Az életminőség prediktív tényezői  szerzett agysérülésben

 Verdugo, M. A., Fernández, M., Gómez, L. E., Amor, A. M., & Aza, A. (2019). Predictive factors of quality of life in acquired brain injury. International Journal of Clinical and Health Psychology, 19(3), 189-197.

https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2019.06.004

Az összefoglalót készítette: Keserű György

Absztrakt

A szerzett agysérüléseket követő rokkantság és másoktól való függés jelentősen csökkentheti az érintettek életminőségét. Jelen kutatás célja, hogy feltárja egyes szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos tényezők életminőségre gyakorolt hatását egy spanyol, agysérültekből álló mintában. Az életminőség mérésére használt CAVIDACE skálát a vizsgált 421 beteg hozzátartozói és a kezelő személyzete töltötték ki. Az eredmények alapján az életminőségben szignifikáns különbség mutatkozik a legtöbb szociodemográfiai (pl: életkor, iskolázottság, lakókörnyezet) és sérüléshez kötött változó (pl.: sérülés helye) egyes szintjein. Továbbá az életminőség legjobb prediktorainak a cselekvőképesség elvesztése, a sérülés óta eltelt idő, az előzetes foglalkoztatási helyzet, a sérülés helye és a függőség mértéke bizonyultak. Utóbbi eredmény alapjául szolgálhat agysérültek életminőségét javító programok kidolgozásának is.

Bevezetés

A szerzett agysérülés definíció szerint agyi érkatasztrófa, traumás agysérülés, agyi oxigénhiány, agytumor vagy idegrendszeri fertőzés következményeként alakul ki és életen át tartó károsodásokkal jár a fizikai és társas képességek, valamint a kognitív, affektív és viselkedéses működés területén (Nestvold és Stavem, 2009). Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az agysérülés túlélési esélyei jelentősen nőttek, az állapottal járó rokkantság és függőség viszont meghatározó életminőségromláshoz vezet.

Az agysérüléseket követő életminőségváltozást a kutatók hagyományosan az életminőség egészséggel kapcsolatos megközelítésével írták le. Ez a klasszikus modell jellemzően olyan specifikus életterületekre fókuszál mint a fizikai, érzelmi és szociális jóllét. Hátránya, hogy számos - az agysérülés szempontjából kulcstényezőnek számító - terület hiányzik belőle és csak korlátozott mértékben képes magyarázni a betegséggel összefüggő kimeneteleket. Jelen kutatás vezetői ezért egy átfogóbb perspektívát választottak az életminőség konceptualizálására, ami túlmutat a tisztán orvosi, illetve kevés területre koncentráló modelleken.

Shalock és Verdugo (2002, 2007) értelmezésében az életminőség olyan többdimenziós konstruktum, mely a személy által elérni kívánt jóllétet nyolc alapszükséglet mentén helyezi el. Ezek a szükségletek: az érzelmi, anyagi és fizikai jóllét, a társas kapcsolatok, a társas integráció, a jogok, az öndetermináció és a személyes fejlődés. Az alábbi dimenziók előnye, hogy objektív és szubjektív, illetve környezeti és személyen belüli tényezőket, valamint ezek interakcióit is magukba foglalják. Egy pozitív megközelítés, ami a korlátozottságok mellett olyan fontos erősségeket is figyelembe vesz, melyek segíthetnek az életminőség, a személyre szabott támogatás és fejlődési lehetőségek javításában is. A rehabilitáció során az életminőséggel kapcsolatos személyes kimeneteleket kell megcélozni, ezzel minimalizálva a negatív következményeket és segítve a beteget visszatérni a sérülés előtti életébe.

Az elmúlt években számos tanulmány született a témában, melyek az életminőség folytonos változását követték nyomon a sérülést követő hónapokban és években. A kutatások különös hangsúlyt fektetnek az életminőséget befolyásoló tényezők vizsgálatára, törekedve a jobb életminőség prediktorainak azonosítására. Többek között a depresszió hiánya (Andelic et al., 2018; Forslund et al., 2013; Soberg et al., 2013), a sikeres társadalmi beilleszkedés Andelic et al., 2018; Forslund et al., 2013; Kalpakjian, Lam, Toussaint, & Merbitz, 2004) és a munkába való visszatérés (Matérne, Strandberg, & Lundqvist, 2018; Steadman-Pare et al., 2001) igazoltan javítja az életminőséget. Azonban a kérdéses konstruktum szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos változókkal való összefüggése még tisztázatlan. Így a jelen tanulmány célja: 1, egy agysérültekből álló, nagyméretű spanyol minta életminőségprofiljának leírása 2, a szociodemográfiai és sérüléssel kapcsolatos tényezők életminőségre gyakorolt hatásának megértése és 3, a jobb életminőség prediktorainak azonosítása.

Módszer

Résztvevők

A vizsgálatban 421 agysérült felnőtt vett részt 17 spanyolországi rehabilitációs központból. A mintavétel nemvalószínűségi, kényelmi alapon történt A minta összetételét tekintve 60%-ban férfiakból és 40%-ban nőkből állt, a résztvevők életkora 17 és 91 év közé esett (M = 53,12; SD = 14,87). A személyek fele házasságban élt (49,5%), és a sérülés előtt 76%-uk aktívan tanult vagy dolgozott. A sérülés óta eltelt idő átlagosan 8,12 év volt (SD= 7,3). Bár a kutatás az agysérültek életminőségét vizsgálta, az életminőséget 155 válaszadó értékelte, akik 62,6%-ban egészségügyi alkalmazottak, 37,4%-ban pedig a betegek hozzátartozói voltak. Kiválasztásuk feltétele volt, hogy legalább 3 hónapja ismerjék a beteget és legyen alkalmuk hosszabb időn át megfigyelni a viselkedését különböző környezetekben.

Mérőeszközök

Életminőség: Quality of Life in Brain Injury Scale (CAVIDACE, Fernández, Verdugo, Gómez, Aguayo, és Arias, 2018)

A kutatók az életminőség mérésére a specifikusan agysérültekre kidolgozott, 64 tételes CAVIDACE kérdőívet használták. A kérdőív 8 alskálára bomlik, melyek mindegyike 8 tételből áll és a Shalock és Verdugo (2002) modellje alapján azonosított alapszükségletekhez illeszkedik. Az alskálák a következőek: érzelmi jóllét, társas kapcsolatok, anyagi jóllét, személyes fejlődés, fizikai jóllét, öndetermináció, társas integráció és jogok. A tételek egyes szám harmadik személyben vannak megfogalmazva és egy 4 fokú Likert-skálán értékelik őket a válaszadó személyek (0 – soha, 1 – néha, 2 – gyakran, 3 – mindig). A kérdőív előnye, hogy a nyers pontszámok sztenderdizált pontszámokká konvertálhatóak.

Eljárás és statisztikai elemzés

A kutatók számos agysérülteket támogató rehabilitációs központtal és egészségügyi szakemberrel felvették a kapcsolatot és az érdeklődő résztvevőket telefonon vagy emailen tájékoztatták a vizsgálat menetéről. A válaszadók online vagy papír alapon tölthették ki az életminőséget mérő kérdőívet, illetve a szociodemográfiai és serüléssel kapcsolatos objektív adatokra épülő skálákat. A vizsgálat során a kutatók a teljes adatgyűjtési és adatfeldolgozási folyamatban biztosították a bizalmasságot és a résztvevők anonimitását.

Az adatelemzést az SPSS 25-ös verziójával végezték. Mivel minden változó normál eloszlást mutatott, parametrikus teszteket választottak.  Az életminőség összpontszámokat a két szintű független változók esetén független mintás t-próbával, a több mint kétszintű független változók esetén pedig egyszempontos ANOVA-val.hasonlították össze. Az életminőség szignifikáns prediktorainak azonosítása többváltozós regresszióelemzéssel történt.

Eredmények

Az életminőség kérdőív minden skáláján 0 és 24 közti pontszámot lehet elérni. Az életminőségprofilt tekintve a jogok (M = 18,89; SD = 2,96) és az anyagi jóllét (M = 18,58; SD = 3,98) területén érték el a személyek a legmagasabb értékeket, a személyes fejlődés (M = 12,34; SD = 4,62) és a társas integráció (M = 12, 35; SD = 5,58) területén pedig a legalacsonyabbakat.

Az életminőséggel kapcsolatos tényezőket vizsgálva szignifikáns különbségeket sikerült kimutatni az életminőség összpontszámokban az életkor, családi állapot, iskolázottság, előzetes foglalkoztatási helyzet, lakókörnyezet, támogatás mértéke, cselekvőképesség elvesztése, függőség elismerése és mértéke, sérülés óta eltelt idő, a sérülés helye és a poszttraumás amnézia jelenléte változók egyes szintjei között. Ezek közül a cselekvőképesség elvesztése, a függőség mértéke, a lakókörnyezet, a támogatás szintje, a sérülés óta eltelt idő és a függőség elismerése esetén közepes hatásméret mutatkozott, a többi változó esetén pedig alacsony, így kevésbé vannak hatással az életminőségre.

A többváltozós regresszió során a kutatók először mind a 12 független változót egyszerre léptették be a modellben, majd az öt szignifikánsnak bizonyult prediktort stepwise módszerrel egyesével léptették be az újabb modellekbe. Így összesen öt modellt hasonlítottak öszze, melyek közül az ötödik (F(5, 328) = 11.77, p < .001) bizonyult a legjobbnak, 15,2%-os magyarázó erővel. Ebben a modellben az életminőség öt szignifikáns, negatív prediktora a cselekvőképesség elvesztése (β = - .18, t = -3.36, p = .001), a sérülés óta eltelt idő ((β = - .14, t = -2.56, p = .008), az előzetes foglalkoztatási helyzet (β = - .16, t = -3.17, p = .002), a sérülés helye (β = - .14, t = -2.73, p = .007) és a függőség mértéke (β = - .12, t = -2.44, p = .015). Azaz a cselekvőképesség elvesztése, a nagyobb függőség, az előzetes munkanélküliség, a sérülés óta eltelt hosszabb idő és a bilaterális sérülés rosszabb életminőséget prediktál.

Diszkusszió

Az életminőség területeit tekintve a jogok és az anyagi jóllét mutatta a legmagasabb értékeket, a személyes fejlődés és a társas integráció pedig a legalacsonyabbakat. A magas értékek jól magyarázhatóak a támogató intézményekben kapott ellátással, ahol elsősorban megfelelő érzelmi, anyagi és fizikai támogatást kívánnak nyújtani a betegnek, figyelembe véve a jogait. Ezzel szemben az alacsonyabb értékek a sérülést követő korlátozottságból erednek.

A várakozásnak megfelelően a szociodemográfiai változók valóban befolyásolták az életminőséget, sajátos életproblémákra rámutatva. A csoportok között számos szignifikáns különbség mutatkozott. A fiatalabb betegeknek magasabb volt az életminősége, mint az időseké. Ez érthető, hiszen az idősebb korban szerzett sérülések lassabban és nehezebben gyógyulnak. A párkapcsolatban élőknek szintén magasabb volt az életminősége az egyedülállókhoz képest, mivel a közeli kapcsolatok erős támaszt tudnak nyújtani a betegségben. A magasabb iskolázottságúak is (középiskola, egyetem) jobb életminőséget mutattak, vélhetően azért, mert a magasabb képzettség több lehetőséget ad a munka világában. A korábbi eredményekkel összhangban (Andelic et al., 2009, 2018; Forslund et al., 2013; Jacobsson et al., 2010; Soberg et al., 2013) a sérülés előtti aktív tanulás vagy dolgozás ugyancsak magasabb életminőségmutatókat eredményezett. A függetlenül élők is jobb életminőségről számoltak be. Emellett a magasabb támogatásra való igény és a cselekvőképesség elvesztése jelentősen rosszabb életminőséggel járt. Végül, a hétköznapokban tapasztalt függőség elismerése és nagyobb mértéke a korlátozottságon keresztül vezet alacsonyabb életminőséghez.

A klinikai változókat tekintve a mostanában megsérült betegek jobb életminőséget mutattak, feltehetően azért, mert az idő múlásával romolhatnak a tünetek. Az unilaterális sérülést szenvedők életminősége magasabb volt, mivel a bilaterális sérüléseknek általában súlyosabb következményei vannak.

Bár számos változó hatással volt az életminőségre, mégis öt bizonyult szignifikáns prediktornak. A cselekvőképesség elvesztése, a nagyobb mértékű függőség, a sérülés előtti munkanélküliség, a mostanában történt sérülés és a bilaterális sérülés rosszabb életminőséget prediktált. Ezekre az aspektusoknak kell elsősorban koncentrálni a rehabilitációs programoknak az agysérültek életminőségének javítása érdekében.

A kutatásnak természetesen számos limitációja van. A keresztmetszeti elrendezés miatt valódi ok-okozati összefüggéseket nem lehetett megfogalmazni. A kényelmi, nemvalószínűségi mintavétel nem teszi lehetővé a nagyobb populációra való általánosítást. Végül, az értékelést nem a vizsgálati személyek, hanem egészségügyi dolgozók és hozzátartozók végezték, akik alul- vagy felülbecsülhették a betegek problémáit. Ez csökkenti a vizsgálat ökológiai validitását.

A jövőbeli kutatások több ponton is tovább léphetnek a jelen kutatás korlátain. Egyrészt, érdemes lenne önbeszámolós kérdőívvel mérni az életminőséget, hogy a beteg is megoszthassa a saját élményét. Más mérőeszközök alkalmazása szélesebb perspektívát adna az agysérültek életminőségéről. A longitudinális kutatások elengedhetetlenek az egyes ok-okozati viszonyok feltárása és a megfelelő terápia és rehabilitáció kidolgozása szempontjából.

A  stressz és a jóllét összefüggése a pszichológiai flexibilitással Elfogadás és Elköteleződés Terápia (ACT) során

Wersebe, H., Lieb, R., Meyer, A. H., Hofer, P., & Gloster, A. T. (2018). The link between stress, well-being, and psychological flexibility during an Acceptance and Commitment Therapy self-help intervention. International Journal of Clinical and Health Psychology, 18(1), 60–68. doi:10.1016/j.ijchp.2017.09.002 

Az összefoglalót készítette: Mezősi Daniella

Absztrakt

Háttér: Az elhúzódó stressz kimerítheti az egyén megküzdési kapacitását. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (Acceptance and Commitment Therapy, röviden ACT) olyan intervenció, amely a pszichológiai flexibilitás (röviden PF) növelése által javítja a jóllétet és csökkenti a distresszt. Jelen kutatás az intervenció során mért rugalmasság növekedésének, valamint az intervenció alatt és után mért jóllét növekedésnek illetve distressz csökkenésnek az összeüggését vizsgálja.

Módszer: A randomizált kontroll vizsgálatban 91 fő vett részt, akik a munkával kapcsolatos stressz emelkedett szintjéről számoltak be. A mérések az intervenció előtt, után, és 3 hónappal az intervenció lezárása után történtek.

Eredmények: A PF növekedése negatív együttjárást mutat az intervenció alatt mért stresszel, és pozitív együtjárást mutat az intervenció alatt mért jóllét növekedésével. Az intervenció utáni jóllét növekedéssel azonban nem kimutatható a kapcsolat, ahogy a stressz csökkenésével sem.

Konklúzió: A kutatás empirikus alátámasztást nyújt az ACT során mért stresszcsökkentés és jóllét növelés számára. Emellett hangsúlyozza a pszichológiai rugalmasság szerepét a jólléttel összefüggésben.

Bevezetés

Szinte mindannyian élünk át stresszt a hétköznapok során. A különböző stresszorok erőteljes hatást fejtenek ki a pszichológiai jóllétre. Specifikus stressz forrás például a munkahely. Egy amerikai felmérés szerint a munkavállalok 40%-a véli úgy, hogy a munkája jelentős mértékben stresszes. A munkahelyi stressz nem csak a jóllétre van hatással, hanem megnövekedett hiányzással (táppénz, szabadság) és csökkent munkahelyi teljesítménnyel jár. Az elhúzódó (prolongált) stressz pedig akár stresszhez köthető mentális zavarokhoz és szomatikus betegségekhez is vezethet. Ezek közül a leggyakoribbak a szorongásos vagy depresszív zavarok, koronaér betegségek és az alvászavarok. A prolongált stressz gyakran kimeríti az egyén megküzdési kapacitását, aki általában ekkor fordul segítséghez. Sajnos az egészségügyi intézmények nagyobb hangsúlyt fektetnek a mentális zavarok és tünetek kezelésére, mint a jóllét növelésésre. Az utóbbi időben a tudomány felismerte, hogy a mentális jóllét több, mint a mentális zavarok hiánya. A jóllét magában foglalja az emocionális, szociális és pszichológiai jóllétet is. Az emocionális jóllét jelenti a boldogság érzését és az élettel való elégedettséget. A pszichológiai jóllét nem más, mint az egyén képességeinek oprimális kihasználása, ezáltal sokszínű élet élése. A szociális jóllét pedig arra utal, hogy az egyén értékes és megbecsült tagja egy közösségnek. A jóllét protektív faktornak tekinthető a mentális zavarokra nézve. Számos kutatás alátámasztja a jóllét növelésének fontosságát az intervenciók során. Az Elfogadás és Elköteleződés Terápia (ACT) egy olyan kognitív viselkedésterápiás módszer, amely a pszichológiai rugalmasság növelését tűzi ki célként. A pszichológiai rugalmasság azt jelenti, hogy az egyén adaptívan képes alkalmazkodni számos új szituációhoz, és képes tartalmas életet élni. Mindez elfogadó/mindful attitűd által jön létre. Az ACT további fontos elemei a viselkedésváltozás, illetve az egyén képességeinek feltérképezése és kihasználása. Számos kutatás alátámasztja az ACT jóllét növelő, viselkedésváltozást előseígtő, és stressz csökkentő hatását. Jelen kutatás ACT-n alapuló önsegítő módszert alkalmazott a jóllét növelése és distressz csökkentése érdekében. A résztvevők minimum közepes erősségű distresszt éltek át munkájuk által,és az intervenció során elolvastak egy ACT-n alapuló önsegítő könyvet. A hipotézisek a következők: 1) A distressz csökkenése az intervenció alatt (intervenció előtti és utáni mérés alapján); 2) A jóllét növekedése az intervenció alatt (előtti és utáni mérés alapján), valamint után (intervenció utáni mérés és 3 hónapos utánkövetés alapján).

Módszer

Elrendezés és folyamat

Az adatok felvétele online történt, a vizsgálati csoportot az ACT-ben résztvevő személyek alkották, a két kontroll csoportot pedig a vásólistán szereplők (WL). Minden résztvevő minimum közepes mértékű stresszről számolt be. A csoportokba való besorolás random kiválasztással történt. A vizsgálati csoport ACT-n alapuló önsegítő könyvet olvasott, és hétről hétre felmérésen vett részt az olvasottak alapján. Az egyik kontroll csoport rugalmasságát (PF) hetente mérték (WL+), a másikét nem (WL-). A 6 hetes ACT intervenció után a várólistán szereplők is megkapták az önsegítő könyvet. Az intervenció lezárását követő 3.hónapban került sor az utánkövetéses vizsgálatra.

Résztvevők

A toborzás egy hírlevél segítséségvel történt, melyet egy német életbiztosítással foglalkozó vállalat továbbított mindenkinek, aki az Észlelet Stressz Kérdőíven (PSS) 17 vagy annál több pontot ért el (ez a pontszám a normatív felnőtt minta átlaga). Kizárásra kerültek azok, akik pszichoterápiában vettek részt, illetve akikre magas szuicid veszély volt jellemző (Beck Depresszió Kérdőív alapján). Összesen 133 résztvevő került be a mintába, akik közül 92 résztvevőnél mérték a rugalmasságot hetente (ACT csoport és WL+ csoport). Hiányzó adatok miatt végül 91 fő eredményei voltak értékelhetőek.

Intervenció

A résztvevők a Burnout: mit Akzeptanz und Achtsamkeit den Teufelskreis durchbrechen (Burnout:Törd meg az ördögi kört elfogadással és mindfulnessel!) című önsegítő könyvet használták. Terapeuta nem vett részt követlenül az intervencióban. A könyv 11 fejezetből áll, és az ACT folyamatait és technikáit tartalmazza. Az egyes fejezetek elolvasását követően a résztvevők gyakorlati feladatot kaptak: a könyv honlapjáról hanganyagokat tölthettek le, melyek tartalmazták az instrukciókat. 6 hét alatt dolgozták fel a teljes könyvet.

Mérés

A résztvevők intervenció előtti, utáni, és utánkövetéses mérésben vettek részt. Emellett az ACT és a WL+ csoport heti flexibilitás mérésben is részesült. Minden kérdőív kitöltése online történt. A felhasznált kérdőívek:

-          Mentális Egészség Kontinuum – Rövidített változat (MHC-SF): 14 állítás méri a jóllétet 1-6-ig terjedő Likert skálán. Tartalmaz emocionális, szociális és pszichológiai jóllétre utaló tételeket is. A magasabb pontszám magasabb jóllétet jelent.

-          Észlelt Stressz Kérdőív (PSS): 10 tételes önbeszámolós kérdőív, mely különböző szituációkban észlelt stressz szintre kérdez rá. A magasabb pontszám magasabb észlelt stressz szintre utal (0-40 pont).

-          Nyiottság és Elköteleződés Kérdőív (OESQ): 4 tétel méri a pszichológiai rugalmasság (PF) mértékét az ACT alapelveit követve. A magasabb pontszám magasabb flexibilitást indikál (0-4 pont).

Statisztikai elemzés

Az adatok elemzése az SPSS 22.0 programmal történt. A hipotézistesztelés LGM (latent growth curve model – növekedési görbe modellek) segítségével történt. Az LGM modellek alkalmasak a többszörös mérések összesítésére, és a hiányzó adatokat is képesek megbecsülni (maximum likelihood estimation– legnagyobb valószínűség becslés). Az LGM görbe nullpontja az intervenció első hetén mért rugalmasság, a görbe további értékei pedig a hétről hétre mért rugalmasság pontszámok. Ahhoz, hogy a rugalmasság változását össze lehessen hasonlítani a stressz és jóllét értékeivel a kutatás korreláció elemzést használt: a görbe együtthatóját vetették össze az intervenció előtt, után, illetve az utánkövetés során mért stressz és jóllét szinttel.  A szignifikancia szintje minden esetben .05 volt.

Eredmények

Leíró statisztika

1.      A stressz pontszámok átlaga (ACT és WL+ csoportban) az intervenció előtt 25,77; az intervenció után 19,78; az utánkövetéskor 17,51 volt.

2.      Az általános jóllét (ACT és WL+ csoportokban) az intervenció előtt 2,10; az intervenció után 2,62; az utánkövetéskor 2,89 volt.

a.       Emocionális jóllét: 2,24 -> 2,72 -> 3,16

b.      Szociális jóllét: 1,76 -> 2,29 -> 2,45

c.       Pszichológiai jóllét: 2,28 -> 2,80 -> 3,08

3.      A pszichológiai rugalmasság (ACT és WL+ csoportban) az intervenció előtt 14,91; az intervenció után 23,34; az utánkövetéskor 23,80 volt.

