstípust jelöltek meg, amelyben rendszeresen részt vesznék, és megjelölték a gyakoriságot (havonta) és az időtartamot (edzésenként) mindegyiknél (Fuchs, 2012). Az önbeszámoló alapján, amelyben nézték a rendszeres testedzés mennyiségét és a testedzés klasszifikáció alapján, amelyek Rimmele et al. (2007, 2009) a résztvevőket beosztották az inaktív (kevesebb, mint 2 óra edzés hetente), a közepesen aktív (2-6 óra edzés hetente) vagy a nagyon aktív (több, mint 6 óra edzés hetente) csoportokba. A teljes mintában 17 nő volt inaktív (mean ± SD age: 23.3 ± 2.97), és 15 nő volt nagyon aktív (mean ± SD age: 21.5 ± 2.75). Az edzéstípusok, amelyekben a résztvevők részt vettek változó volt a csoportokon belül, de nem a csoportok között, például abban, hogy a résztvevők többsége labdajátékot jelölt meg (pl. kosárlabda), az intenzitásban (pl. kocogás) vagy fitnessz orientációban (pl. aerobik).

Folyamat

A laboratóriumi vizsgálat előtti telefonos interjúban szűrték a résztvevőket, hogy alkalmasa-e a kutatásban való részvételre, mikor van a menstruációs ciklusuk utolsó napja, hogy időzíteni tudják a annak második hetéhez igazodva a kutatási alkalmakat, amikor a nyálban lévő kortizol reaktivitás maximális szintet ér el, és összehasonlítható a férfiak válaszával (Kirschbaum et al., 1999). A résztvevőket megkérték, hogy tartózkodjanak a testedzéstől, a gyógyszerektől, az alkohol és kávéfogyasztástól a kutatás előtti 24 órában, hogy rendes reggelit és ebédet egyenek, de ne egyenek a kutatás előtt 2 órával, és hogy ne sietve érkezzenek. A résztvevők random hármas csoportokban végezték el a feladatokat. Az összes alkalom 2 órás volt, és délután 2 és 7 óra között történt, amely lehetővé tette a nappali kortizolfelszabadulás kontrollálást (Kudielka, Schommer, Hellhammer, & Kirschbaum, 2004). A résztvevők a kísérlet előtt írásos beleegyezést adtak és informálták őket arról, hogy bármikor abbahagyhatják a kísérletet, és visszavonhatják a hozzájárulásokat. A pszicholszociális stresszt a TSST-G-vel idézték elő, amelyet átalakítottak, hogy 6 helyett 3 résztvevővel is lehessen használni. A TSST-G egy standardizált motivált teljesítmény feladat protokoll, amely megbízhatóan és validáltan idéz elő pszichoszociális stresszt (von Dawans et al., 2011): az előkészületek után a személyek előadnak egy szabad beszédet és megoldanak egy mentális aritmetikus feladatot a kamera és két bíró előtt, akik nem adnak visszajelzést, amely magas szintű kontrollálhatatlanságot és szocio-kritikai fenyegetettséget jelent (Dickerson és Kemeny, 2004).

Egy kutatási alkalom egy 45 perces felkészülési oeriódusból, egy 14 perces prezentációs periódusból és egy 60 perces pihenési időszakból állt. A felkészülés alatt a résztvevőket random módon beosztották a három közül egy asztalhoz, ahogy megérleztek és megkérték őket, hogy ne kommunikáljanak egymással. Továbbá megkérték őket, hogy igyanak egy standardizált grapefruit levet (250 ml) vagy egyenek meg 25 g szőlőcukrot (hogy ugyanolyan glükózszintet érjenek el), ezután pedig lefolyt a az elsődleges pszichológiai és fiziológiai felmérés. Ezután megmutatták a résztvevőknem a TSST-G feladatot. A prezentációs periódusban a résztvevőket bevezették egy másik szobábáa, ahol falakkal elválasztva álltak a kamera és két nő előtt, akik a bizottságot képviselték. Minden résztvevő 3 percet kapott a beszédére. Ezután a résztvevők egy nem várt kivonási feladatot kaptak (30 mp idő volt rájuk). A pihenési időszak alatt a résztvevőknek megköszönték a részvételt és megkérték őket, hogy töltsék ki a kérdőíveket. 5 perc múlva a vezető visszatért a szobába és résztvevőknek 60 percig kellett nyugodtan ülni, amíg begyűjtötték tőlük a nyál mintákat és kitöltöttek további kérdőíveket. Az alkalom végén a bizottság bejött a terembe és elmagyarázta a kísérletet és minden résztvevő kapott 10 Eurot. Megkérdezték azt is, hogy mikor lesz a következő menstruációjuk első napja. A kísérletet jóváhagyta a Freiburgi Egyetem Etikai Bizottsága.

Fiziológiai mérőeszközök

A pulzusszámot használták az automatikus stresszválasz indikátoraként, a nyál-kortizolt pedig az endokrin stresszválasz indikátoraként. A pulzusszámot (bpm) folyamatosan mérték 5 mp-es intervallumokban 5 perccel a stressz onsettől 5 perccel a stresszor vége utánig. Analízisre összevont 1 perces intervallumok lettek számolva. Továbbá a résztvevők baseline pulzusszámát álló helyzetben mérték 23-08 perccel a stresszfeladat előtt. Az 5 perces intervallum átlagát használták a személy baseline pulzusszámaként. Minden pulzusszám méréshez egy vezeték nélküli pulzusmérőt használtak.

A kortizolfelszabadulás validált indikátora a HPA aktivitás pszichoszociális stresszre adott válaszul, kiváltképp, amikor a pszichoszociális stresszt egy szocio-kritikai fenyegetettséget és kontrollálhatatlanságot tartalmaz (Dickerson és Kemeny, 2004). A kötés néküli, biológiailag aktív kortizol a vérben megbízhatóan és validáltan mérthető a nyál kortizolszintjének segítségével. A nyál kortizolszintje fokozatosan emelkedik 10 percen belül, és csúcsát 10 és 30 között éri el a stresszor megszűnése után (Foley és Kirschbaum, 2010). 6 nyálmintát gyűjtöttek minden résztvevőtől stressznek való kitettség előtt és után a Salviette műszer segítségével. A mintákat -20 fokon tárolt és laboratóriumba küldték őket kortizolszint elemzésre.

Pszichológiai mérőeszközök

A stresszor megszűnése előtt és után szorongást, nyugodtságot és hangulatot mértek a pszichológiai stressz reaktivitás indikátoraként. A Strait Trait Anxiety Inventory segítsgével mérték a szorongást, amely jó internális konzisztenciát mutatott (Cronbach’s a before/after stress = .85/.95). A nyugodtság és a hangulat Multidimensional Mood State Questionnaire ‘nyugodt-ideges’ és ‘jó-rossz hangulat’ alskáláinak segytségével mérték fel. A ‘nyugodt-ideges’ alskála (Cronbach’s a before/after stressz = .87/93) és a ‘jó-rossz hangulat’ alskála (Cronbach’s a before/after stress 1⁄4 .87/.93) is jó internális kozisztenciát mutattak. Hogy kontrollálhassák a szisztematikus különbségeket a trait szorongásban és a krónikus stressz szintben a csoportok között, megkérték a résztvevőket, hogy töltsék ki a STAI ‘trait szorongás’ skáláját is és a német Trier Inventory for Chronic Stress-t (TICS; Schulz, Schlotz, & Becker, 2004). A belső megbízhatóság mindkét skálánál megfelelő volt (Cronbach’s a = .88 a trait szorongásnál és .84 a krónikus stresznél).

Statisztikai analízis

A baseline pulzusszám és a kortizol szint különségeket ANOVA-val elemezték. Hogy kontrollálják a baseline értékeket további baseline-adjusted adatelemzéseket végeztek (adatok mínusz baseline), ha máshogy nem írják. A kortizolszint beállítására az utolsó nyálmintát használták baseline-nak, mert az eredmények miatt (a kortizol szint az első nyálmintában szignifikánsan különbözött a csoportok között, majd idővel konvergált) azt gondolják, hogy az első nyálmintát tól későn vették le ahhoz, hogy valós baseline értékeket mutasson. Elemezték a stresszor emelkedett pulzusszámot és kortizolt eredményezett repeated-measures ANOVA-val (csoport [inactive vs. moderately active vs. vigorously active] X idő [repeated factor; 10 measurements for heart rate: 5 min before stress to 5 min after stress onset; 3 measurements for cortisol: stress onset to 25 min after stress onset]). Stressz reaktivitás: Hogy felmérjék a stressz reaktivitást, kiszámolták ‘a területet az individuális válasz görbe alatt’ (AUC_G; Pruessner, Kirschbaum, Meinlschmid, & Hellhammer, 2003) minden résztvevőnél. Az AUC_G jobb módszer pszichológiai adatok elemzésére, amelyekben ismételt mérések, és a mérések között különböző időtávolságok szerepelnek (Pruessner et al., 2003). A pulzusszámhoz kiszámoltál a AUC_G-t a stresszválasz alatt (14 perces időintervallum); a kortizolhoz a késett válasz miatt az AUC_G-t az első és a harmadik mintavétel közötti időből számolták ki (25 perc). Külön ANOVA-kat használta a priori  összehasonlításokhoz, hogy meállapítsák a különbségeket az AUC_G-ben a csoportok között. Higy megvizsgálják a pszichológiai stressz reaktivitás beli különbségeket 3 külön ANOVA-t használtak ismételt mérésekkel (stressz előtt és után), amelyet egy kontraszt analízis követett a két időpont közötti értékek különbségével. Stressz felépülés: a pulzusszámhoz kiszámolták a felépülési időt (idő percben), amelyre szüksége volt a személynek, hogy elérje a baseline szintet a stresszor megszűnése után (stresszor vége +14 perc) és a felépülési sebességet (baseline adjusted pulzusszám az időpontban +14 perc/felépülési idő (amennyi idő kell a baseline eléréséig)). A kortizolnál kiszámolták a változás százalékát a kortizol szintben 3-6 mintákban. ANOVA-kat használták a csoportok közötti különbségek kiszámolására.

Minden analízisnél <0.05 szignifikancia szintet használták. Ahol a Mauchly Test kovariáns heterogenitást jelzett, Greenhouse-Geisser korrekciót használtak. Minden adatot SPSS-sel vizsgáltak.

