Az alvással  kapcsolatos metakognitív folyamatok mediátor szerepe a vonás- és elalvás  előtti  állapot-hyperarousalban az inszomnia zavar esetén

Palagini, L., Ong, J. C., Riemann, D. (2017). The mediating role of sleep-related metacognitive processes in trait and pre-sleep state hyperarousal in insomnia disorder. Journal of Psychosomatic Research, 99, 59-65. doi: 10.1016/j.jpsychores.2017.03.001

Készítette: Polyák Katalin

Absztrakt

Célkitűzés: Az inszomniában kulcsfontosságú szerepe lehet a hyperarousal kialakulására való hajlamnak (vonás), és a közvetlenül elalvás előtt jelentkező hyperarousalnak (állapot), de a kutatások alátámasztják a kognitív és metakognitív folyamatok szerepét is. Ennek fényében a vizsgálat célja, hogy feltárják az összefüggést az alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek és metakogníciók, valamint a vonás, illetve az elalvást megelőző állapot-arousal között az inszomnia zavar esetén.

Módszer: 68 inszomnia zavarban (DSM-5) szenvedő, és 36 jól alvó személyt vizsgáltak egy kérdőívcsomag segítségével (Dysfunctional Beliefs about Sleep scale (DBAS), Metacognitions Questionnaire – Insomnia (MCQI), Arousal Predisposition Scale (APS), és Pre-sleep Arousal Scale (PSAS)). A változók közötti kapcsolatok feltárásához egyváltozós és többváltozós regresszió analízist, valamint a lehetséges mediátor hatások analízisét végezték el.

Eredmények: az inszomniában szenvedők szignifikánsan magasabb pontszámokat értek el a DBAS, MCQI, APS és PSAS kérdőíveken (minden esetben p < 0,001), mint a jó alvással jellemezhetők. Az inszomniás csoportban a vonás hyperarousalt legjobban az inszomniával kapcsolatos metakogníció jelezte előre (p = 0,02). Az elalvás előtti kognitív arousalt az inszomniával kapcsolatos metakogníció (p = 0,001) és vonás hyperarousal (p < 0,0001) határozta meg, az inszomniás évek kontrollja mellett. Az inszomniával kapcsolatos metakognitív aktivitás mediálta a kapcsolatot a vonás hyperarousal és a kognitív arousal között (p = 0,01, p = 0,002), valamint az alvás előtti kognitív és szomatikus arousal közötti kétirányú kapcsolatot is (p = 0,002, p = 0,04).

Konklúzió: a kutatás eredménye alapján az inszomniában szenvedőknél az alvással kapcsolatos arousal kialakulásában számos kognitív és metakognitív folyamat vehet részt. Az inszomniával kapcsolatos metakognitív aktivitás befolyásolhatja a vonás- és állapot-faktorokat egyaránt, az inszomnia fennállásának időtartamától függően. Az inszomnia vizsgálatának és kezelésének is az inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatokra kellene fókuszálnia, különösen olyan személyeknél, akiknél régóta fennáll a zavar.

Bevezetés

A krónikus inszomnia az egyik leggyakoribb alvászavar, nagyjából a felnőtt populáció egyharmadát érintheti. Éjszakai (nehéz elalvás és/vagy átalvási problémák és/vagy korai ébredés) és nappali (distressz, koncentrációs zavar, emlékezési problémák, fáradtság, hangulati ingadozások) tünetekkel is együtt jár, ezért manapság már egy 24 órás alvás-ébrenlét zavarnak gondolják. Számos komorbid mentális zavar és fizikai betegség kialakulásában, fenntartásában vagy súlyosbodásában lehet szerepe. Sikeres prevenciójához és kezeléséhez elengedhetetlen az inszomnia kialakulásában és fennmaradásában szerepet játszó mechanizmusok pontos feltárása.

Az eddigi kutatások alapján az inszomniában kulcsfontosságú az egész nap jelenlévő kognitív, fiziológiai és érzelmi hyperarousal. A hyperarousal vonásként és állapotként is értelmezhető: vonásként egy hajlamosító tényező az ingerekre adott túlzott válaszkészségre az ébren töltött órákban, míg állapotként kifejezetten az elalvást megelőző időszakban jelentkező kognitív és szomatikus hyperarousalként érhető tetten, így jelentősen megnehezíti az elalvást. Az alvászavart magyarázó egyes modellek szerint az inszomnia fenntartásában a kognitív folyamatoknak és tartalmaknak jut a legfontosabb szerep, így a zavar kezelésére a kognitív viselkedésterápia egy specifikus változatát (Cognitive-Behavioral Therapy for Insomnia, CBT-I) alkalmazzák elsődlegesen.

A legfrissebb modellek azonban a metakogníciót is beépítik az inszomnia magyarázó keretébe. Ong és munkatársainak (2012) kétszintes modellje az alvással kapcsolatos arousal magyarázatára törekszik: eszerint az „elsődleges arousal” az elalvási képtelenségből származó kognitív aktivitásból – maladaptív gondolatokból és hiedelmekből – eredhet. A „másodlagos arousal” ezzel szemben a metakognitív szinten jelenik meg, abból fakadóan, hogy a személy hogyan viszonyul az alvással kapcsolatos gondolataihoz. A modellel kapcsolatban azonban nem világos, hogy az alvással kapcsolatos kognitív és metakognitív folyamatoknak is szerepe van-e az arousal kiváltásában, mivel még sose vizsgálták együtt a két folyamatot – így ennek feltárása lett a kutatás elsődleges célja.

Módszer

A vizsgálati személyek kiválasztása és a kérdőívek terjesztése

A személyek toborzására 2014 júliusa és 2015 júliusa között került sor a Pisai Egyetem Alvásközpontjában: az inszomniás csoportba az kerülhetett be, aki megkapta ebben az időszakban az inszomnia zavar diagnózisát a DSM-5 szerint.  A kiválasztás klinikai interjú felvétele és egy kérdőívcsomag kitöltése segítségével történt. A jó alvással jellemezhető vizsgálati személyeket a kórházból illetve az Egyetemről gyűjtötték össze.

Alvással kapcsolatos kérdőívek

Az inszomnia súlyosságának megállapítására az Insomnia Severity Index (ISI) szolgált, ami egy 7 tételes önkitöltős kérdőív; 0-28 pont szerezhető rajta, és a vizsgálatba az került be, aki legalább 8 pontot szerzett a kitöltéskor.

Az alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek mérésére a Dysfunctional Beliefs and Attitudes About Sleep Scale (DBAS)-t használták, ami 16 állításból áll. A kitöltőknek 1 és 10 között vizuális analóg skálán kell jelölniük ezekkel való egyetértésüket. A kérdőív maximális pontszáma 160; a magas pontszámok az alvásra vonatkozó diszfunkcionális hiedelmek hangsúlyos jelenlétét mutatják.

Az alvással kapcsolatos metakognitív folyamatokat a Metacognitions Questionnaire – Insomnia (MCQ-I) segítségével mérték fel. Ez az önkitöltős kérdőív 60 tételes, és 4-fokú skálán kell megválaszolni a tételeit. A kapott pontszám 0-240 lehet – 110 felett patológiás metakognitív hiedelmekről beszélhetünk az inszomniával kapcsolatban.

Vonás és állapot hyperarousal felmérése

A hyperarousalra való hajlam, vagyis vonás felmérésére az Arousal Predisposition Scale-t használták. A 12 kérdéses önkitöltő kérdőívben 5-fokú skálán válaszolhatnak a kitöltők az egyes kérdésekre. A kérdőíven 12-60 pontot lehet kapni.

Az elalvást megelőző állapot-arousal felmérésére a Pre-sleep Arousal Scale (PSAS)-t használták. A 16 tételes kérdőív az arousal kognitív és szomatikus tüneteire kérdez rá, 8-8 tétellel. 8-40 pont érhető el rajta alskálánként (Pre-sleep Arousal Scale Cognitive Arousal (PSAS C) és Pre-sleep Arousal Scale Somatic Arousal (PSAS S)).

