A testmozgás alapú intervenciók szerepe a dohányzásról való leszokásban
Ussher,
M. H., Taylor, A., & Faulkner, G. (2012). Exercise interventions for
smoking cessation. Cochrane Database of Systematic Reviews, 1. No.: CD002295. DOI: 10.1002/14651858.CD002295.pub4.
Készítette: Pusztai
Eszter Éva
Absztrakt
Jelen összefoglaló tanulmány
abból a feltevésből indul ki, hogy a rendszeres testmozgás segíthet a dohányzásról
való leszokásban a nikotinmegvonás és a sóvárgás moderálásán keresztül,
valamint a leszokással járó súlygyarapodás kézben tartását is elősegítheti. A
tanulmány célja annak kiderítése, hogy önmagában a testmozgás alapú
intervenciók vagy ezek kombinálása egy dohányzásról való leszoktatást célzó
programmal hatékonyabbnak bizonyulnak-e, mint a testmozgásos intervenciót
nélkülöző leszoktató programok.
Az összefoglalót készítő
szerzők 2011-ben átfogó kutatást végeztek a Cochrane Tobacco Addiction Group
specializált nyilvántartásában. Az elemzésbe azon vizsgálatokat vonták be,
melyek a testmozgás alapú programok illetve a testmozgással kiegészített
leszokást támogató programok hatását hasonlították össze a testmozgásos intervenciót
nem alkalmazó programokkal dohányzók és frissen leszokottak körében, minimum 6
hónapos utánkövetés mellett. A tanulmányok közti jelentős eltérések miatt
metaanalízis helyett az eredmények narratív összefoglalása mellett döntöttek.
A beválasztási kritériumoknak
15 tanulmány felelt meg; a dohányzásról való leszokást célzó illetve a
testedzés alapú programok időzítése és intenzitása nagyban különbözött a
vizsgálatokban. A tanulmányok közül 3 szignifikánsan magasabb
absztinencia-rátákról számolt be a kezelés végére a fizikailag aktív csoportban
a kontroll csoporthoz képest. Ezek közül az egyik tanulmány szignifikáns
különbséget talált 3 hónapos utánkövetés után is, emellett határeseti
szignifikancia mutatkozott az utánkövetés 12. hónapjában. Egy másik tanulmány
esetében a szignifikánsan magasabb absztinencia-ráták csak az utánkövetés 3.
hónapjában mutatkoztak meg (a kezelés végén, illetve az utánkövetés 12.
hónapjában nem). A többi vizsgálat nem támasztotta alá a testedzés
absztinenciára gyakorolt szignifikáns hatását.
Az ellentmondó eredményekben
közrejátszhattak az alacsony elemszámok, valamint a testedzéses intervenciók
nem megfelelő intenzitása. Emellett a megbízhatóbb eredmények érdekében a
vizsgálati alanyok testedzés-programokkal való együttműködését valamint fizikai
aktivitásának változását is mérni kellett volna mind a vizsgálati, mind pedig a
kontroll csoportban.
Elméleti
háttér
A dohányzás jelentős
rizikófaktora a kardiovaszkuláris megbetegedéseknek és a ráknak, valamint az
iparosodott társadalmak egyik legfőbb halálozási okaként szerepel (pl.: Doll,
2004). Mivel a dohányzásról való leszokás nagyban csökkenti a morbiditást,
számos leszokást segítő programot dolgoztak ki, ezek sikerességi rátája azonban
igen alacsony (6 és 12 hónapos absztinencia esetén 3-5%-os; Hughes, 2004).
A tanulmány a
testedzést/testmozgást és a fizikai aktivitást felcserélhető kifejezésekként
használja, s ezekkel az életmód szintű fizikai aktivitásokra utal – így tehát
egyaránt ide tartozik a rendszeres sétálás, valamint az ennél strukturáltabb
mozgásformák is. A kardiovaszkuláris típusú mozgásformák akut hatását mutatták
ki mind a pszichológiai megvonási tünetek, mind az absztinensek dohányzás
iránti vágyakozásának csökkentése tekintetében, a mozgás intenzitásától és
időtartamától függetlenül (már az 5-10 perces, mérsékelt intenzitású testedzés
is hatásosnak bizonyult; Taylor, 2007). Ennek háttérmechanizmusa még nem
tisztázott, noha a testedzés kimutatható stimuláló hatást fejt ki a központi
idegrendszerre (Russel, 1983) valamint az agyban zajló neurobiológiai
folyamatokra (Dishman, 2009), növelve a dohányzók béta-endorfin szintjét
(Leelarungrayub, 2010), ezáltal pedig feltételezhetően alternatív
megerősítésként szolgál (Marlatt, 1985). Emellett úgy tűnik, a testedzés a
kognitív funkciókra is jelentős hatást gyakorol: például csökkenti a
dohányzáshoz kötődő képekkel kapcsolatos figyelmi torzítást (Janse van
Rendsburg, 2009).
