Válogatott  testedzési gyakorlatok hatása férfi tanulók boldogságára és mentális egészségére

Gatab, T. A., and Pirhayti, S. (2012). The effect of the selected exercise on male students' happiness and mental health. Procedia - Social and Behavioral Sciences, 46, 2702 – 2705.

Készítette: Miklovicz Anita

Absztrakt

Bevezetés: Sport tevékenységeket űzni nagyon hasznos több szempontból is. A csapatjáték által a résztvevők elsajátítanak társadalmi szerepeket, jártassá válnak azokban, tehát a játékot oktató folyamatként is lehet értelmezni. Mindemellett hozzájárul a pszichológiai jóllét érzésének növekedéséhez is. Mindenki szeretne boldog lenni. Az egyik téma, amelyről az utóbbi időben nagyon sok írás készült, az a „boldogság ismerete”. Manapság a pszichológusok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a mentális egészség és a boldogság témakörének. Seligman (2003) valószínűsíti, hogy 2015-ig vizsgálva minden második emberről kimutatható lesz, hogy lehangolt. Így, a boldogsággal kapcsolatos tanulmányok és az ezt befolyásoló faktorok vizsgálata kiemelkedő helyet foglal el a pszichológiában. Cél: Felhívni a mentális egészség fontosságára a figyelmet és rámutatni a szociális egészséggel való kapcsolatára. Mindehhez szorosan kötődik a boldogság, az öröm fogalma. További cél megértetni az emberekkel, hogy ők felelősek a mentális egészségükért. Valamint, megmutatni egy irányvonalat számukra. Mindent összevetve, a jelen tanulmány bemutatni kívánja különböző gyakorlatok hatásait férfi tanulók általános egészségügyi állapotára és boldogságára nézve a Payame Noor Egyetemen, Babolban. Eszközök és módszerek: 80 önkéntesen jelentkező férfi tanulót osztottak két csoportba: kísérleti csoport (40 fő) és kontroll csoport (40 fő). A kísérleti csoport feladatai a következők voltak: focizzanak a legkreatívabb módon 8 héten keresztül, hetente kétszer úgy, hogy minden alkalom 60-90 perces legyen. A boldogság index mérésére az Oxford Boldogság Kérdőívet használtuk, ami 29 kérdésből állt 4 választási lehetőséget kínálva. Az általános egészségügyi állapot mérésére a Goldberg és Hiller által fejlesztett (1979) Általános Egészség Kérdőívet (GHQ) használtuk, amely 4 skálát tartalmazott: 1) fizikai tünetek 2) szorongás tünetek 3) szociális funkcionálás és 4) depressziós tünetek. Az adatok elemzéséhez páros és két független mintás T próbákat végeztünk el az SPSS statisztikai program segítségével. Eredmények: A kísérleti csoportban a 8 hetes gyakorlatok elvégzése után szignifikánsan javult a diákok boldogságérzete, jobb lett a fizikai egészségük, kevésbé mutattak depressziós tüneteket, illetve a gyakorlatok fejlesztették a szociális funkcionálás képességüket és növelték az általános egészségügyi indexüket. A kontroll csoportban nem észleltek szignifikáns változást a vizsgált változók tekintetében. Összegzés: A feladatok elvégzésének eredményeként a diákok a boldogság skálán magasabb pontszámot értek el. Más szóval, a feladatok elvégzése boldogabbá tette a diákokat. A sport- és csoporttevékenysége közben az emberek megtanulnak segíteni egymásnak, megtanulják, hogyan legyenek csapatjátékosok, magabiztosabbá válnak, barátságokat kötnek. Mindez hozzájárul a boldogabb élethez. Mindemellett az eredmények azt mutatják, hogy a gyakorlatok végzése 8 hét elteltével csökkenti a fizikai szimptómákat, a depressziót, a diákok szociális kapcsolataikban jobban funkcionáltak és jobb lett az általános egészségügyi állapotuk. A különböző módon történő feladatok elvégzése tehát mentális egészséghez vezet. Ami az eredményeket illeti, a rendszeresen végzett gyakorlatok növelhetik a diákok boldogságérzetét és javítják az általános egészségügyi állapotukat. Az eredmények különösen fontosak, hiszen a diákok ennek tudatában protektív céllal is szervezhetnek sport tevékenységeket, hogy javítsák mentális egészségüket.

1.    Bevezetés

A társadalom egyik fő problémája az elégtelenül működő szociális mobilitás és a szociális kapcsolatok gyengesége. Szociábilissá, nyitottá, válni az egyik legfontosabb fejlődési komponens. Mindez ellentétben áll az önző gondolkodásmóddal és arra ösztönzi az egyént, hogy a csoport érdekeit tartsa szem előtt az egyéni érdekekkel szemben és altruista értékeket valljon. A jó szociális képességek lehetővé teszik a személy számára, hogy optimális interakciókat alakítson ki, pozitív kapcsolatai legyenek, valamint hogy elkerülje azokat a viselkedésmintázatokat, amelyek negatív következményekkel járnak. Amit mentális egészség alatt értünk, az olyan biztos aspektusa az emberi egészségnek, mint az intelligencia, a képzelet, vagy a gondolkodás. Korai tanulmányok demonstrálták, hogy a fizikai elváltozások kapcsolatban állnak a mentális állapottal. Napjainkban számos társadalomban megfigyelhető, hogy terápiás módszerként alkalmaznak különböző gyakorlatokat mentális betegségben szenvedők körében. Ez a gyógymód hatékony, melyet számos longitudinális vizsgálat is alátámaszt. Hatással van a személyiségre és a mentális egészségre. Mindezek mellett a sporttevékenységek nem csak szórakozási lehetőséget biztosítanak, hanem oktató jellegűek is, követve a pszichológiai-szociális célokat. Hiszen aki részese egy csapatnak, csapatjátéknak, az jobban fog mozogni a közösségek hálójában, hiszen jártassá válik a szociális kapcsolatok kialakításában, fenntartásában. A sportgyakorlatok hatással vannak a mentális és fizikai egészségre, a szociális fejlődésre, az önmagunkról alkotott pozitív fizikai képre, valamint a baráti kapcsolatokra, a versenykedvre, a figyelemre, kialakít egy bizonyos csapatmorált és növeli az egyén boldogságérzetét. Boldognak lenni az ember szívből jövő kívánsága. Az egyik téma, amelyről az utóbbi időben nagyon sok írás készült, az a „boldogság ismerete”. Manapság a pszichológusok túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a mentális egészség és a boldogság témakörének. Seligman (2003) valószínűsíti, hogy 2015-ig vizsgálva minden második emberről kimutatható lesz, hogy lehangolt. Így, a boldogsággal kapcsolatos tanulmányok és az ezt befolyásoló faktorok vizsgálata kiemelkedő helyet foglal el a pszichológiában. A boldogság nagyon fontos faktor, ezáltal érzi jól magát az ember, jó érzéssel gondol az életére és az őt körülvevő emberekre. Nem frusztrált, elfogadja a gyengeségeit (Bill, Argyle, 1975). A boldog emberek eredményesebbek, reménytelibbek, jobb minőségű életet élnek. Másrészt, kevésbé jellemző rájuk a depresszió (William, Graham, 2001). A tanulók életkori sajátosságaikból, speciális körülményeikből, tapasztalataikból adódóan bizonyos stressznek vannak kitéve.

Johnson (1991) megfigyelte, hogy a kollégista tanulók részvétele fizikai és csoporttevékenységekben azt eredményezi, hogy alkalmazkodóbbak a környezeti változásokhoz és fejleszti a szociális képességeiket. Vishak, Norris és Douglas azt találták, hogy heti egy testmozgás is fejleszti az emberek pozitív kimenetelű viselkedési módjait, valamint csökkenti a lehangoltság érzését, a szorongást és a pszichológiai nyomást. Weng és munkatársai (2004) is bizonyították, hogy a fizikai aktivitás bármely formája fenntartja és biztosítja a mentális egészséget. Hassanzadeh (2002) úgy véli, hogy a sport tevékenységekben való részvétel kapcsolatban áll a növekedéssel, a szociális alkalmazkodással és az önértékeléssel, így érthetővé válik, miért olyan fontos a fizikai aktivitás a fiatalok mentális egészsége és szociális fejlődésük szempontjából. Garyta, Avaldson és Kursaro (1998) tanulmányozta a diákok aktivitását és részvételüket tanóra utáni csoportfeladatokban Svédországban, illetve Olaszországban és arra a következtetésre jutottak, hogy  akik aktívan részt vettek a csoportfeladatokban, nagy mértékben fejlődött a szociális és kommunikációs képességük, amelyet a további életük során kamatoztattak. Ami Percival és Kerr (2005) kutatását illeti, arra jutottak, hogy a gyakorlatok közös megoldása fejleszti a fizikai egészséget és fontos szerepe van a szociális fejlődésben. Mindezekből az következik, hogy fontos felhívni a mentális egészség fontosságára a figyelmet és rámutatni a szociális egészséggel való kapcsolatára. Mindehhez szorosan kötődik a boldogság, az öröm fogalma. További cél megértetni az emberekkel, hogy ők felelősek a mentális egészségükért. Valamint, megmutatni egy irányvonalat számukra. Mindent összevetve, a jelen tanulmány bemutatni kívánja különböző gyakorlatok hatásait férfi tanulók általános egészségügyi állapotára és boldogságára nézve a Payame Noor Egyetemen, Babolban.