Pszichiátriai skálák

A szorongás mérésére a Self-rating Anxiety Scale (SAS) szolgált, ami egy 20 tételes, önkitöltős kérdőív.  A kitöltőknek 4-fokú Likert-skálán kell jelölniük, mennyire észlelik magukon a szorongás tüneteit. 0-80 pontot lehet rajta szeretni, klinikai szintű szorongásról 44 pont felett beszélhetünk.

A depresszió tüneteinek meglétére a Beck Depression Inventory (BDI) felvételével kérdeztek rá, ami 21 kérdéses, és 0-63 pontot lehet rajta elérni; 10 pont felett már a depresszió tüneteinek meglétéről, 20 pont felett pedig klinikai depresszióról beszélhetünk.

Eredmények

68 személy került be az inszomnia csoportba (43 nő, átlagéletkoruk: 48,7 év, inszomniájuk időtartama átlagosan 8 év), és 36-an a jól alvók közé (23 nő, átlagéletkor: 49,1 év).  

Az inszomniában szenvedők szignifikánsan magasabb pontszámot értek el az alvással kapcsolatos kérdőíveken (inszomnia súlyossága, alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek, inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok; minden esetben p < 0,001), a vonás-arousal és az alvást megelőző állapot-arousal skálákon (p < 0,001 minden esetben), és minden pszichiátriai kérdőíven is (depresszió tünetei: p < 0,01, szorongás tünetei: p < 0,002). Az inszomniás csoportban 34 személynél voltak jelen a depresszió, 26-nál pedig a szorongás tünetei.

Míg a jól alvók csoportjában nem, az inszomniás csoportban pozitív korrelációt találtak a hyperarousalra való hajlam és az inszomniával töltött évek száma, az alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek, inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok, és depressziós tünetek között. A szorongásos tünetek esetében nem találtak szignifikáns kapcsolatot.

A vonás-arousal szintjét szignifikánsan előre jelezték az alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek és az inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok (F= 9,04, p < 0,0001), az inszomniás évek számának és a depresszió tüneteinek kontrollja mellett. A jól alvóknál az elalvás előtti arousal-szint nem állt kapcsolatban a vizsgált változókkal.

Az inszomniásoknál pozitív korrelációt találtak: az alvás előtti kognitív hyperarousal és az inszomnia súlyossága, az alvással kapcsolatos diszfunkcionális hiedelmek, az inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok, a hyperarousalra való hajlam, és az alvást megelőző szomatikus arousal között.

Az alvást megelőző kognitív arousalt – a depresszió tüneteinek és az inszomniával töltött évek kontrollja mellett – az inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok, a hyperarousalra való hajlam, és az alvást megelőző szomatikus arousal jelezte szignifikánsan előre (F = 13,3, p < 0,0001).

Az alvást megelőző szomatikus arousalt a kognitív hyperarousal és a depressziós tünetek jelezték előre szignifikánsan.

Az alvással kapcsolatos metakognitív folyamatok mediátorként vettek részt a hyperarousalra való hajlam és az alvást megelőző kognitív hyperarousal közötti kapcsolatban (p = 0,0004), valamint a depressziós tünetek és az alvást megelőző szomatikus arousal kapcsolatában (p=0,01). A szomatikus és a kognitív hyperarousal közötti kétirányú kapcsolatban is mediátorként vettek részt a metakognitív folyamatok (p = 0,0004 és p = 0,02).

Diszkusszió

A vizsgálat alátámasztotta, hogy a kognitív arousal mint vonás, és mint elalvást megelőző állapot is kapcsolatban áll az elalvással kapcsolatos kognitív és metakognitív folyamatokkal az inszomnia zavarban szenvedőknél. A vizsgálat kulcsfontosságú eredményei:

1. Az inszomniával kapcsolatos metakognitív folyamatok kapcsolatban állnak a hyperarousalra való vonásszintű hajlammal.

2. Az alvással kapcsolatos kognitív és metakognitív folyamatok is kapcsolatban állnak az alvást megelőző szomatikus és kognitív arousallal, de amikor figyelembe vették az inszomniával töltött évek számát, már csak az inszomniával kapcsolatos metakognitív aktivitás volt erőteljes kapcsolatban az elalvás előtti arousal szintjével.

Az inszomniával kapcsolatos metakognitív arousal mediátor szerepet játszhat több folyamatban is: a vonás hyperarousal és az alvást megelőző kognitív hyperarousal közötti kapcsolatban, valamint az alvást megelőző kognitív és szomatikus arousal közötti kétirányú kapcsolatban is.

Amennyiben az alvással kapcsolatos metakognitív folyamatok valóban szabályozzák a hyperarousalra való hajlamot az inszomnia esetén, az eredmények alátámasztják Ong és munkatársainak kétszintes modelljét. Úgy tűnik azonban, hogy a metakognitív folyamatok az inszomniával töltött évek alatt fokozatosan alakulhatnak ki, és komplex kapcsolatba lépnek a hyperarousalra való hajlammal.

A kutatás azért kiemelkedő jelentőségű, mert felhasználható a klinikai gyakorlatban is: az inszomnia kezelésébe be lehet építeni a metakognitív folyamatok kontrollját, különösen olyan esetekben, ahol a kognitív viselkedésterápiás intervenciók nem hoznak eredményt; az ilyen esetekben érdemes lenne harmadik hullámú kognitív terápiákkal, pl. mindfulness-alapú terápiával próbálkozni.

Korlátok

A vizsgálat során az alvásminőség és az arousal-szint is csak kérdőívek segítségével volt felmérve, pedig fiziológiai méréseket kellett volna végezni. Keresztmetszeti vizsgálatról volt szó, ami limitálja az eredmények értelmezési lehetőségeit.

Online  interperszonális  szexuális  tárgyiasító tapasztalatok és kínai serdülő lányok intuitív étkezése: a szépség fogalmának széleskörű értelmezése és a test elfogadásának szerepe

Luo, Y. J., Niu, G. F., Kong, F. C., & Chen, H. (2019). Online interpersonal sexual objectification experiences and Chinese adolescent girls' intuitive eating: The role of broad conceptualization of beauty and body appreciation. Eating behaviors, 33, 55-60.

Készítette: Lippai Judit

Absztrakt

Napjainkban az online térben széles körben elterjedtek a személyközti szexuális tárgyiasító tapasztalatok, ami jelentős hatással van az étkezési szokásokra. Az intuitív táplálkozás jelensége azt jelenti, hogy bízunk belső, fiziológiás érzeteinkben (mint az éhség vagy telítettség-érzet), s ezeket használjuk útmutatóként arra vonatkozóan, hogy mikor, mit és mennyit együnk (Tylka, 2006).  Jelen tanulmányban az online interperszonális szexuális tárgyiasítási tapasztalatok (OISO) és az intuitív étkezés közti kapcsolatot vizsgálták a szépség fogalmának széleskörű értelmezésének és a test elfogadásának közvetítő szerepe mellett. A minta 1152 11-15 éves kínai serdülő lányból állt, akik az online személyközti szexuális tárgyiasító tapasztalatok, a szépség széles-körű koncepciója, a test elfogadása és az intuitív étkezés témaköreiben töltöttek ki 1-1 kérdőívet. A hipotézis beigazolódott; OISO és az intuitív étkezés között negatív kapcsolat áll fenn, melyet a szépség széles-körű értelmezése és a test elfogadása közvetít. Az eredmények alapján az egészséges étkezési magatartást elősegítő programok célja lehetne, hogy kritikus szemléletre tanítsák a serdülő lányokat az online térben elterjedt megjelenés-központú gondolkodásmóddal szemben és arra ösztönözzék őket, hogy a tömegmédiában megjelenő szépség-ideál helyett inkább a test funkcionális adottságaira koncentráljanak, valamint hogy tiszteljék és elfogadják testüket.

Bevezető

A különböző étkezési magatartások kutatása során a tanulmányok jelentős része arra összpontosított, hogy hogyan lehetne megelőzni a különböző étkezési zavarokat. A patológia hiánya azonban nem feltétlenül jelent pozitív étkezési magatartást, ezért a kutatók figyelme lassan azon szokások felé fordult, melyek segítenek megőrizni fizikai és mentális egészségünket (Tylka & Wilcox, 2006). Az ösztönös/intuitív étkezés során hallgatunk saját belső, fiziológiás érzeteinkre, s ezeket használjuk útmutatóként arra vonatkozóan, hogy mit, mikor és mennyit fogyasszunk (Tylka, 2006). Számos kutatás erős kapcsolatot talált az ösztönös étkezés és a nők testi-lelki egészsége között (Tylka & Homan, 2015; Richards, Crowton, Berrett, Smith és Passmore, 2017), ezért prediktorainak feltárása az egészséges étkezési szokások kialakítása mellett hozzájárulhat a testi és lelki egészséghez egyaránt.

Napjainkban a kamaszok túlnyomó többsége jelen van az online közösségi médiában, s az itt szerzett tapasztalataik (pl. a társaktól érkező állandó visszajelzések a külsőjükre vonatkozóan, társaik által feltöltött képek, melyeket mindenki láthat stb.) azt a benyomást keltik bennük, hogy a külső fontosabb, mint a belső (Kim & Chock, 2015; Vries, Peter, Graaf, & Nikken, 2015). A szexuális tárgyiasítás elmélete szerint az interperszonális kontextusban szexuális tárgyiasítást megtapasztaló lányok és nők maguk is alkalmazni kezdik a megfigyelő szemszögét a külső megjelenéssel összefüggésben, külső tulajdonságaikat túlhangsúlyozzák belsőkhöz képest, s így hajlamosabbak lesznek korlátozó étkezési magatartást kialakítani és következetesen megvonni maguktól bizonyos ételeket (Fredrickson és Roberts, 1997). Online interperszonális szexuális tárgyiasító tapasztalat (OISO) minden olyan tapasztalat, amely azt sugallja, hogy mások kiemelt figyelmet szentelnek a külső megjelenésre az online felületeken. Minél több OISO tapasztalatot szerez valaki, annál kevésbé hagyatkozik intuitív étkezésre, mert belső állapotaik monitorozása helyett arra kezd figyelni, hogy adott táplálék hogyan befolyásolja testsúlyát, külsőjét (Andrew, Tiggemann és Clark, 2015). Mivel a tárgyiasított testkép a táplálkozási zavarok prediktora (Jackson &Chen, 2015), melyek negatív összefüggésben vannak az intuitív étkezéssel (Linardon és Mitchell, 2017), ezért jelen cikk szerzői feltételezték, hogy az OISO tapasztalatok negatívan kapcsolódnak az ösztönös étkezéshez.

Az ösztönös vagy intuitív étkezés kialakításának feltételei közé tartozik a szépség széleskörű értelmezése (azaz hogy a nők milyen tágan határozzák meg a külső és belső női szépség fogalmát) és a test elfogadása (vagyis a test iránti tisztelet, pozitív attitűd, és hogy a tökéletlenségekre való összpontosítás és a szociális ideálok követése helyett a funkciókra fókuszálunk) is (Tylka & Wood-Barcalow, 2015). A korábbi kutatási eredményekre támaszkodó hipotézis szerint tehát az OISO tapasztalatok negatív összefüggésben állnak az intuitív étkezéssel, mely kapcsolatot a szépség széles-körű koncepciójának és a test elfogadásának csökkent szintje közvetítik.

Módszer

Minta és adatgyűjtés

Az informált beleegyező nyilatkozat aláírását követően 1250 11 és 15 év közötti kínai serdülő lány töltötte ki a teszt-sort papír-ceruza alapon. Az elemzésekhez N=1152 személy adatait tudták felhasználni. A kérdések során az online szexuális tárgyiasításra vonatkozó kérdések a Kínában leginkább elterjedt közösségi média platformra, a QQ-ra vonatkoztak, melyen a felhasználók azonnal kommunikálhatnak; szöveget, képeket és videókat oszthatnak meg, bejelölhetnek és jelölve lehetnek valamint hozzászólhatnak a megosztott tartalmakhoz.

Kérdőívek

BMI index: a vizsgálati személyek beszámoltak a testmagasságukról és testtömegükről, ennek alapján számolták ki a BMI indexüket.

QQ-n töltött idő: egy átlagos napon a QQ-val töltött órák száma.

Az online interperszonális szexuális tárgyiasítással kapcsolatos tapasztalatokat (OISO) hat tétel segítségével mérték; kettőt a Interpersonal Sexual Objectification Scale-ből emeltek át (Kozee et al., 2007), a többi négy tétel a  kamaszok által korábban leggyakrabban említett QQ jellegzetességeken alapult. A kérdőív Cronbach-alfa értéke kielégítőnek bizonyult (α=0.82).

A szépség széleskörű koncepciójának mérésére a 9-tételes The Broad Conceptualization of Beauty Scale (Tylka & Iannantuono,2016) kérdőívet alkalmazták (Cronbach-α =0.81).

A test elfogadását a The Body Appreciation Scale-2-vel mérték (Tylka & Wood-Barcalow, 2015). A kérdőív megbízhatónak bizonyult (Cronbach-α = 0.89).

Az intuitív étkezést a The four-factor intuitive eating scale for adolescents kérdőív segítségével mérték (Dockendorff, Petrie, Greenleaf, & Martin, 2012). A 17 tételes kérdőív összesített Cronbach-α értéke 0.75 volt. Mindegyik kérdőív 5-fokú Likert-skála segítségével mérte fel a résztvevők válaszait.

Eredmények

Az eredmények szerint az OISO tapasztalatok negatív kapcsolatban állnak a szépség széleskörű értelmezésével (r=-0.12**) és az intuitív étkezéssel (r=-0.19***). A szépség tág-körű értelmezése, a test elfogadása és az intuitív étkezés pozitívan korreláltak. Az OISO tapasztalatok és a test elfogadása között nem találtak összefüggést (r=-0.01).

*p < .05, **p < .01, ***p < .001.

A közvetítő-modell tesztelése során a pszichológiai változókat látens változóként értelmezték, és megvizsgálták a modell illeszkedését az éltkor, BMI index és a QQ-n töltött idő kontrollálásával. A feltételezett modell több kritérium alapján megfelelő illeszkedést mutatott. Mivel az OISO tapasztalatok nem mutattak szignifikáns összefüggést a test elfogadásával, ezt az útvonalat törölték a modellből. 

Végül azt vizsgálták meg, hogy a szépség széleskörű értelmezése és a test elfogadása közvetíti –e a kapcsolatot az OISO tapasztalatok és az intuitív étkezés között. A hipotézis beigazolódott; az OISO tapasztalatok indirekt összefüggést mutattak az intuitív étkezéssel a szépség tág-körű értelmezésén és a test elfogadásán keresztül ( β=−0.036, SE=0.015, p < .05).

Diszkusszió

Jelen kutatásban az intuitív étkezést befolyásoló tényezőket vizsgálták kínai serdülő lányok körében. Az eredmények alapján az online szexuális tárgyiasítással összefüggő tapasztalatok indirekt módon negatív hatással vannak az ösztönös evésre, s ezt a kapcsolatot a szépség tág-körű értelmezése és a test elfogadása közvetíti.

Az eredmények alapján tehát azok a lányok, akik több online szexuális tárgyiasítással találkoznak, hajlamosabbak a külső alapján értékelni magukat és kevésbé figyelnek saját testük belső jelzéseire, ilyen módon kevésbé táplálkoznak ösztönös/intuitív módon. Mivel a közösségi média használata egyre népszerűbb a serdülők körében, az egészséges étkezést és életmódot célzó programok a jövőben fókuszálhatnának arra, hogy ösztönözzék a lányokat a megjelenés-fókuszú ideálok és a tárgyiasítással szembeni kritikus attitűdre és arra bátorítsák őket, hogy a kinézet helyett testük funkcionalitására (pl. egészség, képességek) figyeljenek.

Az eredmények szerint azok a lányok, akik szeretik és elfogadják testüket, hajlamosabbak az intuitív étkezésre. Az OISO tapasztalatok és a test elfogadása között nem találtak kapcsolatot, ami arra utal, hogy az OISO tapasztalatok a meglévő pozitív testképet nem fenyegetik, a pozitív testkép tehát viszonylag stabil tényező, amely hozzásegítheti a nőket a közösségi média negatív hatásainak távoltartására.