Eredmények

A három csoport nem különbözött szignifikánsan életkorban, BMI-ben, krónikus stresszben és trait szorongásban és pszichopatológiai tünetekben. Azon kívül, hogy különböztek a testedzés mértékében, a három csoport eltért az önbeszámolók szerinti testedzésben F(2,44) = 152.89, p < .001, n2p = .874: átlagosan az inaktív nők kevesebb mint fél órát edzettek egy héten, míg a közepesen aktívak és a nagyon aktívak 4 és 11 órát edzettek hetente.

Pulzusszámválasz a stresszre

A baseline pulzusszám szignifikáns eltérést mutatott a csoportok között, F(2,43) = 18.22, p < .001, n2p = .459, a legalacsonyabb pulzusszám a nagyon aktív csoportban volt megfigyelhető, a közepes pulzusszám a közepesen aktív csoportban, a legmagasabb pedig az inaktív csoportban. A kontrasztanalízis megmutatta, hogy az inaktív csoport szignifikánsan eltért a közepes és nagyon aktív csoportoktól (p < .001), míg a két utóbbi csoport között nem volt szignifikáns eltérés (p < .07). Az idő főhatásának szignifikanciát mutatott F(3.6,155.1) = 22.63, p < .001, n2p = .345, amely azt mutatja, hogy a stressz emelkedett pulzusszámot váltott ki a csoportokban; a csoportok közötti főhatás [F(2,43) = 4.63, p 1⁄4 .02, n2p = .177] mutatja, az átlagos pulzusszám magasság eltért a három csoport között, és az inaktív csoportnál volt a legmagasabb. Stressz reaktivitás: A stressznek való kitettség közben a három csoport között szignifikáns eltérés mutatkozott a baseline-tól való eltérésben, amelyet az AUCG jelzett: [F(2,43) = 3.76, p = .03, h2p = .149]: Az inaktív csoport szignifikánsan magasabb stressz reaktivitást mutatott, mint a nagyon aktív csoport (p = .01) és trendet figyeltek meg ezen irányban a közepesen aktív csoporttal való összehasonlításkor is (p = .07). A két aktív csoport nem tért el egymástól (p = .49). Stressz felépülés: a felépüléshez szükséges idő szintén eltért a három csoportban F(2,43) = 5.64, p = .01, n2p = .208: a nagyon aktív nők pulzusszáma szignifikánsan gyorsabban csökkent le, mint a közepesen aktív (p = .02) és az inaktív nőké (p = .002), de nem volt az utóbbi két csoport között különbség. A felépülési idővel ellentétben nem volt szignifikáns eltérés a felépülés gyorsaságában F(2,43) =1.17, p = .32.

Kortizolválasz a stresszre

N=31 nőt teszteltek a menstruációs ciklus 2. két hetében (10 inaktív, 11 közepesen altív és 10 nagyon aktív). Azonban 6 nő nem mutatott koritzolemelkedést a stresszor hatására, így őket nem-reagálókként jelölték (2 inaktív, 3 közepesen aktít és 1 nagyon aktív). Az elemzések eredményei a nem-ragálókat belevéve és anélkül is ugyanolyan szignifikanciát mutattak. Itt csak a reagálók eredményeit közlik.

Szignifikáns különbség volt a kortizol szintben az első nyálminta véletekor F(2,22) = 5.68, p = .01, h2p = .340: A legmagasabb kortizol szintet az inaktív csoportban találták, és ez szignifikánsan eltért a közepesen aktív és a nagyon aktív csoport eredményeitől, de az uttóbbi kettő nem mutatott szignifikáns különbséget. A csoportok kortizolszintje nem mutatott szignifikáns eltérést a további minták vételekor. Az idő szignifikáns főhatása F(1.4,29.9) = 16.46, p < .001, h2p = .428 megmutatja, hogy a TSST-G szignifikáns növekedést váltott ki a kortizolszintben. Stressz reaktivitás: Az AUCG összehasonlítása (1-3 nyálminta) megmutatja, hogy a három csoport eltért a stressz reaktivitásban [F(2,22) 1⁄4 4.47, p 1⁄4 .02, n2p = .289, amely szerint az inaktív csoport szignifikánsan magasabb endokrin stressz reaktivitást mutat, mint a közepesen aktív csoport (p=.02) és a nagyon aktív csoport (p=.01), míg a két utóbbi csooport között nem volt különbség. Stressz felépülés: Nem volt különbség a 3 csoport között, F(2,22) = 1.03, p = .37.

Pszichológiai válaszok a stresszre

A stressznek való kitevés előtt a három csoprot nem mutatott különbséget a trait szorongásban [F(2,44) = 0.90, p = .42], a nyugodtságban [F(2,44) = 0.22, p = .80], és a hangulatban [F(2,44) = 0.61, p = .55]. Így ugyanazok a baseline szintek feltételezhetők. State szorongás: A pszichoszociális stresszornak való kitettség szignifikáns emelkedést eredményezett a state szorongásban a csoportok között (main effect of time: F(1,44) = 53.14, p < .001, h2p =.547), de a három csoport nem adott különböző válaszokat a stresszorra (no time by group interaction effect: F(2,44) = 1.24, p = .30), és nem tért el az átlagos state szorongás szintjük sem (no main effect of group: F(2,44) = 0.73, p = .49). Nyugodtság: A streszsnek való kitettség után a nyugodtság szignifikánsan csökkent a csoportokban (main effect of time: F(1,44) = 25.38, p < .001, n2p = .366); azonban nem szignifikán idő X csoport interakció, F(2,44) = 0.53, p = .59, vagy csoport főhatás, F(2,44) = 0.76, p = .47. Hangulat: A stresszor szignifikánsan rontotta a hangulatot (main effect of time: F(1,44) = 57.10, p < .001, h2p = .565). Továbbá szignifikáns idő X csoport interakciót találtak, F(2,44) = 3.60, p = .04, h2p = .140, ahol a további analízis megmutatta, hogy a nagyon aktív csoport hangulata szignifikánsan nagyobb romlást mutatott, mint az inaktív csoport hangulata (p = .01); a közepesen aktív csoportnál trendet találtak, amely szerint a magasabb hangulatcsökkenés figyelető meg a közepesen aktív, mint az inaktív csoportban (p=.06). A két időpont közötti átlagok nem különböztek a csoportok között (p=.26).

Diszkusszió

Ez az első olyan kutatás, amely a különböző szintű aktivitást és a pszichoszociális stresszválaszokat vizsgálja egy standardizált pszichoszociális stresszorra (TSST-G) fiatal nőknél. A fő eredmények a következők: mindhárom csoportban megfigyelhető volt, hogy a TSST-G szignifikáns pulzusszám, kortizol és state szorongás szintet eredményezett,  míg a hangulatban és a nyugodtságban szignifikáns romlást találtak. Továbbá a hipotézisnek megfelelően a válaszadási minta a pszichoszociális stresszválaszoknál eltért a 3 csoport között, pontosabban alacsonyabb pszichoszociális stresszt figyeltek meg az aktív csoportokban. Ezen felül az elvárásoknak ellentmondva, a pszichológai stresszválaszok nem egyenlítették ki a fiziológiai stresszválaszokat, mivel a fizikailag aktívabb csoportok még magasabb pszichológia stresszt mutattak a hangulatváltozás területén. Továbbá az eredmények nem támogatták a feltételezést, ami szerint különbség van az érzékenységben az SNS és a HPA tengely között (Rimmele et al., 2009), mibel a közepesen aktív csoport eredményei hasonlítottak a nagyon aktív csoport eredményeihez a kardiovaszkuláris és az endokrin válaszokban. A

Fiziológiai stressz indikátorok

A pulzusszámnál talált eredmények azt igazolják a nőknél, amit a férfiaknál is igazoltak (Rimmele et al., 2009). Stressznek való kitettség közben a pulzusszám reaktivitás szignifikánsan eltért a 3 csoportban, a legalacsonyabb pulzusszámot pedig a nagyon aktív nőknél mérték, őket követték a közepesen aktívak, majd a legmagasabb pulzusszámot az inaktív csoport mutatta. Ez az eredmény támogatja a CSA feltételezését, miszerint a nőknél: a személyek, akiknél magasabb szintű fizikai aktivitás jellemző, csökkent kardivaszkuláris stresszreakciót mutatnak pszichoszociális stressz hatására. A nagyon aktívan edző nőknél a CSA hipotézis szintén bizonyításra került a pulzusszám felépülés szempontjából: ezen nők szignifikánsan gyorsabb felépülési időt mutattak, mint a közepesen aktív vagy az inaktív csoport tagjai. Azonban a pulzusszám felépülés gyorsaságában nem volt eltérés a csoportok között. Így a pulzusszám felépülés idejét és gyorsaságát nézve az eredmények nem egyértelműek, ahogyan a szakirodalom sem az ebben a témában. Jackson és Dishman (2006) meta-analízise és Frocier et al. (2006) szerint a rendszeres testedzés kapcsolatban áll a jobb stresszből való felépülési képességgel, Rimmele et al. (2009) mégsem talál szignifikáns különbséget a csoportok közöt felépülési sebességben. Ez megmutatja, hogy a felmérési probléma van jelen: a különböző stresszválasz indikátorok használata nem kongruens eredményekhez vezethet.

Az eredmények megerősítik a kapcsolatot a fizikai edzés és az endokrin válaszok között: a fizikailag inaktív nők szignifikánsan magasabb kortizol reaktivitást mutattak, mint az aktívak. Ez az eredmény megegyezik a Traustadóttir et al. (2005) által talált eredményekkel idős nőknél és a Rimmele et al. (2007, 2009) kutatás eredményeivel férfiaknál. Long (1991) és Summer et al. (20999) ellenétes eredményeket talált, de ezen kutatásokban a stresszt nem standardizált és validált stresszorokkal idézték elő. A jelen eredményekben a nagyon aktív és a közepesen aktív csoportok szignifikánsan alacsonyabb kortizolválaszt adtak, mint az inaktív csoport. A nőkre nézve ezen eredmények ellentétesen a Rimmele et al. (2009) által találtakkal, aki megmutta, hogy csak a jelentősen emelkedett aktivitási szint (pl. élsportolók), és a fokozatos emelkedés pedig nem okoz szignifikáns HPA tengely válasz adaptációt, amely más stresszorokra is általánosítható. Jelen adatok nem támogatják ezt az eredményt. Helyette bizinyítékot nyújtanak egy fokozatos endokrin válaszra a növekvő fizikai edzés hatására: a résztvevők akik heti 2-6 órat edzenek csökkent endokrin stresszválaszt mutatnak, ahogy azt a CSA feltételezi. Rimmele et al. (2009) eredményeihez hasonlóan a kortizol felépülés jelen kutatásban nem különbözött a 3 csoport között. Azonban ezek a nem szignifikáns különbségek  a kortizol felépülésben lehetségesen nem tükrözik a mérési problémákat: az állandó mérési pontok a nyál kortizol tartalmára egyrészről késleltette a kortizol választ, másrészről a kortizol felépülés vizsgálata kevésbé volt pontos, mint a pulzusszám vizsgálata.

