2014. június 12., csütörtök

Kevesebbet vagy lassabban inni: az  alkoholfogyasztásra és az alkoholfogyasztást kontrolláló stratégiák használatára  vonatkozó  instrukciók hatásai

Dawn, E., Sugarman, M. S., & Carey, C. B. (2009). Drink less or drink slower: The effects of instruction on alcohol consumption and drinking control strategy use. Psychology of Addictive Behaviors, 23(4), 577-585.

Készítette: Sipos Aliz Gyöngyi

A főiskolai hallgatók nagymértékű alkoholfogyasztása súlyos kockázatot rejt magában. A számukra létrehozott, hatékony intervenciós programok egyesítik magukban a tájékoztatást, a normatív visszajelzést és az értékek tisztázását a kockázatos alkoholfogyasztói magatartás mérsékléséhez szükséges módszerek tanításával. Az ilyen módszerek tanításán alapuló programok közül sok kínál stratégiákból, tippekből álló összeállításokat, hogy segítsen a diákoknak mérsékelni az alkoholfogyasztásukat. Az ilyen javaslatok megegyeznek azon megfigyelésekkel, hogy a főiskolai hallgatók az alkoholfogyasztási helyzetekben különféle stratégiákat alkalmaznak, hogy csökkentsék a fogyasztásukat és/vagy az ezzel kapcsolatos kockázatokat.
Az ivás kontroll stratégiák és az alkoholfogyasztás közötti kapcsolat
Az alkoholfogyasztási stratégiák használatának elterjedtségét vizsgáló tanulmányok mérőskálái különböző eredményeket mutattak ki, melynek egyik lehetséges oka az lehet, hogy a mértékeket jelölő számok és a hozzájuk tartozó stratégiák minden tanulmányban eltéréseket mutattak.
A korábbi szakirodalmak a stratégiák használata és az alkoholfogyasztás közötti kapcsolat természetének változékonyságára mutatnak rá. Két tanulmány kimutatta, hogy a stratégiák használata negatív kapcsolatban áll az alkoholfogyasztással, más tanulmányok azonban nem-lineáris kapcsolatot találtak a kettő között. Különösen, amikor a főiskolás hallgatókat az alapján csoportosították, hogy mennyi alkoholt fogyasztanak; kiderült, hogy a mérsékelt fogyasztók használták a stratégiákat a leggyakrabban, míg az absztinensek és a sokat ivók ritkábban folyamodtak e technikákhoz. Amikor az alapján csoportosították a hallgatókat, hogy milyen gyakran használják e stratégiákat, azon diákok mutatták a legnagyobb mértékű alkoholfogyasztást, akik csak közepes szinten használták az alkoholfogyasztási stratégiákat, összevetve azokkal a diákokkal, akik csak ritkán vagy épp ellenkezőleg, gyakran alkalmazták őket.
Jelen kutatás azt támasztja alá, hogy az ivás közben alkalmazott stratégiák nem minden esetben eredményeznek alacsonyabb szintű alkoholfogyasztást.
A kutatás célja
Jelen tanulmány prospektív kísérleti elrendezést alkalmazott, hogy meghatározza a stratégiák használata és az alkoholfogyasztás között fennálló kapcsolatot. Kétféle instrukciót adtak a vizsgálati személyeknek: (a) az alkoholfogyasztás redukálására és (b) a stratégiák használatának növelésére vonatkozó utasításokat. Annak meghatározása volt a cél, hogy a diákok hasonló vagy eltérő stratégiákat alkalmaznak-e akkor, amikor az a feladatuk, hogy csökkentsék az alkoholfogyasztásukat, és amikor csak a stratégiák alkalmazásának mértékét kell növelniük. Ezen felül jelen tanulmány vizsgálta a két kísérleti csoport alkoholfogyasztása közötti különbségeket, különösen arra fókuszálva, hogy a stratégiák alkalmazásának növelése az alkoholfogyasztás csökkenését idézi-e elő. Lehetséges, hogy azon hallgatók, akiket arra kértek, hogy növeljék a stratégiák használatának mértékét, olyan stratégiákat alkalmaznak, melyeket könnyű végrehajtani ivás közben is, de ezek a stratégiák nem feltétlenül eredményesek az alkoholfogyasztás csökkentésében. Jelen tanulmány lehetővé teszi annak kutatását, hogy a stratégiák alkalmazásának növelése általánosságban talán mégsem vezet az alkoholfogyasztás csökkenéséhez.
