2019. december 15., vasárnap

Az önbizalom szerepe a fiatal férfiak öngyilkosságában

Rasmussen, M. L., Dyregrov, K., Haavind, H., Leenaars, A. A., & Dieserud, G. (2015). The Role of Self-Esteem in Suicides Among Young Men. OMEGA - Journal of Death and Dying, 77(3), 217–239.

Az összefoglalót készítette: Gergely Ábel Lukács

Absztrakt:

Ez a cikk az önbizalom szerepét vizsgálja olyan öngyilkosságot elkövetett fiatal férfiak esetében, akiknek nem volt korábban öngyilkossági kísérletük és nem vettek igénybe pszichológiai vagy pszichiátriai segítséget. Az adatok egy éppen futó vizsgálatból származnak: tíz, 18 és 30 év közötti fiatal férfi alkotja a vizsgálat mintáját. Az elemzés alapját a búcsúlevelek, továbbá 61, a résztvevőkkel közelebbi kapcsolatot ápoló egyén mélyinterjúja képezi. A vizsgálat során az „Interpretative Phenomenological Analysis” módszerét vették igénybe. A kutatás fókuszában az ideális és az akutális szelf megélése közötti szakadék áll, és ennek következményei az önértékelésre és a lehetséges öngyilkosságra. A kvalitatív elemzés során négy fő téma különült el egymástól: (a) küzdelem egy járható életútért a felnőttkorban; (b) saját mércéknek való megfelelés hiánya miatt átélt kudarc; (c) érzelmek korlátozása a kapcsolatokban; és (d) a saját szelf elutasítása és erős elhagyatottság érzése. Ez a kutatás fontos következtetésekkel szolgálhat az öngyilkosságot megelőző stratégiák kidolgozásában és továbbfejlesztésében.

Bevezető:

Az öngyilkosság prevenciójáról való tudásunk nagyrészt klinikai mintákkal dolgozó kutatásokon alapszik, és kevés olyan kutatás van a témában, amely hétköznapi, diagnózissal nem rendelkező személyeket vizsgálna.

Fontos leszögeznünk, hogy nem minden öngyilkosságot előznek meg vagy kísérnek komoly pszichés betegségek, és azok tünetei. Érdekes tény továbbá, hogy a férfiak nagyobb arányban követnek el öngyilkosságot, mint a nők. Ebből a szempontból különösen érintett a fiatal- és a felnőttkor közötti korcsoport: a 18 és 30 év közötti fiatalok követnek el öngyilkosságot a legnagyobb arányban más korcsoportokhoz képest.

A szakirodalom a negatív önértékelést tekinti az öngyilkosságok mögött álló kulcselemnek. Viszont nagy problémát okoz az önértékelés konceptualizációja: hogy mit jelent pontosan a magas vagy az alacsony önértékelés, illetve milyen személyes és szociális faktorok befolyásolják. Az önértékelés változékony, és különböző a szociális kapcsolatok és élethelyzetek tükrében. Az ideális és az aktuális szelf közötti diszkrepancia/eltérés, azaz saját elvárásoknak való megfelelés nagyon fontos lehet az önértékelés és így az öngyilkosság szempontjából, de kevés kutatás célozta ezt a témát eddig.

Az öngyilkosság és az önértékelés közötti kapcsolat kutatására a „pscychological autospy method”-ot alkalmazzák. Ez egy olyan kvalitatív módszer, amellyel az önértékelés és az öngyilkosság közös, külső és belső faktorai is feltárhatóak.

Minta és módszer:

Egy éppen futó fenomenológiai vizsgálat adatait elemzi ez a kutatás. A kvalitatív elemzés tárgyát a hozzátartozókkal készített mélyinterjúk és a „résztvevők” (elhunytak) által írt búcsúlevelek alkotják.

10, öngyilkosságot elkövető fiatal férfi hozzátartozóival készült mélyinterjú, ezen felül 6 elhunyt búcsúlevel került elemzésre. Összesen 61 interjúalany vett részt a kutatásban. A kutatás „bottom-up” módon szerveződött, azaz a kutatók nem fogalmaztak meg előzetes elvárásokat vagy hipotéziseket magával a vizsgálattal kapcsolatban. Az interjúk felvétele minimum 6, de maximum 24 hónappal történt az öngyilkosságok után. Az elhunytak szülei, testvérei, barátai és barátnői, illetve múltbeli párjai mind beleegyeztek az interjúk felvételébe és rögzítésébe.

Eljárás:

Mindegyik öngyilkosság 2005 és 2009 között történt. Az interjúk és a kutatás helyszíne egyaránt Norvégia. Minden interjú egy narratív szekcióval kezdődött: a kérdező első kérdése minden esetben az volt, hogy „Mit gondol, milyen körülmények hozhatók összefüggésbe XY öngyilkosságával?” A kérdésre szabadon válaszolhatott az interjúalany, majd a kérdező fókuszált kérdéseket tett fel az olyan részletekkel kapcsolatban, amiket hiányosnak érzett. Az interjú végén tisztázó kérdések kaptak helyet. Schneidman 16 kategóriáját használták az interjú szerkezetének megalkotásához, de ebben a kutatásban részletesen csak a halál, a személyes és a családi történet, a párkapcsolati problémák, a stresszre adott reakciók mintázatai, az alkohol és a drog használat és az elhunyt személyiségében bekövetkezett változásokat érintették. Az interjúkat a szerzők vették fel, amelyek átlagosan 1,5-3 óráig tartottak. A kutatás során minden a Helsinki Nyilatkozatnak megfelelően történt.

Elemzés:

Kvalitatív elemzést végeztek az Interpretatív Fenomenológiai Analízis-t felhasználva. Minden interjút külön kezeltek és elemeztek. Mivel minden interjúalany csak az ő szempontjait, meglátásait, gondolatait és érzéseit tudta nyújtani a történtekkel és az elhunyttal kapcsolatban, az így keletkezett torzításokat kiküszöbölendő mindig alkalmaztak „kritikai” kérdéseket, melyek segítettek letisztázni az interjún elhangzott információkat.

A 10 esetet külön-külön elemezték, majd összehasonlították őket egymással, és különböző jellemző témák, dinamikák után kutattak, amelyek átíveltek és túlmutattak az egyes eseteken. Az egyéni, kutatói attitűdökből származó torzításokat elkerülendő a szerzők egymás interjúit is elemezték.

Eredmények:

A kvalitatív elemzés során négy különböző háttérfolyamatot/témát azonosítottak a kutatók:

Küzdelem egy járható életútért a felnőttkorban

Az összes fiatal férfi stabil szocio-ökonómiai státusszal rendelkezett, a szüleik és a barátaik is arról számoltak be, hogy a kortársakéhoz hasonló szociális helyzetben voltak. Páran nagyon tehetséges dolgozónak vagy tanulónak számítottak, akik ugyanúgy nem elégedtek meg a saját teljesítményükkel, mint azok az esetek, akiknél a hozzátartozók nem számoltak be ilyesmiről. Sokszor az elhunytak ugyanazokat a tevékenységeket végezték, mint azok az emberek az életükben, akikre példaképként tekintettek (szülők, barátok). Az öngyilkosságot elkövető fiatalok keresték az érzelmi stabilitást, a biztonságot, a saját identitásukat és értékeiket, és eközben aktívan támaszkodtak hozzátartozóikra. Az esetek többsége különböző módokon megpróbálta kompenzálni az önbizalomhiányát és az önértékelési problémáit.

Saját mércéknek való megfelelés hiánya miatt átélt kudarc

Az esetek többségében az öngyilkosság maga egy szelf-inkongruencia oka lehetett, amelyet valamilyen súlyos kudarcélmény idézhetett elő. Az intim párkapcsolatokkal kapcsolatos szükségleteikkel a legtöbb elhunyt nem volt elégedett a hozzátartozók szerint – ezzel sérült az autonómia érzés is, miszerint ők egyénként képesek a családalapításra, hosszabb kapcsolat fenntartására stb. Az önhibáztatás az összes esetnél központi fogalom: a hozzátartozók szerint minden elhunyt erősen hibáztatta magát múltbeli helyzetekért, tettekért.

Érzelmek korlátozása a kapcsolatokban

Az ideális szelftől való távolság az elhunytakban erős érzéseket eredményezett, mint a szégyen, a düh és az értéktelenség érzése. Ezzel párhuzamosan a kontrollérzet csökkent, a szorongás pedig nőtt az öngyilkosság előtti időszakban. A legtöbben nem tudták az érzelmeiket megfelelően kommunikálni a környezetükkel, és mélyebb érzelmeiket nem mutatták ki a hozzájuk legközelebb állóknak sem.

A saját szelf elutasítása és erős elhagyatottság érzése

Sok elhunyt közvetlenül az öngyilkossága előtt kifejezte, hogy nem bírja tovább elviselni a fájdalmat, és sokszor magukat okolták amiatt is, hogy „még erre sem képesek”. Az egyedüllét és az elhagyatottság érzése is eluralkodott ekkor rajtuk. A probléma-fókuszú megközelítések és a különböző stratégiák sem használtak, amelyek eddig segítették őket. Sok elhunyt a búcsúlevelében megjelentek vallási motívumok is.

Diszkusszió

Egy dinamikus modellt javasolnak a kutatók arra vonatkozóan, hogy az önértékelés – azon belül pontosabban a negatív-önértékelési tendenciák – hogyan mediálja az öngyilkos gondolatokat és magát az öngyilkosságot. Az ideális és az akutális szelf közötti diszkrepancia nagyságát emelik ki a kutatók, mint hajlamosító rizikótényezőt a szuicidumra. Az elhunytak nem tudták a saját, biztos önértékelésüket kialakítani, és azt mindig más, külső faktorokhoz viszonyították. Sokan az öngyilkosságot elkövetők közül az egyik közeli hozzátartozójuk identitását asszimilálták, és így nem került sor a saját identitásuk kialakítására. A magas elvárásoknak csak kudarckerülő magatartással tudtak megfelelni, és sokan – ennek eredményeként – maximalisták lettek, és nagyon érzékenyen reagáltak arra, ha a maximalizmusuk sérült.

A szuicidumot vizsgáló kutatások nagy kihívása az adatgyűjtés, így itt is ezt a mozzanatot említhetjük meg limitációként. Előnye viszont a kutatásnak, hogy elsőként vizsgálja kvalitatív módszerrel az öngyilkosság és az önértékelés kapcsolatát. A további, sikeres prevenció érdekében az önértékelés pszichológiai aspektusaival is érdemes foglalkozni – nem csak betegpopuláción.

A depresszió magasabb kockázata a 2-es típusú diabétesz és elhízottság jelenlétében: Meta-analízis eredményei

González-Castro, T. B., Escobar-Chan, Y. M., Fresan, A., López-Narváez, M. L., Tovilla-Zárate, C. A., Juárez-Rojop, I. E., … Arias-Vázquez, P. I. (2019). Higher risk of depression in individuals with type 2 diabetes and obesity: Results of a meta-analysis. Journal of Health Psychology, 135910531987632. doi:10.1177/1359105319876326

Készítette: Kelemen Rebeka

Absztrakt

A következő tanulmány célja az volt, hogy meghatározza mekkora eséllyel jelentkeznek szignifikáns depresszív tünetek elhízottság és 2-es típusú diabétesz esetén. Az eredmények azt mutatják, hogy az elhízott és cukorbeteg személyeknek magasabb kockázattal jelentkezhetnek ezen tüneteik. A túlsúlyosság összeköttetésben lehet a depresszív tünetek megnövekedett kockázatával 2-es típusú diabéteszben szenvedők körében. A kockázat még nagyobb lehet kaukázusi populációknál.

Bevezetés

A major depresszió az egyik legjelentősebb morbiditás okozó (Murray et al., 2012) Körülbelül összesen 350 millió emberre van hatással (Marcus et al., 2012). A major depresszió magas élettartam prevalenciával rendelkezik és a populáció 14,6-20 %-át érinti (Kessler et al., 2003; Kimura et al., 2019). A komoly depresszív tünetek előfordulása gyakori olyan személyeknél, akik 2-es típusú diabétesz diagnózissal rendelkeznek. Főleg önbeszámolós kérdőívek alapján kiderült, hogy ezen betegségben szenvedők körében magasabb kockázata van depresszív tünetek megjelenésének, a nem cukorbetegekhez képest (Kamrul-Hasan et al., 2019). Korábbi kutatás beszámolt arról, hogy egy neurobiológiai mechanizmus lehet a felelős a major depresszió vagy a szignifikáns depressziós tünetek és a 2-es típusú diabétesz között (Stuart and Baune, 2012).

Az elhízottság 32%-kal növeli annak kockázatát, hogy valaki súlyos depresszív tünetekkel rendelkezzen (Blaine, 2008; Pereira-Miranda et al., 2017). Ha az elhízottság és diabétesz kapcsolatát nézzük, korábbi kutatások leírták, hogy a major depresszió vagy a súlyos depresszív tünetek gyakoriak 2-es típusú diabétesszel rendelkező és elhízott személyeknél (Blazer et al., 2002; Everson et al., 2002; Labad et al., 2010; Sacco et al., 2005). Ezzel ellentétben vannak kutatások, amik nem írták le ezt a kapcsolatot (Guruprasad et al., 2012; Singh et al., 2014).

A korábbi kutatások főként csak egyenként vizsgálták a depresszív tünetek és 2-es típusú diabétesz (Anderson et al., 2001; Mezuk et al., 2008; Nouwen et al., 2009; Yu et al., 2015), illetve külön az elhízottság és 2-es típusú diabétesz kapcsolatát (Abubakari and Bhopal, 2008; Ferchak and Meneghini, 2004). A kutatók ezért ebben a meta-analízisben azt próbálták feltárni, hogy mekkora a kockázata a depresszív tünetek előfordulásának olyan személyeknél, akikre egyszerre jellemző a 2-es típusú diabétesz és az elhízottság.

Módszer

A meta-analízis során elektronikus keresést használtak a PubMed, az EBSCO és a ScienceDirect adatbázisokban. A keresési kulcsszavak többféle kombinációban fordultak elő. Ilyenek voltak a “type 2 Diabetes Mellitus AND obesity AND depression,” “depression AND type 2 Diabetes Mellitus,” “type 2 Diabetes Mellitus AND body mass index (BMI) AND cross-sectional study,” “depression AND obesity AND cross-sectional study”. Az elektronikus keresést kiegészítették egy manuális kereséssel azokban a referenciákban, amik fel voltak sorolva az eddig átnézett cikkekben.

A kutatók csak más publikációkat vettek bele a vizsgálatba, amelyek figyelembe vették a depresszió/ erős depresszív tünetek prevalenciáját elhízott és 2-es típusú diabétesszel élőknél. Fontos volt, hogy csak felnőtteket (18 év és felette) vizsgáló és angolul publikált cikkeket használtak. Az elemzésből kizárásra kerültek azon tanulmányok, amelyek az 1-es típusú diabétesszel foglalkoztak, illetve a 2-es típusú diabétesz komplikációit vették figyelembe.

Az adatgyűjtés és csoportosítás egy standardizált táblázat segítségével történt, majd megvizsgálták a különböző kutatások minőségét a Newcastle–Ottawa Skálával (NOS). Az eredményeket esélyhányadosokkal (OR) mutatták be, melyek megbecsülik, hogy az elhízott és 2-es típusú diabétesszel élőknél milyen kockázattal fordulnak elő depresszív tünetek.

Eredmények

Az analízisbe végül 27 kutatás került be (Calvín et al., 2015; Cols-Sagarra et al., 2016; El-Shafie et al., 2011; Guruprasad et al., 2012; Habtewold et al., 2016; Higgins et al., 2007; Islam et al., 2015; Jain et al., 2015; Katon et al., 2004; Lara Munoz Mdel et al., 2014; Melin et al., 2017; Mirghani and Elbadawi, 2016; Nasser et al., 2009; Park et al., 2015; Prinz et al., 2017; Roupa et al., 2009; Singh et al., 2014; Smith and Schmitz, 2014; Sughra and Imran, 2018; Svenningsson et al., 2012; Sweileh et al., 2014; Tellez-Zenteno and Cardiel, 2002; Tovilla- Zarate et al., 2012; Waitzfelder et al., 2010; Wang et al., 2016; Wang et al., 2018; Zuberi et al., 2011). Ezek összesen 48466 2-es típusú diabétesszel élő személy adatait tartalmazták, s ebből a számból 18456 személy volt diagnosztizálva depresszióval vagy volt elhízott. A többi személy adatai összehasonlítás céljából szerepeltek.

Az eredmények arra utalnak, hogy azon személyek, akik 2-es típusú diabétesszel vannak diagnosztizálva és emellett elhízottak 1,63-szoros megnövekedett kockázattal lehetnek depressziósok vagy lehetnek súlyos depresszív tüneteik azokhoz a 2-es típusú diabétesszel élőkhöz képest, akik nem elhízottak. Egy korábbi meta-analízis csak arra tért ki, hogy a depresszió kockázata hogyan alakul az elhízottság jelenlétében és kihagyták a diabétesz komponenst. Ezért is fontos a jelen kutatás eredménye, miszerint a depresszió kockázata szignifikánsan megnő a diabétesszel élők körében, ha elhízottság is jellemző rájuk (OR 1.63; 95% CI: 1.40–1.92).

Az eredmények továbbá azt mutatták, hogy a kaukázusi populációban a depresszió kockázata 2,05-szoros a diabétesz és elhízottság jelenléte mellett, de ez az eredmény nem jelent meg ázsiai populációnál.

Diszkusszió

A kutatás eredménye arra a következtetésre vezet, hogy a három komponens, a depresszió, az elhízottság és a 2-es típusú diabétesz olyan klinikai állapotok, melyeknek közös anatómiai alapjai és pszichológiai folyamatai lehetnek (Sevilla-Gonzalez et al., 2017). A biológiai háttéren kívül fontos megemlíteni, hogy a depresszióval diagnosztizáltak különböző kezeléseit befolyásolhatja az elhízottság és a diabétesz jelenléte. Mivel az antidepresszánsok vezethetnek nagyobb súlynövekedéshez is (Woo et al., 2016), így fontos olyan új antidepresszánsok létrehozása, melyek nincsenek hatással a testsúlyra. Nem felejthető el, hogy a három betegséget összekötő mediátorok befolyásoltak a szocio-ökonómiai státusz által, amik többféle variációban is megfigyelhetőek az adott populációtól függően (Leone et al., 2012). Emellett azon betegek, akik a három betegség közül többel is diagnosztizáltak és nem egyedül csak a diabétesszel, magasabb egészségügyi költséget jelentenek (Tsenkova and Karlamangla, 2016). Ezért is fontos a három komponenst együttesen számba venni és egy egységes kezelést kialakítani.

A 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió genetikai érintettsége egy Srí Lankai populáció ikermintájában

Kan, C., Jayaweera, K., Adikari, A., Siribaddana, S., Zavos, H. M. S., Aschan, L., … Rijsdijk, F. (2019). Genetic overlap between type 2 diabetes and depression in a Sri Lankan population twin sample: Psychosomatic Medicine, 1. https://doi.org/10.1097/PSY.0000000000000771

Az összefoglalót készítette: Magyar Dóra

Absztrakt

A ikertanulmány eredményei a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió genetikai érintettségét tekintve egyelőre nem egyértelműek, a téma nem nyugat-európai módon van jelenleg kezelve. A vizsgálat célja annak felderítése volt, hogy van-e olyan genetikai faktor, mely átfedést mutat a 2-es típusú diabétesz és a depresszió között.

Módszer

A tanulmányban 2019 egyesterhességből született gyermeket, 842 egypetéjű ikerpárt és 578 kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak. A 2-es típusú diabétesz önbevallás, és a Beck-féle depresszió kérdőív kitöltése is önkitöltés útján történt.

Eredmények

Szignifikáns eredményt csak a nők esetében kaptak (r=0.15 (0.08-0.21) fenotípusos korrelációval a 2-es típusú diabétesz és a depresszió között. Ez az összefüggés elsősorban a vonások közötti szignifikáns genetikai korrelációnak köszönhető (rA=0.53 (0.19-0.98)).

Következtetés

Nők esetében szignifikáns eredményt hozott a tanulmány a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió összefüggésében, fenotípusos korrelációval.

Háttér

A 2-es típusú diabétesz és a depresszió gyakori betegségek, mely hatással vannak az élet különböző területeire. A szerzők leírják, hogy a két betegség közti kapcsolatot epidemiológiai tanulmányok igazolják, 60%-kal megnövekedhet a 2-es típusú cukorbetegség (T2DM) a depresszióval küzdő személyeknél.

A depresszió megnöveli a komplikációk és halálozás arányát a T2DM-esek esetében, valamint szisztematikus gyulladást, hypercortisolismust, és immunrendszeri funkciózavart is okozhatnak. Ezeken kívül a fehér-és szürkeállományban is okozhat elváltozást a két betegség.

A szerzők kitérnek négy korábbi kutatásra, melyek a 2-es típusú diabétesz és a depresszió közti genetikai kapcsolatot vizsgálják. Ezek közül kettő nem talált bizonyítékot erre vonatkozóan, két nagy skandináviai populációban kvantitatív és kvalitatív nembeli különbségeket mutattak ki.

A szerzők kiemelik, hogy a beszámolók szerint a depresszió pontos prevalenciája az emberi fejlődést tekintve változhat, a 2-es típusú diabétesz a nem nyugati populációkban rohamosan növekszik, a fiatalkorban nagyobb érintettség és halálozás figyelhető meg a nyugati populációhoz képest.

Emellett korábbi ikerkísérletek azt mutatják, lehetséges hogy a depresszió genetikai szerkezete különböző a nem nyugati társadalmakban, főleg a férfiak esetében, valamint epidemiológiai kutatások bizonyítják, hogy a nyugati társadalmakban lényegesen nagyobb az előfordulási aránya a 2-es típusú diabétesz és a depresszió komorbiditásának, különösen férfiak esetében.

A szerzők tanulmányukban a dél-ázsiai ikerpopulációt vizsgálták a két betegség komorbiditásának feltérképezése céljából.

Mintavétel, módszer, változók

A Colombo Twin and Singleton Study (CoTaSS) Colombóban vizsgálta az egyes terhességben és az ikerterhességben születetteket, az utánkövetés (CoTaSS-2) az anyagcsereproblémák és a mentális egészség kölcsönhatását vizsgálta.

A tanulmányba való belépés után nyolc hónappal a résztvevőknek éhgyomorra vett vércukorszintet és hemoglobin A1c (egy vércukorszintet jelző paraméter ) szintet néztek. A depresszió mérésére a Beck-féle depresszió skálát használták a szerzők.

Statisztikai analízis

A következő feltételre épült a módszer:

1. Az egypetéjű ikrek 100%-ban, a kétpetéjű ikrek 50%-ban osztoznak az additív genetikai állományukban.

2. Az egypetéjű és a kétpetéjű ikerpárokat ugyanazok a környezeti faktorok befolyásolták.

3. A fogantatás természetes úton történt.

Az egyváltozós ACE modell szerint, a tulajdonságok egyéni különbségei a következőkből származnak: additív genetikai (A= additive), közös környezeti (C=common) és egyedi környezeti hatások (E=unique environmenta). A vizsgálatban egynemű és kétnemű kétpetéjű és egypetéjű ikreket vizsgáltak ahol egyik esetben a különböző genetikai és közös környezeti faktorokat hozták be férfiak és nők esetében egyaránt, másik esetben pedig az azonos genetikai és azonos környezeti faktorokat nézték.

Eredmények

Az utánkövetéses mintában 3956 iker szerepelt és 2019 egyes terhességből született egyén. Az ikrek 42.8 %-a egypetéjű iker volt, a kétpetéjű ikrek 29.8%-a ugyanazon nemű és 27.4%-a ellenkező nemű volt. Az átlagéletkor 43 év, 471 egyén 2-es típusú diabétesszel küzdött a mintán belül.

A Beck-féle depresszió skála átlagértéke 4.9 volt, 355 egyén (9.2 %) 13 feletti pontot ért el, ami a depresszió klinikai diagnózisának határértéke.

A genetikai korreláció a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió között nem lett szignifikáns a férfiaknál (0.38 (-0.21-0.84), a nőknél viszont szignifikáns eredményt kaptak (0.53 (0.19-0.98)).

Diszkusszió

A szerzők szerint a legnagyobb különbség a korábbi kutatások és a jelen vizsgálat között a nyugati populációban a férfiaknál az, hogy a fenotípusos korreláció nem volt szignifikáns ebben a kutatásban, azonban két svéd és dán kutatásban szignifikáns eredményeket kaptak. Valamint ez az ikerkutatás magában foglalja a közös környezeti faktorokat is.

Egy iskolai táplálkozási edukációs program hatása az egészséges ételek felismerésére és azok preferálására általános iskolás gyermekeknél

Jung, T., Huang, J., Eagan, L., & Oldenburg, D. (2019). Influence of school-based nutrition education program on healthy eating literacy and healthy food choice among primary school children. International Journal of Health Promotion and Education, 57(2), 67-81.

Készítette: Kaszab Judit

Absztrakt - Jelen vizsgálat egy iskolai táplálkozási edukációs program (a Healthy Highway) hatását vizsgálta az egészséges táplálkozással kapcsolatos tudásra és az egészséges ételek preferálására általános iskolás gyermekeknél. A társas-kognitív elméleten alapuló intervenció segített a gyermekeknek egészséges evési mintázatok kialakításában, megfigyelés és tapasztalat útján. Az intervenció után statisztikailag szignifikánsan több gyermek tudta elmondani bizonyos ételekről, hogy az egészséges (zöld) vagy az egészségtelen (piros) kategóriába tartoznak. A pozitív változások az iskolai ebédválasztás során is megmutatkoztak.

Bevezetés - Az Egyesült Államokban a gyermekek és fiatalok 18,5%-a elhízott, és bár a prevalencia bizonyos korcsoportokban csökken, összességében még mindig növekvő tendenciákat mutat. Az elhízás a megelőzhető halálokok közül a második helyen szerepel a dohányzás után, mivel okozhat magas vérnyomást, magas koleszterinszintet, diabéteszt, légzési nehézségeket, ízületi és pszichológiai problémákat is. Sok étkezési szokás gyermekkorban alakul ki, és a családi és az iskolai minták alapozzák meg. Az iskolai étkeztetésnek különféle szabályoknak kell megfelelnie, hogy minél táplálóbb és egészségesebb ételeket kínáljanak, és ezáltal csökkentsék az elhízás esélyét. A legtöbb sikeres iskolai intervenció a társas-kognitív modellen alapul, amely meghatározza a legfőbb befolyásoló tényezőket a viselkedésváltozásban, mint például az énhatékonyság, a kimeneti elvárások, a tudás és az észlelt facilitáló vagy akadályozó tényezők. Azonban fontos, hogy ne csak tárgyszerű tudást adjunk át a gyermekeknek ezekkel a programokkal, hanem konkrét készségeket és énhatékonyságot is. A Healthy Higway program egy interaktív intervenció, ami alsó tagozatos gyermekek számára készült, és tartalmazza az egészséges ételekről való tudás átadását, testnevelés órákat és az iskolai ebédlőben egy olyan aktivitást, amelyek során a tápértékekről úgy szerezhetnek alapvető tudást a gyermekek, hogy a piros és zöld lámpa közlekedési analógiáját használják az egészségtelen és az egészséges ételek megkülönböztetésére. Az edukációs programba a gyerekek mellett a tanárok, szülők és az éttermi dolgozók is bevonásra kerülnek. A program négy szakasza a bevezetés (a nyelvezet, a közlekedési metafora bemutatása), alkalmazás (egészséges étkezés alapfogalmai), integráció (további aktivitásokba beleszőni a tanultakat, például receptfejlesztés) és inspiráció (a tanultak kiterjesztése, például piaci bevásárlás és egészséges ételek készítése).

Módszer – A Healthy Highway programot két általános iskolában alkalmazták a 2015-ös és a 2016-os őszi félévek között Oswego megyében. Az alkalmazottakat kiképezték a programnak megfelelően, és kreatív módon beépítették a mindennapi iskolai életbe. Két kérdőív került kifejlesztésre az előzetes és utólagos tesztelésre, ahol például egészséges és egészségtelen ételeket kellett összepárosítani a piros és zöld lámpa jelzésekkel. A hatás további vizsgálatához egy véletlenszerűen kiválasztott napon fényképeket készítettek a tanulók által választott ételekről, széles választék mellett. Egy harmadik iskola a kerületben véletlenszerűen kiválasztásra került és kontrollcsoportként funkcionált. Összesen 1472 óvoda és 5. osztály közötti gyermeket vizsgáltak, külön csoportot kialakítva az óvodástól második osztályig és harmadiktól ötödikig. A végső elemzéshez 719 ebédlői tálcát fényképeztek le (501-et a két intervencióban részt vevő iskolában, és a maradék 217-et a kontroll iskolában. Mivel az eredmények legtöbbször gyakoriságok voltak, Khí-négyzet próbát alkalmaztak SPSS szoftverrel az adatok elemzésére.

Eredmények – A kisebbik korosztályt nézve szignifikáns hatás mutatkozott meg a sültkrumpli esetében, melynek ’pirosként’ vagyis egészségtelenként való megítélése nőtt (41,9%-ról 61,2%-ra nőtt), ellenben a fagylalttal szemben, amelynek megítélése keveset változott, az intervenció után is sokan jelölték ’sárga’ (16,5%-ról 14,6%-ra csökkent) vagy akár ’zöld’ ételnek is (6,4%-ról 6,3/%-ra csökkent). A nagyobbik korcsoportot illetően a szignifikáns hatások a frozen yogurt, a bacon, a banán és a zöldbab megítélésében mutatkoztak meg. Ezeknél is fontosabb azonban a tálcák tartalmát elemezni, ahol például az ananászt szignifikánsan többen választották a kísérleti csoportban a kontrollhoz képest, és a kakaót szignifikánsan kevesebben, azonban tejet kevesebben választottak a kísérleti csoportban az előzetes elvárásokkal ellentétben. A két iskola között a fagylalt és a zöldségek választását tekintve különbség mutatkozott, mivel az A iskolában konzisztensen egészségesebb választások mutatkoztak a kontrollhoz képest, addig a B iskola tanulói szignifikánsan rosszabb eredményeket mutattak a zöldségek és a fagylalt tekintetében. A pizza mindenhol nagyon népszerű volt, nem volt szignifikáns különbség kimutatható a kísérleti és a kontrollcsoportok között.

Diszkusszió – Bár az egészséges és egészségtelen ételekkel kapcsolatos tudásban (’piros’ és ’zöld’ ételek felismerése) és az ebédlői választásokban is megjelentek pozitív hatásai a Healthy Highway programnak, de ezek különböztek a két intervenciós csoport között, annak ellenére, hogy ugyanabból a kerületből kerültek ki és hasonló szocioökonómiai háttérrel rendelkeztek az iskolák. Fontos megemlíteni, hogy a ’sárga’ jelzésű ételek esetében nem mutatkozott szignifikáns hatás, ezért érdemesebb lehet a szélsőséges, de mégis népszerű ételekre fókuszálni további intervenciókban. Az sem különíthető el ebben az elemzésben, hogy a program aktivitásai külön-külön milyen hatással voltak a kimenetekre, ezért érdemes lehet többszintű intervenciókban gondolkodni, és a környezeti változók interakcióját figyelembe véve bevonni a családokat is. A legmegfelelőbb elméleti keret választása is fontos, például a társas-kognitív elmélet alapján pozitív megerősítő kört alakíthat ki a tanárok énhatékonyságának növelése a program által és ennek következtében az órai aktivitásokban való jobb teljesítmény. Emellett az egészséghiedelem-modell alkalmazása alapján érthetővé válik a jelenlegi étkezési szokások (fogékonyság) és azok negatív hatása (súlyosság). Az intervenció nemcsak azonnali életminőségbeli javulást okoz, de hosszú távú egészségügyi és pénzügyi hatásai is vannak egyéni és közösségi szinten is. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy a megfigyelt hatás mögötti pontos mechanizmust és a felmerülő elméleti konstruktumokat nem specifikálja ez a kutatás, ez további feltérképezést igényel.

A közösségi egészségpszichológia queer-elméleti megközelítése

Nic Giolla Easpaig, B.R., Fryer, D.M., Linn, S.E., Humphrey, R.H. (2014). A queer-theoretical approach to community health psychology. Journal of Health Psychology, 9(1), 117-125.

Az összefoglalót készítette: Csizmadia Ráhel Viktória

A közösségi egészségpszichológia egyes központi témái – a személy-környezet kapcsolat (person-context), az identitás és a különbözőség – queer-elméleti szempontból újraértelmezhetők. A cikk ismerteti a performativitás és a kulturális érthetőség queer-elméleti fogalmait, és felvázolja, hogyan járulhat hozzá a „queer-tudatosság”[1] a közösségi egészségpszichológiához.

Queer-elméletről nem lehet beszélni a társas-politikai kontextus nélkül, amelyben létrejött. Ebből a kontextusból kiemelendő pl. az „AIDS-krízis”, valamint az identitáskategóriák egyneműsítését célzó politikai stratégiák elutasítása. A queer-politika a nemek és a szexualitás kategorizálása, a „gendering” és a heteronormativitás ellen lázadt fel. Új irányt mutatott: az identitások fragmentáltságát, változékonyságát és átjárhatóságát hangsúlyozta.

A queer-elmélet a szociológia és a gender studies területein jól ismert, de pszichológiában való alkalmazása igencsak korlátozott. Helyenként hatással van a pszichológiai gyakorlatra, ilyen például az alternatív nemi identitáslehetőségek támogatása. Riggs queer-elméleti szempontból elemzett esettanulmányok alapján a következtetésre jutott, hogy a bizonyítékokon alapuló (evidence-based) gyakorlat megerősítheti a kirekesztett identitások szűklátókörű és előíró értelmezését. Így azt javasolja a gyakorló klinikusoknak, hogy a kutatási bizonyítékok mellett a társas normákkal és társadalmi kontextusokkal ugyanúgy számoljanak. Warner egyfajta „queer-tudatos” módon kutatja a szexualitást: reflektál például arra, miként alkotunk identitáskategóriákat, és hogyan éljük meg ezeket a mindennapokban.

A cikk különböző elméleti forrásokra támaszkodik: köztük a posztstrukturális feminizmusra, a foucalult-i kritikai elméletre és a szerzők sajátos queer-elméleti megközelítésére (sajátos, mert kifejezetten az egészségpszichológiában releváns részeket hangsúlyozza). Utóbbi megközelítés Judith Butler posztmodern munkásságán nyugszik. A szerzők Butler alapján próbálják úraértelmezni a szubjektivitást és a szubjektiváció[2] folyamatait. A jelenlegi diskurzusban a szubjektivitás a belső folyamatokat és érzelmi állapotokat jelöli. Modernista keretben ezeket az egyéni ágensnek tulajdonítják, elkülönítve a kontextusoktól, amelyekben keletkeznek, és amelyek hatnak rájuk. Posztmodern megközelítésben viszont szerves és ismétlődő társas folyamatokként tekintünk rájuk, így megszűnik a cselekvő és a környezet kettőssége.

Számos pszichológiai ágazat elfordulna az olyan megközelítésektől, amelyek az individuum viselkedését, érzelmeit és gondolkodását így önmagukban helyezik a fókuszba. Ehelyett nyitnának afelé, hogy számításba vegyék a társas körülményeket és rendszereket, amelyeknek része, és amelyek befolyásolják a viselkedés-érzelmek-gondolkodás hármast. Orford nyomán a közösségi pszichológia egyik kulcsfogalma a személy-környezet kapcsolat. Eszerint a problémák társas kontextusukban (a mikroszintektől a makroszintekig, lásd Bronfenbrenner munkásságát) és időbeli beágyazottságukban értelmezendők. „A közösségi pszichológia a személyek, társadalmak és köztük húzódó szintek egymástól való függésén alapul.”

Hogyan kapcsolódik ide Butler? Butler szerint a nemi identitáskategóriák nem természetesek vagy megalapozottak: a diskurzusokban jönnek létre azáltal, ahogyan testünket performatív módon, ismételten megjelenítjük, és ahogyan ún. performatív aktusokat hajtunk végre újra meg újra. A nem „igaziságát” az ismételgetés által nyeri el. Tulajdonképpen szociális identitás, ami elvileg a biológiai nemből ered. Például azzal, hogy az orvos kijelenti a csecsemőről, hogy lány, lánnyá teszi, azaz ő maga ruházza fel nemmel. A kijelentés így tetté válik. A performativitás a folyamat, amin keresztül a személy megalkotódik, nem pedig valami, amit a személy tesz. A hangsúly tehát lekerül a szubjektumról, és a szubjektivizáció folyamataira kerül át. A szubjektum stabil és egységes volta megszűnik: így fragmentáltsága, ellentmondásossága értelmezhetővé válik; a szubjektum állandóan az alakulás folyamatában van. A személy-környezet kapcsolat felfogásába tehát a performativitás úgy kapcsolódik be, hogy a szubjektív létezőre a társas környezet által létrehozottként, és annak létrehozójaként egyaránt tekint.

Ha a szubjektív létező nem stabil és egységes, akkor a közösség sem az. A queer-elméleti megközelítés éppen ezért azt javasolja a közösségi egészségpszichológia számára, hogy kísérje kiemelt figyelemmel a szubjektivizáció folyamatait a kollektív gyakorlatok vizsgálata során. Ezt a szerzők a következő kutatással illusztrálják: egy közösség tagjainak csoportját vizsgálták, amiben a résztvevőknek együtt kellett megnevezniük és megvitatniuk olyan nemi és szexuális vetületű problémákat, amelyekkel a mindennapi életben valamilyen formában találkoztak. A résztvevők különböző tapasztalatokkal érkeztek, és a projektmunka keretében lehetőséget kaptak arra, hogy ezeket megoszthassák egymással, közösen vizsgálhassák, és visszajelzéseket adhassanak. Ahhoz, hogy a kollektív élményekben tetten érhetők legyenek a szubjektiváció folyamatai, a meghatározott témákkal kapcsolatos emlékeket előbb lejegyezték. A lejegyzés után ugyanis ezek az emlékek a vizsgálat tárgyává váltak: a csoport kollektíven elemezte őket. Így fedték fel azokat a társas folyamatokat és körülményeket (a társadalmi pozíciók, szerepek és identitások közti kapcsolatokat), amelyek az adott emlékek kialakulását lehetővé tették: ahogyan tehát az adott tapasztalatok szubjektiválódtak. A kutatás alapján arra lehet következtetni, hogy emlékeinket a kollektív szubjektivitás hatására újraírjuk, például igazodunk másokhoz. (Stephenson már 2005-ben állította, hogy a különbözőségeket hajlamosak vagyunk elmosni.) Queer-elméleti szempontból fontosnak tűnik facilitálni a kollektív munka különböző formáit. A nemmel összefüggő problémás helyzetek megértéséhez elengedhetetlennek bizonyult a heteronormativitás és a „ciszgenderizmus”[3] következményeinek megértése: a heteronormativitás a heteroszexuálistól eltérő szexuális identitással rendelkezők, a „ciszgenderizmus” pedig a nem és szexualitás bináris kategóriáival nem azonosulók – vagy a kategóriák között mozgók – hátrányos megkülönböztetését vonja maga után. A résztvevők eltérő véleményekkel rendelkeztek, így a problémás helyzetek és pl. az előbbi jelenségek vagy irányzatok közötti összefüggésekkel kapcsolatban sosem alakult ki teljes egyetértés, újra meg újra kellett vizsgálni őket. A különböző nézőpontok megjelenése révén a csoport rávilágíthatott a problémák egymást keresztező voltára.

Az identitás és különbözőség témáját illetően kétféle megközelítést vizsgálnak és kritizálnak a szerzők. Az egyik a liberális humanista megközelítés, ami a személyt helyezi a középpontba, és annak ágenciáját hangsúlyozza. Posztmodern nézőpontok azért kritizálják ezt a megközelítést, mert leválasztja az individuumot a társas folyamatokról és hatalmi viszonyokról, így az identitást pl. a társadalmi egyenlőtlenséggel nem kapcsolja össze. A másik megközelítésben (minoritising megközelítés vagy etnikai identitás modell) a következők kellenek ahhoz, hogy a társadalmi csoportok elkülönülhessenek egymástól: egy közösnek vélt identitásdimenzió, és ennek más, a társadalomban (kulturálisan) meghatározó identitásdimenzióktól való eltérése. A szóban forgó identitásdimenzióra úgy tekintünk, mint a csoport vonására, pl. a melegek csoportját az definiálja szemünkben, hogy nem heteroszexuálisok. Riggs problémásnak tartja e megközelítést, mert könnyedén megerősítheti azt, hogy egy csoportot egyrészt „másnak”, másrészt homogénnek feltételezünk. Sőt azt a veszélyt is magában hordozza, hogy az uralkodó csoportra úgy tekintsünk mint „normális” csoportra. A nagy társadalmi mozgalmak is azért támadják az egységesítő identitásokat, mert azok egyben kirekesztők is. A „queer-tudatos” álláspont az, hogy az identitáskategóriákat a társadalom hozza létre és tartja fenn (lásd performativitás).

A különbözőséget gyakorta valaminek az ellentéteként értelmezik. A szerzők azonban hangsúlyozzák, hogy a társadalmi egyenlőtlenség és a kirekesztés sokféle (pl. tiltott gyakorlatokat, rasszt, (mentális) egészséget érintő) identitáskategóriával kapcsolatban fennáll. Álláspontjuk szerint a különbözőség az uralkodó csoportokkal van összefüggésben, akik kiváltságot adnak egyeseknek másokkal szemben. A különbözőség értelmezésében szerepet kaphat a kulturális érthetőség fogalma: bizonyos tettek vagy identitások érvényessé, felismerhetővé, így érthetővé válnak az uralkodó kulturális narratívában, míg ha ezek inkonzisztensek azzal, egyben érthetetlenek is; vagy éppen különbözőségükben határozzák meg magukat, és akkor kirekesztődnek. Például transznemű személyek identitását számos intézményben nem ismerik fel, mert az nem képezi le a nemi binaritást. Amikor csoportok privilegizálásáról, marginalizálásáról vagy értelmezhetetlenné válásáról gondolkodunk, fontos tehát az identitás és a különbözőség figyelembevételével tennünk ezt.

Mi mindennel járulhat tehát hozzá egy „queer-tudatos” megközelítés a közösségi egészségpszichológiához? A queer álláspont egyedi szempontot ajánl, de nem esik kívül és nem emelkedik fölé a társadalmi folyamatoknak. Túllép viszont az identitáskategóriák (és személyek) egyneműként való definiálásán, ugyanis ezeket átjárhatónak tartja, és figyelmet fordít a társadalmi hierarchiában való elhelyezkedésükre. A queer álláspont vizsgálja a marginalizáció és a különbözőség kialakulását: hogyan küzdhetünk meg azokkal a műveletekkel, amelyeken keresztül identitáskategóriákat konstruálunk, és egyeseket hátrányba juttatunk? A szubjektivációt a mindenapi élet mikrofolyamatai hozzák létre, és ezekben leképeződnek a társadalom egyenlőtlenségei – egy „queer-tudatos” beállítódásban érdemes erre figyelni. A kollektív tapasztalatok közös vizsgálata lehetővé teszi, hogy a normatív identitásokat, társadalmilag konstruált kettősségeket fel lehessen bontani, majd újraalkotni.

[1] Az eredeti szövegben queer-informed approachként és queer-theory-informed approachként emlegetett fogalomra én „queer-tudatosságként” hivatkozom, mert így az – pl. a queer-elméletekben való tájékozottság fordítással szemben – kifejezi a szándékot is, hogy alkalmazzuk az ismereteket.

[2] A szubjektiváció vagy szubjektivizáció kifejezést Foucault nagyjából abban az értelemben használta, hogy az egyén a külső körülmények alakulásának tükrében (aszerint, hogy ezekben hogyan ismer magára) újra meg újra meghatározza önmagát (lásd pl. Foucault, M. (1999). A szexualitás története. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest).

[3] A cisgenderism kifejezésnek nincsen magyar megfelelője.

2019. december 14., szombat

Fizikai aktivitás és észlelt stressz a menopauza időszakában: egy longitudinális vizsgálat

Guérin, E., Biagé, A., Goldfield, G., & Prud’homme, D. (2019). Physical activity and perceptions of stress during the menopause transition: A longitudinal study. Journal of Health Psychology, 24(6), 799-811. https://doi.org/10.1177/1359105316683787

Az összefoglalót készítette: Harsányi Gara Gergely

Absztrakt:

Ebben a longitudinális kutatásban egy százkét főt kitevő (N=102), egészséges, középkorú nőkből álló mintán a menopauza időszakába való átlépés, illetve a fizikai aktivitás hatását vizsgálták a résztvevők észlelt stressz szintjére nézve. A kutatás 5 éves időtartamot ölelt fel. A menopauza, mint státusz (pre-menopauza, peri-menopauza, poszt-menopauza) úgy tűnt nincs összefüggésben az észlelt stressz szinttel, a háttérváltozók kontrollálásakor (testtömeg index, életkor stb). Azonban függetlenül a menopauza státusztól, a heti jelentős erőfeszítést igénylő testmozgás kapcsolatban állt az alacsonyabb stressz szint érzékelésével a kutatás első két évében.

Bevezető:

Számos kutatás megerősítette, hogy a stressz biológiai és pszichológiai változásokhoz vezethet a szervezetben, megnövelve például a magas vérnyomás és a kettes-típusú cukorbetegség kialukálását. A szerzők a menopauza időszakát egy olyan kritikus időszaknak tartják, mely megnövekedett stresszválasszal járhat a középkorú nőkre nézve. A menopauza időszakának megtapasztalása a középkorú nők esetében bár természetes folyamat, mégis jelentős pszichológiai és fiziológiai változásokkal jár együtt, mely megemelheti a HPA tengely aktivitását és az érzékelt stressz szintet. A nők közvetlenül a menopauzát megelőző időszakban számos tünetet tapasztalhatnak a vazomotoros, szexuális, szomatikus és pszichológiai funkcióterületeken egyaránt. Ezek a tünetek egy tanulmány szerint a nők 93-99%-át érinthetik 40-65 éves kor között (Poomalar and Arounassalame, 2013). Korábbi tanulmányok eredményei alapján a menopauza tüneteinek és jeleinek megtapasztalása kapcsolódik olyan faktorokhoz, mint például az általános egészségügyi állapot, vagy a testtömeg index. Fontos megjegyezni, hogy bár jelentős különbség mutatkozik abban, hogy miként tapasztalják meg a nők a menopauza időszakát, (számos nő pozitívan vagy semlegesen is tekinthet erre az időszakra) mégis több kutatás (Hess et al., 2012; Poomalar and Arounassalame, 2013) szól amellett, hogy a menopauza megtapasztalásának folyamata akár negatívan is érintheti a nők jóllétét és életminőségét. A menopauza környékén tapasztalt stressz szint úgy tűnik összefüggésben áll a gyengébb alvás minőséggel és a depresszív tünetekkel is. A jelentős fordulatok és változások a személyes, családi, vagy a szociális funkcióterületeken, jelentős stressz forrásokká is válhatnak a menopauza folyamatát átélő nők számára.

A fizikai aktivitás szerepe: A szerzők feltételezik, hogy a fizikai aktivitásnak jótékony szerepe lehet a stresszel való megküzdésben. A testmozgás menopauza környéki időszakban segíthet elkerülni az elhízást és a hangulatot is javíthatja (Dugan et al., 2015; Kishida and Elavsky, 2015). Azonban eltérőek az eredmények a tekintetben, hogy milyen intenzitású és időtartamú testmozgásra van szükség a menopauza során a kívánt pozitív hatások megtapasztalásához. Egyes kutatások szerint azok a nők, akik éppen a menopauza időszakában vannak és minél több fizikai aktivitást végeznek, annál kevesebb stresszről számolnak be. Azonban egy másik kutatás (Riesco et al., 2010) nem talált szignifikáns különbséget észlelt stressz tekintetében egy 16 hetes mozgásprogramot követően a menopauza időszakában járó nők körében.

A kutatás céljai:

1. A menopauza státuszába való átmenet során fellépő stressz szint vizsgálata 5 éven keresztül. A kutatók feltételezik, hogy a menopauza időszakában járó nők nagyobb észlelt stresszről számolnak be, mint a menopauza előtti és utáni időszakban

2. A menopauza alatti időszakban a fizikai aktivitás mennyiségének vizsgálata. A kutatók feltételezése szerint a magasabb fizikai aktivitásszint (több idő, jelentős erőkifejtés) kevesebb észlelt stresszel jár együtt.

Módszer:

Az 5 éves longitudinális vizsgálat (2004-2009 között Kanadában), olyan egészséges nők részvételével készült, akik éppen a menopauza időszaka előtt álltak. Minden évben megvizsgálták a résztvevők különböző pszichológiai és testi változásait. A résztvevők 47-55 év közötti nők voltak a vizsgálat megkezdésekor. A kutatásban való részvétel több feltételhez volt köthető (pl.: menopauza előtti állapot, FSH hormon szint csökkent jelenléte a szervezetben, nem dohányzói státusz, testtömeg index 20-29,9 kg/m² és viszonylagos testsúly állandóság). A mintába való kerülés kizáró tényezői voltak a kardiovaszkuláris megbetegedések, alkohol és drogabúzus illetve hormon terápiában való részvétel.

Mérőeszközök:

Menopauza státusz: Évenként mérve, önbevallás útján illetve az FSH hormon szint laboratóriumi mérésével. 3 csoportot különböztettek meg: 1. menopauza előtti státusz, 2. peri-menopauza státusz: (ha tapasztaltak a menstruáció gyakoriságában változást és/vagy a menstruáció elmaradását 3-11 hónapra, 3. menopauza utáni státusz: ha 12 hónapja tapasztalták a legutóbbi menstruációjukat a vizsgálati személyek

Észlelt stressz: Perceived Stress Scale (PSS-14, Cohen 1983) mérőeszköz segítségével. Egyszer mérték egy évben, a 14 itemes kérdőív azt méri fel, hogy hányszor ítélik meg a személyek életüket kiszámíthatatlannak, kontrollálhatatlannak, illetve túlterheltnek. A Cronbach-alpha értékei minden méréskor 0.88–0.90 között mozogtak.

Fizikai aktivitás: A fizikai aktivitást egy többirányú gyorsulásmérő segítségével rögzítették, mely pontos képet adott a kísérleti személyek energia felhasználásáról. A résztvevők csípőjükön hordva viselték az eszközt felkeléstől-lefekvésig egy héten keresztül minden méréskor. A heti aktivitásszintből összesített értékek születtek és ez alapján 3 csoportba osztották a résztvevőket mozgásuk intenzitása alapján (1.könnyű aktivitás, 2. mérsékelt intenzitás, és 3. erőteljes intenzitás). Ez a besorolás az American College of Sports Medicine standardjai alapján készült.

Eredmények:

A kutatók ismételt méréses varianciaanalízist végeztek az évenkénti mérési eredmények összehasonlítására, továbbá korrelációs vizsgálatok és kevert lineáris modellek segítségével végezték a változók kapcsolatainak vizsgálatát. A minta leíró statisztikái alapján az átlag életkor 49,85 év volt, a legtöbb nő házas, magasan iskolázott és fizikailag aktív volt.

A stressz szint észlelése relatíve alacsonynak és stabilnak bizonyult a különböző mérési időszakokat összevetve (p = 0.33, η_p²=0,08). Az első évben (a premenopauza időszakában) az intenzívebb testmozgás összefüggésben volt az alacsonyabbnak észlelt stressz szintjével (r = −.30, p < .01), ez a kapcsolat a második évben is jelentősnek bizonyult (r = −.24, p < .05).

Az első hipotézist vizsgálva a kevert lineáris modell segítségével megállapítható, hogy nem volt szignifikáns főhatása a menopauza státusznak (F = 0.78, p = .46), vagy az eltelt időnek (F = 0.17, p = .68) az észlelt stressz szintre nézve, az eltelt időt és az életkort kontrollálva. A második hipotézist vizsgálva a kutatók megállapították, hogy a jelentős mértékű fizikai aktivitás hatással volt az érzékelt stressz szintre (F = 5.24, p < .05) a menopauza első két évében.

Diszkusszió:

Az éppen menopauza időszakát megélő nők nem mutattak magasabb stressz szintet, a menopauza előtti állapothoz képest, sem a poszt-menopauza esetében mért értékekhez képest. Így elképzelhető hogy a menopauzát átélő nők esetében gyakran ingadozó ösztradiol hormon szintje nem minden nő esetében jelenthet fokozott érzékenységet és növekvő stressz szintet, mint ahogyan azt korábban feltételezték (Gordon et al., 2015). A kutatás eredményeit a szerzők szerint befolyásolhatták a minta jellegzetességei, legfőképpen a SES viszonylag magas szintje, továbbá az iskolázottság, így a résztvevőknek volt fizikai és kognitív eszköztáruk az átmeneti, potenciálisan megterhelő időszak kezelésére. Fontos megemlíteni, hogy a vizsgálatban résztvevő személyek többsége házastársi kapcsolatban volt, így a társas támogatás szintén egy protektív faktor lehet a stresszes eseményekkel szemben. Elképzelhető hogy egy kevésbé iskolázott, alacsonyabb SES szinttel rendelkező mintán jobban kimutatható lett volna a megnövekedett stressz szint, és az ezzel kapcsolatos hatások. A kutatás limitációja, hogy olyan pszichológiai változók nem voltak kontrollálva, mint a pszichés betegségek (pl depresszió) vagy éppen az alvás minősége és mennyisége.

A kutatás eredményei részben megerősítették, hogy a fizikai aktivitásnak lehet hatása az érzékelt stressz szintre nézve. A menopauzát közvetlenül megelőző, illetve a menopauza korai időszakaiban a jelentős mennyiségű, intenzívebb testmozgás összefüggésben volt az alacsonyabbnak érzékelt stressz szinttel az első két évben. Mivel az erős fizikai aktivitással töltött idő nem változott az évenkénti összehasonlítások során, feltételezhető, hogy a jelentős fizikai aktivitásnak kifejezetten a menopauza korai szakaszában van stresszcsökkentő hatása, melynek hatásmechanizmusa még ismeretlen a kutatók számára. Mivel a mérsékelt és az alacsony fizikai aktivitással járó testmozgás nem mutatott összefüggést az észlelt stressz szinttel, elképzelhetőnek tartják a kutatók, hogy az amúgy is fizikailag aktívabb személyek stressz esetén hajlamosak még több fizikai aktivitással járó tevékenységet végezni, hogy csökkentsék a stressz szintet, míg a kevésbé aktív személyek stressz hatására még kevésbé fognak elköteleződni a fizikai aktivitás, mint stressz csökkentő módszer mellett. Jelen kutatásban a résztvevő személyek nagy része rendszeres testmozgást végzett a kutatók szerint. A kutatás alapján feltételezhető hogy a huzamosabb ideig tartó, jelentősebb erőfeszítést igénylő fizikai aktivitás protektív tényező lehet a stresszel szemben a menopauza idején, azonban további vizsgálatok szükségesek az optimális intenzitású és mennyiségű fizikai aktivitás megállapításához.

A problémás játékhasználat és az egészségügyi következmények: Szisztematikus áttekintés és meta-analízis

Männikkö, N., Ruotsalainen, H., Miettunen, J., Pontes, H. M., & Kääriäinen, M. (2017). Problematic gaming behaviour and health-related outcomes: A systematic review and meta-analysis. Journal of Health Psychology, 135910531774041. doi: 10.1177/1359105317740414

Készítette: Fazakas Mátyás (WEP3RD)

Absztrakt

Ez a review és meta-analízis azt tűzi ki céljául, hogy megvizsgálja, hogy milyen összefüggések vannak a problémás videójáték használat és egészségügyi kockázatok között, különböző életkorokban. Összesen 50 kutatás adatai alapján végzett analízis arra jut, hogy rengeteg hátrányos egészségügyi vonzata lehet a problémás videójáték használatnak.

Bevezető

Manapság a populáció jelentős része játszik videójátékokkal. Egy ideig a problémás játékhasználatot más viselkedéses addikciókon keresztül kutatták és próbálták meghatározni, mint a szerencsejáték, vagy a szubsztancia-használatok. Most már a DSM V Emerging measures fejezetének része a problémás játék- és internethasználat, amelyet akkor diagnosztizálhatunk, ha az alábbi 9 kritériumból legalább 5 igaz az adott személyre: 1) belefeledkezés a játékokba, 2) megvonási tünetek, 3) egyre több időt szeretne a játékkal tölteni 4) sikertelen próbálkozások a játékos tevékenységek korlátozására 5) előző hobbik iránt való érdeklődés elvesztése 6) pszichológiai problémák tudomása elleni további játék 7) környezetben élők megtévesztése a játékos tevékenységgel kapcsolatban 8) a játék használata, mint a mindennapi problémák elöl való menekülés 9) munka, vagy kapcsolat elvesztése a játék miatt.

Bár a videójátékozást széles körben, mint egyszerű szabadidőprogram ismerik, számos kutatás mutatott ki összefüggéseket a játékhasználat mértéke és a rossz pszichológiai egészség között. Például a játékosok magányosabbak, szorongóbbak, depressziósabbak azon társaiknál, akik keveset játszanak. Alacsonyabb akadémiai előmenetel, többször előforduló alvásproblémák, kisebb szociális támogatottság, alacsonyabb pszichológiai jólét és boldogság jellemző rájuk többek között. Mindemellett a mérsékletes játék pozitív hatásaira is van példa: relaxáló, stresszcsökkentő hatású, könnyebben sajátíthatunk el mellette különböző játékkal kapcsolatos készségeket.

Az eddigi kutatás-review-k leginkább a kutatások limitációira és a prevalencia ráták meghatározására koncentráltak. Folynak már olyan kutatások, amelyek a probléma neuropszichológiai hátterével foglalkoznak. Végezetül a problémás videójáték-használat és a személyiség közötti kapcsolatot is elkezdték feltárni. Ennek a kutatásnak a célja, hogy megpróbálja feltárni a problémás videójáték-használat kultúrákon átívelő negatív egészségügyi következményeit a fiatal, a fiatal felnőtt és a felnőtt populációban.

Eljárás

1) A kutatásban résztvevők átlagéletkora legyen 12,5 év felett. 2) Dolgozzon legalább néhány PGB kritériummal, amit King (2013) javasol. 3) Legalább egy egészségügyi kockázat kapcsolatát vizsgálja a problémás játékhasználattal. 4) Legyen longitudinális kutatási dizájn 5) Publikálják angolul valamelyik kortárs folyóiratban. Kutatások kizárásra kerültek, amennyiben: 1) a résztvevők átlagéletkora 12,5 év alatt volt 2) kísérleti, vagy egyszeri méréses kutatási dizájnnal rendelkeztek 3) csak a játék terápiás hatásaival foglalkoztak 4) szerencsejátékra fókuszált 5) még nem publikált disszertáció 6) még nem volt publikálva folyóiratban 7) egyéb technológiai addikciókra fókuszált 8) a játék hatásait a játékos kognitív, vagy neurobiológiai aspektusain keresztül vizsgálta 9) az agresszióra fókuszált.

Ez egy checklist, amit Joanna Briggs (2015) fejlesztett. Ez a lista arra való például, hogy a kutatásokban felmérje, hogy mennyire lehetett torzító a mintavétel, a kiválasztás, a mérés, az analízis, vagy a riportálás. A kutatások pontokat szereztek annak függvényében, hogy bizonyos torzítások jelen vannak-e bennük. 0 pontot kaptak, ha nem, 0,5-öt, ha megjelentek és 1-et, ha teljesen jelen voltak. Egy bizonyos egészségügyi tényező akkor került be az elemzésbe, ha legalább három független hatásméret mutatója volt. Korrelációs együtthatókkal határozták meg, hogy a meta-analízisnek mekkora a hatásmutatója. A kutatást különböző fejlődési csoportokra osztották: 12 és 18 év között gyermek és fiatal, 18 és 28 év között fiatal felnőtt, illetve 18 évtől felnőtt.

Eredmények

Összesen 50 tanulmány teljesítette a bekerülési kritériumokat. A bekerült kutatások közül 5-nek volt longitudinális dizájnja, a maradék 45 cross-section dizájnt alkalmazott. 90%-uk 2010 után született, a legtöbb minta tisztán európai. A résztvevők 12 és 88 év között oszlanak meg. Az összesített mintában 60%-os többségben vannak a férfiak. A legtöbb kutatás a problémás szerencsejáték kérdőívet adaptálta a videójátékokra. Volt olyan kutatás, amely szerhasználattal kapcsolatos kérdőíveket alkalmazott videójátékokra. Csak 9 kutatás használt kifejezetten problémás szerencsejátékokra alkalmazandó mérőeszközt.

50 kutatásból 46 foglalkozott pszichológiai faktorokkal, 19-ben riportáltak szociális, 18-ban fizikai jóléttel összefüggő faktorokat. A legtöbbet használt egészséggel összefüggő eszköz az RSES volt, az SDQ és a BDI, az SWLS és a HADS. Személyiséget általában öt faktoros személyiségmodellben vizsgálták (NEO-FFI).

A Joanna Briggs Institute Checklist-et használták a kutatások torzításainak felmérésére. A longitudinális kutatásoknál az átlagérték 5,8 volt (a maximális 7-ből), a nem-longitudinális kutatásoknál 4,9 volt. Összességében 41 kutatás bizonyult alacsony kockázatúnak.

A problémás játékhasználat és az egészségügyi problémák

PGB és pszichológiai egészségügyi problémák

Sok olyan pszichológiai tényező volt, amelyet összefüggésbe hoztak a PGB-vel, ezek közül a leggyakoribbak a szorongás és a depresszió voltak. 8 kutatás talált összefüggést csak a depresszióval, 11 talált összefüggést mind a depresszióval, mind a szorongással. Ezen túl pozitív összefüggést találtak a problémás videójáték-használat és a következő konstruktumok között: ADHD, OCD, obsessive passion disorder és pszichiátriai distressz. Hat kutatás szerint a PGB összefüggésben van az alacsonyabb életminőséggel.

Több kutatás mutatott ki összefüggést a magasabb impulzivitással, magasabb önkontrollal, magasabb figyelem-hiánnyal, hiperaktivitással, koncentráció hiánnyal, magasabb szelf-diszkrepanciákkal, alacsonyabb önértékeléssel és alacsonyabb iskolai jóléttel. A személyiségfaktorokat tekintve a legtöbben a neuroticizmussal találtak összefüggést, amely negatív kapcsolatot mutat a problémás videójáték-használattal, de volt olyan kutatás, amely nem talált összefüggést.

Szociális egészséget érintő kimenetelek

A PGB a szociális tényezők közül legtöbbször a családi instabilitással, a családtagok közötti kapcsolatokkal, az iskolán belüli szociális integrációval, a szülőkhöz való kapcsolódással, valamint a szülői monitorozással hozták összefüggésbe. Továbbá félénkség, szociális fóbia, nyitottság hiánya és interperszonális nyitottság is pozitívan asszociálható a PGB-vel. Valamint pozitívan összefügg a magányossággal.

Fizikai egészség és problémás videójáték-használat

13 kutatás foglalkozott fizikai problémákkal. A problémás játékhasználat összefüggésben van olyan fizikai dolgokkal, mint a szomatizáció, alacsony fizikai aktivitás, kéz és csuklófájdalom. A PGB összefüggésben lehet néhány katekolamin csökkent szintjével a vérplazmában. A PGB súlyosságának a szintje összefüggést mutat csökkenő respiratory szinuusz aritmiával. Valamint több kutatás összefüggésbe hozza alvászavarokkal.

Meta-analízis

A depresszió, a szorongás és az OCD kapcsolatával tudtak meta-analízist végezni. A depresszióval való összefüggés 14 kutatás hatásméret mutatója alapján 0,26-os átlag hatásméretet mutatott. A szorongás esetében 12 eredmény függvényében az átlagos hatásméret 0,28 volt. Az OCD esetében 4 kutatás eredményei alapján az átlag hatásméret 0,40 volt.

Diszkusszió

Ez a kutatás robusztus bizonyítékokkal szolgál a problémás videójáték-használat és bizonyos negatív egészségügyi következmény fennállásával. Kis és közepes hatásméreteket talált a PGB és a depresszió, a szorongás és az OCD összefüggéseit tekintve. Ugyanakkor sok kutatás foglalkozott negatív pszichológiai következményekkel és személyiség vonásokkal.

Valamint olyan szocio-emocionális faktorokkal, mint a szociális képességek, személyes karakterisztikák és magányosság. Ezekből arra következtethetünk, hogy a gémerek hajlamosabbak arra, hogy a virtuális világban szocializálódjanak a való élet helyett. Mindezek mellett külső rizikófaktorok, mint a problémás családi háttér, szerepet játszhatnak a PGB kialakulásában. A fizikai-egészség terén a legfontosabb faktorok, amivel összefüggést mutatott a PGB a szomatizáció, illetve az alvás zavarok. Továbbá valószínű, hogy a PGB összefügghet csökkent fizikai aktivitással.

A legtöbb kutatás nem mérte longitudinális elrendezésben a PGB időbeli fennállását. Volt olyan kutatás, amely azt állította, hogy spontán kigyógyul az ebben szenvedők közel fele, míg volt olyan kutatás is, amely szerint magas konzisztencia jellemzi a PGB-t. A problémák súlyossága tekintetében az a trend figyelhető meg, hogy míg a problémák mértéke nagyjából korrelál a PGB súlyosságával, addig nem mindig korrelál például a játékkal töltött idővel.

A következők a kutatás limitációi: Először is csak angol nyelvű kutatásokkal foglalkoztak. Másodszor a kutatások elrendezései nem engedik meg, hogy kazuális következtetéseket lehessen tenni a PGB és az egészségügyi következmények között. Valamint lehet, hogy mérési torzítás történt, tekintve hogy sok megkérdezettet online fórumokról toboroztak. Harmadrészt jelentős variancia mutatkozott a kutatások által használt PGB és egészségügyi kimenetek definícióiban. Csak néhány kutatás alkalmazta a DSM-V által meghatározott kritériumokat. Az alkotók tudomása szerint ez az első olyan meta-analízis, amely a problémás videójáték-használat és az egészségügyi kockázatok összefüggéseit vizsgálja. A kutatás eredményeinek fényében a alkotók a PGB kialakulásának megelőzésére tennének javaslatokat, például a szociális kompetenciák építésére és a preventív programok létrehozására.