Implicit,  magas  reprezentációs  szintű  vizuális emlékeztető csökkenti a snack fogyasztást

Price, M., Higgs, S., & Lee, M. (2016). Snack intake is reduced using an implicit, high-level construal cue. Health Psychology, 35(8), 923–926. https://doi.org/10.1037/hea0000322

Készítette: Varga Zsolt

Absztrakt

Célok: Kimutatták, hogy egy absztrakt reprezentáció előfeszítése javíthatja a önkontrollt és csökkentheti a kalóriadús ételek iránti preferenciát. Emellett bebizonyították, hogy a finom vizuális jelzések jobbá tehetik az előfeszítési folyamatot. A jelen tanulmány célja ezért megvizsgálni a vizuális emlékeztetők és a különböző reprezentációs szintek együttes hatását a kalóriadús snack-ek fogyasztására. Módszer: Egy diákokon és helyi közösségen alapuló felnőtt minta (N=176) – széles kor és BMI értékkel –  véletlenszerűen kerültek besorolásra a konkrét vagy absztrakt reprezentációs szintű feltételbe, melyben egy vizuális jel került elhelyezésre (vagy nem került). Ezt követően a résztvevők elvégeztek egy íztesztet tetszés szerinti snack-ekkel a szimbólum jelenlétében, vagy anélkül. Eredmények: Az absztrakt reprezentációs csoportban lévők (szemben az konkréttal) inkább absztrakt választ adtak (p<0.0001) és kevesebbet fogyasztottak az emlékezetető jelenlétében (p=0.02), de nem annak hiányakor (p=0.40). Következtetés: Az absztrakt reprezentációs szintű gondolkodás előfeszítése csökkenti a kalóriadús snack-ek bevitelét a vizuális emlékeztető jelenlétében.  Ez egy hasznos technikának bizonyulhat a túlevés csökkentése érdekében és kiterjeszthető lehet egyéb egészségtelen viselkedésformákra.

Kulcsszavak: előfeszítés, implicit emlékeztető, reprezentációs szint, túlevés

Elméleti háttér

Az egészéges magatartásformák nem okvetlenül a tudatos gondolkodás eredményei és gyakran hat rájuk környezet jelzéseinek tudattalan feldolgozása (Sheeran, Gollwitzer and Bargh, 2013). Az előfeszítés segíthet aktiválni az étkezéssel kapcsolatos célokat, melyek csökkenthetik a fogyasztást (Papies and Hamstra, 2010).

A reprezentációs szintek elmélete (Trope and Liberman, 2003) értelmében az egyének képesek egy csábító szituáció magas vagy alacsony szinten történő értelmezésére. A magas értelmezést absztraktság (pl. egy étel egészséges tulajdonságainak figyelembe vétele), míg az alacsony értelmezést konkrétság jellemzi (pl. az étel kellemes ízén való gondolkodás). A jövőbeli egészséggel járó előnyök, valamint az ízletes ételek azonnal elfogyasztása közti önkontrollbeli dilemmát a jutalomkésleltetési feladatokkal ragadhatjuk meg, mely feladatokon nyújtott teljesítmény összefüggésben áll a túlevéssel (Appelhans, Waring, Schneider, Pagoto, DeBiasse, Whited és mtsai., 2012). Kimutatták, hogy az absztrakt reprezentációk előfeszítése többek közt növelheti az egészségtelen ételekkel kapcsolatos negatív asszociációkat (Fujita and Han, 2009). A korábbi tanulmányok azonban önbevalláson alapulnak, így a reprezentációs szint valós, evésre gyakorolt hatása még feltáratlan. Az adott reprezentációs szint előfeszítésének hatása idővel csökkenhet, vagy kiszorulhat kognitív megterhelés hatására (Wan and Agrawal, 2011), így az absztrakt gondolkodás fenntartása kritikus. A közvetlen, auditív emlékeztetők csökkentik a jutalomkésletetést és snack fogyasztást (Daniel, Stanton and Epstein, 2014), azonban ez csak nehézkesen lenne alkalmazható mindennapi helyzetekben. Egy alternatíva lehet az implicit jelzések használata az egészséges választások szolgálatában. A hosszú távú célok implicit emlékeztetői (pl. alacsony zsírtartalmú receptek poszterei) csökkentették a bevitt étel mennyiségét, különösen azoknál a személyeknél, akik erős elkötelezettséggel rendelkeztek a diéta iránt (Papies and Hamstra, 2010). A jelen vizsgálat célja tehát a különböző reprezentációs szintű vizuális emlékeztetők hatásának vizsgálata a snack fogyasztásra. Feltételezhető, hogy azok a résztvevők, akiket egy magas reprezentációs szintű előfeszítésnek tesznek ki (szemben az alacsonnyal) csökkent bevitelt mutatnak a kalóriadús snackekből, azonban ez a hatás erősebb a vizuális emlékeztető jelenlétében, valamint azok körében, akik erősen elkötelezettek a diéta irányában. Ezek mellett a jutalomkésletetés, valamint a snack észlelt egészségessége is bemérésre került, mint lehetséges mediátor változók.

Módszer

Százhetvenhat felnőtt egyén (átlag életkor=27.29 év, szórás=10.54; átlagos BMI = 24.02, szórás = 4.38; 59% nő) véletlenszerűn került besorolásra egy 2 (alacsony vagy magas reprezentációs szint) x 2-es (jelenlévő vagy hiányzó vizuális emlékeztető) kísérleti elrendezésbe. A résztvevők először értékelték a baseline éhségüket egy analóg skála segítségével, majd elvégezték az előfeszítési feladatot, amelyben elhelyezésre került az újszerű vizuális emlékeztető szimbólum. A „Hogyan?/Miért?” teszt  (Freitas et al, 2004) egy közös feladat elé állítja a résztvevőket, jelen esetben: „iskolai vagy munkahelyi teljesítmény”. A „miért” (magas reprezentációs szint) esetén a résztvevőket arra kérték, hogy gondolkozzanak azon 4 lépésben, hogy az adott cél miért fontos (pl. jó állást találni). A „hogyan” csoport (alacsony reprezentációs szint) estében a feladat ugyanaz volt azzal a különbséggel, hogy a résztvevőknek azon kellett gondolkozniuk, hogy hogyan érnék el az adott célt (pl. könyvtárba jutás). A résztvevők ezek után kitöltötték a Viselkedésidentifikációs Kérdőívet  (BIF; Vallacher and Wegner, 1989), amely az adott egyén vonás reprezentációs szintjét hivatott mérni. A vizsgálati személyek ezek után a elvégezték a jutalomkésletetési tesztet, valamint az íztesztet. A vizuális emlékeztető a jutalomkésleltetési feladat esetén a monitoron, illetve az íztesztnél az étel címkéin volt jelen (vagy nem volt jelen). Először a jutalomkésleltetési teszt került elvégzésre (McHugh and Wood, 2008). Ennek során a résztvevők előtt állt egy hipotetikus választási lehetőség, mely során eldönthették, hogy egy kisebb összegű pénzt szeretnének kapni most, vagy egy nagyobb összegűt később.  Minden késleltetéshez számításra került egy semlegességi pont, mellyel kalkulálható a görbe alatti terület, melyen a kisebb értékek a rövid távú jutalmak iránti nagyobb impulzivitást jelképezik. Az ízteszt során 6 különböző kalóriaértékű snack került bemutatásra azonos tartókban. A résztvevőket megkérték, hogy vegyenek mintát a snackekből miközben megnéztek egy részletet egy videóklipből. Ezt követően a kísérleti személyek egy 1-től 10-ig terjedő Likert-skálán értékelték a snack szubjektív egészségességét, illetve kitöltötték a Dán Étkezési Magatartás Kérdőívet (DEBQ; van Strien, Frijter, Bergers és Defares, 1986). A korlátozás alskála segítségével mértük az bevitt étel visszaszorításának célját. A vizsgálat ismertetése előtt a résztvevőket megkérdeztük, mi szerintük a vizsgálat célja. Egyik személy sem jelezte, hogy tudatában lett volna az emlékeztetőnek vagy annak céljának. Minden snack esetében grammban került kiszámításra az elfogyasztott mennyiség.

Eredmények

Manipulációellenőrzés

A BIF kérdőív eredményeit variancia-kovariancia analízissel vizsgáltuk az önbevallásos képi érthetőség, valamint a feladat megoldásának könnyedsége, mint kovariánsok szerint. A BIF eredmények szignifikánsan magasabbak voltak a magas reprezentációs szintű csoportban (M = 16.41, SD = 5.58), mint az alacsonyban (M = 14.94, SD = 5.25), F(1, 169) = 4.06, p = 0.046; f =0.22). Az absztraktság értékeket két független, a vizuális emlékeztető hatásának ki nem tett bíró ítélte meg. A válaszok magasan korreláltak (r=0.94.). A magas reprezentációs szintű csoportok (M = 3.52, SD = 0.77) szignifikánsan magasabb pontot értek el, mint az alacsonyak (M= -3.56 SD = .62), F(1,167) = 4358.12, p < .0001; f =0 .37).

Jutalomkésleltetés

A 2x2-es elrendezésű variancia-kovariancia analízis nem mutatott szignifikáns főhatást a különböző reprezentációs szintű csoportok F(1, 132) = 0.13, p = 0.72, vagy az emlékeztető jelenléte esetében  F(1, 132) = 0.09; p = 0.76, valamint a görbe alatti terület értékein, illetve az interakció sem volt szignifikáns, F(1,132) = 2.51, p = 0.12.

Egészségességi értékelés

A 2 x 2-es ANOVA nem mutatott szignifikáns főhatást sem a reprezentációs csoport, F(1, 169) = 0.26, p =0.61, sem az emlékeztető jelenléte esetében, F(1,169) = 0.15, p =0.70, illetve nem mutatott szignifikáns interakciót az egészségességi értékelések során F(1,169) =0 .02, p =0.90.

Snack bevitel

A 2 (különböző reprezentációs szintű csoportok) x 2 (emlékeztető jelenléte) x 2-es (az étel korlátozáson végrehajtott median split) elrendezésű ANOVA (kontrollálva a baseline éhségre) nem mutatott szignifikáns főhatást a reprezentációs szint (p=0.27), emlékeztető jelenét (p = 0.89), vagy étel korlátozás terén (p = 0.24). A háromutas interakció nem volt szignifikáns, F(1,166) = 0.26, p=0.61, azonban volt szignifikáns interakció a különböző reprezentációs szintű csoportok, illetve az emlékeztető jelenét közt, F(1, 166) = 5.44, p = 0.02; f=0.22. A post-hoc tesztek megerősítették, hogy az emlékeztető jelenlétében azok a kísérleti személyek, akik a magas reprezentációs szintű csoportban voltak szignifikánsan kevesebb snack-et fogyasztottak (M = 54.07g, SD =19.88), mint az alacsony reprezentációs szintű csoportok (M = 65.37g, SD =22.85), t(84) = 2.45, p = 0.02 (17.3%-os csökkenés a fogyasztásban). Nem volt különbség a csoportok közt az emlékeztető hiányában, t(82) = 0.85, p =0 .39. Végül, az összehasonlítások feltárták, hogy a magas reprezentációs szintű csoport tagjai az emlékeztető jelenlétében kevesebb snacket fogyasztottak, mint bármely másik csoport együttvéve (M = 61.82, SD = 22.11), t(166) = 2.02, p =0.02.