2.    Eszközök és módszerek

A vizsgálati személyeket azok a Payame Noor Egyetemen (Babol) tanuló hallgatók alkották, akik az egyetemen folytatták tanulmányaikat a 2010-2011-es tanévben. 80 önkéntesen jelentkező férfi tanulót osztottak két csoportba: kísérleti csoport (40 fő) és kontroll csoport (40 fő). A kísérleti csoport feladatai a következők voltak: focizzanak a legkreatívabb módon 8 héten keresztül, hetente kétszer úgy, hogy minden alkalom 60-90 perces legyen. A boldogság index mérésére az Oxford Boldogság Kérdőívet használtuk, ami 29 kérdésből állt 4 választási lehetőséget kínálva. Az általános egészségügyi állapot mérésére a Goldberg és Hiller által fejlesztett (1979) Általános Egészség Kérdőívet (GHQ) használtuk, amely 4 skálát tartalmazott: 1) fizikai tünetek 2) szorongás tünetek 3) szociális funkcionálás és 4) depressziós tünetek. Az adatok elemzéséhez páros és két független mintás T próbákat végeztünk el az SPSS statisztikai program segítségével.

3.    Eredmények

A kísérleti csoportban a 8 hetes gyakorlatok elvégzése után szignifikánsan javult a diákok boldogságérzete, jobb lett a fizikai egészségük, kevésbé mutattak depressziós tüneteket, illetve a gyakorlatok fejlesztették a szociális funkcionálás képességüket és növelték az általános egészségügyi indexüket. A kontroll csoportban nem észleltek szignifikáns változást a vizsgált változók tekintetében.

4.    Összegzés

A feladatok elvégzésének eredményeként a diákok a boldogság skálán magasabb pontszámot értek el. Más szóval, a feladatok elvégzése boldogabbá tette a diákokat. A sport- és csoporttevékenysége közben az emberek megtanulnak segíteni egymásnak, megtanulják, hogyan legyenek csapatjátékosok, magabiztosabbá válnak, barátságokat kötnek. Mindez hozzájárul a boldogabb élethez. Mindemellett az eredmények azt mutatják, hogy a gyakorlatok végzése 8 hét elteltével csökkenti a fizikai szimptómákat, a depressziót, a diákok szociális kapcsolataikban jobban funkcionáltak és jobb lett az általános egészségügyi állapotuk. A különböző módon történő feladatok elvégzése tehát mentális egészséghez vezet. Ami az eredményeket illeti, a rendszeresen végzett gyakorlatok növelhetik a diákok boldogságérzetét és javítják az általános egészségügyi állapotukat. Az eredmények különösen fontosak, hiszen a diákok ennek tudatában protektív céllal is szervezhetnek sport tevékenységeket, hogy javítsák mentális egészségüket.

A félelem, a düh, a gyümölcsök és a zöldségek: az érzelmek és az üzenetkeretezés interakciós hatásai az egészségmagatartásra.

 

Gerend, Mary A., and Maner, J. K. (2011). Fear, anger, fruits, and veggies: Interactive effects of emotion and message framing on health behavior. Health Psychology 30, 420-423.

Az eredeti cikk elérhető online ezen a webhelyen: http://www.communicationcache.com/uploads/1/0/8/8/10887248/fear_anger_fruits_and_veggies-_interactive_effects_of_emotion_and_message_framing_on_health_behavior.pdf

Készítette: Kristóf Boglárka

Az üzenetkeretezés (message framing) egy elméletileg is megalapozott egészségkommunikációs stratégia, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy cselekvést motiváljon. Mindezt úgy teszi, hogy kihangsúlyozza adott cselekvés megkezdésének előnyeit (nyereség), vagy a cselekvés elmaradása következtében megjelenő költségeket (veszteség). Ez a kutatás azt vizsgálta, hogy ezeknek a bizonyos keretes üzeneteknek a hatékonysága függ-e a befogadó érzelmi állapotától. A vizsgálatban a félelem dühvel szembeni hatását vizsgálták, amely két érzelem egyaránt gyakran megjelenik az egészségről való döntéshozás folyamata során.

Az üzenetkeretezés, úgy tűnik, hatékony ösztönző stratégiának bizonyul a széles körű egészséggel kapcsolatos szokások és gyakorlatok megváltoztatását tekintve. A módszer lényege, hogy vagy a nyereségek, vagy a veszteségek szempontjából megfogalmazott felhívások segítségével próbálunk cselekvést előmozdítani. Egy nyereségkeretes üzenet adott egészségviselkedés előnyeit emeli ki: „Egy gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrend követése jótékony hatással van az Ön egészségére”. Ezzel szemben egy veszteségkeretes üzenet az egészségviselkedés kikerülésével járó költségekre fókuszál: „Egy gyümölcsökben és zöldségekben szegény étrend követése káros lehet az Ön egészségére”.

Ez a kutatás azt vizsgálta, hogy a keretes egészségkommunikáció mennyire függ az üzenet befogadójának lelki állapotától. Középpontba a félelem és a düh kerültek, hiszen ezek az érzelmek gyakran megjelennek az egészségmagatartást befolyásoló döntéshozatalkor (például akkor, amikor diagnózist kapunk, a kezelést illető döntést kell hoznunk, stb). Azt feltételezték, hogy az emberek különösen akkor motiváltak arra, hogy eleget tegyenek a viselkedésváltoztatásra irányuló javaslatoknak, ha az üzenet összhangban van az aktuális érzelmi állapotukkal.

15 évvel korábban egy olyan prediktív rendszer került bevezetésre, amely képes volt előjelezni, hogy relatíve mennyire lesznek hatékonyak a nyereség- vagy veszteségkeretes felhívások. Akkor arra következtettek, hogy a nyereség- és veszteségkeretes üzenetek hatékonysága attól függ, hogy a személy a viselkedéshez kockázatokat is társít-e. Habár a veszteségkeretes felhívásokat hatékonyabbnak vélték azokban az esetekben, amikor bizonytalanság és kockázat is felmerült a viselkedés kapcsán, a nyereségkeretes felhívások akkor voltak hatékonyabbak, amikor a viselkedés biztonsággal és bizonyossággal függött össze. Ez a rendszer azon az elképzelésen nyugszik, hogy ez a fajta kockázatészlelés az üzenetben leírt viselkedéssel kapcsolatos hiedelmekből ered. Mindez annyit jelent, hogy a viselkedésről alkotott hiedelem a kockázatészlelést megnövelheti. Ugyanakkor a keretes üzenetek hatékonysága más tényezőkön is múlhat, amelyek az üzenetbe foglalt viselkedéssel csupán együtt járnak. A fő hipotézis szerint a nyereség- vagy veszteségkeretes üzenetek hatékonysága a befogadó érzelmi állapotától függ.

Néhány kutatás már vizsgálta a pozitív és a negatív kedélyállapotokat a keretüzenetekkel kapcsolatban, azonban meggyőző eredmények nem születtek. Egy tanulmány például azt mutatta, hogy a jó hangulatban lévő emberek reagálnak leginkább a veszteségkeretes felhívásokra, míg a rossz hangulat váltott ki leginkább viselkedésválaszt a nyereségkeretes üzenetekre. Más kutatók azonban éppen ellenkező következtetésre jutottak. Mi lehet a nem egységes eredmények hátterében? A  korábbi kutatások főleg a hangulati állapotok két pólusára fókuszáltak (pozitív vagy negatív), és nem a konkrét érzelmekre. Az aktuális érzelemelméletek alapján mindenképpen tovább kell lépnünk a valencia-alapú megközelítéseken, hogy a specifikus érzelmi állapotokat vizsgálhassuk. Habár különböző érzelmi állapotok, mint a félelem, düh, undor, szomorúság és féltékenység ugyanúgy negatív valenciával bírnak, mégis különböző hatással lehetnek a lélektani működésre. A félelem és a düh például mindketten negatív érzelmek, de ellentétes hatással vannak a kockázattal kapcsolatos döntésekre. Akik éppen félnek, hajlamosak pesszimista kockázatbecslésre, míg azok, akik dühösek, optimistán mérik fel a kockázatokat.