Két limitációt kell számításba venni az eredmények kortizolreaktivitás értelmezésénél: először is csak 31 nőt találtak megfelelőnek, hogy kortizolanalízist végezzenek velük, akik közül 6-an nem mutattak kortizol emelkedést, amikor bemutatták nekik a stresszort. Ez a létszámcsökkenés csökkenti a statisztikai erőt is. Mivel nagy hatást találtak a kortizol reaktivitásnál, a post-hoc analízis megmutatta, hogy ezen paraméter ereje .77. Azonban kismértékű kortizol aktivitást lehetségesen azért nem találtak, mert nem volt megfelelő a statisztikai erő. Másodszor a csoportok kortizol szintje már az első nyálminta levételénél is szignifikánsan eltért. Ez a különbség nem várt volt, és nehezen magyarázható. A pulzusszámmal ellentétben, a rendszeres fizikai edzés nem vezet általánosan csökkent kortizol szinthez, bár az akut testedzés stimulálja a kortizolfelszabadulást (Duclos és Tabarin, 2011). Mivel a csoportok kortizol szintje konvergált az idő előrehaladtával és nem mutatott szignifikáns különséget az utolsó nyálminta levételénél, általános baseline különbség a csoportok között nem valószínű. Inkább azt feltételezik, hogy az első nyálmintát túl hamar vették le:  ebben az időpontban a nők már tudták, hogy egy stresszes feladat következik és már 45 perce tartott a részvétel a vizsgálatban. Az anticipált stressz lehetségesen a kortizolszint emelkedéséhez vezetett. Ha az inaktív nők magasabb endokrin stresszválaszt mutatnak általánosan, ez az anticipált stresszre is igaz lehet. Gaab, Rohleder, Nater, and Ehlert (2005) eredményei támogatják a feltételezést, miszerint a TSST anticipált stresszt vált ki, és ennekeredményeként emelkedett kortizolszintet már a teszt kezdete előtt. Azonban mivel az inaktív férfi résztvevők Rimmele et al., (2007, 2009) vizsgálatában nem mutattak emelkedett kortizolszintet a TSST előtt, bizonytalan marad, hogy az eredmények eltérőek a nők esetében, vagy a kutatási artifact volt.

Pszichológai stressz indikátorok

Mindhárom csoportban a szorongás, a nyugdtság és a hangulat romlott a stressz hatására. Azonban szignifikáns különbséget a csoportok között csak a hangulatban találtak: A nagyon aktív nők hangulata és kisebb mértékben a közepesen aktívak hangulata is jobban romlott a stressz hatására, mint az inaktív nőké. Erre az eredményre nem számítottak, mert kutatások azt mutatták, hogy az inaktív nőknél nagyobb fokú hangulatromlás várható (Rimmele et al., 2007). Mi lehet ennek a pszichológiai és fiziológiai stressz közötti disszociációnak az oka? Campbell és Ehlert (2012) megmutatták, hogy a fiziológiai és a pszichológiai stressz nem kapcsolódnak össze automatikusan: szignifikáns korreláció van az érzékelt érzelmi stressz változók és a fiziológiai válaszok között, amelyet a pulzusszámmal és nyál kortizolszintjének mérésével állapítottak meg a 49 vizsgált TSST kutatás 30%-ában. Strahler, Kirschbaum, és Rohleder (2011) továbbá azt találta, hogy negatív assziciációk vannak a fiziológiai és pszichológiai stresszválaszok között: táncverseny előtt és közben az idősebb táncosok magasabb endokrin stresszválaszt mutattak, de kevesebb pszichológiai stresszről számoltak be, mint a fiatalabb táncosok. A jelen eredményekre nézve, feltételezhető, hogy a stressz feladaton nyújtott jó teljesítmény relevánsabb a fizikailag aktív nőknél, mivel a sportba való részvétel kapcsolódik a versenyzéshez és az eredmények motivációjához (Wartenberg & McCutcheon, 1998). Mivel jobban versenyszelleműek és motiváltak, az aktív nők fontosabbnak tarthatták, hogy jól teljesítsenek, mint a csoport többi résztvevője a stressz feladaton. Ezért, az aktív nők nagyobb pszichológiai stresszt tapasztalhattak, míg a fiziológia stresszválaszaik – a CSA hatások miatt – kevésbé érintettek maradtak. Azonban ez a feltételezést nem támogatja Rimmele et al. (2009) kutatása: bár az élsportolók és az amatőrök magasabb versenyszellemet mutattak, mint a nem edző férfiak, nem volt disszociáció a fiziológiai és a pszichológiai stresszválaszok között.

Tovább kell vizsgálni ezt a disszociációt a fizológiai és a pszichológiai stresszválaszok között, amelyet ez a kutatás talált. Meg kell vizsgálni, hogy az eredményeket a nemi különségek befolyásolták-e, hogy a stresszfeladat megfelelő volt-e és a moderátor változókat.

Erősségek és limitációk

A kutatás bemutatja a kapcsolatot a testedzés és a stresszválaszok között fiatal nőknél. Egy standardizált pszichoszociális stresszor (TSST-G) használatával megmérték a fizológiai és pszichológiai stresszválaszokat három csoportban, amely lehetővé tette az eredmények férfiak eredményeivel való összehasonlítását. Az eremények megmutatják, hogy a CSA hipotézis validált pszichoszociális, de nem fiziológiai stresszválaszoknál nőkben – egy érdekes eredmény, amely több kivizsgálásra szorul. Azonban az adatok keresztmetszetiek voltak, így áltálos következtetések nem vonhatók le. Longitudinális kísérletekre van szükség, amelyek manipulálják a rendszeres testedzés változóját, hogy tisztázzák ezen eredményeket. Az sem világos a fizikai edzés vagy a fizikai fittség az, ami at eredményeket magyarázhatja. Ezenfelül az eredmények általánosíthatósága kismértékű, mert a résztvevők csak fiatal, egészséges nők voltak, akik magasan iskolázottak voltak – a kutatás kiterjesztése más csoportokra és klinikai mintára további eredményeket szolgáltatna az életkor, a nem, és más faktorok hatásairól. Összességében a kutatás kihangsúlyozza a standardizált stressz protokollok és mérések fontosságát az adatok értelmezésére és az eredmények összehasonlításának segítésére.

Az egyéni magatartáson alapuló, dohányzásról leszokást segítő viselkedésváltozási technikák rendszerének kifejlesztése

Michie, S., Hyder, N., Walia, A., & West, R. (2011). Development of a taxonomy of behaviour change techniques used in individual behavioural support for smoking cessation. Addictive Behaviors, 36(4), 315–319. http://doi.org/10.1016/j.addbeh.2010.11.016

Készítette: Kiss-Leizer Márton

Absztrakt

Az egyéni magatartás támogatása a dohányzásról való leszokásban hatékony eszköznek bizonyult, azonban keveset tudunk arról, hogy melyek ennek az aktív összetevői. Az első lépés ennek meghatározásához egy világos terminológia kialakítása, amely leírja az intervenciók tartalmát. A tanulmány célja elsőként kifejleszteni az egyéni magatartáson alapuló, dohányzásról leszoktató viselkedésváltozási technikák megbízható taxonómiáját. Kezelési kézikönyvek kódolásával a viselkedésváltozási technikák négy alapvető funkciója különíthető el: 1) közvetlenül a motivációval foglalkozók, 2) az önszabályozó kapacitás maximalizálását elősegítők, 3) segítő tevékenységeket támogatók, 4) egyéb viselkedésváltozási tevékenységeket biztosítók. Az eredmények azt mutatják, hogy van lehetőség egy megbízható taxonómia kifejlesztésére, ami egy jó kiindulási alap lehet az intervenciós eszközök és a kimenetelek közötti kapcsolat vizsgálatához.

Bevezetés

Számos országban elérhetők a viselkedéses támogatást és a gyógyszeres kezelést ötvöző, leszokást segítő technikák, amelyek amellett, hogy nagyon hatásosak, költséghatékonynak is mondhatók. A viselkedéses segítségnyújtás általában tanácsadás, beszélgetés és bátorítás formájában zajlik, azonban az elmúlt húsz évben a technikák hatásosságának fejlődésére nincs empirikus bizonyíték.

Az előrelépés elsődleges feladata egy olyan szisztematikus rendszer kialakítása lenne, amelybe belefoglalhatók a különböző viselkedéses támogatás technikák. A megbízható taxonómia hiánya amellett, hogy akadályozza az előrelépést a leszokás kezelésében, a viselkedésváltozási technikák gyakorlatba ültetését is nehezíti, hiszen nem tudjuk mi az, ami valóban növeli a leszokás sikerességét. A kezelések eredményessége általában összhangban van az elvárttal, nem világos azonban, melyik magatartásváltozási módszer segít leginkább a dohányosoknak letenni a cigarettát. A tanulmány célja épp ezért kifejleszteni az egyéni magatartáson alapuló, dohányzásról leszoktató viselkedésváltozási technikák megbízható rendszerét.

Az egészségfejlesztő intervenciókon belül más területeken léteznek jól működő, kialakított taxonómiák. A testsúlynövekedés megakadályozására például a viselkedéses beavatkozások feloszthatók „önmonitorozásra”, „értékelt feladatokra” és „az utasítások használatára”. Hasonlóképpen a fizikális aktivitást segítő technikák a „célmeghatározó”, „a költségeket, akadályokat, előnyöket megtárgyaló”, és a „önmegerősítő beszédet serkentő” kategóriákba oszthatók be, de megemlíthetők a HIV prevenció „óvszerhasználati készség fejlesztő”, „tényszerű információkat közlő” és a „hozzáállást tárgyaló” osztályozási rendszerei is.

