Tánc- és mozgásprogram javítja a mellrák túlélőinek életminőség mutatóit

Tánc- és mozgásprogram javítja a mellrák túlélőinek életminőség mutatóit

Sandel, S.L., Judge, J.O., Landry N., Faria L., Ouellette R., Majczak M. (2005). Dance and movement program improves quality-of-life measures in breast cancer survivors. Cancer Nursing, 28, 4, 301-309.

Az összefoglalót készítette: Simkó Zsófia

Vizsgálatot folytattak Connecticut állam 2 rákközpontjában, hogy megállapítsák, a Lebed-módszeren alapuló tánc- és mozgásprogram hogyan befolyásolja az elmúlt 5 évben, mellrákkal kezelt nők életminőségét és vállfunkcionálását. Egy randomizált kontrollált vizsgálatot terveztek, ahol a várólistás kontrollcsoport késleltetetten kapta meg a terápiás beavatkozást. A kísérleti csoport az 1-12. hétben vett részt az intervencióban, míg a kontrollcsoport a 13-25. hétben (=crossover), ekkor a kísérleti csoporton nem történt beavatkozás.

Egyre több nőt diagnosztizálnak mellrákkal, és a túlélési esélyeik az orvostudomány és -technológia fejlődésével fokozatosan nőnek. Az életminőségük azonban sok esetben jelentősen romlik: a testkép, a betegséggel kapcsolatos distressz, a depresszió és a szorongás még évekkel a kezelések után is megmaradhatnak. Emellett a lymphoedema, a „befagyott váll”-szindróma jelentősen korlátozzák a fizikai aktivitásokba való bevonódást, így a pszichológiai jóllétre, és az életminőségre is negatív hatást gyakorolva.

A különböző táncos és mozgásterápiás elemek a testkép pozitívabbá válását segítik elő. A Lebed-módszer strukturált karmozgásos gyakorlatokat kombinál tánccal és zenével. Célja a váll minél nagyobb mozgásterének visszanyerése, a lymphedema kialakulásának megelőzése, és a test szimmetriaérzetének, a nőiségnek-nőiességnek és a szexualitásnak a helyreállítása. A kutatás kérdése az volt, hogy a speciálisan a mellrákból felépült populációra kidolgozott módszer mennyiben segíti a váll mozgathatóságának visszanyerését, hogyan befolyásolja a testképet, és ezeken keresztül az életminőséget.

A mintát a két rákgyógyászati központon (hírlevél, brosúra, a sebészek által személyesen a betegnek címzett levelek) és egy helyi folyóiraton keresztül verbuválták. A beválasztási kritérium a minimum egy hónappal korábbi mellműtét volt. (Mivel csoportonként legalább 8 főre volt szükségük, végül a mellműtét időpontját a kezdeti maximálisan 18 hónapról 5 évre kitolták.) A rekonstrukciós műtét, a lymphoedema, a nyirokcsomó eltávolítás, a kemotrápia és a sugárkezelés nem számított kizárási kritériumnak. A vizsgálatba azokat a nőket nem vonták be, akiknél áttétek képződtek, illetve akik nem tudtak 3 percig önállóan állni. A kutatást etikai bizottság engedélyezte.

A kutatási dizájn randomizált kontrollált vizsgálat volt. Az önként jelentkezők közül a baseline megállapítása után számítógéppel sorolták be a kontroll- ill. a várólista csoportba a résztvevőket véletlenszerűen, a két gyógyászati központból külön-külön. A várólistán levőket megkérték normál napi tevékenységeik folytatására a crossoverig, ahonnan kezdve ők is ugyanazon személy által vezetett (a szerző, S.S.), ugyanazon gyakorlatokból álló tréningben vettek részt (míg az eredeti vizsgálati csoport folytatta saját mindennapi tevékenységeit).

Az intervenció 18 alkalmat ölelt fel (az első 6 hétben 2 alkalom/hét, a második félidőben heti egy alkalommal). Az esetleges hiányzásokkal előre számoltak a kutatás megtervezésekor, hogy mindenképp profitálhassanak a résztvevők a beavatkozásból. Egy-egy alkalom felépítése a következő volt:

·      10-15 perc bemelegítés zenére légzéssel, nyújtással, kar- és vállkörzéssel, a felső és alsó testtájak váltogatott mozgatásával;

·      a fő gyakorlatok (váll, könyök, csukló extenzív mozgatása zenére, az 5. héttől gumiszalaggal), játékos, sokszor nevetést kiváltó imaginációval megtámogatva (az alsó testtájak mozgatása egyrészt a pihenést, másrészt az energetizálást szolgálta);

·      25-30 perc tánc kezdőknek tervezett mozdulatokkal a testkép, a szexualitás, a veszteség és gyász, a nőiesség és a kontrollérzet témái köré fókuszálva a strukturált mozdulatoktól az egyre spontánabbak felé haladva, különféle zenei stílusokra (reggae, afro-kubai, kelta…)

·      2-3 szünetet tartottak (5-7 perc) kötetlen beszélgetéssel

·      zárásként 10 perc lazítást ütemeztek be meditatív, lassú zenével és mozdulatokkal, légzésfókusszal, végül pedig egy rövid (10-30 perc) lezáró beszélgetéssel.

A kimeneti változókat 3 időpontban mérték: a beavatkozás előtt, valamint a 13. és a 26. héten, mindannyiszor önkitöltős kérdőívekkel (FACT-B, BIS), a váll mozgásképességét (Range Of Movement=ROM) pedig egy fizikoterapeuta pontozta, aki vak volt a kísérleti elrendezésre vonatkozóan. Összesen 38-an vettek részt a kutatásban, 37-en töltötték ki a kérdőíveket a 13., 35-en a 26. héten. A 3 időpontbeli ROM-értékeket 29 személytől gyűjtötték be. A lemorzsolódások oka egyrészt a kimerültség, a más irányú elköteleződések, illetve egy esetben fokozott vállfájdalom. (Egy független fizikoterapeuta megállapította, hogy a fájdalom még a műtét előtti állapotból maradt fenn, nem a beavatkozás eredménye.) A baseline értékek alapján a csoportok közt nem volt jelentős különbség.

A beavatkozás hatására a FACT-B-vel (Functional Assessment of Cancer Therapy-Breast) mért életminőség értékek a vizsgálati csoportban szignifikánsan nőttek a baseline-hoz és a várólistás csoporthoz képest, akiknek az értékei a crossover után ugyancsak szignifikánsan nőttek. (A kezdeti baseline értékekhez képest a javulás mértéke 0,8 szórásnyi volt.) A változás a vizsgálati csoportban a 26. hétre is megmaradt. A BIS (Body Image Scale) értékeinél szignifikáns idő-hatást lehetett kimutatni mindkét csoportban, a beavatkozás csak tendencia-szinten javította az eredményeket. A ROM baseline eltérése a két kar között (érintett vs nem érintett oldali) szignifikáns volt. Az időnek szignifikáns hatása volt ezen értékek javulására, az idő X beavatkozásnak azonban nem. A beavatkozás az érintett váll ROM-értékét nagyobb mértékben javította, de a különbség nem volt szignifikáns. Mérték a karkörfogatot is. Baseline-szinten az átlagos méretkülönbség az érintett és nem érintett oldali kar között 2,4 cm volt (az érintett oldal javára). A beavatkozás hatására sem állt be jelentős változás a karkörfogat méretében.

Összességében a beavatkozás hatékonynak bizonyult egyrészt a résztvevők spontán szubjektív beszámolói alapján, másrészt a mért pontértékek alapján is. A FACT-B-vel kapcsolatban kérdés, hogy 26 hétnél hosszabb távon is megmarad-e a hatása. A BIS-nél nem egyértelmű, hogy a műtéttől való fokozatos időbeli távolodás önmagában elegendő-e a testkép javulásához, vagy a kutatásban való részvétel valamilyen moduláló változón keresztül hatott pozitívan az alakulására. A ROM esetében pedig óriási variabilitás volt megfigyelhető az értékek alakulásában. A javulás mértéke átlagosan 7 fokkal nagyobb volt az intervenciós csoportban a kontrollhoz képest (más kutatásokban beszámolnak a ROM értékek stagnálásáról a műtétet követő 1-5 évben, vagyis a javulás spontán nem állna be valószínűleg). A karkörfogat statisztikai változatlansága azért informatív adat, mert mindössze 7 nő esetén volt a két kar közti különbség 5 cm-nél nagyobb. A vizsgálatot lymphedemásokon megismételve érdemes volna a változás mértékét megfigyelni.

A kutatásban még felvetették a „terapeuta” szerepét, de hangsúlyosabbnak tartották a női csoport támogató-elfogadó légkörét a gyógyulásban. Számos egyéb kérdés is felmerült: pusztán a csoporthoz való csatlakozás, a közös megoldáskeresés, maga a zene, a közös cél és élmények, az alkalmak utáni csoportmegbeszélések, a puszta információnyújtás milyen hatást fejtett ki, és mi volt valójában a mozdulatok hatása a javulásra? Több nő említette, hogy közvetlenül a műtét után mennyivel hasznosabbnak találták volna a beavatkozást, az éppen aktuálisan kemoterápiát kapók pedig a csoporthoz tartozás megerősítő, erőt adó élményéről számoltak be, mint erőforrásról a nehézségekkel való megküzdéshez.

A műtéttől való nagy időbeni távolság, a résztvevők kis száma korlátozza a levonható következtetéseket. Az eredmények azonban megalapozottá teszik további kutatások szükségességét aktív kontroll csoportokkal, ahol zene- és táncmentes gyakorlatokat végeznek, vagy ahol csak verbális támogatást kapnak a betegek. Fontos lenne meghatározni, hogy egy ilyen jellegű terápiának hol lehet leginkább fontos szerepe a kezelés-gyógyulás folyamatában.