Reproduktív egészség edukáció és  szexuális kockázatvállalás veszélyeztetett serdülő lányoknál és fiatal felnőtt nőknél

Ancheta, R., Hynes, C., Shrier, L.A. (2005). Reproductive Health Education and Sexual Risk Among High-Risk Female Adolescents and Young Adults. Journal of Pediatric and Adolescent Gynecology, 18, 105-111.

Az összefoglalót készítette: Bán Judit

A szexuális felvilágosításról általában

A reproduktív egészséggel kapcsolatos edukáció fontos szerepet tölt be a szexuális kockázatvállalás csökkentésében, így a nem kívánt terhesség, az AIDS és egyéb, szexuális úton terjedő betegségek elkerülésében is. Az edukáció forrásai lehetnek formális intézmények (iskola, vallási közösség) csakúgy, mint a szülők, a kortársak vagy éppen a média (Andre, Dietsch és Cheng, 1991). A leggyakrabban érintett témák a HIV, a szexuális úton terjedő fertőzések, a fogamzásgátlás, a menstruáció, az abortusz, a szexuális orientáció és a szüzesség (Darroch, Landry és Singh, 2000). A szexuális edukációban részt vettek nagyobb arányban használtak fogamzásgátlókat az első együttlétkor, kisebb eséllyel estek teherbe, később kezdtek el szexuális életet élni, és akkor is kisebb gyakorisággal, és kevesebb partnerrel. A gyakran megfogalmazott félelmekkel ellentétben a szexuális edukációs programok nem növelték a fiatalok szexuális aktivitását (Kirby, 2002).

Az iskolai és a szülői felvilágosítások legtöbbször a fogamzásgátlásra és a szexuális betegségekre fókuszálnak. Az iskolai felvilágosító programok hatására bővül a fiatalok ismerete a fogamzásgátlásról és nagyobb gyakorisággal használnak ilyen eszközöket. Ezzel szemben a szülők által nyújtott felvilágosítás nem mindig jár viselkedésváltozással. Kulcsszerepe van a fiatalok és a szülők közötti kommunikáció minőségének. Azok a fiatalok, akik úgy érzik, hogy sok mindent szabadon és rendszeresen meg tudnak beszélni a szüleikkel, később kezdnek el szexuális életet élni, kisebb mértékben jellemző rájuk a szexuális kockázatvállalás, és kisebb arányban esnek teherbe (Dilorio és Kelly, 1999).

Azon túl, hogy a fiatalok milyen felvilágosításban részesülnek, fontos kérdés az is, hogy ezt mikor kapják. Felmérések alapján elmondható, hogy a serdülők egynegyede már túl volt első szexuális élményén, mikor felvilágosítást kapott (Lindberg, Ku és Sonenstein, 2000). A szülők részéről meghatározó az, hogy a szülő mit gondol a gyermeke és kortársai szexuális aktivitásáról. Sokan csak akkor vetnek fel szexuális témákat, amikor már úgy sejtik, a gyermekük érintett. Illetve megfigyelhető az is, hogy az általános szexuális felvilágosítást a speciálisabb kérdések, például a fogamzásgátlás témája váltja fel, amikor a serdülő szexuálisan aktívvá válik (Raffaelli, Bogenschneider és Flood, 1998).

A szerzők célja feltérképezni, hogy azok a szexuálisan kockázatvállaló aktív fiatalok, akiket szexuális úton terjedő betegségekkel kezelnek, milyen felvilágosításban részesültek: kik vállalták a szexuális edukációikat, milyen témákat érintettek, mikor kerül sort rá.

A kutatásról

A vizsgálatban olyan serdülő lányok vettek részt, akik gombás fertőzéssel vagy medencegyulladással kezeltek egy helyi kórházban, és nem voltak terhesek. A 123 lányt egyéni interjú keretein belül kikérdezték a demográfiai jellemzőikről (kor, etnikai csoport), iskolai teljesítményeikről, valamint kitöltettek velük egy önbevalláson alapuló kérdőívet.

A 62 tételes kérdőív a szexuális edukáció jellemzőire, a kockázatvállaló viselkedésre és a szexuális egészségről való tudásra kérdezett rá.

Négy item kérdezett rá arra, hogy kitől, miről és (az első szexuális együttlétükhöz képest) mikor kaptak felvilágosítást. 15 item azt mérte fel, hogy mennyire vannak tisztában a szexuális úton terjedő betegségekkel és az óvszer szerepével. 10 item az óvszerhasználattal kapcsolatos attitűdökre kérdezett rá (O’Donnel, San Doval és Duran, 1995). Ezek mellett öt kérdés vonatkozott arra, hogy a vizsgálati személy mennyire képes érvényesíteni az akaratát az óvszerhasználattal kapcsolatban a partnerével szemben. A kérdések egy csoportja a szexuális kockázatvállaló viselkedést mérte fel, úgymint az első együttlét idejét, az eddigi partnerek számát, az óvszerhasználat gyakoriságát.

Eredmények

A kitöltő fiatalok átlagéletkora 17 év volt, első szexuális együttlétükre átlagosan 15 évesen került sor.

A válaszadók 81%-a számolt be arról, hogy szülei szexuális felvilágosításban részesítették, melynek leggyakrabban a menstruáció és a terhesség volt a témája, majd kisebb gyakorisággal a szexuális úton terjedő betegségek és a fogamzásgátlás.

Szinte az összes kitöltő (95%) részesült szexuális felvilágosításban formális keretek között, átlagosan 12 évesen. Itt leggyakrabban a szexuális úton terjedő fertőzésekről és a terhességről esett szó, kevésbé gyakran a fogamzásgátlásról és a menstruációról. Az összesített válaszok alapján az iskolai felvilágosításra két évvel az első szexuális aktus előtt került sor, de a válaszokat nagy szórás jellemzi. Van, aki tíz évvel a felvilágosítás után, de van olyan válaszadó is, aki hat évvel a felvilágosítás előtt vált szexuálisan aktívvá. Összességében a fiatalok negyedénél (26%) elmondható, hogy „elkéstek ” a szexuális felvilágosítással.

A válaszadók egynegyede minden alkalommal, míg ugyanennyi lány sohasem használt még óvszert. Az elemzések alapján az óvszerhasználattal kapcsolatban áll, hogy a fiatal részesült-e szülői és formális felvilágosításban, illetve hogy ez megelőzte-e az első szexuális együttlétét. Azzal, hogy egy lány mennyire képes érvényesíteni az akaratát az óvszerhasználattal kapcsolatban, érdekes módon a formális felvilágosítás során érintett témák állnak összefüggésben. A szexuális partnerek számát tekintve nagyon fontos az időzítés: úgy találták, hogy ha a felvilágosítást megelőzte az első együttlét, több partner volt jellemző a fiatalokra. Érdekes eredmény, miszerint azok a fiatalok, akiket felvilágosítottak a szüleik, 66%-kal több szexuális partnerről számoltak be.

Megbeszélés

A szerzők az eredményeik alapján kiemelik a felvilágosítás időzítésének fontosságát. Úgy látják, hogy minél több idő telik el a felvilágosítás és az első együttlét között, a fiataloknak annál több lehetősége van tudásként beépíteniük az ott elhangzottakat.

A szülői felvilágosítás és a partnerszám közötti kapcsolatot azzal magyarázzák, hogy a szülők hajlamosabbak akkor a szexuális egészségről beszélni, amikor azt tapasztalják, hogy a gyermekük már szexuálisan aktív. Emellett a serdülők közül is azok lehetnek hajlamosabbak ilyen témájú beszélgetést kezdeményezni, akik már érintettek. Ugyanakkor a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a jelenlegi vizsgálat csupán keresztmetszeti, ezért nem alkalmas ok-okozati viszonyok megállapítására.

A szexuális felvilágosításban kulcsszerepe lehet annak, hogy a szülő hogyan látja a gyermekét, mit tud a szexuális aktivitásáról, és milyen a köztük lévő kapcsolat. A korábbi kutatások főleg az anya-lánya viszonyt emelik ki, amely, ha megfelelő, összefüggésben áll az első szexuális együttlét későbbre tolódásával, a fiatalkorú terhességek kisebb gyakoriságával és a fogamzásgátlók gyakoribb alkalmazásával (Sieving, McNeely és Blum, 2000).