Fontos, hogy a létrehozott rendszerek elméleti alapokra helyezve alakuljanak ki. A jelen tanulmány a PRIME motivációs teóriát veszi alapul, amely értelmében a magatartásváltozási módszerek elsődleges feladata az impulzusok és a gátlások egyensúlyba billentése lenne, vagyis minimalizálni a dohányzás és maximalizálni a leszokás motivációját, emellett maximalizálni az önkontroll képességét, a leszokást segítő gyógyszerek használatának optimalizálása mellett. Ezeket számos úton elérhetjük: tervek készítésével, megváltoztatni a jóról és rosszról alkotott felfogást, megváltoztatni a biológiai hajtótényezőket vagy csökkenteni a kiváltó ingerek megjelenésének gyakoriságát. A kérdés, hogy vajon a viselkedéses technikák egy megbízható osztályozási rendszer keretében is érvényesülnek-e.

Módszer

A tanulmány kiindulási pontja olyan forrásdokumentumok azonosítása volt, amelyek tartalmazzák a leggyakrabban alkalmazott viselkedésváltozási technikákat. Ezeket kódolók elemezték, a folyamat során jelölték az ilyen technikákat tartalmazó dokumentumokat, viselkedésváltozási módszer alatt pedig a következőt értették: „a dohányzási viselkedés megváltoztatását célzó intervenciók”. A technikák bizonyos mértékig különböztek abban, hogy milyen mértékben célozzák meg a viselkedés megváltoztatását. A legközvetlenebb hatások általában a motivációt és az önszabályozó kapacitást célozták meg, míg a legkevésbé direkt beavatkozásnak a segítő aktivitásokat és az általános beavatkozásokat nevezhetjük.

            A kialakult taxonómia az English Stop Smoking Services-től származó negyvenhárom kezelési kézikönyv tanulmányozása során alakult ki. A kódolók az egyes mondatokat megegyezés alapján sorolták be egy kódolási kézikönyv segítségével, a munkát a négy kódoló párban vagy egyénileg végezte. A kódolók közötti reliablilitást az elemzés során százalékos egyetértéssel értékelték, de vezették az eltérő vélemények alakulását is, melyeket utólagosan egyeztettek. Utolsó lépésként a szerzők az eredményeket a funkciók alapján négy kategóriába osztották a fent említett motivációs teóriával összefüggésben.

Eredmények

A negyvenhárom útmutató elemzése során az eredmények azt mutatták, hogy tizenkét esetben az intervenciók meglehetősen hasonlítottak az egészséges étkezést és a mozgási aktivitást fókuszba állító beavatkozásokhoz. Az eredmények egyrészt magas reliabilitást mutattak a kódolók között, de az egyetértési mutatók is legalább 86%-osak voltak és 95%-ig terjedtek. A kódolási technika alkalmazhatóságát mutatja, hogy a tapasztalatlan és a tapasztalt kódolók is hasonló szinten teljesítettek. Sőt, az első 28 kézikönyv kódolása után az egyetértés mértéke olyan magas volt, hogy a későbbi munkát a kódolók egyénileg végezték. Az utólagos munkák során a kódolásban felmerült diszkrepanciák többsége a közös megbeszélés után a legtöbb esetben eltűntek.

Diszkusszió

Az eredmények az egyéni magatartáson alapuló, dohányzásról leszoktató viselkedésváltozási technikák rendszerének kifejlesztését tették lehetővé egy olyan megbízható módszert, amely alkalmazható a különböző kezelési eljárások kódolásában, illetve egy osztályozási taxonómia a létrehozásában, amellyel besorolhatók a területen használt különböző magatartásváltoztatási módszerek. Tizenkét kézikönyv esetében a kialakított rendszer megegyezett a mozgást és az egészséges étkezést megcélzó taxonómiákkal, ami arra utal, hogy megvalósítható lenne a különböző viselkedésváltozási technikák esetében egy közös nyelv, ami összefogja az egészséggel kapcsolatos viselkedéses intervenciós eszközöket.

Az intervenciók specifikus technikák szerinti meghatározása lehetővé teszi a vizsgálatát annak, hogy a módszerek mely összetevői működnek valójában és azt is, hogy ezek milyen mechanizmus által működnek. Ezáltal azonosítani lehet a különféle hatásmechanizmusokat és az elméleti összefüggéseket az intervenciók, a feltételezett mediáló tényezők és a kimenetelek között, különböző kutatási tervek vagy meta-regressziós elemzések bevonásával.

A jelen tanulmány csupán egy alapkövet biztosít a dohányzásról való leszokásban segítő viselkedéses módszerek megcímkézésében és osztályozásában, hiszen a vizsgált kézikönyvek és útmutatók pusztán egyetlen ország, adott időben mért állapotát írják le. Mivel a kezelési technikák eltérnek alkalmazhatóságukban és specifitásukbam meglehet, hogy az itt tárgyalt módszereket bizonyos esetekben érdemes lenne kisebb egységekben kategorizálni, míg más helyzetben az általánosabb osztályozás lenne célszerűbb megoldás.

Fontos lenne azt is meghatározni, hogy a különböző kódolók milyen biztonsággal tudják használni az említett taxonómiát, illetve, hogy az mennyire ültethető át a viselkedéses technikákkal kapcsolatos randomizált kontrollált vizsgálatokba. Felmerül a kérdés, hogy vajon az információgyűjtés, amit a jelen tanulmány még magatartásváltoztatási technikának nevez - hiszen hozzájárulhat a viselkedés módosításához - nem lenne-e használhatóbb, ha a támogató technikák közé sorolnánk.

Fontos felismerni, hogy az itt bemutatott gyakorlat értéke elsősorban abban rejlik, hogy lehetővé teszik, hogy meghatározzuk a viselkedésmódosító módszerek tartalma közti homogenitást, amely később jó eséllyel bejósolhatja az intervenciók sikerességét. Ezt a jelen tanulmány mellett, csak egy kutatás kísérelte meg, amely a fizikai aktivitást és egészséges étkezést célozza meg. Bár az eredmények meglehetősen ígéretesek, a jövőben a területen mindenképp további kutatásokra lenne szükség.

Webalapú alkoholprevenció  kezdő egyetemistáknak: egy randomizált kontrollált vizsgálat

Hustad, J. T. P., Barnett, N. P., Borsari, B. és Jackson, K. M..(2010): Web-based alcohol prevention for incoming college students: A randomized controlled trial. Addictive Behaviors Vol. 36(3)  183-189.

Készítette: Barócsi Benjámin

Absztrakt:

Az egyetemisták egy rizikópopuláció a nagymértékű alkoholfogyasztásuk és az abból eredő következményeik tekintetében. Az elsőévesek különös kockázatot szenvednek a nagyobb szabadság és a kampuszokon könnyedén hozzáférhető alkohol miatt. A tanulmány célja az webalapú intervenciók (e-intervenciók) terjedésének elősegítése a két legszélesebb körben alkalmazott módszer, az AlcoholEdu és a The Alcohol eCHECKUP TO GO (e-Chug) hatékonyságának összehasonlításával. Ehhez egy 3-csoportos randomizált elosztásban (N=82) vetették össze az AlcoholEdu és az e-Chug résztvevőit, valamint egy csak kiértékelésen áteső kontrollcsoportot. 1 hónapos utánkövetést követően azt kapták, hogy a prevenciós programokban résztvevők alacsonyabb alkoholszinteket mutattak többféle mérés mentén. A következmények tekintetében az AlcoholEdu bizonyult szignifikánsan hatékonyabbnak, de az e-Chug is iránymutatást nyújtott az alacsonyabb következmények felé, szembeállítva a csak értékelt csoporttal. Ezek alapján az e-intervenció (EI) egy ígéretes módszernek tűnik a megelőzésben, különösen a korlátozott erőforrással rendelkező kampuszok számára.

Bevezetés

Az egyetemisták alkoholfogyasztása egy jelentős egészségpszichológiai probléma. Felmérések szerint az amerikai egyetemisták 68%-a fogyasztott alkoholt az elmúlt hónapban, valamint 40%-uk vesz részt epizodikus alkoholizálásban (ami 5 vagy több alkoholtartalmú italt jelent férfiaknál és 4-et vagy többet nőknél) kéthetente legalább egyszer. Ezeknek többféle következménye lehet, például tanulmányi nehézségek, károkozás, kockázatos szexuális viselkedés, de akár halál is. Az adatok azt mutatják, hogy ennek ellenére az elmúlt évtizedben nem, hogy csökkent volna a fogyasztás, de 16%-kal növekedett. Különösen kockázatos az első év, mivel a diákok ekkor alakítják ki az alkoholfogyasztási mintázatukat.

Mivel mind az egyéni, mind a csoportos prevenciós alkalmak költségesek, és meglehetősen nagy személyzetet igényelnek, a nagyfokú hozzáférhetőségük és könnyebb követhetőségük miatt nagyobb figyelmet kaptak az elektronikus intervenciók (továbbiakban: EI). A gyors technológiai fejlődés (gyorsabb és szélesebb internetelérés) olyan lehetőségeknek nyitnak teret, mint például az élő videókapcsolatos vagy más módon interaktív megelőzési programok, melyek hatékonyságát már például dohányzásnál, testmozgásnál, de számos más dependenciánál is kimutatták.

Jelen kutatás idejekor hat fő webalapú egyetemista célcsoportú program volt forgalomban; Under the Influence, Alcohol Response-Ability, myStudentBody, College Alc, Alcohol Edu (Outside the Classroom) és The Alcohol CHECKUP TO GO (e-Chug). Habár módszerben és hosszban némi változatosságot mutatnak, mind nyújt információt a normatív alkoholfogyasztásról, protektív stratégiákról, de egyéb alkoholedukációs tényezőkről is. Bár az edukációs programok nem bizonyulnak hatékonynak önmagukban, e programok egyéb tényezői bizonyított hatékonysággal rendelkeznek a célcsoport kognitív-viselkedési és motivációs segítésében.

Az e-intervenciók hatásfoka:

A myStudentBody, ami egy motivációerősítő stratégiákat alkalmazó multimédiás egészségedukációs weboldal adott teret az első ilyen irányú értékelő vizsgálatnak. A hallgatókat véletlenszerűen osztották be vagy oktatóirodalmas vagy a myStudentBody oldalhoz hozzáférő csoportokba. Az 1 hónapos utánkövetésben azt találták, hogy kiugró értékeket mutattak a weboldalt használók az alkoholfogyasztás csökkenésében, viszont a 3 hónapos utánkövetés során már eltűntek mind a fogyasztásra, mind a következményekre vonatkozó eredmények.