Megbeszélés

A jelen vizsgálatban megállapítást nyert, hogy a magas szintű reprezentációk előfeszítése (szemben az alacsonnyal) csökkenti a snack fogyasztást a vizuális emlékeztető jelenlétében. Továbbá ez az interakció a minta teljességén érvényesült, nem csak azok esetében, akik elkötelezettek voltak a diéta iránt. A különböző reprezentációs szintek és az emlékeztető nem hatottak az jutalomkésleltetésre. Más tanulmányok az reprezentációs szint szignifikáns főhatását mutatták az emlékeztető hiányában is (Fujita and Han, 2009; Sullivan és mtsai., 2015). Ezek az eltérések metodológiai különbségekkel magyarázhatók.

Nem került bizonyításra, hogy a jutalomkésleltetés mediálná a vizuális emlékeztető hatását. Továbbá az sem mutatható ki, hogy az egészségességi ítéletek mediálnák a magas reprezentációs szint hatását a fogyasztásra. A hipotézisünk értelmében a reprezentációs szintnek nagyobb hatása kellett volna mutatkozzon azoknál az egyéneknél, akik elkötelezettebbek a diéta iránt, azonban ez nincs így, talán azért, mert a legtöbb ember értékeli az egészséges táplálkozást, függetlenül attól, hogy akarnak-e súlyt leadni (Salmon, Fennis, de Ridder, Adriaanse & de Vet, 2014). 

A jelen tanulmány korlátait is el kell ismernünk. Elsősorban, a jelen mintát kényelmi mintavétellel gyűjtöttük, ezért érdemes lenne specifikus csoportokat (pl. túlsúlyosak), vagy nagyobb társadalmi rétegeket (pl. alacsony SES) vizsgálni. Másodsorban, mindössze alacsony-közepes hatásméret volt kimutatható a fogyasztás esetén. Végezetül, habár a manipulációellenőrzés bebizonyította, hogy az reprezentációs szint előfeszítése sikeres volt, nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy az emlékezetető a snack fogyasztás közben aktiválta volna a magas szintű reprezentációt.

Összegezve elmondható, hogy a jelen vizsgálat kimutatta, hogy a magas szintű reprezentáció előfeszítése csökkenti a snack fogyasztást egy vizuális emlékeztető jelenlétében.

Irodalomjegyzék

Appelhans, B.M., Waring, M.E., Schneider, K.L., Pagoto, S.L., DeBiasse, M.A., Whited, M. et al. (2012). Delay discounting and intake of ready-to-eat and away-from-home foods in overweight and obese women. Appetite, 59, 576-584.

Brunstrom, J.M. & Shakeshaft, N.G. (2009). Measuring affective (liking) and non-affective (expected satiety) determinants of portion size and reward. Appetite, 52, 108-114.

Chiou, W-B., Wu, W-H., & Chang, M-H. (2012). Think abstractly, smoke less: a brief construal level intervention can promote self-control, leading to reduced cigarette consumption among current smokers. Addiction, 108, 985-992.

Daniel, T.O., Stanton, C.M. & Epstein, L.H. (2014). The future is now, comparing the effect of episodic future thinking in lean and obese individuals. Appetite, 71, 120-125.

Freitas, A.L., Gollwitzer, P., & Trope, Y. (2004). The influence of abstract and concrete mindsets on anticipating and guiding others self-regulatory efforts. Journal of Experimental Social Psychology, 40, 739-752.

Fujita, K., Trope, Y., Liberman, N., & Levin-Sagin, M. (2006). Construal levels and self-control. Attitudes and Social Cognition, 90(3), 351-367.

Fujita, H. & Han, H.A. (2009). Moving beyond deliberative control of impulses: The effect of construal levels on evaluative associations in self-control conflicts. Psychological Science, 20(7), 799-804.

Hall, P., Tran, B., Lowe, C., Vincent, C., Mourtzakis, M., Liu-Ambrose, T., Prapavessis, H., & Gidron, Y. (2015). Expression of executive control in situational context: Effects of facilitating versus restraining cues on snack food consumption. Health Psychology, 34(5), 539-546.  

Kleinjan, M., Strick, M., Lemmers, L., Engels, R.C.M.E. (2012). The effectiveness of a cue reminder intervention to reduce adolescent’s alcohol use in social contexts. Alcohol and Alcoholism, 47, 451-457.

Malkoc, S.A., Zauberman, G. & Bettman, J.R. (2010). Unstuck from the concrete: Carryover effects of abstract mindsets in intertemporal preferences. Organizational Behavior and Human Decision Processes, 113, 112-126. 

McHugh, L. & Wood, R.L. (2008). Using a temporal discounting paradigm to measure decision making and impulsivity following traumatic brain injury: A pilot study. Brain Injury, 22(9), 715-721.

Mozaffarian., D., Hao, T., Rimm, E.B., Willett, W.C. and Hu, F.B. (2011). Changes in diet and  lifestyle and long-term weight-gain in women and men. New England Journal of Medicine. 364(25), 2392-2404.

Papies, E.K. & Hamstra, P. (2010). Goal priming and eating behaviour: Enhancing self regulation by environmental cues. Health Psychology, 29, 4, 384-388.

Salmon,S.J., Fennis, B.M., de Ridder, D.T.D., Adriaanse, M.A. and de Vet, E. (2014). Health on impulse: When low self-control promotes healthy food choices. Health Psychology, 33(2), 103-109.

Sheeran, P, Gollwitzer, P.M., & Bargh, J.A. (2013). Nonconscious processes and health. Health Psychology, 32(5), 460-473.

Sullivan, N., Hutcherson, C., Harris, A. & Rangel, A. (2015). Dietary self-control is related to the speed with which attributes of healthfulness and tastiness are processed. Psychological Science. 26(2), 122-134.

Sweeny, A.M. & Freitas, A.L. (2014). Relating action to abstract goals increases physical activity reported a week later. Psychology of Sport and Exercise, 15, 364-373.

Trope, Y & Liberman, N. (2003). Temporal Construal. Psychological Review, 110(3), 403-421.

Vallacher, R.R. & Wegner, D.M. (1989). Levels of personal agency: Individual variation in action identification. Journal of Personality and Social Psychology, 57, 660-671. 

van Strien, T., Frijter, J.E.R.,  Bergers, G.P.A., & Defares, P.B. (1986). The Dutch Eating Behavior Questionnaire (DEBQ) for assessment of restrained, emotional, and external eating behavior. Eating Disorders, 5(2), 295-315.

Wan, E.W. & Agawal, N. (2011). Carryover effects of self-control on decision making: A construal level perspective. Journal of Consumer Research. 38(1), 199-214.

Weatherly, J.N. & Terrell, H.K. (2010). Delay discounting of different commodities II: Confirmatory analysis. The Journal of General Psychology, 138(1), 35-48.

Személyes tényezők, amelyek hozzájárulnak vagy befolyásolják a nők  orgazmusra való képességét

Lucena, B.B. & Abdo, C. H. N. (2014). Personal factors that contribute to or impair women’s ability to achieve orgasm. International Journal of Impotence Research, 26, 177–181.

Készítette: Irtzl Eszter

Absztrakt

Jelen tanulmány célja azon tényezők azonosítása, amelyek hozzájárulnak, illetve befolyásolják a szexuális tevékenység során az orgazmus megtapasztalásának képességét. A kutatásban olyan 18-61 éves (M=38,5) nőket (n=96) hasonlított össze, akik stabil kapcsolatban nem rendelkeznek orgazmussal (OD) olyanokkal, akik igen (OA) a következő szempontok alapján: szociodemográfiai adatok, szexuális gyakoriság, szexről beszélek-e az orvosukkal, beszélgetnek-e a partnerükkel a szexről, szexuális edukáció, maszturbáció, szexuális vágy, szexuális elégedettség, depresszió és a szorongás. Az OD és az OA csoportok között szignifikáns különbséget találtak az oktatás színvonala (P=0.022), a gyermekkori és/vagy serdülőkori szexuális edukáció (P<0.001), a maszturbáció (P=0.017), a szexuális elégedettség (P<0.001) a szorongás (P<0.001) és a szexuális vágy (P<0.001) tekintetében. 

Bevezetés

Egy multinacionális epidemiológiai felmérésben az orgazmus elérésének képességét a nők 88% -a tartotta fontosnak (52% "nagyon fontosnak" és 36% „némileg fontosnak”) (Mulhall, King, Glina, Hvidsten, 2008). Bár az orgazmus a női nemi válasz része, mégis elérésének nehézsége a tapasztalat alapján nagyon gyakori (Meston, Seal, Hamilton, 2008). Az orgazmus problémák a második leggyakoribb szexuális problémák a nőknél (Laumann, Paik, Rosen, 1999). 

Az élettani tényezők, mint például az endokrin vagy az autonóm idegrendszer, a szív- és érrendszeri tényezők, valamint egyes gyógyszerek szedése összefüggésbe hozhatók az orgazmus problémákkal (Meston, Seal, Hamilton, 2008). Azonban gyakrabban társulnak pszichológiai, kognitív-affektív és szociális tényezőkhöz, mint fiziológiai tényezőkhöz (Mah, Binik, 2005).

Egyes vizsgálatok kimutatták a kapcsolatot az orgazmus problémák és a szexuális abúzus (Meston, Seal, Hamilton, 2008), depresszió (Frohlich, Meston, 2002), szorongás (Birnbaum, 2003), pszichoszexuális éretlenség (Brody, Costa, 2008), alacsony érzelmi intelligencia (Burri, Cherkas, 2009), rossz házassági kommunikáció (Ojomu, Thacher, Obadofin, 2007) és az „elutasítottság érzése aktus közben” (Birnbaum, Glaubman, Mikulincer, 2001) között.

A női szexualitás tanulmányozása során figyelembe kell venni a kulturális különbségeket is, mivel a kulturális normák és értékek befolyásolják azt a módot, ahogyan a nők megtapasztalják a szexualitást, és reagálnak a szexuális zavarokra, illetve a szexuális mellékhatásokra (Graham, 2010; Dobkin, Leiblum, Rosen, Menza, Marin, 2006). Például egy malajziai tanulmány azt mutatta, hogy a nők több mint fele küzd orgazmus nehézségekkel, míg a nyugati populációk esetében ez az arány csak egyharmad (Sidi, Puteh, Abdullah, Midin, 2007).

