A hipnabilitás hatásai a dohányzásról való  leszokásra irányuló hipnoterápia sikerességére

Perry, C. & Mullen, G. (1975). The effects of hypnotic susceptibility on reducing smoking behavior treated by an hypnotic technique. Journal of Clinical Psychology, 31(3), 498-505.

Készítette: Vőneki Ádám

Összefoglaló

Jelen kutatás célja, hogy empirikus adatokat szerezzen és bizonyítsa, hogy a hipnabilitás mennyiben járul hozzá a terápiás hatékonysághoz. Az első hipnoterápiás ülésen a hipnabilitást mértük fel, majd a második ülésen Speigel önhipnózis technikáját tanulták meg a dohányzásról leszokni vágyó kísérlei személyek. A 3 hónapos program végén az 54 kísérleti személyből 7 vált teljesen absztinenssé (13%), 31% pedig csökentette a dohányzás mértékét 50%-os, vagy nagyobb arányban. A 7 teljesen absztinenssé váló kísérleti személy közül 1 magasan hipnabilis, 1 alacsony mértékben hipnabilis és 5 közepes mértékben, ami azonos az átlag populációban található aránnyal. Viszont szignifikánsan többen csökkentették 50%-os, vagy nagyobb mértékben a cigaretta fogyasztásukat, akik magasan hipnabilisek, mint akik alacsony mértékben.

Bevezetés

Sok kísérleti bizonyíték támasztja alá, hogy a hipnotikus fogékonyság egy stabil vonás, ahol a vizsgálati személyek 10-15%-a magasan fogékony, egy másik 10-15% alacsony mértékben fogékony, a maradék pedig mérsékelten fogékony (Hilgard, 1965). Azt várhatnánk, hogy a magas hipnotikus fogékonyságú személyeknél alkalmazott hipnózis terápiás hatása a viselkedésváltozásukra nézve nagyobb, mint a másik két csoportnál. Ezzel szemben viszont a klinikusok és a kutatók jelentős része ennek az ellenkezőjét vallja. Freud (1970) megfigyelte, hogy a hipnotikus mélység nincs minden esetben arányban a hipnózis sikerével, sokszor ért el sikereket felszínes hipnózisban, de az is megtörtént, hogy nagyon mély transzban nem sikerült eredményt elérnie. Ebben a kérdésben Freuddal hasonló véleményen van Weitzenhoffer (1953) is. Lazarus (1973) szerint a hipnózis sikere terápiában inkább azzal függ össze, hogy a páciensnek milyen attitűdjei vannak a hipnózissal kapcsolataban, és hogy mennyire szeretne hipnózisba kerülni, mintsem azzal, hogy valaki mennyire hipnábilis. Hasonlóképpen Sheehan és Orne (1968) is elutasítja azt a nézetet, hogy a hipnabilitás a sikeres hipnoterápia fő összetevője lenne, sokkal inkább gondolják, hogy az orvos-beteg kapcsolatnak lehet oki szerepe ebben.

Mindezen klinikai tapasztalatok és benyomások ellenére, mindezidáig nincs határozott tudományos bizonyíték ebben a témában. Jelen kutatás a hipnabilitás szerepét vizsgálja a terápiás hatékonysággal kapcsolatban, dohányzó személyeknél. Minden bizonyíték a témában csupán klinikai benyomásokon alapszik, és nincsenek empirikus adatok ennek alátámasztására, viszont ebben a kutatásban a hipnabilitás objektív mérésével lesz a terápiás hatékonyság összevetve. Ezt megelőző kutatások ellentmondásos eredményeket kaptak a leszokás sikerességének mértékével kapcsolatban. Számos tanulmány 60-100%-os leszokási rátát talált (Crasilneck & Hall, 1968; Erickson, 1964), míg más tanulmányok 20-40% közöttit (Miller, 1965; Moses, 1964). Ezek a különbségek letrejöhettek úgy, hogy mennyi ideig foglalkoztak a kliensekkel a hipnózis során, valamint, hogy a hipnoterápiás programban milyen mértékben alkalmaztak kiegészítő pszichoterápiás intervenciókat. Ezenkívül szerepet játszhatott az is, hogy a kezelés végrehajtója orvos vagy pszichológus, a kliens észlelése a saját szerepét illetően (beteg vs. kísérleti személy), valamint a motiváció a dohányzás abbahagyásával kapcsolatban (jelenlegi rossz egészségi állapot vs. aggodalom a jövőbeli egészségi állapottal kapcsolatban).

Módszerek

A kísérletre felhívó hirdetéseket a Sir George Williams Egyetemre és a McGill Egyetemre helyezték ki, és a kezdetekkor 54 személy jelentkezett. 38 k.sz. (24 férfi, 14 nő) csinálta végig a kutatást,  életkori átlaguk 27,2 (19 és 47 év közöttiek), 2-től 25 éve dohányoznak (átlagosan 10,1 év), leszokási kísérleteik száma 1 és 4 közötti (átlag 2) és naponta 10-45 szál cigarettát szívnak (átlag 24,6).

A hipnabilitás értékelése: A hipnabilitás értékelése a London-Fuhrer elrendezésben történt, ami azt jelenti, hogy az első alkalom után minden kísérleti személyt megdícsérnek, hogy nagyon jól szerepelt, azokat is, akik nem voltak hipnabilisek, azért, hogy a saját magukról alkotott negatív vélemény ki legyen küszöbölve, mint a hipnoterápia ellen ható tényező. Ennek során a DRP (Diagnostic Rating Procedure) (Orne & O’Connell, 1966) skálát használták a hipnotikus fogékonyság mértékének mérésére. Ez egy 5 fokú skála ( 1 = nincs válasz, 2 = ideomotoros válasz, 3 = feladat végrehajtása szubjektív bevonódással, 4 = hallucináció, 5 = amnézia, és poszthipnotikus válasz). Minden fokozatot pozitív és negatív jelzéssel is el lehet látni, hogy még pontosabb eredmény jöjjön ki, így összesen 14 fokú skálát kapunk. Minden személynél szekvenciálisan megyünk végig a feladatokon, és ahol elakad, ott húzzuk meg a DRP-n elért pontszámát, a fennmaradó időt pedig olyan pszeudo-hipnotikus feladatokkal töltjük ki, hogy minden k.sz. ugyanannyi időt töltsön hipnózisban.

Hipnózisban történő dohányzás-leszoktatás technika: A hipnabilitás mérés utáni első terápiás ülésen a Speigel (1970) által leírt ön-hipnózis technikát sajátították el. Ennél a k.sz.-ek a kéz levitációt gyakorolják, és amikor elérik azt a szintet, hogy az arcuk magasságába emelkedik, akkor ez egy jelzés lesz számukra, hogy transz állapotba kerültek. Ebben az állapotban 3 lényeges pontra történő koncentrációval történik a dohányzásról való leszokás: 1.) a dohányzás méreg a testnek 2.) egy személy nem élhet a teste nélkül, 3.) amilyen mértékben egy személy élni akar, olyan szinten kell tisztelnie a testét és védelmeznie.

Pénzbeli letét: Minden kísérleti személynek 20 dollárt kell fizetni a kezelés kezdetén, melyet visszakap, ha 3 hónapig használják a kísérletben tanultakat. Ez a lemorzsolódás ellen nagyon hatékony módszernek bizonyult.

A Baseline meghatározása a dohányzással kapcsolatban: A kísérleti személyeknek egy dohányzási kérdőívet kell kitölteni, hogy mennyi cigarettát szívnak, majd a két ülés közötti időszakban szintén fel kell jegyezniük, hogy mennyit cigarettáznak.

Utánkövetés: A k.sz.-ek 3 hónapig hetente küldenek levelet a kutatóknak arról, hogy mennyit cigarettáznak naponta, és hogy naponta hányszor használják a tanult ön-hipnózist. A 12. hét végén a kísérlet vezető interjúban győzödik meg a dohányzási szokásokról.

A sikeresség kritériuma: Az sikeresség egyik kritériuma a teljes leszokás a dohányzásról, a másik pedig 50%, vagy nagyobb mértékű csökkenés a cigaretta fogyasztásban.

Eredmények

A harmadik hónap végén (a kísérlet közben az 54 k.sz.-ből 16 kiesett (29,62%)) 7 k.sz. volt teljesen absztinens (12,96%), 10 k.sz. csökkentette a dohányzási szokását legalább 50%-os mértékben (18,50%) és a többi k.sz.-nél  nem volt változás (38,88%). A 38 k.sz.-nél, akik befejezték a kutatást szignifikáns csökkenés volt a cigaretta fogyasztásban a 12. hét végén a dohányzási kérdőívben szereplő fogyasztással összehasonlítva (t = 9,19; p < 0.001; 47,1%-os csökkenés) és a két ülés között fogyasztott cigaretta számához képest is (t = 4,24; p < 0,001; 37,4%-os csökkenés). Szignifikáns különbség mutatkozott a dohányzási kérdőívben szereplő fogyasztási szint átlagában, és a két ülés közötti fogyasztás átlagában és mivel ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az első hipnoterápiás ülés után a  k.sz.-ek igyekeztek csökkenteni a fogyasztott cigaretta mennyiségét, a dohányzási kérdőívben mért értéket fogjuk baseline-ként elfogadni.

Hipnabilitás és leszokási siker: A hipnabilitást a DRP-ből kapott 14 fokú ordinális skálán mérjük. A hipnabilitás (r = 0,32; p < 0,05) mértékben korrelál a dohányzási kérdőívhez tartozó leszokási százalékkal. A 7 teljesen absztinenssé váló k.sz. közül 1 alacsony hipnabilitású volt, 1 magasan hipnabilis, 5 pedig közepesen. A 16 k.sz.-ből, akik a kutatás közben kihullottak 2 volt magasan hipnabilis, 3 volt alacsony hipnabilitású és 11 közepes. Ennek a 16 k.sz.-nek a hipnabilitása nem különbözik szignifikánsan a 38 k.sz.-től, akik végigcsinálták a programot (Z = 1,05; p > 0.05). A megoszlása a hipnabilitásnak a teljesen absztinenssé válók és a programot abbahagyók között nagyon hasonló az átlag populációban  előfordulú arányhoz képest, és ez azt jelenti, hogy a hipnabilitás nincs kapcsolatban a terápiás hatékonyság sikerével. Kapcsolatot lehetett találni a hipnabilitással, amikor a 15 leghipnabilisebb és a 15 legkevésbé hipnabilis k.sz.-eket vizsgálták az 50%-os javulást elért leszokási kritérium mentén.  A 15 leghipnabilisebb személy közül 12-nek sikerült legalább 50%-os mértékben csökkenteni a dohányzást, míg a 15 legkevésbé hipnabilis k.sz. közül csupán 5-nek (x² = 4,88; df = 1; p < 0.05). Amikor azt vizsgálták, hogy a megtanított ön-hipnózist hányan használták a 3 hónapos kísérlet során, akkor azt találták, hogy nincs korreláció az 1. héten mért (90% használta) és a 12. héten mért (21% használta) értékben. A 7 k.sz. közül, akik teljesen felhagytak a dohányzással csupán ketten folytatták a tanult ön-hipnózist a 12. hét végén, egyikük naponta egyszer, a másik pedig naponta tízszer.

Megvitatás

A teljes absztinencia tekintetében a kutatás 13%-os siker arányt talált. Amikor a teljes absztinenciát elemeztük a hipnabilitással kapcsolatban, nem találtunk kapcsolatot. A teljesen absztinens k.sz.-ek között is ugyanakkora arányban szerepeltek, a magas, alacsony és közepes hipnabilitású személyek, mint az átlag populációban. Ez alátámasztja azt a régóta fennálló sejtést, hogy a terápiás hatékonyságban nincs szerepe a páciens hipnabilitásának. Habár az alacsonyabb kritérium szerinti gyógyulás (50%-os, vagy nagyobb csökkenés a dohányzásban) tekintetében mutatkozott kapcsolat a magas hipnábilitással, de Speigel (1970) szerint a nem teljes absztinencia elérése a dohányzást leszoktató terápiákban kudarcnak tekinthető. Ezt úgy magyarázza, hogy azok, akik csökkentik, valószínűleg alternatívaként tekintenek erre a kutatásból való kiszállással szemben, vagyis szociális nyomás lehet csupán a viselkedésük mögött. A jövőbeli kutatásoknak mindenképpen célszerű a dohányzásról való leszokás motivációját adekvátabban mérni. Nem zárható ki, hogy ha más hipnoterápiás módszerrel és más technikával értékeljük a k.sz.-ek motivációját a leszokásra, akkor a jelenlegi eredmények megváltoznak. Összegzésképpen viszont kijelenthetjük, hogy jelen kutatás konzisztens az elmúlt 80 év klinikai hipnoterápiás sejtéseivel, tapasztalataival kapcsolatban.

Felhasznált Irodalom

Crasilneck, H. B. & Hall, J. A. (1968). The use of hypnosis in controlling cigarette smoking. South African Medical Journal, 61, 999-1002.

Erickson, M. H. (1964). The burden of responsibility in effecitve psychotherapy. American Journal of Clinical Hypnosis, 6, 269-271.

Freud, S. (1970). Unpublished contribution for a medical dictionary. In: Tinterow, M. (Ed.) Foundations of Hypnosis: From Mesmer to Freud. Springfield, Charles C. Thomas.

Hilgard, E. R. (1965). Hypnotic susceptibility. New York: Harcourt, Brace & World.

Lazarus, A. A. (1973). „Hypnosis” as a facilitator in behaviour therapy. International Journal of Clinical Experimental Hypnosis, 31, 25-31.

Miller, M. M. (1965). Hypno-aversion treatment of nicotinism. Journal of National Medical Association, 57, 480-482.

Moses, F. M. (1964). Treating the smoking habit by discussion and hypnosis. Disease and Nervous System, 25, 184-188.

Orne, M. T. & O’Connell, D. N. (1966). Diagnostic ratings of hypnotizability. International Journal of Clinical Experimental Hypnosis, 14, 324-332.

Sheehan, P. W. & Orne, M. T. (1968). Some comments on the nature of posthypnotic behavior. The Journal of Nervous and Mental Disease, 146, 209-220.

Speigel, H. (1970). A single-treatment method to stop smoking using ancillary self-hypnosis. International Journal of Clinical Experimental Hypnosis, 18, 235-250.

Weitzenhoffer A. M. (1953). Hypnotism: an objective study in suggestibility. New York: John Wiley.