A CollegeAlc egy 75 perces EI, amely multimédiás oktatóvideókat, illusztrációkat és egyszerű szöveget használ az alkoholfogyasztás pszichológiai tényezői, a kapcsolódó rizikóviselkedések és a biztonságos fogyasztásra vonatkozó információk átadására. Egy elsőéveseket magában foglaló vizsgálat során azt találták, hogy az EI-t használók részletesebb ismeretanyagot tudhattak magukénak az alkoholról, valamint pozitívabb attitűdöt mutattak a biztonságosabb stratégiák iránt az első félév végén. Azonban sem a fogyasztás, sem a következmények tekintetében nem voltak különbségek.

Az AlcoholEdu és e-Chug szisztematikusabb értékelést kaptak. Maga az AlcoholEdu egy 3 órás oktatóprogram, amely 3 – multimédiás eszközöket és egyszerű szöveget egyaránt használó – tartalmi részből áll. Az első a Döntéseink formálása, amely a társas nyomásra és az alkohol reklámozására, a második a Tények tisztánlátása, amely az alkoholfogyasztás pszichológiai tényezőire, míg az utolsó szekció, az Amikor számít főleg a fogyasztás biztonságosabbá tételére szolgál hasznos tudnivalókkal. Ennek első vizsgálatában 225 kampusz 24877 diákja vett részt (ennek 7,3% gólya), és azt találták, hogy az intervencióban résztvevők kevesebb epizodikus alkoholizálásban vettek részt, és alacsonyabb következményekkel is szembesültek. Az értelmezést viszont megnehezíti, hogy a mintának csak a teszt utáni értékelésben részt vevő tagjait (49,5%-ot) lehetett számításba venni.

Az e-Chug jelenleg a legrövidebb EI az egyetemisták számára (körülbelül 20 percig tart), de mégis személyre szabott  normatív (képi és szöveges) visszajelzéssel szolgál például az elfogyasztott alkohol, az így bevitt kalória mennyisége vagy ezek anyagi vonzata szempontjából. De rövid (körülbelül 3 perces) videókkal is szolgál a sztenderd alkoholdefinícióról, de biztonságos fogyasztási stratégiákhoz is nyújt tippeket, valamint listázza az elérhető helyi és nemzeti forrásokat. Értékelésére már kétszer (N=102) és (N=86) mintán is sor került, és mindkét esetben csökkent mértékű alkoholfogyasztást mutatott ki a ,,nagyivók” (heavy-drinkers) csoportjában, azonban a kisebb mértékben fogyasztóknál nem járt szignifikáns eredménnyel.

A kutatás célja ezért a két leginkább elfogadott prevenciós módszer összehasonlítása, és azért első évben, mert ekkor a legnagyobb a kockázat a kor miatti alkohol-hozzáférés és a csökkent szülői felügyelet miatt.

Módszer:

Minta:

Egy északkelet-amerikai egyetemen végezték a kutatást, , ott a négyéves képzés akkor körülbelül 4000 hallgatót jelentett (51%-os női többséggel). Az elsőévesek főleg a kampuszban élnek, és nincsenek lány- vagy fiúszövetségek.

A beválasztás 3 héttel az őszi félév kezdete előtt zajlott, 150 random kiválasztott beiratkozó kapott behívó levelet, és akkor vehettek a kutatásban, ha elmúltak 18 évesek és most kezdik először az egyetemet. Mivel a beiratkozás feltétele az AlcoholEdu, tájékoztatást kaptak, hogy a kettő átfedi egymást. Ezután egy baseline felmérést követően egy randomszám-generátor beosztotta őket a három csoport egyikébe (AlcoholEdu, e-Chug vagy kontroll). A kontrollcsoport kapott az egyetemtől haladékot az AlcoholEdu kitöltésével, nekik csak a vizsgálatot követő utótesztet kellett ezután kitölteniük.

Mérőeszközök:

A Baseline és az utánkövetés az Illume 4.0 segítségével készültek.

Demográfiai adatokból a nemüket, korukat, etnikumukat, tartózkodási helyüket (például kollégium) és súlyukat rögzítették.

Ezután kérdőíveket kaptak egy tipikus heti, egy epizodikus alkoholfogyasztás mennyiségére és időtartamára vonatkozóan, valamint kitöltötték a The Young Adult Alcohol Consequences Questionnaire-t (YAACQ), egy többskálás, az alkoholfogyasztás következményeire vonatkozó állításokból álló kérdéssort.

Sem az AlcoholEdut, sem az e-Chugot használó csoport esetében nem változtattak az eredeti programon.

Az adatelemzéshez MANCOVA-t használtak, a baseline értékeket és a nemet kontroll alatt tartva.

Eredmények:

A 150 főből végül 82-en teljesítették a vizsgálatot, közülük 51% nő és átlagéletkoruk 18,1 év. A kontroll csoport 25 főt, az e-Chug 31-et, az AlcoholEdu pedig a maradék 26 főt tartalmazta.

Az összehasonlítás alapján az e-Chug és az AlcoholEdu csoport is alacsonyabb értékeket ért el a kontrollnál mind a hét vizsgált lehetséges tartományon (p<0,05). Hasonló különbség az alkoholfogyasztás következményeire is kimutatható, de nem szignifikánsan.

Összegzés és konklúzió:

A publikálás idejében ez volt az első olyan vizsgálat, amely szimultán hasonlította össze a két legnagyobb elektronikus alkoholprevenciós programot kezdő egyetemistákon. Az előzetes elvárásokat követve, a kontrollcsoport növekvő alkoholfogyasztásával ellentétben mindkét vizsgált csoport csökkent vagy stabil értékeket mutatott fogyasztásban, valamint az azzal együttjáró következmények gyakoriságában alacsonyabb, míg kontrolljában magasabb értékeket kaptak. Így e kutatás egyedülálló klinikai jelentőséggel bír az egyetem-előtti alkoholprevenciók területén.

A kutatás erőssége volt a jó compliance és a visszatartási erő, növelve a külső validitást, valamint az, hogy a prevenciós segédletek módosítatlanul kerültek a vizsgált személyekhez, ezzel növelve generalizálhatóságát.

Gyenge pontként a randomizált csoportok közötti kontamináció említhető a vizsgálati alkalmak között, de fontos az is, hogy az eredmények nem általánosíthatók a vizsgálat kezdetekor 18. életévüket még be nem töltöttekre. Végül, mint minden önbevallós kérdőívnél, a társas megfelelés hatását is figyelembe kell venni.

Összességében belátható, hogy a terület még további kutatást igényel például a félévek során időbeli elhelyezkedésüket tekintve (félév elején, közepén vagy végén vizsgálva), de jelen vizsgálat jó alapot adhat a további, nagyobb mintás és hosszabb utánkövetéses vizsgálódásokra. A fő eredmény, hogy könnyű hozzáférhetőségük és átlátható adminisztrációs tulajdonságaiknak köszönhetően a webalapú intervenciós programok, mint az AlcoholEdu és az e-Chug ígéretes eszközöknek bizonyulnak az elsőéves egyetemi hallgatók alkoholfogyasztásának csökkentésében.

A   szülői dohányzás a terhesség alatt és a túlsúly, elhízás megjelenése lány gyermekeknél

Harris, H. R., Willett, W. C., & Michels, K. B. (2013). Parental smoking during pregnancy and risk of overweight and obesity in the daughter. International Journal of Obesity, 37(10), 1356-1363.

Készítette: Nagy Alexandra Anna

Szükségessé vált foglalkozni azzal a felvetéssel, hogy a születés előtti kitettségnek elképzelhető hosszú távú hatásai vannak az egészségre nézve. Azok a gyerekek, akik a méhben dohányzásnak vannak kitéve, kisebb súllyal születnek, mint azok, akiknek a szülei nem dohányoztak a terhesség alatt, azonban ennek ellenére, nagyobb a rizikója, hogy gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban elhízottak lesznek (Oken et al., 2008; Durmus et al.)  A különböző tanulmányokat összegezve annyi mondható el, hogy nagyjából 34-41%-kal nagyobb az esélye a felnőttkori elhízásnak, ha az anya dohányzott a terhesség alatt, mint azokban az esetekben, amikor az anya nem dohányzott. Azonban kevés tanulmány vizsgálta azt, hogy a szülők dohányzása által okozott születés előtti kitettség hatással van-e a felnőttkori elhízásra, és hogy vajon ez összefüggésben áll-e a gyermek- és tinédzserkori kövérséggel. Habár vannak tanulmányok mi szerint a szülők dohányzása és a gyermek- és tinédzserkori testalkat közötti kapcsolatra nincs hatással a születési súly, az nem egészen tiszta, hogy vajon a szülők dohányzása és a későbbi, felnőttkori elhízás közötti hatásban mediáló szerepet játszik-e a gyerek- és tinédzserkori testalkat.

Jelen kutatásnak pont ez a célja, hogy megvizsgálja a szülők dohányzása által okozott méhen belüli kitettség és a felnőttkori elhízás közötti kapcsolatot, úgy hogy megnézi azt is, hogy erre a kapcsolatra a gyerek és tinédzserkori testalkatnak van-e mediáló hatása.

Módszer:

Minta: Az NHS II- t 1989-ben alapították, amikor 116430 nővel kitöltöttek egy kérdőívet, amely életstílussal kapcsolatos faktorokra, antropometriai adatokra és jelenlegi betegségekre vonatkozott. Utánkövetéses kérdőíveket két évente küldtek. 2001-ben az NHS II (The Nurses’ Health Study II) adatbázisából nyert adatok segítségével felkérték az édesanyákat arra, hogy töltsenek ki egy kérdőívet a lányaikkal kapcsolatban. A terhességről és a korai kitettségről való információkat 35794 fős mintán vették fel (76,5% volt a válaszadási arány). Azokat a nőket kizárták a mintából, akik adoptáltak vagy pedig hiányzó adataik voltak a terhesség alatti dohányzásról vagy az 1989-es BMI index érték hiányzott.

A dohányzással kapcsolatos kérdések arra vonatkoztak, hogy az anya dohányzott-e a terhesség alatt, ha igen akkor hány szálat szívott el naponta, valamint hogy abbahagyták-e a dohányzást a terhesség alatt, és ha igen, akkor mikor. Az édesanyák mellett az apa dohányzási szokásaira is rákérdeztek.

