Kapcsolati erőszak a randevúzás időszakában:
következmények a mentális egészségre nézve, különböző abúzustípusok mentén

Eshelman, L. & Levendosky, A. A. (2012). Dating Violence: Mental Health Consequences Based on Type of Abuse. Violence and Victims, 27(2) 215- 228.

Készítette: Gudor Bernadett

Absztrakt

Jelen tanulmány célja a pszichológiai, fizikai, valamint szexuális abúzus közötti kapcsolat feltárása, illetve ezek mentális egészségre gyakorolt hatásánakmeghatározása. Női egyetemi hallgatók töltötték ki névtelenül az online kérdőíveket, melyek az abúzussal kapcsolatos tapasztalatokra, a depresszió tüneteire, a poszttraumás stressz zavarra (PTSD) és fizikai sérülésekre tértek ki. A résztvevőket ez alapján öt csoportba osztották: nem estek erőszak áldozatául, pszichológiai erőszakot éltek át, fizikai erőszakot éltek át, pszichológiai és fizikai erőszakot éltek át, valamint pszichológiai, fizikai és szexuális abúzus áldozatai voltak. A többrétű abúzus áldozatául esett nők inkább mutattak a mentális egészség sérülésére vonatkozó tüneteket. Ráadásul kimutatható, hogy a gyakoribb abúzus több mentális tünetet, és fizikai sérülést is mutat.

Bevezető

Habár, számos férfiről tudunk, mégis a női áldozatok vannak többségben, az intim partner elleni erőszak terén, mondja egy 2002- es tanulmány (Cocker és mtsai). Különböző kutatások hoznak százalékos adatokat erre a témára vonatkozóan, amik igen beszédesek:

–        nemzetközi mintán a nők 52%- a vált intim kapcsolati erőszak áldozatává

–        28 – 78% - aa női egyetemistáknak, azt vallotta, hogy abúzust tapasztalt az udvarlási szakaszban

–        az egyetemista lányok 15- 20%- a tapasztalt valamilyen nemű szexuális erőszakot

Azok, akik tapasztaltak intim kapcsolaton belüli erőszakot, rosszabb mentális egészségről tanúskodnak, rosszabb a fizikai értelemben vett egészségük, és egy évben több mint öt alkalommal mennek el orvoshoz. Legegyszerűbben három csoportra bontva tárgyalható az intim kapcsolaton belüli erőszak: beszélhetünk szexuális, fizikai és lelki bántalmazásról. A szexuális erőszak egészen a gumióvszer használatának megtagadásától, a kényszerített közösülésig terjedhet, míg a fizikai bántalmazás egy pofontól, a fojtogatásig. A lelki sérelmek pedig többnyire az áldozat felett gyakorolt kontroll által valósulnak meg.

A vizsgálat lényege, a különböző abúzust átélt nők csoportjait összehasonlítani és megvizsgálni a mentális tünetekhez való kapcsolódásukat, mint például a depresszióhoz, PTSD- hez, és más sérelmekhez. Találtak azonban egy magasan sérülékeny csoportot is, ide azok a nők tartoztak, akiknél gyakori a szuicidideációés/vagy kísérlet.

Habár az együtt járás során fellépő erőszak igen jelentős, a különböző elméletek mégis inkább a házastársi, de a legalább élettársi kapcsolatban élők populációjával foglalkoznak. Azok a teóriák, amik a házastársi/élettársi kapcsolatban magyarázzák az erőszakot, illetve a viktimizációt, azok sajnos az együtt járás időszakában fellépő abúzus esetében nem állják meg a helyüket. Ennek oka, hogy számos különbség lelhető fel a két kapcsolati típus között. Sok olyan terület érintett az együtt élő pároknál, melyek az udvarlás időszakában nem kerülnek a közös érdeklődés fényébe. Herman (1992) szerint ide sorolható, például a financiális, morális, jogi és egyéb területek, valamint, hogy az elkövetőnek lehetősége van izolálni az áldozatot, kommunikációs és egyéb területen is valamint az alapvető szükségletek szintjén van a társától függő pozícióba kényszerítve. Fontos megemlíteni, hogy az elválás is sokkal nehezebb, és bonyolultabb procedúra.

