Közvetítő változók vizsgálata egy fizikai aktivitást célzó intervencióban kettestípusú cukorbeteg nők esetében

Plotnikoff , R. C., Lubans, D. R.,  Penfold, C. M., Courneya, K. S.  (2014). Testing mediator variables in a physical activity intervention for women with type 2 diabetes, Psychology of Sport and Exercise 15, 1-8

Készítette: Ormos Fanni

Bezevezető:

A kettestípusú cukorbetegség egy súlyos krónikus betegség, a WHO szerint több mint 220 millió ember szenved diabetesben a világon. A rendszeres fizikai aktivitás kettestípusú cukorbeteg személyeknél növeli a glukóz kontrollt, csökkenti a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulását és a mortalitás esélyét. Sajnálatos módon a legtöbb cukorbetegnek nehezére esik a rendszeres fizikai aktivitás megkezdése vagy fenntartása, ezért az, hogy minél hatékonyabb stratégiákat találjunk a fizikai aktivitás növelésére közegészségügynek számít. Mindezekért átfogó és standardizált megközelítésekre van szükség, hogy megérthessük, hogyan és miért lehetnek sikeresek egyes intervenciók. Egészségmagatartást befolyásoló beavatkozások olyan teóriákon alapulnak, mint a Tervezett Viselkedés Elmélet, avagy a Társas Kognitív Elmélet. A közvetítő változók analízisével megismerhetjük ezeknek az elméleteknek a pontos szerepét, azonosíthatóvá válhatnak az elméletek azon komponensei, amelyek az intervenciók lényegét képezik, így a viselkedésváltozás pontosabb megértése válhat lehetővé.

Egy nem régiben lefolytatott tanulmányban a visszaeséssel való megküzdés, a szociális normákban való változás, a szociális modellek a családban és az énhatékonyság konstruktumok bizonyultak szignifikáns közvetítő változónak a kettestípusú cukorbeteg felnőttek fizikai aktivitás változásában. Más vizsgálatok a szociális támogatást, énhatékonyságot és a viselkedési stratégiákat emelték ki. Azonban az eddigi vizsgálatok önbevallós módszereket használtak, ami megkérdőjelezi az érvényességet és a megbízhatóságot, ezért volt szükség egy olyan vizsgálatra, ami objektív mérési módszereket alkalmaz, mint például a lépésszámláló vagy a gyorsulásszámláló. 

Az Alberta Diabetes and Physical Activity Trial (ADAPT) három fizikai aktivitást célzó intervenciós stratégiát hasonlított össze kettestípusú cukorbeteg felnőttek esetében.  Az eredeti ADAPT tanulmány azonban nem vizsgálta a kognitív kontrukciók hatását az eredményekre, így jelen tanulmánynak az elsődleges célja ezt pótolni.

Módszer:

A tanulmány az ADAPT szekunder adatait használta fel. Az ADAPT 12 hónapos kontrollált vizsgálat volt, 6 hónapos után követéssel.  A kettestípusú cukorbeteg vizsgálati személyeket véletlenszerűen 3 csoportba osztották. 1. csoport/ kontroll (44 nő) egy fizikai aktivitásról szóló nyomtatványt kapott, a 2. csoport (46nő) a viselkedésváltozás különböző állomásainak megfelelően (töprengés előtti, töprengés, előkészület, cselekvés, fenntartás szakaszok) kapott nyomtatványokat és lépésszámlálót illetve naplót, a 3. (49nő) csoport tagjai mindezeken kívül, tanácsadó telefonhívásokat is kaptak (első hónapban hetente, utána kéthetente, majd havonta 15 perces telefonhívás).

Az intervenciókat a Transzteoretikus Elméletre alapozták, beemelve egyéb viselkedés folyamatmodelleket: Védelem Motivációs Elmélet, Szociális Kognitív Elmélet, Tervezett Cselekvés Elmélet.

Validált társas-kognitív mérőeszközt használták a kiindulásnál, 6 és 12 hónap múlva, a következő kontruktumok értékelésére: végrehajtás szándék, szándék, eredmény elvárások (pozitív, negatív, semleges), attitűd, szubjektív normák, észlelt viselkedés kontroll, súlyosság, félelem, sérülékenység és énhatékonyság az akadályok leküzdésére.

A fizikai aktivitás eredményeket objektív és önbevallós eszközökkel is értékelték. Objektív eszköz: napi lépésmennyiség egymást követő három napban, a kiinduláskor illetve 6 és 12 hónap múlva. Az önbevallós módszerre egy validált kérdőívet alkalmaztak (Godin Leisure Time Exersise Questionnaire)

Eredmények:

A vizsgálati mintát képező személyek között nem volt szignifikáns különbség az életkor és BMI tekintetében. A harmadik csoport fizikai aktivitás eredményei szignifikánsan magasabbak voltak az első csoport eredményeihez képest. Az akadályok leküzdéséhez kapcsolódó énhatékonyság, az észlelt viselkedéses kontroll és a szándék bizonyultak mediátor változónak. Az akadályok leküzdéséhez kapcsolódó énhatékonyság (pl. akkor is fizikai aktivitásban veszek részt, ha kicsit fáradt vagyok) konzekvensen bejósolja a fizikai aktivitást, így az ezt megcélzó intervenciók nagyon fontosak lehetnek ezen populáció számára, mint ahogy  már több vizsgálat is bizonyította. Az énhatékonyság fontosságát, s Társas Kognitív Elmélet és a Védelem Motivációs Elmélet is hangsúlyozza. További vizsgálatok szükségesek az észlelt viselkedéskontroll, és az egész Tervezett Cselekvés Elmélet intervenciós szerepének alátámasztására, egyrészről azért, mert van egy kis fogalmi átfedés az énhatékonysággal, másrészről azért, mert még nincs elegendő vizsgálat az észlelt viselkedéskontrollal kapcsolatosan ebben a populációban. A szándék mutatkozott a legerősebb közvetítő tényezőnek, ami a Társas Kognitív Elméletben, a Védelem Motivációs Elméletben, illetve a Tervezett Cselekvés Elméletben egyaránt kiemelkedő fogalom.

A vizsgálat erőssége, hogy objektív mérőeszközt használt a fizikai aktivitás mérésére a korábbi vizsgálatokkal ellentétben, azonban a minta elemszáma nem elég nagy ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonhassunk le, további vizsgálatok szükségesek.

Az egészségviselkedés változásának serkentése és fenntartása: Az önállóság elméleten alapuló intervenciók

Ryan, R.M., Patrick, H.,  Deci, E.L., &. Williams, G.C. (2008). Facilitating health behaviour change and its maintenance: Interventions based on Self-Determination Theory, The European Health Psychologist, 10, 2-6.

Az összefoglalót készítette: Szabó Anna

Bevezetés

Számos, az egészségügy területét érintő technikai vívmány ellenére, az egészség alakulásában még mindig a viselkedés a legszámottevőbb tényező. Az emberek egészségét és jóllétét nagyban befolyásolja az életstílus, például a dohányzás, higiénia, diéta, fizikai aktivitás, amelyek mind a személy által kontrollált viselkedéséhez kapcsolódnak. Az egészségügyi beavatkozásokban pedig jelentős szerepet játszik a beteg együttműködésében és kitartásában, például a gyógyszerek bevételét illetően.

Az önállóság elmélet alapján nagyobb figyelmet kell fordítanunk a beteg motivációjára és tapasztalataira. Viselkedések fenntartásához szükség van arra, hogy a személy belsővé tegye az értékeket és képességeket, amelyek a változást segítik, megtapasztalják saját önállóságukat, valamint hogy maximalizáljuk kompetencia-, autonómiaérzésüket. Jelen cikk célja, hogy kifejtse az önállóság modell és az egészségviselkedés változásának kapcsolatát, továbbá áttekintést nyújtson empirikus igazolásairól és korlátairól.

Az önállóság elmélet

            Egészség kutatók az egészségviselkedés változását egy kettős feladat, a változás elindításának és fenntartásának folyamataként írták le. Bár a változás kezdeményezéséhez igen sokféle megközelítés adott, a külső nyomástól és kontrolltól egészen az incentívek és jutalmak pozitív használatáig, a fenntartáshoz szükséges feltételek többnyire hiányoznak. Az önállóság elmélet ezzel szemben mindkét komponenst tartalmazza. Az olyan kezelési környezetek, amelyek lehetővé teszik az autonómiát és növelik az önbizalmat, fokozzák a kitartást és az eredményeket. A személyek könnyebben teszik magukévá az értékeket és viselkedési formákat, ha olyan ember közvetíti feléjük, akiben megbíznak, és akihez tudnak kapcsolódni.

Autonómia: Sokszor sajnos csak az úgy nevezett kontrollált motiváció miatt köteleződnek el a személyek a viselkedésváltozás mellett, amelynek egy gyakori formája a külső szabályozás, amikor a személy csak a külső jutalom megszerzése és a büntetés elkerülése végett cselekszik. Egy másik formája az introjekció, amikor a személy a viselkedésétől dicséretet, elfogadást remél, vagy szeretné elkerülni az elutasítást és a bűntudatot. Az önállóság elmélet alapján a fent említett két forma nem segít a hosszú távú kitartásban.  Ezzel ellentétben létezik az autonóm motiváció, melynek egyik formája azonosított szabályozás, amikor a személy saját maga azonosul a viselkedése fontosságával. Ezt releváns információk adásával és racionális érvekkel lehet serkenteni, valamint a külső nyomás elkerülésével, hogy a saját döntés és hatás érzése megmaradjon. Még autonómabb lehetőség az integrált szabályozás, ahol nem csak a viselkedés belsővé tételéről van szó, hanem a személy az egészet központi értékeihez és mintáihoz igazítja, rendezi. Ezt úgy lehet előidézni, hogy bátorítjuk a személyt saját határainak feltérképezésére, és segítjük egészségéhez vezető, működő utat találni. Az önállóság elmélet szerint tehát mindkét forma alkalmas arra, hogy fokozzuk a viselkedésváltozás melletti kitartást.

Kompetencia: Az autonómia mellett nagyon fontos, hogy a személy magabiztosnak és kompetensnek érezze magát a kitűzött változásban. Ez azt jelenti, hogy a személy rendelkezésére állnak képességek és eszközök a változáshoz, és megtámogatják, ha a kompetenciája határán van. Nincsenek túl nagy kihívások elé állítva, a cél, hogy megtapasztalják befolyásukat az egészségviselkedésük változását illetően. A kompetenciának természetesen társulnia kell autonómiával és akarattal egyaránt.

Kapcsolódás: Amikor személy érzi, hogy pszichológiai szükségleteit figyelik és támogatják, amely így jobb mentális egészséghez vezet (például kevesebb depresszív tünet, kevesebb szorongás és szomatizáció), jobb egészséggel kapcsolatos eredményeket és jobb életminőséget okoz.

Terep tanulmányok és kontrollált klinikai vizsgálatok

A legfontosabb fejlemény az volt, hogy az önállóság elméleten alapuló motivációs kutatásoktól eljutottak a létező klinikai intervenciók felépítésének és új kezelési megközelítéseknek teszteléséig, melyek szintén a modellen alapultak. Számos terep tanulmány és randomizált kontrollált vizsgálat készült a témát illetően, melyek kimutatták, hogy a hosszú távú gyógyszerszedés betartása, vagy például a súlyvesztés megtartása, nagyban függ az autonómia támogatásától a kezelés során, azonban fontos megjegyezni, hogy az autonómia igénye egyénenként eltérő lehet. Az elmélet megkülönböztet extrinzik és intrinzik életcélokat, az előbbihez tartozik például a fizikai attraktivitásra, vagy hírnévre törekvés, utóbbihoz a személyes növekedés, fizikai jóllét stb. Az extrinzik célok kevésbé egészséges, kockázatos viselkedéssel kapcsolódnak össze. (Például obez gyermekek körében végzett vizsgálatban az intrinzik célok szorgalmazása, mint egészség szemben az extrinzik fizikai attraktivitással, nagyobb súlyvesztést és hosszabb távú eredményt adott) Randomizált kontrollált vizsgálatok készültek az önállóság elméleten alapuló intervenciók hatásosságát illetően, például dohányzással vagy szájhigiéniával kapcsolatban. Ezek az intervenciók serkentették az autonóm önszabályozás belsővé tételét, a kompetencia érzését, és így növelték az eredményeket.

Összefoglalás

            A vizsgálatok alapján, melyek az önállóság elméletének egészségviselkedésre gyakorolt hatását vették górcső alá, elmondható, hogy ha a betegek pszichológiai szükségletei, mint autonómia, kompetencia és kapcsolódás, támogatva vannak, akkor a személyek nagyobb elköteleződést élnek meg a változást illetően, és a későbbi kimenetel is kedvezőbb hosszabb távon. Későbbi vizsgálatok tárgya lehet a komponensek részletesebb feltérképezése, és a segítők változást serkentő viselkedéstípusainak feltárása. 

A perfekcionizmus szerepe a testi elégedetlenségben

Wadem, T.D.­; Tiggemann, M. (2013). The role of perfectionism in body dissatisfaction

Journal of Eating Disorder, 1:2.

Az összefoglalót készítette: Garai Judit

A testi elégedetlenség egy robosztus faktor az evés zavarok kialakulásában, főleg akkor, ha ez magas perfekcionizmussal társul. A jelen tanulmány célja a perfekcionizmus és testi elégedetlenség kapcsolatának feltárása volt.

Háttér

A kognitív interperszonális modellben a perfekcionizmus az egyike az evészavarok négy fő fenntartó faktorának. Bardone-Cone három-faktoros elmélete a magas perfekcionizmust, a magas testi elégedetlenséget és az alacsony önbecsülést tartja meghatározónak bulimia esetén. Ezek is bizonyítják, hogy a perfekcionizmusnak szerepe van az evészavarok kialakulásában.

A perfekcionizmust egyes csoportok szerint multidimenzionális tényezőnek is lehet tekinteni.

A Frost Multidimensional Perfectionism Scale 6 faktorra épül. Ezek a Személyes standardek, Hibázás miatti aggodalom, Cselekedetekkel kapcsolatos kétségek, Szülői elvárások, Szülői kritika és a Rendezettség. Az ezeken végzett faktoranalízis két faktort eredményezett: adaptív és maladaptív perfekcionizmust.

Például a teljesítményre való törkevés az adaptív, míg az értékeléssel kapcsolatos félelmek a maladaptív folyamatokhoz sorolandóak. Egyetlen dolog, amit pozitív és negatív faktorok is meghatároznak, az az evészavarok köre. Ez azt jelenti, hogy mind az adaptív, mind a maldaptív perfekcionizmus magasabb szintje növeli az evés zavarok kialakulásának esélyét.

Kevés tanulmány szól arról, hogy a perfekcionizmus mely szintje jelenthet rizikót evészavarok kialakulásában. Ez kiváltképp igaz a testi elégedetlenségre (TE) (fő okozó a zavarok terén). A TE szoros kapcsolatban áll a testömeggel kapcsolatos aggodalmakkal.

Ezen összeteveők az evészavarok bejóslóinak bizonyultak serdülőkkel végzett kutatásokban. Egy vizsgálat azt mutatta, hogy a testképpel kapcsolatos aggodalmak a pozitív és negatív perfekcionizmussal is együttjártak. Egy másik, amely három faktoros elméletet tesztelte, mind a malapdaptív, mind az adaptív perfekcionizmust meghatározónak találta binge eating esetén, ugyanakkor csak az adaptív faktor állt interakcióban a TE-hez köthető purgálással.

További kutatások szükségesek annak megértéséhez, hogy perfekcionizmus mely faktorai okozzák a TE-t. Ez rávilágíthat arra, hogy csak a perfekcionizmus a szélsőségekkel (konkrét zavar) áll e kapcsolatban, vagy akár normatívabb állapotoknál is megjelenik e (testi elégedetlenség). Ennek fontos szerepe lehet a prevenciós munkában olyan személyeknél, akiknél nem áll fenn az evészavar diagnózisa. A cél a egyes rizikó faktorok csökkentése, és egyfajta immunitás kiépítése lenne.

Ezek alapján a jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a kapcsolatot a perfekcionizmus egyes dimenziói és a testi elégedetlenség két indikátora – diszkrepancia a jelenlegi és vágyott testtömeg index (BMI) között; diszkrepancia a jelenlegi és vágyott testforma között.

A hipotézis szerint a TE kapcsolatban áll mind adaptív és mind maladaptív perfekcionizmussal.

Módszer

A kutatást Ausztráliában végezték.1083 női résztvevő volt, 28 és 40 év kötöttiek (SD=2,11), egy kohortot képeztek. Egy ikrekkel végzett kutatás harmadik vonalát képezte a jelenlegi kísérlet. A kutatás kér részre oszlott: egy telefonos interjúra és egy önkitöltős kérdőívre.

Mérések

Az önkitöltős rész a Frost Multidimensional Perfectionism Scale-t (FMPS) kitöltése volt, melynek alskálái: Személyes standardek, Hibázás miatti aggodalom, Cselekedetekkel kapcsolatos kétségek, Szülői elvárások, Szülői kritika és a Rendezettség. Magas volt a belső konzisztencia (alfa≥ 82.)

A Testséma Tesztet (Stunkard, Schkusinger) a jelenlegi és ideális testforma felmérésére használták. A résztvevők női testeket láttak, két kérdésre kellett válaszolniuk.”Melyik testforma van a legközelebb ahhoz, ahogy Ön most kinéz?” (jelenlegi), „Melyik testforma az, ahogyan Ön ki szeretne nézni?” (ideális). A kettő közötti különbséget lehet a TE indikátorának tekinteni.

A telefonos interjú tartalmazta az Eating Disorder Examination (EDE) nevű tesztet, melynek részét képezik a jelenlegi testsúly, magasság, vágyott testtömeg, a legmagasabb felnőttkori tömeg. A jelenlegi és vágyott BMI közti különbséget szintén a TE mérésére használták fel. Mindkét diszkrepancia mérés szignifikánsan korrelált az EDE által felmért testtömeget és testformát illető aggodalmakkal, ill. a jelenlegi-vágyott BMI-k eltérésével.

Statisztikai analízis

Lineáris regressziót végeztek az adatokon.

Az első elemzésben a vágyott BMI volt a függő változó, míg a kovariáns változók a jelenlegi BMI és a FMPS 6 alskálája voltak. A második elemzésben az ideális testforma volt a függő változó, és a jelenlegi testforma a további 6 alskálával együtt képezte a kovariáns változókat.

Eredmények

A jelenlegi és vágyott BMI közti különbség erősen korrelált az aktuális és vágyott testformával. Emellett a jelenlegi testséma és valós BMI is erősen korreláltak.

Testi elégedetlenség és perfekcionizmus közti kapcsolat

Mindkét diszkrepancia vizsgálata pozitívan korreált a Hibázások miatti agodalommal, a Cselekedetekkel kapcsolatos kétségekkel, a Szülői elvárásokkal és a Szülői kritikákkal.

A lineáris regresszió célja az egyes tényezők súlyának megállapítása volt.

A lineáris regressziót célja az is volt, hogy megállapítsa (jelenlegi méreteket figyelmen kívül hagyva), hogy melyik perfekcionizmus jósolja be a személyek ideális (jelenlegi alatti vagy feletti) méretét? Ezek az eredmények a TE-et összetevőiről is informatívnak bizonyulnak.

Két perfekcionizmus faktor (Hibázások miatti aggodalom és Rendezettség) is szignifikáns kapcsolatot mutatott a vágyott BMI-vel, ha a jelenlegi BMI hatását nem számították. A magasabb perfekcionizmus alacsonyabb vágyott BMI-vel társult. Három perfekcionizmus faktor (Hibázások miatti aggodalom, Cselekedetekkel kapcsolatos kétségek- maladaptív; Rendezettség-adaptív) mutatott szignifikáns kapcsolatot az ideális testformával, ha jelenlegi testformát figyelmen kívül hagyták. Tehát a magasabb perfekcionizmus szint egy soványabb ideális testformával társult.

Diszkusszió

A TE egy fontos rizikófaktora az evési zavaroknak, ugyanakkor normatívnak is tekinthető a nők körében. Jelen kutatás célja a perfekcionizmus azon faktorainak megtalálása volt, melyeknek szerepe lehet a TE kialakulásában.

Feltételezték, hogy a perfekcionizmus pozitív és negatív faktorai egyaránt korrelálni fognak a kutatásban felállított két testképet érintő diszkrepanciával. Az egyéni korrelációk kapcsolatot muattak a diszkrepanciákat illettő kérdésekkel és a négy maladaptív faktorral. A többváltozós tesztek összefüggést találtak mind az adaptív, mind a nem adaptív faktorral is.

A vágyott testtömeg erősen társult a Hibázások miatti aggodalommal és a Rendezettséggel, mikor a jelenlegi és múltbéli BMI ignorálva volt. Az alacsonyabb vágyott BMI erősen kapcsolódott a Hibázások miatti aggodalommal, a Cselekedetekkel kapcsolatos kétségekkel és a Rendezettséggel.