A kutatásban résztvevők beszámoltak a magasságukról, a súlyukról és a 18 éves koruk alatti súlyukról, ami baseline-nak számított. A jelenlegi súlyt a két évenkénti kérdőívekből állapították meg. 1989-ben a kitöltőket arra kérték, hogy emlékezzenek vissza, milyen testalkatuk volt 5 és 10 évesen. Ehhez egy 9 fokozatú ábra sor állt rendelkezésükre. A válaszaikat összehasonlították a gyerekkoruk alatt évente mért BMI értékekkel. A korreláció értéke 0.6 és 0.7 volt 5 és 10 éves kornál.

Az NHS II résztvevői beszámoltak a korukról, a születési dátumukról, az első menstruáció idejéről, férjük végzettségéről, bevételről, testmozgásról, kalória bevitelről, alkohol fogyasztásról, dohányzói státuszukról, valamint az első szüléskori életkorukról a kiadott kérdőívben és utána két évente. A résztvevők anyukái a Mothers’ Questionnarie-ben beszámoltak arról, hogy mennyi idősek voltak ők és az apukák, amikor a lányuk született, milyen volt a végzettségük, mennyit hízott az anya a terhesség alatt, mennyi volt a terhességi súlya, mennyi volt az apa súlya a résztvevő születésekor, milyen magasak voltak a szülők, volt-e cukorbetegségük, mi volt a foglalkozásuk, volt-e házuk, mekkora volt a résztvevő születési súlya, mennyi ideig tartott a terhesség, valamint a szoptatási folyamatról is.

Multinominális logisztikus regressziót alkalmaztak ahhoz, hogy meghatározzák az esélyhányadosát (egy 95%-os konfidencia intervallumon) a terhesség alatti szülői dohányzás és a felnőttkori és a 18 éves kori BMI érték, valamint a gyermekkori testkép kapcsolatának.

Anyai dohányzás kategóriái:

-          Nem dohányzott terhesség alatt

-          Abbahagyta a dohányzást a terhesség alatt

-          1-14 szál cigarettát szívott el naponta

-          15-24 szál cigarettát szívott el naponta

-          25 vagy annál több cigarettát szívott el naponta.

Apai dohányzás kategóriái:

-          Nem dohányzó

-          1-14 szál cigarettát szívott el naponta

-          15-24 szál cigarettát szívott el naponta

-          25 vagy annál több cigarettát szívott el naponta

Kombinált kategóriák:

-          Egyik szülő sem volt dohányzó

-          Apa dohányzott, anya nem

-          Apa nem dohányzott, anya igen

-          Mindketten dohányoztak

Két nagyobb kategóriára osztottuk a változókat: Az elsőben a szülők és a gyerek születés előtti jellemzőit illesztettük össze, a második kategóriában pedig a szülők jellemzőit és a gyerek összes jellemzőjét. Tehát a születés előtti kategóriába kerültek a : születési idő, a szülők kora a szülésnél, a szülők végzettsége, a szülők cukorbetegséggel kapcsolatos betegségtörténete, foglalkozásuk, az anya súlygyarapodása a terhesség alatt, terhességi BMI értéke, az apa BMI értéke, valamint hogy volt-e ház a tulajdonukban a születés idejében. A második kategóriába pedig a következők kerültek: a terhesség hossza, szoptatási folyamat adatai, az első menstruáció ideje, dohányzói státusz, alkohol fogyasztás, kalória bevitel, fizikai aktivitás, bevétel, valamint a férj végzettsége.

Vizsgálták a születési súly, a gyermekkori test méret, valamint a 18 éves kori BMI index potenciális mediáló hatását. A vizsgálatok során chi-négyzet próbát alkalmaztak.

Az eredményekből kiolvashatjuk, hogy egy statisztikailag szignifikáns kapcsolat áll fenn a terhesség alatti anyai dohányzás és a gyerekre vonatkozó túlsúly, valamint felnőttkori elhízás között. A kapcsolat erőssége, pedig egyenes arányban nő az elszívott szálak számának növekedésével. Az apai dohányzás valamivel gyengébb, de még mindig szignifikáns kapcsolatot mutatott (OR = 1.11 (1.03 – 1.18), 1.14 (1.07-1.22), 1.19 (1.09-1.31) az elszívott szálak mennyiségétől függően.). Az apai dohányzás akkor is növeli az elhízás rizikóját, ha az anya nem dohányzott. A terhesség alatt dohányzó nők 15%-a abbahagyta a dohányzást a terhesség alatt. Ekkor nem jelent meg a dohányzás és a túlsúly között kapcsolat (OR= 1.03 (0.90-1.17)), valamint az elhízásra vonatkozó kapcsolat sem mutatott szignifikáns értéket (OR= 1.12 (0.97-1.30)). Azoknak az anyáknak a lányai, akik dohányoztak a terhesség alatt, sokkal nagyobb valószínűséggel számoltak be gyerekkori kövérségről, mint azoknak a gyerekei, akik nem dohányoztak. Nem találtak szignifikáns interakciót a gyermekkori test méret, az anyai terhességi BMI, a terhességi alatti súlygyarapodás és a születési súly között.

 Összefoglalva, az anyai dohányzás, mértéktől függően, független kapcsolatot mutatott a gyerekkori, tinédzserkori és felnőttkori magasabb testtömeggel. Ez a kapcsolat azoknál volt a legerősebb, akiknél az anya 25 vagy annál több cigarettát szívott el naponta. Ez a kapcsolat emeli a felnőttkori elhízás rizikóját is. A legtöbb olyan kutatás, ami a méhen belüli dohányzásnak való kitettséget vizsgálja, nem tudta vizsgálni a gyermek- és tinédzserkori testalkatot, és ettől függetlenül állították, hogy a gyerekek túlsúlynak vagy elhízásnak vannak kitéve. Ráadásul nem volt hozzáférésük egy ilyen széleskörű közvetítő változó halmazhoz sem, mint például a terhességi súlygyarapodás, vagy a részvevők felnőttkori életvitele. A mi információink alapján elmondhatjuk, hogy az anyai dohányzás felnőttkori BMI értékre gyakorolt hatása, valószínűleg független a tinédzserkori testalkattól.

A cigarettában lévő dohány körülbelül 4000 különböző vegyületet tartalmaz, ezért nagyon nehéz megmondani, hogy ezek közül melyik az okozója a súlygyarapodás rizikójának. Vannak ugyan patkányokon végzett vizsgálatok, ahol a nikotin bevitel súlygyarapodással jár együtt, azonban ez még nem elegendő ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a nikotin felelős ezért a kapcsolatért.

Ebben a kutatásban nem kérdeztek rá az anyák dohányzási szokásaira a gyermekeik kora gyermekkori évei alatt, de az világos, hogy azok a nők, akik a terhesség alatt dohányoztak, nem hagyták abba a dohányzást azonnal a terhesség után.

Jelen kutatásban nagyon sok közvetítő változó hatását is vizsgálták. Azoknak a változóknak a hatását, melyek befolyással lehettek egyes kapcsolatokra, azokat nem vették bele az eredményekbe.

Erősségek: Eddig ez a legnagyobb tanulmány, amely a szülői dohányzás és a felnőttkori elhízás kapcsolatával foglalkozik. Széleskörű, lejegyzett adataik vannak a szülői dohányzási szokásokról, valamint antropometriai vonatkozásokról, ezáltal könnyen megtudják vizsgálni ezek független kapcsolatait, hatásait.

A jövőben hasznos lenne szétválasztani a méhen belüli és a kora gyerekkori kitettség hatásait, ezáltal jobban megérthetnénk, hogy mik a veszélyei a különböző korban történő kitettségnek, valamint fontos lenne megvizsgálni a hatások mögött húzódó mechanizmusokat.

Poszttraumás stressz szindróma (PTSD) a mentőápolóknál - reziliencia és koherenciaérzék

Streb, M., Häller, P., & Michael, T. (2014). PTSD in Paramedics: Resilience and Sense of Coherence. Behavioural and Cognitive Psychotherapy, 42(04), 452–463. http://doi.org/10.1017/S1352465813000337

Készítette: Rácmolár Lili

Háttér: gyakori vélekedés, hogy a mentőápolók körében nagyobb a PTSD előfordulása a lakosság más csoportjaihoz viszonyítva, mely jelenséget a traumatikus élményeknek való nagyobb fokú kitettséggel magyarázhatjuk. A valóság ezzel szemben az, hogy a mentőápolók többségénél nem jelentkezik PTSD.
A már ismert rizikófaktorok mellett a kutatás célja a megelőző faktorok azonosítása volt, egyes felvetések alapján pedig a megfelelő koherenciaérzék (SOC) és a magas reziliencia is csökkentheti a PTSD kialakulásának esélyét. 

Cél: Mutat-e összefüggést a SOC és a reziliencia a PTSD kialakulásával?

Módszertan: Keresztmetszeti vizsgálat keretein belül egy 668 fős, mentőápolói populáció felmérése. A PTSD-t a Poszttraumás Stressz Diagnosztikai Skálával (PDS) mérjük, míg a reziliencia és a SOC mértékét az RS-11-es rezilienciaskálával és a SOC-L9 koherenciaérzék skálával. 

Eredmény: A hipotézisnek megfelelően mind a SOC, mind a reziliencia negatív korrelációt mutatott a PTSD-vel. Nagyfokú ellenállást mutattak azon mentőápolók, akik pszichológusi segítségben részesültek, illetve felkészültebbek voltak a munkával kapcsolatos stressz feldolgozásához.

Konklúzió: a reziliencia, illetve elsősorban a SOC fejlesztése ígéretes módszernek tűnik a PTSD tüneteinek mérséklésére olyan magas rizikófaktorú csoportoknál mint a mentőápolók.

Bevezető

A PTSD kialakulásának az esélye szignifikánsan nagyobb a mentéssel foglalkozó szakemberek körében, mint a normál populációnál, ugyanakkor a traumatikus eseteknek való napi kitettség ellenére alacsonynak tekinthető. Ugyanilyen eltérést mutattak ki a PTSD előfordulásában például tűzoltók (North et al., 2002), illetve a kínzáson átesett politikai aktivisták (Başoğlu et al., 1997) körében.

Ugyan a reziliencia fogalma az 1980-as években kezdett körvonalazódni, univerzálisan elfogadott definíció ma sem létezik. Newman 2005-ös megfogalmazása alapján "a reziliencia az alkalmazkodás képessége tragédia, trauma, vagy folyamatosan fennálló stressz ellen". A különféle definíciók mind egyetértenek abban, hogy egy multidimenzionális konstrukcióról van szó, mely egyaránt jelenthet tanult viselkedést, gondolkodást és cselekedeteket. Az ezredfordulót követő tanulmányokban a reziliencia a fizikai és mentális egészséggel függött össze, ahol negatív korrelációt mutat a poszttraumatikus pszichopatológiával.

