Hosszú  távú követéses vizsgálat funkcionális alhasi fájdalomtól, illetve  irritábilis bélszindrómától szenvedő gyerekek esetében: Bélrendszerre irányuló hipnoterápia vs. szokásos eljárás

Vlieger, A. M. et al. (2012). Long Term Follow-up of Gut-Directed Hypnotherapy vs. Standard Care in Children With Functional Abdominal Pain or Irritable Bowel Syndrome. The American Journal of Gastroenterology 107. 627-631.

Összefoglalót készítette: Apostol Klaudia

A funkcionális alhasi fájdalom (FAP) és az irritábilis bélszindróma (IBS) gyakori probléma a gyerekgyógyászat területén, tüneteik magában foglalják a székletürítési szokások megváltozását, gyakori székrekedés, hasmenés, vagy a kettő váltakozó jelenléteképpen, emellett IBS esetében vezető tünet az egyes béltraktusok gyulladása is. Ezen állapotok prevelanciája 19% körüli, a megbetegedések vagy a gyermek 4-6 éves kora között, vagy fiatal felnőttkorban jelentkeznek. Mind a két betegség esetén az életminőség jelentős károsodásáról számolnak be a tanulmányok, emellett rizikó tényezőként hat az iskolakerülés, a depresszív tünetek megjelenése, és a szociális izoláció kapcsán a betegség jelenléte. A közepes tünetekkel járó betegségek idővel enyhülhetnek a gyakori orvosi kontroll hatására, de számos tanulmány szerint az esetek nagyobb hányadában a probléma a fiatal felnőtt, és a felnőtt korban is jelentkezik. Ezen betegségek kezelése a kognitív-viselkedéses terápia egy elérhető kezelési mód, abban az esetben, ha a gyógyszeres kezelés nem hatásos. Viszont a szülők gyakran visszautasítják ezt a lehetőséget, mivel nem ismerik el gyermekük betegségének pszichoszociális eredetét, viszont a hipnózissal kapcsolatban nincsenek fenntartásaik, mivel az orvosok által ez inkább fiziológiás reakciót kihangsúlyozó szempontból mutatják be: a hipnózis segítségével a bélmozgások befolyásolása érhető el az orvosok szerint. Emiatt a szerzők 2002 és 2005 között egy randomizált kontroll vizsgálatban vizsgálták a bélre irányuló hipnoterápiás beavatkozás hatásosságát a szupportív terápiával megtámogatott, szokásos, gyógyszeres beavatkozással szemben. A szerzők korábbi tanulmányában 52 gyerek vett részt, akik régóta fennálló IBS-től vagy FAP-tól szenvedtek, a kutatásban egy egyéves utánkövetéses vizsgálat eredményeit hasonlították össze a kiinduláskor mért értékekkel. Az akkori vizsgálatban a hipnoterápiát kapott csoport 85%-a esetében sikeresnek tekintették a terápiát, míg a szokásos terápia esetében ez csak 25% volt.

A szerzők jelen vizsgálatában a korábbi kísérletük, azaz a hipnoterápia hosszú távú hatásait (több mint négy év a terápiás beavatkozás után) vizsgálták ugyanazon a mintán. A kutatásban a tünetjavulást, a gyógyszerhasználatot, az elmúlt évben jellemző munka vagy iskolakerülés gyakoriságát, orvos látogatások illetve az életminőséget vizsgálták mind a két csoport esetében. Ennek érdekében a korábbi kutatás résztvevőivel újra felvették a kapcsolatot, és arra kérték őket, hogy egy kérdőívcsomagot töltsenek ki, illetve egy héten keresztül vezessenek egy alhasi fájdalom naplót. Emellett, mivel a kapcsolat a nem-bélrendszeri szomatikus panaszok és a szomatikus panaszok kapcsolata ismert, ezért egy rövidebb kérdőívben az alvással kapcsolatos, krónikus fájdalommal kapcsolatos illetve a krónikus fáradtsággal kapcsolatos panaszok intenzitását is mérték; ez a kérdőív a Childrens’ Somatization Inventory-n alapult, de abból a következő területekre vonatkozó kérdéséket kihagyták: hányinger, székrekedés, hasmenés, hasi fájdalom, hányás és puffadás. Minden 16 évnél fiatalabb gyerek a TNO-AZL Childrens’ Quality of Life (TACQOL) nevű kérdőívet töltötte ki, az idősebb kitöltők pedig ennek a kérdőívnek a fiatal felnőttekre adaptál változatát kapták meg (TAAQOL). Ezek a kérdőívek az egészséggel kapcsolatos életminőséget mérik, oly módon, hogy az egészséggel kapcsolat életminőséget, mint az aktuális egészségi állapot és az ehhez kapcsolódó érzelmi viszonyulást ragadják meg. A korábban említett alhasi fájdalom napló úgy működött, hogy a vizsgálati személyeknek naponta fel kellett jegyezniük az aznapi észlelt fájdalmuk intenzitását és gyakoriságát. A napló alapján minden személy esetében egy fájdalom intenzitás pontszámot számítottak a 7 nap összegeként (PIS). Hasonlóképpen e fájdalom gyakoriságán alapulva is egy-egy összpontszám jellemzett minden a kutatásban résztvevő gyerekeket (PFS). Ezek a mérőeszközök tehát a két vizsgálati csoportban, a hipnoterápiás intervencióban résztvevő (HT), illetve a szupportívan megtámogatott szokásos kezelést (SMT) kapó gyerekek csoportjaiban egyaránt kiküldésre kerültek. Klinikai javulásnak azt tekintették a kutatók, ha az alapvonalon mért és a jelenlegi érték között a PIS és a PFS értékek 80%-os csökkenését értették, szignifikáns állapotjavulásnak azt vették, ha a csökkenés mértéke 30 és 80% között volt, 30% alatt az intervenciót sikertelennek vették.

Az 5 éves utánkövetéses vizsgálat két vizsgálatai csoportok átlagértékeit (HT, SMT) két mintás t-próbákkal, illetve chi négyzet próbákkal hasonlították össze. A különböző változók közötti potenciális kovariáns vizsgálatot logisztikus regresszióval számolták.

A hipnózis feltételben szereplő gyerekek közül mindenki beleegyezett a második vizsgálatban való részvételbe, míg a hagyományos kezelésben résztvevők közül 2 gyereket nem lehetett megtalálni a második kutatás alkalmával, és egy gyerek pedig visszautasította a részvételt. Így a mintában 27-en a HT, és 22-en a SMT feltételben vettek részt. A két csoport között nem volt szignifikáns eltérés a demográfiai kérdőív és az alapkutatásban mért első (azaz a kezelést megelőző) PIS és PFS értékeik között. A jelenlegi vizsgálat eredményeiben szintén jelentkezett a terápia pozitív hatása, mind a PSI és a PSF értékek szignifikánsan alacsonyabbnak bizonyultak összehasonlítva az első méréssel, illetve a csoportok között is szignifikáns különbség jelentkezett: a HT feltételben résztvevő gyerekek átlagpontszáma mind a PIS, mind a PFS esetében szignifikánsan alacsonyabbak voltak a SMT feltételben részt vett gyerekek átlagpontszámaitól.

A SMT feltételben résztvevő gyerekek körében 40%-ban észleltek szignifikáns javulást, 20%-ban klinikai javulást, illetve 40%-ban nem történt változás a beteg állapotában. A HT feltételben részvevő gyerekek esetében 68%-uk észlelt szignifikáns javulást, 20%-uk észlelt klinikai javulást és csak 12%-uk állapota maradt változatlan a kezelést követően. A kapott diagnózis, a nem és a kor nem befolyásolta ezeket az eredményeket.

A nem gasztrointesztinális tünetek tekintetében is szignifikánsan különbözött a két csoport átlaga: a HT csoport átlaga 15,2+-12,7pont, míg a SMT csoport átlaga 22,8+-11,8 pont volt. A többi mért változó tekintetében nem jelentkeztek eltérések a két csoport között.

Elmondható tehát, hogy a hipnoterápiának a kezelés után 5 évvel is kimutatható, pozitív hatása van az általános kezeléssel szemben. A hipnózist taglaló kutatási eredményekben egy kisebb visszaesést lehet detektálni az idő múlásával, de még így is szignifikáns különbség jelentkezik a legelső adatfelvételkor mért eredményekhez képest. Hasonló mintázatot mutattak ki más kutatások is az IBS-es felnőttek esetében. Ennek egyik oka a panaszok, tüntetek fluktuáló jellege lehet, illetve abból is következhet, hogy a kutatásunkban nem kontrolláltuk azt, hogy a HT csoportba tartozó gyereket, a HT alatt elsajátított önszuggesztív technikákat alkalmazzák-e, vagy sem.

A szerzők jelen kutatásukban kimutatták azt is, hogy a HT csökkenti a nem gasztrointesztinális tünetek megjelenésének valószínűségét is. Ennek elméleti szinten három magyarázata létezik:

1.      agykutatások igazolják, hogy az agyi fájdalom-feldolgozó központ működését befolyásolja az amygdala illetve a anterior cigularis cortex nagyobb működése, amit a hipnotikus szuggesztiók befolyásolnak (bár direkt hatást a hipnózis és a fájdalom-feldolgozó központ működése között még nem mutattak ki),

2.      az IBS-es betegek diszfunkcionális kogniciókkal jellemezhetőek, mint például katasztrofizáló gondolkodás és fokozott, túlzott testfókusz, ezért a betegségek kezelése nagy mértékben attól függ, hogy ezeket a negatív kogniciókat milyen mértékben tudja az orvos csökkenteni, erre kutatások szerint az egyik hatásos módszer a hipnózis,

3.      a stresscsökkentés, és az ehhez köthető HPA-tengely működés változása az IBS-es betegeknél egy hatásos módszer a tünetek csökkentéséhez, a hipnózis ezt a hatást is facilitálni tudja.

Jelenlegi tudásunk szerint nem volt korábban olyan kutatás, amiben a hipnózis hosszú távú eredményességét vizsgálták volna a korábban még gyermek, de azóta felnőtté váló betegek esetében.

A kutatás korlátai közé a szerzők három dolgot sorolnak:

1.      kicsi mintanagyság – általánosíthatóság megkérdőjeleződik (bár a szerzők megjegyzése szerint az ő mintanagyságuk a többi kurrens kutatásban a legmagasabb mintaszámmal dolgozott),

2.      a hipnoterápiát csak egy terapeuta végezte el az összes esetben – megkérdőjelezik az általánosíthatóságot, további kutatások kivitelezését javasolják a szerzők,

3.      nem IBS-specifikus életminőség kérdőívet használtak – a szerzők szerint ilyen kérdőív alkalmazásával valószínűleg szignifikáns eredmények jelentkeztek volna az életminőséggel kapcsolatosan is.

Összességében elmondható, hogy a hipnoterápia hatása a beavatkozás után 5 évvel is statisztikailag és klinikailag és szignifikáns javulást okoz IBS-es és FAP-os gyerekek, fiatal felnőttek esetében a szupportívan megtámogatott általános kezeléssel szemben, így azt egy valid terápiás intervenciónak tekinthetjük, aminek integrálása az általános kezelési tervbe indokolt.