Latin-Amerikában még nem végeztek vizsgálatokat az orgazmust elérő és nem elérő nők összehasonlítására vonatkozóan. Ezért a vizsgálat célja, hogy összehasonlítsa azokat a nőket, akiknek a szexuális tevékenység során van orgazmusa, azokkal, akiknek nincs, és hogy azonosítja azokat a személyes tényezőket, amelyek hozzájárulnak az orgazmus megtapasztalásának képességéhez a Brazil nők körében.

Módszer

Eszközök

A depresszió és szorongás mérésére Beck depresszió kérdőívet és Beck szorongás leltárt használtak.

A "beszélgetés az orvossal a szexről", a "beszélgetés a partnerrel a szexről", a "maszturbáció", a "szexuális edukáció" és a "szexuális gyakoriság" témakörét egy olyan kérdőív segítségével mérték, amely a következő igen vagy nem kérdéseket tartalmazta: Beszél a szexről orvosával? Beszél a partnerével a szexről? Szokott maszturbálni? Volt-e gyermekkorában és/vagy serdülőkorában szexről szóló információnyújtás/oktatás? Hetente átlagosan hányszor szexel?

A szexuális vágyat, az arousalt, az orgazmust és a szexuális elégedettséget egy Brazíliában kifejlesztett és validált skála, a női szexuális hányados (FSQ) segítségével mérték, mely a női szexuális aktivitás több dimenzióját is felbecsüli. 

Résztvevők

110 nőt vizsgáltak (18-61 éves átlag: 38,5 év), akiknek nem volt krónikus betegsége, és legalább egy éve stabil párkapcsolatban álltak férfi partnerükkel. Nem álltak pszichológiai vagy pszichiátriai kezelés alatt és nem szedtek szexuális funkciókat befolyásoló gyógyszereket (pl. antidepresszánsok vagy vérnyomáscsökkentő szerek). Az adatgyűjtés után kizártak olyan nőket, akiknek bármilyen problémája volt az izgalmi fázis alatt (n=14). Így az orgazmusos nehézség (OD) csoportot olyan résztvevők alkották, akik normál izgalmi fázis után (n=22) nem rendelkeztek orgazmussal, míg az orgazmusra képesek (OA) csoportját azok, akik izgalmi fázis után átélik az orgazmust is (n=74).

Eljárás

A résztvevőket egy rutin nőgyógyászati konzultáció alkalmával kérték fel. Az első találkozás során megállapították, hogy megfelelnek-e a megkérdezettek a kritériumoknak. Ezután interjút készítettek velük a szociodemográfiai adatok összegyűjtése érdekében. Végül arra kérték őket, hogy töltsék ki a szexuális kérdőívet, az FSQ-t, a Beck Depresszió kérdőívet és a Beck szorongás leltárt.

Elemzés 

A változók közötti kapcsolatot Fisher & Cramer féle egzakt próbával tesztelték. A kevéssé jelentős változók feltáró vizsgálata kategorikus főkomponens-elemzéssel történt. A releváns változókat az OD logisztikus regressziós modelljébe sorolták be, és visszamenőleg töröltek tételeket, hogy egy, a lényegre jobban fókuszáló modell illeszthetőbb legyen az elemzéshez.

Eredmények

A pszichoszociális faktorok tekintetében, például az egy főre jutó jövedelem (P=0.099) és a jelenlegi kapcsolat időtartama (P=0.276) nem mutattak ki jelentősebb összefüggést az orgazmusra való képességgel.  Az egyéb változók, mint például az "beszélgetés az orvossal a szexről" (P=0,065), "beszélgetés a partnerrel a szexről" (P=0,086) és a "szex gyakorisága" (P=0,971) szintén nem tekinthetők jelentősnek. Bár a depresszió és a szexuális diszfunkció közötti összefüggést általában azonosították (P<0.001; V=0.43), a depresszió és az OD (P=0.081) között nem találtak ilyen összefüggést.

A kutatás szignifikáns különbségeket talált a következő változók tekintetében. Az OD csoport tagjai alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. 18,1% -a fejezte be a középiskolát, szemben az OA csoport 59,4% -ával (P=0,02, V=0,347). Az OD csoport kevesebb szexuális edukációt kapott gyermek és/vagy serdülőkorában (13,6%), ezzel szemben az OA csoport 47,2% -a kapott felvilágosítást vagy oktatást (P<0.001, V=0.289). Emellett a maszturbáció gyakoribb volt az OA csoportban (35,1%), mint az OD csoportban (9%) (P=0,017, V=0,241). Végül, a szexuális elégedettség létezik azoknál is, akiknek nincs orgazmusuk (50%), de kevésbé gyakori, mint azoknál a nőknél, akiknek van (83,7%) (P<0.001, V=0.333). Az OD-vel rendelkező nőknél nagyobb a szorongás mértéke (68,2%), mint az OA-val rendelkező nőknél (33,8%) (P=0,001, V=0,327). Bár a nők többségének mindkét csoportban van szexuális vágya, jelentős különbség található az arányokban az OA-csoport javára (P<0.001, V=0.311).

Diszkusszió

Sok tanulmány pozitív összefüggést mutatott az oktatási szint és a női szexuális diszfunkció között, míg mások nem találtak összefüggést. Ezzel szemben a jelen kutatás eredményei kimutatták, hogy a magasabb iskolai végzettség fontos szerepet játszik az orgazmus elérésében, így pozitívan korrelál az orgazmusra való képességgel.

Több tanulmány szerint is a nők lehetnek szexuálisan elégedettek akkor is, ha nem érnek el orgazmust. Ez a kutatás mégis azt mutatja, hogy a szexuális elégedettség szignifikánsan gyakoribb az orgazmust elérő nőknél. Továbbá a szexuális vágy is pozitívan korrelál az orgazmus elérésével.

Pozitív összefüggés mutatható ki a maszturbáció és az orgazmusra való képesség között. Lehetséges, hogy egyes nőknél az orgazmus motiválja a maszturbációt. Így azok a nők, akiknek nehézségei vannak az orgazmus elérésében, nem érdeklődnek a maszturbáció iránt. Másrészt azok a nők, akik maszturbálnak, jobban ismerik a testüket és jobban képesek irányítani a partnerüket.

Bár a depresszió és az orgazmus nehézségek között a kutatás nem talált összefüggést, a szexuális zavarok általában és a depresszió között szignifikáns pozitív kapcsolatot mutatott ki. Ez arra utal, hogy a depresszió általánosságban akadályozza a női szexuális reakciót, és valószínűleg a szex korábbi szakaszaiban nagyobb problémákat okoz, mint az orgazmus szakaszban.

A szorongás akadályozza az orgazmust, ahogyan a többi tanulmány már kimutatta. Itt nyilvánvaló, hogy a szorongás fokozódása növeli az orgazmus diszfunkció esélyeit is. A szorongás a nőket arra ösztönözheti, hogy a szexuális teljesítményre vonatkozó aggodalmak (pl. az orgazmus elérésének képességére) összpontosítsanak, ez megzavarhatja az erotikus jelek feldolgozását (Meston, Seal, Hamilton, 2008).

A jelenlegi kutatás korlátai közé tartozik a viszonylag kicsi mintanagyság és a pszichoszociális változók hiánya, például a párkapcsolat minősége és a partner által alkalmazott speciális stimulációk olyan formái, amelyek orgazmushoz vezetnek.

Összefoglalva, az orgazmuszavar komplex jelenség és a problémáinak meghatározása bonyolult feladat, azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy kezelni tudják azokat a betegeket, akiknek az orgazmus nehézségei aggodalomra adnak okot. A nők különböznek abban, hogy mennyire fontos az orgazmus a szexuális elégedettségükhöz, bár a legtöbb esetben a szexuális válasz jelentős összetevője. A jövőbeni munkák közé tartozik a fizikai állapot és az orgazmus-specifikus pszichológiai aspektusainak - például a személyiségjegyek, a hiedelmek és egyéb szexuális viselkedés – vizsgálata.

Preferált megküzdési módok összefüggései a fizikai és mentális  egészséggel, kontrollált egészségügyi vizsgálatok bevonásával

Ito, M., & Matsushima, E. (2017). Presentation of coping strategies associated with physical and mental health during health check-ups. Community mental health journal, 53(3), 297-305.

Készítette: Imre Gábor

Absztrakt

Jelen tanulmány során azt vizsgáltuk, hogy a preferált megküzdési stratégiák mutatnak-e kapcsolatot a fizikális és mentális egészséggel. A megküzdési stratégiákat a Brief COPE scale segítségével mértük, 201 résztvevő között. Számos szignifikáns kapcsolatot találtunk: humor és szisztolés vérnyomás, szerhasználat és nagy sűrűségű lipoprotein koleszterin, ventilláció és alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterin, önhibáztatás és depresszió, viselkedéses kilépés és alvászavarok. Az eredmények alapján a megküzdési stratégiák értékelését és a depresszió szűrést érdemes bevonni az általános egészségügyi ellenőrzések közé, indokolt esetben a kognitív viselkedésterápia lényegesen javíthatja a mentális, valamint a fizikális egészséget.

Kulcsszavak: megküzdés, depresszió szűrés, kognitív viselkedésterápia, pszichológiai megközelítés, elsődleges ellátás, egészségügyi ellenőrzés.

Elméleti háttér

A rendszeres egészségügyi ellenőrzések célja, hogy segítsenek az ügyfeleinknek tudomást szerezni egészségügyi problémáikról és javítsák az egyén általános egészségügyi állapotát. A jelen gyakorlat a fizikális kivizsgálásra koncentrál, melynek eredményei alapján a paciensek tanácsokat kapnak a táplálkozásra, testmozgásra, vagy más életmódot érintő szokásokra vonatkozóan. Ez az eljárás csak rövidtávon eredményes. A hosszabbtávú javulás érdekében pszichológiai tényezőket is számításba kell vennünk, melyek tartós viselkedésváltozást eredményezhetnek. Megküzdés alatt értjük mindazokat a gondolkodási és viselkedéses mintákat, melyek a stresszes külső, vagy belső szituációk kezelésére szolgálnak (Folkman and Moskowitz 2004). Tudomásunk szerint Hosaka vizsgálta (1998, 2004) elsőként a megküzdési stratégiákat egészségügyi vizsgálatokkal egybekötve. Munkacsoportja bevezette a „Stress-coping test” elnevezésű mérőeszközt és megállapított néhány együttmozgást a megküzdési viselkedések és biokémiai indikátorok között. A mérőeszköz négy alskálára bomlik: „aktív viselkedéses megküzdés”, „elterelés”, „passzív rezignáltság” és „tagadás” (Hosaka és mtsai., 1998), vagy „elkerülés” (Hosaka és mtsai. 2004). Úgy találták, hogy az aktív viselkedéses megküzdés és az elterelés fontos megküzdési képességek a megelőzés szempontjából. Másfelől ezen tanulmányok eredményét korlátozza, a megküzdési változók alacsony variabilitása és a mérési alskálák leegyszerűsítők jellege. Jelen vizsgálat során törekedtünk rá, hogy a megküzdéseket árnyaltabb módon vegyük figyelembe. Ennek eszközéül a Brief COPE (Carver, 1997) mérőeszköz szolgált, mely a COPE Inventory (Carver és mtsai., 1989) egy rövidebb változata, egyben az egyéni megküzdési stratégiák felmérésére leggyakrabban használt eszköze. Feltételezésünk az volt, hogy a megküzdési viselkedések bejósolják a fizikális és mentális egészséget.