A rezilienciához hasonló fogalom a SOC is, ami az ezt mérő skálával együtt (SOC skála) Antonovsky szalutogenezis koncepciójából eredeztethető. Antonovsky szerint a SOC olyan egyéni orientációt jelent, amikor az egyén stresszhelyzetekben is dinamikus magabiztosságot mutat. Számos kutatás mutatott rá, hogy a SOC - hasonlóan a rezilienciához - is negatív korrelációt mutat a poszttraumatikus pszichopatológiával és pozitívat az életkörülményekkel való megelégedéssel. Ahogy azt egy nagyszámú populáción végzett hosszútávú cohortvizsgálat is kimutatta, az alacsony SOC értékű egyének lassabban alkalmazkodtak őket ért traumákhoz, lassabban dolgozzák fel azokat. Antonovsky úgy vélte, a SOC nem tekinthető egyéni, statikus tulajdonságnak, hanem sokkal inkább egy változó orientáció, mely vélekedést Langeland 2007-es kutatása is megerősített: professzionális támogatással a SOC egyénileg fejleszthető.

Összesítve elmondhatjuk, hogy több alkalommal sikerült a SOC és reziliencia negatív kapcsolatát kimutatni a PTSD-hez viszonyítva. Ezen kutatás szerzői a két külön faktor PTSD-hez viszonyított kapcsolatát kifejezetten stressznek kitett mentőápolók körében kívánják felderíteni, illetve hogy milyen hatással van erre a pszichológusi segítség.

Metodológia

A kutatásban történő részvételi felkérés Svájc németajkú területein szolgálatot teljesítő 1363 mentőápoló részére lett kiküldve, akik közül 668 vállalta a részvételt. A mintában 210 nő (31.4%) és 447 férfi (66.9%) szerepelt, átlagéletkoruk 36.6 év volt. Az átlagos munkatapasztalat 10.4 év volt. A válaszadók 76.5%-a dolgozott teljes munkaidőben, 13.9%-uk félállásban, 7%-uk ennél is rövidebb beosztásban. Az átlagos műszakhossz 16 óra volt.

A kérdőív több szempontot is vizsgált. A kérdések első blokkja a válaszadó társadalmi helyzetére és foglalkozására vonatkozott. A PTSD diagnosztizálásában az Poszttraumás Stressz Diagnosztikai Skála (PDS, Ehlers, Steil, Winter és Foa, 1996) nyújtott kiindulási alapot, ami egy 17 itemből álló alskálán jegyzett pontok alapján azonosította a PTSD-ben szenvedő válaszadókat. A kérdőív arra is rákérdezett, hogy a válaszadónak milyen lehetőségek adottak a munkahelyén, hogy előre felkészüljenek a traumatikus esetekre, illetve elérhető-e pszichológus szakember segítsége.

A rezilienciát és SOC értékeket az RS-25-ös és SOC skála németre fordított adaptációi mérték. Az RS-25-ös skála esetében a Cronbach alfa 0.85, a SOC skálánál ez 0.86 volt.

Adatelemzés

A statisztikai adatok SPSS 16.0-as verzióval kerültek feldolgozásra. A reziliencia, SOC és PTSD közötti összefüggést Pearson-féle korrelációval, a SOC és reziliencia értékek PTSD súlyosságára gyakorolt hatását regresszióanalízissel vizsgálták. Az egyes segítő foglalkozások mentőápolókra gyakorolt hatását t-teszt derítette fel.

A válaszok alapján a mentőápolók 4.34%-a teljes, 9.58%-a szenved részleges PTSD-től.  26.4%-uknál jelentkezett újra átélt trauma, 23.4%-uknál elkerülés és 29.9%-nél fokozott izgalom.

A PTSD mem mutatott összefüggést a szolgálatban eltöltött évek számával, viszont enyhe negatív korreláció mutatkozott az életkor és a PTSD súlyossága között. A kutatók szignifikáns összefüggést tapasztaltak a SOC /reziliencia és PTSD tünetek között, illetve a két faktor egymással is korrelált. A regresszióanalízis szignifikáns mértékben előrevetítette a PTSD tünetek súlyosságát.

Enyhébb PTSD tüneteket mutattak azok a válaszadók, akik speciáls, megelőző tréningeken tudtak részt venni. A tréningeken való részvétel az egyéni rezilienciaértékekkel nem, de az egyéni SOC értékekkel jelentős összefüggést mutatott. Komoly különbséget mutatott a kialakított SOC tekintetében az, hogy az egyes mentőápolók egyszeri, vagy sorozatos tréninget kaptak.

Nemek tekintetében csak a reziliencia értéknél lehetett különbséget felfedezni, ahol is magasabb értékkel rendelkeztek a nő mentőápolók. SOC tekintetében nem jelentkezett szignifikáns különbség.

Összehasonlításképp: a normal német populációban kimutatott reziliencia és SOC értékek szignifikánsan alacsonyabbak voltak, mint a kutatásban résztvevő mentőápolók esetében.

Diskurzus és konklúzió

A várakozásnak megfelelően mind reziliencia, mind SOC tekintetében összefüggés tapasztalható a PTSD tüneteivel. Ahogy azt a regresszióanalízis is bebizonyította, a teljes variancia 19.2%-át erősítették meg ezek a változók (a SOC némileg biztosabb előrejelzésnek bizonyult a rezilienciaértéknél a PTSD tüneteinél).

Mivel sem az életkor, sem a tapasztalati évek száma nem befolyásolta döntően a PTSD tünetek alakulását (nagyon gyenge korrelációt mutat a kutatás) – a rezilienciát és a SOC-ot az idő múlásával is stabil változóknak mondhatjuk.

Az igazi különbséget a különféle specifikus, pszichológiai felkészítő tréningekben való részvétel jelentette és különösen sokat számított az, ha valaki nem egy, hanem sorozatos foglalkozásokon vesz részt. A kimutatott eredmények azt sugallják, hogy a SOC és a reziliencia tudatos fejlesztésének hatékony módja lehet, ha az érintett ápolói személyzetet megelőző, felkészítő foglalkozásokba vonjuk be. 

A kliens  motivációs interjú során mutatott viselkedésének hatása a marihuána használat  kezelésének hatékonyságára

Walker, D., Stephens, R., Rowland, J., & Roffman, R. (2011). The influence of client behavior during motivational interviewing on marijuana treatment outcome. Addictive behaviors, 36(6), 669-673.
Forrás: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3342010/

Készítette: Podina Ivett

Bevezető

A motivációs interjú széles körben elterjedt pszichoterápiás alkalmazás, de keveset tudunk a módszer valódi hatásmechanizmusáról. Általánosan elfogadott, hogy az előrelépést a beszélgetés teremti meg, melynek célja, hogy a személy maga mondjon ki fontos állításokat saját ambivalens élményvilágára vonatkozóan és növekedjen motivációja a jelen állapot változtatásának irányába. A személy vágyainak kettős természete beszédében is megnyilvánul: a változás akarása és a változástól való elzárkózás két fajta beszédstílus formájában jelenik meg a kommunikáció során („change talk” és „status quo talk”). A motivációs beavatkozás mögött álló előfeltételezés, hogy a kliens által kimondott dolgok később cselekvésbe fordulnak. A terapeuta feladata erősíteni a változtatásra irányuló állításokat, rámutatni a változás előnyeire és felhívni a figyelmet a változás hiányának kedvezőtlen hatásaira. Fontos vizsgálni tehát a kliens beszédét és a nyelvi kifejezés cselekvéssel való kapcsolatát.

Néhány tanulmány rámutatott a kliens nyelvi kifejezése és az alkoholfogyasztás közötti kapcsolatra. A Project MATCH Kutatócsoport (1997) által végzett elemzés szerint az alapszinthez képest jobban változott a kliensek változtatási kedve motivációs intervenció után. Moyers (2007) eredményei szerint is igaz, hogy a kliens megnyilvánulása a motivációs interjú alatt bejósolta az alkoholfogyasztást. Ez azon kevés kutatás egyike, amely a motivációs szintet a nyelvvel összefüggésben eredményesen vizsgálta. Amrhein és munkatársai (2003) szintén a motivációs interjú alatt zajló kliens beszéd és a későbbi droghasználat összefüggéseit figyelték meg kábítószerfüggő felnőtteken. Az első ülés videófelvételen lett rögzítve és a kliens megnyilvánulásainak erősségét (-5 és +5 közötti skálán) és gyakoriságát kódolták, valamint címkézték a beszédben előforduló nyelvi jegyeket. A nyelvi kifejezés 6 kategória valamelyikébe volt sorolható: vágy, képesség, magyarázat, szükséglet, elköteleződés és készen állás a változásra. A megnyilvánulások gyakorisága nem, de azok erőssége befolyásolta a későbbi droghasználatot és ez a hatás eltért a motivációs interjú nélkül tapasztalható alapszintű változástól. Ebben a vizsgálatban a vágy, képesség, szükséglet vagy a magyarázat a változásra kifejezésmódok nem jelezték előre a viselkedéses változást, de az elköteleződés kifejezésének erőssége igen, ami az elköteleződés motivációs alapjaira világít rá. Az is fontos volt, hogy a személy az ülés melyik részén említette a változtatás felé való elköteleződést. Annak érdekében, hogy a megnyilvánulások időpontja behatárolható legyen, a terápiás üléseket periódusokra bontották. Eredményeik szerint az elköteleződés kifejeződése a motivációs interjú utolsó felében jelentős és akkor mutat pozitív bejósló hatást.

Az elköteleződés erőssége egy szerencsejátékkal foglalkozó kutatásban is előre jelezte a játék kimenetelét, ám ez a kutatás nem tudta megismételni az eredményt, miszerint az ülés későbbi felében a nyelvi kifejezésben megjelenő elköteleződés indikátor jellegű a viselkedésre nézve. Helyette a motivációs interjú k üléseinek témaválasztásában eszközölt változatosság szerepére világítottak rá. A motivációs interjú alatt a megfelelő időpontban felhozott témák befolyásolták a szerencsejátékozást. Gaume és munkatársai (2008) azt találták, hogy a páciensek beszédében a képességre utaló kifejezések az elköteleződésnél jobban utaltak az ivási szokások megváltoztatására rövid intervenciós terápia során. Az eredmények megerősítéséhez persze szükség lenne további kontrollált vizsgálatokra és szélesebb populáció, például droghasználók bevonására. A motivációs interjú vizsgálata népszerű kutatási terület a kannabisz használathoz kapcsolódó intervenciós terápiák területén.  Újabb eredmények szerint azok a módosított motivációs terápiák, melyek személyes visszajelzést tartalmaznak, önmagukban, illetve kognitív viselkedéses terápiával és/vagy eset menedzsmenttel kombinálva is hatékonynak bizonyultak. Az úgynevezett fokozott motivációs terápia (motivational enhancement therapy) tehát személyes visszajelzésekkel egészül ki az alap módszerhez képest, és egyre elterjedtebb a használata.

Jelen kutatás véletlenszerű mintavétellel kiválasztott felnőtt droghasználók csoportját figyelte meg, hogy az utánkövetéskor miként változott marihuána használatuk az interjúk során mutatott verbális viselkedés függvényében. Egészen konkrétan a kliens nyelvezete és a marihuána használat kapcsolata állt a kutatás fókuszában, olyan felnőtt drogfüggők körében, akik valamilyen segítő terápia megtalálásában motiváltak. A kliensek beszédében elkülöníthető különféle kifejezés típusok elengedhetetlenek a vizsgálat elvégzése szempontjából, mert ezek beazonosítása segítheti a terápia hatékonyságának növelését a megfelelő állítás típusok alkalmazásával.

Módszer

A véletlenszerű mintavétel során felnőtt marihuána használókat válogattak be a kutatásba. A résztvevőket két csoport valamelyikébe sorolták: 1) 12 hétig tartó, 9 ülésből álló motivációs interjú/ kognitív viselkedéses terápia/ esetmenedzsment terápiát kapó csoport, és 2) 4 hétig tartó, 4 ülésből álló ugyanilyen üléseken résztvevő csoport. Mindkét csoportban személyre szabott visszajelző interjúval indult a terápia (personalized feedback report), amely a marihuána használatra vonatkozott. Az üléseket képzett terapeuta vezette le. Minden első interjúról videófelvétel készült és kódolták a személyek viselkedését. A Kliens nyelvezet és kódoló rendszert (Client Language and Coding System, Amrhein, 2002) alkalmazták a személyek megnyilatkozásainak regisztrálására. Minden állítás 6 kifejezés kategória valamelyikébe volt sorolható: vágy, képesség, magyarázat, szükséglet, elkötelezettség és marihuána használat változtatására való készen állás. Mindegyik megnyilvánulás -5 és +5 közötti skálán értékelődött (- a minél pozitívabb érték a droghasználatról való lemondást, a negatívabb a visszaesést jelezte). Két képzett terapeuta bevonásával kettős vak elrendezésben történt a felvételek kódolása. Az első ülést három periódusra osztották: 1) a motivációs interjú azon része, amely megelőzte a személyes visszajelzést 2) a visszajelzés hatására elhangzó állítások szakasza, és 3) a visszajelzést követő interjú szakasz.

Résztvevők

203 felnőtt közül a végső minta véletlenszerű mintavétel alapján 87 marihuána fogyasztóból állt, akik 18 év felettiek és a DSM-IV szerinti marihuána függőségben szenvednek. Az eredeti mintából 5 személy kizárásra került, mert nem vett részt az utánkövetéses vizsgálaton, további 21 személy egyéb okok miatt került ki a mintából. A maradék 61 személy közül 48 férfi és 13 nő, átlagosan 35,05 évesek.

Marihuána használat utánkövetése

Az úgynevezett Form 901 segítségével mérték több hónapon keresztül a személyek marihuána használatát. 90, 120 és 180 nappal az alapszint bemérésétől számítva vizsgálták, hogy hány nap telt el az utolsó marihuána használat óta, ami a sikeres absztinencia mutatója volt. A marihuána használatról való lemondás motivációját a SOCRATES (Stages of Change Readiness and Treatment Eagerness Scale, Miller és Tonigan, 1996) 19 tételes kérdőívvel mérték fel.

Eredmények

A vizsgálat elején minden személy napi marihuána használó volt, de szignifikánsan kimutatható, hogy minden csoportban csökkent a fogyasztás az utánkövetés során. A 9 ülésen résztvevő személyek csoportjában a tréning utáni 4. hónapban alacsonyabb volt a marihuána használat mértéke, de más idői eltérés nem volt a 4 ülésen résztvevőkhöz képest. Parciális korrelációval minden nyelvi kifejezés kategóriát és az utánkövetéskor mért marihuána használatot összehasonlították, hogy a beszédtípus és a későbbi drogviselkedés kapcsolata világosabb legyen. Azt is elemezték, hogy az ülések különböző időpontjaiban történő megnyilvánulások milyen bejósló erővel bírnak.  A marihuána használattól mentes napok aránya a kezelés utáni időszakban kisebb, mint a kezelés előtt felmért alapszint. A magyarázat és vágy nyelvi kifejezése a visszajelzést tartalmazó interjú szakaszban összefüggést mutatott az absztinencia növekedésével. (Kevésbé erős korrelációkat találtak a magyarázat kifejezés erőssége illetve a képesség kifejezés erőssége és a későbbi marihuána használat között az ülések különböző szakaszaiban.)

Megvitatás

Jelen kutatás a motivációs interjú alkalmazásának mélyebb megértését tűzte ki célul, melyben a kliens által használt nyelvi kifejezéseket és a későbbi viselkedés kapcsolatát vizsgálták marihuána használó felnőttek körében. Az eredmények alapvetően támogatják azt a feltételezést, hogy a személyek kimondott állításai a terápia során bejósolják a későbbi addikciós viselkedést, azonban ezen a mintán nem voltak megismételhetők a korábbi kutatások eredményei. Amrhein (2003) és Hodgins (2009) kutatócsoportjai azt találták, hogy az elköteleződés nyelvi kifejeződése olyan specifikus nyelvi kifejezésmód a kliens beszédében, amely a leginkább bejósolja a későbbi viselkedést, de jelen esetben a kliens visszajelzési periódus alatt mutatott vágykifejező beszéde és a változásra adott magyarázatok nyelvi elemei kapcsolódtak össze az utánkövetéskor megfigyelt marihuána használattal. A személyek vágykifejező állításai és a változás magyarázatai világos prediktorai voltak a későbbi viselkedésnek, a kezelés előtti marihuána használathoz és motivációs szinthez képest is. Többváltozós elemzések alapján az is elmondható, hogy főhatásként is megmaradt a magyarázat és vágykifejezések ható ereje, tehát külön is hatnak a változás motivációjára nem csak együttesen. Ezek az eredmények –összhangban korábbi kutatásokkal - alátámasztják a motivációs interjú fő elvét, miszerint a kliens által hangoztatott állítások elősegítik a későbbi változás elérését. A kliens nyelvi kifejezése a terápia alatt olyan motivációs változásokat vetít előre, amelyek a terápia előtt nem voltak kilátásban és a változtatásra irányuló kimenetelek a terápia utáni 34 hónap alatt fennáltak az utánkövetési adatok szerint. A visszajelzési periódus alatt fontos nyelvi megnyilvánulás elemek voltak viselkedést bejósló tényezők. A változás vágyának kifejezései csak a visszajelzési periódus után mutattak előrejelző hatást, ami arra enged következtetni, hogy a motivációs interjú visszajelzéssel való alkalmazása még hatékonyabb a kliens változásra irányuló megnyilvánulásainak előhívásában. A későbbi kutatásokban érdekes lenne összehasonlítani a kliens változtatásra irányuló beszédét a motivációs interjúban a visszajelzéssel és visszajelzés nélküli üléseken. Ezen kívül klinikai szempontból fontos lehet az is, hogy a különféle visszajelzési formák (normatív adatok, biológiai markerek) közül melyek generálnak nagyobb változtatásra irányuló beszédet a kliensnél.

Amrhein (2003) eredményeit ez a kutatás nem tudta replikálni: az elkötelezettség nyelvi kifejezése nem bizonyult a változás legjobb bejóslójának, habár ugyanazt a kódolási technikát alkalmazták. Mindkét kutatás drogabúzus kezelésére irányuló motivációs interjúval indult, melynek első ülésén változtatási terv űrlapot szerkesztettek a kliensekkel. A motivációs interjút, a kognitív viselkedéses terápia és eset menedzsment kezelést ugyanaz a terapeuta végezte. A kutatók a marihuána függő felnőttekre fókuszáltak, míg a korábbi tanulmányban bevonásra kerültek másféle kábítószerek használói is. Baer és munkatársai (2008) szintén nem találtak az elköteleződés nyelvezete és a későbbi droghasználat között összefüggést felnőttek körében. Jelen eredmények azt mutatják, hogy a motivációs interjúban fontos, hogy elhangozzanak a változás vágyára és a változás szükségességének magyarázatára szolgáló állítások.

A résztvevők különféle konzultációkon vettek részt, de az még nem tiszázott, hogy a kognitív viselkedéses terápia és az esetmenedzsment típusú beszélgetések hogyan hatottak a kliens nyelvi kifejezésére és érdekes lenne megvizsgálni, hogy a motivációs interjún túl más terápiás stílusokban miként változik a kifejezésmód. További kérdéseket vet fel az intervenciós ülések időtartamának szerepe. Korábban rámutattak, hogy a jövőbeli alkoholfogyasztással összefüggésben áll a kliens változásra irányuló beszéde rövid terápia során, de további vizsgálatot igényelne a hosszabb és rövidebb terápia hatásának összehasonlítása. Fontos lenne megfigyelni a kliens és terapeuta kapcsolatát is. Nem tudjuk biztosan, hogy a kliens reakciója pozitívabb lesz-e ha kérdőívet kell kitöltenie. Egyes kutatások szerint az írásos válaszok kiszoríthatják a szóbeli kezelést. Egy pilot keretein belül a marihuána kezelés számítógépes változatát próbálják kifejleszteni, ahol a program kérdésfeltevésekkel serkenti a változtatásra irányuló kliens felszólalásokat. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon a gép tudja-e helyettesíteni a személyes emberi interakciót egy motivációs interjú szituációját mesterségesen megteremtve. A különféle felszólító jellegek kliensre gyakorolt hatásáról még nem született eddig hasonló tanulmány. Jelen eredmények rávilágítanak szóbeli megnyilvánulások viselkedést előrejelző szerepére és a további kutatások jövőbeli kihívásaira.