Orthorexia  nervosa – evészavar, obszesszív-kompulzív zavar vagy zavart étkezési szokás?

Brytek-Matera, A. (2012). Orthorexia nervosa – an eating disorder, obsessive-compulsive disorder or disturbed eating habit? Archives of Psychiatry and Psychoterapy, 1, 55-60.

Készítette: Bertók Ildikó Barbara

Absztrakt

Ezen cikk célja az orthorexia nervosa új fogalmának jellemzése, valamint egy olyan elméleti keret megadása, mely leírja a definíciót, a prevalenciát, a diagnosztikai kritériumokat és módszert, valamint az orthorexia kezelését is. Ez a viselkedészavar egy egészséges táplálkozásra vonatkozó patológiás kényszer. Összehasonlítva az evészavarokkal, az orthorexiások inkább az ételek minőségére, mint mennyisére ügyelnek kényszeresen, és nem fordítanak rendkívüli figyelmet a vékony alak elérésére, mint az anorexiások vagy bulimia nervosás személyek. Az orthorexiások az egészséges ételek megszállottjai, ez étkezési szokásaik szabályozásához és negatív pszichológiai és társas következményekhez vezet. Korábbi kutatások alapján azt jelenthetjük ki, hogy bár egyrészről az orthorexia kapcsolatban van az anorexiával és a bulimia nervosával, másrészről ez a szindróma közelebb áll az obszesszív-kompulzív zavarokhoz. A jelen dolgozatban áttekintett kutatások alapján az orthorexiát kezelhetjük olyan zavart étkezési szokásként, mely obszesszív-kompulzív tünetekkel is rendelkezik.

Kulcsszavak: egészséges étel / evéssel kapcsolatos attitűdök

Bevezetés

 Nem sok információ érhető el az orthorexia nervosával (ON) kapcsolatban (Donini, Marsili, Graziani, Imbriale, & Cannella, 2004), mivel ez egy új fogalom, nincs általánosan elfogadott definíciója vagy érvényes diagnosztikus kritériumrendszere. Ez a kategória sem a DSM-IV-TR-ben, sem az ICD-10-ben nem található meg. Az orthorexia nervosa egy új koncepció az étkezési magatartás zavarai között (Catalina Zamora, Bote Bonaechea, García Sánchez, & Ríos Rial, 2005), mely patológiás kényszer biológiailag „tiszta” ételek fogyasztására (Fidan, Ertekin, Isikay, & Kirpinar, 2010). Korlátozza az étrendet (Babicz-Zielinska, 2006), valamint ételekkel kapcsolatok kényszeres gondolatokhoz, elégedetlenség érzéséhez vagy szociális izolációhoz vezethet (Catalina Zamora et al., 2005; Mathieu, 2005; Bratman, 1997).

Az ON nem diétás célú étkezés, inkább kizárólag „tiszta” étel fogyasztására irányuló komoly fóbia. Ám nem csak egészséges étkezést jelent, hanem az ételre, annak elkészítésére és elfogyasztásának módjára irányuló speciális attitűdöt is, valamint azt a meggyőződést, hogy egyes ételek ártalmasak a személynek. Az elfogyasztandó étel mennyisége fontosabbá válik, mint a személyes értékek, karrier vagy szociális kapcsolatok (Bagci Boci, Camur, & Güler, 2007). Maga az egészséges ételek fogyasztásának vágya maga nem zavart viselkedés, csupán akkor diagnosztizálható orthorexia nervosaként, ha a személy feladja miatta normál életvitelét (Donini et al, 2004). Az orthorexia nervosa egy viselkedés- és személyiségváltozással összefüggő kórkép, melynek tünetei az egészséges ételek elfogyasztására irányuló obszesszió, túl sok idő eltöltése ennek a gondolatbeli megtervezésével, valamint a mindennapi életben megélt diszfunkciók megélése ezek miatt (Donini et al, 2004).

Definíció

Az „orthorexia” terminus az „orthox” szóból származik, melynek jelenése: rendes, egyenes, valamint az „orexis” szóból, melynek jelentése étvágy. A kifejezés jelentése tehát „egészséges és megfelelő táplálkozás iránti kényszeresség” (Donini et al, 2004; Bratman, 1997; Mac Evilly, 2001).

Az orthorexiás személyek gyakran elkerülik a genetikailag módosított étkeket, a zsíros, túl sós vagy túl cukros ételeket. Négy fázisra osztható ennek a speciális étrendnek (és viselkedésnek) a kialakulása (Catalina Zamora et al, 2005; Mathieu, 2005). Az első fázisban aggódva, odafigyelve tervezi meg a személy a másnapi ételét, a második fázisban az egyes összetevők túl gondos beszerzése a jellemző, a harmadik szint ezen összetevők elkészítésére vonatkozik – ez csakis egészséges technikákkal történhet, míg végül eljön a kielégülés, mely komforttal vagy bűntudattal is járhat együtt (ez előző három lépéstől függően).

Diagnosztikus kritériumok

Bár még nincsenek a diagnózis kritériumai megfelelően igazolva, rengeteg javaslat van ezekre (Donini, Marsili, Graziani, Imbriale, & Cannella, 2005). A javasolt mérőeljárás a Bratman’s Orthorexia Test (BOT) (Aksoydan & Camci, 2009), amely a zavar korai diagnózisa során lehet hasznos. Ezen mérőeszköz 10 tételből áll (ilyen például: „Napi 3 óránál több időt tölt azzal, hogy étrendjét megtervezze? Az étrendje minőségének javulásával együtt járt az életminőségének csökkenése? Bűnösnek érzi magát, ha csal a diétája során?). Amennyiben 4 vagy 5 igen válasz érkezik a kérdőívre, a kitöltőnek ajánlott lazítani az étrendjére fordított figyelmén. Amennyiben minden kérdésre igen a válasz, abban az esetben kényszeres egészséges étkezésről beszélhetünk, és javasolt professzionális segítség kérése.

Az orthorexia nervosa mérése

Bratman 10 tételes tesztjén (Bratman & Knight, 2000) alapul a Donini és munkatársai (2005) által kifejlesztett 15 kérdésből álló ORTO-15 teszt, mely egy önbevalláson alapuló mérőeszköz. Olyan kényszeres viselkedést mér, mely kapcsolatban van az egészségesnek ítélt ételek kiválasztásával, megvételükkel, előkészítésükkel, és elfogyasztásukkal (ilyen kérdések szerepelnek benne, mint: „Amikor belép egy boltba, zavarodottságot érez? Hajlandó többet költeni egészséges ételre? Úgy gondolja, hogy hangulata befolyásolja az étkezését?”). Négyfokú Likert-skálán történik a teszt megválaszolása, melyben az 1 az ortorexia irányába mutat, így a 40 pont alatti értéket kell nagyon érzékeny populációnak tekintenünk. Donini és munkatársai arra törekedtek, hogy mind az érzelmi, mind a racionális oldalát is feltárják a jelenségnek.

Prevalencia

Donini és munkatársai (2004) 404 embert vizsgáltak meg Olaszországban, ebből az orthorexia nervosa diagnózist elérők aránya 6,9% lett (n = 28). A prevalencia magasabb volt férfiak körében (11,3%), mint nők között (3,9%). Spanyolországban ez a betegség még nem ismert, de a speciális központokban kezeltek száma 0,5% és 1% közé tehető (Bartrina, 2007). Törökországban (Bagci Boci et al., 2007) rezidens orvosok között végeztek erre irányuló felmérést, és 45,5%-uk volt extrém módon érzékeny az ételválasztására, valamint a média is komolyan befolyásolta nagy részüket az egészséges táplálkozás fontosságában. Fontos tanulsága a kutatásnak, hogy ilyen magas szocioökonómiai státusz mellett is fontos az edukáció az egészséges és kiegyensúlyozott étkezésről. Egy másik kutatás (Fidan et al., 2010) arra mutatott rá, hogy orvostanhallgatók (n = 878) között is magas, 43,6% az orthorexia prevalenciája, valamint itt is megjelent az eredmény, hogy férfiak esetében magasabb az ON valószínűsége.

Vannak, akik különösen félnek az egészségtelen étkezéstől genetikai meghatározottság, perfekcionista személyiségük, nem reális elvárásaik, téves információk vagy társas nyomás miatt (Mac Evilly, 2001). Ez különösen jellemző lehet nőkre, serdülőkre, sportolókra (Catalina Zamora, 2005; Mathieu, 2005, Arosuglu, Kabakci, Köksal, & Kutluay Merdol, 2008), orvosokra, orvostanhallgatókra (Fidan et al, 2010) vagy művészekre (Aksoydan & Camci, 2009). A legmagasabb prevalencia operaénekesek között jellemző (81,8%), de jellemző balett táncosokra is (32,1%) valamint szimfonikus zenészekre is (36,4%). Egy magyar kutatás szerint (Varga & Máté, 2009) az egyetemisták 59,6% mutat hajlamot orthorexiára. Ez a kutatás kapcsolatot tárt fel az orthorexia, az étkezés és a testkép között: amennyiben jelen van orthorexia, az evés- és testképzavarok intenzívebbek.

Milyen betegség az orthorexia?

A klinikusok és kutatók között máig vita tárgya, hogy az orthorexia „valódi” betegség-e, valamint hogy érdemes-e a DSM-ben kategorizálni a többi evészavar (anorexia nervosa, bulimia nervosa, nem specifikus evészavarok) mellett.

Egyrészről, egyesült királyságbeli kutatók (Mac Evilly, 2001) azért nem tartják evészavarnak, mivel nem alacsony önértékeléssel kezdődik, bár ahogy egyre intenzívebb lesz, válhat evészavarrá. Míg az anorexia és bulimia esetén az elfogyasztott étel mennyisége, valamint a fizikai megjelenés a döntő, az orthorexia esetén az étel minősége fontos, az orthorexiásoknak nem céljuk lefogyni, inkább a tökéletesség, tisztaság érzésére vágynak.

Másrészről, az orthorexiának van közös jellemzője az evészavarokkal: a kontrollra való törekvés. Hasonló személyiségvonások jellemzik az orthorexiásokat is, mint más evészavarokkal küzdőket: aprólékos, rendszerető személyek lehetnek (Catalina Zamora et al., 2005; Bartrina, 2007). Az orthorexiát obszesszív-kompulzív tünetek is befolyásolják: minél inkább kényszeres valaki, annál nagyobb tendenciát mutat az orthorexiára.

Kezelése

Arusoĝlu és munkatársai (Arosuglu et al., 2008) az intervenciót a már ismert tünetekre kell alapoznunk: nem a vékonyságra való késztetést kell a fókuszba helyezni, hanem az egészséges ételekre vonatkozó kényszerességet. A cél, hogy az orthorexiában szenvedő személy belássa, hogy étkezési viselkedését illető zavara van, és meg kell tanítani kényszeresség nélküli kiegyensúlyozott táplálkozásra. Ezt a kezelést multidiszciplináris csapat végezze: orvos, pszichológus és dietetikus. Némely esetben kognitív viselkedésterápia, valamint SSRI (például fluoxetin) is hasznos lehet. Az orthorexiában szenvedők jól válaszolhatnak a kezelésre, mivel különösen aggasztja őket egészségük.

Konklúzió

Az egészséges étkezésnek pozitív hatással kellene lennie az egészségre, és nem befolyásolnia a szociális kapcsolatokat. Az utóbbi években megnövekedett az étkezés jelentősége, az erre fordított figyelem, olyan mértékben, ami némelyeknél már a kényszeres kategóriát jelenti. Az orthorexia nervosát nem nevezhetjük új étkezési zavarnak, mivel nincs meg benne a közös jellemző: a félelem a kövérségtől, maximális súly-kontroll és a testkép túlértékelése. Ennek ellenére, mivel az orthorexia az étkezési szokások zavara, ezért annak megfelelően kell kezelni: ez egy abnormális étkezési magatartás, kényszeres jegyekkel.