Módszer

Résztvevők

A résztvevőket 209 kivizsgált egyén közül kerültek kiválasztásra, akik egészségügyi vizsgálaton vettek részt a Koganehara klinikán (Chiba, Japán), 2013 július és december között. A mintába kerülés szempontjai a következők voltak: (1) huszadik betöltött életév, (2) átfogó egészségügyi vizsgálatok elvégzése, (3) nincs pszichiátriai kórelőzmény hiánya (4) a vizsgálatok során kritikus problémák hiánya. Nyolc fő a fenti kritériumok miatt nem került a mintába. A magas vérnyomás, illetve a magas vérzsír szint nem voltak kizáró feltételek. A mintába 118 férfi és 83 nő került, az átlag életkor 51,24 év, 23-74 éves korterjedelemmel.

Méreszközök

Az orvosi ellenőrzés magába foglalta az alanyok kórtörténetét, kivizsgálásokat és laboratóriumi teszteket. A vizsgálat figyelembe vette a BMI indexet, vérnyomást, triglicerid értékeket (TG), nagy sűrűségű lipoprotein koleszterint (HDL), alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterin (LDL) és éhgyomori vércukorszintet (FBG). A résztvevők kitöltöttek egy a személyes kórtörténetük és családi kórtörténetet feltérképező kérdőívet, figyelembe véve a gyógyszerelést, dohányzási és alkoholfogyasztási szokásokat is. A résztvevők kitöltötték a Brief COPE (Carver 1997), az Athens Insomnia Scale (AIS) (Solodatos és mtsai, 20000), valamint a depresszió mérése a TQ (Whooley és mtsai, 1997) kérdőívet. A Brief COPE kérdőív 14 féle megküzdési koncepció mentén mér. Mindegyik megküzdési skála két itemből áll, és négyfokú Likert-skálán mér az „egyáltalán nem” (1 pont) – „elég gyakran” (4 pont) tartományban. A figyelembevett megküzdési módok a következők: önelterelés, aktív megküzdés, tagadás, szerhasználat, érzelmi támogatás igénybevétele, instrumentális segítség igénybevétele, viselkedéses kilépés, ventilláció, pozitív átkeretezés, tervezés, humor, elfogadás, vallás, önhibáztatás. Az informált beleegyezést követően a résztvevők a kérdőíveket a klinikán kapták meg, a vizsgálatokat követően és maguk töltötték ki őket a klinikai látogatásuk alatt.

Statisztikai elemzés

A Brief COPE kérdőív mindegyik skáláját elemeztük demográfiai és klinikai bontásban. Student féle T eloszlást használtunk a kor, nem és a depresszió státuszának összehasonlítására. Egyszempontos ANOVA segítéségével hasonlítottuk össze az AIS pontszámokat. Más nem parametrikus tesztek is felhasználásra kerültek, amikor az eloszlásokra vonatkozó feltételezések sérültek. Hierarchikus többszörös regressziós elemzést végeztünk, hogy megállapítsuk, hogyan függnek össze a megküzdési változók a fizikai állapottal. A statisztikai próbák során minden alkalommal 5%-os szignifikanciaszint mellett jártunk el.

Eredmények

A 201 résztvevő 35%-a mutatta depresszió (n=71), és 18,9%-a (n= 38) alvászavar jeleit. Azon résztvevők eredményeit, akik kihagytak tételeket a Brief COPE (tervezés, n=3; humor, n=1; viselkedéses kilépés, n=1; elfogadás, n=1) vagy az AIS (n=2) kérdőívek kitöltése során, a vonatkozó vizsgálatoknál figyelmen kívül hagytuk.

A nők szignifikánsan magasabb pontszámot értek el önelterelés, aktív megküzdés, érzelmi támogatás igénybevétele és az instrumentális támogatás igénybevétele skálákon a férfiakhoz képest. Életkor alapján két almintára bontottuk a résztvevőket. Létrehoztuk a fiatalok és- középkorúak csoportját (23-59 éves kor között, n=149) és az idősek csoportját (60-74 éves kor között, n=52). A fiatal/középkorú csoport szignifikánsan magasabb pontszámot ért el az érzelmi támogatás igénybevétele, az instrumentális támogatás igénybevétele és a humor skálákon, mint az idősebb csoport. Az idősek csoportja szignifikánsan magasabb pontszámot ért el a tagadás skálán, mint a fiatal/középkorú csoport. A depressziós résztvevők szignifikánsan magasabb pontszámot értek el az önhibáztatás skálán, mint a nem depressziós csoport. A résztvevőket 3 alcsoportra bontottuk az AIS pontszámok alapján. A 6, vagy magasabb AIS pontszámot elérők csoportja magasabb pontszámot értek el a viselkedéses kilépés skálán, mint a 0 és 3 közötti AIS pontszámot elérők csoportja. Az életkor, a nem és a BMI érték szignifikáns összefüggést mutattak a szisztolés vérnyomással. Az életkor, nem, BMI érték, triglicerid szint és szerhasználat szignifikáns összefüggést mutattak nagy sűrűségű lipoprotein koleszterinttel (HDL). Az életkor, dohányzás, hiperlipidémiaellenes ágensek használata, diasztolés vérnyomás és ventilláció  szignifikkáns kapcsolatot mutatott a alacsony sűrűségű lipoprotein koleszterinnel (LDL). Nem találtuk összefüggést a megküzdési módok és a diasztolés vérnyomás, trigliceridek és a vérnyomás között.

Diszkusszió

A depresszió és szorongás nagy prevalenciával jelentkező zavarok (Høifødt és mtsai, 2011). Jelen vizsgálat a minta 35%-ánál azonosított depresszióra utaló jeleket, ugyanakkor ezen eredmény értelmezésekor fontos figyelembe venni, hogy a klinikai depresszió megállapítása összetettebb folyamat, mint amit az eljárás során felhasznált kérdőív lehetővé tesz. A vizsgálat nemenként eltéréseket talált a preferált megküzdési módok között, mely eredmények összhangban vannak a korábbi tapasztalatokkal, melyek szerint a nők hajlamosabbak pozitív megküzdési módokat alkalmazni (Cherkil és mtsai 2013) és támogatást igénybe venni a megküzdés során (Cherkil és mtsai. 2013; Folkman és mtsai 1987; Hanninen és Aro 1996; Horwitz és mtsai 2011; Karekla és Panayiotou 2011; Tomotsune és mtsai 2009), míg a férfiak előnybe részesítik a szerhasználatot (Cherkil és mtsai 2013). Megállapítható tehát, hogy férfiak esetében indokoltabb figyelmet fordítani az alkoholfogyasztásra, nő esetében hatékonyabb eszközök lehetnek az érzelmi és instrumentális támogatásnyújtás, úgy, mint konzultációk, információ és tanácsok nyújtása. Továbbá az aktív megküzdési módok és az önelterelés választása általában jó kimenetelt eredményez, nemtől függetlenül (Hosaka és mtsai, 1998, 2004).

Jelen vizsgálat korcsoportokra vonatkoztatott eredménye (a humor használatát leszámítva) összhangban van a korábbi eredményekkel, melyek szerint a fiatalabbak gyakrabban használnak aktív, személyközi, problémafókuszú megküzdési módokat, míg az idősebbek gyakrabban élnek a passzívabb, érzelemfókuszú megküzdésekkel (Cherkil és mtsai 2013; Tomotsune és mtsai 2009). A megküzdési stratégiákra genetikai és környezeti változások hatnak az idő múlásával ((Tomotsune és mtsai, 2009) és a környezeti hatások szerepe növekszik a felnőttkor alatt (Hur és mtsai, 2009).

A korábbi eredményekkel összhangban az önhibáztatás (mint érzelmi fókuszú megküzdés) jelen vizsgálat eredményei alapján szignifikáns kapcsolatot mutat a depresszió előfordulásával. Korábbi vizsgálatok az érzelmi fókuszú megküzdési módokat összekapcsolták bizonyos mentális problémákkal, mint szorongás és a depresszió (Suldo és mtsai. 2008; Tolan és mtsai. 2002). Serdülő korban különösen fontos az adaptívabb megküzdési módok tanítása a depresszió elkerülése és az öngyilkosság prevenció szempontjából.

A viselkedéses kilépés szignifikáns kapcsolatot mutatott az alvászavarokkal. Korábbi tapasztalatok szerint az álmatlansággal küzdő egyének stresszesebbnek élték meg az életüket a kontrollcsoporthoz képest és inkább használtak maladaptív megküzdési módokat (Morin és mtsai., 2013).

Jelen tanulmány szignifikáns kapcsolatot talált a szerhasználat és a HDL között, mely egybehangzik a korábbi eredményekkel (Ellison és mtsai., 2004). Ez alapján okunk van feltételezni, hogy a szerhasználat preferált megküzdési módként való alkalmazása bejósolhatja a jövőbeli magas HDL értékeket. Jelen tanulmány szignifikáns kapcsolatot talált a ventilláció és az LDL értékek között. Ez a tapasztalat egybehangzik a korábbi eredményekkel (Martin és mtsai., 2013).

Konklúzió

A kutatás eredményei alapján kitűnik, hogy a megküzdési stratégiák értékelése és a depressziószűrés az általános egészségügyi vizsgálatok során hasznos és kívánatos. Indokolt esetben CBT eljárásokat alkalmazva mind a fizikális, mind a mentális egészség javítható.

Jelen kutatás eredményei korlátok figyelembevételével értelmezhetők. A mintanagyság viszonylag kicsi. Másfelől a megfigyelt időszak mindössze 6 hónap.

Források

Ariff, F., Suthahar, A., & Ramli, M. (2011). Coping styles and lifestyle

factors among hypertensive and non-hypertensive subjects. Singapore Medical Journal, 52, 29–34.

Beck, J. (2011). Cognitive behavior therapy. 2nd edition. New York, NY: The Guilford Press.

Brown, C., Battista, D. R., Sereika, S. M., Bruehlman, R. D., DunbarJacob, J., & Thase, M. E. (2007). Primary care patients’ personal illness models for depression: Relationship to coping behavior and functional disability. General Hospital Psychiatry, 29 , 492–500.

Carver, C. S. (1997).You want to measure coping but your protocol’s too long: Consider the brief COPE. International Journal of Behavioral Medicine, 4, 92–100.