A magasabb OISO tapasztalattal rendelkező lányok szűkebben határozzák meg a szépség fogalmát, s ez összhangban áll olyan korábbi vizsgálati eredményekkel, miszerint az interperszonális szexuális tárgyiasítás arra hajlamosítja a nőket, hogy a tökéletes testről szóló kulturális ideákat belsővé tegyék, és nagyobb valószínűséggel alkalmazzanak különféle kozmetikai sebészeti beavatkozásokat (Calogero et al., 2010). Azok, akik a női szépségről tágabb értelemben gondolkoznak (pl. többféle méretet és alakot találnak szépnek), azok hajlamosabbak belső jelzéseikre figyelve étkezni. A kutatás arra mutat rá, hogy mivel az OISO és az intuitív étkezés közti kapcsolatot a szépség széles-körű értelmezése közvetíti, létfontosságú lenne bővíteni a lányok szépségről alkotott elképzeléseit; az iskolai programok óraterveiben a szépség fogalmát olyan tényezők mentén kellene szemléltetni, mint a sokszínűség, elfogadás és együttérzés (Tylka & Iannantuono, 2016). Az is hasznos lenne, ha a szülők és társak kifejezésre juttatnák, hogy szépnek tartják lányaik testét, ezzel is elősegítve a szépség tág-körű értelmezését és az intuitív étkezést.

Korlátok

A kutatás korlátai közé tartozik, hogy keresztmetszeti mivolta miatt nem nyújt lehetőséget oki kapcsolatok feltárására, valamint hogy az eredmények kevéssé általánosíthatóak, mert a kérdések egy speciális kínai közösségi-média platformra, a QQ-ra vonatkoztak.

Az életminőség prediktív tényezői  szerzett agysérülésben

 Verdugo, M. A., Fernández, M., Gómez, L. E., Amor, A. M., & Aza, A. (2019). Predictive factors of quality of life in acquired brain injury. International Journal of Clinical and Health Psychology, 19(3), 189-197.

https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2019.06.004

Az összefoglalót készítette: Keserű György

Absztrakt

A szerzett agysérüléseket követő rokkantság és másoktól való függés jelentősen csökkentheti az érintettek életminőségét. Jelen kutatás célja, hogy feltárja egyes szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos tényezők életminőségre gyakorolt hatását egy spanyol, agysérültekből álló mintában. Az életminőség mérésére használt CAVIDACE skálát a vizsgált 421 beteg hozzátartozói és a kezelő személyzete töltötték ki. Az eredmények alapján az életminőségben szignifikáns különbség mutatkozik a legtöbb szociodemográfiai (pl: életkor, iskolázottság, lakókörnyezet) és sérüléshez kötött változó (pl.: sérülés helye) egyes szintjein. Továbbá az életminőség legjobb prediktorainak a cselekvőképesség elvesztése, a sérülés óta eltelt idő, az előzetes foglalkoztatási helyzet, a sérülés helye és a függőség mértéke bizonyultak. Utóbbi eredmény alapjául szolgálhat agysérültek életminőségét javító programok kidolgozásának is.

Bevezetés

A szerzett agysérülés definíció szerint agyi érkatasztrófa, traumás agysérülés, agyi oxigénhiány, agytumor vagy idegrendszeri fertőzés következményeként alakul ki és életen át tartó károsodásokkal jár a fizikai és társas képességek, valamint a kognitív, affektív és viselkedéses működés területén (Nestvold és Stavem, 2009). Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az agysérülés túlélési esélyei jelentősen nőttek, az állapottal járó rokkantság és függőség viszont meghatározó életminőségromláshoz vezet.

Az agysérüléseket követő életminőségváltozást a kutatók hagyományosan az életminőség egészséggel kapcsolatos megközelítésével írták le. Ez a klasszikus modell jellemzően olyan specifikus életterületekre fókuszál mint a fizikai, érzelmi és szociális jóllét. Hátránya, hogy számos - az agysérülés szempontjából kulcstényezőnek számító - terület hiányzik belőle és csak korlátozott mértékben képes magyarázni a betegséggel összefüggő kimeneteleket. Jelen kutatás vezetői ezért egy átfogóbb perspektívát választottak az életminőség konceptualizálására, ami túlmutat a tisztán orvosi, illetve kevés területre koncentráló modelleken.

Shalock és Verdugo (2002, 2007) értelmezésében az életminőség olyan többdimenziós konstruktum, mely a személy által elérni kívánt jóllétet nyolc alapszükséglet mentén helyezi el. Ezek a szükségletek: az érzelmi, anyagi és fizikai jóllét, a társas kapcsolatok, a társas integráció, a jogok, az öndetermináció és a személyes fejlődés. Az alábbi dimenziók előnye, hogy objektív és szubjektív, illetve környezeti és személyen belüli tényezőket, valamint ezek interakcióit is magukba foglalják. Egy pozitív megközelítés, ami a korlátozottságok mellett olyan fontos erősségeket is figyelembe vesz, melyek segíthetnek az életminőség, a személyre szabott támogatás és fejlődési lehetőségek javításában is. A rehabilitáció során az életminőséggel kapcsolatos személyes kimeneteleket kell megcélozni, ezzel minimalizálva a negatív következményeket és segítve a beteget visszatérni a sérülés előtti életébe.

Az elmúlt években számos tanulmány született a témában, melyek az életminőség folytonos változását követték nyomon a sérülést követő hónapokban és években. A kutatások különös hangsúlyt fektetnek az életminőséget befolyásoló tényezők vizsgálatára, törekedve a jobb életminőség prediktorainak azonosítására. Többek között a depresszió hiánya (Andelic et al., 2018; Forslund et al., 2013; Soberg et al., 2013), a sikeres társadalmi beilleszkedés Andelic et al., 2018; Forslund et al., 2013; Kalpakjian, Lam, Toussaint, & Merbitz, 2004) és a munkába való visszatérés (Matérne, Strandberg, & Lundqvist, 2018; Steadman-Pare et al., 2001) igazoltan javítja az életminőséget. Azonban a kérdéses konstruktum szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos változókkal való összefüggése még tisztázatlan. Így a jelen tanulmány célja: 1, egy agysérültekből álló, nagyméretű spanyol minta életminőségprofiljának leírása 2, a szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos tényezők életminőségre gyakorolt hatásának megértése és 3, a jobb életminőség prediktorainak azonosítása.

Módszer

Résztvevők

A vizsgálatban 421 agysérült felnőtt vett részt 17 spanyolországi rehabilitációs központból. A mintavétel nemvalószínűségi, kényelmi alapon történt A minta összetételét tekintve 60%-ban férfiakból és 40%-ban nőkből állt, a résztvevők életkora 17 és 91 év közé esett (M = 53,12; SD = 14,87). A személyek fele házasságban élt (49,5%), és a sérülés előtt 76%-uk aktívan tanult vagy dolgozott. A sérülés óta eltelt idő átlagosan 8,12 év volt (SD= 7,3). Bár a kutatás az agysérültek életminőségét vizsgálta, az életminőséget 155 válaszadó értékelte, akik 62,6%-ban egészségügyi alkalmazottak, 37,4%-ban pedig a betegek hozzátartozói voltak. Kiválasztásuk feltétele volt, hogy legalább 3 hónapja ismerjék a beteget és legyen alkalmuk hosszabb időn át megfigyelni a viselkedését különböző környezetekben.

Mérőeszközök

Életminőség: Quality of Life in Brain Injury Scale (CAVIDACE, Fernández, Verdugo, Gómez, Aguayo, és Arias, 2018)

A kutatók az életminőség mérésére a specifikusan agysérültekre kidolgozott, 64 tételes CAVIDACE kérdőívet használták. A kérdőív 8 alskálára bomlik, melyek mindegyike 8 tételből áll és a Shalock és Verdugo (2002) modellje alapján azonosított alapszükségletekhez illeszkedik. Az alskálák a következőek: érzelmi jóllét, társas kapcsolatok, anyagi jóllét, személyes fejlődés, fizikai jóllét, öndetermináció, társas integráció és jogok. A tételek egyes szám harmadik személyben vannak megfogalmazva és egy 4 fokú Likert-skálán értékelik őket a válaszadó személyek (0 – soha, 1 – néha, 2 – gyakran, 3 – mindig). A kérdőív előnye, hogy a nyers pontszámok sztenderdizált pontszámokká konvertálhatóak.

Eljárás és statisztikai elemzés

A kutatók számos agysérülteket támogató rehabilitációs központtal és egészségügyi szakemberrel felvették a kapcsolatot és az érdeklődő résztvevőket telefonon vagy emailen tájékoztatták a vizsgálat menetéről. A válaszadók online vagy papír alapon tölthették ki az életminőséget mérő kérdőívet, illetve a szociodemográfiai és serüléssel kapcsolatos objektív adatokra épülő skálákat. A vizsgálat során a kutatók a teljes adatgyűjtési és adatfeldolgozási folyamatban biztosították a bizalmasságot és a résztvevők anonimitását.

Az adatelemzést az SPSS 25-ös verziójával végezték. Mivel minden változó normál eloszlást mutatott, parametrikus teszteket választottak.  Az életminőség összpontszámokat a két szintű független változók esetén független mintás t-próbával, a több mint kétszintű független változók esetén pedig egyszempontos ANOVA-val.hasonlították össze. Az életminőség szignifikáns prediktorainak azonosítása többváltozós regresszióelemzéssel történt.

Eredmények

Az életminőség kérdőív minden skáláján 0 és 24 közti pontszámot lehet elérni. Az életminőségprofilt tekintve a jogok (M = 18,89; SD = 2,96) és az anyagi jóllét (M = 18,58; SD = 3,98) területén érték el a személyek a legmagasabb értékeket, a személyes fejlődés (M = 12,34; SD = 4,62) és a társas integráció (M = 12, 35; SD = 5,58) területén pedig a legalacsonyabbakat.

Az életminőséggel kapcsolatos tényezőket vizsgálva szignifikáns különbségeket sikerült kimutatni az életminőség összpontszámokban az életkor, családi állapot, iskolázottság, előzetes foglalkoztatási helyzet, lakókörnyezet, támogatás mértéke, cselekvőképesség elvesztése, függőség elismerése és mértéke, sérülés óta eltelt idő, a sérülés helye és a poszttraumás amnézia jelenléte változók egyes szintjei között. Ezek közül a cselekvőképesség elvesztése, a függőség mértéke, a lakókörnyezet, a támogatás szintje, a sérülés óta eltelt idő és a függőség elismerése esetén közepes hatásméret mutatkozott, a többi változó esetén pedig alacsony, így kevésbé vannak hatással az életminőségre.

A többváltozós regresszió során a kutatók először mind a 12 független változót egyszerre léptették be a modellben, majd az öt szignifikánsnak bizonyult prediktort stepwise módszerrel egyesével léptették be az újabb modellekbe. Így összesen öt modellt hasonlítottak öszze, melyek közül az ötödik (F(5, 328) = 11.77, p < .001) bizonyult a legjobbnak, 15,2%-os magyarázó erővel. Ebben a modellben az életminőség öt szignifikáns, negatív prediktora a cselekvőképesség elvesztése (β = - .18, t = -3.36, p = .001), a sérülés óta eltelt idő ((β = - .14, t = -2.56, p = .008), az előzetes foglalkoztatási helyzet (β = - .16, t = -3.17, p = .002), a sérülés helye (β = - .14, t = -2.73, p = .007) és a függőség mértéke (β = - .12, t = -2.44, p = .015). Azaz a cselekvőképesség elvesztése, a nagyobb függőség, az előzetes munkanélküliség, a sérülés óta eltelt hosszabb idő és a bilaterális sérülés rosszabb életminőséget prediktál.

Diszkusszió

Az életminőség területeit tekintve a jogok és az anyagi jóllét mutatta a legmagasabb értékeket, a személyes fejlődés és a társas integráció pedig a legalacsonyabbakat. A magas értékek jól magyarázhatóak a támogató intézményekben kapott ellátással, ahol elsősorban megfelelő érzelmi, anyagi és fizikai támogatást kívánnak nyújtani a betegnek, figyelembe véve a jogait. Ezzel szemben az alacsonyabb értékek a sérülést követő korlátozottságból erednek.

A várakozásnak megfelelően a szociodemográfiai változók valóban befolyásolták az életminőséget, sajátos életproblémákra rámutatva. A csoportok között számos szignifikáns különbség mutatkozott. A fiatalabb betegeknek magasabb volt az életminősége, mint az időseké. Ez érthető, hiszen az idősebb korban szerzett sérülések lassabban és nehezebben gyógyulnak. A párkapcsolatban élőknek szintén magasabb volt az életminősége az egyedülállókhoz képest, mivel a közeli kapcsolatok erős támaszt tudnak nyújtani a betegségben. A magasabb iskolázottságúak is (középiskola, egyetem) jobb életminőséget mutattak, vélhetően azért, mert a magasabb képzettség több lehetőséget ad a munka világában. A korábbi eredményekkel összhangban (Andelic et al., 2009, 2018; Forslund et al., 2013; Jacobsson et al., 2010; Soberg et al., 2013) a sérülés előtti aktív tanulás vagy dolgozás ugyancsak magasabb életminőségmutatókat eredményezett. A függetlenül élők is jobb életminőségről számoltak be. Emellett a magasabb támogatásra való igény és a cselekvőképesség elvesztése jelentősen rosszabb életminőséggel járt. Végül, a hétköznapokban tapasztalt függőség elismerése és nagyobb mértéke a korlátozottságon keresztül vezet alacsonyabb életminőséghez.

A klinikai változókat tekintve a mostanában megsérült betegek jobb életminőséget mutattak, feltehetően azért, mert az idő múlásával romolhatnak a tünetek. Az unilaterális sérülést szenvedők életminősége magasabb volt, mivel a bilaterális sérüléseknek általában súlyosabb következményei vannak.

Bár számos változó hatással volt az életminőségre, mégis öt bizonyult szignifikáns prediktornak. A cselekvőképesség elvesztése, a nagyobb mértékű függőség, a sérülés előtti munkanélküliség, a mostanában történt sérülés és a bilaterális sérülés rosszabb életminőséget prediktált. Ezekre az aspektusoknak kell elsősorban koncentrálni a rehabilitációs programoknak az agysérültek életminőségének javítása érdekében.

A kutatásnak természetesen számos limitációja van. A keresztmetszeti elrendezés miatt valódi ok-okozati összefüggéseket nem lehetett megfogalmazni. A kényelmi, nemvalószínűségi mintavétel nem teszi lehetővé a nagyobb populációra való általánosítást. Végül, az értékelést nem a vizsgálati személyek, hanem egészségügyi dolgozók és hozzátartozók végezték, akik alul- vagy felülbecsülhették a betegek problémáit. Ez csökkenti a vizsgálat ökológiai validitását.

A jövőbeli kutatások több ponton is tovább léphetnek a jelen kutatás korlátain. Egyrészt, érdemes lenne önbeszámolós kérdőívvel mérni az életminőséget, hogy a beteg is megoszthassa a saját élményét. Más mérőeszközök alkalmazása szélesebb perspektívát adna az agysérültek életminőségéről. A longitudinális kutatások elengedhetetlenek az egyes ok-okozati viszonyok feltárása és a megfelelő terápia és rehabilitáció kidolgozása szempontjából.

A  stressz és a jóllét összefüggése a pszichológiai flexibilitással Elfogadás és Elköteleződés Terápia (ACT) során

Wersebe, H., Lieb, R., Meyer, A. H., Hofer, P., & Gloster, A. T. (2018). The link between stress, well-being, and psychological flexibility during an Acceptance and Commitment Therapy self-help intervention. International Journal of Clinical and Health Psychology, 18(1), 60–68. doi:10.1016/j.ijchp.2017.09.002 

Az összefoglalót készítette: Mezősi Daniella

Absztrakt

Háttér: Az elhúzódó stressz kimerítheti az egyén megküzdési kapacitását. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, röviden ACT) olyan intervenció, amely a pszichológiai flexibilitás (röviden PF) növelése által javítja a jóllétet és csökkenti a distresszt. Jelen kutatás az intervenció során mért rugalmasság növekedésének, valamint az intervenció alatt és után mért jóllét növekedésnek illetve distressz csökkenésnek az összeüggését vizsgálja.

Módszer: A randomizált kontroll vizsgálatban 91 fő vett részt, akik a munkával kapcsolatos stressz emelkedett szintjéről számoltak be. A mérések az intervenció előtt, után, és 3 hónappal az intervenció lezárása után történtek.

Eredmények: A PF növekedése negatív együttjárást mutat az intervenció alatt mért stresszel, és pozitív együtjárást mutat az intervenció alatt mért jóllét növekedésével. Az intervenció utáni jóllét növekedéssel azonban nem kimutatható a kapcsolat, ahogy a stressz csökkenésével sem.

Konklúzió: A kutatás empirikus alátámasztást nyújt az ACT során mért stresszcsökkentés és jóllét növelés számára. Emellett hangsúlyozza a pszichológiai rugalmasság szerepét a jólléttel összefüggésben.

Bevezetés

Szinte mindannyian élünk át stresszt a hétköznapok során. A különböző stresszorok erőteljes hatást fejtenek ki a pszichológiai jóllétre. Specifikus stressz forrás például a munkahely. Egy amerikai felmérés szerint a munkavállalok 40%-a véli úgy, hogy a munkája jelentős mértékben stresszes. A munkahelyi stressz nem csak a jóllétre van hatással, hanem megnövekedett hiányzással (táppénz, szabadság) és csökkent munkahelyi teljesítménnyel jár. Az elhúzódó (prolongált) stressz pedig akár stresszhez köthető mentális zavarokhoz és szomatikus betegségekhez is vezethet. Ezek közül a leggyakoribbak a szorongásos vagy depresszív zavarok, koronaér betegségek és az alvászavarok. A prolongált stressz gyakran kimeríti az egyén megküzdési kapacitását, aki általában ekkor fordul segítséghez. Sajnos az egészségügyi intézmények nagyobb hangsúlyt fektetnek a mentális zavarok és tünetek kezelésére, mint a jóllét növelésésre. Az utóbbi időben a tudomány felismerte, hogy a mentális jóllét több, mint a mentális zavarok hiánya. A jóllét magában foglalja az emocionális, szociális és pszichológiai jóllétet is. Az emocionális jóllét jelenti a boldogság érzését és az élettel való elégedettséget. A pszichológiai jóllét nem más, mint az egyén képességeinek oprimális kihasználása, ezáltal sokszínű élet élése. A szociális jóllét pedig arra utal, hogy az egyén értékes és megbecsült tagja egy közösségnek. A jóllét protektív faktornak tekinthető a mentális zavarokra nézve. Számos kutatás alátámasztja a jóllét növelésének fontosságát az intervenciók során. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (ACT) egy olyan kognitív viselkedésterápiás módszer, amely a pszichológiai rugalmasság növelését tűzi ki célként. A pszichológiai rugalmasság azt jelenti, hogy az egyén adaptívan képes alkalmazkodni számos új szituációhoz, és képes tartalmas életet élni. Mindez elfogadó/mindful attitűd által jön létre. Az ACT további fontos elemei a viselkedésváltozás, illetve az egyén képességeinek feltérképezése és kihasználása. Számos kutatás alátámasztja az ACT jóllét növelő, viselkedésváltozást előseígtő, és stressz csökkentő hatását. Jelen kutatás ACT-n alapuló önsegítő módszert alkalmazott a jóllét növelése és distressz csökkentése érdekében. A résztvevők minimum közepes erősségű distresszt éltek át munkájuk által,és az intervenció során elolvastak egy ACT-n alapuló önsegítő könyvet. A hipotézisek a következők: 1) A distressz csökkenése az intervenció alatt (intervenció előtti és utáni mérés alapján); 2) A jóllét növekedése az intervenció alatt (előtti és utáni mérés alapján), valamint után (intervenció utáni mérés és 3 hónapos utánkövetés alapján).

Módszer

Elrendezés és folyamat

Az adatok felvétele online történt, a vizsgálati csoportot az ACT-ben résztvevő személyek alkották, a két kontroll csoportot pedig a vásólistán szereplők (WL). Minden résztvevő minimum közepes mértékű stresszről számolt be. A csoportokba való besorolás random kiválasztással történt. A vizsgálati csoport ACT-n alapuló önsegítő könyvet olvasott, és hétről hétre felmérésen vett részt az olvasottak alapján. Az egyik kontroll csoport rugalmasságát (PF) hetente mérték (WL+), a másikét nem (WL-). A 6 hetes ACT intervenció után a várólistán szereplők is megkapták az önsegítő könyvet. Az intervenció lezárását követő 3.hónapban került sor az utánkövetéses vizsgálatra.

Résztvevők

A toborzás egy hírlevél segítséségvel történt, melyet egy német életbiztosítással foglalkozó vállalat továbbított mindenkinek, aki az Észlelet Stressz Kérdőíven (PSS) 17 vagy annál több pontot ért el (ez a pontszám a normatív felnőtt minta átlaga). Kizárásra kerültek azok, akik pszichoterápiában vettek részt, illetve akikre magas szuicid veszély volt jellemző (Beck Depresszió Kérdőív alapján). Összesen 133 résztvevő került be a mintába, akik közül 92 résztvevőnél mérték a rugalmasságot hetente (ACT csoport és WL+ csoport). Hiányzó adatok miatt végül 91 fő eredményei voltak értékelhetőek.

Intervenció

A résztvevők a Burnout: mit Akzeptanz und Achtsamkeit den Teufelskreis durchbrechen (Burnout:Törd meg az ördögi kört elfogadással és mindfulnessel!) című önsegítő könyvet használták. Terapeuta nem vett részt követlenül az intervencióban. A könyv 11 fejezetből áll, és az ACT folyamatait és technikáit tartalmazza. Az egyes fejezetek elolvasását követően a résztvevők gyakorlati feladatot kaptak: a könyv honlapjáról hanganyagokat tölthettek le, melyek tartalmazták az instrukciókat. 6 hét alatt dolgozták fel a teljes könyvet.

Mérés

A résztvevők intervenció előtti, utáni, és utánkövetéses mérésben vettek részt. Emellett az ACT és a WL+ csoport heti flexibilitás mérésben is részesült. Minden kérdőív kitöltése online történt. A felhasznált kérdőívek:

-          Mentális Egészség Kontinuum – Rövidített változat (MHC-SF): 14 állítás méri a jóllétet 1-6-ig terjedő Likert skálán. Tartalmaz emocionális, szociális és pszichológiai jóllétre utaló tételeket is. A magasabb pontszám magasabb jóllétet jelent.

-          Észlelt Stressz Kérdőív (PSS): 10 tételes önbeszámolós kérdőív, mely különböző szituációkban észlelt stressz szintre kérdez rá. A magasabb pontszám magasabb észlelt stressz szintre utal (0-40 pont).

-          Nyiottság és Elköteleződés Kérdőív (OESQ): 4 tétel méri a pszichológiai rugalmasság (PF) mértékét az ACT alapelveit követve. A magasabb pontszám magasabb flexibilitást indikál (0-4 pont).

Statisztikai elemzés

Az adatok elemzése az SPSS 22.0 programmal történt. A hipotézistesztelés LGM (latent growth curve model – növekedési görbe modellek) segítségével történt. Az LGM modellek alkalmasak a többszörös mérések összesítésére, és a hiányzó adatokat is képesek megbecsülni (maximum likelihood estimation– legnagyobb valószínűség becslés). Az LGM görbe nullpontja az intervenció első hetén mért rugalmasság, a görbe további értékei pedig a hétről hétre mért rugalmasság pontszámok. Ahhoz, hogy a rugalmasság változását össze lehessen hasonlítani a stressz és jóllét értékeivel a kutatás korreláció elemzést használt: a görbe együtthatóját vetették össze az intervenció előtt, után, illetve az utánkövetés során mért stressz és jóllét szinttel.  A szignifikancia szintje minden esetben .05 volt.