A kapcsolat fajtájától függetlenül, mindkét esetben ismétlődő traumáról beszélünk, ami hatása súlyosságában különbözik az egyszeri traumától. Míg az egyszeri sérelem rossz hatással van a mentális egészségre, addig a repetitív abúzusról elmondható, hogy egy általános, state- jellegű változást hozhat. Herman szerint az áldozat hiperérzékeny lesz, és állandó jelleggel félelmet él meg.

Mentális és fizikai egészségre vonatkozó következmények

A depresszió a legfőbb kimenetele a kapcsolati erőszaknak. Nők esetében az abúzus fajtájától függően 8% - 45% közé tehető előfordulásának aránya, míg a kontrollcsoportnál ez a szám, csak 5%. A poszttraumás stressz zavar esetében a számok 31% - 81% közé tehetők. Azonban ezt a szindrómát azért nehéz behatárolni, mert a traumatikus kapcsolat után nagy arányban nem fejeződnek be a különböző erőszakos tevékenységek az agresszor részéről, például, továbbra is zaklatja az áldozatot. Legfőképpen a pszichés erőszak előrejelzője a PTSD- nak. Az abúzus erőssége, korábbi trauma megléte és a partner kontroll gyakorlásának mértéke meghatározó tényezők abban a tekintetben, hogy a kapcsolati erőszakot átélő nők szenvednek –e majd PTSD- ban. Ez a szindróma szoros kapcsolatot mutat a depresszióval és a kardiovaszkuláris megbetegedésekkel. A kapcsolati erőszakot átélt nők 49%- a mutatja a PTSD és a depresszió tüneteit egyaránt (Nixon és mtsai). Mindkét betegség mutat nehézségeket a koncentrációra és az alvásra nézve, illetve sok esetben érdektelenek lesznek különböző tevékenységek iránt.

A fizikai és/vagy szexuális abúzus számos sérüléssel járnak, mint például: karcolás, horzsolás, zúzódás, égési sérülés és törés. Hosszú távú hatásai például a krónikus fájdalom, migrén, arthritis, hallási és látási károsodások, rohamok, szív és keringési zavarok, angina és krónikus húgyúti- és vesefertőzések.A mentális egészségre nézve is igen nagy jelentősége van az abúzus gyakoriságának, hiszen a gyakoribb agresszív tevékenységek, erősebb és gyakoribb tünetmegjelenéshez vezetnek.

Az eddigi kutatások limitációi közé sorolható például az is, hogy egy- egy abúzus fajtára koncentrálnak, holott az a leginkább jellemző, hogy ezek az abúzusfajták párosával, vagy többedmagukkal jelennek meg a nők életében. Az eddigi párosításoknál szerepel a szexuális abúzus és a fizikai bántalmazás, de a pszichológiai bántalmazást, mint tényezőt nem igen vizsgálják a korábbi kutatások. Ahhoz, hogy a lehetséges hatások sokféleségét láthassuk, fontos, hogy megbecsüljük a pszichológiai, szexuális, és fizikai abúzust egyaránt.

Éppen ezért ebben a vizsgálatban a nőket öt csoportra osztották az abúzus típusai szerint: a) nincs abúzus b) csak fizikális abúzus c) fizikális és pszichés abúzus d) fizikai és szexuális abúzus e) fizikai, pszichológiai és szexuális abúzus. Ezeket a csoportokat a mentális egészség területén vizsgálták meg a PTSD, a depresszió és a fizikai sérülések tekintetében.

Hipotézisek

H1: Azoknak a nőknek, akik az abúzus több formáját is megélték, több problémájuk lesz a mentális egészségre nézve.

H2: Az abúzus fajtái közül a szexuális erőszak a legkomolyabb, azoknak a nőknek van a legtöbb mentális egészségkárosodásuk, akik ilyen jellegű abúzus áldozatai voltak.

H3: Azok, akik sűrűbben esnek fizikai bántalmazás áldozatává, azoknak sokkal gyakrabban és súlyosabb sérüléseik lesznek. 

H4: Eltekintve a csoporttagságtól, akik növekvő gyakorisággal tapasztalnak fizikai, lelki és szexuális abúzust, azoknál a mentális problémák, valamint fizikai sérülések száma is növekedni fog.

Résztvevők

499 egyetemista (Midwestern University) nő töltötte ki teljes egészében a kérdőívet. Előzetesen korukra, etnikai hovatartozásukra és iskolai végzettségükre kérdeztek rá a kutatók. Legtöbbjük 19 és 20 év közötti volt. 79,6% fehér, 11,8% afroamerikai, 5,8% ázsiai,2,0% spanyol és 0,6% amerikai indián. Mindannyian első vagy másodéves hallgatók.

Mérőeszközök

A nők elleni erőszak súlyosságát mérő skála (SVAWS; Marshall, 1992).
            Ez a 46 itemből álló skála, azt méri fel, hogy a nőknek előző partnereinek éltek -e erőszakos tevékenységekkel, és ha igen, milyen sűrűn. Az állításokat egy 4 fokú Likert skálán kellett értékelniük. Olyan állításokat tartalmaz, mint: „Megdobott egy tárggyal”, „Meglökött téged”, „Orális szexre késztetett, akaratod ellenére”.

A nők pszichológiai bántalmazását mérő skála (PMWI; rövid változat, Tolman, 1999).

            A 14 tételből álló skálának két dimenziója van az izoláltság/dominancia és a verbális/emocionális. Értékelniük, egy 5 fokú Likert skálán kellett az állításokat. Akik a pontozásnál a felső harmadba kerültek, azokat a szexuálisan abuzált csoportba sorolták. Olyan mondatok szerepeltek, mint: „A partnerem engem vádolt a problémái miatt”.

Beck- féle depressziós skála (BDI; Back, Ward, Mendelson, Mock&Erbaugh, 1961).

            Ez a 21 tételből álló mérőeszköz a depresszió tüneteit méri fel. Például: szomorúság, pesszimizmus, sírás. A komolyságuknak megfelelően növekvő sorrendben voltak felsorolva.

A bántalmazott nőknél, poszttraumás stressz zavart mérő skála (Saunder, 1994).

            Ez a 17 itemes skála jó a poszttraumás stressz szindróma tüneteinek meglétét méri. A kitöltőknek el kellett dönteniük, hogy milyen sűrűn fordultak elő a megadott viselkedéses megnyilvánulások (8 fokú skálán), ahol az 1= soha, és a 8=több mint százszor. Ezt a kérdőívet azoknak kellett kitölteniük, akik legalább egy tétellel egyetértettek az SVAWS és a PMWI skálákon.

Sérüléseket ellenőrző lista (Sullivan, Basta, Tan & Davidson, 1992).

            Arra kérték a résztvevőket, hogy értékeljék azoknak a specifikus sérüléseknek a gyakoriságát, melyeket bármelyik eddigi partnerük, erőszakos viselkedés közben okozott nekik. Azoknak kellett kitölteni, akik a SVAWS skálán legalább egy tétellel egyetértettek.

Eredmények

Az alanyokat az átélt erőszak típusai alapján osztották öt csoportba. Mint már feljebb látható, voltak nők, akik az erőszaknak több fajtáját is megtapasztalták, de olyan résztvevő nem volt, aki kizárólag a szexuális erőszakot tapasztalta volna meg. Csak négy nő tartozott a kizárólag pszichológiai erőszakot átéltek csoportjába. 

A Beck- féle depresszió skálát egy ANOVA elemzéssel vizsgálták. A tesztek szignifikánsak lettek, valamint a Bonferroni post- hoc tesztekből megtudhatjuk, hogy azok, akik fizikai, pszichológiai és szexuális abúzust éltek meg, magasabb depresszió értéket mutattak, mint a többi csoport tagjai. Illetve a fizikai és pszichológiai erőszakot átélt személyek magasabb értéket mutattak, mint akik nem este abúzus áldozatául, illetve, akik kizárólag fizikai bántalmazást éltek meg. Így a csoportokon belül átlagok a következők: pszichológiai, fizikai, és szexuális= 19.28; fizikai és szexuális= 10.60; pszichológiai és fizikai=13.21; csak fizikai= 8.35; és az erőszakot át nem éltek csoportja = 6.58; p < 01.

A PTSD mérésére szolgáló skálán elért pontokat szintén ANOVA eljárással vizsgálták, mellyel szintén szignifikáns eredményeket kaptak. A Bonferroni post- hoc teszt révén láthatjuk, hogy akik fizikai, pszichológiai és szexuális szempontból is szenvedtek abúzustól, azok magasabb pontszámot értek el a poszttraumás stressz szindrómát mérő skálán, mint az összes többi csoport. Akik fizikai és lelki abúzust is átéltek, magasabb pontszámot értek el a csak fizikai erőszakot átélőknél. A csoporton belül átlagok itt láthatók: pszichológiai, fizikai, és szexuális=37.57; fizikai és szexuális=22.37; pszichológiai és fizikai=29.08; és csak fizikai = 19.67, p <01.

A sérülést ellenőrző listán, a szignifikáns eredmények szerint, azok a nők értek el legmagasabb pontszámot, akik fizikai, lelki és szexuális úton is tapasztaltak abúzust. A csoporton belül átlagok itt láthatók: pszichológiai, fizikai, és szexuális=3.63; fizikai és szexuális=.37; pszichológiai és fizikai=1.13; és csak fizikai =.41, p <01.

A szexuális és pszichológiai abúzus mutatkozott prediktorként a depresszív tüneteket illetően (szexuális: ß = .19, p < 01; pszichológiai: ß = .36, p <01.

A poszttraumás stressz szindróma tekintetében mind a szexuális, fizikai és pszichológiai erőszak bejósló tényezőnek bizonyult a vizsgálatban (szexuális: ß =.24, p < 01; fizikai: ß = .14, p <01; pszichológiai: ß =.43, p <01).

Az eredmények szerint a szexuális és fizikai erőszak egyaránt hatással volt a fizikai sérülésekre (szexuális: ß =.46, p < 01; fizikai: ß = .26, p <01).

Mivel bevallásuk szerint több tanulónak is voltak szuicidideációi, így egy post- hoc tesztre szükség volt ennek feltérképezésére, hogy az erőszakot mérő skálán extrém magas pontszámot érnek –e el. Azok a kitöltők, akik a Beck- féle depresszió skálán a szuicid hajlamot mérő kérdésekre adtak magas pontszámot, egy közös, magas rizikójú csoportba sorolták és összehasonlították a fizikai, szexuális és pszichológiai abúzust átélt résztvevők csoportjával, mind pszichológiai, mind fizikai, mind pedig szexuális erőszak tekintetében. A következő eredmények születtek: szignifikánsan különböztek a pszichológiai erőszak, (magas rizikójúcsoport =22.10 és az öngyilkosságra nem hajlamosak csoportja = 7.98), valamint a fizikai erőszak tekintetében (magas rizikójú csoport = 33.90, és az öngyilkosságra nem hajlamosak csoportja (= 7.78). Szexuális erőszak tekintetében nem volt különbség a csoportok között.

            Diszkusszió

Az eredményekből kiderült, hogy a legmagasabb rizikójú csoport a három féle erőszaktípust egyaránt megtapasztalt nők csoportja volt, továbbá akiknél gyakoribb az abúzus, azoknál súlyosabb problémákkal szembesülünk, kivéve, hogy önállóan a fizikai bántalmazás nincs hatással a depresszióra. A depresszió, és a PTSD pontszám a fizikailag, lelkileg és szexuálisan, illetve fizikailag és lelkileg bántalmazottak csoportjánál volt a legmeghatározóbb, így mondható, hogy akik többfajta abúzust élnek meg, azoknál valószínűbb a mentális és testi megbetegedés esélye. Azok a nők voltak a legkevesebben, akik vagy csak fizikai, vagy csak szexuális téren tapasztalták meg a bántalmazást partnerük részéről, azonban más kutatásokban a kettő között nem igen tesznek különbséget, így ezeket az eredmények kevéssé összehasonlíthatók. A mentális betegségek kialakulásában a legerősebb bejósló tényező a pszichológiai bántalmazás volt.

Meglepő módon, jelen kutatás eredményei 78.8%- os párkapcsolati erőszakot mutattak, ami sokkal magasabb arány, mint az eddigi kutatások eredményei által látható: 28%–32% (Coker et al., 2002; Follingstadet al., 1991; White &Koss, 1991). Az a feltételezés, hogy kizárólag fizikai erőszakot megélt nők nem lesznek a mintában, téves volt. Ez annak tudható be, hogy létezik úgymond szituációfüggő erőszak, ami akkor lép életbe, amikor egy, egyet nem értés kapcsán jut el a pár a fizikai erőszakig. Ez a fajta erőszaktevés azonban nagymértékben különbözik a fizikai és pszichológiai szinteket is érintő, úgynevezett kényszerítő – kontrolláló erőszaktól, amikor egy állandóan fennálló terror állapotról van szó.

A fizikailag és pszichológiailag egyaránt bántalmazott nők súlyosabb problémákat mutattak a fizikai sérülések ellenőrző listáján, mint azok, akiket csak fizikailag bántalmaztak. A legmagasabb rizikójú csoportban (fizikai, lelki és szexuális abúzust átélt nők) lévők érték el a legmagasabb pontszámot a depresszió, a PTSD és a fizikai sérülés skálán. Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a kombinált csoport tagjai a kényszerítő- kontrolláló erőszakot megélt nőkhöz, míg a kizárólag fizikai erőszakot megtapasztalók, a szituatív erőszaktevők áldozataihoz hasonlíthatnak. A vizsgálatban talált eredmények azt mutatják, hogy Herman (1992) elmélete helytálló, miszerint a kapcsolati abúzus megemelheti a distressz mértékét, ezáltal erősebb PTSD és depresszió tüneteket eredményezhet.

A szuicidideációk, tevékenységek sokszor az elszigeteltségből adódóan jönnek létre, hiszen az abuzált kapcsolatban nincs/ kevesebb lehetőség van a külső, megbízható emberekkel kapcsolatba lépni, illetve a terror, amiben az abuzáló fél tartja az áldozatot, sokszor annyira megfélemlítő, hogy a segítségkérés helyett, kilátástalanságukban más megoldást keresnek a kapcsolatból való kilépésre.

A kutatás limitációi között említhető a: nehéz általánosíthatóság (a minta kollégistákból áll), az önbevalláson alapuló kérdőívek megbízhatósága, az online kérdőív. Noha utóbbi lehet előny is, annak kapcsán, hogy talán könnyebben és őszintébben válaszolnak a résztvevők az ilyen mély és kényes témákat érintő kérdésekre, ha nem kell szemtől szemben referálni róluk. Kétséges az is, hogy a depressziós és a poszttraumás stressz szindróma tüneteit kizárólag az említett skálán mérhető erőszaktevéseknek tulajdoníthatók –e, vagy esetleg más trauma is okozhatta ezeket a magas pontszámokat.

Nagyon fontos lenne a klinikusok és más szociális úton segíteni tudó kollégák számára, hogy ezeket a nagyfokú kockázati arányokat csökkenteni tudják prevencióval, vagy pedig az utóhatásokat kezelni segítsenek. Ugyanakkor mindezen rizikó típusok körébe, a depresszión és a PTSD- n túl, be kellene engedni az autoagressziót, mint meghatározó faktort.