Carver, C. S., Scheier, M. F., & Weintraub, J. K. (1989). Assessing coping strategies: A theoretically based approach. Journal of Personality and Social Psychology, 56, 267–283.

Celso, B. G., Ebener, D. J., & Burkhead, E. J. (2003). Humor coping, health status, and life satisfaction among older adults residing in assisted living facilities. Aging & Mental Health, 7, 438–445.

Cherkil, S., Gardens, S. J., & Soman, D. K. (2013). Coping styles and its association with sources of stress in undergraduate medical students. Indian Journal of Psychological Medicine, 35, 389–393.

Compas, B. E., Connor-Smith, J. K., Saltzman, H., Thomsen, A. H., & Wadsworth, M. E. (2001). Coping with stress during childhood and adolescence: Problems, progress, and potential in theory and research. Psychological Bulletin, 127, 87–127.

Edwards, J. R., & Baglioni, A. J. (1991). Relationship between type a behavior pattern and mental and physical symptoms: A comparison of global and component measures. The Journal of Applied Psychology, 76, 276–290.

Ellison, R. C., Zhang, Y., Qureshi, M. M., Knox, S., Arnett, D. K., & Province, M. A. (2004). Lifestyle determinants of high-density lipoprotein cholesterol: The National Heart, Lung, and Blood Institute Family Heart Study. American Heart Journal, 147 , 529–535.

Fear, J. M., Champion, J. E., Reeslund, K. L., Forehand, R., Colletti, C., Roberts, L., & Compas, B. E. (2009). Parental depression and interparental conflict: Children and adolescents’ self-blameã and coping responses. Journal of Family Psychology, 23, 762–766.

Folkman, S., & Lazarus, R. S. (1980). An analysis of coping in a middle-aged community sample. Journal of Health and Social Behavior, 21, 219–239.

Folkman, S., Lazarus, R.S., Pimley, S., & Novacek, J. (1987). Age differences in stress and coping processes. Psychology and Aging, 2, 171–184.

Folkman, S., & Moskowitz, J. T. (2004). Coping: Pitfalls and promise. Annual Review of Psychology, 55, 745–774.

Friedman, M., & Rosenman, R. H. (1959). Association of specificovert behavior pattern with blood and cardiovascular findings: Blood cholesterol level, blood clotting time, incidence of arcus senilis, and clinical coronary artery disease. Journal of the American Medical Association, 169, 1286–1296.

Fry, W. (1994). The biology of humor. Humor: International Journal of Humor Research, 7, 111–126.

Hanninen, V., & Aro, H. (1996). Sex differences in coping and depression among young adults. Social Science & Medicine, 43 , 1453–1460.

Harmell, A. L., Mausbach, B. T., Roepke, S. K., Moore, R. C., von Känel, R., Patterson, T. L. et al. (2011). The relationship between self-efficacy and resting blood pressure in spousal Alzheimer’s caregivers. British Journal of Health Psychology, 16, 317–328.

Herman, J. L., & Tetrick, L. E. (2009). Problem-focused versus emotion-focused coping strategies and repatriation adjustment. Human Resource Management, 48, 69–88.

Høifødt, R. S., Strøm, C., Kolstrup, N., Eisemann, M., & Waterloo, K.

(2011). Effectiveness of cognitive behavioural therapy in primary health care: A review. Family Practice, 28, 489–504.

Horwitz, A. G., Hill, R. M., & King, C. A. (2011). Specific coping behaviors in relation to adolescent depression and suicidal ideation. Journal of Adolescence, 34, 1077–1085.

Hosaka, T., Hirai, K., Fukuhara, Y., Takahashi, T., & Hori, S. (2004).

Study on relationship between coping style and biochemical index among health check-up examinees. Health evaluation and promotion, 31, 601–608.

Hosaka, T., Takahashi, T., Nakazato, R., Nishino, R., Hinohara, S., & Hinohara, S. (1998). Application of stress-coping test to health counseling center. Japanese Journal of Multiphasic Health Testing and Service, 25, 270–274.

Hur, Y. M., MacGregor, A. J., Cherkas, L., Williams, F. M., & Spector, T. D. (2012). Age differences in genetic and environmental variations in stress-coping during adulthood: A study of female twins. Behavior Genetics, 42, 541–548.

Karekla, M., & Panayiotou, G. (2011). Coping and experiential avoidance: unique or overlapping constructs? Journal of Behavior Therapy and Experimental Psychiatry, 42, 163–170.

Khoury, B., & Ammar, J. (2014). Cognitive behavioral therapy for treatment of primary care patients presenting with psychological disorders. The Libyan Journal of Medicine, 9 . doi: 10.3402/ljm.v9.24186. http://doi.org/10.3402/ljm.v9.24186.

LeBlanc, M., Merette, C., Savard, J., Ivers, H., Baillargeon, L., & Morin, C. M. (2009). Incidence and risk factors of insomnia in a population-based sample. Sleep, 32, 1027–1037.

Lipman, R. D., Grossman, P., Bridges, S. E., Hamner, J. W., & Taylor, J. A. (2002). Mental stress response, arterial stiffness, and baro reflex sensitivity in healthy aging. The Journals of Gerontology Series A, Biological Sciences and Medical Sciences, 57, 279–284.

Martin, L., Critelli, J., Doster, J., Powers, C., Purdum, M., Doster, M. et al. (2013). Cardiovascular risk: Gender differences in lifestyle behaviors and coping strategies. International Journal of Behavioral Medicine, 20, 97–105.

McCrae, R. R. (1984). Situational determinants of coping responses: Loss, threat, and challenge. Journal of Personality and Social Psychology, 46, 919–928.

Morin, C. M., Rodrigue, S., & Ivers, H. (2013). Role of stress, arousal, and coping skills in primary insomnia. Psychosomatic Medicine, 65, 259–267.

Nielsen, M. B., & Knardahl, S. (2014). Coping strategies: a prospective study of patterns, stability, and relationships with psychological distress. Scandinavian Journal of Psychology, 55, 142–150.

Otsuka, Y., Sasaki, T., Iwasaki, K., & Mori, I. (2009). Working hours, coping skills, and psychological health in Japanese daytime workers. Industrial Health, 47, 22–32.

Pillai, V., Roth, T., Mullins, H. M., & Drake, C. L. (2014). Moderators and mediators of the relationship between stress and insomnia: Stressor chronicity, cognitive intrusion, and coping. Sleep, 37 , 1199–1208.

Raheel, H. (2014). Coping strategies for stress used by adolescent girls in Riyadh, Kingdom of Saudi Arabia. Pakistan Journal of Medical Sciences, 30, 958–962.

Sherwood, A., Dolan, C. A., & Light, K. C. (1990). Hemodynamics of blood pressure responses during active and passive coping. Psychophysiology, 27, 656–668.

Soldatos, C.R., Dikeos, D. G., & Paparrigopoulos, T. J. (2000). Athens Insomnia Scale: Validation of an instrument based on ICD-10 criteria. Journal of Psychosomatic Research, 48, 555–560.

Soldatos, C. R., Dikeos, D. G., & Paparrigopoulos, T. J. (2003). The diagnostic validity of the Athens Insomnia Scale. Journal of Psychosomatic Research, 55, 263–267.

Sommers-Flanagan, J., & Greenberg, R. P. (1989). Psychosocial variables and hypertension: A new look at an old controversy. The Journal of Nervous and Mental Disease, 177, 15–24.

Stevenson, J., Brodaty, H., Boyce, P., & Byth, K. (2012). Does age moderate the effect of personality disorder on coping style in psychiatric inpatients? Journal of Psychiatric Practice, 18, 187–198.

Suldo, S. M., Shaunessy, E., & Hardesty, R. (2008). Relationships among stress, coping, and mental health in high-achieving high school students. Psychology in the Schools, 45, 273–290.

Tolan, P. H., Gorman-Smith, D., Henry, D., Chung, K., & Hunt, M. (2002). The Relation of patterns of coping of Inner–City youth to psychopathology symptoms. Journal of Research on Adolescence, 12, 423–449.

Tomotsune, Y., Sasahara, S., Umeda, T., Hayashi, M., Usami, K., Yoshino, S. et al. (2009). The association of sense of coherence and coping profile with stress among research park city workers in Japan. Industrial health, 47, 664–672.

Van Doornen, L. J., & Orlebeke, K. F. (1982). Stress, personality and serum-cholesterol level. Journal of Human Stress, 8, 24–29.

Whooley, M. A., Avins, A. L., Miranda, J., & Browner, W. S. (1997). Case-finding instruments for depression. Two questions are as good as many. Journal of General Internal Medicine, 12 , 439–445.

World Health Organization. (1992). International statistical classification of diseases and related health problems, 10th Revision (ICD-10). Geneva: WHO.

Hosszú távú futó versenyek és az élettel való elégedettség: longitudinális vizsgálat

Sato, M., Jordan, J. S. & Funk, D. C. (2015). Distance running events and life satisfaction: A longitudinal study. Journal of Sport Management 2015, 29, 347–361.

Készítette: Dér Csilla Ilona

Absztrakt:

Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a hosszútávfutó-versenyek képesek-e elősegíteni a résztvevők élettel való elégedettségének növekedését. A pszichológiai bevonódás konstruktumát használtuk, hogy az eseményre való felkészülésen és az azokat megelőző tevékenységeken keresztül vizsgálhassuk meg az attitűdváltozás hatását. Négy alkalommal gyűjtöttünk adatokat online kérdőíveken keresztül a futóversenyek résztvevőitől (N = 211) egy négyhónapos periódus alatt. Látens növekedési modell elemzések feltárták, hogy a résztvevők élettel való elégedettsége közvetlenül a verseny után érte el a csúcsát, mutatva, hogy a versenyen való részvétel pozitív hatást gyakorolt a résztvevők életével kapcsolatos értékelésére. Pozitív szignifikáns kapcsolatot találtunk a futásban talált élvezet változása és az élettel való elégedettség változása között. E vizsgálat eredményei empirikus bizonyítékot szolgáltatnak azzal kapcsolatban, hogy a hosszútávfutó versenyek környezeti meghatározókként működhetnek közre a résztvevők élettel való elégedettségének növekedésében azáltal, hogy pozitív tapasztalatokat nyújtanak a versenyen való részvételen keresztül és a fizikai aktivitásba történő pszichológiai bevonódás létrehozásával.

Szakirodalmi áttekintés

Az élettel való elégedettség az életkörülményekkel való megelégedettség kognitív kiértékelése, s mint ilyen, fontos jelölője a szubjektív jóllétnek a pozitív érzelmi viszonyulással együtt. A Health People 2020 például az élettel való elégedettséget a jóllét egyik indikátoraként nevezi meg (Healthy People 2020, 2010). Bár a kettő nem szinonimája egymásnak, azon tényezők megállapítása, amelyek az élettel való elégedettség növekedéséhez hozzájárulnak, kritikus az élet jobbá tételének megértésében.

