Pozitív és negatív mentális egészség az emberi élettartam során: kultúrák közötti összehasonlítás

Schönfeld, P., Brailovskaia, J., Margraf, J.  (2017). Positive and negative mental health across the lifespan: A cross-cultural comparison. International Journal of Clinical and Health Psychology. 17, 197-206.

Fordította: Csikós Nóra

Absztrakt:

Célkitűzés: Először is, a teljes mentális egészség dimenziója lefedi a pszichopatológiai tünetek előfordulását (negatív mentális egészség), illetve a szubjektív jól-lét magas fokát is (pozitív mentális egészség). Ebben a vizsgálatban tehát, a mentális egészség mutatóinak a vizsgálata volt a cél a teljes élettartamot lefedve, kulturális összehasonlításban. A következő indikátorok kerültek be a kutatásba: resiliencia, társas támogatás, pozitív és negatív mentális egészség, valamint az alábbi skálákon is mértek: depresszió, szorongás, stressz. Mindezt három ország (Németország, Oroszország, Egyesült Államok) nemzetileg reprezentatív mintáján összesen N = 6.303 főn, 18 évestől 100. 

Eredmények: Az eredmények eltéréseket mutattak a különböző kulturáknál: a német mintán az idősebb generáció inkább tapasztalt meg pozitív mentális egészséget, mint negatívat, míg az orosz mintán ez pont fordítva igaz, az idősebbek inkább éltek meg negatív mentális egészséget, mint pozitívat, összehasonlítva a fiatalokkal. Az USA-ban magasabb volt a pozitív mentális egészség aránya az idősebbeknél, de a kornak nem volt hatása a negatív mentális egészség szintjére. Ezek alapján elmondható, hogy a jól-lét korral való összefüggése igencsak kultúrafüggő.

Elméleti bevezető:

A mai definíciónk a mentális egészségre nem csak a betegségek, avagy pszichopatológiai tünetek hiányát emeli ki, hanem egy összetett jelenséget ért alatta, melynek része a fizikai, pszichológiai és társas jól-lét is (WHO, 2001). Ebből kiindulva, megnövekedtek a pozitív mentális egészségre (röviden: PMH) vonatkozó kutatások is, és így ma már lehet konceptualizálni, hogy a PMH alatt az általános emocionális, lelki, és társas jól-lát magas fokát értjük, ötvözve a magasan funkcionálással az élet eltérő területein. Valamint úgy tűnik, hogy a PMH és a negatív mentális egészség (röviden: NMH) két teljesen különböző, de egymással részben korreláló faktor. Az utóbbiról több kutatás is alátámasztotta, hogy a magasabb szintjével együtt járnak olyan pszichopatológiai tünetek és zavarok megjelenése, mint a depresszió, szorongás, és a túlzott mértékű distressz.                                               Az Egészségügyi Világszervezet (röviden: WHO) adatai szerint, a társadalom progresszíven idősödik, azaz nő a mentális jól-lét szintje. Ennek egyik oka lehet az, hogy az öregedéssel együtt jár a megemelkedett társas támogatás (pl. idősek otthona). Mind emellett, kevés olyan kutatás van jelenleg, mely az öregedés befolyásoló hatását vizsgálná, és a már létezőek sem feltétlenül mutatnak azonos eredményeket, pl. egy amerikai vizsgálat szerint az érzékelt társas támogatásnak nagyobb szerepe van a PMH-ban fiatal generációknál, mint az idősebbeknél. Továbbá, a reziliencia magasabb foka is előnyösnek mutatkozik abban, hogy összességében jobb legyen a mentális egészségünk, pl. hogy adaptívabban tudjunk funkcionálni. Ám, ahogy az előző esetben is, a kor hatása a rezilienciára egyelőre nem teljesen egyértelmű jelen tudományos eredmények alapján, ugyanis kultúrától függően eltérő kifejletek születtek. Általánosságban, a nyugati országokban készített felmérések azt a feltételezést támasztották alá, hogy a PMH növekszik az öregedéssel, de ezzel ellentmondó adatok is vannak, melyek inkább jöttek keleti, avagy a 20. század során „problémásabb” országok vizsgálataiból, a fiatalabb felnőtt generációk inkább mutattak jobb értékeket PMH tekintetében, mint az idősebbek. Ezen inkonzisztens eredmények miatt, a jelen vizsgálat kutatói megkérdőjelezték a globális validitását annak az állításnak, miszerint az idősödés progresszíven járul hozzá a mentális jól-léthez.                                                                                                                         Jelen vizsgálat célkitűzése az volt, hogy a benne szereplő kultúrákban ugyanazokat a skálákat használják a PMH, NMH, társas támogatás, és reziliencia mérésére. Hipotézisük az volt, hogy azon országokban (jelenesetben Oroszországban) ahol jelentős politikai átalakulás folyt vagy folyik, a fiatalabb generációknak inkább lesz magasabb a PMH-juk, mint az időssebeknek, illetve, hogy a nyugati országokban (Németország, USA) a kor pozitívan korrelál a magasabb PMH-val, esetleg fordított U-alakot vesz fel, ha a legidősebbeknél újfent alacsonyabb lesz a PMH. Ez összhangban van a jelen állásponttal.

Módszer:

Minta és mintavételi eljárás: Az adatokat a Bochum Optimizmus és Mentális Egészség (rövidítve: BOOM) vizsgálat szolgáltatta, melynek célja az volt, hogy feltárja a protektív és rizikó faktorait a pozitív és negatív mentális egészségnek, kereszt-kulturálisan. mindebben három ország solgáltatott, mintát, összesen N = 6.303 főt, melyből a német minta N = 1.031, az orosz N = 2.485, az amerikai N = 2.787 főt adott. Az adatfelvétel 2012 novembere, és 2014 februárja között zajlott, szisztematizált mintavételi eljárásokkal, melyek során a résztvevőknek Németországban részt kellett venniük egy face-to-face interjún, online interjún és online kérdőívek kitöltésében. Ez Oroszo.-ban, és az USA-ban annyiban változott, hogy telefonos interjúk voltak.      

Eszközök: Depression Anxiety and Stress Scales (DASS-21; Lovibond & Lovibond, 1995): a NMH mérésére használták, mivel a pszichológiai distressz faktorok széles skáláját lefedi. 4 fokú Likert skálával dolgozik, ahol a résztvevőknek negatív érzelmi állapotokat kell pontozni, az elmúlt egy hétre vetítve.                                                                                                        

Positive Mental Health Scale (PMH; Lukat, Margraf, Lutz, van der Veld, & Becker, 2016): a PMH mérésére használták, szintén 4 fokú Likert skálával dolgozik. 9 állítást tartalmaz, melyek az általános pszichológiai funkcionálást hivatottak felmérni.                                

The shortened Resilience Scale 11 (RS-11; Schumacher, Leppert, Gunzelmann, Strauß, & Brähler, 2005): 11 állítást tartalmaz, mely 7 fokú Likert skálán méri a rezilienciát. 

Questionnaire Social Support (F-SozU K-14; Fydrich, Sommer, Tydecks, & Brähler, 2009): A társas támogatás mértékét volt hivatott mérni a vizsgálat során. Az egyén által szubjektíven tapasztalt és anticipált társas támogatást méri 14 itemmel, mindegyiket 5 fokú Likert skálán. Összességében, ennek, és a fentebb felsorolt kérdőíveknek is kiemelten jók a pszichometriai mutatóik.                                                                                                                  

Statisztikai elemzés: A kategorikus változóknál abszolút gyakoriságot használtak, a folytonos változóknál pedig átlagot és szórást az elemzések során. Polinomiális regressziós modelleket használtak a kor, mint prediktív értékű változó a PMH, reziliencia, társas támogatás, NMH, és az ehhez köthető alskálák (depresszió, szorongás, stressz), mint függő változókra gyakorolt hatásának felmérésére.

Eredmények:

A német mintán végzett számításokalapján, a kornak valóban van szignifikáns, pozitív hatása a PMH-ra, ez a hatás pedig U-alakot mutat, ugyanis a középkorú emberek mutatnak némi hanyatlást, ami idősebb korban újra emelkedik. Emellett, a reziliencia és a társas támogatás hatása is szignifikáns, szintén U-alakú a megjelenése. A szociodemográfiai mutatók kontrollálása után a NMH is szignifikáns lett a modellben, fordított U-alakot felvéve, vagyis a szintje idősebb korban újra csökkent egy előzetes emelkedés után. A depresszió, stressz és szorongás alskálákon a kor negatív lineáris hatást mutatott, vagyis ezen mutatók szintje csökken idősebb korban. 

Az orosz mintában a PMH szintje a kor előrehaladtával folyamatosan csökken, legmagasabb a fiatal felnőttek körében, legalacsonyabb az idősebb generációknál. A kornak ebben a mintában nem volt szignifikáns hatása a rezilienciára. Azonban volt a társas támogatásra, ahol negatív irányt mutatott, ami azt jelenti, hogy a növekvő korral csökkent a társas támogatás mértéke. Az NMH tekintetében, a kor lineáris pozitív hatást mutatott, továbbá a nem, és az iskolai végzettség is. Vagyis, a nők, és az alacsonyabban iskolázottaknak inkább volt magasabb az NMH szintjük.                         

Az amerikai minta megint egy eltérő mintázatot mutatott. A PMH esetében a kornak itt is szignifikáns pozitív, lineáris hatása volt, valamint szignifikáns volt a reziliencia, és a társas támogatás tekintetében is, ezeknél azonban már fordított U-alakot mutatnak az eredmények. Az NMH esetében a modell szignifikáns volt ugyan, de a kornak nem volt prediktív hatása, csupán a nemnek, és az iskolai végzettségnek. Itt a férfiaknál, és a kevesebb végzettséggel rendelkezőknek esetében volt magasabb az NMH. Az alskálák közül egyedül a depresszióra volt a kornak negatív lineáris hatása, vagyis a depresszív tünetek csökkentek az idősebb generációknál.

Diszkusszió:

A jelen vizsgálatban a kor hatásait kívánták mérni a PMH, NMH, reziliencia, és társas támogatás tekintetében, valamint a depresszió, szorongás, stressz alskálákra is kiterjedve. A teljes mintát három eltérő nemzet résztvevői adták, név szerint Németo., Oroszo. és az USA. A cikk írói egy kereszt-kulturális vizsgálatot terveztek meg, abból kiindulva, hogy a kor a különböző kultúrákban eltérően hathat a fentebb említett változókra, és ezt a feltevést alá is támasztották. A kutatás erősségei közé tartozik, hogy a teljes élettartamot igyekeztek lefedni, illetve, hogy ugyanazokat a skálákat használták mindhárom minta esetében. Az eredmények alapján elmondható, hogy Oroszországban a kor előrehaladtával csökkent a pozitív mentális egészség és jól-lét szintje, a legmagasabban pedig a fiatal felnőttkor időszakában figyelhető meg. Ezzel ellentétesek a német és amerikai eredmények, melyek azt mutatják, hogy a korral növekszik a PMH, és a jól-lét szintje, bár tapasztalható némi csökkenés az élettartam közepén. Ha ehhez hozzátesszük a negatív mentális egészségről találtakat, akkor elmondható, hogy az oroszok idősödve inkább a magasabb NMH felé tendálnak, és alacsonyabb PMH-t mutatnak, addig a német és amerikai mintában magasabb a PMH, mint az MNH szintje idősebb korban.   A reziliencia tekintetében, mely köztudottan egy fontos faktora a jól-létnek, a német és amerikai minta itt is hasonlóságokat mutatott, mely szerint a legalacsonyabb szintje ennek a mutatónak a középkorúaknál tapasztalható,de időskorban újra magas lesz. Ezzel ellentétes az orosz minta, ahol a kornak nincs prediktív hatása a rezilienciára. A társas támogatás esetében, mely egy a mai napig nem jól feltárt faktora a mentális jól-létnek, szintán eltérések voltak tapasztalhatók. Németo.-ban magasabb volt az idősebbek esetében, míg Oroszo.-ban alacsonyabb, összehasonlítva a fiatal felnőttekkel. Az USA-ban a legalacsonyabb szintet a középkorúak mutatták, de idősebb korban itt is emelkedés figyelhető meg. Összességében elmondható, hogy a mentális jól-lét függvénye a kultúra, és ez által valószínűleg gazdasági, történelmi, ellátórendszerbeli különbségek is.

Alkohollal  kapcsolatos ártalomcsökkentő módszerek egyetemisták körében: Van befolyásoló   hatása a lakóhely típusának?

Hepworth, J., Schofield, T., Leontini, R., & Germov, J. (2018). Alcohol-related harm minimization practices among university students: Does the type of residence have an impact? British Journal of Health Psychology, 23(4), 843-856. doi:10.1111/bjhp.12319

Készítette: Bognár Bettina

Absztrakt

A kockázatos alkoholfogyasztás intrinzik részét képezi sok egyetemi hallgató életének, főként az angolnyelvű országok kollégiumi lakói körében. Bár az említett országokban az alkoholfogyasztással kapcsolatban az ártalomcsökkentő megközelítés a jellemző, kevés információnk van arról, hogy a tanulók mennyire vannak tisztában ezekkel a módszerekkel, vagy ezek a módszerek milyen kapcsolatban vannak a hallgatók lakhelyének típusával. A kutatás fókuszában ezek feltárása áll. A 70 résztvevő ausztráliai egyetemekről került kiválasztásra, a csoportokat a szálláshelyük típusa alapján hozták létre. A hallgatók három fő téma körül nyilatkoztak a kockázatos alkoholfogyasztásról, valamint az alkoholfogyasztással kapcsolatos károkról: az alkoholfogyasztás és az ártalmak áthatósága, az érzékel biztonság és a fizikai helyek, nemi alapú alkohollal kapcsolatos ártalmak. Az ártalomcsökkentési módszereket négy témát érintve tárgyalták: (1) a szabályzat hatástalansága, (2) az „alapozás” megtervezése,

(3)    a barátok gondoskodnak egymásról és (4) segélykérés titkossága. A kutatás eredményei alapján az egyetemista alkoholfogyasztóknak limitált tudása van az ártalomcsökkentő

módszerekről, ezt általában az első év során tanulják specifikus „ivókultúrákban” amelyek különböző faktorok – pl. szálláshely típusa – mentén alakultak ki.

Elméleti bevezető

A tanulmány során a napi kettő standard ital feletti, vagy az alkalmanként négy standard ital feletti fogyasztást tekintik kockázatosnak. Az alkoholfogyasztás a fiatalok körében egy olyan csatornaként szolgál, amely elősegíti a beilleszkedést a társak közé, és erősíti a valahová tartozás érzését: az alkoholfogyasztás tulajdonképpen a fiatalok identitásának a részét képezheti. Különböző szociális szokások kombinációja által az alkoholfogyasztás normalizálttá vált, ezt nevezzük az intoxikáció kultúrájának. Számtalan lokális és globális faktornak köszönhetően megindult a növekedése annak a kultúrának, ahol szociálisan elfogadott az alkoholfogyasztók szándékos lerészegedése.

Az egyetemi hallgatók nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztanak, mint azok a kortársaik, akik nem egyetemisták. Több faktor járul hozzá a fent említett csoport problémás alkoholfogyasztásához. Ezek közül az egyik legfontosabb a családtól való távollét, valamint a kikerülés a szülői kontroll alól. Egy korábbi kutatás demonstrálta, hogy a kollégiumban élő hallgatók körében az alkoholfogyasztás az intézményi szokásokhoz tartozik, és központi részét képezi az egyetemi élménynek. A kollégiumi formális eseményeken is jelen van az alkohol, a vezetőség által kiadott szabályzatban hangsúlyozzák, hogy fogyasztása engedélyezett. Ebből adódik, hogy az imént említett szabályzatok is hozzájárulnak az „ivókultúrák” kialakulásához. A fiatal felnőttek kockázatos alkoholfogyasztásának a befolyásolása több országban is megjelent a politika és a közegészség napirendjén.

A közegészség pszichológia területén megjelent egy elméleti keret, ami az alkohollal kapcsolatos ártalomcsökkentésre kínál egy konceptuális elméleti keretet, amely értelmében az egyéni egészségmagatartást mindig a szociális kontextussal összefüggésben vizsgálják, különböző tudásanyagok összegzésével alkotnak megfelelő elméleti alapot a jelenség magyarázására, végül pedig az egészséggel kapcsolatos változások nem korlátozódnak az egyénre.

Módszer

Egyre növekvő számú nemzetközi kutatás indikálja, hogy a hallgatók nagymértékű alkoholfogyasztása erős asszociációt mutat a kollégiumi tartózkodással. Ausztráliában a bentlakásos kollégiumok a szálláson kívül ételt, előadásokat, tananyagon kívüli tevékenységeket, közösségi eseményeket, valamint lelkigondozást is biztosítanak, így jelen tanulmány kontextusában a kollégiumnak ezt a specifikus jelentését használják.

A kutatás célja az alkoholfogyasztás, valamint az ahhoz kapcsolódó ártalmak percepciójának,

illetve az ártalom minimalizálására irányuló módszerek megfigyelése kollégista, illetve nem

kollégista egyetemi hallgatókból álló mintán.

A kutatás kérdésfelvetései az alábbiak:

-          Mik a hallgatók percepciói az alkoholhasználatról, illetve az az okozta ártalmakról?

-          Milyen ártalomcsökkentő módszereket alkalmaznak a hallgatók?

-          Mi a különbség a kollégisták és a nem kollégisták alkohollal kapcsolatos ártalomcsökkentési módszerei között?

A 70 vizsgálati személyt (18-24) 19 kiscsoportra osztották (13 csoportban mindkét nem képviseltette magát, 4 csoportban csak női, 2 csoportban pedig kizárólag férfi nemű résztvevők voltak), a csoportokba sorolása lakóhely típusa alapján történt. Az egyik csoportot a kollégisták, a másik csoportot pedig a kollégiumtól eltérő típusú helyen élők alkották. A kvalitatív kutatási modell egy csoportmetóduson alapult: a fókuszban lévő csoportokon belül dinamikus megbeszéléseket generáltak, alkoholhoz kapcsolódó témában. A csak azonos neműekből álló csoportok a nem koedukált kollégiumokat reprezentálták.

A fókuszcsoportokat a kollégiumokban, valamint az egyetemek közösségi termeiben tartották, a vezető kutató facilitálásával, aki egy asszisztens segítségével gyűjtötte és jegyezte le a kvalitatív adatokat. A diszkussziókat 5 kérdés mentén vezették le, amelyek arra irányultak, hogy milyen időközönként, milyen körülmények között, mennyi és milyen típusú alkoholt fogyasztanak, buli előtt alapoznak-e, és milyen lépéseket tesznek annak érdekében, hogy alkohol befolyásolta állapotban is biztonságban maradjanak, társaikat is óvják. A 45-60 percen át tartó beszélgetések végén a jegyzetek alapján összefoglalták a megbeszélteket, és azonosították a kulcs konklúziókat. Minden fókuszcsoportról hangfelvétel készült.

A kutatás eredményeinek összefoglalása

Mindegyik fókuszcsoportban volt olyan hallgató, aki megjelölte saját magát kockázatos alkoholfogyasztóként, illetve olyan is, aki megfigyelőként látta az alkohol hatását valamely hallgatótársára.

Összességében, a vizsgálati személyek úgy gondolták, hogy a kockázatos alkoholfogyasztás gyakori a hallgatók körében. A kollégiumi hallgatók nagyrésze úgy gondolta, hogy a „hányás” az erős alkoholfogyasztás fő indikátora. A nem kollégiumban élő hallgatók szélesebb körben beszéltek mások alkoholfogyasztásának a rájuk gyakorolt negatív hatásairól. Mindkét csoport hallgatói kifejezték, hogy hiányos az arra vonatkozó tudásuk, hogy hogyan kell megfelelő segítséget nyújtani az intoxiált állapotban lévő személyeknek.

A biztonságos alkoholfogyasztással kapcsolatos téma esetén alapvető különbség mutatkozott a két csoport nézőpontja között: a kollégiumi hallgatók úgy vélték, hogy a kampuszon belüli fogyasztás biztonságosabb, mivel ismerősök között tartózkodnak, és tudják, hogy kihez kell fordulni segítségért. Véleményük szerint kampuszon kívüli alkoholfogyasztás esetén nagyobb a konfrontáció kockázata. Azok a hallgatók, akik nem kollégiumban élnek, úgy vélik, hogy a kampuszon belül tartott házibulik elkerülendők, a nagymértékű alkoholfogyasztás és az

alkohollal kapcsolatos ártalmak miatt. A hallgatók főként két típusú ártalomról számoltak be:

szexuális inzultálás és erőszak.

A hallgatók egyike sem ismerte az ártalomcsökkentés fogalmát, egyikük sem tudta összekapcsolni a megközelítést a saját alkohollal kapcsolatos élményével. A fókuszcsoportok 4 kulcstémát azonosítottak: (1) a szabályzat hatástalansága, (2) az „alapozás” megtervezése, (3) a barátok gondoskodnak egymásról és (4) segélykérés titkossága.

Összességében a lakóhely típusától függetlenül mindegyik csoport hallgatói arról számoltak be, hogy vagy rendszeresen részt vesznek nagymértékű alkoholfogyasztásban, vagy rendszeresen megfigyelik az alkohol társaikra gyakorolt hatását. Egy személy sem tudta, hogy mit kell tenni egy erősen intoxiált állapotban lévő személlyel. Bár a vizsgálati személyek nem használták az ártalomcsökkentés kifejezést, tudtak ismertetni olyan módszereket, amelyek hasonló célt szolgálnak. A két csoport közötti fő különbség abban rejlett, hogy hol találták biztonságosabbnak az alkoholfogyasztást: a kollégisták a kampuszon belül, a másik csoport a kampuszon kívül.

A kutatás korlátai

A kutatás korlátai között meg kell említeni, hogy a kollégiumi mintát főként elsőéves hallgatók alkották, és több nagymértékű alkoholfogyasztásról számoltak be, mint a másik csoport tagjai. Ezen kívül vannak bizonyos fontos információk és témák, amelyek nem képezték részét a fókuszcsoportok megbeszélésének.

Konklúzió

A kockázatos alkoholfogyasztás mind a kollégisták, mind a nem kollégiumban élő hallgatók körében előfordul, az egyetemi vagy kollégiumi szabályok figyelmen kívül hagyása közben. A hallgatók részt vesznek ad hoc jellegű ártalomcsökkentésben, amelyet általában az első évük során tanultak különböző „ivókultúrákban”.

Felnőttkori egészség a mindennapi családi élet kontextusában

Rena, L. R., Shu-wen, W., Darby, E. S. (2011). Adult Health in the Context of Everyday Family Life. Annals of Behavioral Medicine, 42, 285–293. doi: 10.1007/s12160-011-9293-x

Készítette: Vincze Dávid

Absztrakt

Háttér: A családi élet jellemzői mind keresztmetszetileg, mind a jövőben kapcsolatot mutat a felnőtt fizikai és mentális egészséggel.
Cél: A kutatás összeveti azokat a biológiai és szociális folyamatokat, amelyeken keresztül a családi élet befolyásolhatja a családtagok egészségi állapotát.
Módszerek: Naturalista, tanulmányokat tekintettek át arról, hogy hogyan fejlődnek ki a családon belül a rövidtávú biopszichoszociális folyamatok.
Eredmények: A stresszorok, igények, szociális és érzelmi tapasztalatok napi fluktuációja a családban rövidtávú változásokban tükröződik vissza a felnőtt családtak izgalmi állapotában, valamint a biológiai stressz-válaszért felelős hypothalamusz-agyalap-mellékvese tengely aktivitásában.
Összefoglalás: Hogy megismerjék, hogy a családi környezet hogyan függ össze az egészséggel, ahhoz a kutatóknak meg kell vizsgálniuk a családtagok mindennapi életének különböző aspektusainak összefonódását, beleértve a pszichéjüket, érzelmeiket, aktivitásaikat, viselkedéseiket és tapasztalataikat.

1. Bevezetés

A családi élet mindennapi elemeinek vizsgálatával közelebb kerülhetnek a kutatók azoknak a biológiai és szociális folyamatoknak a megértéséhez, amelyek közrejátszanak a felnőttkori egészség alakulásában.

A kutatók számára már ismert, hogy a házasságon belüli konfliktusok és ellenségesség különböző mediátorokon keresztül, mint például depresszió, alkohol-túlhasználat, vagy éppen kardiovaszkuláris, endokrin- és immunrendszerbeli válaszokon keresztül milyen hatással vannak a felnőtt egészségre.

A gyerek-szülő kapcsolat ezzel szemben sokszor szolgál kedvező hatásokkal. Ilyen amikor a szülő rendszeresen segít (felnőtt) gyermekének különböző rutin műveletek elvégzésében, vagy látja el hasznos tanácsokkal. A másik oldalról viszont az idősebb szülők ápolása gyakran jár együtt kimerültséggel, anyagi és mentális források komolyabb igénybevételével, és fokozottabb halálozási rizikóval.

A szülői szereppel járó megnövekedett feladatokkal kapcsolatban is már kimutatták, hogy nagyobb pszichológiai distresszel jár együtt, mint a gyermektelenség.

Ez a kutatás olyan családon belüli rövidtávú biopszichoszociális folyamatokról íródott tanulmányokat tekint át, amelyek hozzájárulhatnak fix családi karakterisztikákhoz köthető keresztmetszeti és longitudinális következtetések megalkotásához. Az ilyen élő szervezetek megfigyelése egy úttal áll a családok természetes környezetben való megfigyeléséből, valamint a családtagok ismételt beszámolóiból. Ez a beszámoló megkísérli lemodellezni azokat a rövidtávú hatásokat, amelyeket a mindennapi családon belüli tapasztalások és események okoznak egy felnőtt ember pszichológiai státuszában, fizikai reakciójában (leginkább stressz-válaszában) és viselkedésében. Ezeknél a kutatásoknál fontos megkülönböztetni azokat a személyen vagy párkapcsolaton belüli változásokat, amik idővel előfordulhatnak, azoktól a keresztmetszeti eredményektől, amelyek időtöl függetlenül a családtól vagy az egyéntől származnak. Jelen kutatás vezető állítása az, hogy azok a rövidtávú válaszok, amelyek nap-mint-nap előjönnek egy sokkal hosszabbtávú időintervallumon keresztül fejtik ki hatásukat a pszichológiai és a fizikális egészségre. Mindez úgy történhet meg, hogy a családon belüli pszichológiai válaszoktól és az ismétlődő stresszoroktól úgy megnő a fiziológiai „hit”-ek (ütések, igénybevételek) mennyisége, hogy az allosztatikus terhelés koncepciójának megfelelően hiány keletkezik a stressz- és immun-válaszban.

Ebben az áttekintésben egy olyan UCLA interdiszciplináris kutatást mutatnak be, ami 32 középosztálybeli családokat figyeltek meg, ahol iskoláskorú gyerekek vannak. A családok egy héten keresztül naplót vezettek, többször is nyálmintát adtak, valamint videofelvételre kerültek, ahogy mindennapi életüket élték. Ezen felül interjún vettek részt, valamint kérdőíveket töltöttek ki.

2. Érzelmi jóllét

Rövidtávú emocionális válaszok hosszútávon befolyásolhatják a családtagok mentális egészségét. A családon belüli változások leginkább a szociális interakciókon keresztül vannak kapcsolatban az egyén érzelmi jóllétével. Kutatások bebizonyították, hogy a párkapcsolaton belüli nehézségek mind a nőknél, mind a férfiaknál összefüggenek a napi hangulatingadozásokkal. A párkapcsolati problémák negatív hatása az egészségre túlmutat a hangulaton. Egy párkapcsolatban élő nőket vizsgáló kutatás kimutatta, hogy bár a nők depresszív tünetei nőttek a gondterhesebb hetekben, a párkapcsolati változások és a depresszív tünetek között akkor is fennmaradt a kapcsolat, amikor a résztvevők heti hangulatának változóját már kontrollálták.

Ezzel egy időben a párkapcsolatokhoz köthető pozitív érzelmek, mint például a közelség és összetartozás érzése mind a férfiak, mind a nők esetében pozitív hatással voltak a hangulatra. Egy pozitív esemény megosztása a másikkal egyaránt javította a fogadó és a megosztó személy kedélyállapotán. A közelség érzése és a kapcsolattal kapcsolatos pozitív érzelmek leginkább a negatív hangulatokkal való megküzdéskor jótékonyak, amikor a párnak stresszorokkal kell szembenézniük. Több kutatás is arról számolt be, hogy a párkapcsolattal járó pozitív érzések akkor gyarapodtak, amikor közösen szálltak szembe a stresszorokkal. Egy napló-technikát alkalmazó kutatás alapján kiderült, hogy azokban a kapcsolatokban számoltak be a felek a pozitív hangulat fölényéről, ahol egyenlően támogatták egymást a felek.

A családdal kapcsolatos stresszorok, mint a háztartás vezetése, vagy egy beteg/idős családtag ápolása úgyszintén összefüggésben vannak a pszichológiai distressz rövidtávú növekedésével. Kutatások akkor számoltak be emelkedett negatív hangulati állapotról a családtagok körében, amikor a beteg problémásan viselkedik, vagy le kell mondaniuk saját tevékenységeik egy részéről az ápolás javára.

Az itt tárgyalt kutatások összefoglalásaként kijelenthető, hogy a mindennapi családi életben fellelhető fluktuáció kapcsolatban van a hangulattal és a jólléttel. A napi stresszorokra adott visszatérő érzelmi válaszok kapcsolhatják össze idővel a nehéz családi körülményeket a rossz mentális egészséggel. Ugyanez az érzelmi válasz a stressz-válasz biológiai folyamatát is aktiválja. Az allosztatikus terhelés modellje szerint ezek a rendszeresen ismétlődő „hit”-ek megakadályozzák a stressz-válaszért felelős rendszert a hatásos reakcióban.

3. Stressz-válasz rendszer

A hipotalamusz-agyalapi mirigy-mellékvese tengely kulcsfontosságú a stressz-válasz szempontjából, ami az allosztatikus terheléshez kapcsolódik. A kortizol nevű hormon az, ami az ébredés órájában magas kiindulási ponttól a délutánig meredeken csökkenve termelődik. Az allosztatikus terhelésről úgy tartják, hogy az eltompult, laposabb napi kortizol-görbéért és a kevésbé hatékony stresszválaszért felelős. A hipotalamusz-agyalapi mirigy-mellékvese tengely és a kortizoltermelés zavarát összefüggésbe hozták több negatív egészségügyi végkifejlettel, beleértve gyulladásos kórképeket, immunalulműködést, magas vérnyomást, szív- és érrendszeri panaszokat, kognitív deficitet, személyiségzavarokat és pszichológiai zavarodottságot, ezzel igazolva a distressz és a fizikai betegségek kapcsolatát.

A szociális és érzelmi tapasztalatok meglátszanak a reggeli kortizolszintben. Ez a megállapítás konzisztens azokkal az eredményekkel, amik azt hozták, hogy a rosszabb házasság a laposabb kortizol-görbével, a házassággal való elégedettség pedig a meredek kortizol-görbével van kapcsolatban. Keresztmetszeti kutatások azonban arról számolnak be, hogy a családdal kapcsolatos tapasztalatok nem korlátozódnak csupán az élettársakra. Az édesapák körében akkor találtak meredekebb kortizolgörbét, amikor kevesebb affilációs tevékenységben vettek részt. Az édesanyák esetében ez pont akkor történt, amikor több interakcióban vettek részt. Ezen felül a háztáji munkával töltött idő és a kortizolkiválasztás mértéke között is kapcsolatot találtak.

Már az, ha egy családban vannak gyerekek, az is növeli a napi kortizolszintet. Ez valószínűleg a megnövekedett felelősségnek és a több teendőnek tulajdonítható. Ezzel együtt a megnövekedett háztáji munka is hozzájárul a kortizolszint-növekedéshez, hiszen dolgozó nők és férfiak között a házimunkával töltött idő magyarázta a különbséget.

4. Lazítás a munkától

Biztosan nem az otthon az a hely, ahol a felnőttek a stressz legnagyobb részének ki vannak téve. A krónikus munkahelyi stressz úgy tűnik, hogy nagyban emeli az egészségügyi gondok, krónikus elhízás, magas vérnyomás, metabolikus szindróma és az addikciók rizikóját.

Egy kisgyermekes dolgozó anyákat vizsgáló kutatás kimutatta, hogy minél rugalmatlanabb a munkahely és nagyobb a nyomás, annál valószínűbben fordulnak elő depresszív tünetek 18 hónappal később. A családi élet bizonyos karakterisztikái akár protektív tényezőként is hathatnak az emberekre.

Napi naplózásos kutatások bizonyítékot találtak arra, hogy az emberek „hazaviszik” mind a pozitív, mind a negatív hangulati állapotukat a munkahelyükről. Egy kutatásban, amiben 166 párt figyeltek meg 42 napon keresztül, kapcsolatot találtak az önbevallásos munkahelyi feszültség szintje, valamint a férjjel való kapcsolatban észlelt feszültség között, de a feleséggel kapcsolatban nem. Olyan kapcsolatokban, ahol mindkét fél dolgozik, több jelét találták a hazavitt stressznek. Ezekben a kapcsolatokban türelmetlenebbek, agresszívebbek és kritikusabbak voltak egymással a felek. Ugyanezek a tendenciák voltak megfigyelhetőek a szülő-gyerek kapcsolatokban is. Mind az apák, mind az anyák szigorúbbak voltak a gyerekeikkel, és több veszekedésről is számoltak be.

Azonban a rossz hangulat továbbgördítése nem volt mindenkinél megfigyelhető. Egy másik kutatásban úgy tűnt, hogy ez a jelenség attól függ, hogy hogyan reagálnak a dolgozó szülők egy stresszel teli napra a munkahelyükön. Csak azokban a családokban emelkedett a stresszes munkanapok után a konfliktusok száma a családban, ahol már eleve magasabb szinten volt a családon belüli feszültség szintje. Azok az apák és anyák, akik olyan családba mentek haza, ahol alacsonyabb volt a feszültség, nem mutatták a hazavitt negatív érzelmek jeleit. Ezeket az eredményeket tovább finomította egy CELF kutatás, ami azt az eredményt hozta, hogy csak azok a szülők vezetik le a munkahelyi feszültséget a családon, akik magas értéket érnek el a vonás neuroticizmus skálán.

Összefoglalásképpen, vannak olyan emberek, vagy körülmények, amiknél a munkahelyi stressz továbbgyűrűzik a családi életre, ami több agresszivitásban és magasabb kortizolszintben mutatkozik meg. Ezt kiegészítő tanulmányok azt mutatják, hogy a családi környezetben töltött különféle elfoglaltságok elősegítik a stresszel teli napok utáni regenerációt.

5. Jegyes hatás

Eddig olyan kutatások lettek összevetve, amik a családon belüli szocio-emocionális tapasztalások hangulatra és egészségre gyakorolt pozitív és negatív hatását részletezték. Ezek alapján az otthon inkább az a hely, ahová az ember visszahúzódhat feltöltődni a stresszes mindennapokból. A „jegyes hatás” alatt a szerzők azt értik, ahogyan az ember társa kihat a viselkedésére, érzelmeire és fiziológiai állapotára.

A következőkben tárgyalt kutatás arra enged következtetni, hogy a párok emocionális és fiziológiai állapotai igazodnak, szinkronizálódnak egymással.

6. Koreguláció

Bár a koreguláció jelenségére a kutatók már több példát is találtak, mint például az együtt élő hölgyek menstruációs ciklusának szinkronizációja, vagy az újszülöttek evés, alvás és homeosztatikus ciklusainak egymáshoz igazodása, felnőttek mindennapi élet során kialakult fiziológiai koregulációját még alig vizsgálták.

Azonban a házassági problémákat kutatóknak sikerült laboratóriumi körülmények között modellezni a jelenséget. Egyik kulcsfontosságú eredményük az úgynevezett „negatív hatás reciprocitás” volt, ami kimondja, hogy azok a párok, akik reaktívabbak egymásra konfliktus idején, nehezebben jutnak túl azokon.

Több másik kutatásban mind a könnyű, mind a nehéz időkben összefüggött a párok rövidtávú hangulata, de csak abban az esetben, ha fizikailag többet voltak együtt. Ezt a hatást később szülő-gyermek kapcsolatokban is beigazolták.

A metaanalízis írói egy korábbi kutatásban egy háztartásban élők kortizolszintjét és rövidtávú hangulatát vetették össze. Azt találták, hogy ha a pár egyik fele lehangolt lesz, valamint magasabb lesz a kortizolszintje, akkor pár nappal később párja is követi ezt a tendenciát. Ez alapján azt feltételezik, hogy a párok képesek egymás hangulati, mentális és fiziológiai állapotát befolyásolni, és így a boldogabb párok valószínűleg jobban tudják egymás hangulatingadozásait kezelni, míg a boldogtalanabbak sokkal reaktívabbak egymás rossz érzéseire.

7. Az élettárs viselkedése és a munkahelyi események

Ahhoz, hogy a párok hatással legyenek egymás belső fiziológiai állapotára, kell lennie egy útnak, amin belső állapotaikat megosztják a másikkal. A támogató viselkedés is összefügg a hangulati ingadozással. Azt találták, hogy az emocionális támogatásra tett kísérletek akkor a leghasznosabbak, amikor a fogadó fél nincs azok tudatában.

Egy másik kutatásban azt találták, hogy akkor a javult az emberek hangulata, amikor partnereik jobban bevonódtak az ő személyes napi céljaik megvalósításába.

A cikk íróinak korábbi két megfigyeléséből kiderült, hogy azoknak a férfiaknak volt alacsonyabb a kortizolszintje, akiknek a feleségei kevesebb pozitív érzelmet mutattak és kevésbé váltak szociálisan aktívak, valamint az is, hogy a napvégi kortizolszint nem csak az egyén napi teendőitől függ, hanem a partneréitől is. Az előbbi kutatások alapján, az ember kortizolszintjére és hangulatára épp úgy hatással vannak a napi történések és a az otthoni teendők, mint a partneré. Ezt egy izraeli kutatás is alátámasztotta, ami azt találta, hogy a partner stresszesebb napja a párkapcsolattal való elégedettség esetén hat negatívan a családi hangulatra, azonban rosszabb párkapcsolat esetén nem rontja tovább a helyzetet. Ez a hatás megmutatkozni látszik a stresszel kapcsolatos fiziológiai mutatókban is.

Következtetések

A cikkben bemutatott kutatás, hogy a családi élet hullámhegyei és -völgyei – a stresszorok fluktuációja, az elvárások, a szociális és emocionális tapasztalatok  – hogyan tükröződnek vissza a rövidtávú hangulatban és a biológiai stresszválaszban.

A család lehet az a hely, ahol az ember megpihenhet a mindennapi stressz után, de lehet az a hely is ahol „túlcsordul”. Az eredmények azt mutatják, hogy a házasságban élők napi hangulatingadozásai nem csak az őt érő stressz és partnere viselkedésének függvénye, hanem még a partnert érő stresszel is összefügg. A cikk szerzői remélik, hogy egyre több kutató mozdul majd ki a laboratóriumi körülmények közül, mert a természetes környezetben végzett vizsgálatok adnak igazán jó képet a családi élet körülményeinek kapcsolatáról a kortizolkiválasztással és a stresszel kapcsolatos biológiai mutatókkal.

Direkt és keresztmetszeti kutatásokat javasolnak a rövid- és hosszútávú hatások vizsgálatához.

A férfiak étkezési zavarainak  kialakulását és fennmaradását előrejelző tényezők

Dakanalis, A., Pla-Sanjuanelo, J., Caslini, M., Volpato, C., Riva, G., Clerici, M., & Carrà, G. (2016). Predicting onset and maintenance of men's eating disorders. International Journal of Clinical and Health Psychology, 16(3), 247-255.

Készítette: Tóth Regina

1. Absztrakt

Háttér/Célkítűzések: Étkezési zavarok fiatal felnőtt férfiak körében történő megjelenése fontos, ám kevéssé kutatott terület. A közelmúltbeli bizonyítékok szerint az egyetemi oktatásban résztvevő férfiak étkezési zavarainak legkiemelkedőbb tünetei gyakoriak és viszonylag stabilan fennállóak ebben az életszakaszban, ám csak keveset tudunk arról, hogy milyen tényezők járulnak hozzá a diagnosztizálható étkezési zavarok kialakulásához és fennmaradáshoz.

Módszer: Étkezéssel és mentális egészséggel foglalkozó, folyamatban lévő longitudinális kutatásból származó adatok felhasználásával (N=2,507) vizsgálták a releváns faktorokat az étkezési zavarok (DSM-5) kialakulásában és fennmaradásában.  

Eredmények: A testtel való elégedetlenség, diétázás, öntárgyiasítás, ideális megjelenés internalizálása és negatív affektivitás mind előrejelzője volt az étkezési zavarok kialakulásának és fennmaradásának. Az öntárgyiasítás járult hozzá leginkább az étkezési zavarok kialakulásához és fennmaradásához.

Konklúzió: A kutatás eredményei hasonló pszichoszociális fókuszpontokat emelnek ki a megelőzési és kezelési részről. A jelenlegi megelőzési és kezelési módszerek javítás is megvitatásra kerül.

2. Elméleti bevezető és a jelen tanulmány célja

A DSM-5 által feltűntetett evészavarokról, mint például: anorexia nervosa (AN), bulimiai nervosa (BN) és falásroham zavar (BED) elmondható, hogy többek között súlyos funkcionális károsodást és érzelmi szorongást eredményeznek. Az evés zavarok területe súlyossága ellenére kevéssé kutatott, különösen a kialakulás tipikus éveiben lévő fiatal férfiak körében akik egyetemi oktatásban vesznek részt. Korábbi kutatások szerint férfiak körében 18-20 év az általános kezdeti időszaka az étkezési zavaroknak, valamint azt is kimutatták, hogy az egyetemen történő viselkedés változás egyik kiváltó oka lehet az evészavarok kialakulásának.

A táplálkozási kórtan kétpályás modellje kulcsfontosságú keretet jelent az étkezési zavarok kialakulásának és fennmaradásának értelmezésében. A modell szerint a testtel való elégedetlenség, amely az ideális megjelenés internalizálásából származik, egészségtelen diétázási szokásokat közvetít. Másrészről az a tévhit is, miszerint ha adott ideig korlátozza a személy az étkezését az lehetővé teszi a mértéktelen evést „binge-eating” súlygyarapodás nélkül. A nyugati kultúrákban nagy jelentőséget tulajdonítanak a külső megjelenésnek, így a testtel való elégedetlenség hozzájárulhat a negatív affektivitáshoz (szorongás, szomorúság, szégyenérzet). A egyetemi korú nők körében végzett kutatás szignifikáns asszociációt mutatott  a megnövekedett testtel való elégedetlenség, negatív affektivitás, diétázás, ideális megjelenés internalizálása és az étkezési zavarok kialakulása között.

A fiatal felnőtt férfiak körében végzett longitudinális kutatások azt mutatták, hogy a testtel való elégedetlenség és későbbi testzsír csökkentésére és izomzat kiemelésére irányuló diétázási kísérlet előrevetíti a mértéktelen evést majd az utána következő kompenzációs viselkedés megjelenését. A megvizsgált kutatások szerint a fiatal felnőtt férfiak csak egy részénél alakul ki diagnosztizált étkezési zavar, mégis ennek a populációnak jelentős része mutat magas értéket a testtel való elégedetlenség, negatív affektivitás, diétázás és külső megjelenés idealizálás faktorokból. Az említett faktorok prediktor jellegűek lehetnek más pszichopatológiai állapotok megjelenésében. Ezért kiemelt fontosságú, hogy azonosítani tudják azokat tényezőket, amelyek különbséget tesznek azon férfiak között akiknél végső soron kialakulnak evészavarok és azok között akiknél nem. Az új faktorok azonosítása elősegítheti a prevenció hatékonyságát és a terápia eredményességét.

Az öntárgyiasítás, azaz a személy saját testének egy külső megfigyelő perspektívájából való szemlélése kiemelt fókusza a kutatásnak, hiszen ez a fajta megfigyelési mód azt promótálja, hogy a személy magát inkább külső megjelenése, mint belső tulajdonságai alapján értékelje. Az öntárgyiasítás szintje erősen befolyásolja az evészavar súlyosságát valamint az alkalmazott terápia sikerességét.

A kutatásban felhasznált adatokat egy folyamatban lévő étkezéssel és mentális egészséggel kapcsolatos longitudinális kutatásból származnak. Jelen kutatás célja az öntárgyiasítás és négy másik faktor (testtel való elégedetlenség, külső megjelenés idealizálása, diétázás, negatív affektivitás) befolyásának vizsgálata a férfiak körében kialakuló étkezési zavarok kialakulásának és fennmaradásának előrejelzésében.

3. Módszer

3.1. Résztvevők:

2010-ben az egyik legnagyobb észak olasz egyetem összes elsőéves férfi diákjával (N=3,303) emailen keresztül felvették a kapcsolatot és egy önkéntes, online kutatás kitöltésére invitálták őket, majd 2014-ben utolsó egyetemi évükben is ezt tették. Az első kérdőív kitöltésekor (N=2689) az átlagos kitöltő 18.5 éves, testtömegindexe 23,48 kg/m² , heteroszexuális és középosztálybeli. A második kérdőívet 2507 személy töltötte ki.

3.2. Eszközök

Étkezési zavarok: Olasz Eating Disorder Diagnostic Scale (EDDS) 22 tételes kérdőív, amely alapján a kitöltőkről eldöntötték a DSM-5 szempontjait figyelembe véve, hogy étkezési zavarban szenvednek vagy sem. Olasz Eating Disorder Examination (EDE) 17.0D-t standard interjúként használták a kérdőívek kitöltését követő szóbeli interjúk során, ahol a kérdőív diagnosztikai erejének érzékenységét vizsgálták a kutatás eset-kontroll felépítésből adódóan. Lehetséges Faktorok: Az olasz Objectified Body Consciousness Scale (OBCS) 8 tételes testmegfigyelési alskálát használták, hogy megfigyeljék az emberek milyen mértékben kísérik figyelemmel és gondolnak saját testükre egy külső személy nézőpontjából (öntárgyiasítás). Az olasz 10 tételes férfi testi elégedetlenség skálát alkalmazták a testtel való elégedetlenség mérésére. A 9 tételes általános internalizálás alskálát emelték ki az olasz szociokulturális attitűdök a külső megjelenésről kérdőívből az ideális megjelenés internalizálásának mérésére. Negatív affektus faktor mérésére a 10 tételes negatív affektus alskálát emelték ki az olasz pozitív és negatív affektus kérdőívből. Ezen kívül a diétázásról szóló 10 tételes, étkezés korlátozása alskálát emelték ki az olasz-holland étkezési szokások kérdőívből.

3.3. Eljárás

Emailes megkeresés által egy online kérdőív csomagot kaptak a kitöltők, ahol egyetemi kódjuk utolsó öt számjegye  alapján azonosították az ismételt kitöltés kiküszöbölésére. Az első vagy második online kérdőívet követő két hónapban azok a férfiak akik EDDS kérdőívben adott  válaszaik alapján megfeleltek a DSM-5 evészavar kritériumainak a kutatók egy személyes interjúra invitálták, amelyet kizárólag egy legalább 10 év tapasztalattal rendelkező klinikus folytathatott. A kérdőív kitöltőit illesztett kontrol csoporttal hasonlították össze.

Az adatok elemzéséhez SPSS és SAS 9.3 programot használtak.

  

 4. Eredmények

 Leíró statisztikai eredmények alapján az első kérdőív kitöltőinek 4% (N=101) felelt meg a DSM-5 étkezési zavar diagnózisának, a második kérdőív kitöltőinél ez 3.3% (n=83), amelyek közül 40 fő reprezentálja a kezdődő, 43 fő pedig a fennmaradt étkezési zavart a négy éves utánkövetés alapján. Lehetséges faktorok MANOVA vizsgálata szignifikáns különbségeket mutatott ki. A „kialakulás” csoport (nem volt étkezési zavar első kérdőív időpontjában, de a másodiknál igen) magasabb értékeket mutatott az összes lehetséges faktornál, mint az „étkezési zavar nélküli” csoport (egyik kérdőív időpontjában sem volt érkezési zavaruk). Hasonlóan a „fenntartó” csoport (étkezési zavar mindkét kérdőív időpontjában) általánosan magasabb értékeket mutatott, mint a „megszűnési” csoport (étkezési zavar az első kérdőív időpontjában, de a második időpontjánál már nem).

Az első időpontban étkezési zavarral nem rendelkező személyek, akik magas értékeket mutattak a testtel való elégedetlenség, diétázás, öntárgyiasítás, ideális megjelenés internalizálása és negatív affektivitás terén, szignifikánsan nagyobb eséllyel kerültek a második kérdőívnél a „kialakulás” csoportba. Hasonló eredményeket mutattak ki a „fenntartó” csoport esetében is, tehát akik magas értéket mutattak a fent említett faktorokban az első kérdőív során, szignifikánsan nagyobb eséllyel kerültek a „fenntartó” csoportba a négy évvel később felvett kérdőívben. Azoknál a személyeknél is szignifikáns eredményeket mutattak ki, akik diagnózisát megerősítették a kérdőívet követő klinikai interjúk során. Legerősebb magyarázó erővel rendelkező prediktor változó a kialakulásban (R² =0.41) és fenntartásban (R²=0.40) is az öntárgyiasítás.

5. Diszkusszió, kitekintés

Jelen tanulmány a releváns faktorokat vizsgálta a férfiak körében történő étkezési zavarok kialakulásának és fenntartásának előrejelzésében 4 éves utánkövetéssel. Az első interjú idejében a testtel való elégedetlenség, diétázás, öntárgyiasítás, ideális megjelenés internalizálása és negatív affektivitás faktorokban megnövekedett szintet mutató személyek valamint a két kérdőív kitöltése között időben megemelkedett értékek szignifikánsan előrevetítik az étkezési zavar kialakulását. A kutatásban megvizsgált faktorok között a férfiak öntárgyiasítás tendenciája volt a legerősebb prediktor az étkezési zavar kialakulásában és fennmaradásában.

A testtel való elégedetlenség, diétázás, ideális megjelenés internalizálása és negatív affektivitás faktorok kérdésében kapott adatok az előző, nőkkel végzett kutatásokkal összhangot mutatnak, amely alapján kijelenthető, hogy robosztus és nem gender specifikus faktorokról van szó. Az öntárgyiasítás kulcsfontosságú szerepet játszhat a többi faktor kialakulásában és elmélyülésében is, ezért is kiemelkedőek jelen kutatás eredményei. Étkezési zavarok kutatói szerint azok, a diagnózissal rendelkező páciensek akik továbbra is „egy harmadik személy nézőpontjából” figyelik a testüket elérhetetlenek. Ennek fényében a jövőbeli kutatásoknak tisztázniuk és pontosítaniuk kell az intervenciós törekvéseket az öntárgyiasítás kérdéskörében. További leíró statisztikai adatok szerint a kérdőívek előtt, étkezési zavar tüneteivel rendelkező személyek közül senki nem kapott kezelést, amely rávilágít arra, hogy a kutatásban kapott eredmények az étkezési zavarok természetes folyamatait és faktorait mutatják be.

Bár a kutatás longitudinális felépítéssel rendelkezett és számos faktort kontrollált, még így is előfordulhat, hogy más, nem mért faktorok is közrejátszanak a kapott eredményekben. Az online kutatásban a kérdőívet kitöltők önbeszámolóit vizsgálták, amely csak szubjektív adatokat biztosít. A kutatás erőssége a longitudinális design, mégis a két kérdőív kitöltése közötti időszakban nem tudták megfigyelni az étkezési zavar lehetséges fluktuációit és változásait.

A fent említett limitációk ellenére a kutatás eredményei a férfiak étkezési zavarainak előrejelzésében, mind kialakulásában, mind fennmaradásában kiemelt potenciálisan hasznos elemeket prevenció és kezelés tekintetében is. A korábbi és jelen kutatások által is bizonyítottan nagy jelentőséggel bíró öntárgyiasítás faktor, kognitív disszonancia prevenciós programok fókuszába kerülhet az étkezési zavarok csökkentése érdekében.

Az  indulati és depresszív rumináció egyedi hatásai a pszichopatológiás étkezési  zavarokra és az impulzivitás, mint moderátorváltozó szerepe

Wang, S. B., & Borders, A. (2018). The unique effects of angry and depressive rumination on eating-disorder psychopathology and the mediating role of impulsivity. Eating behaviors, 29, 41-47.

Készítettes: Szily Dorottya

Absztrakt:

A negatív érzelmek és a maladaptív érzelemszabályozás összefüggésben áll az étkezési zavarokkal, továbbá a depresszív rumináció is befolyásolhatja ezen zavarok kezdetének, fennmaradásának és súlyosságának tényezőit. Noha a düh és az étkezési zavarok között is erős kapcsolat áll fenn, az indulati rumináció és az evészavarok kapcsolatában fennálló mechanizmus még feltáratlan terület. Jelen kutatás célja a vonásszintű depresszív és az indulati rumináció étkezési zavarokra való befolyásoló hatásának vizsgálata, továbbá annak feltárása volt, hogy a negatív kitörések (a negatív eseményekre adott hirtelen impulzív válaszok) hogyan hatnak ezekre a kapcsolatokra. A kutatás két tanulmány keretében végzett keresztmetszeti és utánkövetéses (5 hónapig tartó) vizsgálatot egy egészséges, egyetemista hallgatókból álló (119 fős) és egy evészavarral diagnosztizált(85 fős) mintán. A résztvevők mindegyike a vizsgált dimenziókkal (indulatos és depresszív rumináció, evészavar, negatív kitörések) kapcsolatos kérdőíveket töltöttki.A kutatás eredményeképp megállapították, hogy az indulati rumináció közvetett módon, a negatív kitörések által hat az étkezési zavarokra, mind a klinikai, mind a normál populációban. A depresszív rumináció evészavarokra történő befolyásoló hatása ugyanakkor csak részben, az első keresztmetszeti vizsgálatban teljesült, melyből aza következtetés vonható le, hogy a depresszív rumináció és az étkezési zavarok között kimutatható kapcsolat a depresszív és az indulati rumináció komponensei között való átfedések eredménye. Mindezek következtében  azok az intervenciók, melyek az indulati rumináció és a negatív kitörések kezelését célozzák,pozitívanhathatnak az étkezési zavarok prevenciójára, kezelésére sőt akár a zavar diagnózisa és súlyossága tekintetében is.

Bevezetés

Az evészavarok érzelemszabályozási modellje szerint a zavart evési viselkedés tulajdonképpen érzelemszabályozási funkciót elégít ki azon személyek számára, akiknek nincsenek kielégítő megküzdési stratégiáik a negatív események által kiváltott érzelmek kezelésére. Mindezek következtében a patológiás evészavarokban a negatív affektusok alapvető szerepet játszanak. Az utóbbi időben került a szakemberek figyelmének fókuszába, a rumináció- azaz a negatív események indukálta negatív,perszeveratívkogníciós stílus-, mint a negatív hangulati állapotra adott maladaptív megküzdési mód. A kutatók a személyekben megjelenő repetitív gondolatok típusa alapján kétfajta ruminációs stílust, a depresszív és az indulati ruminációt fedezték fel, melyek különböző pszichopatológiákkal hozhatók összefüggésbe. Jelen tanulmány a depresszív és az indulati rumináció egyedi hatásainak feltárására törekszik, azaz hogy megvizsgálja ezen tényezők potenciális mediátor szerepét a patológiás evészavarokan mind a  klinikai és az egészséges populációban.

A depresszív rumináció konzisztens implikálja az evészavarok kialakulását és fennmaradását, továbbá predikciós hatással bír a falásrohamok és  a purgáló viselkedés megjelenésének tekintetében az egyetemi hallgatók és a serdülő korosztály esetében is. A depresszív ruminatív stílus inkább jellemző az anorexia vagy bulimia nervosa-ban szenvedőkre, mint az egészséges személyekre, továbbá erős összefüggést mutat az evészavarok különböző típusainak ( anorexia, bulimia, binge-eating és elhízás) súlyosságára nézve is. Ezzel szemben a kutatások hiányossága végett, szinte semmilyen szakirodalmi adat nem szolgál az indulati rumináció és az evészavarok közti lehetséges összefüggések megállapítására. Ez a kognitív stílus olyan viselkedésmódokkal áll kapcsolatban, mint az emocionálisdiszregulácó, az impulzivitás a kockázatos viselkedések. Annak ellenére a haraggal való megküzdés és az evészavarok pszichopatológiája közt fennálló kapcsolat jól megalapozott szakirodalmi háttérrel rendelkezik, mindössze két tanulmány vizsgálta az indulati rumináció és az evészavarok összefüggéseit, melyekben a bulimia és a borderline személyiségzavar ás az említett ruminációs stílus között találtak együttjárást. Mindezek fényében látható, hogy a két kognitív stílus egyedi hatásainak mechanizmusa még feltáratlan terület.

Továbbá keveset tudunk a rumináció és az evészavarok kapcsolata mögött meghúzódó mechanizmusokról is, melyek között szerepe lehet például az olyan impulzív tényezőknek, mint a negatív kitörések (a negatív eseményekre adott impulzív, hirtelen válaszok). A negatív kitörések szoros összefüggésben állnak a már említett két kognitív stílussal és predikciós erővel bírnak a zavart étkezési magatartás kialakulásának tekintetében a serdülő és a fiatal felnőtt korosztályt illetően. Ennek következtében feltételezhető, hogy a negatív kitörések mediálják a depresszív és indulati rumináció és az étkezési zavarok kapcsolatát. Az alábbi tanulmányok az indulati és depresszív rumináció és az étkezési zavarok pszichoptatológiájában fennálló egyedi összefüggéseket igyekszik feltárni egy klinikai és egy nem klinikai minta segítségével- Az első tanulmány (Study 1) egy egyetemista hallgatókból álló mintán végzett utánkövetéses vizsgálat eredményeit mutatja be. A második tanulmány (Study 2)egy különböző evészavarokkal rendelkező, kezelést még kereső klinikai mintán végzett keresztmetszeti kutatás eredményeit prezentálja.

Study1 : Módszer

A kutatásban 126 egyetemistahallgató vett részt, akik a kitöltésért a tesztfelvétel mindkét időpontjában pszichológia tárgyból kurzuskreditet, vagy pénzjutalmat kaptak. A hallgatók egy internetes felületen töltötték ki a kérdőíveket a kutatás kezdetén, majd 5 hónappal később. A részvevők összetétele a származásuk tekintetében (fehér, hispán, indiai, fekete, ázsiai, indiai-amerikai) változatos volt.

Mérőeszközök:

Indulati rumináció

            A 19 tételes Ruminációs Kérdőív (Anger RuminationScale ) az indulatot keltő szituációk nyomán megjelenő szándéktalan, repetitív gondolatok mérésére szolgál. A kitöltő minél nagyobb összpontszámot ér el (tételenként 1 és 4 közötti pontszámot kapat) annál jellemzőbb rá az indulatos kognitív stílus.

Negatív kitörtések

            A negatívkitörések skála egy alskálája az UPPS Impulzív Viselkedések skálának mely az érzelem-alapú, hirtelen reakciókat hivatott mérni. Az UUPS skála segítségével jól mérhetők a borderline személyiségzavar, az alkohol abúzus, a szerencsejáték addikció és az egészéges kontrollfunkciók különbözőségei.

Patológiás Evészavarok

            A 28 tételes Étkezési Zavar Felmérő kérdőív a patológiás rendellenes evészavarokat méri. A kitöltő minél magasabb átlagpontszámot ér el, annál inkább jellemző rá valamilyen diszfunkcionális evési magatartás, tehát valamilyen patológiás evészavar.

Adatelemzés

A kutatók az előzetes adatelemzést az MPlus 7-es verziójának missing-at-random és maximum Likelihood próbáinak segítségével végezték. Ezt követően a patológiás evészavarok változójának segítségével alkottak egy teljes hatás és egy mediátorhatás modellt a többi változóra. Majd ezt megismételték 5 hónnappal később, a második mérést követően is.

A leíró statisztikák és a korrelációs adatelemzés segítségével megállapítható hogy a nők több patológiás étkezési magatartásról számoltak be amint a férfiak. Továbbá a magasabb indulati és depresszív rumináció a negatív kitörések magasabb szintjével járt együtt, a negatív kitörések pedig a zavart evési magatartásokkal járt együtt.

A keresztmetszeti vizsgálat eredményei:        A teljes hatás vizsgálatára alkotott modell illesztése során kapott eredmények azt mutatták, hogy míg az indulati rumináció nem, addig a depresszív rumináció szignifikáns kapcsolatban áll az étkezési zavarokkal. A mediátorhatások kimutatására alkotott modell illesztése során azt találták, hogy a depresszív és indulati rumináció is predikciós hatással bír a negatív kitöréseket tekintve, és  a negatív kitörések szignifikáns mértékben képesek bejósolni az patológiás étkezési zavarokat.

A longitudinális vizsgálat eredményei:A két időpontban felvett tesztek eredményeit összevetve megállapítható, hogy az első időpontban felvett evészavar mértéke erősen korrelál a dimenzión 5 hónappal később mért értékekkel. Az első mérés során kapott eredményekkel szemben, a második mérés esetén nem találtak szignifikáns kapcsolatot az indulati és depresszív rumináció és az evészavarok között. Továbbá a negatív kitörések mértékét is csak az indulati rumináció jósolta be megbízhatóan, a depresszív nem. A negatív kitörések ez esetben is szignifikáns kapcsolatot mutattak az evészavarokkal, míg azokat közvetlenül sem a depresszív, sem az indulati rumináció  nem tudta bejósolni.

Az első vizsgálat összegzése

A nem klinikai mintán végzett vizsgálat kimutatta, hogy az indulati és a depresszív rumináció különböző, egyedi hatásokkal bír a patológiás evészavarokra nézve. A keresztmetszeti vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a depresszív rumináció egyrészt erőteljes, közvetlen hatással van az evészavarokra és közvetett módon, a negatív kitörések által is képes befolyásolni azokat. Ezzel szemben az indulati rumináció csak a negatív kitöréseken keresztül képes a patológia befolyásolására. Ezek a  hatások a longitudinális vizsgálatban már nem mutatkoztak szignifikáns mértékben, így arra következtethetünk, hogy az indulatot keltő, negatív események indukálta ruminatív gondolatokra adott hirtelen válaszok azok, melyek a patológiás evészavarok folyamatában befolyásoló hatással bírnak.

Study 2

A második kutatásban részvevő 85, főként anorexia, továbbá bulimia nervosaval és egyéb evészavarral diagnosztizált személy volt, akik vagy bentfekvő vagy részben kórházi ellátásban lévő betegei voltak a Northeastern-i egészségügyi központnak. A minta etnikum tekintetében az első tanulmányéhoz hasonlóan nagyon változatos volt. Az egyszeri, online felületen történő tesztfelvételt a kórház egy csendes termében bonyolították le.

A leíró statisztikák és korrelációs elemzések kimutatták, hogy az életkor nem állt összefüggésen egy vizsgált változóval sem, illetve hogy a nők több depresszív  ruminációról számoltak be mint a férfiak. Az első vizsgálatban kapott eredményekhez hasonlóan a depresszív és indulati rumináció a negatív kitörések és a patológiás evészavarok magasabb szintjével járt együtt, és aa negatív kitörések mértéke erős korrelációt mutatott az evészavarokkal. A klinikai mintán végzett vizsgálat során nem találtak egyedi hatást sem a depresszív, sem az indulati rumináció esetén az evészavarokra nézve, valamint a két független változó között erős együttjárás mutatkozott. Az első tanulmánytól eltérően ez esetben az indulati, és nem a depresszív rumináció jósolta be  szignifikánsan a negatív kitörések mértékét, ugyanakkor a negatív kitörések evészavarokra való közvetlen hatása itt is kifejezett maradt. Az eredményekből megállapítható hogy az egyik vizsgáltkognitív stílus sem bírt közvetlen hatással az evészavarokra nézve.

A második vizsgálat összegzése

A második vizsgálat a depresszív és indulati rumináció evészavarokra való egyedi hatásait kutatta étkezési zavarral diagnosztizált, klinikai populációban. Az első kutatáshoz hasonlóan az eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az indulati rumináció közvetetten, a negatív kitöréseken keresztül képes hatni a patológiás étkezési zavarokra. Meglepő módon ugyanakkor egyik vizsgált ruminatív kognitív stílus esetén sem talált egyedi hatást a vizsgált patológiára nézve.

Összegzés

Jelen két tanulmány célja a depresszív rumináció, az indulati rumináció, a negatív kitörések és a patológiás evészavarok kapcsolatának feltárása volt egy egészséges (Study 1) és egy klinikai (Study 2) mintán. Mindkét kutatás jelentős mértékű, negatív kitörések által közvetített hatást talált az indulati rumináció és az étkezési zavarok között. Az első tanulmány a longitudinális vizsgálat által bemutatta a hatás perzisztenciáját, a második kutatás pedig megerősítette az eredményeket a klinikai populáción is. Habár korrelációs elemzésekből ok-okozati összefüggéseket nem vonhatunk le, jelen tanulmányok alapján feltételezhető, hogy a harag indukálta negatív ruminációs válasz megnöveli áll a negatív érzelmekre adott impulzív, hirtelen válaszokra való tendenciát, amely befolyással lehet az evészavarok patológiájára. Ez az első olyan kutatás, amely általánosságban  vizsgálja az indulati rumináció evészavarokra való hatását, továbbákontrollként szolgálhat a depresszív rumináció hatásait illetően.

Ugyanakkor habár konzisztens, támogató eredményeket találtak az indulati rumináció étkezési zavarokra való hatását illetően, az ilyen jellegű hatást a depresszív rumináció esetén nem sikerült kimutatni, így a továbbiakban érdemes lenne a depresszív rumináció evészavarokra való egyedi hatását felülvizsgálni. Kevéssé egyértelmű a káét ruminatív kognitív stílus közvetett, negatív kitöréseken keresztül ható kapcsolata az evészavarokkal. Míg az első, keresztmetszeti kutatás szignifikáns összefügést mutatott a depresszív rumináció közvetett, negatív kitöréseken keresztüli hatásával kapcsolatban, ez a longitudinális vizsgálat és a második tanulmány esetén eltűnt. Az indulati rumináció közvetett hatását illetően a szignifikancia mindhárom esetnem megmaradt. Feltételezhető, hogy azok a  klinikaiszempontból evészavarral diagnosztizált személyek, akikre magasan jellemzőek a negatív, repetitív gondolatok kevésbé élik meg impulzív módon az eseményéket, semmint amilyen mértékben indulati ruminációval jellemzhetőek.A Válaszstílus elmélet a negatív gondolatokat, mint a depresszív rumináció egy mechanizmusát emeli ki, mellyel a negatív, önkritikát megfogalmazó gondolatok gyakorisága szoros kapcsolatba áll. Ezáltal a magas önkritika és perfekcionalizmus megmagyarázhatják a depresszív rumináció és az evészavarok mechanizmusában fennálló hiányokat. Továbbá limitációként említhető még a minták heterogenitása az életkor és a klinikai minta esetén a betegség fajtájának függvényében.

A limitációk ellenére jelent tanulmányok kiemelt jelentőségűek a rumináció és az evészavarok kapcsolatának feltárásában, továbbá kiemelik az indulati rumináció és a negatív kitörések szerepét azemlített kórképek esetében. Az említett tényezők kezelésére specializált intervenciók pozitív hatással bírhatnak az evészavarok kialakulásában és fenntartásában jelen lévő tényezőkre