A minta jellemzői

A résztvevők nagy része nő volt (72%), átlag életkoruk 42,4 év (SD=9,6), 23 és 60 éves kor között. A résztvevők többsége német (97%) volt, a minta többi résztvevője osztrák vagy magyar (3%). A szocioökonomiai státusz a következő képpen alakult: 6,6% alsó, 30,8% alsó-közép, 56% közép, 6,6% felső-közép réteghez tartozott. A résztvevők 67%-a rendelkezett felsőoktatási végzetséggel, 27,5% középfokú végzettséggel, 3,3% egyéb oktatásban részesült, míg 2,2% nem részesült oktatásban.

A hipotézisek tesztelése

Az intervenció alatt: A PF emelkedése szignifikáns negatív korrelációt mutatott a stressz csökkentésre nézve. A PF emelkedése emellett szignifikáns pozitív korrelációt mutatott az általános jollét növekedésével összefüggésben, valamint a jóllét 3 komponensében külön-külön is: emocionális, szociális, pszichológiai jóllét.

Az intervenció után: A PF emelkedése nem mutatott szignifikáns kapcsolatot a stressz csökkenésével és az általános jóllét növekedésével sem. A jóllét 3 komponensére sem volt kimutatható szignifikáns hatással (emocionális, szociális, pszichológiai). A nem és az életkor nem tekinthető háttérváltozónak a flexibilitásra nézve, így ezeket a kutatás nem kontrollálta.

Diszkusszió

A hipotéziseknek megfelelően, a kutatás kimutatta, hogy a megnövekedett flexibilitás szignifikáns hatással bír a stressz csökkentésére és a jóllét növelésére, de az a hatás csak az intervenció alatt volt kimutatható, az utánkövetés során nem. Ezek az eredmények összhangban vannak korábbi kutatások eredményeivel. A jóllét erőteljes hatással bír az egyén életére, a társadalmi és gazdasági folyamatokra egyaránt. Bizonyítható, hogy a jóllét befolyásolja az egészségügyi ellátás igénybevételét, pszichoszociális alkalmazkodást, és a munkahelyi teljesítményt is. Az ACT intervenciók elősegítik a jóllét növelését.

Az utánkövetés során nem volt kimutatható változás a stressz és a jóllét szintjére nézve sem. Ez az eredmény ellentétes korábbi kutatások eredményeivel. Egy kutatásban például azt találták, hogy a megnövekedett flexibilitás az utánkövetés során is szignifikánsan növelte az általános jóllétet. Ezek a tényezők korábbi vizsgálatokat implikálnak.

Limitációk

Először is, jelen kutatás önbevallásos kérdőíveket használt, melyek nem alkalmasak a stressz és a jóllét komplex mérésére. Az önbevallásos kérdőívek és más pszichológiai mérőeszközök kombinációja bővebb betekintést nyújtana a mért változókba. Másodszor, a mintába csak közepes vagy magas szintű stresszt átélő személyek kerültek be, így az eredmények nem általánosíthatók azokra, akik alacsony szintű stresszről számolnak be. Harmadszor, a mintavétel egy biztosító társaság által történt, a populáció nem tekinthető reprezentatívnak.

A  csoportterápia hatásossága lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőknél

Bellver-Pérez, A., Peris-Juan, C., & Santaballa-Beltrán, A. (2019). Effectiveness of therapy group in women with localized breast cancer. International Journal of Clinical and Health Psychology, 19(2), 107-114.

Az összefoglalót készítette: Sift Karina Darla

Absztrakt

A mellrák nagyfokú szorongással és depresszióval jár a nőknél, emellett az életminőség is romló tendenciát kezd mutatni a diagnózist követően. Több korábbi kutatás kimutatta, hogy a csoportterápia csökkenti a depressziót és a szorongást, ráadásul az életminőségen is tud javítani. Így a jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a csoportterápia hozzájárulását az érzelmi állapothoz és az életminőség javulásához olyan nőknél, akiket lokalizált mellrákkal diagnosztizáltak és már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat. 100 felnőtt nő vett részt a kutatásban, akik nem áttétes mellrákkal lettek diagnosztizálva. Őket még két külön csoportba sorolták, aszerint, hogy melyik fajta csoportterápián vettek részt. Az értékeléshez a Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast kérdőívet és a Hospital Anxiety and Depression Scale kérdőívet alkalmazták. Az eredmények szerint szignifikáns hatása van a csoportterápiának a szorongás és depresszió csökkentésében. Az életminőség és az érzelmi jóllét is szignifikánsan javult, ráadásul ezek a hatások 3 hónappal később is megfigyelhetők maradtak.

Elméleti bevezető

A leginkább kutatott és vizsgált onkológiai megbetegedés, melynek nagy hatása van az életminőségre, az a mellrák. Általánosságban a pszichiátriai betegségek gyakorisága megnő ezeknél a betegeknél, a szorongás és a depresszió különös mértékben, ennek következtében romló tendenciát mutat az életminőségük is. Magas komorbiditást mutat a betegség a mentális distresszel is, és előfordul, hogy maga a betegség teszi fogékonyabbá az embereket a pszichológiai működészavarra.

A pszichológiai intervenciók könnyíteni tudják a betegek számára a betegség elfogadását és a kezeléssel járó megpróbáltatásokat. A kognitív-viselkedéses módszerek hatékonyak a kontroll fejlesztésében a tünetek, az érzelmi státusz és a betegséggel való megküzdés tekintetében. A terápia hatásos a szorongás és a depresszió szintjének csökkentésében is, ezzel javítva az általános életminőséget, mely eredmény hosszútávon is fennmaradhat.

A csoportos kognitív-viselkedéses terápia segít javítani a problémamegoldási stratégiákat, és az automatikus negatív gondolatok átalakítását. Rákos megbetegedések kezelésénél csökkentették a szorongást és a depressziót a relaxációs tréningek is. Ezen felül a kognitív terápia csökkenti az attól való félelmet, hogy a betegség kiújul, csökkenti a szorongást és a stresszt, növeli az optimizmust, a személyes növekedést segíti és az érzelmi jóllét érzését is növeli azoknál a nőknél, akik már túlélték a betegséget. A csoportos terápiák jótékony hatását kimutatták mint rövid-, mind hosszútávon (12 hónap). Az önértékelésre és szociális hatékonyságra épülő csoportterápiák rákos megbetegedéseknél, (így a mellrákkal küzdő nőknél is) hatékonynak bizonyultak az életminőség javítása területén.

A „supportive-expressive” (támogató-kifejező) csoportterápiák, a pozitív pszichológia és a pszicho-edukáción alapuló terápiák szintén hatásosnak bizonyult az emocionális jóllét, a szorongás- és a depresszió-szint javításánál mellrákos betegeknél. Kutatások során vizsgálták és egyben bizonyították mind a kognitív-viselkedés terápia hatékonyságát, mind a támogató-kifejező csoportterápia hatékonyságát, illetve a két fajta csoportterápia együttes használatának hatékonyságát.

A jelen kutatás célja megvizsgálni a csoportterápiák hatásosságát a lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőknél a szorongás és a depresszió csökkentése és az életminőség javítása tekintetében, az után, hogy a szükséges orvosi beavatkozásokat elvégezték. A kutatás során két különböző csoportos foglalkozást hasonlítottak össze, ebből az egyik a kognitív-viselkedéses csoportterápia, a másik pedig az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésével foglalkozó csoportterápia.

3 hipotézist állítottak fel, ezek a következők:

Statisztikailag szignifikáns különbségeket lehet találni a szorongás és a depresszió csökkentésénél és az életminőség növelésénél, azoknál a betegeknél, akik részt vettek a csoportterápiákon.