Az élettel való elégedettség számos korrelátuma közül az egyik a fizikailag aktív szabadidő. Ehhez nyújtanak alkalmat a tömegsport-rendezvények, mint a futó- és bicikliversenyek, amelyek az utóbbi évtizedben világméretű figyelmet vonzottak (az USA-ban pl. 2012-ben 15,5 millió volt az országúti kerékpárversenyek befutóinak a becsült száma). E tömegrendezvények képesek népszerűsíteni a fizikai aktivitást, s így katalizálni az egyre növekvő számú résztvevők élettel való elégedettségének a növekedését. Ugyanakkor annak empirikus vizsgálata még hiányzik, hogy vajon e tömegverseynek maguk hozzájárulnak-e a résztvevők élettel való elégedettségének a növekedéséhez. Az is kérdés, hogyan növeli az előbbi az utóbbit, mert ennek elméleti alapja is hiányzik. Logikus konklúzió, hogy egy tömegsport-rendezvény maga is képes lehet a fizikai aktivitás elégséges szintjét létrehozni, mely egészséghez kapcsolódó előnyökkel járhat, mégis sok vitát generált. Egy ilyen sportesemény idővel maga képes pozitív attitűdváltozást létrehozni a fizikai aktivitás irányában, ami a hagyományos viselkedésalapú kiértékelés elképzelést támogatja.

E tanulmány célja annak megválaszolása, hogyan okoznak a fizikai aktivitás irányába mutatott viselkedésben és attitűdökben változást a tömegsport-rendezvények, annak a vizsgálatán keresztül, hogy az ilyen események képesek-e a résztvevők élettel való elégedettségére pozitív hatást gyakorolni. Pontosabban ez a kutatás a változás időbeli lefutását vizsgálta az egyének fizikai tevékenységbe való pszichológiai bevonódása során, illetve annak az élettel való elégedettséghez való viszonylatában. Növekvő népszerűsége miatt egy 10 mérföldes hosszútávfutó versenyt választottunk ki.

Vizsgálatunkban a bottom-up (alulról felfelé) megközelítést alkalmaztunk, mivel úgy véljük, hogy az olyan aktivitásokon keresztül szerzett élmények, mint a versenyre való felkészülés és részvétel, pozitívan befolyásolják a résztvevők élettel való elégedettségét.

Viselkedésváltozás a tömegsportrendezvények révén

Az elméleti és empirikus kutatások azt a feltevést támogatják, hogy a pszichológiai bevonódás és a viselkedéses bevonódás pozitívan, de mérsékelten korrelálnak. Az utóbbihoz a fizikai aktivitásnak az egyén életében betöltött szerepe meghatározó, ami növelheti az élettel való elégedettséget. Éppen ezért a fizikai aktivitásba történő pszichológiai bevonódást a verseny előtt és után vizsgáljuk, ami elegendő lesz ahhoz, hogy a futóversenynek az egyén élettel való elégedettségében betöltött szerepét megállapítsuk.

Változás a pszichológiai bevonódásban

A futóversenyek a pszichológiai bevonódás környezeti meghatározói közé tartoznak, amelyek átmeneti hatásúaknak bizonyulnak, hacsak nincsenek hatással a személyes igényekre, értékekre és az aktivitások iránti érdeklődésre. A versenyen való részvétel átmeneti kiugrást eredményezhet a pszichológiai bevonódásban, de hanyatlásnak indulhat utána. Laurent és Kapferer (1985) multidimenzionális fogyasztói bevonás profilját (CIP) McIntyre (1989) alkalmazta először rekreációs helyzetekre, és három lényeges faktort talált, ezek az élvezet/örömérzet (pleasure), a centralitás (centrality) és a szimbólum (sign). Az élvezet a hedonikus értéket tükrözi és az aktivitásból származó örömet; a centralitás azt fedi, hogy az adott tevékenység mennyire centrális az egyén életstílusában, a szimbólum pedig az aktivitás önkifejezési értékét vagy szimbolikusságának szintjét mutatja.

Mivel a futóversenyeken való részvétel időigényes és drága lehet, az az egyén, aki nevez és részt vesz az eseményen, magasabb motivációval, arousalszinttel és érdeklődéssel bír a tevékenységgel kapcsolatban. Ezért ha a hosszútávfutó verseny aktivitásból származó élvezetet okoz, lehetővé teszi, hogy a résztvevők a napi életüket az aktivitás köré szervezzék, mely aktivitás szimbolikus jelentéssel bír számukra. Az aktivitásba történő pszichológiai bevonódás szintje tehát, mivel annak mindhárom fenti tényezőjét érinti, emelkedni fog a futóversenyen való részvételen keresztül. Ugyanakkor az egyszeri eseményen való részvétel szituációs természete nem vált ki tartós hatást mindhárom tényezőben, mert az esemény hatása annak elmúltával csökken.

A pozitív pszichológia megerősítette azt az elgondolást, hogy a pszichológiai bevonódásnak potenciális hatása lehet az élettel való elégedettségre. A Seligman (2002) kidolgozta három komponens (kellemes élet, elkötelezett élet, jelentésteli élet), mely az életükkel elégedett emberek törekvéseinek három irányát mutatja, igen hasonló a fent említett három aspektushoz (öröm, centralitás, szimbólum). Így a háromkomponenses pszichológiai bevonódás hozzájárul a három seligmani ösvényhez, amely az élettel való elégedettséghez vezet: az aktivitásban lelt élvezet hozzájárul a kellemes élethez, a centralitás az elkötelezett életre való törekvéssel azonosítható, a szimbólum pedig az értelmes élettel.

Hipotézisek:

H1a. A hosszútávfutó versenyen való részvétel az öröm(érzet)ben való növekedést okoz, amely csökkenni fog az esemény után.

H1b. A hosszútávfutó versenyen való részvétel centralitásban való növekedést okoz, amely csökkenni fog az esemény után..

H1(c). A hosszútávfutó versenyen való részvétel a szimbólumban való növekedést okoz, amely csökkenni fog az esemény után.

H2. A hosszútávfutó versenyen való részvétel növekedést okoz az élettel való elégedettségben, amely csökkenni fog az esemény után.

H3a. A résztvevő örömérzetében bekövetkező változás pozitív hatással lesz az élettel való elégedettségben bekövetkező változásra.

H3b. A résztvevő centralitásában bekövetkező változás pozitív hatással lesz az élettel való elégedettségben bekövetkező változásra.

H3c. A résztvevő szimbólumában bekövetkező változás pozitív hatással lesz az élettel való elégedettségben bekövetkező változásra.

Módszer

Longitudinális megközelítést alkalmaztunk, amelynek során az adatokat online kérdőíves módszerrel gyűjtöttük. A résztvevőket egy, az USA északkeleti részében tartott 10 mérföldes futóversenyén toboroztuk. Olyan tagok kerültek bele a vizsgálatba, akik részt vettek a 2011-es versenyen és a 2012-esen is. Négy alkalommal kapták meg a kérdőívet: egy hónappal az esemény előtt, egy nappal utána, majd két és négy hónappal utána.

Résztvevők

Három csoportot képeztünk: 1) akik kitöltötték a kérdőívet az 1. és a 2. időpontban is (n = 149); 2) akik az 1., 2. és 3. időpontban is kitöltötték (n = 119); 3) akik mind a négy időpontban kitöltötték (n = 211). A csoportok között nem találtunk a demográfiai változók mentén szignifikáns különbséget. A minta jellemzői: 21 és 70 év közöttiek (átlagosan 37 évesek), 68%-uk volt nő, 55%-uk házas, 38%-uknak van gyerekük, 90%-uknak van főiskolai diplomája. A nemet később kontrollváltozóként építettük be. A viselkedéses jellemzők feltárták, hogy a válaszolók 66%-a vett részt a versenyen 1-3 alkalommal a megelőző évben, és 75%-uk számolt be arról, hogy több mint egy futóversenyen vett részt az elmúlt 12 hónapban. A résztvevők átlagosan heti 19,9 mérföldet futottak az első időpontban, 18,9-et a másodikban, 17,3-at a harmadikban és 19,9-et a negyedikben.

Mérések

Pszichológiai bevonódás: az élvezet (öröm) mérésével vizsgáltuk, 7 pontos skálán. Azt kértük a résztvevőktől, hogy jelöljék meg, melyik állítással értenek egyet (a) Igazán élvezem a futást (élvezet); (b) Időm jelentős részét a futás köré szervezem (centralitás); (c) A futás sokat elmond arról, ki vagyok (szimbólum).

Élettel való elégedettség: az Élettel való elégedettség skálát (SWLS) használtuk, a résztvevőknek a következő állítással való egyetértését kellett jeleznie: (a) életem legtöbb területén az ideálishoz közeli, (b) elégedett vagyok az életemmel, (c) birtoklom azokat a fontos dolgokat, amelyeket szeretnék az életemben; (d) életkörülményeim kitűnőek, (e) ha újraélhetném az életemet, szinte semmin nem változtatnék.

A 7-pontos skála helyett 11-pontosat használtunk (0 = egyáltalán nem értek egyet, 10 = nagymértékben egyetértek). A korábbi kutatások azt mutatják, hogy a sportesemények résztvevőinek élettel való elégedettsége relatíve magas. Ezenkívül a résztvevők anyagilag jól élnek és magasan képzettek, amely mutatók szintén összefüggenek a magasabb szintű élettel való elégedettséggel. A 11 fokú skála jobban meg képes ragadni az egyének közti különbségeket.

Kontrollváltozók: a jövedelmet, életkor és a nemet vontuk be kontrollváltozóként, hogy az individuális hatásokat kontrolláljuk. A korábbi versenyeken való részvétel hatásával is számoltunk, azoknál, akik a megelőző egy hónapban részt vettek ilyenen, ezt direkt hatásként adtuk hozzá az élettel való elégedettség vizsgálata során.

Elemzés

A látens növekedés modell (LGM) megközelítést alkalmaztuk robusztus maximum likelihood (valószínűség) becsléssel, az Mplus 7-et használva.

Eredmények

Az eredmények azt mutatják, hogy a versenyen való részvétel növelte az élvezet és a szimbólum szintjét, majd ezek az esemény után csökkentek (tehát a H1a és H1c hipotézist megerősítést nyert). Ugyanakkor a centralitás átlagos szintje relatíve változatlan maradt az esemény előtt és szignifikánsan nőtt utána (H1b tehát megdőlt). H2-t szintén megerősítették azok az eredmények, melyek szerint a versenyen való részvétel megnövelte a résztvevők élettel való elégedettségét, ami a verseny után csökkent.