Az ehhez kapcsolódó szakirodalomból hiányzik annak kutatása, hogy a stratégiák használata milyen hatást gyakorol a véralkoholszintre. A stratégiák egy része a véralkoholszint alacsonyan tartására irányul (pl. két ital közötti szünet; lassú fogyasztás; étkezés alkoholfogyasztás előtt), tehát a stratégiák alkalmazása talán hatékonyabb az elért, alacsonyabb véralkoholszint megtartásában, mint az elfogyasztott alkohol mennyiségének csökkentésében.  E tanulmány a stratégiahasználatnak mind az átlagos, mind a magas véralkoholszintre kifejtett hatását vizsgálja.
Azt feltételezték, hogy mindazoknál a hallgatóknál, akik azt az instrukciót kapták, hogy növeljék stratégiahasználatukat, mind pedig azoknál, akiket arra utasítottak, hogy csökkentsék az alkoholfogyasztásukat, a kontrollcsoporthoz viszonyítva az elfogyasztott alkohol mennyiségének, valamint az átlag és a legmagasabb véralkoholszint nagyobb mértékű csökkenését fogják tapasztalni a kezdeti időpont és az azt követő utóvizsgálat viszonylatában. Emellett azt is feltételezték, hogy mindkét kísérleti csoport a stratégiák alkalmazásának gyakoriságában jelentősebb emelkedést fog mutatni az utóvizsgálatkor a kezdeti időponthoz képest, mint a kontrollcsoport.
Módszerek
Jelen kutatás randomizált prospektív elrendezést használt, két kísérleti körülménnyel (önellenőrzés és az alkoholfogyasztás csökkentése, valamint önellenőrzés és a stratégiahasználat növelése), illetve egy kontroll körülménnyel (csak önellenőrzés). A résztvevők egy retrospektív értékelést töltöttek ki a kísérlet kezdetekor, valamint két héttel a kísérlet kezdete után. A kísérlet kezdete és vége között eltelt két hét alatt a résztvevők folyamatosan ellenőrizték az alkoholfogyasztásukat és a stratégiahasználatukat.
Résztvevők
A kísérletben 177, 18 éves vagy annál idősebb főiskolás hallgató vett részt. A résztvevők egy véletlenszerűen összeállított táblázat alapján kerültek a következő csoportokba: 60 fő az alkoholfogyasztást csökkentő, 61 a stratégiahasználatot növelő, 56 pedig az önellenőrző (kontroll) csoportba.
Mérési módszerek
Alkoholfogyasztás
A résztvevők a Timeline Follow-Back (TLFB; (Sobell & Sobell, 1992) interjús módszer csoportban való használatával rekonstruálták az elmúlt két hétben való alkoholfogyasztásukat. A TLFB egy naptár alapú értékelés, amelyben a résztvevők a hét minden napjához feljegyzik: (a) az elfogyasztott alkoholmennyiséget (standard mennyiségben) és (b) azt az időegységet, amit ivással töltöttek. Ezen adatok segítségével a vizsgálatvezetők kiszámíthatták az egy héten fogyasztott alkohol átlagos mennyiségét, valamint az átlagos véralkoholszintet.
A résztvevők emellett válaszoltak még olyan kérdésekre, melyek arra a napra vonatkoztak, amikor a legtöbb alkoholt fogyasztották az elmúlt két hét során (mennyit ittak, megközelítőleg mennyi időt töltöttek ivással aznap). Ezen adatok arra szolgáltak, hogy kiszámíthassák a legmagasabb véralkoholszintet az elmúlt két héten belül.
Stratégiahasználat
A résztvevők kitöltöttek egy Stratégiai Kérdőívet. Ez a 21 tételből álló kérdőív a stratégiahasználatnak az elmúlt két hétre vonatkozó gyakoriságát mérte fel és három alskálát különböztet meg: a szelektív elkerülést (pl. italok visszautasítása; röviditalok kerülése; alfa = .80), az ivás közbeni stratégiákat (pl. lassan inni; étkezni ivás előtt és közben; alfa = .82), valamint az egyéb alternatívákat (pl. olyan tevékenységeket végezni, programokban részt venni, ahol nem fogyasztanak alkoholt; alfa = .76).
Napló (napi feljegyzések)
A napló 14 oldalt tartalmazott; minden napra egy-egy oldalt a kéthetes önellenőrző időszakra. A résztvevő minden nap feljegyezte az általa elfogyasztott alkohol mennyiségét (megadott standard mértékekben), továbbá minden oldalon talált egy listát, ami a Stratégiai Kérdőíven szereplő 21 stratégiát sorolta fel. Ezek közül minden nap meg kellett jelölnie, hogy az adott napon mely stratégiákat alkalmazta (amennyiben alkalmazta), tekintet nélkül arra, hogy fogyasztott-e alkoholt vagy sem.
A vizsgálat menete
A résztvevők egy maximum 10 fős csoportgyűlésen vettek részt a vizsgálat kezdetén, ahol kitöltették velük a TLFB-t, a Stratégiai Kérdőívet, valamint az elmúlt két hétre vonatkozó maximum alkoholfogyasztásukra vonatkozó kérdéseket is feltettek. Az alkalmasnak bizonyuló résztvevők véletlenszerűen kerültek be a három csoport egyikébe: az alkoholfogyasztást csökkentő (AR), a stratégiahasználatot növelő (SI) csoportba, vagy az önmonitorozó (SM) kontrollcsoportba. Ezután a résztvevők meghallgattak egy általános tájékoztatást az önellenőrzésre vonatkozó instrukciókkal, és megkapták a napló formanyomtatványát. A két kísérleti csoport kiegészítő instrukciókat kapott a randomizált helyzetének megfelelően. Az AR csoport speciális utasítása így hangzott: „Arra kérjük Önöket, hogy az elkövetkezendő két hétben próbálják meg az Önök által elfogyasztott alkohol mennyiségét 50%-kal csökkenteni. 50%-os csökkentés alatt azt értjük, hogy az Önök által egy alkalommal általában elfogyasztott italok mennyiségét a felére csökkentik a következő két hétben.” Az SI csoport speciális utasítása a következő volt: „Arra kérjük Önöket, hogy az elkövetkezendő két hétben próbálják meg az itt listázott stratégiák használatát 50%-kal növelni. 50%-os növelés alatt azt értjük, hogy az általában használt stratégiák számát 50%-kal emeljék meg. Ez jelentheti bizonyos stratégiák gyakoribb használatát és/vagy olyan kiegészítő, új stratégiák alkalmazását, amiket eddig nem használtak.”
Az SM kontrollcsoport tagjai nem kaptak semmilyen instrukciót sem egyik, sem másik viselkedés növelésére vagy csökkentésére.
A szakirodalomban eddig még nem volt példa arra, hogy megbecsüljék, hozzávetőlegesen mennyire kellene a használt stratégiák számát növelni, hogy az egyenértékű legyen az alkoholfogyasztás 50%-os csökkentésével. Ezért a stratégiahasználat 50%-kal történő emelésére vonatkozó instrukciót arra alapozták, hogy a résztvevők számára világos célt jelöljenek ki, és aminek az eredménye közvetlenül mérhető lehet a kísérlet kezdetéhez képest.
Az utóvizsgálat során a kísérlet kezdetétől számított két hetet követően az összes résztvevő visszatért és kitöltötte a TLFB-t, a Stratégiai Kérdőívet, valamint válaszolt az elmúlt két hét maximum alkoholfogyasztására irányuló kérdésekre.
Eredmények és megvitatás
Az AR csoport résztvevői két hét erejéig csökkentették az alkoholfogyasztásukat, míg az SI csoport alanyai nem ittak kevesebbet. Az SI csoport résztvevői e két hétre növelték az ivási stratégiák használatát, míg az AR csoport tagjai szintén emelték néhány stratégia használatát, de nem az összesét. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az ivási stratégiák használatának növelése nem feltétlenül eredményez csökkentett alkoholfogyasztást. Továbbá az is kiderül, hogy a stratégiák közül nem mind egyenértékű az alkoholfogyasztással való kapcsolatuk tekintetében; tehát, ha a cél az alkoholfogyasztás redukálása, fontos lehet az ajánlott stratégia típusa.
            A kutatás célja az volt, hogy feltérképezzék, mely stratégiák azok, melyeket a diákok akkor használnak, amikor ténylegesen, aktívan csökkenteni akarják alkoholfogyasztásukat, továbbá, hogy vizsgálják a stratégiahasználat növelésére irányuló nem specifikus instrukcióknak az alkoholfogyasztásra kifejtett hatását. Azon feltevés, hogy a két kísérleti csoport alkoholfogyasztása a kéthetes kutatást követő kontrollvizsgálaton szignifikáns csökkenést fog mutatni, csak részben igazolódott. Az AR csoport háromból két, ivással kapcsolatos mérésen (heti átlagos italfogyasztás; legmagasabb véralkoholszint) szignifikáns csökkenést mutatott. Tehát a diákok a fogyasztás egyetlen típusát nem redukálták (pl. hétköznap nem inni, hétvégén viszont sokat). Habár a csoportok az átlagos véralkoholszintjük tekintetében nem különböztek, az eredmények azt mutatják, hogy az AR csoport tagjai ugyan redukálták a kemény, durva ivászatokat, azonban az átlagos véralkoholszintjük csak alig csökkent.
A feltevésekkel ellentétben az SI csoport a három közül egyik, alkoholfogyasztással kapcsolatos mérésben sem mutatott változást. Az ivás csökkentésére, a stratégiahasználat növelésére vonatkozó instrukciók hatására sem csökkent az alkoholfogyasztás, habár az adatok értelmében általában jól viszonyultak a kísérleti utasításokhoz és betartották azokat. Sőt, az SI csoport mindhárom Stratégiai alskálán növekedést mutatott. Tehát az alkoholfogyasztás csökkenésének hiánya nem tulajdonítható annak, hogy nem fokozták a stratégiahasználatot. Az a következtetés vonható le, hogy az ivást kontrolláló stratégiák használata az alkoholfogyasztás csökkentésére vonatkozó eltökélt szándék nélkül önmagában nem elegendő.
Meg kell jegyezni, hogy az önellenőrzést gyakorló csoport igazolta a szelektív reakcióképességet, miszerint azon résztvevőknél, akik azt az utasítást kapták, hogy figyeljék meg az alkoholfogyasztásukat és a stratégiahasználatukat a két hét során, megemelkedett a lerészegedés mértéke és csökkent az ivás közbeni stratégiák alkalmazása. Az alkoholfogyasztó magatartás önmegfigyelésével kapcsolatos reakciókészséget vizsgáló korábbi kutatások változó eredményeket mutatnak; jelen kutatás felfedezése, hogy az alkoholfogyasztásra és stratégiahasználatra irányuló önellenőrzés a fogyasztás mértékének növekedését eredményezi, cáfolja az önellenőrzés kockázatcsökkentő szerepét. A tény, hogy ugyanez az önellenőrző eljárás egy elkülönült hatással is bír, ami bizonyos ivást kontrolláló stratégiák elnyomására irányul, azt sugallja, hogy az önmegfigyelés hatása összességében nem erősíti fel, nem segíti egyik instrukciós eljárást sem.
Az ivás csökkentésére irányuló instrukciók érdekes szelekciós hatást fejtettek ki a stratégiahasználatra. Az AR csoport résztvevői arról számoltak be, hogy több Szelektív Elkerülő stratégiát alkalmaztak (pl. inkább nem inni röviditalt; visszautasítani az italokat). A helyzetek szelektív elkerülése, ami általában a keményebb, erősebb ivással hozható összefüggésbe, megegyezik a magas véralkoholszint és az átlagos italfogyasztásban megfigyelt csökkenéssel, és arra enged következtetni, hogy talán a stratégiák ezen altípusának alkalmazása lehet a leginkább hatékony az alkoholfogyasztás csökkentésének elősegítésében. Lehetséges, hogy az AR csoport tagjai a cél elérésére (azaz az alkoholfogyasztás csökkentésére) összpontosították figyelmüket, ami módosította a stratégiaválasztásukat. Mindazonáltal a Szelektív Elkerülés stratégiáiban bekövetkezett változások nem mutattak szignifikáns kapcsolatot az AR csoport alkoholfogyasztásában végbemenő változásokkal. Tehát az ezt követő kutatások feladata, hogy tovább vizsgálják a szelektív elkerülés stratégiáinak az alkoholfogyasztás csökkentésére gyakorolt hatását.
A kutatás korlátai
Korlátozó tényezőnek számít az, hogy az utóvizsgálatra a kutatás kezdetét követő második hét elteltével került sor, s e két hét talán nem biztosított elegendő időt arra, hogy ténylegesen ki lehessen mutatni a stratégiahasználatban végbement változásokat vagy az instrukcióknak és az önellenőrzésnek a stratégiahasználatra és a tipikus alkoholfogyasztási mintázatokra kifejtett hatását. Egy olyan kutatás, amelyben az utóvizsgálat a kutatás kezdetéhez képest később történik, biztosíthatja ezen kapcsolatok további vizsgálatát.
Egy másik korlátozó tényező az önértékelő beszámoló, ami befolyásolhatja az adatok hitelességét, mivel a magas véralkoholszint befolyásolhatja az elfogyasztott italok számára vonatkozó emlékeket.
Korlátot jelenthet továbbá az is, hogy a kutatás csak egy kis csoportra terjedt ki, mely főként fehér, elsőéves, alkoholt fogyasztó lányokból állt, így az eredmények nem általánosíthatók a főiskolás diákok ennél heterogénebb rétegére.
Végül pedig azt is fontos kiemelni, hogy a kutatásban résztvevő alanyok kiválasztása nem korlátozódott olyan személyekre, akik saját elhatározásukból akarták csökkenteni alkoholfogyasztásukat. Lehetséges, hogy az olyan résztvevők jelenléte, akik ténylegesen érdekeltek az alkoholfogyasztásuk csökkentésében, megnövelné az alkoholfogyasztás csökkentésére és/vagy a stratégiahasználat növelésére vonatkozó instrukciók hatását.
Konklúzió

Ez a kutatás kiegészíti az eddig csak keresztmetszeti vizsgálatokkal megközelített stratégiahasználatot kísérleti módszerek alkalmazásával annak érdekében, hogy ok-okozati viszonyt tudjon felállítani. Összességében az elért eredmények azt mutatják, hogy a stratégiák nem egyenértékűek az alkoholfogyasztásra gyakorolt hatásuk szempontjából. Amikor a hallgatók azt az utasítást kapták, hogy redukálják az alkoholfogyasztásukat, teljesítették azt és ezzel együtt növelték az elkerülő stratégiáikat. Amikor azt az instrukciót kapták, hogy fokozzák a stratégiahasználatukat, szintén teljesítették, de nem csökkentették az alkoholbevitelüket. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy az alkoholfogyasztás csökkentésének és a Szelektív Elkerülő stratégiáknak a kombinációja hatásosabb lehet abban, hogy növeljék a stratégiahasználatot. Ezek az eredmények hatással lehetnek arra, hogy a jövőben hogyan használják ezeket a stratégiákat mint intervenciós eszközöket. Az AR csoport vizsgálatából származó eredmények arra engednek következtetni, hogy az ivást kontrolláló stratégiáknak egy jóval szelektáltabb előírása jobban garantálná a stratégiahasználatot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése