Figyelmeztetés egészségügyi ellátásban dolgozó szakembereknek: Félrekezelt emberek a gyász különböző szakaszaiban

Stroebe, Margaret, et al. “Cautioning Health-Care Professionals.” OMEGA - Journal of Death and Dying, vol. 74, no. 4, 2017, pp. 455–473., doi:10.1177/0030222817691870.

Az összefoglalót készítette: Peller Nóra Hedvig

A tanulmány a Kübler-Ross féle gyászolási stádiumok kategorizálását, az elmélet gyakorlati hasznát és a köztudatban képviselt mindenhatóságát vitatja. A „DABDA” (denial-anger-bargaining-depression-acceptance) -ként elnevezett modellt Elisabeth Kübler-Ross az 1969-ben jelent meg „On Death and Dying” (magyarul: A halál és a hozzá vezető út) című könyvében írta le. Összefoglalva: a haldoklás folyamatában a haldokló öt stádiumon megy keresztül: 1. stádium: elutasítás és izoláció, 2. stádium: düh, 3. stádium: alkudozás, 4. stádium: depresszió, 5. stádium: belenyugvás. (Ugyanezeket az állomásokat a haldokló családjára, a gyászolókra is vonatkoztatja, velük és az ő gyászreakcióikkal foglalkozik a cikk.)

A tanulmány bírálja a szemlélet azon következményét, hogy minden gyászolónak a leírt sorrendben mindegyik állapoton át kell esnie. Ez azt implikálja, hogy az egészségügyben dolgozó szakemberek szinte elvárják, hogy a gyászoló az összes szintet „teljesítse”, ami kárt okozhat a szenvedő embernek. (Erre a szemléletre szélsőséges példa, hogy a DSM-V-be bekerült egy „komplex állandósult gyász zavar” („persistent complex bereavement disorder”) nevű kategória.) Több vélemény is szól amellett, hogy a teoretikus modellből hiányzik az elégséges empirikus bizonyíték, koncepciója nem tiszta, valamint a magyarázó hatása sem tökéletes. Az elméleti kereteknek elsődleges haszna, hogy annak modelljét használva praktikus felhasználást nyújt mind a tudományban, mind az egészségügyben, és ez utóbbi esetében a gyász átélésének leírásának segítségével a szakemberek professzionális intervenciót adhatnak a gyászolónak.

Fentiek miatt állítja az összefoglaló cikk, hogy szükségesek az alternatív modellek és be kell látni, hogy mind az elméleti, mind a gyakorlati felhasználásban tovább kell mozdulni a leírt kerettől. A tanulmány célja, hogy áttekintse és értékelje az eddig megjelent empirikus bizonyítékokat, replikákat, bírálatokat. A történelmi perspektívától a kritikai hangokig és újonnan elvégzett kutatásokig vezeti az olvasót, hogy az végül eljusson a cikk szerzőjének a konklúziójához: tovább kell lépni és alternatívát kell találni egy olyan általános irányelv kialakításához, ami az egészségügyben konkrétan felhasználható lehet a Kübler-Ross elmélet helyett.

Kübler-Ross könyve hamar bestseller lett, a legendás orvos (és tanár) egész életében népszerűsítette elméletét. Hamarosan, a megjelenés után érkezett rá kritika Parkstól és Bowlbytól, akik az elmélet központúságát és a stációk elmosódott határait bírálták, valamint azt, hogy bárki megakadhat egyik vagy másik közt, tehát a körülhatárolhatóság sem egyértelmű. Az évtizedek alatt a legtöbb ellenkezést az utolsó fázis, az elfogadás kapta, mivel ez a leginkább egyénenként sokféleképpen átélt és a feldolgozás milyenségét, mértékét legnehezebben körülhatárolható állapot leírását egységesítette. Az Institute Medicine által kiadottak szerint könnyen elhamarkodott következtetésekhez vezethet az, hogy a stációkban bejósolt viselkedés leírása miatt a gyászolótól elvárnak egy jól leírható és körülhatárolt reakciót és viselkedésformát, továbbá azt, hogy annak mikor kellene bekövetkeznie. Neimeyer 2000-ben egyenesen elvetendő, túlegyszerűsítő teóriának nevezte a modellt, ami ritkán gyújt segítséget a gyászolókkal való segítő munkában. Több tudós a linearitás ellen érvelt és kevésbé körülhatárolható fázisokat javasolt.

2005-ben Küblerr-Ross reagált az őt érő kritikák egy részére. Summásan így fogalmazott: „(A stációk) sohasem használhatók arra, hogy a zavaros érzéseket rendezett kategóriákba tegyék. Ezek azok a gyászreakciók, amik sok embernél jelen vannak. (…) A gyászunk épp olyan egyéni, mint egész életünk.”

Fentiekben kiállt azon állítása mellett, hogy az emberek az elméletében leírt sorrendben megtapasztalják a stációkat. Sokak szerint ez inadekvát, hiszen nem pótolja a bizonyítékokat a teória mellett.

Napjainkig ugyanakkor  a teória széles körben ismert, tanított és használják a klinikai gyakorlatban. A 2011-ben megjelent Koinsgberg könyvet, amely kritizálja Küblerr-Ross elméletét, keveset idézik. Jueric (2015) szerint az a probléma vele, hogy megerősíti azt a felfogást, hogy a gyászban egy bizonyos rendszer van, melynek rendje bejósolható, és létezik „helyes útja”.

5 fő kategóriát emel ki az összefoglaló cikk szerzője:

1.      A teoretikus mélység és magyarázat hiánya

Bowlby fázisaival ellentétben Kübler-Ross stációi nem mutatják be, hogy milyen háttér elv húzódik meg a gyász folyamata mögött (Archer, 1999). Mi a funkciója a gyásznak? Erre nem kapunk választ. Bonanno és Borerner szerint hiányzik a hangsúly a gyászban tapasztalt megküzdésről. Ebből kifolyólag a modell segítségével nem lehet azonosítani a veszteséget átélő veszélyeztetett(ebb) embereket.

2.      Konceptuális zavar a gyász és a gyászolás félreértelmezése/reprezentációja okán

Nem egyértelmű, hogy a stációk mit reprezentálnak: a kialakított konsruktumok nem koherensek, önkényes határok választják el őket egymástól. Ezáltal a teória megtévesztően értelmezi a gyászhoz kapcsolt jelenséget.

A legjelentősebb problémák:

-          túlegyszerűsítés

-          passzív modell

-          a veszteség feldolgozás komplexitásának hiánya

-          több hiányosan definiált koncepció

-          előíró állítások és értelmezések

-          a másodlagos stresszorok azonosításának hiánya

-          a gyász szocio-kulturális hatásainak hiánya

3.      Az empirikus bizonyítékok hiánya

Saját állítása szerint Kübler-Ross eredményei „több, mint kétszáz haldokló páciens” tapasztalataiból származnak, ami a szigorú tudományos szemlélet szerint nem nyújt elégséges empirikus magyarázatot a stációk meglétére (Parkers, 2013). Az utótesztelések és reprodukciók során kiderült, hogy valamilyen affektív és kognitív reakciókat valóban átélnek a gyászolók és valóban szekvenciális fejlődés mutatkozik meg ebben az idő előrehaladtával a gyászolás folyamatában. (A témában tesztelést végzett: Barrett&Schneweis, 1981, Bonanno, 2009, Bonanno et al. 2009, Macijewski, Zhang, Block, & Prigerson, 2007, Holland&Neimeyer, 2010)

4.      Az alternatív modellek elérhetősége

Számos egyéb modellt dolgoztak ki az elmúlt időszakban, amely a gyász stációkat reprezentatívabban írja le, erős elméleti megalapozottsággal és bár ezek a megközelítések elfogadottak, mégsem követte elismerés Kübler-Ross és Kesler részéről (2005).

Továbblépés a gyász és a gyászolás stációinak elméletétől:

I.                    A stációk nem létének kritikái

o   a gyász nem szekvenciális, rendszerezett, bejósolható folyamat

o   nem várható el a gyászolóktól egy specifikus reakció

o   a gyász összetett és fluktuáló érzelmi reakció

o   nincs „normális” gyász

o   a veszteség érzés kulturálisan különböző

o   nincs megalapozott tudományos alapja a Kübler-Ross stációknak

II.                 Teoretikai megfontolás

o   a teoretikai modellek célja a leírás helyett az értelmezés

o   számos alternatív modell jobban reprezentálja a gyászt (lásd.: Stroebe&Schot, 2001-es összefoglalóját)

III.               Klinikai implikációk

o   a legtöbb gyászoló sajátos módon dolgozza fel a veszteséget (nem stációkon keresztül)

o   elvárásokat támasztani ebben a helyzetben ártalmas lehet

IV.              Praktikus lépések

o   új stratégiákat és útmutatókat kellene kialakítani

o   alternatív perspektívák bemutatásával informálni kellene az embereket az interneten, tanulmányaik során

V.                 További megfontolások

o   az egészségügyi szakembereknek törekedni kéne az egyedi gyász megértésére minden embernél

o   a gyászolók elvárásait meg kéne szüntetni, hogy szakaszokon menjenek keresztül

5.      Leértékelő következmények az elmélet használatakor

Attól még, hogy Kübler-Ross-t számtalan beteg megerősítette a szakaszok során átélt érzéseiről (például a düh és a depresszió kapcsán), nem validálja azt, hogy a szekvenciális stádiumokat tanítani vagy használni kellene a terápiákban. A stációk tanítása az egészségügyben sokszor nem segít. Friedman és James (2008) egyenesen azt állítja, hogy ártalmas az, ahogyan e modell szerint a gyászolókat kezelik.

A cikk nem vitatja a Kübler-Ross elmélet hatásának jelentőségét. Ez még nem jelenti azt, hogy valóban valósághűen reprezentálja, amin a gyászolók keresztül mennek. A stációk segítenek abban, hogy a gyászolónak lehessen valamibe kapaszkodni, hogy megtudja mire számíthat a veszteség átélése során. Ugyanakkor Hall (2014) szerint egy olyan alternatívára van szükség, amely „egy komplex folyamatnak ad konceptuális rendszert és a „felépülés” és „lezárás” ígéretét hordozza.”. Valójában a cél az eddigi ismeretek teoretikai integrációja, amelynek magában kell foglalnia a veszteség élményének leírását, valamint reflexiót a gyászolók gondolataira és érzéseire.

Fizikai aktivitás intenzitása és a szubjektív jóllét egészséges felnőtteknél

Panza, G. A., Taylor, B. A., Thompson, P. D., White, C. M., & Pescatello, L. S. (2017). Physical activity intensity and subjective well-being in healthy adults. Journal of Health Psychology, 135910531769158. doi:10.1177/1359105317691589 

Készítette: Pinczi Anita

Bevezetés

A szubjektív jóllétet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet úgy definiálja, mint „jó lelkiállapot, amely az egyén saját életéről alkotott minden pozitív és negatív értékelését, valamint a mindennapi életre adott érzelmi válaszait tartalmazza.”

A szubjektív jóllét három aspektusa közé sorolandó az életről alkotott értékelés (pl.: a személy életének reflektív értékelése, mint öröm vagy büszkeség), affektusok (pl.: egyén érzelmei, érzelmi állapotai, mint fájdalom, düh, aggódás), és eudaimónia, azaz boldogság (pl.: az életnek jelentése és célja van, vagy jó pszichológiai működés).

Számtalan tanulmány mutatott ki pozitív kapcsolatot a rendszeres fizikai aktivitás (PA) és szubjektív jóllét között.

Egészséges felnőtteket vizsgált legújabb tanulmányok a rendszeres mozgás intenzitása és a szubjektív jóllét között ellentmondásos eredményeket publikáltak. Két keresztmetszeti vizsgálat, ahol objektív mérőeszközt használtak a fizikai aktivitás intenzitásának mérésére (pl. gyorsulásmérő), arra az eredményre jutott, hogy a közepes vagy erőteljes fizikai aktivitás jobb élet minőséggel társult egészséges felnőttek között. Ezzel ellentétben, egy kohorsz vizsgálat, ami szubjektív mérőeszközt használt a vizsgáltban (pl.: kérdőív), azt az eredményt kapta, hogy a kis intenzitású szabadidős sporttevékenység okozott magasabb általános szubjektív jóllétet, és a közepes intenzitás pedig alacsonyabb szubjektív jólléttel mutatott összefüggést egészséges felnőtteknél. Egy másik kohorsz kutatásban, amiben szintén szubjektív mérőeszközt használtak, azt mutatták ki, hogy azoknak a napoknak a száma, melyeken közepes intenzitású fizikai aktivitást végeztek, pozitív kapcsolatban áll a szubjektív jólléttel, de az erőteljes intenzitású fizikai aktivitással töltött idő negatív kapcsolatot mutat a szubjektív jólléttel.

Az eredmények diszkrepanciája valószínűleg egyrészt az objektív és szubjektív mérőeszközök miatt lehet. A fittebb és kevésbé fitt populáció különböző mértékben képes tolerálni a fizikai aktivitás intenzitását.

Másrészt a vizsgálat elrendezése (kohorsz vagy keresztmetszeti) is hozzájárulhat az ellentmondásos eredményekhez. Célszerű a jövőben a szubjektív jóllét mindhárom aspketusát külön vizsgálni, hogy átfogóbb legyen az emberek életminőségének mérése, és jobban megérthessük a jobb életminőség determinánsait.

Jelen tanulmány

Jelen tanulmány, azt tűzte ki célul, hogy megvizsgálja az összefüggést az objektíven és szubjektíven mért enyhe, közepes és erőteljes intenzitású fizikai aktivitás és a szubjektív jóllét néhány dimenziója között a STOMP (A sztatinok hatása a vázizom működésére és teljesítményére; Klinikai vizsgálatok # NCT00609063) vizsgálatban részt vett egészséges felnőttek egy csoportjában.

A feltevésünk az volt, hogy a fizikai aktivitás intenzitása direkt kapcsolatot fog mutatni a szubjektív jólléttel, vagyis azok a résztvevők fognak jobb szubjektív jóllétről beszámolni, akik közepes vagy erőteljes aktivitást végeznek.

Módszer

Résztvevők és adatfelvétel

A résztvevők a STOMP vizsgáltból kerültek kiválasztásra. Szempont volt, hogy beszéljenek angolul és 20év felettiek legyenek. Kizáró tényező volt, ha 5 éven belül rákkal, májbetegséggel, vesebetegséggel, szívbetegséggel, perifériás érrendszeri betegséggel, vagy cukorbetegséggel diagnosztizálták. Másik kizáró tényező volt, akiket jelenleg vagy korábban lipidcsökkentő gyógyszerekkel vagy olyan egyéb gyógyszerekkel kezeltek, amelyekről ismert, hogy megváltoztatják a sztatin anyagcserét, pajzsmirigy alul- vagy túlműködést, vagy testmozgást tiltó testi fogyatékosságot okoz. A vizsgálat előtt minden résztvevőnek ki kellett tölteni egy tájékoztatott beleegyezési nyilatkozatot.

Mérőeszközök

Résztvevők 96 órán keresztül gyorsulásmérőt (Actical accelerometer) viseltek (2 hétvégi napon és 2 hétköznapon), majd ezt követően ki kellett tölteniük a Paffenbarger fizikai aktivitás kérdőívet (PPAQ), hogy megállapítsák a résztvevők habituális fizikai aktivitását.

A résztvevők kitöltöttek még 3 különálló kérdőívet, amelyek a következőket mérték fel:

·     pszichológiai jóllét (PWB)

-Pszichológiai általános jóllét index (PGWBI), 22 tételes, az egészséggel kapcsolatos életminőséget méri, a tételeket aszerint kell megválaszolni, hogy az elmúlt egy hónapban mi volt rá jellemző
-6 dimenzió mentén mér: szorongás, depresszív hangulat, pozitív jóllét, önkontroll, általános egészség és vitalitás
-pontszám 0-110 között alakul

·     depresszió
-Beck depresszió kérdőív, 21 kérdés, 0-63 közti pontszám, depresszió szintjeit méri általánosságban

·     fájdalom súlyossága
-Rövidített fájdalom skála, 9 tételből áll, a fájdalom súlyosságát méri fel, és azt, hogy ez milyen mértékben akadályozza az embert a napi működésben (pl.: sétálás)

Adatfeldolgozás lépései

·     normalitásvizsgálat: normalitás valószínűségi diagrammok, hisztogramok, Kolmogorov-teszt

·     független mintás t-próba: kor, BMI, intenzitás szintek, szubjektív jóllét pontszámai nők és férfiak közötti összehasonlítása

·     többszörös lineáris regresszió: kapcsolatvizsgálat a habituális fizikai aktivitás (független változó) és szubjektív jóllét dimenziói (függő változó) között, kontroll alatt tartva a nem, kor, és BMI kovariánsokat (kor, nem, BMI mind releváns kovariánsok, amik hatással vannak a fizikai aktivitást mérő szubjektív és objektív mérőeszközökre)

Eredmények áttekintése

Jelen tanulmányban 419 fő vett részt, 215 nő, 204 férfi. Átlagos életkor 44.

A fizikai aktivitás objektív és szubjektív mérései azt mutatták, hogy a résztvevők meghaladták az Amerikai Sportorvosi Főiskola (ACSM) és az Amerikai Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Szolgáltatások Minisztériuma ajánlásait a napi fizikai aktivitásra vonatkozóan. Legalább heti 150 perces közepes intenzitású, vagy 75 perces heves intenzitású aerob fizikai tevékenységet javasolnak, vagy a közepes és erőteljes fizikai mozgás ezzel egyenértékű kombinációját, hogy jelentős egészségügyi előnyöket tapasztaljanak meg azáltal, hogy átlagosan 2 órás közepes intenzitású mozgást végeznek.

Az objektív mérés eredményei a következők lettek: az ülő életmód negatív kapcsolatban van a jólléttel, és pozitív kapcsolatban a depresszióval. Közepes intenzitású aktivitással töltött idő pozitív kapcsolatot mutat a jólléttel, és negatívat a depresszióval. Közepes intenzitású aktivitással töltött idő negatív kapcsolatban van a fájdalom súlyosságával, és pozitív kapcsolatban a jólléttel. Nem volt kimutatható szignifikáns kapcsolat az erőteljes intenzitású mozgás és szubjektív jóllét között.

A szubjektív mérés eredményei az alábbiak: a hétköznapokban alvással töltött idő negatív kapcsolatban van a jólléttel, és pozitív kapcsolatban a depresszióval. A hétköznapokban és hétvégéken üléssel töltött idő pozitív kapcsolatban van a depresszióval. A hétköznapokban enyhe intenzitású aktivitással töltött idő pozitív kapcsolatban van a jólléttel, a hétvégi közepes intenzitású aktivitással töltött idő negatív kapcsolatban van a depresszióval. Mind a hétköznapi és hétvégi erőteljes fizikai aktivitás negatív kapcsolatot mutatott a fájdalom súlyosságával. A fájdalom interferencia az egyetlen olyan terület, ami nem mutatott összefüggést egyik intenzitású fizikai aktivitással sem.

A fizikai aktivitás intenzitásának objektív és szubjektív értékelése megerősíti a szakirodalomban található feltételezést, miszerint az ülő életmód alacsonyabb szubjektív jólléttel mutat összefüggést. Ez az eredmény azt indikálja, hogy a testmozgás különböző intenzitása előnyös lehet a szubjektív jólét egyes területein.

Az eredmények alátámasztják azokat a korábbi eredményeket, miszerint a közepes és erőteljes intenzitású testmozgás összefüggést mutat az egészséggel kapcsolatos életminőség jobb észlelése között.

Vizsgáltunk korrelációt a gyorsulásmérő és PPAQ 8. kérdése között, amely azt mérte fel, hogy az illető mennyi időt tölt egy nap alvással (~7,5óra/nap), üléssel (~6óra/nap), mennyi időt tölt enyhe (~5óra/nap) és közepes (~4óra/nap) intenzitású testmozgással.  A testmozgás intenzitásának tartományai egyedül az enyhe intenzitással nem korreláltak.

Az eredmények alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy az objektív és szubjektív mérőeszközök közt egyezés van. Vagyis a szubjektív mérőeszközök nem okolhatók teljesen a diszkrepanciák miatt, amik jelen kutatás és a korábbi kutatások közt adódtak.

A kutatás a szubjektív jóllét dimenzióit felmérve nem talált evidenciát, hogy támogassa azon kutatási eredményeket, melyek negatív összefüggést mutattak ki a szubjektív jóllét és közepes vagy erőteljes intenzitású testmozgás között, ami megnyugtató azoknak a fizikailag aktív felnőtteknek, akik rendszeresen vesznek részt nagyobb mértékű közepes és erőteljes intenzitású testmozgásban.

Limitáció:

· keresztmetszeti elrendezés,

· egyenlőtlen mintaméret használat a szubjektív jóllét mérőeszközei között,

· a résztvevők aránylag magas szintű jólléttel és habituális fizikai aktivitással voltak jellemezhetők, emiatt nem lehet más klinikai (alacsonyabb jólléttel és alacsonyabb szintű habituális fizikai aktivitással definiált) populációra általánosítani az eredményeket

· a szignifikáns kapcsolatok standardizált együtthatói viszonylag alacsonyak, ezért nem szolgálnak erős evidenciaként, reteszt szükséges, illetve nem zárható ki más faktorok szerepe (testmozgás időtartama, típusa, a tevékenység érzékelt élvezete)

Miért  a jóga?

Park, C., Riley, K., Bedesin, E., & Stewart, V. (2014). Why practice yoga? Practitioners’ motivations for adopting and maintaining yoga practice. Journal Of Health Psychology, 21(6), 887-896. doi: 10.1177/1359105314541314

Készítette: Lukács Anna (QRNYV0)

Absztrakt

Ebben a vizsgálatban a Connecticut-i Egyetem kutatói azt térképezték fel, milyen lehetséges motivációk állhatnak a jógázás mögött. Ehhez 360 jógagyakorlót (jógit) és 156 jógaoktatók vontak be a kutatásba. Mindkét csoport eredetileg főként testedzés és stresszoldás céljából kezdett gyakorolni, de számos egyéb ok is szerepet játszott: testsúlycsökkentés, depresszió és szorongás csökkentése, hajlékonyság fokozása. A mozgásforma rendszeres gyakorlását követően a jógik 62%-a, és az oktatók 85%-a újonnan felfedezett motivációkról számolt be, amelyek közül kiemelkedett a spiritualitás.

Bevezető

Egyre nagyobb népszerűség övezi a jógát, nemcsak az Egyesült Államokban, de világszerte egyaránt (Barnes és mtsai, 2008). Természetesen rengeteg altípust differenciálhatunk, elsősorban a fizikai gyakorlatok változatossága alapján, fontos leszögezni, hogy a jóga mély, filozófiai és spirituális keleti gyökerekkel rendelkezik. Egyesek szerint ezeknek az aspektusoknak kéne dominálnia a motivációk tekintetében, a testünket érintő pozitív változások valójában csak „mellékhatások” (Varambally és Gangadhar, 2012). Azért is fontos tisztában lennünk ezekkel a motivációkkal, mert elősegíthetik ennek a sokrétűen hasznos mozgásformának a további elterjedését. Jelenleg kevés adat áll erről rendelkezésre, arról pedig szinte semmit sem tudunk, hogyan változhat a motiváció, ha valaki fenntartja a gyakorlást. Jelenlegi tudásunk főként fókuszcsoportos és kis számú résztvevőkkel készült vizsgálatokból tevődik össze. Ezek közül az egyik daganatos betegségből gyógyult fiatal felnőtt jógagyakorlók motivációit kutatta (n=286). A főbb okok: haljékonyság (96,7%), realxáció (94,5%), békesség (81,3%), boldogság (68,1%), depresszió/szorongáscsökkentés (56%), spiritualitás (41,5%), fájdalom csökkentése (42,9%), testsúlyszabályozás (42,9%), mellékhatások kontrollja (27,5%; Park és mtsai, 2013). Egy másik, texasi jógastúdió vendégköre által kitöltött kérdőív (n=290) eredményei alapján az érvek: általános jóllét (81%), testmozgás (80%), stresszoldás (73%), spirituális élménykeresés (37%), egészségi állapot enyhítése (28%), mások ajánlása alapján (25%), betegségek megelőzése (23%), új hobbi (18%), közösség (16%), orvosi javaslat (5%; Quilty és mtsai, 2013). A gyakorlás okai idővel megváltozhatnak, és számos előnnyel járna, ha kiderülne, milyen tényezők járulnak hozzá ehhez a változáshoz, hiszen ez segíthet a jógiknak, különösen az egészségügyi problémával küzdőknek hosszútávon elsajátítani a jógázás rutinját. Az egyik ilyen tényező lehet jógában rejlő spiritualitás felfedezése akkor, ha valaki testmozgás céljából kezdett jógázni, ezzel az extrinzik motivációt intrinzikké alakítva (Büssing és mtsai, 2012).

A kutatás célja

Jelen tanulmány célkitűzése, hogy kiderítse, milyen okok állnak a jóga elkezdése és hosszútávú gyakorlása mögött, hogyan változik a motiváció, mielőtt, illetve amikor az új mozgásforma szokássá szilárdult.

Módszer

A kutatók keresztmetszeti jellegű kutatási dizájnt alkalmaztak. 110 amerikai jógastúdiónak küldték el a kérdőívet, akik tovább küldték a kitöltőknek. A mintavétel hólabda módszerrel történt. A kérdőív elkészítése a Qualtrics felületen zajlott.

Minta

A kérdőív kitöltésének feltétele volt a belöltött 18. életév, hogy legalább 5 jógaórán való részvétel az elmúlt 3 hónapban. Az 516 résztvevőből 156 vallotta magát jógaoktatónak. Az oktatók életkora 18-78 év volt (szórás=11,89), 93,4%-uk nő, 94%-ban kaukázusi rasszúak, és 84,6%-uk végzett legalább főiskolát. A 360 jógagyakorló (jógi) életkora 18-85 év között mozgott (szórás=14,04), 84,4%-uk nő, 95%-uk kaukázusi rasszú, és 74,9%-uk rendelkezett legalább főiskolai diplomával. Ezek az adatok összecsengenek a hasonló, jógikkal végzett kutatások adataival (Birdee és mtsai, 2008).

Mérőeszközök

Fő motiváció a jógagyakorlás adoptálásához

A résztvevőknek válaszolniuk kellett arra kérdésre, miért kezdtek el először jógázni. Egy listából kellett kiválasztaniuk egy lehetőséget: relaxáció, stresszoldás, testsúlykontroll, fájdalomcsökkentés, hajlékonyság, spiritualitás, depresszió/szorongásoldás, egészségügyi probléma enyhítése, testmozgás és egyéb ok, amit a kitöltő írt le. Ezután a lehetséges egyéb motiváció feltérképezése következett, ugyanazon válaszlehetőségekkel.

Változások a jógagyakorlás motivációjában

Akik igennel válaszoltak arra, hogy történt-e változás ebben a motivációban, szintén a fentebb említett listából választhattak, illetve az egyéb lehetséges, újonnan megjelenő motivációkra is ilyen módon kérdeztek rá a kutatók.

A jógagyakorlás jellegzetességei

A résztvevőknek arra kellett válaszolniuk, milyen jógatípust végeztek az elmúlt 3 hónap során leggyakrabban. Továbbá szükséges volt a heti átlagos jógával töltött idő megadása, illetve, hogy milyen régóta gyakorol az illető.