Egyes résztvevőknek szignifikánsan magasabb élvezet-, centralitási, szimbólum- és élettel való elégedettségi szintje volt a bemeneti fázisban, mint másoknak, de mindegyikük esetében ugyanúgy, azonos mértékben csökkent az élvezet-, szimbólum- és élettel való elégedettség szintje (és nőtt a centralitásé). Az is kiderült, hogy minél magasabb volt a centralitás kezdeti szintje, annál lassabb volt a centralitás csökkenése az esemény után.

A pszichológiai bevonódással és az élettel való elégedettséggel kapcsolatosan, az élvezetben bekövetkezett változás pozitív hatással volt az esemény után mért élettel való elégedettséggel, ami megerősíti a H3a hipotézist. Ezzel szemben a centralitást és a szimbólumot érintő változás nem függött össze az élettel való elégedettség változásával (az esemény után mérve), tehát a H3b és a H3c hipotézisek megdőltek.

Az eredmények alapján a demográfiai jellemzők nem voltak hatással az élettel való elégedettség változására, ahogyan a megelőző futóversenyeken való részvétel sem.

Az élvezet kezdeit szintje pozitív összefüggést mutatott az élettel való elégedettség kezdeti szintjével (β = 5.53, p < .01), míg a centralitás (β = 0,45, p = 0,57) és a szimbólum (β = –0,87, p = 0,34)  kezdeti szintje nem. Továbbá az élvezet, centralitás és szimbólum kezdeti szintje nem függött össze az élettel való elégedettség verseny utáni változásával (p > 0,5).

Megvitatás

Mint láttuk, az első három hipotézis részben teljesült, miután az élvezet és a szimbólum legmagasabb értékét közvetlenül az esemény után érte el és azt követően csökkent. Az élvezet (pleasure) az aktivitás hedonikus értékére és a belőle származó élvezetre (enjoyment) vonatkozik. Az élvezet (enjoyment) a kulcsmotívum, ami a fizikailag aktív szabadidőt és a sporteseményeken való részvételt meghatározza. Jelen vizsgálat eredményei alapján egy hosszútávfutó verseny növelni tudja a futásban lelt örömet azáltal, hogy a résztvevőknek olyan helyzetet nyújt, amiben pozitív hatásokat tapasztalhatnak meg.

A szimbólum az aktivitás önkifejezési-szimbolikus értéke. A versenyek alkalmat nyújtanak arra, hogy a futók az énképük irányítására vonatkozó stratégiákkal éljenek, azáltal, hogy célokat határoznak meg és teljesítik a versenyt.

A válaszadók tapasztalt futóknak számítanak, mivel legalább két egymást követő évben is részt vettek  versenyen, átlagosan 18-20 mérföldet futnak hetente (az adatfelvételi periódusban), 75%-uk pedig több mint egy futóversenyen vett részt az elmúlt egy évben. Az élvezetnek és a szimbólumnak az esemény előtt egy hónappal mért átlagpontszámai azt mutatják, hogy a résztvevők a verseny előtt is kapcsolódtak pszichológiailag a futáshoz. Eredményeink szerint a hosszútávfutó versenyek átlagosan csak kis mértékben növelik az élvezet és a szimbólum mértékét a tapasztalt futók körében. De növekedésük megerősíti azt az elképzelést, hogy ezek a versenyek a fizikai aktivitás környezeti korrelátumaiként szolgálhatnak azáltal, hogy pozitív attitűdváltozást hoznak létre.

Láthattuk, hogy az élvezetben és szimbólumban való növekedés átmenetinek bizonyult, 4 hónappal a verseny után lecsökkent. Tehát nem valószínű, hogy hatást lehet gyakorolni további személyes szükségletekre és a futás iránti érdeklődésre, amely stabilabb attitüdinális kapcsolatban van a futással mint szabadidős tevékenységgel.

Az olyan fizikailag aktív egyének esetében, mint e vizsgálat alanyai, az élvezetben és a szimbólumban bekövetkező erős változások nem fordíthatók le az aktivitással kapcsolatos személyes szükségletekre vagy értékekre, ami tartós bevonódáshoz vezetne. Hacsak más ingerek és helyzetek nem befolyásolják, a jelentős attitűdváltozások az előbbi kategóriákban eltűnnek az esemény után és idővel az alapszintre állnak vissza.   

A centralitás az aktivitásnak az egyén életstílusában való szerepének mértékét jelenti. Mivel a résztvevők tapasztalt futók, erős futó kapcsolati hálót és aktív futó életstílust alakítottak ki, így a versenyen való részvétel maga nem változtatja meg a centralitás szintjét a magasan bevonódottak körében. Noha váratlan volt a jeletős növekedés az esemény után a centralitás szintjében, azt más társas vagy környezeti hatással (pl. a szezonalitással) magyarázhatjuk. A vizsgált futók 75%-a több versenyen is részt vett vagy tervezett részt venni, ami ahhoz vezet, hogy úgy érzik, a futás centrálisabbá vált az életstílusukban. A szezonalitás hatása tovább vizsgálandó.

Az eredmények szerint az ilyen versenyek átmenetileg növelhetik az élettel való elégedettség szintjét, bár jelen verseny résztvevői az általános populációhoz képest eleve jóval elégedettebbek voltak az életükkel (ami konzisztens a sportversenyek résztvevőinek ilyen mintázatával). A négy időpontban végzett mérések kis átlagkülönbségei ellenére átmeneti növekedés volt tapasztalható az élettel való elégedettségben, ami azért figyelemre méltó, mivel az emberek élettel kapcsolatos értékelései időben viszonylag stabilak. A kisebb elégedettségűek elégedettsége és bevonódása jobban növekedhet a versenyeken való részvétel révén, mint a magasabb elégedettségű csoport tagjaié.

Fontos eredmény, hogy a futás révén az élvezetben bekövetkezett változás hatással van az élettel való elégedettségre a kellemes tapasztalatok kiváltotta pozitív érzelmeken keresztül.

Eredményeink szerint bár a versenyen való részvétel a futás szimbolikus jelentését hordozza, a futásban talált élvezet lényegesebb prediktor az élettel való elégedettséget illetően, mint az előbbi. Így a pszichológiai bevonódás multidimenzionális természete segít jobban megérteni az emberek attitűdváltozását a fizikailag aktív szabadidőn és azok lehetséges viselkedéses kimenetelén keresztül.

A fizikai fitness, fizikai aktivitás, dohányzás és az anyagcsere, illetve  mentális egészség paraméterei közötti kapcsolat skizofrén személyeknél

Vancampfort, D., Probst, M., Scheewe, T., De Herdt, A., Sweers, K., Knapen, J., … De Hert, M. (2013). Relationships between physical fitness, physical activity, smoking and metabolic and mental health parameters in people with schizophrenia. Psychiatry Research, 207(1–2), 25–32. https://doi.org/10.1016/j.psychres.2012.09.026

Készítette: Tóth Alíz

ABSZTRAKT

A kardiovaszkuláris megbetegedések (CVD) és a metabolikus szindróma (MetS) indikátora lehet az alacsony fizikai állóképesség. Eddig még nem kutatott összefüggést kerestek ezzel kapcsolatban skizofrén páciensek és egészséges személyek között. 80 skizofréniás beteget, és hozzájuk korban, nemben és BMI indexben megegyező egészséges személyt vontak be a kutatásba. Mindegyik résztvevőnek részt kellett vennie az Eurofit tesztsorozaton, illetve a Fizikai Aktivitás Kérdőív kitöltésében. Kimutatták, hogy skizofrén betegek eltérő eredményeket produkáltak az egésztestes állóképesség, lábizom erősség, hasi izomterhelés és futási sebesség részekben az egészséges kontrollszemélyekhez képest. Az alacsony fizikai állóképesség összefüggésben állt a betegség időtartamával, a dohányzással, a MetS előfordulásával, továbbá különböző negatív, depresszív, illetve kognitív pszichológiai szimptómákkal.

BEVEZETÉS

Az utóbbi időkben nagy jelentőséget kapott a skizofrén betegek életében a kardiovaszkuláris megbetegedések (CVD) és az emiatti korai elhalálozásukra való odafigyelés. A CVD előfordulásának kiszűrésére a metabolikus szindrómát (MetS) tartják egy megfelelő indikátornak, amely összekötheti az abnormális klinikai és metabolikus találatokat. Ilyen abnormális mutatók a diszglikémia, magas vérnyomás, megemelkedett triglicerin szint, alacsony lipoprotein koleszterin szint, továbbá a központi adipozitás. Általánosságban az alacsony fizikai aktivitást úgy tartják számon, mint a negyedik legnagyobb kockázati tényezőt a korai elhalálozásra, illetve erős kockázati faktort jelent a CVD, illetve MetS kialakulása szempontjából is. Strassnig et al. (2011) vizsgálataik arról tettek tanúbizonyságot, hogy a skizofrén​ ​betegeknél​ ​a szívizomfunkció​ ​rosszabbul​ ​működik,​ ​egészséges​ ​páciensekhez​ ​képest.​ ​Skizofrén betegeknél​ ​csak​ ​a​ ​maximális​ ​oxigénfelvétel​ hozzávetőleg ​42%​​-át​ ​érték​ ​el.

Az​ ​általam​ ​választott​ ​cikk​ ​témája​ ​a​ ​fizikai​ ​állóképesség​ (fitness) ​fogalmával​ ​foglalkozik​ ​a​ ​skizofrén személyek​ ​életében.​ ​A​ ​fizikai​ ​állóképesség​ ​definiálhatjuk​ ​úgy,​ ​hogy​ ​azok​ ​a​ ​különböző attribúciók,​ ​amik​ ​arra​ ​vezetnek,​ ​hogy​ ​az​ ​adott​ ​személy​ képes ​legyen​ ​fizikai​ ​aktivitást végrehajtani.​ ​Ebben​ ​a​ ​cikkben​ ​elsősorban​ ​ezt​ ​mérik​ ​fel,​ ​skizofrén​ ​és​ ​egészséges  személyek​ ​között.Másodsorban​ ​pedig​ ​a különbséget​ ​nézték​ ​meg​​ ​az​ ​egészség​ ​és​ ​viselkedéshez​ ​kapcsolt​ ​fizikai​ ​állóképességmértékére​  ​​inaktív,​ ​minimálisan​ ​aktív​ ​és​ ​magasan​ ​aktív​ ​páciensek​ ​között; MetS-es​ ​és​ ​egészséges​ ​páciensek​ ​között, továbbá ​közelmúltban kialakult,​ ​szubkrónikus​ ​és​ ​krónikus​ ​páciensek​ ​között.

Az​ ​utolsó​ ​cél​ ​pedig​ ​az​ ​volt,​ ​hogy​ ​kiderítsék​ ​az​ ​összefüggést​ ​a​ ​skizofréniás​ ​páciensek egészség​ ​és​ ​viselkedés​-​kapcsolt​ ​fizikai​ ​állóképességben,​ ​dohányzásban​ ​és​ ​pszichiátriai tünetek​ ​tükrében.