Az eredmények nyomán érdekes módon az rajzolódik ki, hogy a gyakoribb óvszerhasználat inkább a fogamzásgátlással, terhességgel kapcsolatos felvilágosításokkal áll kapcsolatban, mint a szexuális úton terjedő betegségekről való tudással. Ebben a specifikus csoportban, ahol minden válaszadó valamilyen szexuális úton terjedő fertőzésben szenved, talán nem meglepő, hogy a szülőkkel való beszélgetések során erre a témára került a legkevesebbszer sor. Így szükségesnek látszik az, hogy a szülők hozzájárulása nőjön az óvszerhasználat és a biztonságos szexuális élet támogatásában.

A vizsgálat korlátai

Kiemelendő, hogy a vizsgálat egy specifikus populáció viszonylag alacsony elemszámú csoportjával foglalkozott, így az eredmények nem általánosíthatók például az egészséges serdülőkre, a fiúkra vagy a más etnikai csoportba tartozókra.

Az eredményeket értékét befolyásolhatja az is, hogy a felmérés során önbevalláson alapuló kérdőíveket használtak. Így a társas kívánatosság és az emlékezeti torzítások is módosíthatták a válaszokat.

Szem előtt kell tartani még azt is, hogy a kérdőívben csak a legelső felvilágosításra kérdeztek rá, és nem mérték azok minőségét, hosszát, vagy az elsőt követő alkalmakat. Emellett probléma lehetett a válaszadóknak az első szülői felvilágosító beszélgetés időpontjának meghatározása is, hiszen az nem köthető formális keretekhez.

A szülői és az iskolai felvilágosítások mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a kortársak hatását sem, amelyet ebben a vizsgálatban nem mértek.

Javaslatok

A szerzők úgy látják, hogy a szülői és az iskolai felvilágosítást kiegészíthetné illetve frissíthetné az orvosok által nyújtott felvilágosítás is. Ők nemcsak a serdülőknek tudnának így segíteni, hanem támogatnák a szülőket is ebben a feladatban, hiszen a vizsgálat megmutatta, hogy sok múlhat a szexuális felvilágosítás megfelelő időzítésén és tartalmán.

A Suboxon fenntartó kezelés korai tapasztalatai Magyarországon

Zsolt Demetrovics, Judit Farkas, József Csorba, Attila Németh, Barbara Mervó,

János Szemelyácz, Enikő Fleischmann, Ákos Kassai-Farkas, Zsolt Petke, Tibor

Oroján, Sándor Rózsa, Péter Rigó, Sándor Funk, Máté Kapitány, Anna Kollár,

József Rácz (2009) Early experiences with Suboxon maintenence therapy in Hungary. Neuropsychopharmacologia Hungarica 11(4).

Az összefoglalót készítette: Kertész Máté

Bevezető

A 2008-as magyarországi epidemiológiai vizsgálatok adatai szerint a kezelésre jelentkező drogbetegek 17%-a intravénás opiát (tipikusan heroin) használó volt.

Az (agonista) fenntartó kezelések célja az olyan közegészségügyi kockázatok csökkentése, amelyek az intravénás heroin használattal járnak együtt (HIV, Hepatitis C fertőzés, a bűnözés, túladagolás), valamint a használók életminőségének, fizikai és mentális egészségének javítása.

Bár Magyarországon széles körben elterjedt a metadon fenntartó kezelés, 2007-ben elérhetővé vált a Suboxon nevű nyelvalatti tabletta, amely 4:1 arányban tartalmaz buprenofint (opiát agonista) illetve naloxont (opiát antagonista).

Szakirodalmi adatok alapján hatékonyabb szernek tűnik, mint a metadon, mivel kevésbé euforizáló és szedáló hatású, nincs mellékhatása (túladagolás), illetve a terápia során az intravénás heroin használat mennyisége szigifikánsan csökken.

Kedvező tulajdonságai miatt az első számú szubsztituciós szerként tartja számon a szakirodalom.

Fentiek ellenére meglehetősen kevés vizsgálat készült a terápia hatékonyságáról. A kutatás célja a Magyarországon újonnan bevezetett Suboxon terápia monitorozása és értékelése volt.

Módszer

Minta, kezelési protokoll

A vizsgálat 2007. november és 2008. március között zajlott. 80 opiátfüggő került be a mintába: 55 férfi (68,8%) és 25 nő (31,2%). Az átlagéletkor 30,2 év (SD=5,48 év).

A terápiát a Suboxone terápia protokolljának iránymutatásai alapján vezették az orvosok. Az optimális dózis megválasztása is az ő feladatuk volt – ez jelen minta esetében átlagosan 19,3 mg (SD=5,3 mg) volt.

A vizsgálat első 30 napjában a résztvevőknek naponta kellett megjelenniük a kezelés helyszínén, ezt követően két vagy három naponta, két hónapot követően pedig hetente.

Mérőeszközök, eljárás

• Addikció Súlyossági Index (ASI)
• SCID-I, SCID-II
• Cloninger-féle Temperamentum- és Karakter kérdőív
• Megküzdési Módok Kérdőív
• retrospektív ADHD kérdőív
• Heroin Sóvárgás Kérdőív
• Beck Depresszió Kérdőív
• Hamilton Depresszió Skála
• Spielberger-féle Állapot- és Vonásszorongás Kérdőív
• Hamilton Szorongás Skála
• WHO Jól-lét Kérdőív
• Észlelt Stressz Kérdőív (PSS)

A hat hónapig tartó kezelés során négyszer vették fel a felsorolt kérdőíveket a résztvevőkkel: a kezelésbe lépés előtt közvetlenül (T₀), 1 hónap után (T₁), 3 hónap után (T₂), végül 6 hónap után (T₃).

Eredmények

A 80 résztvevőből 18 személy (22,5%) az első hónapban, 13 személy (16,3%) az első és harmadik hónap közötti időszakban, 17 személy (21,3%) a harmadik és hatodik hónap közötti időszakban esett ki a vizsgálatból – összesen 32-en (40%) vitték végig a hat hónapos programot. A kiesést legmagasabb arányban az első héten figyelték meg: 12 személy (15%) hagyta abba a kezelést.

Az adatokat egymintás t-próbákkal elemezték. Az ASI mind a hét alskáláján szignifikáns pozitív változást mutattak ki az első hónapot követően. Az ezt követő időszakban azonban nem találtak további szignifikáns eltérést az eredményekben. Ugyanez a mintázat figyelhető meg a további mérőeszközök szorongás, hangulat és stressz skáláin – az első hónap szignifikáns javulást mutat, a következő időszak azonban nem mutat szignifikáns változást. A jól-lét és a sóvárgás értékek szintén a fenti mintázatot mutatták.

A kezelésben maradást befolyásoló tényezők feltárásához lineáris regresszió elemzést végeztek a szerzők. Kimeneti változó a kezelésben eltöltött hetek száma volt, az összes mért adat pedig a lehetséges prediktor változó. Három faktort találtak, amely magyarázhatja a kezelésben maradást: magasabb észlelt stressz a PSS skálán, alacsonyabb gyermekkori hiperaktivitás, kevésbé kedvező jogi státusz. A modell a variacia 24,7%-át magyarázza.

Megbeszélés

A kezelésben maradást a magasabb észlelt stressz, alacsonyabb mértékű gyermekkori hiperaktivitás és a több jogi probléma faktorokkal magyarázzák. További elemzések alapján úgy tűnik, hogy depresszív tünetek, amelyek a modellben nem jelentek meg mint prediktor változók, szoros kapcsolatban állnak az észlelt stresszel. Az észlelt stressz, a depresszió és az opiát függőség kapcsolata jól ismert, ahogyan a depresszív tünetek csökkenése a fenntartó kezelések során.

Az eredmények alapján megállapítható továbbá, hogy a pszichoszociális intervenciók növelhetik a kezelésben maradást esélyét. Ez az eredmény erősíti a WHO azon javaslatát, amely szerint a farmakoterápiának legalább minimális mértékű pszichoszociális támogatással kell kiegészülnie. Különösen fontos lehet ez az első hónapot követő időszakban, ahol a korábbi nagymértékű pszichés javulást nem követi hasonló pozitív változás.

A Suboxon terápia tehát ígéretes lehetőségnek látszik, ám fontos megemlíteni, hogy a résztvevők 60%-a nem fejezte be a programot, legtöbbjük már az első hét folyamán kiesett. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a kezelés első hete különösen kritikus időszak a páciensek számára, elsősorban az elvonási tünetek jelentkezése miatt. A megfelelő támogatás biztosításával - amely felkészít az elvonási tünetek jelentkezésére és hangsúlyozza azok átmeneti jellegét – növelhető a hosszú távú kezelésben tartás valószínűsége. 

Szerep-stressz  és személyes erőforrások a betegápolásban: Egy keresztmetszeti kutatás a kiégésről és az elkötelezettségről

Garrosa, E., Moreno-Jiménez, B., Rodrígez-Muñoz, A., Rodrígez-Carvajal, R.: Role stress and personal resources in nursing: A cross-sectional study of burnout and engagement. International Journal of Nursing Studies, 48 (2011) 479–489.

Az összefoglalót készítette: Sagmeister Virgínia

Jelen kutatás spanyol betegápolók önkitöltős kérdőívekre adott válaszai alapján vizsgálta, hogyan játszanak szerepet a személyes erőforrások és a szerep-stressz a kiégésben, illetve a munkahelyi elkötelezettségben. Már több korábbi kutatás alátámasztotta, hogy a szerep-stressz a kiégés egy fontos prediktora, de azt még korábban nem vizsgálták, hogyan hat ez a stresszor a munkahelyi elkötelezettségre. Az elkötelezettséget a szerzők olyan pozitív motivációs konstrukcióként definiálják, melynek három fő összetevője az életerő, odaadás és bevonódás. A kiégést szintén három összetevővel, az érzelmi kimerültséggel, a teljesítmény csökkenésével, valamint a deperszonalizációval vizsgálták.

A kutatás elméleti hátterét a munkahelyi követelmény-erőforrás modell (a továbbiakban JD-R, azaz job demands-resources modell) adja. A JD-R modell szerint a munkahelyi követelmények (pl. magas követelmények, érzelmileg terhelt interakciók a betegekkel) és erőforrások (pl. személyes fejlődés, tanulás) meghatározóak az alkalmazottak jól-létének szempontjából. Korábbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a munkahelyi követelmények inkább a kiégéssel, míg a munkahelyi erőforrások főként az elkötelezettséggel mutatnak kapcsolatot. A követelmények és az erőforrások megléte általában negatívan korrelálnak egymással, mivel a túlzott követelmények meggátolják az erőforrások mozgósítását.

A munkával kapcsolatos stresszoroknak nagy szerepük van a kiégésben. Az egyik ilyen meghatározó stresszforrás a szerep-stressz, ami negatív következményekkel jár mind az egyénre, mind a szervezetre nézve. A kiégést gyakran a szerep-stressz következményeként írják le, mivel a stresszel való megküzdés elhasználja az érzelmi erőforrásokat. A szerep-stressz és a deperszonalizáció között is kapcsolatot mutattak ki, melyet azzal magyaráztak, hogy a nagyfokú stresszel úgy küzd meg az egyén, hogy eltávolítja magát a munkától.

Az elkötelezettséggel pedig, ahogy azt fentebb írtam, a munkahelyi erőforrások mutatnak szorosabb kapcsolatot. Bakker (2005) 4 munkahelyi erőforrást talált, melyek megléte nagyfokú elkötelezettséget eredményez: szociális támogatás a munkában, coaching, autonómia és visszajelzés a teljesítményről.

A kiégés és a személyiség kapcsolatát vizsgáló kutatások eddig leginkább a Big5-al dolgoztak. Az eredmények azt mutatják, hogy az extroverzió a csökkent teljesítménnyel, míg a neuroticizmus a kimerüléssel, deperszonalizációval mutat kapcsolatot, és így járul hozzá a kiégéshez. A tanulmány szerzői ezektől eltérően a kiégés és a személyiség kapcsolatát a pozitív pszichológia tükrében vizsgálták. Úgy gondolják, a betegápolók kiégését megelőző prevenciók hatásosabbak lehetnek, ha a környezeti stresszorok csökkentésénél nagyobb hangsúlyt fektetnek a személyiség fejlesztésére. A pozitív pszichológia számos személyes erőforrást meghatároz, melyek közül az optimizmus, az önbecsülés, a keményen helytálló személyiség és az énhatékonyság azok a konstruktumok, melyeket összefüggésbe hoztak a kiégés dimenzióval. Ebben a kutatásban az optimizmust, a keményen helytálló személyiséget (amit kontroll, elköteleződés az életbe és a kihívásokra való irányultság jellemez) és az érzelmi kompetenciát vizsgálták mint a kiégés és az elkötelezettség alakulásában feltételezetten közrejátszó személyes erőforrásokat.

A kutatás célja tehát feltárni a környezet és a személyes erőforrások interakcióját a kiégéssel és az elkötelezettséggel.

A kutatásba 508 madridi betegápolót vontak be, akikkel önkitöltős kérdőíveket vettek fel. A megkérdezett szociodemográfiai változók között szerepelt a munkahelyi státusz (állandó jelleggel, vagy időszakos dolgozik betegápolóként) a műszak (reggeli, délutáni, éjszakai, vagy váltott), a munkatapasztalat években mérve, valamint az, hogy az ápoló munkaidejének mekkora részét tölti a betegekkel való interakcióban (százalékban kifejezve). A válaszadók 90% nő, és 71% a munkaidő 80%-át a betegekkel való interakcióban tölti, és 66%-uk állandó jelleggel 34% időszakosan dolgozik betegápolóként.

A szerep-stresszt a 24 tételes Nursing Bournout Scale-lel, az elkötelezettséget a 17 itemes Utrecht Work Engagement Scale-lel, az optimizmust a 10 tételes Revised Life Orientation Test-tel, a keményen helytálló személyiséget a 17 kérdésből álló The Hardy Personality Scale-lel, az érzelmi kompetenciát pedig a 12 tételes Emptional Competence Scale-lel mérték. Mindegyik kérdőív Likert-skálát használ, tehát a válaszadóknak azt kellett megítélniük, hogy az adott állításokat (4, 5, vagy 6 fokozatú skálán mérve) mennyire tartják magukra nézve igaznak.

Az eredmények szignifikáns negatív korrelációt mutattak a szerep-stressz és az elkötelezettségének 3 dimenziója között. Tehát a kevesebb szerep-stresszt megtapasztaló betegápolókra jellemzőbb volt az életerő, az odaadás és a bevonódás. Már korábbi kutatások is kapcsolatot mutattak ki a szerep-stressz és az érzelmi kimerültség, deperszonalizáció és a teljesítmény csökkenése között. Jelen kutatásban is korrelált a szerep-stressz és a deperszonalizáció. A szerzők szerint ez nem feltétlenül azért van, mert a szerep-stressz hatására a dolgozóknak megküzdési mechanizmusként szolgál a munkától való távolodás. Az is lehetséges, hogy a deperszonalizáció okoz szerep-stresszt. Az ok-okozat feltárására longitudinális kutatásra lenne szükség.

A kapott eredmények felhívják a figyelmet arra, hogy a személyes erőforrások fontos tényezők a kiégés és az elkötelezettség kialakulásában. A keményen helytálló személyiség a kiégés és az elkötelezettség minden aspektusával kapcsolatot mutatott. A keményen helytálló személyiséggel rendelkezők kevésbé tapasztalják meg az érzelmi kimerültséget, a teljesítmény csökkenését, és jellemzőbb rájuk a munkába való bevonódás. Az optimizmus csak a deperszonalizációval nem mutatott kapcsolatot, de a kiégés másik 2 aspektusával negatív irányú, az elkötelezettség három dimenziójával pedig pozitív irányú kapcsolat volt felfedezhető. Az optimizmus volt az egyetlen személyes erőforrás, ami moderátor tényezőként is megjelent a szerep-stressz és a kiégés, valamint az elkötelezettség kapcsolatában. Az optimistább betegápolók kevésbé tapasztalnak érzelmi kimerültséget és teljesítménycsökkenést, ugyanakkor magasabb életerőt, bevonódást és odaadást mutatnak, amikor szerep-stresszt tapasztalnak meg, mint kevésbé optimista kollégáik. Ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az optimista emberek pozitívabban tekintenek a stresszes helyzetekre.

A feltételezéseket alátámasztva a kutatók pozitív kapcsolatot találtak a szerep-stressz és a kiégés, valamint negatív korrelációt a szerep-stressz és az elkötelezettség között. Ez a kapcsolat még akkor is megmutatkozott, mikor a szociodemográfiai tényezőket és a személyes erőforrásokat kontrollálták. Tehát a korábbi eredményeket sikerült megerősíteni, és felhívni a figyelmet arra, hogy a szerep-stressz fontos tényező a kiégésben.

A szociodemográfiai tényezőket tekintve az állandó jelleggel, valamint a váltott műszakban dolgozók jobban ki voltak téve az érzelmi kimerültségnek. Ezek a hatások azonban már nem voltak szignifikánsak, ahogy további változókat (személyes erőforrásokat és a szerep-stresszt is bevonták az elemzésbe. A szociodemográfiai státusz és a kiégés, valamint az elkötelezettség kapcsolatának feltárására további kutatásokra lenne szükség.

A JD-R modellel összhangban a kiégés szorosabb kapcsolatot mutatott a munkahelyi követelményekkel (amit jelen esetben a szerep-stressz képviselt), az elkötelezettség pedig a (személyes) erőforrásokkal. Ugyanakkor a személyes erőforrásoknak pozitív hatása lehet az érzelmi önszabályozásra, és ezen keresztül gátló tényezőként hathat a kiégés folyamatára.

A kutatás korlátai közé tartozik, hogy keresztmetszeti dizájnt használt, amivel az ok-okozat kérdése nem vizsgálható, ezért érdemes lenne longitudinális vizsgálatokkal pontosítani tudásunkat a témában. Torzíthatta az eredményeket, hogy önkitöltős kérdőívet használtak, és más, objektívebb mutatókat (például viselkedéses, élettani változók) nem mértek.

A személyes erőforrásokat korábban még nem kutatták betegápolók kiégésével kapcsolatban. Mivel a kapott eredmények rámutattak ezen tényezők protektív szerepére, fontos gyakorlati üzenete is van a tanulmánynak. A kiégést megelőző prevenciókban a szerep-stressz csökkentése mellet a személyes erőforrások fejlesztése az ápolók körében szintén fontos lehet.

(Saját megjegyzések: A vizsgált változók mellett más, objektívebb mutatókat is figyelembe vennék a munkahely tekintetében, mint például túlórák száma, fizetett szabadság ideje, tréningek, továbbképzés biztosítás. Meg lehetne vizsgálni, hogy más fontos szerepek (pl. szülői szerep) gyakorlására mennyi ideje jut a betegápolóknak, és ez hogy hat a kiégésre, illetve az elkötelezettségre. Fontos kérdés a kutatási eredmények kiterjeszthetősége, mivel a kiégés más segítő foglalkozásúakat, például orvosokat, pszichológusokat, szociális munkásokat is érint.)

.

Gyermekkori  elhízás: Randomizált  kontroll vizsgálat a MEND programra

Sacher, P.M., Kolotourou, M., Chadwick, P.M., Cole, T.J., Lawson, M.S.,Lucas, A., Singhal,A. (2010). Randomized Controlled Trial of the MEND Program: A Family-based Community Intervention for Childhood Obesity, Obesity Journal Volume 18 Supplement 1 62-68.p.

Az összefoglalót készítette: Bálint Barbara

A választott program a gyermekkori elhízás csökkentésére irányul. A program elnevezése (MEND program) a Mind, Exercise, Nutrition, Do it rövidítésből származik.

 Bevezetés A kutatás létjogosultságát a gyermekkori elhízás tendenciaszerű növekedése adja, ami így közegészségügyre jelentős feladatokat ró. A nemzetközi ajánlásokkal párhuzamosan a gyermekkori elhízást, mint családi problémát kell kezelni, mely magába foglalja az egészséges táplálkozással kapcsolatos edukációt, a megfelelő viselkedési változásokat, és természetesen a rendszeres testmozgást.

 Módszerek A jelenlegi tanulmány 2005 és 2007 között Londonban lefolytatott kutatás eredményeit mutatta be. A kutatásba olyan 8-12 éves gyerekeket kapcsoltak be (összesen 116 főt: 60 főt a programba, 56 főt a kontroll csoportba soroltak véletlenszerűen), akik még nem vettek részt ilyen programban, BMI indexük meghaladta a 98%-ot, nem volt egyéb klinikai problémájuk, nem korlátozottak mozgásban és legalább egy szülő, támogató hajlandó volt csatlakozni a programhoz.

 A 6 hónapos intervenció része volt a 9 hetes MEND program is, melyet 12 hetes ingyenes uszoda bérlet követett a családok részére.

 A MEND program egy integrált, több komponensű egészségfejlesztő program, mely mind a táplálkozás, mind a sport területén a megfelelő tudományterületek elvein nyugszik. Az alapja, hogy három területen vezesse végig a családokat: oktatás, módszerek kialakítása, a motiváció növelése.

 A program során hetente kétszer kora délután 2 órás foglalkozás zajlik 9 héten át, ahol 2 programvezető és egy asszisztens irányításával 8-15 gyerek és az őt segítő szülő vesz részt, részben az iskolában, részben a megfelelő szabadidőközpontban. A 9 hét felépítése a következő: bemutatkozás, 8 alkalom a viselkedésváltozásra fókuszál, majd megint 8 a táplálkozással kapcsolatos ismeretekre, majd ezt követi 16 alkalom, ahol a fizikai aktivitásé a főszerep. A program után következik a 12 hetes ingyenes uszodai bérlet a családok számára.

 A táplálkozással kapcsolatos alkalmak során az egészséges étkezéssel kapcsolatban kapnak ötleteket, részt vesznek közös bevásárló körúton, tanácsokat kapnak az ételek megfelelő elkészítésével kapcsolatban is.

A testmozgás részben főleg vízben végzett torna szerepel az elhízott gyerekek részére.

 Kimeneti változóként több egészségügyi és pszichológiai paramétert alkalmaztak: BMI, test-zsír százalék, folyadékháztartás, derékbőség, kardiovaszkuláris állapotfelmérés, fizikai aktivitás szintje, önbecsülés mértéke, SES.

 Megkülönböztettek elsődleges és másodlagos eredményeket: előbbi a derékbőség változása, utóbbi a BMI és a test-zsír százalék változása volt.

 Eredmények

A megfelelő statisztikai próbák elvégzése után azt az eredményt kapták, hogy a BMI index szignifikánsan alacsonyabb lett a programban részt vevőknél a kontroll csoporthoz képest, átlagosan 4,1 cm-rel nagyobb csökkenés mutatkozott a derékbőségben (ami azért is nagyon fontos eredmény, mert a felnőttek körében a mortalitás rizikóját 20 %-kal növeli a nagy derékbőség), és majdnem 2 %-os különbség a testtömeg-index esetében. Hasonlóan pozitív eredményt kaptak az önbecsülés, a fizikai aktivitás szintjének, illetve a kardiovaszkuláris paraméterek tekintetében.

 Szignifikáns különbséget a nemek kapcsán nem kaptak.

 A derékbőség csökkentésének a fiatalok körében a klinikai jelentősége még nem ismert, de ennek monitorozása mindenképpen jótékony hatású a különböző fogyókúrás programok számára, illetve tagadhatatlanul káros a felesleges has tájéki zsír felhalmozódás a szív és érrendszeri megbetegedésekre nézve.

 A BMI indexben történt változás s kontroll és a kísérleti csoport között nem hozott akkora eredményt, mint a hasonló témával foglalkozó más tanulmányok (itt 1,2 kg/m2, míg máshol 3,1 kg/m2 különbséget publikáltak a kontroll és a kísérleti csoport között).

Összegzés

A MEND programban részt vevő gyerekek körében a program végén a következő jótékony hatásokat tapasztalták: fizikailag aktívabbak voltak, csökkentették az ülőmunkájukat, csökkent a vérnyomásuk, s a kardiovaszkuláris rizikójuk is csökkent, összességében csökkentette a félelmeiket a testsúly-csökkentő programokkal kapcsolatban.

 Mint minden ilyen típusú program esetében kritikus az eredmények fenntarthatósága. Jelen program kapcsán végeztek egy után követést a program megkezdését követő 12. hónapban, amikor is nagyon kedvező eredményeket kaptak: a mért paraméterek további csökkenéseket értek el. A legszembetűnőbb kedvező változás talán az életminőségben, a fitness-hez való attitűdben érték el, ami többféle pszichológiai mutató (mint például önbecsülés) kedvező változását implikálta.

 A program erősségének lehet tekinteni, hogy minden a programot elkezdő gyerek és szülő végigcsinálta a program állomásait, összességében véve a MEND egy elfogadható, tolerálható beavatkozásnak minősült általuk.

 Mindezek mellett a hiányosságait is számba kell venni a kísérletnek. Érdemes lett volna többféle paraméterét is számba venni a derékbőség mellett, valamint hosszabb után követést is beiktatni (ez egyébként a mai napig az összes ilyen kutatás problémája).

 Összefoglalva elmondható, hogy a MEND program hatásos volt az elhízás ellen a 9 hónappal későbbi mérésnek megfelelően. Pontosabban, ez a program a kevesek egyike, mely megfelel a szakértői ajánlásoknak és beépíthető az egészségügyi alapellátásba. Az eredmények alapján a MEND program biztató intervenciónak mutatkozott, ami segíthet kezelni a fiatalok körében a növekvő elhízási problémákat.

Az érzelemszabályozás zavarai és szorongás  gyermekeknél és serdülőknél: Nemi különbségek

Bender, P.K, Reinholdt-Dunne, M.L., Esbjørn, B.H, Pons, F. (2012). Emotion dysregulation and anxiety in children and adolescents: Gender differences. Personality and Individual differences, 53, 284-288.

Az összefoglalót készítette: Galambos Attila

Absztrakt: Egyre több tanulmány szól az érzelemszabályozási nehézségek gyerekkori szorongásban mutatott fontos szerepéről. Míg a nemi különbségeket gyakran az érzelmi kompetenciával hozzák összefüggésbe, még nem irányult kutatás annak feltárására, vajon az érzelemszabályozási nehézségek hasonlóan alakulnak-e a lányoknál és a fiúknál? A tanulmány ezt a nemek között feltételezhető eltérést vizsgálta 544 fős fiatal mintán (9-14 éves kor, 298 lány, 246 fiú). A szorongást a Gyermekek Szorongással Kapcsolatos Emocionális Kórképeinek Szűrése (SCARED-R) kérdőívvel vizsgálták. Az érzelemszabályozási nehézségek vizsgálatára az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőívet (DERS) használták. Négy eredmény emelhető ki a tanulmányból: korábbi tanulmányokkal összevetve megállapították, hogy (1) a lányok szorongóbbak és nehezebben szabályozzák negatív érzelmeiket, mint a fiúk és (2) az érzelemszabályozási nehézségeknek jelentős hatása van a szorongásra. Amit más tanulmányok nem mutattak ki, az az, hogy (3) az érzelemszabályozási nehézségek jobban előrejelzik a szorongást lányoknál, mint fiúknál és (4) különböző érzelmek szabályozásának nehézségei felelősek a szorongásért lányoknál és fiúknál. A résztvevők életkora nem volt hatással a szorongás skálán elért pontszámokra. Az eredmények klinikai jelentőségét és jövőbeli lehetőségeit tárgyalják.

Bevezetés: Kutatások  azt mutatták, hogy a szorongó gyerekek sokkal nehezebben alkalmaznak a helyzetnek megfelelő érzelemszabályozási stratégiákat és az ilyen szabályozással kapcsolatos én-hatékonyság érzésük is alacsonyabb kortársaiknál. Olyan meghatározások kerültek előtérbe, melyek a szorongásos zavart úgy határozzák meg, mint ami érzelmi stresszel, valamint az adaptív válaszokhoz való hozzáférés illetve a maladaptív válaszok gátlásának képtelenségével jellemezhető. Ezzel összhangban azt is feltételezik, hogy az érzelemszabályozás nehézségei fontos szerepet játszanak a szorongásos zavar kialakulásában.

A gyerekkori szorongással foglalkozó szakirodalomban megfigyelhető a nemek közötti különbségek feltárására irányuló igény. Számos kutatás bizonyította felnőtt mintán, hogy a női válaszadóknál nagyobb gyakorisággal és intenzitással figyelhetőek meg a szorongásos zavar tünetei, ezért feltételezik, hogy már fiatal korban is megfigyelhető különbség van a nemek között. Mivel a szorongás és az érzelemszabályozási nehézségek közötti kapcsolat ismert, ezért feltételezhető, hogy a lányok nehezebben szabályozzák negatív érzelmeiket, mint a fiúk. Kutatások bizonyították, hogy serdülő lányok az érzelmi reakciók elfogadhatatlanságát, az érzelmi tisztaság hiányát, az érzelemszabályozási stratégiákhoz való csökkent hozzáférést és a célirányos viselkedés fenntartására irányuló nehézségeket nagyobb mértékben mutatják, mint serdülő fiúk.

Korábbi kutatások bizonyították, hogy egyes, szorongás során megjelenő kognitív érzelemszabályozási stratégiák megegyeznek a nemeknél, vannak azonban olyanok, melyek vagy csak a férfiakra (töprengés a negatív események megoldásán) vagy csak a nőkre (érzelmek elfogadása, pozitív újraértékelés) jellemzőek.

Kutatások bizonyították, hogy az olyan stratégiák, mint a töprengés vagy a gondolatok elnyomása hatással lehet a szorongásra, a szerzők mégis hangsúlyozzák, hogy tanulmányukban az érzelemszabályozási nehézségek nem konkrét stratégiákra utalnak, hiszen további vita tárgya lehet, hogy melyek adaptív és melyek maladaptív stratégiák.

A tanulmány a következő kérdésekre keresi a választ: az érzelemszabályozási nehézségek szorongásra kifejtett hatása megjelenik-e serdülő mintán? Igazolható az a feltevés, hogy a lányok szorongóbbak és nehezebben szabályozzák negatív érzéseiket, mint a fiúk? Illetve mi a nemek szerepe az érzelemszabályozási nehézségek és szorongás kapcsolatában?

Módszer

Résztvevők: 544 gyerek és serdülő, 9 és 12 éves kor között. A résztvevőket Dán állami iskolákból válogatták szülői beleegyezéssel. Minden fiatal folyékonyan beszélt dánul, a szüleik nem számoltak be fejlődési problémáról és közép vagy felső középosztálybeliek voltak.

Eljárás: A tanulmány megkezdése előtt, az iskolák tájékoztatták a szülőket. A kutatás napján a fiatalok szóbeli hozzájárulásukat adták és kitöltötték a tesztcsomagot. A kutatók végig felügyelték az eljárást és segítettek, ha szükség volt rá. A fiatalok bármikor abbahagyhatták a teszt kitöltését, ha mégsem kívántak részt venni a kutatásban. A tesztek felvétele a résztvevők saját iskolájában zajlott.

Mérőeszközök: Minden tesztet adaptálták a dán nyelvre is, fordítás-visszafordítás segítségével.

SCARED-R: Önkitöltős kérdőív, mely különböző DSM-IV-ben megtalálható szorongásos zavar elkülönítésére alkalmas gyerekeknél. Alskálái (a) szeparációs szorongás, (b) pánik zavar, (c) állatokkal kapcsolatos fóbiák, (d) vérfóbia, (e) specifikus szituációkkal kapcsolatos fóbia, (f) szociális fóbia, (g) obszesszív-kompulzív zavar, (h) PTSD és (i) generalizált szorongás. A kérdőív 66 itemet tartalmaz, melyben 3 fokú Likert-skálán kell bejelölni, milyen gyakran érzi a kitöltő (1- soha, 3- gyakran). A szerzők nem nézték külön az alfaktorok eredményeit.

DERS: 41 elemes önkitöltős kérdőív, melyben a résztvevőnek 5 fokú Likert-skálán kell válaszolni (1- szinte soha, 5- szinte mindig). A kérdőív 6 alfaktorból áll: (1) az érzelmi reakciók elfogadhatatlansága, (2) nehézségek a célirányos viselkedés fenntartásában, (3) impulzuskontroll nehézségek, (4) az érzelmi tudatosság hiánya, (5) az érzelemszabályozási stratégiákhoz való csökkent hozzáférés és (6) az érzelmi tisztaság hiánya.

Hiányzó adatok: Eredetileg 693 fiatallal vették fel a teszteket, de 57 esetben a nem meghatározása elmaradt, 59 esetben pedig az életkort nem írták rá a kérdőívekre. A kérdőívek nem megfelelő kitöltése miatt tovább csökkent a minta nagyság. A végső létszám 544 fiatal volt.

Eredmények: Először megvizsgálták a nemek hatását a szorongás és érzelemszabályozási nehézségek pontszámaira. Aztán nézték, hogy az érzelemszabályozási nehézségek előrejelzik-e a szorongást. Végül azt nézték, milyen hatása van a nemnek a szorongás és érzelemszabályozás kapcsolatára.

 Az adatokon egy szempontos varianciaanalízist végeztek. Az eredményekből látszik, hogy a lányok szorongóbbak, mint a fiúk. A lányok összességében több érzelemszabályozási nehézségről számoltak be. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a lányokat az érzelemszabályozó stratégiákhoz való csökkent hozzáférés, az érzelmi reakciók elfogadhatatlansága és az érzelmi tisztaság hiánya jellemzi, míg a fiúknál az érzelmi tudatosság hiánya volt az, amiben jelentősen különböztek a lányoktól. A célirányos viselkedések fenntartásának nehézségeiben nem mutatott különbséget a két nem.

Annak meghatározására, hogy az érzelemszabályozási nehézségek magyarázzák-e a szorongás skálán elért pontokat, többszörös lineáris regresszió analízist futtattak, ahol első lépésben a kort és a nemet vonták be, a másodikban a DERS pontszámait. Az eredmények alapján megállapították, hogy a nem meghatározó a szorongás skálán elért pontok bejóslásában (12%) és ezt tovább növelik a DERS kérdőívben elért eredmények (24%). Az életkornak azonban nincs hatása. A lányok szorongás skálán elért pontjait a DERS pontok nagyobb mértékben jósolják (33%), mint a fiúkét (20%). 

Annak megállapítására, hogy a DERS alfaktorai közül melyek növelik a becslés pontosságát további regresszió analíziseket futtattak. Az alfaktorok közül az érzelemszabályozási stratégiákhoz való csökkent hozzáférés és az érzelmi tisztaság hiánya alfaktotok növelték a becslés mértékét a lányoknál (így 37%-ra nőtt a pontosság), míg az érzelmi reakciók elfogadhatatlansága alfaktor volt jelentős a fiúknál (23%-ra növelve a pontosságot).

Összefoglalás: Jelen tanulmány célja az volt, hogy megvizsgálja a nemek közötti különbséget az érzelemszabályozás zavarai és szorongás kapcsolatában, gyerek és serdülő mintán. Az eredmények alapján elmondható, hogy a nemi különbségek léteznek. A lányok szorongóbbak és nehezebben szabályozzák negatív érzelmeiket, mint a fiúk. Az érzelemszabályozás zavarai a lányoknál a szorongás prediktorai lehetnek, valamint eltérő érzelemszabályozási nehézségek felelősek a szorongásért lányoknál és fiúknál.

Jelen tanulmány is bizonyítja az érzelemszabályozási nehézségek és a szorongás kapcsolatát ezzel segítve a jövőbeli lehetséges intervenciók tervezését például azzal, hogy az ilyen programok a fiatalok érzelemszabályozási képességeit célozzák meg. Azok a kutatások, amelyekben a negatív érzelmek szabályozására fókuszáló terápiát alkalmaztak kimutatták, hogy a terápia után a gyerekeknek kevesebb szorongás tünete volt, fejlettebb érzelemszabályozási képességgel és érzelem felismeréssel rendelkeztek és összességében jobban érezték magukat. A szerzők azt javasolják, hogy az ilyen terápiában a nemi különbségeket is figyelembe kellene venni, így specifikusan azzal a területtel lehetne foglalkozni, ami adott nemnél problémás. 

A felnőttkorban megfigyelt nemek közti különbséget ez a kutatás megerősíti, kiegészítve az elméletet azzal, hogy az érzelemszabályozásban jelentkező különbségek már gyermek és serdülő korban megfigyelhetőek.

A nemek közti különbséget bár több tanulmány is kimutatta, mégis további vizsgálatok szükségesek annak megállapítása érdekében, hogy pontosan mi okozhatja ezt. Egyesek szerint tanult elemek játszanak szerepet, de neurológiai különbségeket is felfedeztek az érzelmek kifejezésében.

Mint azt jelen tanulmány is kimutatta, az érzelemszabályozás zavarai a lányoknál erősebb kapcsolatban vannak a szorongással, mint a fiúknál. Talán azért, mert a lányok gyakrabban kifejezik érzelmeiket, gyakrabban beszélnek róluk, így a negatív érzelmek szabályozása nagyobb hatással van rájuk. A fiúknak ezzel szemben érzelmeik felismerésével vannak problémáik.  Úgy is mondhatjuk, hogy mivel a lányok jobban figyelnek érzéseikre, tisztában vannak érzéseikkel, ezért mindennapi életük során előtérbe kerülnek a negatív érzelmek megélésével és szabályozásával kapcsolatos problémáik, melyek szorongást okozhatnak.

  A cikk végén a szerzők kutatásuk korlátairól is beszámolnak. Az önkitöltős kérdőívek számos előnnyel, de ugyanakkor számos hátránnyal is bírnak. A kitöltés során torzíthat az eredményeken például az, hogy a kitöltőnek mennyire van kedve kitölteni vagy mennyire érti a válaszokat. A jövőben érdemes lehet az érzelemszabályozással és szorongással kapcsolatos kutatásokban önbeszámolókat, interjúkat, családi értékeléseket valamint viselkedési és fiziológiai méréseket is alkalmazni a pontosabb adatok érdekében. Figyelembe kell venni továbbá, hogy jelen kutatás azonos szociális hátterű gyerekeket és serdülőket hasonlított össze és keresztmetszeti adatokat adott. Longitudinális vizsgálat a nemek közötti eltérések további megértését segítheti.

Teljes  élet versus üres élet

Peterson, C., Park, N., Seligman, M.E.P. (2005): Orientations to happiness and life satisfaction: The full life versus the empty life, Journal of Happiness Studies, 6(1), 25 – 41..

Az összefoglalót készítette: Bagi Renáta

A kutatás 845 személy válaszait dolgozta fel, a kérdőívet az interneten keresztül töltötték ki a válaszadók. Megállapították, hogy az emberek alapvetően háromféleképpen próbálják elérni a boldogságot: örömszerzésen, elkötelezettségen és jelentéssel telt életúton keresztül. Az egyes boldogság orientációk és az élettel való elégedettség kapcsolatát vizsgálva arra az eredményre jutottak, hogy mindegyik orientáció előrejelzi az élettel való elégedettséget valamilyen értékben. Az egyes orientációk nem vagylagos kategóriát képeznek, hanem mindenki jellemezhető az egyes életutak mértékével. Ahol mind a három érték magas, teljes életről, ahol mind a három alacsony, ott üres életről beszélhetünk.

Az örömteli élet egyfajta hedonisztikus irányzat, az élet érzéki örömeit, a „földi” gyönyöröket helyezi előtérbe. A hedonizmus ógörög eredete és Epikuroszi leírásai mit sem veszítettek aktualitásukból az évszázadok alatt. Fénykorát élte a reneszánszban és a brit filozófusok (Hume, Bentham) is foglalkoztak vele. A pillanatnyi örömök által elért boldogság szintén pillanatnyi? Vagy az ezt utat választók elégedettek az életükkel?

A görögök, egész pontosan Arisztotelész volt az úttörő egy másik orientáció alapjainak lefektetésében is. Az általa leírt eudaimonia elve, ami nagyjából annyit tesz, hogy légy hű önmagadhoz a belső tulajdonságok megismerését, kiaknázását jelenti. Később Mill és Russel foglalkozik a lehetőséggel, a modern pszichológiában pedig olyan nagy kutatók, mint Rogers (teljességgel működő személyiség), Maslow (self-aktualizáció) vagy Deci és Ryan (selfdeterminációs elmélet) alkotják meg újra és újra a fogalmat. A kiteljesedett személyiség valamilyen magasabb cél érdekében tevékenykedik, jelentést ad az életének és értelmet, célt a cselekedeteinek.

A Seligman által felvetett elköteleződés fogalma a boldogsághoz vezető út harmadik változata, melyet részben Csíkszentmihályi flow-ja ihletett, így a belefeledkezés, bevonódás, az időérzék elvesztése, a teljes átélés a kulcsa.

Az előzetes vizsgálatokban 180 ember töltötte ki a kérdőíveket, majd a kutatásban 845 fő vett részt. Két mérőeszközt használtak: az Orientations to happiness skála, mely egy 18 itemes skála a három orientáció felmérésére. A kérdőív elkészítését megelőzte már egy vizsgálat, annak validálására és pontosítására. Itt, még mindegyik orientációt 12-12 item képviselte. A 36 tételes kérdőívet 180 ember töltötte ki az interneten. A belső konzisztenciát mérő Cronbach-α értékek mind skála esetében megfelelőek voltak. Az item-totál korreláció után a skálánként hat legmagasabb értékű elemet választották ki, és végül ezek maradtak benne a kérdőívben. A vizsgálatban résztvevők feladata, hogy 1-5-ig értékeljék az egyes állításokat aszerint, hogy azok mennyire igazak rájuk. A másik mérőeszköz a Satisfaction with life scale, mely Diener népszerű kérdőíve annak felmérésére, hogy az egyén mennyire elégedett az életével általában. Öt kérdést tartalmaz, melyet 1-7-ig kell értékelni, aszerint, hogy mennyire igaz a kitöltőre általában véve. A két kérdőív egyéb demográfiai kérdésekkel együtt került feltöltésre egy internetes oldalra (kor, nem, iskolázottság, családi állapot, etnikum, állampolgárság, a város nagysága ahol a kitöltő él és politikai nézete).

A demográfiai adatok tekintetében volt néhány eltérés az eredményekben. Úgy tűnik, hogy azok, akik fiatalabbak, alacsonyabb az iskolázottságuk vagy egyedülállóak, előnyben részesítik az örömteli utat szemben a másik kettővel. Etnikum tekintetében az afro-amerikaiak és az amerikai ázsiaiak összességében némileg magasabb pontszámot értek el, mint a fehérek. Mindhárom orientáció előre jelezte az élettel való elégedettséget, bár különböző mértékben: legkevésbé az örömteli élet, közepes mértékben az elkötelezett élet és a jelentésteli élet. Az élettel való elégedettség és a skálán elért értékek összefüggéseinek vizsgálatakor először csoportosították azokat, akik magas pontszámot értek el minden skálán. Ezt 10%-onként csökkentve megismételték, tehát azok száma, akik az elérhető pontok 90%-át elérték (n=8), majd azok, akik a 80%-át (n=61) és így tovább. Így egy kontinuumra lehetett helyezni őket úgy, hogy a skála egyik vége az üres élet (mindhárom skálán alacsony pontszám), a másik vége a teljes élet (mindhárom skálán magas pontszám) volt. Az y tengelyen az élettel való elégedettség pontszámai képviseltették magukat. Nem meglepő módon az ebből készült diagram világosan mutatja az összefüggést: minél magasabb pontszámot ért el valaki az OH skálán, tehát minél közelebb volt a teljes élethez, annál elégedettebbnek vallotta magát általánosságban, az életével kapcsolatban.

Összességében elmondható, hogy a három boldogság orientáció létezik, egymástól elkülöníthető, de egyszerre jelenlévő, egyik sem zárja ki a másikat és mindegyik külön-külön is összefügg az élettel való elégedettséggel. A teljes életet élők a többieknél átlagosan idősebbek, magasabb iskolázottságúak és házasok voltak.

Bár a minta az internetes populációból került ki, melyet gyakran érnek kritikák, meglehetősen vegyes. Az interneten kitölthető pszichológiai kutatások sokszor egy eleve specifikus mintát érnek el, hiszen a kutatásban résztvevők mind rendelkeznek számítógéppel és internet eléréssel, valamint használni is tudják ezeket. Felkelti az érdeklődésüket a kutatás annyira, hogy időt szánjanak a kitöltésére. Ennek ellenére ebben a kutatásban minden korosztály képviseltette magát, nők és férfiak egyaránt. Az iskolázottságot tekintve is széles skálán mozogtak a kitöltők. Az Egyesült Államok minden részéből voltak kitöltők, sokan házasok voltak és a kitöltők 14% nem a fehér etnikumba tartozott.

Sokan azok közül, akik alacsony pontszámot értek el mindhárom orientációs skálán depresszívek, idegesek vagy valamiért stresszesek voltak. Ezek azok a személyek, akiket a klinikai pszichológia 50 éve tanulmányoz, mindenki mást normálisnak bélyegezve. A kutatók javaslata, hogy ezt a kontinuumot hosszabbítsák meg a pusztán normálistól a szupernormálisig. Tovább vizsgálva és kutatva azokat az embereket, akik kiemelkedően elégedettek az életükkel, segíthetnek, hogy mások is eszerint fejlesszék és tegyék jobbá sajátjukat. 

Dohányzásról való leszokást támogatása internetes útmutató program segítségével, dohányzó serdülők számára

Chen, H.-H., Yeh, M.-L. (2006). Developing and evaluating a smoking cessation program combined with an Internet-assisted instruction program for adolescents with smoking. Patient Education and Counseling, 61, 411-418.

Az összefoglalót készítette: Németh Dorottya

Bevezetés

A WHO becslései szerint a dohányzók száma világszerte egyre növekedik: 2030-ra a világban előforduló halálesetek egyharmadáért a dohányzás tehető majd felelőssé. Minél több ideje dohányzik valaki, és minél több szálat szív el, annál nehezebb azt abbahagyni, ráadásul a dohányzás mértéke az évek folyamán általában még növekedik is. A dohányosok 80%-a már 18 éves kora előtt túl van az első, dohányzással kapcsolatos élményén. A fiatal, fejlődő szervezet tüdeje még nem érte el felnőtt formáját, így azt nagyobb mértékben károsítja a dohányzás. Ráadásul a dohányzó fiatalok gyakran szenvednek légúti megbetegedésekben, életük későbbi szakaszaiban pedig nagyobb az esélyük rákos megbetegedések kialakulására. Így az egészségügy szintén a dohányzás elszenvedőjévé válik.

A dohányzással kapcsolatos tévhitek még nehezebbé teszik a fiatalok számára a leszokást, például a legtöbb fiatal „menőnek”, „lazának” gondolja a dohányzást. Eközben kevés információval rendelkeznek arról, hogy a dohányzás milyen károsodásokat okozhat a szervezetükben, de a cigarettás dobozokon elhelyezett figyelmeztetések, a statisztikai adatok, egyéb figyelmeztetések egyáltalán nem keltik fel az érdeklődésüket.

A dohányzásról való leszokásban az énhatékonyság képessége, illetve annak fejlesztése segíthet. Akik magasabb énhatékonysággal rendelkeznek, hatékonyabban is utasítják vissza a dohányzással kapcsolatos társas nyomást, és csökken a dohányzási szándékuk is.

Ennek a kutatásnak az volt a célja, hogy kifejlesszen egy olyan dohányzás abbahagyását célzó programot, melyet egy internetes útmutató program használatával egészítenek ki. Ez azért lehet érdekes kombináció, mert az internet manapság nagy tömegek számára elérhető, és széles körben sikerrel használják oktató programok terjesztésére. Ráadásul, minél fiatalabbak a páciensek, és minél többet használják az internetet, annál sikeresebbek körükben az oktató programok. Az e-mailen küldött, egyénileg időzített, útmutató üzenetek bevezetése megnövelte az internetes dohányzásról való leszoktató programok hatékonyságát. A kutatásban használt IAI nevű internetes oktató program érdekes alternatíva a fiatalok számára.

Minta

A tanulmányban egy elő-és utóteszteléses, kvázi-kísérleti elrendezést mutatnak be. Két csoportjában, a kísérleti és kontroll csoportban hetvenhét, egy adott középiskolába járó, 10-12. osztályos (a taiwani „senior high school”-nak megfeleltethetően) diák vett részt a kutatásban. A kísérleti csoport abból a 39 diákból állt, akik önként hajlandóak voltak kipróbálni a programot; az a 38 diák, aki nem akarta használni, a kontroll csoportba került. Etikai engedélyt a tanulmányban résztvevő iskolától kaptak. Minden résztvevőnek felhívták a figyelmét arra, hogy az összegyűjtött adatok nem kerülnek a nyilvánosság elé. A személyeknek egy-egy azonosítószámot adtak, melyeket válaszadásnál és az online beszélgetések során használtak. Tájékoztatták őket arról, hogy bármikor félbeszakíthatják a vizsgálatot. Az adatgyűjtés a program lezajlása előtti és utáni egy héten belül zajlott.

Felépítés

A kísérleti csoport tagjai egy 6 hetes időszakban, heti egyszer, alkalmanként két órás részekben vettek részt a programban, melyet kutatók, fizikusok, ápolók, asszisztensek együttesen dolgoztak ki. Sokféle pedagógiai módszert is alkalmaztak, például előadást, beszélgetést, csoportinterakciót, szerepjátékot. Az előadások során ismertették a dohányzás egészségkárosító hatásait, a dohányzás abbahagyásának előnyeit, a dohányzásról való leszokás módszereit, és azt, hogyan kell kezelni azokat a kellemetlen érzéseket, melyek a cigaretta letétele után jelentkeznek. A csoportos beszélgetés teret engedett a dohányzással, és annak abbahagyásával kapcsolatos élmények megosztásának. A szerepjáték során pedig a diákok olyan képességeket sajátíthattak el, melyek segítségével ellenállhatnak a társak befolyásának, illetve relaxációt és kommunikációt is tanultak.

A program számára készítettek egy honlapot. Az oldalt öt egységre osztották. Az első egységben felvázolták a dohányzás és passzív dohányzás egészség- és környezetkárosító hatásait, nehézségeket, a visszaesés okait. A második egységben bemutatták a leszokásra való felkészülést, hogyan utasítsák vissza a cigarettát, a dohánymentes állapot megőrzését, és mit tegyenek esetleges súlygyarapodás esetén. Megtanulhattak egyszerű stresszkezelési módszereket is. A harmadik részben megtudhatták, mennyit spórolhatnak egy év alatt a dohányzás abbahagyásával és milyen súlyos a nikotinfüggőségük. Lehetőségük nyílt arra, hogy egyénre szabva alkothassanak egy olyan programot, melyben kitűznek egy leszokással kapcsolatos, megvalósítható célt, és kiválasztják az ahhoz szükséges lépéseket. A negyedik részben egy fórum keretein belül a résztvevők megoszthatták egymással a dohányzás abbahagyásával kapcsolatos élményeiket, az ötödik egységben pedig olyan honlapokkal ismertették meg a programban résztvevőket, melyek hiteles tájékoztatást nyújtottak a program menetéről, a dohányzás egészségre kifejtett hatásairól, leszokási módszerekről.

A programban egy három alskálából álló, módosított, valid, dohányzással kapcsolatos kérdőívet használtak. A dohányzási attitűd alskála tizenegy, a dohányzási viselkedés alskála hét, az énhatékonyság alskála pedig tizenöt kérdésből állt. A kérdőív felmérte a dohányzással kapcsolatos pozitív és negatív attittűdöket, az elszívott cigaretták mennyiségét, a dohányzás helyszínét, márkát, és a cigarettára gyújtás helyzeteit. Minél több pontot kaptak a résztvevők, annál valószínűbb volt, hogy képesek irányítani dohányzási viselkedésüket. 

A programban szereplők magát a programot is értékelhették egy négypontos rendszerben, aszerint, hogy milyennek találták a segítséget, a tananyagot és az időbeosztást. Egy hétpontos skálán pedig azt ítélhették meg, hogy mennyire találták hasznosnak és megvalósíthatónak a programot.

Eredmények

A kísérleti és kontroll csoportban az átlag életkor 17 év volt. Az előbbi csoportban az első dohányos élmény 14 éves korra tehető, míg az utóbbi csoportnál 15 évre. Mindkét csoportban átlagosan 2,5 éve dohányoztak. 66%-uk több mint két éve dohányzott már, és napi 10 szálnál több cigarettát szívtak el. A kutatás azt is kimutatta, hogy 60%-uk kielégítően teljesített tanulmányaiban, és 80%-uk reménykedett főiskolai végzettség szerzésében. Az elvégzett khi-négyzet próba szerint a két csoport nem tért el szignifikánsan a szülők végzettségében (középiskola), elvárásaiban (nem alacsony), családi dohányzási szokásokban (általában volt dohányzó családtag), saját teljesítményükben (átlagos), önmagukkal kapcsolatos iskolai elégedettségükben (szintén nem alacsony). A résztvevők az iskolában átlagos teljesítményt nyújtottak, és a saját magukkal szemben támasztott elvárásuk nem volt alacsony.

A kérdőívek statisztikai elemzéséhez kovariancia analízist (ANCOVA) használtak. A dohányzás valószínűségét mutató attitűd pontszám csökkent a program lebonyolítása után a kísérleti csoportban. Ugyanebben a csoportban csökkent az elszívott cigaretták száma és a nem-dohányzók aránya, míg a kontroll csoportban ez nőtt, illetve változatlan maradt. A résztvevők beszámolói alapján a szerepjáték segített nekik abban, hogy a tanult készségekkel visszautasítsák a cigarettát. A résztvevők nagy énhatékonyságot mutattak, ha közterületen nem dohányozhattak, de frusztrációnál már ugyanez kevésnek bizonyult. Ebből is látszik, hogy a közterületen való dohányzás tiltásának jó hatásai vannak a dohányosokra, hiszen kellemetlennek érzik, hogy rágyújtsanak, és fontos a stressz és frusztráció kezelése pszichológiai tanácsadás keretein belül.

A kutatás pozitív korrelációt mutatott ki az énhatékonyság és a dohányzással kapcsolatos attitűd között: a fiatalok attitűdje nagymértékben befolyásolható az énhatékonyságuk erősítésével. A dohányzási viselkedést az elszívott cigaretták számának csökkenésén és az abbahagyási próbálkozások számán keresztül mérték. A dohányzás mértéke és az énhatékonyság negatívan korrelál egymással: minél több az elszívott szálak száma, annál kisebb az énhatékonyság. Tehát aki nagyobb énhatékonysággal rendelkezik, képes folyamatosan emlékeztetni magát a dohányzással kapcsolatos negatívumokra, magabiztosabban változtat a dohányzási viselkedésén, és ez a dohányzás csökkenését eredményezi.

A kísérleti csoportban résztvevők összességében pozitívan vélekedtek erről a programról. A program kedvenc részének a dohányzás abbahagyását segítő módszerek megismerését választották.

A program egyik speciális eleme volt, hogy a szakemberek az internet segítségét is igénybe vették. A résztvevők saját időbeosztásuk és szükségleteiket mentén sajátíthatták el a dohányzással kapcsolatos ismereteket. Eközben az interneten megoszthatták egymással gondolataikat, segítséget kérhették vagy éppen támaszt nyújthattak társaiknak. Az internet használata tehát a csoport interakciót segítette elő, és még nagyobb érdeklődésre késztette a segítségért folyamodókat.

Természetesen a program kitalálói utólag felfedeztek néhány hiányosságot, melyeket érdemes számításba venni az eredmények értékelésénél. Az egyik felmerülő nehézség az volt, hogy az otthoni internetkapcsolattal nem rendelkezők számára az internetes oktató program használata korlátokba ütközött. A szervezők hiányolták az internetes fórumról a mélyebb, egymásra reflektáló beszélgetéseket, habár a résztvevők így is szívesen és nagy számban fejezték ki véleményeiket egymásnak. A weboldalt érdemes lenne fejleszteni, hogy még vonzóbba váljon a fiatalok számára, és szükség lenne egy fórumot kezelő szakemberre, aki időnként folyamatosan frissíti a tartalmat.

Következtetések

A program hatékonynak bizonyult a fiatalok körében, melyhez nagymértékben hozzájárul az internet használata is. A jövőben mindenképpen érdemes lesz hasonló programokat tervezni. Belátták, hogy a program felépítését még fejleszteniük kell. Javasolják a longitudinális és a véletlenszerű kísérleti elrendezést, illetve érdemes lenne a résztvevők szüleit is bevonni a programokba. Remélhetőleg a dohányzás biokémiai sajátosságainak tudományos kutatása is folytatódik, amely szintén segítené a hasonló programok fejlődését.