Ezek az eredmények alátámasztják, hogy a specifikus érzelmi állapotok mind más-más kognitív értékelési mintázatokkal köthetők össze. A félelem és a düh majdnem teljesen ellentétesen hatnak a bizonyosság és a kontroll érzetére. A félelmet általában az alacsony bizonyosság és a személyes kontroll hiánya jellemzi, amely jellemzően a magas kockázatészleléssel is összefüggésbe hozhatóak. A düh ellenben a magas bizonyossággal és személyes kontrollérzettel társul, amelyek sokkal inkább az alacsony kockázatészleléssel kapcsolódnak össze. Emellett azt is megfigyelték, hogy míg a félelem a lehetséges negatív események és ingerek elkerülését ösztönzi, a düh inkább a megközelítő viselkedést hívja elő.

Ha mindezt az üzenetkeretezés kontextusába helyezzük, feltételezhetjük, hogy a düh és a félelem másképp fogja befolyásolni az emberek befogadóképességét nyereség- illetve veszteségkeretes üzenetek esetében. A kutatás vezetői tehát azt feltételezték, hogy azok az alanyok, akik félelemmel teli érzelmi állapotba kerülnek, magas kockázatot és potenciális fenyegetést fognak észlelni, amelynek hatására erősebben reagálnak a veszteségkeretes üzenetekre, mint a nyereségkeretesekre. Ezzel szemben a dühös érzelmi állapotú résztvevők kevésbé fogják kockázatosnak érezni a helyzetüket, a fenyegetés helyett jobban fognak fókuszálni a potenciális jutalomra, valamint fogékonyabbak lesznek a veszteségkeretes felhívásokra.

Módszerek:

A kutatásban 133 főiskolai vagy egyetemi hallgató vett részt, akik véletlenszerűen kerültek beosztásra egy félelem- vagy dühindukciós feladatba, mely során előfeszítő ingerek hozták létre ezeket az ideiglenes érzelmi állapotokat. Ezt követően egy nyereség- vagy veszteségkeretbe foglalt röpiratot olvastak el a gyümölcs és zöldségfogyasztás ösztönzéséről. A személyek gyümölcs- és zöldségbevitele napi adagokban került meghatározásra a vizsgálattól számított második hét leteltével, utólagos online kérdőív segítségével.

A résztvevők fele tehát az a) dühindukciós, vagy b) félelemindukciós feladatba került, és ezeken a csoportokon belül is véletlenszerűen alakították ki azokat az alcsoportokat akik vagy 1) nyereségkeretes felhívást, vagy 2) veszteségkeretes felhívást olvastak. Az érzelemindukció (manipuláció) során a vizsgálati személyek feladata az volt, hogy röviden írjanak le 4-5 dolgot, amitől nagyon félnek, vagy amitől nagyon dühbe gurulnak, majd írjanak egy esszét egy olyan helyzetről, amitől a leginkább félnek, vagy leginkább feldühíti őket. Az instrukció szerint arra is figyelniük kellett, hogy olyan részletességgel írják le a szituációt, hogy ha valaki elolvassa az esszét, szintén félelmet vagy dühöt váltson ki belőle.

A manipulációt követően a résztvevők vagy nyereség-, vagy veszteségkeretes felhívást olvastak a gyümölcs- és zöldségfogyasztás támogatásáról. Nyereségkeretes röpirat: „A gyümölcs- és zöldségfogyasztás előnyei könnyen felhalmozódnak – a krónikus betegségek kockázatának csökkenése csak a kezdet!” Veszteségkeretes röpirat: „Az elenyészőbb gyümölcs- és zöldségfogyasztás kockázatai könnyen felhalmozódnak – a krónikus betegségek kockázatának növekedése csak a kezdet!” Az érzelemindukciós feladat előtt felmérték az alap gyümölcs- és zöldségbevitelt egy korábban sokat használt kérdőív segítségével. A vonásszintű dühöt, illetve a vonásszorongást egy 10 tételes kérdőívvel mérték. A röpirat elolvasását követően a résztvevők azonnal értékelték, hogy az üzenet mennyire hangsúlyozta a nem elég gyümölcs- és zöldségfogyasztás hátrányait, valamint az elég gyümölcs- és zöldségbevitel előnyeit.

Eredmények:

A résztvevők minden csoportban átlagosan 2,1 adag gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak naponta. Azok a személyek, akik a nyereségkeretes feltételben vettek részt, arról számoltak be, hogy a röpirat jobban fókuszált a gyümölcs- és zöldségfogyasztás előnyeire, mint a fogyasztásuk elmaradásakor keletkező károkra.
A vizsgálatot követő két hétben történő gyümölcs- és zöldségfogyasztásra elhanyagolható hatást gyakorolt az érzelem, mint főhatás, azonban az üzenet kerete és az érzelem kereszthatása megnyilvánult. A félelemindukciós feladatban résztvevők közül azok számoltak be nagyobb gyümölcs- és zöldségbevitelről a vizsgálatot követő két hétben, akik a veszteségkeretes röpiratot olvasták. A dühindukciós csoportban azonban azok a személyek ettek több gyümölcsöt és zöldséget, akik a nyereségkeretes üzenetet kapták. Azok az üzenetek érték tehát el a kívánt hatást - vagyis a nagyobb gyümölcs- és zöldségfogyasztást , amelyeknek a kerete összeegyeztethető volt a személy aktuális érzelmi állapotával (DÜH-nyereség; FÉLELEM-veszteség). A nem összeillő üzenetkeret-érzelem párosításokban lényegesen kisebb volt a gyümölcs- és zöldségbevitel növekedése.

Megvitatás:

A fő hipotézis, miszerint a keretes egészségkommunikációra adott válaszok az üzenetek befogadójának érzelmi állapotától függenek, megerősítést nyert. Ez a kutatás főként abban nyújt újat, hogy demonstrálja: az átmeneti érzelmi állapotok még akkor is képesek befolyásolni a keretes egészségüzenetekre adott válaszokat, ha teljesen mellékesek az üzenetbe foglalt ajánlott viselkedés tekintetében. Továbbá arra is fény derült, hogy két ugyanolyan negatív valenciával bíró affektív állapot is képes rendkívül szerteágazó hatások kiváltására, amikor a keretüzenetekre adott válaszokról beszélünk. Az eredmények fontos gyakorlati jelentőséggel bírnak olyan betegellátási szituációk kapcsán, amelyek dühöt vagy félelmet váltanak ki. Például egészségügyi problémával diagnosztizált betegeknél erős érzelmekkel is számolnunk kell, amelyek mindezek alapján befolyásolhatják, hogy a betegek miként reagálnak a soron következő egészségügyi javallatokra.

A tanulmány korlátai előrevetítik a jövőbeni kutatást a témában. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az elkövetkezendőkben lényeges lenne felmérni azt is, hogy a létrejövő hatások vajon hosszabb időintervallumban is fennmaradnak-e, mint két hét. Érdemes lenne továbbá azt is megfigyelni, hogy más típusú egészségviselkedés kapcsán megfigyelhetőek-e. A leegyszerűsített érzelmi minták szintén vita tárgyát képezhetik, ugyanis egy diagnózissal való szembesítéskor a beteg különféle változatos érzelmeket egyszerre is képes megélni, amely érzelmi kavalkádban valószínűleg a félelem és a düh együttes megjelenése is lehetséges.

Összegezve az eddig leírtakat, jelen kutatás eredményei azt mutatták, hogy a keretes üzenetek hatását olyan tényezők is befolyásolhatják, amelyek az üzenetekben foglalt viselkedéshez csak mellékesen kapcsolhatóak. A keretes üzenetek hatását befolyásolja emellett a személy átmeneti érzelmi állapota is. Míg a félelemmel teli személyek különösen jól reagálnak a veszteségkeretes felhívásokra, addig a dühösekre a nyereségkeretes felhívások vannak nagy hatással. Érdemes tehát az egészségkommunikációs kutatásokban a specifikus érzelmek szerepét tovább vizsgálni.

Jelentudatosság, pszichológiai rugalmasság és pszichológiai  tünetek a fizikailag kevésbé aktív és aktív felnőttek körében.

Anu Kangasniemi, A., Lappalainen, R.,  Kankaanpaa, A., Tammelin, T. (2014) Mindfulness skills, psychological flexibility, and psychological symptoms among physically less active and active adults. Mental Health and Physical Activity, 7, 121-127.