Eredmények

Leíró statisztika

1.      A stressz pontszámok átlaga (ACT és WL+ csoportban) az intervenció előtt 25,77; az intervenció után 19,78; az utánkövetéskor 17,51 volt.

2.      Az általános jóllét (ACT és WL+ csoportokban) az intervenció előtt 2,10; az intervenció után 2,62; az utánkövetéskor 2,89 volt.

a.       Emocionális jóllét: 2,24 -> 2,72 -> 3,16

b.      Szociális jóllét: 1,76 -> 2,29 -> 2,45

c.       Pszichológiai jóllét: 2,28 -> 2,80 -> 3,08

3.      A pszichológiai rugalmasság (ACT és WL+ csoportban) az intervenció előtt 14,91; az intervenció után 23,34; az utánkövetéskor 23,80 volt.

A minta jellemzői

A résztvevők nagy része nő volt (72%), átlag életkoruk 42,4 év (SD=9,6), 23 és 60 éves kor között. A résztvevők többsége német (97%) volt, a minta többi résztvevője osztrák vagy magyar (3%). A szocioökonomiai státusz a következő képpen alakult: 6,6% alsó, 30,8% alsó-közép, 56% közép, 6,6% felső-közép réteghez tartozott. A résztvevők 67%-a rendelkezett felsőoktatási végzetséggel, 27,5% középfokú végzettséggel, 3,3% egyéb oktatásban részesült, míg 2,2% nem részesült oktatásban.

A hipotézisek tesztelése

Az intervenció alatt: A PF emelkedése szignifikáns negatív korrelációt mutatott a stressz csökkentésre nézve. A PF emelkedése emellett szignifikáns pozitív korrelációt mutatott az általános jollét növekedésével összefüggésben, valamint a jóllét 3 komponensében külön-külön is: emocionális, szociális, pszichológiai jóllét.

Az intervenció után: A PF emelkedése nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a stressz csökkenésével és az általános jóllét növekedésével sem. A jóllét 3 komponensére sem volt kimutatható szignifikáns hatással (emocionális, szociális, pszichológiai). A nem és az életkor nem tekinthető háttérváltozónak a flexibilitásra nézve, így ezeket a kutatás nem kontrollálta.

Diszkusszió

A hipotéziseknek megfelelően, a kutatás kimutatta, hogy a megnövekedett flexibilitás szignifikáns hatással bír a stressz csökkentésére és a jóllét növelésére, de az a hatás csak az intervenció alatt volt kimutatható, az utánkövetés során nem. Ezek az eredmények összhangban vannak korábbi kutatások eredményeivel. A jóllét erőteljes hatással bír az egyén életére, a társadalmi és gazdasági folyamatokra egyaránt. Bizonyítható, hogy a jóllét befolyásolja az egészségügyi ellátás igénybevételét, pszichoszociális alkalmazkodást, és a munkahelyi teljesítményt is. Az ACT intervenciók elősegítik a jóllét növelését.

Az utánkövetés során nem volt kimutatható változás a stressz és a jóllét szintjére nézve sem. Ez az eredmény ellentétes korábbi kutatások eredményeivel. Egy kutatásban például azt találták, hogy a megnövekedett flexibilitás az utánkövetés során is szignifikánsan növelte az általános jóllétet. Ezek a tényezők korábbi vizsgálatokat implikálnak.

Limitációk

Először is, jelen kutatás önbevallásos kérdőíveket használt, melyek nem alkalmasak a stressz és a jóllét komplex mérésére. Az önbevallásos kérdőívek és más pszichológiai mérőeszközök kombinációja bővebb betekintést nyújtana a mért változókba. Másodszor, a mintába csak közepes vagy magas szintű stresszt átélő személyek kerültek be, így az eredmények nem általánosíthatók azokra, akik alacsony szintű stresszről számolnak be. Harmadszor, a mintavétel egy biztosító társaság által történt, a populáció nem tekinthető reprezentatívnak.

A  csoportterápia hatásossága lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőknél

Bellver-Pérez, A., Peris-Juan, C., & Santaballa-Beltrán, A. (2019). Effectiveness of therapy group in women with localized breast cancer. International Journal of Clinical and Health Psychology, 19(2), 107-114.

Az összefoglalót készítette: Sift Karina Darla

Absztrakt

A mellrák nagyfokú szorongással és depresszióval jár a nőknél, emellett az életminőség is romló tendenciát kezd mutatni a diagnózist követően. Több korábbi kutatás kimutatta, hogy a csoportterápia csökkenti a depressziót és a szorongást, ráadásul az életminőségen is tud javítani. Így a jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a csoportterápia hozzájárulását az érzelmi állapothoz és az életminőség javulásához olyan nőknél, akiket lokalizált mellrákkal diagnosztizáltak és már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat. 100 felnőtt nő vett részt a kutatásban, akik nem áttétes mellrákkal lettek diagnosztizálva. Őket még két külön csoportba sorolták, aszerint, hogy melyik fajta csoportterápián vettek részt. Az értékeléshez a Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast kérdőívet és a Hospital Anxiety and Depression Scale kérdőívet alkalmazták. Az eredmények szerint szignifikáns hatása van a csoportterápiának a szorongás és depresszió csökkentésében. Az életminőség és az érzelmi jóllét is szignifikánsan javult, ráadásul ezek a hatások 3 hónappal később is megfigyelhetők maradtak.

Elméleti bevezető

A leginkább kutatott és vizsgált onkológiai megbetegedés, melynek nagy hatása van az életminőségre, az a mellrák. Általánosságban a pszichiátriai betegségek gyakorisága megnő ezeknél a betegeknél, a szorongás és a depresszió különös mértékben, ennek következtében romló tendenciát mutat az életminőségük is. Magas komorbiditást mutat a betegség a mentális distresszel is, és előfordul, hogy maga a betegség teszi fogékonyabbá az embereket a pszichológiai működészavarra.

A pszichológiai intervenciók könnyíteni tudják a betegek számára a betegség elfogadását és a kezeléssel járó megpróbáltatásokat. A kognitív-viselkedéses módszerek hatékonyak a kontroll fejlesztésében a tünetek, az érzelmi státusz és a betegséggel való megküzdés tekintetében. A terápia hatásos a szorongás és a depresszió szintjének csökkentésében is, ezzel javítva az általános életminőséget, mely eredmény hosszútávon is fennmaradhat.

A csoportos kognitív-viselkedéses terápia segít javítani a problémamegoldási stratégiákat, és az automatikus negatív gondolatok átalakítását. Rákos megbetegedések kezelésénél csökkentették a szorongást és a depressziót a relaxációs tréningek is. Ezen felül a kognitív terápia csökkenti az attól való félelmet, hogy a betegség kiújul, csökkenti a szorongást és a stresszt, növeli az optimizmust, a személyes növekedést segíti és az érzelmi jóllét érzését is növeli azoknál a nőknél, akik már túlélték a betegséget. A csoportos terápiák jótékony hatását kimutatták mint rövid-, mind hosszútávon (12 hónap). Az önértékelésre és szociális hatékonyságra épülő csoportterápiák rákos megbetegedéseknél, (így a mellrákkal küzdő nőknél is) hatékonynak bizonyultak az életminőség javítása területén.

A „supportive-expressive” (támogató-kifejező) csoportterápiák, a pozitív pszichológia és a pszicho-edukáción alapuló terápiák szintén hatásosnak bizonyult az emocionális jóllét, a szorongás- és a depresszió-szint javításánál mellrákos betegeknél. Kutatások során vizsgálták és egyben bizonyították mind a kognitív-viselkedés terápia hatékonyságát, mind a támogató-kifejező csoportterápia hatékonyságát, illetve a két fajta csoportterápia együttes használatának hatékonyságát.