Javulást várnak a depresszió-szintben, a szorongás-szintben és az érzelmi jóllét szintjében annál a csoportnál, akik a kognitív viselkedésterápiás feltételben vesznek részt.

A pozitív hatások fennmaradását várják legalább 3 hónapos utánkövetésen keresztül, függetlenül attól, hogy melyik csoportterápián vettek részt a személyek.

Módszer

A kutatás egy kvázi-kísérlet utóteszttel, két manipulált csoporttal, kontroll csoport nélkül.

A minta 100 lokalizált mellrákkal diagnosztizált nőből állt. Az átlag életkor 49,47 év. Mindegyik résztvevő már átesett orvosi beavatkozáson, ebből 60% radikális és 40% konzervatív beavatkozáson. 51 fő vett részt az önbecsülést és szociális képességeket fejlesztő csoportban, és 49 fő a kognitív-viselkedés terápiás csoportban.

Az életminőség mérésére a „Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast” kérdőívét alkalmazták, mely a rákbetegek egészséggel kapcsolatos életminőségének mérésére alkalmas és kiegészül a mellrákkal kapcsolatos specifikus kérdésekkel. 5 alskálát tartalmaz a kérdőív, ezek: fizikai jóllét, érzelmi jóllét, funkcionális jóllét, szociális/családi jóllét és egyéb aggodalmak.

A szorongás és a depresszió mérésére a „Hospital Anxiety and Depression Scale” kérdőívet alkalmazták. Ennek a kérdőívnek a célja, hogy kiszűrjék a depresszió és a szorongás jelenlétét olyan betegeknél is, akik nem pszichiátriai ellátáson vesznek részt a kórházban. A szorongás alskála a szorongás pszichikai megnyilvánulására fókuszál, míg a depresszió alskála az anhedónia jelenségére koncentrál. A tesztfelvételt megelőző héten megjelenő tüneteket mérték a tesztekkel.

A résztvevőket kényelmi szempont alapján két csoportba osztották közvetlenül a szükséges orvosi beavatkozást követően. A bevételi kritériumok a következők voltak: betöltött 18. életév; operálható és műtéttel kezelhető; a diagnózisuk első, második vagy harmadik stádiumú mellrák; már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat; megfelelő olvasás és írás készség. Akik ezeknek a kritériumoknak nem feleltek meg, azokat kizárták (áttételes megbetegedés, komoly mentális betegség).

Mindkét intervenciós csoport 6 héten keresztül 1 héten egyszer került megrendezésre.  

Az egyik csoport az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésére koncentrált. Az első 3 óra a kognitív torzításokkal való munkáról és az önmaguk leértékelésének javításáról szólt. A második 3 óra a kommunikációról és a kommunikáció elemeinek bemutatásáról szólt, mind verbális és nem verbális szempontból. Megkülönböztettek 3 kommunikációs stílust is: asszertív, passzív és agresszív. A programokon az asszertív kommunikációt próbálták fejleszteni.

A másik csoport kognitív-viselkedésterápiával dolgozott 6 héten keresztül. 4 alkalom a kognitív stratégiák tanulására fókuszált. Ezek között szerepelt például Beck kognitív terápiája, önbemutatás tréning, McCaul elterelő technikái, gondolat-stop és stressz kezelés tréning. A fennmaradó 2 alkalommal relaxációs gyakorlatokkal foglalkoztak, mint például Jacobson progresszív izomrelaxációja, vezetett imagináció, légzéstechnikák és különböző örömteli aktivitások megtervezése.

A fent említett önértékelő kérdőívek a csoportok kezdetekor, befejezésekor és a befejezés után 3 hónappal lettek kitöltve.

A betegek informálva voltak a részvételről, amelybe bele is egyeztek. Hozzájárultak a titoktartás feltételeihez. A kutatás egy klinikai intervenciós program része volt, és a Kórházi Etikai Bizottság engedélyezte. A statisztikához ismételt méréses varianciaanalízist használtak. Nem volt adatvesztés a mérési időpontok között.

Eredmények

8 függő változót figyeltek meg a mérések során, melyek korábban már felsorolásra kerültek. Vizsgálták a változók javulását a 3 tesztfelvétel során, függetlenül a csoporttól, és később figyelembevéve azt, hogy melyik csoportban vettek részt a vizsgált személyek.

A csoporttól függetlenített vizsgálatban azt találták, hogy 5 változó szignifikáns változást mutatott. Az érzelmi jóllét nagy hatásmérettel változott a mérési időpontok között. A szorongás, a depresszió és az életminőség közepes hatásmérettel szignifikáns változást mutatott a mérési időpontok között. Kis hatásmérettel szignifikáns változás volt megfigyelhető a funkcionális jóllétnél. A fizikai jóllétnél, a szociális/családi jóllétnél és az egyéb aggodalmaknál nem kaptak szignifikáns eredményeket.

Amikor az idő múlásának és az intervenciós csoportnak az interakciója tekintetében vizsgálták a változókat csak az érzelmi jóllétnél találtak kis hatásméretű szignifikáns javulást azoknál, akik a kognitív-viselkedésterápiás csoportban vettek részt. Az önértékelés és a szociális készségek fejlesztésére koncentráló csoportban ugyan növekedett az érzelmi jóllét az idő múlásával, de nem szignifikánsan. A többi változó esetében nem volt szignifikáns különbség a két intervenciós csoport és a tesztfelvételi időpontok között.

Diszkusszió

Jelen kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a két fajta csoportterápia hozzájárulását az érzelmi állapothoz és az életminőség javulásához olyan nőknél, akiket lokalizált mellrákkal diagnosztizáltak és már elvégezték a szükséges orvosi beavatkozásokat.

Az eredmények alapján kijelenthető, hogy mindkét intervenciós csoport szignifikáns javulást okozott az életminőségben és az érzelmi jóllétben is. Az első hipotézis igazolódott, miszerint mind a szorongás, mind a depresszió csökkent a csoportterápiák végére. A terápiás csoportok között azonban nem volt szignifikáns különbség a depresszió, a szorongás és az életminőség javulásában, így elmondható, hogy mindkettő ugyanolyan eredményes.

A második hipotézis részben igazolt, mivel az érzelmi jóllétnél szignifikáns volt a javulás a kognitív-viselkedésterápiás csoportban a mérési időpontok között, viszont a depresszió-szintben és a szorongás-szintben nem találtak szignifikáns változást. Korábbi kutatások is igazolták már, hogy a lokalizált mellrák esetében az egyik leghatékonyabb technika a kognitív-viselkedésterápia, mind csoportos, mind egyéni intervenciónál.

A csoportterápiák jótékony hatása 3 hónappal a csoport befejezése után is fennmaradt a szorongásnál, a depressziónál, az életminőségnél, az emocionális jóllétnél és a funkcionális jóllétnél is. Ez az információ nagyon fontos, mivel ezek szerint a terápián bemutatott módszerek elsajátítása hosszú távon fennmarad, és napi gyakorlatba ültetve segít ezen változók javulásában. A csoportterápiák előnye, hogy költség hatékonyabbak, mint az egyéni terápiák, ráadásul csoportos jellege miatt egyfajta szociális támogatást is nyújt a csoporttagoknak.

A kutatás limitációi közé tartozik, hogy nem volt kontroll csoport, tehát nem tudhatjuk csoportterápia nélkül milyen változás várható a megfigyelt változókban, és hogy csak egyszer, 3 hónappal a csoportterápia után történik utánkövetés.

Összességében az eredmények szerint szignifikáns hatása van a csoportterápiának a szorongás és depresszió csökkentésében. Az életminőség és az érzelmi jóllét is szignifikánsan javult, ráadásul ezek a hatások 3 hónappal később is megfigyelhetők maradtak.

Kognitív viselkedésterápia hatékonysága depresszióra és szorongásra kardiovaszkuláris betegek esetén: szisztematikus áttekintés és meta-analízis

Reavell, J., Hopkinson, M., Clarkesmith, D., & Lane, D. A. (2018). Effectiveness of Cognitive Behavioral Therapy for Depression and Anxiety in Patients With Cardiovascular Disease: A Systematic Review and Meta-Analysis. Psychosomatic medicine, 80(8), 742-753.

Az összefoglalót készített: Dancsik Adél

Absztrakt:

A depresszió és a szorongás szorosan köthető a kardiovaszkuláris (Cardiovascular disease = CVD) betegséggel küszködő egyénekhez, mely befolyásolja az egyén jóllétét, illetve a betegség súlyosságát. A kutatás célja az, hogy megállapítsa, a kognitív viselkedés terápia (Cognitive Behavioral Therapy = CBT) milyen hatással bír az egyén szorongására és depressziójára, illetve megvizsgálták a CBT hatását a CVD betegek mortalitásával, betegségükhöz köthető eseményekkel és az életminőségükhöz köthető elégedettségükkel. A metaanalízisekből kiderült, hogy a CBT hatékony terápia lehet depresszióval és szorongással szenvedő embereknél, illetve a CBT szerepet játszik az életszínvonal javulásában a CVD-ben szenvedő betegeknél. Úgy tűnik, hogy a „face-to-face” CBT foglalkozások elérhetik a kívánt pozitív hatást, és ezt figyelembe kell venni a jövőbeli tanulmányok tervezésekor. Továbbá elengedhetetlen, hogy a kardiovaszkuláris kimeneteket rögzítsük annak érdekében, hogy megértsük a CBT hatását a CVD prognózisokra. A metaanlízis így tehát támogatja a módszer klinikumba való elhelyezését.

Elméleti bevezető

A kardiovaszkuláris betegségek (Cardiovascular disease = CVD) az egész világban az egyik legnagyobb mortalitással rendelkező tünetegyüttes. Bár európai nézetek úgy gondolják, hogy a depresszió és a szorongás a CVD egyik kiváltó, és egy idő után megerősítő tényezői, a mentális betegségek és a CVD közötti kapcsolatot kevesen vizsgálták. Kutatások bizonyítják, hogy a depresszió és a szorongás diszfunkcionális aktivitást hozhat létre a vegetatív idegrendszerben és a hipotalamusz-hipofízis-mellékvese tengely működésében, mely hatással van a kardiovaszkuláris rendszerre. Mozgásszegény életmód, vagy az életszínvonal gyors mértékű

megváltozása szintén nagy kockázattal járhat. Azok a páciensek, akik már eleve hajlamosabbak voltak a depresszióra, nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint társaik. Általában egy kardiovaszkuláris esemény után (gyors szívverés, infarktus, stb) az egyén fokozotabban szorongóbbnak és kétségbeesettebbnek érezheti magát, mint előtte, mely érzés jórészt megoldatlan marad. A fennmaradt szorongás és depresszió együtt negatív hatással lehet az egyén jövőjére. Éppen ezért e két tünetegyüttes kezelése pozitív hatással lehet az egyén jóllétére. A kognitív viselkedés terápia (Cognitive Behavioral Therapy = CBT) napjainkban elsődleges kezelési módszer a szorongásos és depressziós tünetek enyhítésére és megszüntetésére. A CBT közben az egyén aktív munka eredményével képes átírni a számára káros gondolatait, monitorozni önmagát, túljutni saját negatív érzelmein.

A CBT hatékonyságát vizsgáló jelenlegi áttekintő tanulmányok az implantálható kardioverter defibrillátorokkal (ICD) rendelkező betegekre korlátozódnak, amelyek a CBT (15) után a depresszió és a szorongásos tünetek 20-60% -os csökkenését mutatják, valamint a szívelégtelenségben szenvedő betegeket, akik azt találták, hogy a CBT pozitív hatással bírt mind a szorongásos, mind a depressziós tünetekre és a cardialis esemény túlélése. Ugyanakkor ezeket az eredményeket körültekintően kell kezelnünk: csak pár tanulmányt vettek fel, a beavatkozásokat összekeverték (pl. CBT +/- egy további beavatkozás), és a nyomon követés hossza is különbözött.

A CBT hatékonyságát nem értékelték CHD, akut coronaria szindróma (ACS), pitvarfibrilláció (AF) és post myocardialis infarktus (MI) betegeknél, és a szorongás kezelése a CVD-ben szenvedő betegeknél is kevesebb kutatási fókuszt kapott. Ezért ez az áttekintő tanulmány értékeli a CBT depresszió és / vagy szorongás hatékonyságát CVD-ben szenvedő betegeknél (CHD, ACS, AF vagy MI után), és megvizsgálja a CBT kardiovaszkuláris eseményekre, cardiovascularis mortalitásra, betegek elégedettségére és QoL-re gyakorolt hatását.

Módszertan

MEDLINE, PsycINFO, CINAHL, CENTRAL és egyéb alternatív forrásokat kerestek randomizált, kontrollált vizsgálatokkal (randomized controlled trials = (RCT)) és megfigyelési vizsgálatok segítségével vetették össze. Kitétel volt, hogy olyan vizsgálatokat válasszanak, melyben nyomon követés szerepel. Megfigyeléseket kellett elvégezni a coronaria szívbetegek, akut koszorúér-szindróma, pitvarfibrilláció vagy post-myocardialis infarktusos betegek körében, hogy értékelni tudják a CBT hatékonyságát a szorongásos és / vagy depressziós tünetekre. CBT terápiának (kognitív terápiának vagy viselkedési terápiának) azt tekintették ahol

a betegeket arra tanították, hogy figyelemmel kísérjék hangulatukat, azonosítva gondolataikat és viselkedési mintázataikat depressziós vagy szorongásos állapotuk fentlétekor. Azonban az olyan beavatkozások, amelyek kizárólag a kognitív terápia elveit vagy magatartási terápiát alkalmaztak, kizárták. A "harmadik hullámban" CBT-t szintén kizárták, mert egyes formák csak egy hagyományos CBT elvre összpontosítanak. Más pszichoterápiákat (pl. Kognitív analitikai terápia, pszichodinamikus pszichoterápia és interperszonális pszichoterápia) szintén kizártak. A vizsgálatokat két kritikus függetlenül ellenőrizte Cochrane Bias-eszközzel. A standardizált átlag béli különbségek összevonására véletlen effektus modellt használtak.

Eredmények

Összesen 2115 tanulmányból került hosszas és körültekintő munka során, az előbbi fejezetcímben felsorolt beválasztási és kizárási kritériumoknak megfelelően kiszűrésre 12 vizsgálat, mely cikkek fő üzenete: a CBT hatékony kezelést jelent a depresszió és a szorongás csökkentésére a CVD-ben szenvedő betegeknél, és ezeket a standard klinikai ellátásban figyelembe kell venni.

A 12 tanulmányból 8 a kutatás során a beavatkozási komponens ( milyen terápiát, módszert alkalmaztak saját vizsgálatukhoz) CBT volt, a másik 4 tanulmány a CBT fő alapjain nyugodott. 3 tanulmányban ajánlottak fel összesen antidepresszáns szereket. A CBT-t végző szakemberek többnyire pszichológusok, pszichiáterek, majd egészségügyi gondozók és betanított nővérek voltak.

A követés során a depresszió (SMD -0,35, 95% CI -0,52 - -0,17, p <0,001, I2 = 59%) és a szorongás (SMD -0,34, 95% CI -0,65 -0,03, p = 0,03, = 71%) szignifikánsan alacsonyabb volt a CBT betegeknél a kontrollhoz képest. A mentális egészségi állapot változása (QoL, SF-12) szignifikánsan nagyobb volt a CBT-betegeknél a kontrollokhoz képest (MD 3,62, 95% CI 0,22-7,02, p = 0,04, I2 = 0%). RCT A CBT és a kontroll csoport között nem volt különbség a betegek elégedettségében és a szív- és érrendszeri eseményekben. Az e metaanalízisbe bevont vizsgálati jelentések közül a kardiovaszkuláris mortalitásra vonatkozó adatokat nem jelentették. A kliensek elégedettségét mutatott összesített pontszámok alapján nem találtak egyértelműen szignifikáns eredményt (SMD 0.11, 95% CI -0.29 to 0.51, p= 0.28, I2= 16%).

Megvitatás

Ez az első szisztematikus áttekintés és meta-analízis, amely kifejezetten vizsgálja a CBT szorongásra és depresszióra gyakorolt hatását a CHD, ACS, AF és MI-utáni betegeknél.

A CBT szignifikánsan csökkentette a depressziót és a szorongást a kontroll csoportnál azonban nem találtak ilyen eredményeket. Az összevont szorongásos követési eredményekben azonban jelentős heterogenitás volt jelen, ezért ezeket az eredményeket körültekintően kell értelmeznünk. A CBT jelentősen csökkentette a depresszió mértékét a nyomon követésnél, a kontroll csoporthoz képest. Azonban nem volt szignifikáns különbség a CBT és a kontroll betegek között a szív- és érrendszeri események, illetve a betegek elégedettsége tekintetében. Ez részben a rendelkezésre álló adatok hiányának tulajdonítható. A depresszió és a szorongás szignifikánsan csökkent minden követési ponton.

Az ún. „face-to-face”, tehát személyes CBT előnye jelentős mértékű lehet így ezt a jövőben mindenképp számításba kell vennünk. Bár virtuális, videobeszélgetés útján történő CBT terápiákat még nem vizsgáltak, feltételezhető, hogy hatásuk kevésbé pozitív, mint a személyes terápiák. Ettől eltérően ez egy izgalmas jövőbeli kutatási terület.

A rövid távú követés eredményeként a depresszió csökkenése volt a legfeltűnőbb eredmény, ami azt sugallja, hogy a pszichológiai jóllét megtartásához hosszabb CBT tanfolyamokra lenne szükség. A szorongásos tünetek azonban leginkább a hosszú távú után követés során javultak. Ez a terápia befejezésével kapcsolatos fokozott szorongással magyarázható.

Az eredményekből egy valami biztosra kimondható: a hosszú távú követés hatásosabb lehet a CBT által a szorongásra és depresszióra kifejtett hatások azonosítására.

Összefoglalva, ez a metaanalízis támogatja a CBT hatékonyságát a szorongás és depresszió csökkentésében és az életszínvonal javulásában a CVD-ben szenvedő betegeknél, támogatja azt a nézetet, hogy e terápiát a klinikusoknak figyelembe kéne venniük. Azonban az eredmények értékelésénél figyelembe kell vennünk a vizsgálatok heterogenitását és a köztük lévő különbségeket. Úgy tűnik, hogy, a „face-to-face” (személyes) CBT foglalkozások elérik a kívánt pozitív hatást, és ezt figyelembe kell venni a jövőbeli tanulmányok tervezésekor. Továbbá elengedhetetlen, hogy a kardiovaszkuláris kimeneteket rögzítsük annak érdekében, hogy megértsük a CBT hatását a CVD prognózisokra.

Pozitív és negatív mentális egészség az emberi élettartam során: kultúrák közötti összehasonlítás

Schönfeld, P., Brailovskaia, J., Margraf, J.  (2017). Positive and negative mental health across the lifespan: A cross-cultural comparison. International Journal of Clinical and Health Psychology. 17, 197-206.

Fordította: Csikós Nóra

Absztrakt:

Célkitűzés: Először is, a teljes mentális egészség dimenziója lefedi a pszichopatológiai tünetek előfordulását (negatív mentális egészség), illetve a szubjektív jól-lét magas fokát is (pozitív mentális egészség). Ebben a vizsgálatban tehát, a mentális egészség mutatóinak a vizsgálata volt a cél a teljes élettartamot lefedve, kulturális összehasonlításban. A következő indikátorok kerültek be a kutatásba: resiliencia, társas támogatás, pozitív és negatív mentális egészség, valamint az alábbi skálákon is mértek: depresszió, szorongás, stressz. Mindezt három ország (Németország, Oroszország, Egyesült Államok) nemzetileg reprezentatív mintáján összesen N = 6.303 főn, 18 évestől 100. 

Eredmények: Az eredmények eltéréseket mutattak a különböző kulturáknál: a német mintán az idősebb generáció inkább tapasztalt meg pozitív mentális egészséget, mint negatívat, míg az orosz mintán ez pont fordítva igaz, az idősebbek inkább éltek meg negatív mentális egészséget, mint pozitívat, összehasonlítva a fiatalokkal. Az USA-ban magasabb volt a pozitív mentális egészség aránya az idősebbeknél, de a kornak nem volt hatása a negatív mentális egészség szintjére. Ezek alapján elmondható, hogy a jól-lét korral való összefüggése igencsak kultúrafüggő.

Elméleti bevezető:

A mai definíciónk a mentális egészségre nem csak a betegségek, avagy pszichopatológiai tünetek hiányát emeli ki, hanem egy összetett jelenséget ért alatta, melynek része a fizikai, pszichológiai és társas jól-lét is (WHO, 2001). Ebből kiindulva, megnövekedtek a pozitív mentális egészségre (röviden: PMH) vonatkozó kutatások is, és így ma már lehet konceptualizálni, hogy a PMH alatt az általános emocionális, lelki, és társas jól-lát magas fokát értjük, ötvözve a magasan funkcionálással az élet eltérő területein. Valamint úgy tűnik, hogy a PMH és a negatív mentális egészség (röviden: NMH) két teljesen különböző, de egymással részben korreláló faktor. Az utóbbiról több kutatás is alátámasztotta, hogy a magasabb szintjével együtt járnak olyan pszichopatológiai tünetek és zavarok megjelenése, mint a depresszió, szorongás, és a túlzott mértékű distressz.                                               Az Egészségügyi Világszervezet (röviden: WHO) adatai szerint, a társadalom progresszíven idősödik, azaz nő a mentális jól-lét szintje. Ennek egyik oka lehet az, hogy az öregedéssel együtt jár a megemelkedett társas támogatás (pl. idősek otthona). Mind emellett, kevés olyan kutatás van jelenleg, mely az öregedés befolyásoló hatását vizsgálná, és a már létezőek sem feltétlenül mutatnak azonos eredményeket, pl. egy amerikai vizsgálat szerint az érzékelt társas támogatásnak nagyobb szerepe van a PMH-ban fiatal generációknál, mint az idősebbeknél. Továbbá, a reziliencia magasabb foka is előnyösnek mutatkozik abban, hogy összességében jobb legyen a mentális egészségünk, pl. hogy adaptívabban tudjunk funkcionálni. Ám, ahogy az előző esetben is, a kor hatása a rezilienciára egyelőre nem teljesen egyértelmű jelen tudományos eredmények alapján, ugyanis kultúrától függően eltérő kifejletek születtek. Általánosságban, a nyugati országokban készített felmérések azt a feltételezést támasztották alá, hogy a PMH növekszik az öregedéssel, de ezzel ellentmondó adatok is vannak, melyek inkább jöttek keleti, avagy a 20. század során „problémásabb” országok vizsgálataiból, a fiatalabb felnőtt generációk inkább mutattak jobb értékeket PMH tekintetében, mint az idősebbek. Ezen inkonzisztens eredmények miatt, a jelen vizsgálat kutatói megkérdőjelezték a globális validitását annak az állításnak, miszerint az idősödés progresszíven járul hozzá a mentális jól-léthez.                                                                                                                         Jelen vizsgálat célkitűzése az volt, hogy a benne szereplő kultúrákban ugyanazokat a skálákat használják a PMH, NMH, társas támogatás, és reziliencia mérésére. Hipotézisük az volt, hogy azon országokban (jelenesetben Oroszországban) ahol jelentős politikai átalakulás folyt vagy folyik, a fiatalabb generációknak inkább lesz magasabb a PMH-juk, mint az időssebeknek, illetve, hogy a nyugati országokban (Németország, USA) a kor pozitívan korrelál a magasabb PMH-val, esetleg fordított U-alakot vesz fel, ha a legidősebbeknél újfent alacsonyabb lesz a PMH. Ez összhangban van a jelen állásponttal.