 Készítette: Kiss Anna

Absztrakt

58 kevésbé aktív és 50 fizikailag aktív személyt hasonlítottak össze a jelentudatosság képesség, a pszichológiai rugalmasság és a pszichológia tünetek szempontjából. A fizikai aktivitást mind szubjektív, mind objektív módon mérték.
Módszer: A résztvevők kérdőíveket töltöttek ki a vizsgált változókra nézve. A fizikai aktivitás gyorsulásmérővel mérték hét napon keresztül.
Eredmények: Az önbevalláson alapuló fizikai aktivitás tekintetében az aktívabb résztvevők jobb jelentudatosság képességgel, és kevesebb pszichológiai és depresszió tünettel rendelkeztek. Korrelációt találtak az objektív fizikai aktivitás és a fizikai jóllét között. Diszkusszió: A vizsgálat alapján elmondható, hogy a fizikailag aktívabb felnőtteknél magasabb pszichológiai jóllét fedezhető fel. A fizikailag aktív életmód összefüggését mutatják a jobb jelentudatosság képességgel és a kevesebb pszichológiai tünettel.

Bevezetés

A nyugati kultúrákban elterjedt mozgásszegény életmód hatását sok betegség kialakulásával kapcsolatba hozzák, így több mentális betegséggel is, mint például a depresszióval. Azok a személyek, akik hetente két-három alkalommal sportolnak kevesebb haragról, cinikus bizalmatlanságról, valamint stresszről, valamint magasabb koherencia érzésről és erősebb társadalmi integráltságról számolnak be, mint a fizikailag kevésbé aktív személyek. Úgy tűnik, hogy a kapcsolat kétirányú, mivel a pszichológiai jóllét hiánya a mozgásszegény életmód előidézője lehet.

A jelentudatosság jelensége az utóbbi időben felkeltette a kutatók figyelmét és fontos kérdéssé vált az egészségmegőrzés és a betegségkutatás szempontjából. A jelentudatosság magába foglalja a nem ítélkező módon való részvétel általi tapasztalatszerzést, valamint a jelentudatosság tréning célja, hogy a figyelmet a jelenben tartsa. Számtalan tanulmány eredménye alapján elmondható, hogy kapcsolatban áll különböző egészségmagatartásokkal, így együttjárást mutat a jobb pszichológiai jólléttel, az egészségesebb táplálkozással, a jobb alvásminőséggel és fizikai egészséggel. Emellett fontos szerepet játszik az automatikus gondolatok, rossz viselkedésminták és szokások alóli feloldódásban, továbbá a magasabb jelentudatosság magasabb fizikai aktivitással jár együtt.  

A pszichológiai rugalmasság a másik fontos tényező a céltudatos viselkedés és a dinamikus jóllét, valamint az élettel való elégedettség szempontjából. A pszichológiai rugalmasság a jelen pillanatban levést és az értékeknek megfelelő tapasztalatokra való nyitottságot jelenti. Az elfogadottság és elkötelezettség terápia alapjául szolgál, de a fizikai aktivitással való kapcsolatáról keveset tudni.

A vizsgálat célja a jelentudatosság képesség, a pszichológiai rugalmasság és a pszichológiai tünetek összevetése a fizikailag aktív és kevésbé aktív személyek esetében. A mérni kívánt változókat az objektív és az önbevalláson alapuló fizikai aktivitás tekintetében is vizsgálják.

Hipotézis: A fizikailag aktívabb személyek jobb jelentudatosság képességgel, kevesebb pszichológiai tünettel és nagyobb pszichológiai rugalmassággal rendelkeznek, a kevésbé aktív csoport tagjaihoz képest.

Módszer

Résztvevők

108 finn felnőtt vett részt a vizsgálatban. Két csoportba sorolták a résztvevőket, aszerint, hogy 2,5 óránál többet vagy kevesebbet töltenek hetente közepesen élénk fizikai aktivitással. A fizikailag kevésbé aktív csoport tagjait (58 fő) a helyi újságokban való hirdetéssel, míg az aktívabb csoport tagjait (50 fő) helyi fitnessklubokban való hirdetéssel érték el.

A felkeresett résztvevőket egy online kérdőív segítségével szűrték meg a koruk, a munkahelyi státuszuk és a fizikai aktivitásuk szerint. A résztvevők átlag életkora 43 év volt (5,2 szórás), valamint 79%-uk nő. Nem volt szignifikáns különbség a szocioökonómiai mutatóik tekintetében.

Eszközök

·         Gyorsulásmérő (ActiGraph-GT1M) – a fizikai aktivitás objektív mérése

·         Hét egymást követő napon át viselték a gyorsulásmérőt a jobb csípőjükön.

·         MVPA idő: közepes és intenzív mozgással töltött idő (1952 db/perc intenzitást meghaladó mozgás)

·         HEPA idő: egészségjavító fizikai aktivitással töltött idő (10 percig folyamatosan végzett MVPA mozgás)

·         Az egy nap alatt megtett lépések száma

·         Az ActiLife program gyűjtötte be az adatokat.

·         A vizsgálatba kerülés feltétele: az átlagosan 500 perc/nap adatmennyiség megléte.

·         Kentucky Jelentudatosság képesség leltár (KIMS, Baer, Smith, & Allen, 2004) – jelentudatosság mérésére

·         Elfogadás és cselekvés kérdőív (AAQ-2, Hayes et al, 2006) – pszichológiai rugalmasság mérésére

·         Tünet-lista (SCL-90, Holi, Marttunen & Aalberg, 2003) – pszichológiai tünetek mérésére

·         Beck-féle depresszió skála (BDI-II, Beck, Ward, Mendelson, Mock, & Erbaugh, 1961; Dozois, Dobson, & Ahnberg,1998; Nuevo, Lehtinen, Reyna-LIberato, & Ayuso-Mateos, 2009) – depressziós tünetek mérésére

Eljárás

Mindkét csoportban az átlagok és a szórások kiszámításra kerültek. A csoportok átlagainak különbségeit ANOVA-val vizsgálták. ANCOVA alkalmazásával hasonlították össze a két csoportot a pszichológiai jóllét szempontjából, miután a potenciálisan zavaró tényezőket kontroll alá vonták (pl.: testtömegindex, diagnosztizált egészségügyi probléma). Bonferroni alfa korrekciót alkalmaztak az összes páros eljárásban (korrigált szignifikancia szint: p ¼ 0,05 / 4). Az eredményeket IBM SPSS 19.0 statisztikai programmal vizsgálták.

Eredmények

A pszichológiai jóllét

A kovarianciaanalízis eredményei alapján a fizikailag aktív csoport jobb jelentudatosság képességgel rendelkezett, valamint tagjai nagyobb pszichológiai rugalmasságot mutattak, kevesebb pszichológiai tünettel rendelkeztek, és alacsonyabb pontszámot értek el a depresszió skálán. A Bonferroni eljárást követően szignifikáns eredményeket kaptak a jelentudatosság képesség, valamint a pszichológiai és depresszió tünetek szempontjából.

A pszichológiai mutatók és az objektív fizikai aktivitás közötti kapcsolat

 A jelentudatosság képesség az MVPA idővel kapcsolatba hozható, míg a HEPA idővel nem. A pszichológiai tünetek szignifikáns kapcsolatban álltak mind a három fizikai aktivitás változóval. Az SCL-90 és a BDI-II pontszám fordított kapcsolatot mutatott a MVPA és HEPA idővel, valamint a napi megtett lépésszámmal. A pszichológiai tünetek prevalenciája magasabb volt a kevésbé aktív csoportban.

A jelentudatosság képesség, pszichológiai rugalmasság és pszichológiai tünetek

A jelentudatosság képesség és a pszichológiai flexibilitás fordított kapcsolatot mutatott a pszichológiai tünetekkel, valamint a pszichológiai tünetek magas értéke negatív kapcsolatban állt a jelentudatosság képességgel és a pszichológiai rugalmassággal. A pszichológiai rugalmasság és a jelentudatosság képesség pozitív korrelációját találták.

Diszkusszió

A cikkben bemutatott vizsgálat alapján elmondható, hogy a fizikailag aktívabb felnőttek jobb jelentudatosság képességgel bírnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a fizikai aktivitás kapcsolatban áll a pszichológiai jólléttel. Az eredmények alapján a fizikai aktivitás kapcsolatban áll a pszichológiai és depresszió tünetekkel is.

Mivel ez egy keresztmetszeti vizsgálat volt, így az ok-okozati összefüggés a fizikai aktivitás és a jelentudatosság képesség között nem egyértelmű. Az eredmények alapján sejthető, hogy a jelentudatosság egy fontos faktor lehet a fizikai aktivitás szempontjából.

A jelentudatosság összefügghet egy nem-reaktív válaszadással a saját gondolatokra és érzelmekre, valamint a külső cselekedetekkel, így a fizikai aktivitást választják inkább.

Lehetséges, hogy bizonyos fizikai aktivitások hozzájárulnak a jelentudatosság fejlődéséhez, például a jelentudatos mozgások, melyekben a mozgás tudatos megtapasztalásán van a hangsúly. Egy jelenttudatos fizikai aktivitásban való részvétel növeli a jelentudatosságot, amely kimutatható kapcsolatban áll a pszichológiai jólléttel és a pszichológiai rugalmassággal. Az ilyen jellegű rendszeres mozgás egy újfajta tapasztalatot jelent, valamint pozitív mentális egészségre lehet általa szert tenni, amely a fizikai aktivitás pozitív élményét növeli.

Kevés tanulmány készült a fizikai aktivitás és a pszichológiai jóllét kapcsolatáról, amelyek objektív eszközökkel mérték a fizikai aktivitást, de az eredmények ellentmondásosak. Az angliai egészség felmérés során nem találtak kapcsolatot a fizikai aktivitás és a pszichológiai egészség között. Egy japán vizsgálatban azonban pozitív kapcsolatot találtak a fizikai aktivitás és az egészséggel összefüggő életminőség között idősebb felnőtteknél, valamint gyenge korrelációs kapcsolat volt a fizikai aktivitás és az életminőség, a szubjektív jóllét és a fizikai percepció között.

A jelen vizsgálat eredménye alátámasztja azoknak a vizsgálatoknak az eredményét, melyek szerint fordított kapcsolat van a fizikai aktivitás és a pszichológiai/depressziós tünetek között.

A tanulmány korlátja a viszonylag kicsi elemszám. A jövőben az eredmények alátámasztásához egy nagyobb és random minta, széles fizikai aktivitásban mutatott különbségekkel lesz szükséges. A fizikai aktivitás objektív és önbevallásos mérése is szükséges. 

Az egészségvédő magatartással kapcsolatos adherencia ételallergiás  serdülők körében: az egészséghiedelem-modell és az önszabályozási modell összehasonlítása

Jones, C. J., Smith, H. E., Frew, A. J., Du Toit, G., Mukhopadhyay, S., Llewellyn, C. D. (2014). Explaining adherence to self-care behaviours amongst adolescents with food allergy: A comparison of the health belief model and the common sense self-regulation model. British Journal of Health Psychology, 19, 65-82.

Készítette: Haraszti Tímea

Bevezetés

Az ételallergia az enyhe és lokalizált reakcióktól a súlyos és generalizált formáig terjedően változatos tünetekben nyilvánulhat meg. Az anafilaxiaként ismert életveszélyes állapot a keringés összeomlásával, angioödémával és légzési zavarok megjelenésével járó súlyos reakció, amit leggyakrabban ételallergia okoz.

Az ételallergia sikeres kezelésének alapfeltétele a kritikus allergén elkerülése. Antihisztamin, orrspray és szemcsepp segítségével az enyhébb tüneteket könnyű kézben tartani, egy életveszélyes reakció esetén viszont elengedhetetlen az azonnali adrenalinbevitel. Azoknak a betegeknek, akiknél magas az anafilaxia kialakulásának kockázata, éppen ezért ajánlatos az adrenalint autoinjektoros formában mindig maguknál tartani.

Az Egyesült Királyságban évente kb. 20 haláleset következik be anafilaxia miatt, főleg serdülők és fiatal felnőttek körében. Ennek gyakran az az oka, hogy a beteg nem tartja magánál az adrenalint, és így nem is tudja időben beadni magának.

A kezeléssel való együttműködés az adherencia hiányához képest háromszorosára növelheti a kedvező kimenetel esélyét. Kvalitatív vizsgálatok alapján úgy tűnik, a gyógyszer nem kéznél tartása visszatérő probléma, de a mögöttes pszichológiai tényezőket eddig nem vizsgálták.

Az egészségviselkedésre vonatkozó elméletek között finom eltérések vannak. Még a specifikusan az egészséggel kapcsolatos viselkedést célzó elméletek is különböznek egymástól, például Rosenstock egészséghiedelem-modellje és a Leventhal-féle önszabályozási modell is konceptuálisan eltérőek.

Az egészséghiedelem-modell (health belief model, HBM) szerint három tényező járul hozzá a fenyegetés észleléséhez: észlelt súlyosság (az állapot súlyosságával és következményeivel kapcsolatos vélekedések), észlelt hajlamosság (annak mértéke, hogy az egyén mennyire érzi magát veszélyeztetettnek), valamint a cselekvésre felszólító ingerek. Utóbbiak esetében megkülönböztethetünk belső (pl. testi állapot vagy tünet) és külső ingereket (pl. emlékeztető az orvossal megbeszéltekre). Az észlelt fenyegetettség az észlelt nyereséggel (bizonyos lépések megtétele mennyire hatékony a veszély csökkentésében) és észlelt akadályokkal (a lépések megtételével kapcsolatos negatív aspektusok) együtt határozza meg az utasítások követésének mértékét.

Az önszabályozási modell (common sense self-regulation model, CS-SRM) az egészséggel kapcsolatos információk feldolgozására öt kognitív dimenziót emel ki: identitás (az állapot és a hozzá kapcsolódó tünetek leírására használt címke), következmények (az állapot anticipált hatásai és kimenetele), idői lefolyás – akut/krónikus (az állapot fennmaradásának hosszával kapcsolatos vélekedések), kontroll/gyógyulás (az egyén vélekedései a gyógyulással kapcsolatban, illetve mennyire érzi állapotát kontrollálhatónak), ok (az állapothoz vezető okokkal kapcsolatos vélekedések). Ez később három további dimenzióval egészült ki: érzelmi reprezentációk (a betegséghez kapcsolódóan), ciklikus idői lefolyás (a tünetek fluktuálásával, a betegség megváltoztathatóságával kapcsolatos percepciók), koherencia (az állapot koherens megértésének mértéke).

A két modell abban tér el egymástól, hogy a HBM fontos meghatározóként figyelembe veszi a javasolt magatartással kapcsolatos vélekedéseket, ezzel szemben a CS-SRM inkább az egyén betegségről alkotott elképzeléseire helyezi a hangsúlyt. Úgy tűnik, a viselkedésfókuszú elméletek nagyobb prediktív erővel bírnak, mint a betegségközpontúak, ezért lehet érdekes a két modell összehasonlítása.

A HBM alkalmazása ételallergiás populáción különösen érdekes, mert így a modell magyarázó ereje olyan állapot esetében vizsgálható, ami egyszerre krónikus és epizodikus, illetve hosszú távon megköveteli az egészségmagatartásra vonatkozó együttműködést.

Az összehasonlításba bevont másik modell, a CS-SRM pedig azért lehet alkalmas, mert eredetileg magas vérnyomásra vonatkoztatva fejlesztették ki, ami az ételallergiához hasonlóan (az allergén elkerülése esetén) tünetmentes állapot is lehet.

A jelen kutatás elsődleges célja az volt, hogy az egészséghiedelem- és az önszabályozási modell segítségével azonosítsa az egészségvédő magatartással kapcsolatos adherencia pszichológiai tényezőit, ezáltal hozzájárulva a későbbi intervenciók megtervezéséhez.

Módszer

Vizsgálati személyek: 13-19 év közötti serdülők, akiknek adrenalint írtak fel ételallergia miatt. A tájékoztatót, a beleegyező nyilatkozatot és a kérdőívet válaszborítékkal együtt küldték ki két klinika pácienseinek. A 13-15 évesek esetében a szülő/gondozó is kapott egy-egy példányt.

34%-os visszaküldési arány mellett a végleges mintába 118 serdülő került be. Az átlagéletkor 15 év (SD=1,7), a nemek eloszlása egyenlő, a válaszadók 82%-a fehér. A leggyakoribb allergiák a következők voltak: diófélék (földimogyoró, 73%), tojás (20%), hal (13%), kagyló (9%), tejtermék (7%), búza (3%) és szója (1%). A minta 59% kettő vagy több allergént is megjelölt. A vizsgálatban résztvevők 60%-a tapasztalt már meg anafilaxiás reakciót, és a teljes minta 41%-a hordja mindig magánál az adrenalin-injekciót.

Felhasznált eszközök: kérdőívcsomag

1.       Az adherencia mérésére egy 4 tételes kérdőív, melyben egy tétel vonatkozott a gyógyszer hordozására („Az autoinjektort mindig magamnál tartom.”), három további pedig az allergén elkerülésére („Próbálom elkerülni azokat az ételeket, amelyekről tudom, hogy allergiás vagyok rájuk.”, „Ha étteremben eszem, megkérdezem, hogy milyen hozzávalókat használnak.”, „Ha egy barátomnál eszem, megkérdezem, hogy milyen hozzávalókat használtak.”). A válaszadóknak ötfokú Likert-skálán kellett jelölniük, hogy az adott állítás mennyire igaz rájuk. Az összpontszám 0-20 pontig terjedt, ahol a magasabb pontszám jelentette a nagyobb adherenciát.

2.       A HBM-tételek Champion (1984) kérdőívéből származtak, ahol az eredetileg mellrákra vonatkozó itemeket átfogalmazták ételallergiára. A HBM-kérdőív 32 tétele ötfokú Likert-skálán mérte a modell 5 azonosított konstruktumát. Mindegyiknél külön-külön állapították meg az összpontszámot, a magasabb érték jelezte a szilárdabb vélekedéseket.

3.       Illness Perception Questionnaire (IPQ-R) a betegségpercepciók mérésére (CS-SRM-tételek). A kérdőív 38 tételből áll, külön alskálákon méri a korábban bemutatott 9 faktort. Az itemeket úgy változtatták meg, hogy azok az ételallergiára és az anafilaxiára vonatkozóan megfelelőek legyenek. Az IPQ-R az egyes faktorokat ötfokú Likert-skálával méri, ez alól kivételt képez a betegségidentitás alskála. Ebben az esetben ugyanis egy 18 tételes tünetlistát alkalmaznak, ahol a bejelölt tünetek száma adja a skála pontszámát.

Adatelemzés: azokat a skálákat zárták ki az elemzésből, ahol a kérdések több mint fele megválaszolatlan maradt. Érvényes skála esetében a hiányzó tételeket a skála átlagpontszámával helyettesítették. A változók közötti kapcsolatokat korrelációszámítással vizsgálták. Mivel korábban sem a HBM-kérdőívet, sem az IPQ-R-t nem használták még ilyen populáción, a faktorstruktúrák validálására is sor került. A modellek magyarázóképességét többszörös regresszióanalízis segítségével ellenőrizték.

Eredmények

A faktoranalízis HBM-tételek 10, az IPQ-R kérdőíven 7 faktort azonosított. A Cronbach-α értéke mindkét kérdőív alskáláin elfogadható volt, az észlelt haszon (HBM-kérdőív), illetve a kontroll (IPQ-R) kivételével.

Az adherencia és a magyarázó tényezők közötti kapcsolatvizsgálat gyenge-közepes együttjárást mutatott ki. Igaz volt ez a HBM észlelt súlyosság (r=.34) és akadályok (r=-.29) alskálájára, de hasonlóan az IPQ-R betegségidentitás (r=.28), következmények (r=.32) és érzelmi reprezentáció (r=.41) alskáláira is.

Az életkor az adherenciában mutatkozó variabilitás egy jelentős hányadát magyarázza, F(1,150)=5.60, p=.02., a nagyobb együttműködés a fiatalabb válaszadókra volt jellemző. A HBM-konstruktumok bevonásával F(5,145)=7.53, p<.001. Az életkor, az észlelt súlyosság és az észlelt akadályok mutattak szignifikáns kapcsolatot az egészségvédő magatartással. Az HBM összességében a variancia 21%-át magyarázta.

Az önszabályozási modell elemzésekor az életkor nem bizonyult szignifikáns tényezőnek. A CS-SRM-konstruktumok bevonása után F(8,97)=4,86, p<.001. A betegségidentitás, az érzelmi reprezentáció és a ciklikus idői lefolyás bizonyult magyarázó tényezőnek. A modell a variancia 25%-át magyarázta.

Diszkusszió

Az egészséghiedelem-modell és az önszabályozási modell alkalmazása rámutatott, hogy mindkét modell csak mérsékelten képes megmagyarázni az egészségvédő magatartással kapcsolatos együttműködésben mutatkozó varianciát, ennek ellenére a modellekhez használt kérdőívek az ételallergiás serdülők mintáján jól használhatónak bizonyultak.

Az egészséghiedelem-modell komponensei közül az észlelt súlyosság és az észlelt akadályok mutattak szignifikáns összefüggést az adherenciával. A fiatalabb, nagyobb súlyosságot észlelő résztvevőkre volt inkább jellemző a kívánatos együttműködés, míg az észlelt akadályok nagysága csökkentette azt. Ez összhangban van Carpenter (2010) metaanalízisének eredményével, miszerint az összes többi HBM-tényezővel összehasonlítva az észlelt akadályok bírnak a legnagyobb prediktív erővel. Az akadályok hatékonyabban jósolták be a viselkedést, ha az magában foglalta a negatív kimenetel elkerülését. Az ételallergiás serdülőkre vonatkoztatva ez azért érdekes, mert a negatív kimenetel (allergiás reakció) megelőzése megköveteli az allergén aktív elkerülését és a gyógyszer kéznél tartását. Ez magyarázhatja, hogy az észlelt akadályok szerepe miért olyan találó ebben a populációban.

Carpenter metaanalíziséből az is kiderült, hogy az észlelt súlyosság akkor bizonyult jobb bejósló tényezőnek, ha a viselkedés gyógyszerszedési együttműködéssel volt kapcsolatban (nem pedig preventív egészségmagatartással). Egy lehetséges magyarázat, hogy az előírt gyógyszerszedés arra készteti az egyéneket, hogy komolyabban gondolkodjanak a kockázatokról és az adherencia hiányának a következményeiről. Mivel a jelen vizsgálatban a felírt adrenalin-injekció a bekerülés feltétele volt, logikusnak tűnik az észlelt súlyosság együttműködő viselkedéssel mutatott szoros kapcsolata.

Az önszabályozási modell esetében a betegségidentitás, az érzelemreprezentáció és a ciklikus idői lefolyás bizonyult meghatározó tényezőnek. Az erősebb betegségidentitás és az ételallergiához kapcsolt erősebb érzelemreprezentációk (szorongás, düh és depresszió) mellett jobb együttműködés volt jellemző, a ciklikusságra vonatkozó erősebb hiedelmek viszont csökkent adherenciával álltak kapcsolatban. Azok, akik ételallergiájukat instabilabb, bejósolhatatlanabbnak és epizodikus természetűnek észlelték, kevésbé mutattak együttműködést az egészségvédő magatartással. Ez azért lehetséges, mert a résztvevők kb. 40%-a soha nem tapasztalt még meg anafilaxiás reakciót, a maradék 60%-nak pedig csak nagyon ritkán bekövetkező esemény volt. A súlyos reakciók kis előfordulási gyakorisága vezethet ahhoz a következtetéshez, hogy az allergének állandó kerülése és a gyógyszer folyamatos közelben tartására való kényszer szükségtelen. Alternatív magyarázatot jelenthet a tény, hogy az ételallergia krónikus és epizodikus, és hogy az ételallergiás egyén teljesen tünetmentes, kivéve, ha allergént fogyaszt. Ez a tünetmentesség azt a téves benyomást keltheti a betegben, hogy már nem érintett, ami pedig az egészségvédelemmel való együttműködés eltűnéséhez vezethet. Egy hasonló lehetséges magyarázat szerint azáltal, hogy az idő allergiás reakció vagy tünetek megjelenése nélkül telik, az egyén magát kevésbé veszélyeztetettnek, ételallergiáját és annak kezelését pedig kevésbé kiemelkedőnek észleli.

Összességében elmondható, hogy mindkét modellnek vannak erősségei és gyengeségei. Elképzelhető, hogy egy integrált vagy hibrid modell ebben a populációban jobban magyarázná az együttműködést. A HBM-kérdőív kiegészítése további, az idői lefolyást, a betegségidentitást is felölelő tételekkel az észlelt súlyosság konstruktum pontosabb leírását eredményezhetné.

Korlátok és kitekintés

Az eredmények értelmezésekor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a keresztmetszeti elrendezés miatt az ok-okozati viszonyok nem tisztázottak. Longitudinális kutatások segítségével ezek feltárhatóak, egyben az egészséghiedelmek betegségpercepciók stabilitása (vagy instabilitása) is feltérképezhető lenne.

A mérőeszközökkel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy két alskála (észlelt haszon, HBM; kontroll, CS-SRM) belső reliabilitása nem volt megfelelő. A külső és belső reliabilitás egyéb mutatóinak (pl. teszt-reteszt reliabilitás) bevonása árnyalhatta volna a képet.

A kérdőívet visszaküldők, illetve nem visszaküldők között nemi különbség nem mutatkozott, viszont a visszaküldők átlagosan 6 hónappal fiatalabbak voltak a nem válaszolóknál. Elképzelhető, hogy a 13-15 évesek körében a szülő/gondozó szorgalmazta a kutatásban való részvételt.

A vizsgálatnak az is célkitűzése volt, hogy az eredményekkel segíteni tudja az intervenciók megtervezését. A megfigyelés, miszerint az észlelt akadályok nagysága gyengébb együttműködéssel áll kapcsolatban, arra hívja fel a figyelmet, hogy a konzultációk során érdemes több időt szánni a páciens személyes akadályainak megismerésére.

Az online önsegítő csoportok használata és a pszichológiai egészség

a HIV-vel/AIDS-szel élők körében

Mo, P. K., & Coulson, N. S. (2013). Online support group use and psychological health for individuals living with HIV/AIDS. Patient education and counseling, 93(3), 426-432.

Készítette: Bőthe Beáta

BEVEZETÉS

Az emberi immunhiány vírus/szerzett immunhiányos tünetegyüttes (HIV/AIDS) egy krónikus betegség, amellyel világszerte körülbelül 33,3 millió ember él együtt, azonban ez a szám folyamatosan növekszik (UNAIDS, 2010; WHO, 2007). A HIV-vel/AIDS-szel élő személyekre nemcsak fizikailag van hatása a betegségnek, hanem megjelenhet náluk például pszichológiai distressz, stigmatizáció, szociális izoláció és más kezelési mellékhatások is (Bogart et al., 2007; Brashers, Neidig, Reynolds, & Haas, 1998). Továbbá sok HIV-vel/AIDS-szel élő személy nem kap megfelelő társas támogatást, ami betegségük mellett még tovább rontja az élettel való elégedettségüket (Heckman, 2003; Serovich, Brucker, & Kimberly, 2000). A szemtől szembeni önsegítő csoportokban való részvétel hatékonynak tűnik az egészség és az élettel való elégedettség növelésében különböző betegcsoportokban, azonban az ezekben való részvételt időbeli, fizikai és földrajzi korlátok akadályozhatják (van Dam et al., 2005; Zhang, Galanek, Strauss, & Siminoff, 2008). Ezek a korlátok a HIV-vel/AIDS-szel élő személyeknél is megjelenhetnek, azonban az internet segítségével gyorsan és egyszerűen információhoz és támogatáshoz juthatnak, valamint a hasonló problémákkal élőkkel is kapcsolatba tudnak lépni (Bar-Lev, 2008; Mo & Coulson, 2008).

Az empowerment, azaz „képessé tevés” vagy „feljogosítás” folyamatai által az emberek alaposabb ismeretet és kontrollt szereznek a döntéseik és cselekvéseik felett, melyek befolyásolják az életüket és környezetük megértését (Zimmerman, 1995). A nagyobb „képessé tevéssel” rendelkező páciensek sikeresebben élnek együtt a betegségükkel és együttműködőbbek az egészségügyi dolgozókkal (van Uden-Kraan et al., 2008). A HIV-vel/AIDS-szel élők online önsegítő csoportjaikban négy olyan folyamat jelenik meg, amely a „képessé tevéshez” kapcsolódik: társas támogatás kapása, hasznos információ kapása, pozitív jelentéstalálás és mások segítése. Ezeknek a folyamatoknak az eredményeként megjelenhet például a jól informáltság, a megnövekedett optimizmus és kontroll érzet (van Uden-Kraan, Drossaert, Taal, Seydel, & van de Laar, 2009; van Uden-Kraan et al., 2008). Korábbi kutatási eredmények alapján (Hart & Hittner, 1995; Ironson et al., 2005; Pakenham & Rinaldis, 2001) az online önsegítő csoportokban való részvétel nagyobb mértékű optimizmushoz kapcsolódik, az optimizmus pedig jelentős szerepet játszik a krónikus betegségekhez való alkalmazkodásban, valamint összefüggésben áll az alacsonyabb mértékű magányossággal és depresszióval.

Az online önsegítő csoportok pozitív hatása már ismert, azonban hatásmechanizmusukra még kevés figyelem irányult. Jelen kutatás célja a HIV-vel/AIDS-szel élők körében megvizsgálni az online önsegítő csoportban való részvételt, a „képessé tevést” és a betegség pszichológiai következményeinek kapcsolatait. Feltehetően az online önsegítő csoportokban való gyakoribb részvétel a nagyobb mértékű „képessé tevés” folyamatához kapcsolódik, amely pedig a megnövekedett optimizmus szinthez köthető. Az optimizmusnak negatív kapcsolata lehet a magánnyal és a depresszióval, a magány pedig pozitív kapcsolatban állhat a depresszióval.

MÓDSZEREK

Vizsgálati alanyok

A kutatásban hat HIV-vel/AIDS-szel kapcsolatos online önsegítő csoportból kerültek ki a résztvevők, akiket legalább egy hónapja diagnosztizáltak HIV-pozitívként és már betöltötték 18. életévüket. Egyik csoportnak sem volt tagja professzionális segítő.

Vizsgálati eszközök

Online kérdőív segítségével a résztvevők demográfiai és egészségügyi kérdésekre, majd az online önsegítő csoportok használatával kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. A „képessé tevésről” egy 43 tételes kérdőívet töltöttek ki, mely 4 specifikus folyamatot mér: hasznos információ kapása, társas támogatás kapása, pozitív jelentéstalálás, és mások segítése (Mo & Coulson, 2011). Az izolációról és elidegenedésről az UCLA Magányosság Skálával (3. verzió) (Russell, 1996) nyertek információt a kutatók 10 tétel segítségével, a generalizált optimizmust és pesszimizmust pedig az Élet Orientáció Teszt átdolgozott változatával (LOT-R) (Sheier, Carver, & Bridges, 1994) mérték 10 tételen keresztül. A résztvevők depresszióját az Epidemiológiai Tanulmányok Központja által átdolgozott Depresszió Skálával (CESD-R) (Eaton, Smith, Ybarra, Carles, & Tien, 2004) vizsgálták, mely 20 tételt tartalmaz a depresszív tünetekre vonatkozóan. Mindegyik mérőeszköz megfelelőnek bizonyult a Cronbach-alfa mutatók tekintetében.

EREDMÉNYEK

A vizsgálatban 340 online önsegítő csoporttag vett részt, 83,7%-uk férfi volt, a vizsgálati személyek átlag életkora 47,81 év. A tagok 53,4%-a a tünetmentes szakaszban, míg 30,1%-uk az AIDS előrehaladott szakaszában volt. Átlagosan 11,7 éve diagnosztizálták őket a betegséggel, 55,7 hónapja használják az online önsegítő csoportokat és heti 4,08 órát töltenek ott. A válaszolók 24,7%-a még sosem osztott meg semmit a fórumon, így őket a „leskelődők” csoportjába sorolták.

A korrelációs vizsgálat eredményei alapján a modellben lévő változók a feltételezett kapcsolatoknak megfelelő együttjárást mutattak. A megerősítő faktorelemzés adatai szerint a modell elfogadható illeszkedéssel rendelkezett (c²(67) = 224.36, p < 0,01, CFI = 0,96, IFI = 0,96 ,RMSEA = 0,06). A strukturális egyenlet modellezés eredményei szintén megfelelő illeszkedést mutattak a feltételezett modellre nézve (c²(72) = 237,78, p < 0,01, CFI = 0,95, IFI = 0,94, RMSEA = 0,07). Az online önsegítő csoportban való részvétel pozitív kapcsolatban állt a „képessé tevés” folyamatokkal (b = 0,65), amely pozitívan kapcsolódott az élet irányába mutatott optimizmushoz (b = 0,24). Továbbá, az optimizmus negatívan kapcsolódott a magányhoz (b = -0,60) és a depresszióhoz (b = -0,49), míg a magány pozitív kapcsolatban állt a depresszióval (b = 0,36).

MEGVITATÁS ÉS KONKLÚZIÓ

Jelen kutatás célja az online önsegítő csoportokban való részvétel és a pszichológiai egészség kapcsolatainak tisztázása volt. Korábbi kutatásokkal megegyezően (Coulson, Buchanan, & Aubeeluck, 2007; Finn, 1999; van Uden-Kaar et al., 2008; van Uden-Kaar et al., 2009), ebben a vizsgálatban is megjelentek az online önsegítő csoportok lehetséges pszichológiai előnyei a HIV-vel/AIDS-szel élők körében. Az online önsegítő csoportokban való nagyobb fokú részvétel együtt járt a magasabb szintű optimizmussal a betegség tekintetében a „képessé tevésen” keresztül. A hasznos információkhoz való hozzájutás segítheti a betegség kezelését, mások tapasztalatairól való olvasás a saját betegség megértését, így növelve a saját kontrollérzetet a betegségük és jövőjük felett. Továbbá, a többi tagtól kapott társas támogatás következtében kevésbé érezhetik magukat egyedül a betegséggel való megküzdésben a csoport résztvevői, a másoknak való segítés által pedig könnyebben észrevehetik az erősségeiket, mely által sokkal pozitívabban láthatják magukat a jövőben, ami az optimizmus magasabb szintjéhez vezethet.