A jelen kutatás célja megvizsgálni a csoportterápiák hatásosságát a lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőknél a szorongás és a depresszió csökkentése és az életminőség javítása tekintetében, az után, hogy a szükséges orvosi beavatkozásokat elvégezték. A kutatás során két különböző csoportos foglalkozást hasonlítottak össze, ebből az egyik a kognitív-viselkedéses csoportterápia, a másik pedig az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésével foglalkozó csoportterápia.

3 hipotézist állítottak fel, ezek a következők:

Statisztikailag szignifikáns különbségeket lehet találni a szorongás és a depresszió csökkentésénél és az életminőség növelésénél, azoknál a betegeknél, akik részt vettek a csoportterápiákon.

Javulást várnak a depresszió-szintben, a szorongás-szintben és az érzelmi jóllét szintjében annál a csoportnál, akik a kognitív viselkedésterápiás feltételben vesznek részt.

A pozitív hatások fennmaradását várják legalább 3 hónapos utánkövetésen keresztül, függetlenül attól, hogy melyik csoportterápián vettek részt a személyek.

Módszer

A kutatás egy kvázi-kísérlet utóteszttel, két manipulált csoporttal, kontroll csoport nélkül.

A minta 100 lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőből állt. Az átlag életkor 49,47 év. Mindegyik résztvevő már átesett orvosi beavatkozáson, ebből 60% radikális és 40% konzervatív beavatkozáson. 51 fő vett részt az önbecsülést és szociális képességeket fejlesztő csoportban, és 49 fő a kognitív-viselkedés terápiás csoportban.

Az életminőség mérésére a „Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast” kérdőívét alkalmazták, mely a rákbetegek egészséggel kapcsolatos életminőségének mérésére alkalmas és kiegészül a mellrákkal kapcsolatos specifikus kérdésekkel. 5 alskálát tartalmaz a kérdőív, ezek: fizikai jóllét, érzelmi jóllét, funkcionális jóllét, szociális/családi jóllét és egyéb aggodalmak.

A szorongás és a depresszió mérésére a „Hospital Anxiety and Depression Scale” kérdőívet alkalmazták. Ennek a kérdőívnek a célja, hogy kiszűrjék a depresszió és a szorongás jelenlétét olyan betegeknél is, akik nem pszichiátriai ellátáson vesznek részt a kórházban. A szorongás alskála a szorongás pszichikai megnyilvánulására fókuszál, míg a depresszió alskála az anhedónia jelenségére koncentrál. A tesztfelvételt megelőző héten megjelenő tüneteket mérték a tesztekkel.

A résztvevőket kényelmi szempont alapján két csoportba osztották közvetlenül a szükséges orvosi beavatkozást követően. A bevételi kritériumok a következők voltak: betöltött 18. életév; operálható és műtéttel kezelhető; a diagnózisuk első, második vagy harmadik stádiumú mellrák; már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat; megfelelő olvasás és írás készség. Akik ezeknek a kritériumoknak nem feleltek meg, azokat kizárták (áttételes megbetegedés, komoly mentális betegség).

Mindkét intervenciós csoport 6 héten keresztül 1 héten egyszer került megrendezésre.  

Az egyik csoport az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésére koncentrált. Az első 3 óra a kognitív torzításokkal való munkáról és az önmaguk leértékelésének javításáról szólt. A második 3 óra a kommunikációról és a kommunikáció elemeinek bemutatásáról szólt, mind verbális és nem verbális szempontból. Megkülönböztettek 3 kommunikációs stílust is: asszertív, passzív és agresszív. A programokon az asszertív kommunikációt próbálták fejleszteni.

A másik csoport kognitív-viselkedésterápiával dolgozott 6 héten keresztül. 4 alkalom a kognitív stratégiák tanulására fókuszált. Ezek között szerepelt például Beck kognitív terápiája, önbemutatás tréning, McCaul elterelő technikái, gondolat-stop és stressz kezelés tréning. A fennmaradó 2 alkalommal relaxációs gyakorlatokkal foglalkoztak, mint például Jacobson progresszív izomrelaxációja, vezetett imagináció, légzéstechnikák és különböző örömteli aktivitások megtervezése.

A fent említett önértékelő kérdőívek a csoportok kezdetekor, befejezésekor és a befejezés után 3 hónappal lettek kitöltve.

A betegek informálva voltak a részvételről, amelybe bele is egyeztek. Hozzájárultak a titoktartás feltételeihez. A kutatás egy klinikai intervenciós program része volt, és a Kórházi Etikai Bizottság engedélyezte. A statisztikához ismételt méréses varianciaanalízist használtak. Nem volt adatvesztés a mérési időpontok között.

Eredmények

8 függő változót figyeltek meg a mérések során, melyek korábban már felsorolásra kerültek. Vizsgálták a változók javulását a 3 tesztfelvétel során, függetlenül a csoporttól, és később figyelembevéve azt, hogy melyik csoportban vettek részt a vizsgált személyek.

A csoporttól függetlenített vizsgálatban azt találták, hogy 5 változó szignifikáns változást mutatott. Az érzelmi jóllét nagy hatásmérettel változott a mérési időpontok között. A szorongás, a depresszió és az életminőség közepes hatásmérettel szignifikáns változást mutatott a mérési időpontok között. Kis hatásmérettel szignifikáns változás volt megfigyelhető a funkcionális jóllétnél. A fizikai jóllétnél, a szociális/családi jóllétnél és az egyéb aggodalmaknál nem kaptak szignifikáns eredményeket.

Amikor az idő múlásának és az intervenciós csoportnak az interakciója tekintetében vizsgálták a változókat csak az érzelmi jóllétnél találtak kis hatásméretű szignifikáns javulást azoknál, akik a kognitív-viselkedésterápiás csoportban vettek részt. Az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésére koncentráló csoportban ugyan növekedett az érzelmi jóllét az idő múlásával, de nem szignifikánsan. A többi változó esetében nem volt szignifikáns különbség a két intervenciós csoport és a tesztfelvételi időpontok között.

Diszkusszió

Jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a két fajta csoportterápia hozzájárulását az érzelmi állapothoz és az életminőség javulásához olyan nőknél, akiket lokalizált mellrákkal diagnosztizáltak és már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy mindkét intervenciós csoport szignifikáns javulást okozott az életminőségben és az érzelmi jóllétben is. Az első hipotézis igazolódott, miszerint mind a szorongás, mind a depresszió csökkent a csoportterápiák végére. A terápiás csoportok között azonban nem volt szignifikáns különbség a depresszió, a szorongás és az életminőség javulásában, így elmondható, hogy mindkettő ugyanolyan eredményes.

A második hipotézis részben igazolt, mivel az érzelmi jóllétnél szignifikáns volt a javulás a kognitív-viselkedésterápiás csoportban a mérési időpontok között, viszont a depresszió-szintben és a szorongás-szintben nem találtak szignifikáns változást. Korábbi kutatások is igazolták már, hogy a lokalizált mellrák esetében az egyik leghatékonyabb technika a kognitív-viselkedésterápia, mind csoportos, mind egyéni intervenciónál.

A csoportterápiák jótékony hatása 3 hónappal a csoport befejezése után is fennmaradt a szorongásnál, a depressziónál, az életminőségnél, az emocionális jóllétnél és a funkcionális jóllétnél is. Ez az információ nagyon fontos, mivel ezek szerint a terápián bemutatott módszerek elsajátítása hosszú távon fennmarad, és napi gyakorlatba ültetve segít ezen változók javulásában. A csoportterápiák előnye, hogy költség hatékonyabbak, mint az egyéni terápiák, ráadásul csoportos jellege miatt egyfajta szociális támogatást is nyújt a csoporttagoknak.

A kutatás limitációi közé tartozik, hogy nem volt kontroll csoport, tehát nem tudhatjuk csoportterápia nélkül milyen változás várható a megfigyelt változókban, és hogy csak egyszer, 3 hónappal a csoportterápia után történik utánkövetés.

Összességében az eredmények szerint szignifikáns hatása van a csoportterápiának a szorongás és depresszió csökkentésében. Az életminőség és az érzelmi jóllét is szignifikánsan javult, ráadásul ezek a hatások 3 hónappal később is megfigyelhetők maradtak.