​ELJÁRÁS

RÉSZTVEVŐK​ ​ÉS​ ​ELJÁRÁS

A kutatás időtartama 6 hónapot ölelt fel. A kortenbergiUniversity​ ​Psychiatric​ ​Centre​ ​ ​és​ ​a​ ​Brussels​ ​Nighthospital Belgium​ ​skizofrén​ ​betegei​ ​közül​ ​gyűjtöttek​ ​résztvevőket.​ ​Akkor​ ​vehettek​ ​részt​ ​a kutatásban,​ ​ha​ ​az​ ​akut​ ​szimptómái​k ​lehetővé​ ​tették​ ​továbbá,​ ​ha​ ​stabil​ állapotúantipszichotikus​ ​gyógyszerezésük volt,​ ​vagyis​ ​legalább​ ​4​ ​hete​ ​ugyanazt​ ​a​ ​dózist​ ​kapták. Kizáró​ ​ok volt a kutatásból a ​DSM-IV​ ​anyagfüggőségi​ ​kritériuma, ezen felül pedig betegségük olyan mivolta, ami bármiféleképpen veszélybe sodorta volna testi épségüket. Ugyanis az eljárás során testmozgással​ ​kapcsolatos​ ​tesztek​ elvégzésére is felkérték a résztvevőket. Fizikai​ ​felmérést​ ​EKG​ ​vizsgálat​ ​előzte​ ​meg​ ​a​ ​kutatást.

Az​ ​egészséges​ ​személyeket​ ​a​ ​személyzet​ ​ismerősei​ ​közül​ ​választották​ ​ki,​ ​hasonló alkalmasságon​ ​kellett​ ​bizonyítaniuk,​ ​mint​ ​a​ ​skizofrén​ ​személyeknek. 

A résztvevők a mozgásos tesztek kitöltésén kívül, kitöltöttek​ ​egy​ ​fizikai​ ​aktivitással​ ​kapcsolatos​ ​kérdőívet is. Résztvevőket​ ​megkérték,​ ​hogy​ ​a​ ​teszt​ ​kitöltése​ ​előtti​ ​2​ ​órás​ ​intervallumban​ ​ne egyenek, igyanak, kávézzanak, illetve dohányozzanak.​ ​Pácienseknél​ ​felmérték​ ​a pszichológiai​ ​tüneteket​ ​is​ ​és​ ​a​ ​gyógyszerezés​ ​hatásait​ ​is.​ ​

Az etikai engedélyt a Scientific Committee of the University Psychiatric Centre of theCatholic University of Leuven, Belgium adta meg a kutatásra,​ ​a​ ​páciensek​ ​önként​ ​vettek​ ​részt​ ​benne. 

ESZKÖZÖK

A kutatás során az első tesztfelvétel az Eurofit​ ​tesztek (Oja​ ​és Tuxworth, 1995) felvételével kezdődött. Ez a mérőeszköz a fizikai alkalmasságot mérte fel, 6 dimenzió mentén. A 6 dimenzió az egésztestes egyensúly (30 másodpercig kellett a preferált lábon állni egy egyenes felületű, lapos felületen), a végtagmozgás sebessége (80 cm távolságban elhelyezett tálakat kellett 25 körben minél gyorsabban megérinteni), flexibilitás (egyenes lábbal kellett ülni és minél előrébb nyújtózkodni), tartó és statikus erősség (helyből kellett ugraniuk), hasi izomterhelés (30 másodperc alatt kellett felüléseket végezniük) és végül a futás gyorsasága (10 alkalommal 5 méteren gyorsfutás).

A második felhasznált mérőeszköz az International PhysicalActivityQuestionnaire (IPAQ) hosszított változata volt (Craig, et al. 2003). Ez egy önbeszámolós teszt, azzal kapcsolatban, hogy az interjút megelőző 7 napban milyen fizikai tevékenységeket végeztek a résztvevők. Pontosabban, hogy milyen fizikai aktivitásokat hajtottak végre, ahol már esetleg nehezebben kellett levegőt venniük. Az eredményeket végül három alcsoportba osztották, a fizikai aktivitás gyakorisága szerint: inaktív, minimálisan aktív, illetve magasan aktív alcsoportok.

Ezen kívül lemérték a résztvevők pontos súlyát, illetve magasságát (a BMI index kiszámításához), a derék térfogatát, végül pedig 5 perces pihenés után, ülő helyzetben kétszer vérnyomást mértek.

Utoljára pedig felvették a PECC kérdőívet, amely a skizofrén páciensek pszichiátriai tünet együtteseit és a gyógyszeres kezelésük (klórpomazin) mellékhatásait mérte fel. A felvételt szakképzett nővérek vették fel. A kérdőív 20 tünet együttest tartalmazott, hétfokú válaszadási skálával. A tünet együttesek 5 nagy csoportot alkottak: pozitív, negatív, depresszív, kognitív és az ingerlékenység mértéke.

STATISZTIKAI ELEMZÉS

A folytonos változókra Függetlenmintás t- próbát, illetve post-hoc Bonferroni korrekciós eljárást alkalmaztak. A kategórikus változókra, mint például a nem, Fisherexact tesztet futtattak. Az Eurofit tesztek elemzésére kovariancia analízist (ANCOVA) futtattak le. A skizofrének és az egészséges kontrollcsoport személyei közötti különbséget variancianalízissel (ANOVA) vizsgálták. A betegség időtartamában különböző skizofrén betegek közti különbség mérésére többváltozós kovariancia analízist (ANCOVA) futtattak, ahol a kovariáns a kor volt.

EREDMÉNYEK

A kísérlet 100 skizofrén személlyel indult, viszont 12 személy nem felelt meg (komorbid anyaghasználat, és olyan érrendszeri betegség, ami nem tette volna lehetővé, hogy a vizsgálatokat biztonságban végre tudják hajtani). A 88 megmaradt emberből 8 megtagadta a részvételt, így 80 skizofrén résztvevővel hajtották végre a kutatást. 40 egészséges kontrollcsoportos személy volt.A páciensek 65%-a dohányzott, szemben a kontrollcsoportos 25%-kal.

Az Eurofit vizsgálatban a skizofrén személyek jelentősen kevésbé voltak képesek végrehajtani egy-egy feladatot a kontrollszemélyekhez képest. (Egyensúlyi tesztben a skizofrén résztvevők 33,7%-a nem tudta végrehajtani, szemben a kontrollcsoport 7,5%-val.) A további eredmények kimutatták, hogy majdnem 3 és félszer nagyobb inaktivitást mutattak a skizofrének az egészséges személyekhez képest.

Az inaktív páciensek nagyobb BMI-vel rendelkeztek, kevésbé teljesítettek jól a felmérő teszteken, negatívabbak és depresszívebbek voltak, mint a másik két csoport a skizofrén páciensek csoportján belül. Nagyobb jelenléte volt a MetS-nek is az inaktív skizofréneknél. A derék körfogata szignifikáns különbséget mutatott az inaktív és az aktívabb skizofrén személyek csoportjai között.

Akik huzamosabb ideje voltak betegek (20 éve), azok rosszabbul teljesítettek a teszteken.

ÖSSZEGZÉS

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy a kamaszok, akiknek hajlama van a pszichózísra, illetve a skizofréniával rendelkező elhízott felnőttek alacsonyabb érrendszeri-légzési „fitnesszel” rendelkeznek. A jelenlegi kutatás ebben hozzáteszi, hogy az egyik oka a megromlott egészségnek és a fizikai állóképességnek a skizofréniában, az, hogy a személyeknek korlátozott a képessége, arra hogy fizikailag aktív életet éljenek. Ez a tanulmány ezenkívül azt is állítja, hogy nem csak a részvételi szint számít az életerős fizikai aktivitásban, hanem akár a sétálások nagysága is asszociációban állhat azzal, hogy mennyire hajlandóak a személyek egészséges viselkedésben aktív szerepet vállalni.

Egy másik okként merül fel az inaktív skizofréneknél az, hogy a magasabb BMI indexszel rendelkező személyek kevesebb aktivitást mutatnak atéren, hogy fizikailag aktív életet éljenek. A dohányzás további negatív faktorként emelhető ki, ugyanis, a dohányzó skizofrén páciensek rosszabb eredményeket értek el az Eurofit teszteken.

Kilbourne (2009) kutatása már kimutatta, hogy a dohányzás és az inaktív életformák a legnagyobb viselkedéses kockázati tényezőkként hatnak a későbbi CVD betegség kialakulásában skizofrén személyeknél.

Ez a kutatás azt is kimutatta, hogy a pszichológiai szimptómák is hatással vannak arra, hogy a személyek mennyire aktívak. A kéz-szem koordináció, a kéz sebesség, és az egész test egyensúlya asszociációban van a negatív és kognitív szimptómákkal.

Habár a gyógyszerezés hatásában nem mutattak ki szignifikáns különbséget, azok akik nagyobb dózisú gyógyszerezés alatt állnak, rosszabb Eurofit eredményeket produkáltak.

Klinikai revalencia

Mindenképpen indokolt lenne olyan multidiszciplináris kezelési eljárásokat kidolgozni, ahol arra sarkallják a skizofréniában ( és főképpen a magas MetS rizikójú ) szenvedő pácienseket, hogy nagyobb fizikai aktivitást, illetve azoknál, akiknél túlnyomó részben vannak a kognitív illetve negatív szimptómák.

A skizofrén pácienseknél kimutatott, hogy a megemelkedett PA szint, képes hatékony változást előidézni a súlyredukcióban, a kardio-metabolikus kockázatot csökkenti, illetve pozitív hatást gyakorol a kognitív, a negatív szimptómákra és a jóllétre is.

A kutatás azt is indikálja, hogy a fizikai rehabilitációs programokban nem csak a kardio-resporatívállóképességre kellene hangsúlyt fektetni, hanem az izmok kitartására, erősségére, és flexibilitására is.

Végezetül azt is a figyelem tárgyává teszik, hogy figyeljünk oda arra, hogy a gyógyszerek hatására is, amely okozhatja azt, hogy kevésbé motiváltak a páciensek a fizikai aktivitásra.

Kutatás korlátozottsága, jövőre való kitekintés

A kutatás hiánya lehet, hogy az önbeszámolóból kapott adatok esetleges torzítottak voltak, illetve a PECC kérdőív is torzíthatott mivel egy nem objektív személy végezte azt. Ennek kikerülésére a jövőben esetleg egy objektívebb mérőeszközt is be kellene vonni a kutatásba.

Másik hiányosság, hogy számos egyéb fontos tényezőt nem vettek bele a kutatásba, mint például az étkezési szokásokat, a szociökonómiai státuszt, az iskolázottság szintjét, a kezelés hosszát (csak a betegség időtartama volt szempont).

Mindezek ellenére ez mindenképpen hasznos kutatásnak számít, hiszen felhívja egy olyan területre a szakemberek figyelmét, amely eddig esetleg elkerülte a szakma figyelmét.