            A magányosság érzése az egyik közös stresszor, amit a HIV-vel/AIDS-szel élők megemlítenek (Vance, 2006), mivel a betegséghez kapcsolódó stigmatizáció miatt még a közeli hozzátartozóknak és barátoknak sem tudnak beszélni a betegségükről (Antelman et al., 2003; Clark, Lindner, Armistead, & Austin, 2003). A kutatás eredményei alapján az online önsegítő csoportban való részvétel indirekt kapcsolatban áll az optimizmuson keresztül az alacsonyabb fokú magányossággal, tehát az online önsegítő csoportok csökkenteni tudják az izoláció és magány érzését más HIV-vel/AIDS-szel élőkkel való online kapcsolat által. A magányosság a jóllét hiányával, valamint a depresszióval is kapcsolatban áll korábbi kutatások szerint (Gotlieb & Hammen, 1992; Remien et al., 2006), a HIV-vel/AIDS-szel élők is gyakran szenvednek depressziótól. Jelen kutatás eredményei szerint az online önsegítő csoportokban való gyakoribb részvétel a magasabb szintű optimizmuson keresztül kapcsolatban áll a depresszió alacsonyabb szintjével. Ebből arra lehet következtetni, hogy az online önsegítő csoportban való részvétel képessé teszi a tagokat az állapotukkal kapcsolatos félelmeik legyőzésére és így a depressziójuk is alacsonyabb szintű lesz.

            A kutatás korlátait tekintve fontos megemlíteni, hogy a vizsgálati személyek önként vállalkoztak a kérdőív kitöltésére, így elképzelhető, hogy akik nem töltötték ki, azok kevésbé érezték ugyanazt a „képessé tevést”, mint a kitöltők. Emellett lehetséges, hogy a kitöltőknek több pozitív élménye volt az online önsegítő csoportban, mint azoknak, akik nem töltötték ki a kérdőívet. A „leskelődők” alacsony száma miatt nem lehetett több csoportra kiterjedő elemzést végezni, amely alapján kiderülhetne, hogy az aktív és passzív részvétel az online önsegítő csoportban módosítja-e a modellt. Ezen felül az is lehetséges, hogy a jobb pszichológiai mutatókkal rendelkező személyek sokkal erősebben érezték a „képessé tevési” folyamatoknak való kitettséget az online önsegítő csoportokban való részvétel közben, mint a rosszabb mutatókkal rendelkezők.

Az online önsegítő csoportok segítségével sokan és olcsón juthatnak információhoz és támogatáshoz a betegségükkel kapcsolatban, ami lehetőséget teremt olyan populációk elérésére is, amelyhez eddig nehéz volt hozzáférni a földrajzi vagy a páciensek fizikai korlátai miatt. A kutatás eredményei szerint a HIV-vel/AIDS-szel élők pszichológiai egészségének fejlesztése elősegíthető például az online önsegítő csoportokhoz való könnyebb és egyszerűbb hozzáféréssel. Az egészségügyi dolgozók hozzájárulhatnak a páciensek motivációjának növeléséhez, akik ez által nagyobb bizalommal használnának az online önsegítő csoportokat. Ezen felül egészségügyi edukáció is hasznos lehet a HIV-vel/AIDS-szel élő pácienseknek, valamint az online önsegítő csoportok használatával kapcsolatos képességeik és műveltségük fejlesztése is pozitív pszichológiai következményekkel járna.

Felhasznált irodalom

Antelman, G., Fawzi, M. C. S., Kaaya, S., Mbwambo, J., Msamanga, G. I., Hunter, D. J., & Fawzi, W. W. (2001). Predictors of HIV-1 serostatus disclosure: a prospective study among HIV-infected pregnant women in Dar es Salaam, Tanzania. Aids, 15(14), 1865-1874.

Bar-Lev, S. (2008). " We are here to give you emotional support": Performing emotions in an online HIV/AIDS support group. Qualitative Health Research, 18(4), 509-521.

Brashers, D. E., Neidig, J. L., Reynolds, N. R., & Haas, S. M. (1998). Uncertainty in illness across the HIV/AIDS trajectory. Journal of the Association of Nurses in AIDS Care, 9(1), 66-77.

Bogart, L. M., Cowgill, B. O., Kennedy, D., Ryan, G., Murphy, D. A., Elijah, J., & Schuster, M. A. (2008). HIV-related stigma among people with HIV and their families: a qualitative analysis. AIDS and Behavior, 12(2), 244-254..

Clark, H. J., Lindner, G., Armistead, L., & Austin, B. J. (2004). Stigma, disclosure, and psychological functioning among HIV-infected and non-infected African-American women. Women & Health, 38(4), 57-71.

Coulson, N. S., Buchanan, H., & Aubeeluck, A. (2007). Social support in cyberspace: a content analysis of communication within a Huntington's disease online support group. Patient Education and Counseling, 68(2), 173-178.

Eaton, W. W., Smith, C., Ybarra, M., Muntaner, C. & Tien, A. (2004). Center for Epidemiologic Studies Depression Scale: Review and Revision (CESD and CESD-R). In M. E. Maruish (Ed.), The use of psychological testing for treatment planning and outcomes assessment: Volume 3: Instruments for adults (pp. 363-377). Mahwah, NJ, US: Lawrence Erlbaum Associates Publishers.

Finn, J. (1999). An exploration of helping processes in an online self-help group focusing on issues of disability. Health & Social Work, 24(3), 220-231.

Gotlib, I. H., & Hammen, C. L. (1992). Psychological aspects of depression: Toward a cognitive-interpersonal integration. Chichester, UK: John Wiley & Sons.

Hart, K. E., & Hittner, J. B. (1995). Optimism and pessimism: Associations to coping and anger-reactivity. Personality and Individual Differences, 19(6), 827-839.

Ironson, G., Balbin, E., Stuetzle, R., Fletcher, M. A., O’Cleirigh, C., Laurenceau, J. P., Schneiderman, N., & Solomon, G. (2005). Dispositional optimism and the mechanisms by which it predicts slower disease progression in HIV: proactive behavior, avoidant coping, and depression. International Journal of Behavioral Medicine, 12(2), 86-97.

Mo, P. K., & Coulson, N. S. (2008). Exploring the communication of social support within virtual communities: A content analysis of messages posted to an online HIV/AIDS support group. Cyberpsychology & Behavior, 11(3), 371-374.

Mo, P. K., & Coulson, N. S. (2012). Developing a model for online support group use, empowering processes and psychosocial outcomes for individuals living with HIV/AIDS. Psychology & Health, 27(4), 445-459.

Pakenham, K. I., & Rinaldis, M. (2001). The role of illness, resources, appraisal, and coping strategies in adjustment to HIV/AIDS: The direct and buffering effects. Journal of Behavioral Medicine, 24(3), 259-279.

Remien, R. H., Exner, T., Kertzner, R. M., Ehrhardt, A. A., Rotheram-Borus, M. J., Johnson, M. O., Weinhardt, L. S., Kittel, L. E., Goldstein, R. B., Pinto, R. M., Morin, S. F., Chesney, M. A., Lightfoot, M., Gore-Felton, C., Dodge, B., & Kelly, J. A. (2006). Depressive symptomatology among HIV-positive women in the era of HAART: A stress and coping model.American Journal of Community Psychology, 38(3-4), 275-285.

Russell, D. W. (1996). UCLA Loneliness Scale (Version 3): Reliability, validity, and factor structure. Journal of Personality Assessment, 66(1), 20-40.

Scheier, M. F., Carver, C. S., & Bridges, M. W. (1994). Distinguishing optimism from neuroticism (and trait anxiety, self-mastery, and self-esteem): a reevaluation of the Life Orientation Test. Journal of Personality and Social psychology, 67(6), 1063.

UNAIDS (2010). Global report: UNAIDS report on the global AIDS epidemic 2010. Retrieved on December 1, 2014 from http://www.unaids.org/globalreport/Global_report.htm

van Dam, H. A., van der Horst, F. G., Knoops, L., Ryckman, R. M., Crebolder, H. F., & van den Borne, B. H. (2005). Social support in diabetes: a systematic review of controlled intervention studies. Patient Education and Counseling, 59(1), 1-12.

van Uden-Kraan, C. F., Drossaert, C. H., Taal, E., Seydel, E. R., & van de Laar, M. A. (2009). Participation in online patient support groups endorses patients’ empowerment. Patient Education and Counseling, 74(1), 61-69.

van Uden-Kraan, C. F., Drossaert, C. H., Taal, E., Shaw, B. R., Seydel, E. R., & van de Laar, M. A. (2008). Empowering processes and outcomes of participation in online support groups for patients with breast cancer, arthritis, or fibromyalgia. Qualitative Health Research, 18(3), 405-417.

Vance, D. E. (2006). Self-rated emotional health in adults with and without HIV 1. Psychological Reports, 98(1), 106-108.

World Health Organization (2007). Global HIV prevalence has levelled off. Retrieved on December 1, 2014 from http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2007/pr61/en/

Zhang, A. Y., Galanek, J., Strauss, G. J., & Siminoff, L. A. (2008). What it would take for men to attend and benefit from support groups after prostatectomy for prostate cancer: A problem-solving approach. Journal of Psychosocial Oncology, 26(3), 97-112.

Zimmerman, M. A. (1995). Psychological empowerment: Issues and illustrations. American Journal of Community Psychology, 23(5), 581-599.