Súlycsökkentő terápiás programok hatása az értelmileg akadályozott  felnőttek testkép észlelésére

Ayaso-Maneiro, J., Domínguez-Prado, D. M., García-Soidan, J.L. (2014). Influence of weight loss therapy programs in body image self-perception in adults with intellectual disabilities. International Journal of Clinical and Health Psychology, 14 (3), 178-185.

Készítette: Jaksa Katalin

Absztrakt: Néhány tanulmány azt találta, hogy az értelmi fogyatékkal rendelkező emberek torz módon észlelik a saját testképüket. Ezen vizsgálat célja annak a körüljárása volt, hogy az értelmileg akadályozott személyek megfelelően képesek-e beazonosítani a saját testképüket, illetve, a súlycsökkentő terápiás programban (WLTP) való részvétel befolyásolja-e valamilyen módon ezen észleletüket. Ennek érdekében, a súlycsökkentő terápiás program során egy összehasonlítást végeztek a testkép szubjektív megítélése (Stunkard-skála) és az objektív (testtömeg-index (BMI)) értéke közt. A kapott eredmények azt mutatták, hogy az értelmi fogyatékkal élő személyek (n=24) hibásan észlelték a testüket, már az intervenciós program előtt is (58%). A WLTP 10 héten át való alkalmazása után, ennek a valós BMI-hez képesti torzulásnak a megerősödése (83%) volt megfigyelhető. A legfontosabb következtetés, amit levonhatunk az az, hogy az értelmi fogyatékkal élők nem ítélik meg helyesen a testképüket. Sőt, a WLTP-ben való részvétel befolyással van a testképükre, még pedig olyan értelemben, hogy az edzés és a kalória megvonás együttes kontrolja nagyobb torzítást eredményez, mint csupán az egyik változó felügyelete.

1.     Elméleti háttér

A testkép egy multidimenzionális modell, ami azt mutatja meg, hogy az emberek tudatos módon hogyan ítélik meg a saját testüket. Fizikai és affektív-emocionális dimenzióból áll. A legtöbb átlag populáción folytatott vizsgálat a fizikai dimenziót mérte, általában a testtömeg-indexet hasonlították össze különböző szubjektív skálákkal. Ezt a dimenziót mérték értelmileg akadályozottak populációján is. A Williams szindrómás és Prader-Willi szindrómás személyek sokkal hajlamosabbak voltak arra, hogy hibásan alakítsák ki a fizikai önmeghatározásukat, szignifikáns eltérést mutatva a valós BMI-jük és a testükről alkotott kép között. Mi több, többen is azt találták, hogy az értelmi fogyatékosság megléte növeli a testtel való elégedetlenség mértékét, az átlag populációval szemben.  

Ennek következtében, ha az értelmileg akadályozott személyek hajlamosabbak a torz testkép kialakítására, akkor szükségszerűvé válik egy olyan közös konstruktum létrehozása, amely a valóságuk objektív elemzésén alapul, mindezt a pszichológiai jóllétük elérése érdekében. Továbbá, figyelembe kell venni a túlsúly és elhízás magas előfordulását is, ami a fizikai inaktivitással kapcsolható össze, révén, hogy ez jóval magasabb az értelmi fogyatékosok körében, mint az átlag populációban. Emiatt kell nekik súlyvesztés céljából részt venniük terápiás edzés programokban; így lehetőség nyílik megvizsgálni, hogy milyen ez milyen hatással van a testképükre és az egészségről való viselkedésükre.

Ezen tanulmány elsődleges célja annak felderítése volt, hogy az értelmileg akadályozott személyek megfelelően ítélik-e meg a testképük fizikai dimenzióját. Illetve, hogy a WLTP-ben való részvétel bármilyen módon is befolyásolja-e a testképük észlelését.

2.     Módszer

Résztvevők

2012 márciusa és májusa között egy regionális foglalkozási központ 107 lakója közül választották ki azt a végső 24 résztvevőt (17 férfi és 7 nő), akik az alábbi kritériumoknak megfeleltek:

·         az értelmi fogyatékosság szintje enyhe vagy mérsékelt

·         megvan a megfelelő fizikai és mentális képességük a tevékenységek véghezvitelére

·         nem ellenjavallt számukra a fizikai aktivitás

·         nem szednek antipszichotikumot vagy szorongáscsökkentő gyógyszert

·         15 és 40 közé esett a BMI értékük a program kezdetén

·         megfelelően kitöltötték a beleegyező nyilatkozatot

Folyamat

A súlycsökkentő terápiás program 10 héten keresztül zajlott, ez alatt random módon 3 csoportot alakítottak ki: EXCR (testmozgás és a kalória bevitel csökkentése; 5 férfi, 3 nő); EX (csak testmozgás; 6 férfi és 3 nő); kontroll csoport (6 férfi, 1 nő). Az EXCR-csoport kalória bevitele az Amerikai Szív Társaság által ajánlottnak vette figyelembe (<2000kcal), és eközben az előírt testmozgásos feladatokat is végezték. Az EX-csoport csak a testmozgásban vett részt, míg a kontroll csoport folytatta az addig megszokott életvitelét. Az előírt testmozgásos gyakorlatokra heti kétszer került sor és 60 percet vettek igénybe. A program első felének elteltével pedig, a feladatok végzésének időtartamát 5%-kal megemelték, hogy elkerüljék a hozzászokást. Továbbá, a pozitív verbális megerősítésre is figyeltek a testmozgás során, ugyanis a motiváció egy kulcskomponense a súlycsökkentő program sikerességének.

Mérőeszközök

A testtömeg-index mérésére a CDC (Centers of Disease Control) honlapján fellelhető BMI-kalkulátort használták. A résztvevők saját testképük megítélésére pedig a Stunkard-féle skálát alkalmazták, amelyen 9 antropomorf figura közül kellett kiválasztaniuk, hogy melyik testtel azonosulnak leginkább. A testkép-változó értéke a választott figura sorszámával egyezik meg, ahol az 1-et az extrém módon sovány, a 9-et pedig az extrém módon elhízott jelentette. Az első BMI és testkép önészlelés mérésére közvetlenül a program kezdete előtt került sor, a második 10 héttel később és a harmadik, vagyis utolsó mérés pedig 6 hónappal a program vége után történt meg.

3.     Eredmények

Statisztikai elemzés

Az SPSS 17.0-s verzióját használták az adatok elemzésére. A BMI ferdesége 0.60 volt (standard hiba: 0.47), míg csúcsossága 0.42 (standard hiba: 0.91). A testkép ferdesége -0.23 (standard hiba: 0.47), csúcsossága pedig -0.39 (standard hiba:0.918). A változók közti kapcsolat meglétének a vizsgálatára a Wilcoxon-próbát, és a meglévő kapcsolat erősségének feltárására pedig a Pearson-féle korrelációs együtthatót alkalmazták.

Eredmények

A BMI esetében a Wilcoxon-próba csak az első és a második (Z=-2.1; p=0.03), illetve a második és a harmadik mérés (Z=-2.52; p=0.012) közt mutatott szignifikáns eltérést az EXCR-csoport esetében.

A testkép vizsgálata során szignifikáns különbséget jelzett mind az EXCR, mind az EX-csoportnál az első és második (EXCR: Z=-2.74; p=0.018) (EX: Z=-2.07; p=0.038) mérésen kapott értékek között. Továbbá, a második és harmadik mérés (EXCR: Z=-2.39; p=0.017) (EX: Z=-2.20; p=0.028) esetén is.

A BMI és a testkép összehasonlítása során a Pearson-féle együttható nem mutatott szignifikanciát (p>0.05), így leszűrhetjük, hogy a testtömeg-index változása nem implikálja a testkép változását, sem pedig vice versa.

A 6 hónappal a program befejezését követő mérés visszaesést mutatott a testkép értékelésében. Habár, a BMI csak nagyon keveset növekedett, a testkép észlelésének romlása volt megfigyelhető (26-82%). A kontroll csoport esetében nem volt tapasztalható változás.

A WLTP előtt az egész minta csupán 41.7%-a becsülte meg helyesen az észlelt testképüket, míg 37.5% alábecsülte és 20.8% pedig túlbecsülte a valós képet. Azon egyének aránya, akik helyesen ítélték meg a testképüket, szignifikánsan csökkent a WLTP után, mind az EX, mind z EXCR csoportban.

4.      Diszkusszió

A kutatás azt mutatta, hogy az értelmileg akadályozott egyének hibásan észlelték a testképüket az intervenciós program kezdete előtt. Csupán 42%-uk azonosította be magát a testtömeg-indexének megfelelően. Ezek az eredmények megfelelnek azoknak, amiket Napolitano és tsai. kaptak Prader-Willi szindrómás egyének vizsgálata során.

Mi több, ha figyelembe vesszük az átlag populáción végzett tanulmányokat is, akkor észrevehetjük, hogy az értelmi fogyatékosság nélküli személyek is hajlamosak hibásan megbecsülni a testüket. Azonban, ugyanazon az átlag populáción végzett vizsgálatok közt találhatunk olyanokat is, amelyek azt igazolták, hogy az emberek a BMI-jüknek megfelelően képesek azonosítani a testméretüket. Tehát, levonhatjuk azt a következtetést, hogy az értelmi fogyatékosság megléte nem meghatározó tényező a testkép hibás észlelésében.

A WLTP alkalmazása után a testkép megbecsülésének hibája, 90%-ra nőtt az EXCR-csoport tagjai közt és elérte a 100%-ot az EX-csoportban. Azonban, ezeket az eredményeket nem lehet összehasonlítani az átlag populációval, mert azon nem végeztek hasonló vizsgálatot.

Ha megnézzük, hogy milyen irányba torzult a résztvevők testképe, azt láthatjuk, hogy a résztvevők a valós BMI értékük alá becsülték a testképüket, az EX-csoportnál 89%, az EXCR-csoport esetében pedig 75%-ot tett így a kezdeti és a második mérésnél.

A kapott eredményekből láthatjuk azt is, hogy a WLTP után az EXCR és az EX-csoport tagjai is úgy vélték, hogy a testméretük túlsúlyosról normál súlyúra csökkent, de a BMI értékük azt mutatta, hogy továbbra is túlsúlyosnak számítottak. Továbbá, megállapítható az a tény is, hogy a megnövekedett fizikai aktivitás, a bevitt kalóriamennyiség csökkentéssel együtt, nagyobb mértékben keltette a testméret csökkenésének az érzését, mint csupán a fizikai aktivitás növelése.

Jelen tanulmánynak számos korlátja van, ezért a kapott eredményeket, konklúziókat csak óvatosan kezelhetjük. Az egyik ilyen korlát, hogy a minta nagyságát és demográfiáját tekintve nem reprezentatív. Másodszor, habár a testkép-skála reliabilitása és validitása is jó, de csak értelmi fogyatékosság nélküli populáción lett validálva. Harmadszor, a testkép észlelésének a lehetséges változása az különböző életkorok során nem jól ismert, potenciális hibáról beszélhetünk a skála ábráinak azonosítása során a résztvevők korának függvényében. Végül pedig, a vizsgálatban nem volt olyan kontroll csoport, amely ne lett volna értelmileg akadályozott.

A jövőbeni kutatások során érdemes lenne körbe járni, hogy a torz testkép férfiaknál vagy nőknél van-e inkább jelen a WLTP alkalmazása után. Továbbá, hogy melyik életkori sáv a leginkább hajlamos a torzításra, és, hogy mennyire elégedettek a saját testképükkel a WLTP után. Illetve, érdemes lenne bevonni egy átlag populációt reprezentáló kontrollcsoportot is a kutatásba.

A legerősebb következtetés, amit levonhatunk jelen tanulmányból az az, hogy az értelmi fogyatékosok nem észlelik helyesen a testképüket, illetve, hogy a testmozgás és a kalóriacsökkentés nagyobb torzulást eredményez az észlelésében, mint csupán az egyiknek az alkalmazása.