Felhasznált irodalom

Aksoydan, E., & Camci, N. (2009). Prevalence of orthorexia nervosa  among Turkish performance artists. Eating and Weight Disorders, 14(1), 33–37.

Arusoĝlu, G., Kabakçi, E., Köksal, G., & Kutluay Merdol, T. (2008). Orthorexia nervosa and adaptation of ORTO-11 into Turkish. Turk Psikiyatri Derg, 19(3), 283–291.

Babicz-Zielińska, E. (2006). Role of psychological factors in food choice – a review. Polish Journal of Food and Nutrition Sciences, 15/16(4), 379–384.

Baĝci Boci, A. T., Çamur, D., & Güler, C. (2007). Prevalence of orthorexia nervosa in resident medical doctors in the faculty of medicine (Ankara, Turkey). Appetite, 49(3), 661–666.

Bartrina, J. A. (2007). Ortorexia o la obsesión por la dieta saludable. Archivos Latinoamericanos de Nutrición, 57(4), 313–315.

Bratman, S. (1997). Original essay on orthorexia [Internet]. Yoga  Journal 1997 Oct. [updated 2010 June 2; cited 2011 June 8]. Available from: www.orthorexia.com/?page_id=6

Bratman, S., & Knight, D. (2000). Health Food Junkies: orthorexia nervosa: overcoming the obsession with healthful eating. New York: Broadway Books.

Catalina Zamora, M. L., Bote Bonaechea, B., García Sánchez F., & Ríos Rial B. (2005). Ortorexia nerviosa. Un nuevo trastorno de la conducta alimentaria? Actas espanolas de psiquiatria, 33(1), 66–68.

Donini, L. M., Marsili, D., Graziani, M. P., Imbriale, M., & Cannella, C. (2004). Orthorexia nervosa: A preliminary study with a proposal for diagnosis and attempt to measure the dimension of the pfenomenon. Eating and Weight Disorders, 9(2), 151-157.

Donini, L. M., Marsili, D., Graziani, M. P., Imbriale, M., & Cannella, C. (2005). Orthorexia nervosa: Validation of a diagnosis questionnaire. Eating and Weight Disorders, 10(2), 28–32.

Eriksson, L., Baigi, A., Marklund, B., & Lindgren, E. C. (2008). Social physique anxiety and sociocultural attitudes toward appearance  impact on orthorexia test in fitness participants. Scandinavian Journal of Medicine & Science in Sports, 18(3), 389–394.

Fidan, T., Ertekin, V., Işikay, S., & Kirpinar, I. (2010). Prevalence of orthorexia among medical students in Erzurum, Turkey. Comprehensive Psychiatry, 51(1), 49–54.

Mac Evilly, C. (2001). The price of perfection. Nut Bull, 26(4), 275–276.

Mathieu, J. (2005). What is orthorexia? Journal of the American Dietetic Association, 105(10), 1510–1512.

Ramacciotti, C. E., Perrone, P., Coli, E., Burgalassi, A., Conversano, C., Massimetti, G., &  Dell’Osso, L. (2011). Orthorexia nervosa in the general population: a preliminary screening using a self-administered questionnaire (ORTO-15). Eating and Weight Disorders, 16(2), 127–130.

Strand, E. (2004). A new eating disorder? Psychology Today, 37(5), 16.

Vandereycken, W. (2011). Media hype, diagnostic fad or genuine disorder? Professionals’ opinions about night eating syndrome, orthorexia, muscle dysmorphia, and emetophobia. Journal of Eating Disorders, 19(2), 145–155.

Varga, M., Máté, G. (2009). Eating and body image related problems in orthorexia nervosa. The 17th International conference on Eating Disorders; 2009 Oct 22-24; congress centrum Alpbach, Tirol, Austria. Abstract book. p. 39.

Varga, M., & Máté, G. (2009). The relationship of profession and tendency to orthorexia nervosa in a Hungarian sample. The 17th International conference on Eating Disorders; 2009 Oct 22–24; congress centrum Alpbach, Tirol, Austria. Abstract book. p. 57.