Eredmények

A kutatók elemzések során korrelációs eljárást alkalmaztak.

Az eredeti motiváció szinte teljesen egyezett a két csoportnál (jógik és oktatók). Az első helyen a testmozgás áll, amit a hajlékonyság, és a stresszoldás követett. A jógik több, mint fele és az oktatók 40%-a az imént említett három motiváció közül többet is jelölt a további motivációk kiválasztásánál. A legtöbbjük motivációja megváltozott a gyakorlás elsajátítását követően. A jógiknál 61,3% volt, és pozitívan korrelált a jógával töltött idő mennyiségével (r=0,12; p=0,025). A megváltozott fő motivációk a spiritualitás, a stresszoldás, és a depresszió/szorongásoldás lettek azoknál, akiknél előzetesen nem szerepeltek ezek a tényezők. Az egyéb, saját válaszok gyakran említették a gyakorlással járó eufóriát, a közösséghez tartozást, a jobb alvásminőséget és az önfelfedezést. Az oktatók 85,5%-ának változott időközben a motivációja és/vagy fedezett fel újakat. Itt szintén pozitívan korrelált a jógázással töltött idő ezzel a változással (r=0,15; p=0,065), habár a korrelációs együttható csak marginálisan szignifikáns. A legfőbb új motiváció ebben az esetben is a spiritualitás lett. Több, mint felük említette a relaxációt, a stresszoldást és a hajlékonyságot, mint új motivációkat. A szabad válaszokban szintén dominált a közösséghez tartozás, a kikaopcsolódás, öntudatosság, mindfulness mellett. Azoknál a jógiknál, akik motivációja nem változott idővel, a spritualitás és a stresszoldás maradt a legdominánsabb, míg az oktatóknál a spiritualitás magasan vezette a listát.

Diszkusszió

Az eredmények arra mutattak rá, hogy az eredeti fő motiváció leginkább a fizikai egészségünk javításával kapcsolatos, mint például a testmozgás vagy a hajlékonyság. Azonban a válaszadók átlagosan 4 lehetőséget jelöltek összesen, ami jól mutatja, hogy sokan komplex pozitív hatásokat várnak a jógától, és milyen prekoncepciókkal rendelkeznek róla. A z oktatók 85%-a, a jógik 61,3%-a változtatott a motivációján, ez összefügghet azzal, hogy az oktatók átlagosan 13 éve, a jógik átlagosan 8 éve gyakorolnak. Valamint elképzelhető, hogy akik motivációja változik, inkább lesznek oktatók, és fordítva. Persze ezt befolyásolja a gyakorlás intenzitása, konzisztenciája és a jógatípus. Az új motivációk közül a jógiknál kiemelkedett a spiritualitás, a stresszoldással kiegészülve, ám emellett a fizikai aspektusok (testmozgás, hajlékonyság, stresszkezelés-összesen 80%) is fontosak maradtak. Ez a jóga holisztikus, „lélek-elme-test” típusú természetét igazolja. Az oktatóknál magasan dominált a spiritualitás, és a személyes fejlődés végzett második helyen. Ez azért különösen hangsúlyozandó, mert a nyugati kultúrában a jóga gyakran csupán edzésmódként prezentált, míg a kutatás rávilágít, hogy a később megjelenő, de központivá előlépő, spiritualitás és összességében a mentális jóllét semmiképp sem elhanyagolhatók.

Limitációk és további kutatások

A keresztmetszeti elrendezés és a korrelációs vizsgálatok miatt nem lehetséges kauzalitásra vonatkozó következtetések levonása. A jövőben longitudinális vizsgálatok elvégzésével a jógagyakorlás hosszútávú hatásai, okának változásai is feltárhatók lehetnének. A hozzáférhetőségi mintavétel a minta reprezentativitását rontja, habár a demográfiai adatok összecsengenek a hasonló „jógás” kutatásokkal (Birdee és mtsai, 2008). Végül, de nem utolsósorban a minta nem tartalmazott olyan jógikat, akik bizonyos idő elteltével abbahagyták a gyakorlást. Ami a jövőre vonatkozó anticipációkat illeti, hatalmas lépést jelentene további vizsgálatok alapján egy jógázásra vonatkozó, komplexebb motivációs modell megalkotása, amely számba veszi a lehetséges hiedelmeket, elvárásokat és akadályokat.

A HIV-vel élők alap pszichológiai  igényeinek kielégítése, az alvás és a mindfulness szerepe az egészséggel kapcsolatos életminőségben

Campbell, R.; Vansteenkiste, M.; Delesie, L.; Soenens,  B.; Tobback, E.; Vogelaers.; Mariman, A. (2016). The role of basic psychological need satisfaction, sleep, and mindfulness in the health-related quality of life of people living with HIV. Journal of Health Psychology 24(4) 535-545.

Készítette: Palkó Petra

Bevezetés

            A folytonos antiretrovirális kezelés feltalálásának hatására a HIV ma már nem számít mindenképpen halálos betegségnek. Viszont a hosszú élet nem egyenlő a jó élettel. HIV-vel élőknek még mindig sok nehézséggel kell szembenézniük. A gyógyszerhez kötöttség, a mellékhatások és a diszkriminációból és stigmatizálásból adódó pszichológiai nehézségek nagy hatással lehetnek az egészséggel kapcsolatos életminőségre.

            Ehhez a kutatáshoz az öndeterminációs elméletet vették alapul, mely specifizálja az univerzális pszichológiai igényt az autonomitásra, kompetenciára és kapcsolódásra. Ezen igények és általános jóllét kapcsolatát már korábbi kutatások is igazolták. Arra is vannak bizonyítékok, hogy specifikusan a HIV-vel élők egészséggel kapcsolatos életminőségét is javítják. Például a megfelelő szociális támogatást kapó HIV-vel élők nagyobb eséllyel vesznek részt a kezelésben, mint azok, akik stigmatizálva érzik magukat. Valamint autonómia érzése nagyban befolyásolja a kezeléshez való elkötelezettséget.

            Bár nem tudjuk, hogy pontosan hogyan, a pszichológiai igények kielégítése nagyban hozzájárul a jólléthez. Egyik magyarázó ok lehet az alvás mennyisége és minősége. Körülbelül 58%-a HIV-vel élőknek van alvási problémái, amely nagyban befolyásolja az életminőségüket. Az alvási problémákat könnyen okozhatják diszkriminációból adódó pszichológiai igények kielégítetlenségéből fakadó frusztrációk, amelyek bizonyítottan vezetnek rövidebb és felszínesebb alváshoz. Ennek ellenére az alvás pszichológiai igényét még nem vizsgálták HIV-vel élők jóllétével kapcsolatban.

            Felmerül kérdésnek, hogy milyen faktorok játszanak szerepet a megnövekedett pszichológiai igények kielégítésében. A kutatás, a korábban bizonyított mind fizikai, mind mentális egészségre való hasznosságából kiindulva, a mindfulnesst választotta valószínű prediktornak. Önmagukra és környezetükre nagyobb figyelmet fordító emberek egyrészt több pszichológiai igényeket kielégítő tevékenységet folytatnak, másrészt ezek a tevékenységek nagyobb hatással vannak rájuk és a nehézségekből adódó frusztrációk is kevésbé érintik meg őket. Bár mindfulness és a HIV-vel élők jóllétének kapcsolata már bizonyított, ezen kutatás specifikusabban fókuszál a mindfulnessnek az alvásminőséggel kapcsolatos hatásaira.

            A kutatás igyekszik választ adni arra, hogy pszichológiai igény kielégítése milyen szerepet játszik a HIV-vel élők egészséggel kapcsolatos életminőségében, azzal az elvárással, hogy a magasabb igény kielégítés magasabb fizikai és pszichológiai jólléthez vezet. Ezen belül specifikusan az alvás minősége és mennyisége mennyiben befolyásolja az igények kielégítését és annak jóllétre vonatkozó hatásait, azzal az elvárással, hogy elsősorban az alvás minősége lesz mérvadóbb, az alvás mennyiségéhez képest. Ezzel együtt vizsgálták, hogy a mindfulness milyen hatással van mind a pszichológiai igények kielégítésével, mind az alvás minőségével, azzal az elvárással, hogy a mindfulness hatására magasabb lesz az alvás minősége, mivel az igények kielégítése is megnő.

Módszerek

            A résztvevőket rutin vizsgálatok alatt kérdezték meg, hogy szeretnének-e részt venni a vizsgálatban. Minden résztvevő holland nyelven beszélő, 18 év fölüli HIV pozitív volt, akiknek a CD4 T-limfocita száma magasabb volt, mint 250 sejt/µL. Olyan potenciális résztvevők, akiknek az állapotától független életkörülmények, például 3 évnél fiatalabb gyermek, illetve éjszakai munka, befolyásolhatta az alvási szokásaikat ki lettek zárva a kutatásból.

            A résztvevőktől alapvető demográfiai adatokat vettek fel, valamint négy tesztet töltettek ki. Az első az Alapvető Pszichológiai Igény Kielégítettség és Igény Frusztráció Skála (Basic Psychological Need Satisfaction and Need Frustration Scale, BPNSNFS), amely során egy 24 tételből álló tesztben a résztvevők 1-től 5-ig értékelték, hogy mennyire voltak elégedettek az autonómia, kompetencia és kapcsolódás területein. A második az Orvosi Eredmény Tanulmány rövidített, 36 tételű kérdéssora (Medical Outcomes Study36-Item Short Form, MOS SF-36), amely a fizikai és mentális egészséget méri fel nyolc egészség terület feltárásával (fizikai funkcionalitás, fizikai egészség okozta limitációk, testi fájdalom, általános egészség, érzelmi problémákból adódó szerep limitációk, érzelmi jóllét, szociális funkcionalitás és energia/fáradtság). A harmadik kérdőív a Pittsburgh Alvás Minőség Index (Pittsburgh Sleep Quality Index, PSQI), amely egy 19 tételes teszt, amely rákérdez a rossz szubjektív alvás mennyiségre, alvás lappangásra, alvás hosszára, szokásos alvás hatékonyságra, alvást megzavaró tényezőkre, altatószerek használatára és nappali funkcionalitásra. A negyedik kérdőív a Mindfulness Figyelem Tudatosság Skála (Mindfulness Attention Awareness Scale, MAAS), amely során 1-től 6-ig kell válaszolni egy 15 tételből álló kérdőívre.

Eredmények

            Összesen 101 résztvevő fejezte be a kutatást, akik mind Belga állampolgárok voltak, 87%-uk férfi és 64,7%-uk homoszexuális. Az átlag életkor 45 és fél volt és a résztvevőknek átlagosan 11 éve diagnosztizálták őket HIV-vel. Adatok megvizsgálása után sem a demográfiai adatok, sem a CD4 T-limfocita szám nem befolyásolta az eredményeket.

            A résztvevők válaszai alapján az igény kielégítettségének mértéke pozitív kapcsolatban állt mind a mentális, mind a fizikai egészséggel. Ezen belül az alvás minősége teljesen közvetítette az igény kielégítettség és a fizikai egészség közötti kapcsolatot, míg csak részben közvetítette a mentális egészséggel való kapcsolatot. Ezzel szemben az alvás mennyisége nem mutatott hatást az igény kielégítettség és az egészség kapcsolatára.

            Ezzel együtt, az eredmények alapján mindfulness negatív kapcsolatot mutatott a rossz alvásminőséggel, de nem mutatott kapcsolatot az alvás mennyiségével. Ezen belül a mindfulness és rossz alvásminőség kapcsolatát teljes mértékben közvetítette az igény kielégítettségének mértéke.

Diszkusszió

            Ez az első olyan kutatás, amely a pszichológiai igények kielégítését az alvás és a jóllét kapcsolatában vizsgálta, valamint ez az első olyan kutatás is, amely a mindfulness hatását vizsgálta az igény kielégítettségre, amely azután az alvás minőségét befolyásolta, mindezt a HIV-vel élők sorában. Ez a kutatás azt is bizonyítja, hogy a pszichológiai igény kielégítettség nagy hatással van a HIV-vel élők fizikai egészségére, tekintve, hogy a CD4 sejtszám kontrollálva volt a kutatás folyamán.

            Korábbi kutatásokhoz hasonlóan az alvás minősége nagyobb hatással volt mind a fizikai, mind a mentális egészségre, mint az alvás mennyisége. Valamint, amíg az alvás minősége teljesen magyarázta az igény kielégítettség fizikai egészségre való hatását, csak részben magyarázta a mentális egészségre vonatkozó hatást, ami azt indikálja, hogy az igény kielégítettségnek más összetevői is befolyásolják a mentális egészséget.

            A kutatás másik célja a mindfulness hatásának a vizsgálata volt. Ennek vizsgálata során azt találták, hogy mindfulness pozitív hatással van az igény kielégítettségre, amely befolyásolja az alvás minőségét. Ebből kifolyólag a gondozók úgy segíthetik a HIV-vel élők egészségét, hogy támogatják a mindfulness alkalmazását, akár meditáción, akár mindfulness alapú stressz csökkentésen keresztül, annak ellenére, hogy bár ezeknek a pozitív hatása bizonyított HIV-vel élők egészségére, a mechanizmusai még nem egyértelműek.

            Ennek a kutatásnak is megvannak a limitációi. A kutatás keresztmetszeti, így nem tud arra magyarázatot adni, hogy az alvás minősége és az egészség közötti kapcsolatban nem az egészség romlása volt-e hamarabb, amely vezetett azután az alvás rossz minőségére. Emellett a használt tesztek mind önbeszámoló alapúak voltak, amely magában hordozza, hogy az adatok nem minden esetben felelnek meg teljes mértékben a valóságnak. Valamint a kutatásban kevés résztvevő vett részt, akik nagyrészt fehér férfiak voltak.

            Ezzel együtt a kutatás kimutatott kapcsolatokat a pszichológiai igények kielégítettsége, az alvás minősége és az egészséggel kapcsolatos életminőség között a HIV-vel élők körében, amelyre hatással volt a mindfulness. Amely arra enged következtetni, hogy az egészségügyi dolgozók tudják javítani a HIV-vel élők pszichológiai igényeinek a kielégítettségét mindfulness technikákkal.

Kognitív faktorok kapcsolata a  depresszióval és a szorongással serdülőkorban

Ho, S. M. Y., Dai, D. W. T., Mak, C., & Liu, K. W. K. (2018). Cognitive factors associated with depression and anxiety in adolescents: A two-year longitudinal study. International Journal of Clinical and Health Psychology, 18(3), 227–234. https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2018.04.001

Az összefoglalót készítette: Kocsondi Gábor

Absztrakt

A kutatók a szorongás-érzékenység és a figyelmi torzítás szerepét vizsgálták a szorongás és depresszió kialakulásában hong kongi serdülőknél. A minta 214 diákból állt, akik 7.-től 10. osztályosok voltak. A tesztcsomaggal felmérték a szorongás-érzékenységet, a szelektív figyelmi feldolgozást, és a szorongás és a depresszió tüneteit. Az adatfelvétel két alkalommal, 2016-ban és 2017-ben történt. Az eredmények: A lányok a fiúkhoz képest több szorongásos tünetet és nagyobb szorongás-érzékenységet mutattak 2016-ban. Szignifikánsan növekedett a depresszió szintjének átlaga 2016 és 2017 között. A regresszió elemzések feltárták, hogy a szorongás-érzékenység fizikai aggodalmaival kapcsolatos dimenziója, a pozitív figyelmi torzítás, és a kisebb mértékben a negatív figyelmi torzítás összefüggenek a szorongás és a depresszió tüneteinek kialakulásával is. A mentális képtelenséggel kapcsolatos félelem előrejelezte a depressziót, míg a szorongást nem. A konklúzió: Egy szorongás-érzékenység tréninggel történő intervenció csökkenteni tudja a szomatikus aggodalmakat, valamint a figyelmi torzítás változása is a pozitív ingerekre történő nagyobb figyelem és a negatív ingerekre történő kisebb figyelem által csökkenteni tudja a szorongás és a depresszió tüneteit a középiskolás diákoknál.

Bevezetés

            Ez a prospektív kutatás két kognitív tényezőt, a szorongás-érzékenységet és a figyelmi torzítást vizsgálta mind a szorongás, mind a depresszió kialakulásában egy éves utánkövetéssel.

A figyelmi torzítás kérdőív, az Attention to Positive and Negative Information Scale (APNIS) két dimenzióból tevődik össze: a pozitív információkra való figyelemből (API) és a negatív információkra való figyelemből (ANI).

A szorongás-érzékenység (Anxiety sensitivity, a továbbiakban AS) három faktorból áll: fizikai aggodalom (félelem a fizikai tünetektől), mentális aggodalom (félelem a mentális képtelenségtől) és szociális aggodalom (félelem a szociális értékeléstől).

Az AS-t a figyelmi torzítás egy formájának tekintették/tekintik, mivel az AS-ben magas pontszámot elért személyek jobban figyelnek vagy fókuszálnak azokra a szorongással kapcsolatos érzésekre, amelyek negatív következményekkel bírnak.

A szerzők célja a többszörös kognitív sebezhetőség kapcsolatának vizsgálata a szorongással és a depresszióval serdülőkorban, mivel korábban nem sok tanulmány vizsgálta ezt a területet. A megfogalmazott hipotézis, hogy az egy adott időpontban megfigyelt AS és figyelmi torzítás bejósolják a szorongás és a depresszió tüneteinek a későbbi mértékét a középiskolás diákoknál.

Módszer

Résztvevők és az eljárás

Az etikai engedélyt a Hong Kongi Egyetem adta ki. 2016 márciusában 216 tanulót vizsgáltak egy hong kongi középiskolában, akik 7-10. osztályosok voltak, az átlagéletkoruk pedig 14,02 év. (Szórás = 1,19). 2017 márciusában ismét megkérték a diákokat, hogy töltsék ki ugyanazokat a teszteket. A kutatás céljairól és menetéről levelet küldtek a szülőknek az iskolán keresztül, körülbelül 3 héttel az adatfelvételek előtt. Azok a diákok, akik írásos hozzájárulással rendelkeztek a szüleiktől, 20 fős osztálytermekben töltötték ki a kérdőíveket pszichológiai háttérrel rendelkező kutatási asszisztensek felügyeletével. A köszönetnyilvánításból kiderül, hogy a diákok a Hong Kongi Evangélikus Egyház gimnáziumába jártak.

Mérési eszközök

A szorongás-érzékenységet a gyermekkori szorongás-érzékenységi index (CASI) kínai változatával mérték. A teszt 18 itemet tartalmaz, mindegyik kérdésnél három válaszlehetőség közül kell választani: nincs, néhány, sok. 12 item méri a fizikai aggodalmakat, 3 a mentális, és 3 a szociális aggodalmakat. A kutatók az Amos szoftverrel megerősítő faktorelemzést végeztek a 2016-os adatokon, és az illeszkedési statisztikát megfelelőnek találták. De a szociális aggodalmakkal kapcsolatos faktort kizárták az elemzésből, mert alacsony volt a belső konzisztenciája.

Az APNIS 40 itemből áll, ebből 18 a negatív, 22 a pozitív információkra irányuló figyelmet méri. A kutatásban az APNIS-nak egy korábban, 2011-ben Chan által kidolgozott kínai változatát használták. A kitöltés során 5 fokú likert skálán kell megválaszolni, hogy mennyire igazak rájuk az adott állítások.

A depresszió és a szorongás tüneteinek a mérésére a Revised Child Anxiety and Depression Scale (RCADS) kínai változatát használták. A teszt 47 itemmel méri a szorongás és a depresszió tüneteit 8-18 éves korú gyerekeknél. Az RCADS jobban be tudja mutatni a szorongás és a depresszió közötti komorbiditást, mintha olyan skálákat alkalmaztak volna, amelyeket külön-külön csak az egyik zavar mérésére fejlesztetek ki. A kitöltőknek 4 fokú likert skálán kell válaszolniuk, ahol az 1 a sohát jelöli, a 4 pedig azt, hogy mindig. 10 item méri a major depresszió tüneteit, a maradék 37 item a szorongás szintjét. Az RCADS összesített pontszámát mind a 47 item összesítésével számolták ki, ami tehát nem egyenlő arányban veszi számításba a két alskálát.

            A demográfiai adatok közül megkérdezték az életkort, nemet, születési helyet, etnikai hovatartozást és az első nyelvet is.

Eredmények

A kezdeti 216 tanulóból egy fiú és egy lány évet ismételt, őket kizárták az elemzésből, így végül 214 diák adatait vizsgálták, közülük 117 lány (54,7%) és 97 fiú (45,3%) volt. Átlagéletkor 2017-ben 14,68 (a szórás 1,22, a teljes tartomány 13-18 év). Mindenki kínai volt, 96,3%-nak az első nyelve is kínai. 2017-ben 75 diák (35,0%) a 8. osztályba, 49-en (22,9%) a 9. osztályba, 55-en (25,7%) a 10. osztályba és 35-en (16,4%) a 11. osztályba jártak és nem volt szignifikáns különbség a nemek között e tekintetben.

            A lányok a fiúkhoz képest 2016-ban több szorongásos tünetet mutattak (t (212) = 2,07, p <0,05, Cohen d = 0,29) és 2017-ben pedig több depressziós tünetet (t (212) = 2,10, p <0,05, Cohen d = 0,29). Emellett 2017-ben az AS fizikai aggodalommal kapcsolatos alskáláján magasabb pontszámot értek el, mint a fiúk (t (212) = 2,00, p <0,05, Cohen d = 0,16). Más szignifikáns különbséget nem találtak.

            Páros t próbával megnézték a 2016 és 2017 közötti különbségeket, fiúknál és lányoknál külön-külön. Az egyedüli szignifikáns eredmény az lett, hogy lányoknál az RCADS-depressziós pontszám emelkedett (t (116) = -2,35, p <0,05, Cohen d = 0,22).

Korrelációk

Külön korrelációs elemzést végeztek 2016-ra és 2017-re nemek szerint. 2016-ban az életkor pozitívan korrelált a szorongással (r2 = .03, p < .01)  és a depresszióval is (r2 = .05, p < 0.05), de 2017-ban csak a depresszióval találtak mérsékelt korrelációt (r2 = .01, p < .05). A többi változó a várt irányt hozta. Általánosan elmondható, hogy az AS-nél a magasabb fizikai és mentális aggodalom, valamit az APNIS esetében a negatív figyelmi torzítás összefüggést mutatott a szorongás és a depresszió aktuálisan magas szintjével. Míg a pozitív figyelmi torzítás magasabb szintje a pszichopatológia alacsonyabb szintjével mutatott kapcsolatot. Megjegyzik még, hogy az APNIS két alskálája nem mutatott egymással kapcsolatot sem 2016-ban, sem 2017-ben, vagyis a negatív ingerekre való figyelem nem jelenti a pozitív ingerekre való alacsonyabb fogékonyságot, és fordítva.

           

Regressziós elemzés

            A kutatók három független hierarchikus többszörös regressziós elemzéssel vizsgálták a RCADS 2017-es szorongás, depresszió, illetve teljes pontszámát. Mindegyik regressziós egyenlet esetében első lépésben az életkort és nemet adták meg, második lépésben pedig a 2016-os év AS és ASNIP pontszámait. (Az RCADS 2016-os eredményeit nem vették figyelembe.)

Sem az életkor, sem a nem nem tudta bejósolni a szorongás szintjét. Az AS fizikai faktora (= 0,45, p <0,001) és a API (= -0,15, p <0,05) szignifikáns egyéni prediktornak bizonyultak. Tehát a fizikai aggodalmak magasabb szintje és a kevésbé pozitív figyelmi stílus kapcsolatot mutattak a magasabb szorongási szintekkel. A negatív figyelmi hatás nem volt szignifikáns (= 0,12, p <0,06).

A depressziót vizsgálva az API (= -0,34, p <0,001), valamint az AS fizikai (= 0,24, p <0,001) és a mentális alskálája is (= 0,17, p <0,05) szignifikáns egyéni prediktorok voltak. A negatív információkkal kapcsolatos figyelem itt sem volt szignifikáns.

A harmadik egyenletben is szignifikáns prediktor volt az AS fizikai alskálája (= 0,42, p <0,01), és a pozitív figyelmi torzítás (= -0,20, p <0,01).

Diszkusszió

           

A szerzők azt írják, hogy a szorongás-érzékenység fizikai aggodalmakkal kapcsolatos alskálája és a pozitív figyelmi torzítás mellett kisebb mértékben a negatív figyelmi torzítás, vagyis az ANI is befolyásolja a szorongás és a depresszió szintjét, holott valójában az ANI nem mutatott szignifikáns hatást. Itt a kutatók p < 0,06-os szignifikancia szintre alapoznak, azonban ez is csak az első és a harmadik regressziós egyenletnél figyelhető meg.

            Tehát az eredmények csak részben támasztják alá a hipotéziseket, hiszen a negatív figyelmi torzítás egyáltalán nem mutatott szignifikáns hatást, az AS mentális aggodalmakkal kapcsolatos alskálája pedig csak a depressziót jelezte előre.

            Korábban voltak olyan kutatások, amelyek szerint az AS fizikai alskáláján elért magas pontszám csak a szorongást erősíti, így ez a mostani kutatás azon tanulmányok számát növeli, amelyek szerint a depresszióra is hatással. Emellett elmondható, hogy az AS mentális alskálája a korábbi kutatások szerint is csak a depresszióval mutat kapcsolatot. Lehetségesnek tartják, hogy a mentális képtelenségtől való félelem elkerülő viselkedést eredményez, és ezáltal csökkentheti a környezettől érkező pozitív megerősítést.

            Egyik legfontosabb eredménynek azt tartják, hogy a pozitív figyelmi torzításnak nagyobb szerepe van a szorongás és a depresszió kialakulásában, mint a negatívnak. Ezért olyan prevenciós tréningre van szükség, ami a pozitív ingerekre nyitottabbá teszi a diákokat. Példaként Waters és társai kutatását említik (2015), ahol 31 szorongó gyereknek csökkent a szorongása egy ilyen tréning hatására a 28 fős kontrollcsoporthoz képest. Megemlítik, hogy a pozitív pszichológia egyes technikái, például hálatréning is csökkenti a depressziót és a szorongást serdülőknél (Joseph, 2015).

            Végül a kutatók még egyszer felhívják a figyelmet a nemek közötti különbségekre, vagyis, hogy a lányok jobban ki vannak téve annak, hogy a stresszes események hatására szorongás vagy depresszió jelentkezzen náluk. Ez összhangban áll a korábbi szakirodalommal.

            A kutatás korlátjaiként említik azt, hogy az adatok a serdülők önbevallásán alapultak, kísérleti feladatot nem alkalmaztak, a viszonylag nagy minta és az ismételt mérés miatt. Ugyanakkor az APNIS egy validált skála, amit széleskörben használnak nyugaton és Kínában is. De emellett nem mérték a kétértelmű vagy a semleges eseményekre történő figyelmet.

Az AS-ból a szociális aggodalmakkal kapcsolatos alskálát az alacsony belső konzisztencia miatt muszáj volt kizárni, pedig a serdülőkor egy olyan életszakasz, amikor a kortárs kapcsolatoknak nagy szerepe van, így további kutatásban érdemes lenne vizsgálni az esetleges összefüggéseket.

            Összegezve a tanulmány hozzájárul a serdülőkori szorongás és depresszió jobb megértéséhez azáltal, hogy kiemeli a szomatikus aggodalmak iránti érzékenység és a pozitív figyelmi elfogultság szerepét mindkét zavar kialakulásának folyamatában.