Módszer:

Minta és mintavételi eljárás: Az adatokat a Bochum Optimizmus és Mentális Egészség (rövidítve: BOOM) vizsgálat szolgáltatta, melynek célja az volt, hogy feltárja a protektív és rizikó faktorait a pozitív és negatív mentális egészségnek, kereszt-kulturálisan. mindebben három ország solgáltatott, mintát, összesen N = 6.303 főt, melyből a német minta N = 1.031, az orosz N = 2.485, az amerikai N = 2.787 főt adott. Az adatfelvétel 2012 novembere, és 2014 februárja között zajlott, szisztematizált mintavételi eljárásokkal, melyek során a résztvevőknek Németországban részt kellett venniük egy face-to-face interjún, online interjún és online kérdőívek kitöltésében. Ez Oroszo.-ban, és az USA-ban annyiban változott, hogy telefonos interjúk voltak.      

Eszközök: Depression Anxiety and Stress Scales (DASS-21; Lovibond & Lovibond, 1995): a NMH mérésére használták, mivel a pszichológiai distressz faktorok széles skáláját lefedi. 4 fokú Likert skálával dolgozik, ahol a résztvevőknek negatív érzelmi állapotokat kell pontozni, az elmúlt egy hétre vetítve.                                                                                                        

Positive Mental Health Scale (PMH; Lukat, Margraf, Lutz, van der Veld, & Becker, 2016): a PMH mérésére használták, szintén 4 fokú Likert skálával dolgozik. 9 állítást tartalmaz, melyek az általános pszichológiai funkcionálást hivatottak felmérni.                                

The shortened Resilience Scale 11 (RS-11; Schumacher, Leppert, Gunzelmann, Strauß, & Brähler, 2005): 11 állítást tartalmaz, mely 7 fokú Likert skálán méri a rezilienciát. 

Questionnaire Social Support (F-SozU K-14; Fydrich, Sommer, Tydecks, & Brähler, 2009): A társas támogatás mértékét volt hivatott mérni a vizsgálat során. Az egyén által szubjektíven tapasztalt és anticipált társas támogatást méri 14 itemmel, mindegyiket 5 fokú Likert skálán. Összességében, ennek, és a fentebb felsorolt kérdőíveknek is kiemelten jók a pszichometriai mutatóik.                                                                                                                  

Statisztikai elemzés: A kategorikus változóknál abszolút gyakoriságot használtak, a folytonos változóknál pedig átlagot és szórást az elemzések során. Polinomiális regressziós modelleket használtak a kor, mint prediktív értékű változó a PMH, reziliencia, társas támogatás, NMH, és az ehhez köthető alskálák (depresszió, szorongás, stressz), mint függő változókra gyakorolt hatásának felmérésére.

Eredmények:

A német mintán végzett számításokalapján, a kornak valóban van szignifikáns, pozitív hatása a PMH-ra, ez a hatás pedig U-alakot mutat, ugyanis a középkorú emberek mutatnak némi hanyatlást, ami idősebb korban újra emelkedik. Emellett, a reziliencia és a társas támogatás hatása is szignifikáns, szintén U-alakú a megjelenése. A szociodemográfiai mutatók kontrollálása után a NMH is szignifikáns lett a modellben, fordított U-alakot felvéve, vagyis a szintje idősebb korban újra csökkent egy előzetes emelkedés után. A depresszió, stressz és szorongás alskálákon a kor negatív lineáris hatást mutatott, vagyis ezen mutatók szintje csökken idősebb korban. 

Az orosz mintában a PMH szintje a kor előrehaladtával folyamatosan csökken, legmagasabb a fiatal felnőttek körében, legalacsonyabb az idősebb generációknál. A kornak ebben a mintában nem volt szignifikáns hatása a rezilienciára. Azonban volt a társas támogatásra, ahol negatív irányt mutatott, ami azt jelenti, hogy a növekvő korral csökkent a társas támogatás mértéke. Az NMH tekintetében, a kor lineáris pozitív hatást mutatott, továbbá a nem, és az iskolai végzettség is. Vagyis, a nők, és az alacsonyabban iskolázottaknak inkább volt magasabb az NMH szintjük.                         

Az amerikai minta megint egy eltérő mintázatot mutatott. A PMH esetében a kornak itt is szignifikáns pozitív, lineáris hatása volt, valamint szignifikáns volt a reziliencia, és a társas támogatás tekintetében is, ezeknél azonban már fordított U-alakot mutatnak az eredmények. Az NMH esetében a modell szignifikáns volt ugyan, de a kornak nem volt prediktív hatása, csupán a nemnek, és az iskolai végzettségnek. Itt a férfiaknál, és a kevesebb végzettséggel rendelkezőknek esetében volt magasabb az NMH. Az alskálák közül egyedül a depresszióra volt a kornak negatív lineáris hatása, vagyis a depresszív tünetek csökkentek az idősebb generációknál.

Diszkusszió:

A jelen vizsgálatban a kor hatásait kívánták mérni a PMH, NMH, reziliencia, és társas támogatás tekintetében, valamint a depresszió, szorongás, stressz alskálákra is kiterjedve. A teljes mintát három eltérő nemzet résztvevői adták, név szerint Németo., Oroszo. és az USA. A cikk írói egy kereszt-kulturális vizsgálatot terveztek meg, abból kiindulva, hogy a kor a különböző kultúrákban eltérően hathat a fentebb említett változókra, és ezt a feltevést alá is támasztották. A kutatás erősségei közé tartozik, hogy a teljes élettartamot igyekeztek lefedni, illetve, hogy ugyanazokat a skálákat használták mindhárom minta esetében. Az eredmények alapján elmondható, hogy Oroszországban a kor előrehaladtával csökkent a pozitív mentális egészség és jól-lét szintje, a legmagasabban pedig a fiatal felnőttkor időszakában figyelhető meg. Ezzel ellentétesek a német és amerikai eredmények, melyek azt mutatják, hogy a korral növekszik a PMH, és a jól-lét szintje, bár tapasztalható némi csökkenés az élettartam közepén. Ha ehhez hozzátesszük a negatív mentális egészségről találtakat, akkor elmondható, hogy az oroszok idősödve inkább a magasabb NMH felé tendálnak, és alacsonyabb PMH-t mutatnak, addig a német és amerikai mintában magasabb a PMH, mint az MNH szintje idősebb korban.   A reziliencia tekintetében, mely köztudottan egy fontos faktora a jól-létnek, a német és amerikai minta itt is hasonlóságokat mutatott, mely szerint a legalacsonyabb szintje ennek a mutatónak a középkorúaknál tapasztalható,de időskorban újra magas lesz. Ezzel ellentétes az orosz minta, ahol a kornak nincs prediktív hatása a rezilienciára. A társas támogatás esetében, mely egy a mai napig nem jól feltárt faktora a mentális jól-létnek, szintán eltérések voltak tapasztalhatók. Németo.-ban magasabb volt az idősebbek esetében, míg Oroszo.-ban alacsonyabb, összehasonlítva a fiatal felnőttekkel. Az USA-ban a legalacsonyabb szintet a középkorúak mutatták, de idősebb korban itt is emelkedés figyelhető meg. Összességében elmondható, hogy a mentális jól-lét függvénye a kultúra, és ez által valószínűleg gazdasági, történelmi, ellátórendszerbeli különbségek is.