A sóvárgás és a pszichológiai
megvonási tünetek moderálása mellett a testedzés hatékonynak bizonyult a
leszokással járó súlygyarapodás csökkentésében is (pl.: Parsons, 2009). Ez
különösen azon nők esetében lehet jelentős tényező, akik a súlyuk kontrollálására
használják a dohányzást (USDHHS, 2001), valamint akik félnek a leszokás utáni
súlygyarapodástól (pl.: Clark, 2004). A testedzés továbbá pozitív hatással van
olyan védőfaktorokra (pl.: észlelt megküzdési kapacitás és önértékelés), melyek
a visszaesést akadályozhatják meg (Steptoe, 1989; Spence, 2005).
Nagyszámú keresztmetszeti
vizsgálat számol be a fizikai aktivitás és a dohányzás mutatóinak inverz
kapcsolatáról (pl.: Boutelle, 2000; Boyle, 2000, stb.). Más vizsgálatok arról
tanúskodnak, hogy ezt a kapcsolatot mind a nem, mind pedig a fizikai aktivitás
módja is befolyásolja, noha az eredmények nem konzisztensek (a mozgás jótékony
hatása hol férfiak, hol nők esetén mutatkozik kifejezettebbnek), s néhol
ellentmondásosak (pl.: Davis, 1997). Azonban két prospektív vizsgálat is azt
mutatta, hogy a fizikai aktivitás magasabb szintje csökkentette a dohányzás
elkezdésének esélyét mind fiúk, mind lányok esetén, gyerek- és felnőttkorban
egyaránt (Audrain-McGovern, 2003; Kujala, 2007), egy másik vizsgálat (Verkooijen,
2008) pedig a fizikai aktivitás és a dohányzás közti negatív kapcsolat mediátor
tényezőjeként a fizikailag aktív identitást jelölte meg. Továbbá a leszokással
próbálkozók nagyobb valószínűséggel fogékonyak az aktív életvitelre, mint a
dohányosok általában (Doherty, 1998; King, 1996). A testedzés magasabb szintje
pedig kapcsolatba hozható a dohányzók alacsonyabb depresszió értékeivel
(Vickers, 2003), valamint a fizikai aktivitás pozitív kapcsolatban áll a
leszokási kísérlet kezdeményezésével (Haddock, 2000), a dohányzás
absztinenciájának fenntartsával (King, 1996), valamint a leszokási kísérlet
sikerességével (pl.: Derby, 1994; Paavola, 2001), bár ezzel kapcsolatban is
születtek ellentmondásos eredmények (Nguyen, 1998).
Mindezek alapján következtetnek
arra a szerzők, hogy a rendszeres fizikai aktivitás a leszokási kísérlet alatt
segíthet csökkenteni a nikotinmegvonás tüneteit és a sóvárgást, valamint
előmozdíthatja a sikeres leszokást. A tanulmány célja pedig annak feltárása,
hogy a testedzés alapú intervenciók önmagukban illetve dohányzásról való
leszokást segítő programmal kombinálva hatékonyabbak-e, mint önmagukban a
leszokást segítő programok.
Módszer
A szerzők átfogó kutatást
végeztek egyrészt a Cochrane Tobacco Addiction Group specializált nyilvántartásában
a „testedzés” és „fizikai aktivitás” keresőszavakkal, másrészt a MedLine,
EMBASE, PsychINFO, Dissertation Abstracts és CINAHL adatbázisaiban
„testmozgás”, „fizikai aktivitás”, és „dohányzásról való leszokás”
keresőszavakkal. Továbbá a terület legfontosabb szerzőivel is felvették a
kapcsolatot, valamint kézi keresést is végeztek konferencia absztraktokon és
referencialistákon.
Az elemzésbe azon vizsgálatokat
vonták be, melyek a testmozgásos programok illetve a leszoktató programok
testmozgással való kiegészítésének hatását (absztinencia mint függő változó)
hasonlították össze a testmozgásos intervenciót nem alkalmazó programokkal,
dohányzók és frissen leszokottak körében, minimum 6 hónapos utánkövetés
mellett.