Előző kutatások összefüggést találtak az evészavarok és adaptív és maladaptív faktorok között is. Sok tanulmány foglalkozott a maladaptív komponens rizikó faktor mivoltával, ugyanakkor a Rendezettséget ilyen aspektusban nem igazán tárgyalták. A Rendezettség egy olyan temperamentum tényező, aminek meghatározó szerepe van anorexia nervosa esetén, ezért megfontolandó lenne hatását vizsgálni a testképzavaroknál és más evészvaraoknál is.

Lehetséges, hogy a Rendezettségnek csak más maladaptív faktorok jelenléte esetén lesz meghatározó szerepe. Elképzelhető, hogy a TE magasabb szintje - ami rizikó faktorként szerepelhet későbbi evészavarok kialakulásában- együtt jár mind a Rendezettség, mind a Hibázások miatt érzett aggodalom magasabb szintjével. Ez a saját self felé érzett kritikaként jelenhet meg. A Rendezettség a környezet feletti kontrollt jelenti, ami megjelenhet a saját test felett való kontrollként is. Bármiféle sikertelen kísérlet a standardek megtartására önkritikával és negatív affektivitással járhat, így ez egy ördögi körként generálja a perfekcionizmust.

Néhány limitációja is van a kutatásnak. A résztvevők átlagéletkora 35 év volt, így az eredmények nem feltétlenül általánosíthatóak. Nem feltételezhető, hogy az ikrek mintája eltérne a nem-ikrek populációjától, mégis előfordulhat, hogy a testvérükkel ezen személyek folyton összehasonlítják magukat. Emellett a TE-nek csak egy összetevője lett vizsgálva. Fontos lenne megtalálni a perfekcionizmus kapcsolatát a többi TE dimenzióval is. Szükséges lenne megtalálni a TE és perfekcionizmus közti kapcsolat kialakulásának gyökerét, így tisztábbá válhatna a kép.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a perfekcionizmus és a TE alapból kapcsolódnak. Az evészavarok megelőzésében hasznos lehet a perfekcionizmust megcélozni.

Egy kutatás vizsgálta a serdülőkor középső szakaszában levő fiatalok körében az intervenciók hatását, és ez szignifikánsan csökkentette a maladaptív komponens hatását.

Következtetés

A tanulmány megerősíti az adaptív és maladapív perfekcionizmust hatását a testképre.  A jövőben érdemes lenne vizsgálni, hogy a Hibázások miatti aggodalom csökkenésével kisebb lesz e a testi elégedetlenség. Ezt korábbi kutatásokban állították, hogy a Hibázások miatti aggodalom csökkenése párhuzamosan csökkenti az evészavarok megjelenését is.

Ezentúl javasolták a magas pontú adaptív és maladaptív perfekcionizmus testi elégedetlenséggel való kapcsolatának empirikus vizsgálatát.

Tudom, hogy nem kellene, de nem  tehetek ellene: Súlygyarapodás és az impulzivitással kapcsolatos személyiségjellemzők változása

Sutin, A. R., Costa, P. T., Chan, W., Milaneschi, Y., Eaton, W. W., Zonderman, A. B., Ferrucci, L., Terracciano, A. (2013). I Know Not To, but I Can’t Help It: Weight Gain and Changes in Impulsivity-Related Personality Traits. Psychological Science, 24(7), 1323-1328. 

 Az összefoglalót készítette: Galambos Attila

 Absztrakt: A test és az elme közötti kapcsolatot erősíti tovább a súlygyarapodás és a különböző pszichológiai faktorok közötti reciprocitás: a személyiségjegyek kapcsolatban állnak a súlygyarapodással, a súlyproblémák változást idézhetnek elő a személyiségben. A szerzők két longitudinális kutatás adatait elemezték, melyeket kétszer vettek fel, tíz év eltéréssel, felnőtt mintán. Azt találták, hogy azoknál a felnőtteknél, akiknél a kezdeti súlyhoz képest a második időpontban 10% gyarapodás volt mérhető, megfigyelhető változás következett be impulzivitás és megfontoltság terén is (könnyebben engedtek a csábításnak, de tetteik következményét is jobban átgondolták).

Bevezető: A testsúlynak a fizikai egészségre kifejtett hatása régóta ismert, pszichológiai hatásait azonban kevésbé vizsgálták. A testmérettel való foglalkozás gyermekkortól kezdve fennállhat és felnőttkorban is problémákat okozhat (rossz testkép, depressziós tünetek, illetve könnyebben válnak diszkrimináció áldozatává). Hasonlóképpen pszichológiai tényezők (klinikai depresszió tünetei, jellem) növelik a súlygyarapodás kockázatát. Főleg azok a vonások állhatnak a háttérben, melyek azt az egyedi módot határozzák meg, ahogy az egyén érez, gondolkodik vagy viselkedik. Ezek például a neuroticizmus, az impulzivitás vagy az önfegyelem hiánya. A kapcsolat azonban nem egyirányú: bár korábbi kutatások nem mutattak ki egyértelmű kapcsolatot a súlygyarapodás és a személyiségjellemzők között, de a súlyban bekövetkező változások mindenképp meghatározzák azt, ahogy az egyén önmagáról gondolkodik (mely idővel a viselkedés, érzelmek és érzések változáshoz vezet). A súlygyarapodás egy szembetűnő jelzése lehet annak, hogy a személy nem tudja fékezni vágyainak kielégülését, nem képes önkontrollra. Jelen kutatásban a szerzők azt vizsgálták, milyen hatással lehet a személyiségre 10%-os súlygyarapodás? Feltételezték, hogy akiknél ez megfigyelhető, azok impulzívabbak, fegyelmezetlenebbek és meggondolatlanabbak azokhoz képest, akik megtartották a kiinduláskor mért súlyukat, vagy nem értek el 10%-os gyarapodást.

Módszer:

●       Minta:

○       Baltimore Longitudinal Study of Aging (BLSA): 1475 résztvevő, középkorútól idősig (M= 58,74 év kiinduláskor, SD= 15,35), műveltek (M=17,09 oktatásban eltöltött év, SD=2,52)

○       Baltimore Epidemiologic Catchment Area (ECA) study: 462 résztvevő, előzőtől fiatalabbak (M=45,39 év, SD= 10,69), kevésbé műveltek (M=12,58 oktatásban eltöltött év, SD= 2,41)

●       Mérés:

○       Személyiségvonások: A NEO-PI-R-t (Revised NEO Personality Inventory) használták mind a két mintán. A résztvevők kétszer töltötték ki (a BLSA-ban kb. 10 év, az ECA-ben kb. 8 év eltéréssel). A kérdőív impulzivitás, élménykeresés, önfegyelem és megfontoltság faktoraira fókuszáltak.

○       Testsúly: A testsúly mérését mind a két esetben képzett klinikai személyzet végezte. A súlygyarapodást úgy határozták meg, mint 10% növekedés kiinduló és a későbbi időpontban mért értékek között (a BLSA résztvevők 16%-nál, az ECA 38%-nál figyeltek meg ilyet).

Elemzés: Annak megállapítására, hogy a szignifikáns súlygyarapodást az impulzivitással kapcsolatos vonások határozzák-e meg, különböző faktorokat vetettek össze (mint nem, életkor, kezdeti és új időpontban mért személyiségjellemzők, műveltség) a súlygyarapodással. További elemzésben a személyiségváltozásokat hasonlították össze a súlygyarapodással a kezdeti BMI, életkor, nem, műveltség kontrolálása mellett, moderátorként a kezdeti BMI-t használva. Összehasonlításként megnézték a 10%-os súlycsökkenés hatásait is a személyiségváltozásra.

Eredmények: A súlygyarapodás elsősorban az impulzivitással hozható összefüggésbe: azok, akiknél legalább 10%-os súlygyarapodást mértek gyakrabban engedtek a csábításnak, mint azok, akiknél nem mértek súlyváltozást. A szerzők hipotézisével ellentétben mind a két mintán kimutatható volt a súlygyarapodás kapcsolata a megfontoltsággal (azok, akik híztak, gyakrabban gondolták végig tetteik következményeit ). A súlynövekedés nem mutatott kapcsolatot se az élménykereséssel se az önfegyelemmel. Az eredmények nem változtak az alap BMI kontrolálása mellett sem. Azt is nézték, a demográfiai adatok moderálják-e valamelyik kapcsolatot? A BLSA mintánál a megfontoltságban bekövetkező változás főleg fiatalabbaknál következett be. A súlynövekedéssel szemben a súlycsökkenés nem mutatott kapcsolatot a személyiségtényezőkkel. 10%-os súlyvesztés az ECA mintában az impulzivitás csökkenésével, a BLSA mintában a megfontoltság csökkenésével mutatott kapcsolatot, de az ellentétes mintán ezek nem álltak fenn.

Megbeszélés: A két életkorban és SES-ben eltérő mintán 10%-os súlygyarapodás az impulzivitással és a megfontoltsággal volt összefüggésbe hozható. A szerzők ezen személyiségjegyekben jelentősebb változást találtak, minthogy ezeket csupán az életesemények változtatták volna meg. A megfigyelt változások azt feltételezik, hogy a súlygyarapodás olyan káros fizikai és pszichológiai hatásokkal állhat kapcsolatban, mely az impulzivitás érzelmi oldalára hatnak (pl.: késztetéseknek való engedés, erős vágyaknak való ellenállás képtelensége). Az ilyenkor megjelenő viselkedés kontrolljának kudarca vezethet ahhoz, hogy a személy jobban az ilyen eseményekből származó kimenetelre. Jelen tanulmány felveti annak lehetőségét, hogy a fizikai változások szorosabb kapcsolatban lehetnek a pszichológiai változásokkal. Ahogy az emberek híznak, impulzívabbá válnak. Lehet, hogy azért, mert a súlygyarapodás állandó és jól látható emlékeztetőjük arra, hogy kudarcot vallottak a vágyaik feletti kontroll fenntartásában.

Jelen tanulmány egy lefelé húzó spirál jelenlétét feltételezi azok számára, akik súlyproblémákkal küzdenek. A vágyak kontrolljának kudarca egy önrontó kört indíthat el, mely az önkontroll képességek alacsonyabb szintjét eredményezheti és további súlygyarapodáshoz vezethet.

A tanulmány erősségei közé tartozik, hogy két, nagy elemszámú és részletes adatokkal rendelkező mintával dolgozott meglehetősen hosszú időn keresztül. A szerzők gyengeségként nevezik meg azt, hogy nem tudták elkülöníteni az aktuálisan létrejövő személyiségtényezők változását azok szubjektív megítélésétől. Javasolják, hogy elkövetkező tanulmányok több oldalról is térképezzék fel a személyiségvonásokat (önbeszámoló mellett megfigyelők elemzése pl. ).

Összességében a tanulmány megállapította, hogy még ha az egyén gondol is viselkedése következményeire, érzelmi impulzusai túl erősek lehetnek ahhoz, hogy irányítani tudja őket.

A  fiatalok kutatók által megfigyelt dohányzási szokásai vajon összhangban van-e  a fiatalok saját maguk által jellemzett viselkedésükkel?

Chiziumo T.C. Okoli, Pamela A. Ratner, Rebecca J. Haines, Kelli M. Sullivan, Su-Er Guo, Joy L. Johnson (2009): Do researcher-derived classifications of youths’ smoking behavior correspond with youths’ charachterizations of their behavior? Addictive Behaviors, 34 (984-992).

Az összefoglalót készítette: Bíró Mária Boglárka

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a számos serdülőkkel végzett kutatás során keletkezett kategóriákat, melyek a kutatók által kerültek kialakításra, mennyire lehet megfeleltetni azoknak a dohányzási kategóriáknak, melyeket a serdülők saját magukról feltételeznek (tehát annak, hogy a fiatalok milyen dohányzási kategóriába sorolják magukat).

A kutatás két részből tevődött össze. Az első részben a kutatók kísérletet tesznek arra, hogy a szakirodalom alapján közös kategóriákat képezzenek a kutatások alapján (ehhez a 2002-2007 között íródott angol nyelvű cikkeket tekintették át a téma keretein belül).

Bevezetés

A fiatalok dohányzási szokásainak megértéséhez, fontos elkülönítenünk bizonyos kategóriákat, hogy tisztában lehessünk az adott személyre jellemző cigaretta használattal. Azonban ameddig számos kategória és terminológia elterjedt, nehezedik a megértés, hiszen nem egyértelműek a besorolás határai. Emiatt problémássá válik különböző nemzetközi kutatások eredményeinek összehasonlítása. Ezért amikor a serdülők dohányzási viselkedésének osztályozását tanulmányozzuk, átfedő fogalmakkal és átmeneti kategóriákkal is találkozhatunk. Ez a kultúr-közi vizsgálatok komoly korlátja lehet. A jelen kutatásban azt feltételezték, hogy a kutatók által alkotott kategóriák (amiket nem a serdülők definiáltak), melyek a serdülők dohányzási viselkedésére vonatkoznak nem egyeznek azokkal a kategóriákkal, melyekbe a serdülők magukat besorolják. Például Leatherdale és McDonald (2006) kutatásában azt találták, hogy a serdülők 52%-a rendszeresen dohányzik, de a vizsgálatban résztvevő fiatalok 98%-a, kísérletező kategóriába sorolja magát, tehát nem tekintették magukat rendszeres dohányosnak. Az ilyen jellegű különbségek  (a kutatók és a diákok besorolása  között) feltárása fontos, mivel a személyre szabott leszokás segítése nem valósulhat meg anélkül, hogy tudnánk ki lehet a célközönség és mely fiatal érzi azt szükségesnek. Jelen tanulmány célja, átfogóan elemzi a kurrens szakirodalmat azért, hogy le tudja írni a kutatók által alkalmazott definíciók közti különbségeket és  és hogy ezek a kategóriák miben térnek el a serdülők által készített ön-besorolástól.

Módszer

A tanulmányban kevert módszertant használtak, melyek két lépcsőben valósítottak meg: az irodalom áttekintésével a kutatók által használt kategóriákat hoztak létre, majd második lépésként megnézték hogy a serdülők hogyan sorolják be magukat a dohányzási viselkedésük szempontjából. Ezeket az adatokat már előzetesen felvett kérdőívekből nyerték a kutatók.

    a kutatások kiválasztása

A tanulmányok kiválasztása úgy zajlott, hogy PubMed és Science Direct adatbázisokban “fiatalkori dohányzási viselkedés” keresést indították, majd leszűkítették azokra a cikkekre, melyek az elmúlt 5 évben íródtak és tartalmazták a “dohányzás” és “serdülő” címkéket. A longitudinális vizsgálatokat kizárták a mintából. A keresés során összesen 564 cikket találtak, melyek közül 66 tartozott a keresett kategóriákba. Az áttekintett irodalmak alapján a kutatás a következő csoportokat tárta fel :

1, soha nem dohányzott / valaha dohányzott (ever smoker)

2, nemdohányzók, dohányzók

3, nem dohányzók, sosem dohányzott, jelenleg is dohányzik

4, ex-dohányosok/ korábban dohányzott/ leszokott

5, kísérletezők/ kísérletező dohányosok/ kipróbálók

6, nem rendszeresen dohányzók, rendszeresen dohányzók/  established smokers

A serdülők által kitöltött kérdőíven , ahol saját viselkedésüket kellett jellemezniük a következő feladatot kapták: “Hogyan határoznád meg magad?” és 9 válaszlehetőséget kaptak, melyek a következők voltak: “Nem vagyok dohányos”, “Alkalmi dohányos vagyok”, “Rendszertelenül dohányzom”, “Rendszeresen dohányzom”, “Erős dohányos vagyok”, “Társasági dohányos vagyok”, “Már leszoktam a dohányzásról”, “Pot smoker vagyok”, “Egyéb kategóia”. Ezek a válaszok leírják az általános egyszerű kategóriákat, továbbá a komplexebbeket is a dohányzási viselkedésről.

Az irodalmak áttekintésekor 51 dohányzási kategóriát azonosítottak (pl. napi dohányos, heti dohányos, havi dohányos, soha nem dohányzott, valaha dohányozott de már nem, 30 napon belül dohányzott, nem dohányzott 30 napon belül, stb.).

Adatok elemzése

A kérdőívet 8225 Canadai tanuló töltötte ki, akik 7-12 osztályba jártak, 2004-ben. A tanulók 15,5%-ánál hiányzott vagy értelmezhetetlen volt a válasz, cigarettamárkát írt be, vagy dupla választ jelölt, ezért ezeket a tanulókat kizárták a mintából. Így a végső elemzéskor 6950 választ elemeztek, amely az eredeti minta 84,5%-a.

Eredmények

Az áttekintett tanulmányokban voltak átfedő kategóriák, azonban számos eltérés is mutatkozott, emiatt nehézségekbe ütközhet a metaelemzések készítése. Ezen felül a kutatók és a serdülők dohányzással kapcsolatos kategóriái nem egyeznek meg, így az esetleges intervenciók kialakítása is nehézségekbe ütközhet, vagy nem azokat érinti, akiknek szüksége lenne rá.

Összefoglalás

A kutatás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a dohányzás kutatásakor használt kategóriák eltéréseire, ugyanakkor a kutatás nem vizsgálta a serdülők etnikai hovatartozását, nemét, életkorát, illetve, hogy használ-e egyéb szert.

Kitekintés

A szerzők szerint a jövőben végzendő kutatásoknál nagyobb konszenzusra van szükség a kategóriák kialakításakor, valamint a serdülők véleményét is be kell vonni a kategóriák kialakításakor. A felnőtt populációnak szervezett, a dohányzásról való leszoktató programok nem mindig találnak pozitív fogadtatásra, sokszor a dohányosok nem érzik problémának a dohányzást. Emiatt a kutatók kiemelik, hogy fontos a serdülők bevonása és informálása, valamint a viselkedésük mozgatórugóinak megértése, ezért különösen fontos a dohányzási szokásokkal kapcsolatos szakmai konszenzus, amikor kategóriákat alakítunk ki.

A szülők egészséghiedelme és a HPV oltás kezdeményezése serdülő lányaiknál

Reiter, P. L. (2009). Parents’ health beliefs and HPV vaccination of their adolescent daughters. Social Science & Medicine,69, (475-480).

Készítette: Kapitány Nóra

Bevezetés

A méhnyakrák szerte elterjedt az Egyesült Államokban. Leginkább az afrikai származású amerikai nők körében és vidéken jelentkezik. A méhnyakrákot túlnyomóan a HPV vírus okozza (Schiffman and Castle, 2003), kimondottan a 16 és 18 típusú vírus. 11-12 éves korban kezdik alkalmazni a HPV elleni oltást (Markowits et al., 2007). A vakcina 70%-ban képes megelőzni a méhnyakrák kialakulását az Egyesült Államokban (Smith et al., 2007). Mégis az érintett nők esetében nagyon alacsony a kezdeményezés az oltás beadatására. Ebben közrejátszik a szülők hiedelme a vakcináról. Gyakran a kezdeményezés a szülők részéről nem fordul át cselekvésbe (Johnston and White, 2003). Az egészséghiedelem modell (Becker, 1974) a leginkább elterjedt modell az egészségmagatartás megértésére. Az észlelt rizikót, a méhnyakrák és HPV fertőzés együttjárása jelezheti. Az észlelt nyereség, hogy a vakcina csökkenti a rizikót a fertőzés és a méhnyakrák kialakulására. Az észlelt akadályok, bármilyen olyan tényezők, amik nem teszik lehetővé a beoltást. A kulcs a cselekvéshez szituatív eseményekhez köthető, mint az orvosi ajánlás. A kutatásban egy olyan női csoportra fókuszáltak, ahol gyakrabban fordul elő a betegség. Fontosnak találták meghatározni, a rasszbeli és városi/vidéki különbségeket.

Módszer

Kutatási terv

A CHIME (The Carolina HPV Immunization Measurement and Evaluation) program keretében vizsgálták a szülők döntéshozatalát, olyan területeken, ahol magasnak bizonyult az méhnyakrák előfordulása. Olyan észak-karolinai helységekben vizsgálódtak, ahol 1) gyakori volt a betörő méhnyakrák 2) 20% vagy még több volt az afrikai származású amerikai lakos 3) minimum 1500 lány alkotta a 10-18 év közötti tartományt. Random módon választottak ki 4 vidéki és egy városi helységet. Interjúztatók vették fel a kapcsolatot a szülőkkel telefonon keresztül. A női gondozók voltak előnyben, azonban ha nem voltak elérhetők, akkor a férfi gondozókkal végeztek interjút. Ha több 10-18 éves korú lány volt a családban az interjú szoftver random módon kiválasztott egyet. A szülők 10 dollárt kaptak jutalmul az interjúért.

Mérőeszközök

Oltás kezdeményezése

A szülőknek elsősorban információt nyújtottak a HPV fertőzésről és a vakcináról. Az oltás gondozói kezdeményezését kérdéssel vizsgálták. Miszerint (név) be van-e oltva a HPV vírus ellen? Erre igen, nem, vagy nem tudom válaszokkal lehetett felelni. Voltak olyan személyek, akik már mindhárom dózist megkapták, azonban a kutatók azokra a személyekre fókuszáltak, akik már egy dózisban is részesültek.

Hiedelmek

Az interjúztatók a szülők HPV vírus észlelt előfordulási gyakoriságát a következő kérdéssel mérték: 1) Amennyiben a lánya megkapta a vakcinát, mennyi az esélye, hogy ennek ellenére megbetegszik?  2) Amennyiben a lánya nem lett beoltva, mennyi az esélye, hogy megbetegszik? 1-4-ig terjedő likert-skála mentén nézték a válaszokat. A kulcsot a cselekvéshez aszerint vizsgálták, hogy a gondozók kaptak-e orvosi javaslatot, illetve, hogy bárki előfordult-e már a környezetükben ilyen betegséggel. Az észlelt károkat és a hatékonyságot a vakcinával kapcsolatban, illetve az oltási akadályokat McRee skálákkal ítélték meg. A válaszokat kódolták, miszerint a magasabb pontszámok mutatják egy  konstruktum relevanciáját. Az anticipált megbánásnál, négyfokú likert-skálát használtak. Mérték az egészségbiztosítást is a HPV vakcina tekintetében, ahol háromfokú likert- skála mentén pontoztak.

Demográfia

Vizsgálták a lányok életkorát, a szülők életkorát, rasszbeli hovatartozásukat, nemüket, házastársi állapotukat, anyagi bevételüket, iskolázottságukat és vidéki/városi lakhatásukat.

Statisztika

Bivariáns logisztikus regressziót használtak azoknál is, akik kezdeményeztek HPV oltást és azoknál is akik nem. A hiedelem komponenseket többkomponensű logisztikus regresszióval nézték, hogy vizsgálják a kapcsolat erősségét egy komponens és az oltás kezdeményezése között, miközben más komponenseket kontrolláltak. Feltáró analízissel elemezték, hogy a vidéki és városi személyek különböznek-e a vakcina kezdeményezése tekintetében.

Eredmények

889 szülő vett részt a kutatásban, ezek közül 94% nő, 70% fehér és 23% afrikai származású amerikai. A lányok 12%-a részesült mindhárom dózisban. A lányok életkora mutatott összefüggést, miszerint az idősebb lányok szüleinél szignifikánsan nagyobb volt a kezdeményezés (p < 0,001). Azonban a szülők életkora és iskolázottsága nem függött össze az oltás kezdeményezésével. A legtöbb gondozó a vakcinát mérsékelten találta hatékonynak. A szülők 29%-a nyilatkozta, hogy a családban előfordult a betegség, és csak 18%, hogy tágabb környezetében. Bivariáns analízissel azt találták, hogy azok a gondozók, akik hatékonyabbnak vélték a vakcinát vagy orvosi javaslatot kaptak a lányuk beoltatására, szignifikánsan jobban kezdeményezték az oltást (p < 0,01). A szülők kisebbnek találták a rizikót, hogy a lányuk megbetegszik méhnyakrákkal (p < 0,01). Kevésbé kezdeményeztek, ha több akadályt észleltek az oltás beadásában, vagy ha több kárt láttak a vakcinában. Illetve ha nem voltak biztosak, hogy vakcinát fedezi az egészségbiztosítás (p < 0,01). A többkomponensű analízisben gyakoribb volt azoknál a szülőknél a kezdeményezés, akik orvosi javaslatot kaptak, illetve akik úgy vélték, hogy a vakcina hatására kisebb az esély, hogy megbetegszik a lányuk. A kezdeményezés csökkent ott, ahol több volt az akadály és több kárt gondoltak az oltás beadásában, vagy nem voltak biztosak, hogy a vakcinát fedezi az egészségbiztosítás. A feltáró elemzésben, mivel az afrikai amerikaiak kisebb számban szerepeltek ezért kisebb is volt a kezdeményezés. A fehér amerikai szülők körében az orvosi javaslat, az észlelt rizikó, hogy a lányuk megbetegszik, a HPV vakcina észlelt káros hatása és az egészségbiztosítás fedezése voltak a legerősebb korrelációk az oltás kezdeményezésében. Az afrikai amerikaiaknál az orvosi javaslat, a vakcina észlelt káros hatása és az észlelt akadályok a vakcina beszerzésében bizonyultak a legerősebb korrelációknak. Mind a vidéki és városi szülőknél az orvosi javaslat, az észlelt rizikó, hogy a lányuk megbetegszik, a vakcina észlelt káros hatásai, illetve, hogy a vakcinát fedezi-e az egészségbiztosítás voltak a legerősebb korrelációk.

Diszkusszió

Sok olyan vizsgálat született, ahol a vakcina elfogadottságát nézték. Ez az első olyan kutatás, ahol az oltás kezdeményezésén van a hangsúly. A feltáró elemzésben kiderült, hogy a vakcina kezdeményezése konzisztens a rasszok és vidéki/városi emberek között, azonban a hangsúlybeli különbségek előfordulnak a csoportok között. A HPV vakcina beadását akadályozó tényezők leginkább a városiaknál korrelált a kezdeményezéssel, a vidékieknél nem érte el a szignifikáns szintet. A vizsgálat előnye, hogy sok személlyel dolgoztak és olyan területet öleltek fel, ahol nagy a rizikó a méhnyakrákra. A kutatás keresztmetszeti jellege hátrányt jelent. Csak azok a személyek kerültek be, akiknek volt telefonjuk és beszéltek angolul. Az eredmények nem általánosíthatók más helyeken élőkre. Azokra nem fordítottak figyelmet, akik mindhárom adagot megkapták, az alacsony létszámuk miatt. Sikerült olyan korrelációkra felhívni a figyelmet, amelyek segítségünkre lehetnek a jövőben. A szülők hiedelme fontos szerepet játszik a lányuk beoltatásában, ezért kell ezeket a komponenseket módosítani.

Alkohol bevitel és bor fogyasztás hatása a depresszió alakulására: a PREDIMED tanulmány

Alfredo Gea¹, Juan J Beunza², Ramón Estruch^3,4, Almudena Sánchez-Villegas^3,5, Jordi Salas-Salvadó^3,6, Pilar Buil-Cosiales⁷, Enrique Gómez-Gracia^3,8, María-Isabel Covas^3,9, Dolores Corella^3,10, Miquel Fiol^3,11, Fernando Arós^3,12, José Lapetra^3,13, Rosa-María Lamuela-Raventós^3,14, Julia Wärnberg^3,8, Xavier Pintó^3,15, Lluis Serra-Majem^3,5 and Miguel A Martínez-González^1,3*, for the PREDIMED GROUP

Gea et al. (2013). BMC Medicine 2013, 11:192 -  http://www.biomedcentral.com/1741-7015/11/192)

Az összefoglalót készítette: Pelle Johanna

Absztrakt

A széles körben fogyasztott alkohol kapcsolatban áll az egyik legelterjedtebb mentális zavarral, a depresszióval. A kutatás célja az alkalmankénti depresszió és az alkohol bevitel kapcsolatának megállapítása. A kutatásban 5,505 kiemelten veszélyeztetett 55 és 80 év közötti személyt követtünk 7 éven át. A személyeknek sem depresszióval kapcsolatos múltja, sem alkohol problémái nem voltak. Az alkohol fogyasztás megállapításához egy 137 tételes, validált élelmiszer gyakorisági kérdőívet kellett kitölteniük minden évben. A résztvevők egy új klinikai diagnózis alapján alkalmankénti depressziósként osztályozhatók, vagy/és antidepresszánsok szedését kezdték meg. Az eredmények szerint napi 5-15 g alkohol (tehát a mérsékelt alkoholfogyasztás) szignifikánsan csökkenti az alkalmankénti depresszió esélyét. Kifejezetten a hetenkénti 2-7 alkalom borfogyasztás volt összefüggésben a depresszió csökkent kockázatával.

Háttér

            Az alkohol fogyasztás a legtöbb kultúrának és országnak természetes része. Az alkohol bevitel függhet a megszokott italfajtáktól és a fogyasztási mintázatoktól is.  Általánosságban azonban elmondható, hogy az alkoholfogyasztás világszerte nő. Az unipoláris depresszió a legelterjedtebb mentális zavar világszerte, és elterjedtsége egyre nagyobb. Az alkohollal kapcsolatos problémák és a depresszió együttes jelenléte megszokott. Ugyanakkor fontos elkülöníteni a problematikus fogyasztást a mértékkel valótól. A problémás alkohol bevitel nem csak a túlzott ethanol fogyasztás miatt függhet össze a depresszióval, hanem az alkoholhoz kapcsolódó egészségtelen életstílus és a fogyasztók szociális környezete miatt is (munkahely elvesztése, családi problémák, anyagi problémák vagy egyéb feltételek). Ezen körülmények bármelyike kiválthat depressziót, még az ethanol káros hatása nélkül is. Az unipoláris depresszió és kardiovaszkuláris betegségek közös patopszichológiai mechanizmusokkal rendelkeznek. Visszatérően fordított összefüggést állapítottak meg a kardiovaszkuláris betegségek előfordulása és a mértékletes (főleg bor) alkoholfogyasztás között. A depresszió csökkent kockázata mögött is ezek a - fordított összefüggésért felelős- mechanizmusok állhatnak. A meglévő irodalom nem problematikus alkoholfogyasztást és depressziót kutató tanulmányai ellentmondásosak. Ám egy sem kutatta a különféle italok hatásait. Továbbá egy sem végzett ismételt méréseket az alkoholbevitelről az utánkövetéses vizsgálatok alatt, hogy információt szerezzen az alkoholnak való kitettségről.

            A depresszió várható előfordulását becsültük meg egy alig és mértékkel ivó, idősebb mediterrán csoporton, akik magasabb kardiovaszkuláris kockázattal rendelkeztek. A vizsgálat során ismételt beviteli méréseket alkalmaztunk. A csoport érdekes jellemzője, hogy a leggyakrabban fogyasztott ital a bor volt. Továbbá megjósoltuk a bor és az alkalmankénti depresszió együtt járását, melyet a borfogyasztással mértünk.

Módszer

            A vizsgálathoz a „Megelőzés Mediterrán Étrenddel” („Prevención con Dieta Mediterránea”) tanulmány résztvevőit vizsgáltuk, akik egy nagy létszámú, paralell, randomizált, kontrollált, klinikailag tesztelt csoportot képviselnek Spanyolországban. Az eredeti PREDIMED tanulmány célja a mediterrán étrend hatásának vizsgálata volt a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésére. A résztvevők 55 és 80, illetve 60 és 80 év közötti férfiak és nők voltak, kardiovaszkuláris betegségek nélkül. A vizsgálati személyek mindegyike legalább egy kritériumnak megfelelt: diabetes mellitus 2 vagy háromnál több szívbetegségekre hajlamosító kockázati tényező. A tanulmányban résztvevők számos kritériumra szűre voltak, többek között a krónikus alkoholizmusra is. Továbbá kizártuk a kísérletből azokat, akik előzetes depresszióval kapcsolatos múlttal rendelkeznek, vagy antidepresszívumokat szednek. Végül 5505 személyt vizsgáltunk a jelen tanulmány során.

             Az alkoholfogyasztást egy 137 itemes táplálkozási (FFQ) kérdőívvel vizsgáltuk, ahol 9 kérdés foglalkozott különböző alkoholos italok fogyasztásával. A felmérést évente megismételtük. A résztvevőket alkoholfogyasztás alapján 4 csoportra osztottuk: antialkoholisták, 5 g/nap alatt fogyasztók, 5 és 15 g/nap között fogyasztók, 15g/napnál többet fogyasztók. A bor speciális szerepének megállapításához további 5 csoportot képeztünk, a heti borfogyasztástól függően. Antialkoholisták, heti egy italnál kevesebbet fogyasztók, hetente egy vagy kettőnél kevesebb italt fogyasztók, hetente kettő és hét ital között fogyasztók és hetente hét italnál többet fogyasztók. A bort nem, de más alkoholos italokat fogyasztókat kizártuk ebből az elemzésből. Standardizált kérdőívekkel gyűjtöttünk további orvosi, szociodemográfiai és életstílussal kapcsolatos adatokat.

            Az alkoholbevitel szintjének és a depresszió későbbi előfordulásának kapcsolatát Cox-féle regresszió modellel vizsgáltuk. A kísérletbe való belépés idejét a toborzástól számítottuk, míg a végét a jelen feltételek egyikének bekövetkezte jelentette: diagnózis depresszióról vagy annak hiányáról, az utolsó interjú időpontja, vagy a résztvevő halála. A modellt a következő potenciálisan befolyásoló tényezőkhöz is illesztettük: kor, nem, dohányzás, fizikai aktivitás, energia bevitel, testtömeg index, családi állapot, vizsgálati csoport, iskolázottság és az egy háztartásban élők száma. Az ismétlődő mérések alkalmával (minden két évben) modelleztük az összefüggést a depresszió előfordulásának valószínűsége és az összesített átlag alkohol bevitel között. A bor fogyasztás hatásának specifikus vizsgálatához hozzáigazítottuk a Cox- regresszió analízist a GEE analízishez, az antialkoholistákat használva referencia tartományként.

Eredmények

A Cox-féle regresszió analízis fordított összefüggést mutatott ki az összesített alkoholfogyasztás és a depresszió valószínűsége között, szignifikancia nélkül. A többváltozós modellben találtunk szignifikáns összefüggést az alacsony vagy mértékkel való ivás ( >5-15g/nap) és a depresszió előfordulása között. A 40 g/napnál többet fogyasztók nagyobb kockázatnak voltak kitéve, ám ez az eredmény – valószínűleg- a kevés problémás fogyasztású kísérleti alany miatt nem volt szignifikáns. Statisztikailag szignifikáns fordított összefüggést találtunk az alig ivók (0-5 g/nap) és a mértékkel ivók (>5-15 g/nap) javára, viszonylagos kockázattal. A vizsgálati személyek nemének erre nem volt hatása. Az U-alakú társítás konzisztens védelmet mutatott ki depresszió ellen, mértékkel való alkoholbevitel esetén. A borfogyasztás (2-7 pohár hetente) fordított összefüggést mutatott a depresszió előfordulásával.

Diszkusszió

            Azt találtuk, hogy az alacsony és mértékkel való alkoholfogyasztás összefügg a depresszióra való csökkent kockázattal. Erősebb összefüggés volt kimutatható a borfogyasztók között.

Konklúzió

            Az alacsony és mértékkel való alkoholfogyasztás, és főleg a borfogyasztás csökkentheti a depresszió esélyét, míg a súlyos alkoholfogyasztás növeli a kockázati tényezőket.  További kohorsz vizsgálatok szükségesek ezen eredmények megerősítéséhez.