Az elemzésbe bevont a
tanulmányok jellegzetességeit (design, toborzás, randomizáció, vizsgálati
személyek jellegzetességei: kor, nem, dohányzási viselkedés, edzettségi szint a
vizsgálatba belépéskor; mintanagyság; a testedzésen alapuló és a dohányzásról
leszoktató programok leírása; adherencia, kontroll feltételek, az utánkövetés
időtartama; a leszokás definíciója, stb.) és a dohányzás mint kimeneti
változóval kapcsolatos adatokat vonták be. A tanulmányok közti jelentős
eltérések miatt metaanalízis helyett az eredmények narratív összefoglalása mellett
döntöttek.
Eredmények
A beválasztási kritériumoknak 15 tanulmány
felelt meg, melyek közül 7 esetén egy-egy kezelési csoportba kevesebb, mint 25
fő tartozott. A dohányzásról való leszokást célzó illetve a testedzés alapú
programok időzítése (leszokás előtt, a cigaretta letevésekor vagy absztinencia
fenntartása közben induló programok) és intenzitása (tanácsadó ill. kognitív
viselkedésterápiás ülések száma, gyakorisága; testedzés felügyelt volta,
jellege, gyakorisága és időtartama), valamint az intervenciók jellege (pl.:
nikotin tapasz vagy nikotinos rágó bevonása, nikotin helyettesítéses terápia
alkalmazása, stb.) nagyban különbözött a vizsgálatokban.A kihagyott tanulmányok
egy része többféle függő és független változót vizsgált, így a specifikus hatások
nem voltak azonosíthatók; másik része pedig a testedzés akut hatását vizsgálta
vagy egyéb más bekerülési kritériumnak nem felelt meg.
A vizsgálat során az
intervenció hatékonyságának mérőszámaként a leszokás relatív rizikója szolgált
a kezelt csoportban a kontroll csoporthoz képest. A bevont tanulmányok közül 3
szignifikánsan magasabb absztinencia-rátákról számolt be a kezelés végére a
fizikailag aktív csoportban a kontroll csoporthoz képest (Marcus, 1991; Marcus,
1999; Martin, 1997). Ezek közül az egyik tanulmány (Marcus, 1999) szignifikáns
különbséget talált 3 hónapos utánkövetés után is, emellett határeseti
szignifikancia mutatkozott az utánkövetés 12. hónapjában. Egy másik tanulmány
esetében a szignifikánsan magasabb absztinencia-ráták csak az utánkövetés 3.
hónapjában mutatkoztak meg (a kezelés végén, illetve az utánkövetés 12.
hónapjában nem; Marcus, 2005). A többi vizsgálat nem támasztotta alá a
testedzés absztinenciára gyakorolt szignifikáns hatását, meg kell azonban
jegyezni, hogy a 15-ből mindösszesen 6 vizsgálat elemszáma volt kielégítő.
Diszkusszió
Leszoktató programok
Több tanulmánnyal szemben is
kritikák fogalmazhatók meg. Például Taylor (1988) vizsgálatában a dohányzásról
való leszokást segítő program mindössze egy tanácsadási alkalomban merült ki,
valamint az intervenció célja nem az absztinencia elérése, hanem annak
fenntartása volt, így az eredmények (melyek nem mutatták ki a testedzés
jótékony hatását) a vizsgált mintán (miokardiális infarktuson átesettek) nem
túl könnyen általánosíthatóak. Az eredményeket négy vizsgálatban (Hill, 1985;
Marcus, 1991, Martin, 1997, Taylor, 1988) az torzíthatta, hogy a kontroll
csoport jóval kevesebb figyelmet kapott a testedzéses feltételben részt vevő
kísérleti csoportnál, így az eredmények a társas támogatás nagyobb mértékének
is tulajdoníthatók. Bár az ajánlások amellett szólnak, hogy a leszoktató
programok a cigaretta letétele előtt induljanak, ezt mindössze csak 7 vizsgálat
tartotta be. Ráadásul a programok egy kivétellel a testedzésre nem úgy tekintettek,
mint a leszokást esgítő megküzdési stratégiára.
Célpopuláció
A demográfiai faktorok (mint a kor, nem, testsúly,
edzettségi szint, SES, foglalkozás) befolyásolhatják mind a dohányzásról való
leszokást (Javis, 1997), mind a testedzési viselkedést (Caspersen, 1994). A
tanulmányok közül mindössze 6 vizsgált férfiakat és nőket egyaránt, és ezek
közül csak kettő hasonlította össze nemek szerint a kimeneti változókat: ezek a
vizsgálatok azonban nem találtak szignifikáns különbséget. Egyik tanulmány sem
vette figyelembe az eredmények értelmezéskor a foglalkozást, a SES-t vagy az
életkort. Három kivételtől eltekintve mindegyik vizsgálat észak-amerikai volt,
s mindössze 7 tanulmány rögzítette az etnikai státuszt: ezek is a fehérek
túlsúlyát állapították meg a mintákon belül. A minták egy kivétellel
(poszt-akut miokardiális infarktusos minta) a dohányzók általános populációját
vizsgálták, holott szakirodalmi előzmények alapján mind a mentális betegek
(pl.: súlyos depresszióban szenvedők), mind az obese-ek, mind pedig a terhes
dohányzók populációját érdemes lenne vizsgálni.
Súlygyarapodás
A vizsgált tanulmányok zöme a
súlygyarapodás tekintetében nem mutatott szignifikáns különbséget a testedzéses
intervencióban részesülő valamint a kontroll csoport között sem a kezelés
végén, sem az utánkövetés során: ez egyrészt magyarázható az intervenciók
kombinálásának sokféleségével (pl.: nikotin tapasz, nikotin helyettesítő
kezelés), másrészt az alacsony mintaelemszámokkal, ugyanis egy korábbi
metaanalízis szignifikáns rövidtávú előnyökről számolt be (Spring, 2009).
Testedzéses intervenciók
A legtöbb tanulmány felügyelt,
csoportos testedzést alkalmazott, melyet otthon végezendő gyakorlatokkal
egészítettek ki. Az intervenció hatását nagyban befolyásolhatta annak időtartama
(pl.: a kevesebb, mint 6 hetes intervenció nem bizonyult hatásosnak), típusa (a
legtöbb vizsgálat kardiovaszkuláris típusú mozgást alkalmazott) valamint
intenzitása (ebbe beletartozik a fizikai aktivitás szupervíziója is, melynek
során kognitív viselkedésterápiás módszerekkel igyekeznek növelni az
adherenciát). Ezek kapcsán Marcus (2005) az eredményei alapján ajánlást
fogalmazott meg (hetenként minimum 110 perc aktivitás, melyet felügyelt módon,
heti 2-3 alkalommal végeznek), azonban további vizsgálatok szükségesek még az
optimális paraméterek meghatározására. Emellett az intervenció után végzett
fizikai aktivitás mértékére vonatkozóan a bevont tanulmányok nem szolgáltattak
információt, továbbá a felügyelet nélküli, otthoni testmozgásra vonatkozó
adherencia növelése érdekében is további kutatásokat lenne szükséges végezni.
Emellett négy kivételtől
eltekintve a tanulmányok nem vizsgálták a kontroll csoport fizikai aktivitását
az intervenció alatt, valamint az utánkövetés alatt mindössze három tanulmány
vizsgálta bármelyik csoport fittségének mértékét (mely hasznos mutatója az
adherenciának). Azonban a fizikai fittség változásának jelentősége a
dohányzásról való leszokás kontextusában kétséges: a testmozgás ugyanis a
fittségben bekövetkező változástól függetlenül is kifejti előnyös pszichológiai
és egészségre gyakorolt pozitív hatását (pl.: Taylor, 2008).
Pszichológiai mutatók
Az
eredmények a mért változók tekintetében inkonzisztensek, s számos tanulmány nem
is talált szignifikáns különbséget a pszichológiai mutatók (depresszió,
elvonási tünetek, sóvárgás, észlelt stressz, stb.) tekintetében a vizsgált
csoportok közt. Szakirodalmi előzmények (pl.: Grove, 2006) alapján a szerzők
azonban érdemesnek tartanák további vizsgálatok során a testedzés
alvásproblémákra gyakorolt hatását is vizsgálni. Emellett 25 olyan tanulmányt
is azonosítottak, mely a testmozgás akut hatásait vizsgálta a dohányzással
kapcsolatos kimeneti változókra (elvonási tünetek, sóvárgás). Ebből három
tanulmány a cigaretta letételének időszakát vizsgálta, inkonzisztens
eredményekkel, a többi 22 tanulmány pedig az absztinencia időszakában: ezek
esetében 5 kivétellel minden tanulmány szignifikáns csökkenést mutatott ki az
elvonási tünetek és sóvárgás tekintetében a passzív kontroll csoporthoz képest.
Konklúzió, kitekintés
A szerzők további vizsgálatok
szükségességét hangsúlyozzák, melyek nagyobb mintaelemszámmal dolgoznak,
megfelelő hatékonyságú testedzést alkalmaznak az intervenciók során, a kontroll
csoportot a vizsgálati csoporttal megegyező mértékű figyelemben részesítik,
valamint a teljes mintán mérik az adherenciát. A testedzés absztinenciára
gyakorolt hatásának specifikálása valamint az optimális intenzitású és típusú
testedzéses intervenciók feltárása érdekében szintén további vizsgálatok
szükségesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése