A pszichés distressz és a  lombikprogram kimenetele

Pasch, L. A., Gregorich, S. E., Katz, P. K., Millstein, S. G., Nachtigall, R. D., Bleil, M. E., & Adler, N. E. (2012). Psychological distress and in vitro fertilization outcome. Fertility and Sterility, 98(2), 459–464. https://doi.org/10.1016/j.fertnstert.2012.05.023

Készítette: Molnár Andrea

Absztrakt

A vizsgálat tárgya annak megállapítása volt, hogy a pszichés distressz befolyásolja-e az IVF beavatkozás kimenetelét, illetve az IVF eljárás kimenetele előre jelzi-e a későbbi pszichés distresszt. A 18 hónapon keresztül végzett prospektív kohorszvizsgálat öt intézmény kétszáz olyan nőbetegére terjedt ki, akik a vizsgálat kezdetekor az első lombikprogram előtt álltak. A kísérleti személyekkel interjúkat és kérdőíveket vettek fel induláskor, illetve ezt követően a negyedik, tizedik és tizennyolcadik hónapban. Az eredmények szerint a lombikprogram sikertelensége előre jelzi a későbbi pszichés distresszt, viszont a beültetéseket megelőző distressz alapján nem jelezhető előre a beavatkozás sikertelensége. Ennek alapján a terhesség bekövetkezésének esélyét növelő pszichológiai intervenciók helyett a kutatók azt javasolják, hogy a lombikprogramban résztvevőket inkább abban segítsék, hogy felkészülhessenek a beavatkozásokra, és megfelelő coping stratégiákat sajátítsanak el a beavatkozások elviseléséhez, illetve a beültetések sikertelenségének esetére.

Bevezetés

 A pszichés distressz IVF-re gyakorolt hatása nem kérdéses, hiszen feltételezhető, hogy a szorongás és distressz negatívan hat a hormonális-, neuroendokrin- és immunrendszerre. Viszont a mechanizmus nem minden részletét sikerült még egyértelműen azonosítani, és a legtöbb kutatással kapcsolatban módszertani problémák is felmerülnek. Viszonylag kevés kutatás foglalkozott eddig azzal, hogy az IVF kedvezőtlen kimenetele milyen későbbi distresszhez vezet, mivel a legtöbb esetben csak keresztmetszeti kutatást végeztek. A néhány rendelkezésre álló hosszmetszeti kutatás alapján megállapítható, hogy a szorongás és depresszió mértéke növekszik a sikertelen beültetés után; a nők 10-25%-ánál a distressz klinikai mértékűvé válik. Jelen tanulmány arra irányul, hogy az IVF előtti pszichés distressz előre jelzi-e a lombikprogram kimenetelét, valamint az IVF kimenetele előre jelzi-e a nők későbbi pszichés distresszét. A prospektív longitudinális kutatás során a meddő nőkkel az első lombikprogram előtt és után interjúkat készítettek, standardizált tesztekkel mérték a szorongás és depresszió mértékét, illetve figyelembe vették azt, hogy a beültetés sikeres volt-e; így a kutatók azokat a pszichés támogatási módokat is megkísérelték feltárni, amelyek leginkább segíthetnek a lombikprogramra való felkészülésben.

Vizsgált populáció és vizsgálati módszer

A kutatásba vont nők a San-Francisco-öböl öt endokrinológiai szakrendeléséről, nyolc helyszínről érkeztek. A részvétel feltétele volt, hogy 1) először látogattak el egy meddőségi klinikára 2) nem vettek részt korábban lombikprogramban 3) nem távolították el a méhüket, nem sterilizálták őket 4) nem volt korábban vetélésük 5) jelenlegi férfi partnerükkel gyermeknemzéssel próbálkoznak 6) angolul beszélnek. Az első interjúkat az arra vállalkozó, alkalmas résztvevőkkel a meddőségi klinikán tett első látogatást követő 3 hónapon belül és az IVF kezdete előtt vették fel. A résztvevők e-mailben kaptak egy kérdőívcsomagot is, amit az első interjúra vittek vissza kitöltve. Az 1040 alkalmas nőből 416 (41,2%) fejezte be az interjút is. 372 (35,1%) visszautasította a részvételt, 194 (18,3%) nem volt elérhető, és 58 fő (5,5%) belekezdett az első lombikprogramba az első interjú lebonyolítása előtt. Az utánkövetéses vizsgálatokra az első interjú utáni negyedik, tizedik és tizennyolcadik hónapokban került sor, ekkor kérdőíveket és telefonos interjúkat alkalmaztak. Minden egyes interjú kitért arra, hogy a legutóbbi interjú óta 1) belekezdtek-e újabb programba, és ha igen mikor 2) mi volt a beültetés vagy más beavatkozás eredménye 3) a nő teherbe esett-e lombikprogramon kívül.

A pszichés distressz mérése

A depresszió és szorongás megállapítása a vizsgálat kezdetekor és minden follow-up időpontban 4 fokú lineáris skálákkal történt. A depressziót a Center for Epidemiologic Studies Depression Scale (CES-D) segítségével mérték. A kutatás nagyon jó, r=0,90-es belső konzisztenciát mutatott. Az állapotszorongás mérésére a State-Trait Anxiety Inventory (STAI) alskáláit használták. Jelen kutatás eredményeinek belső konzisztenciája kiváló, r=0,92.

Eredmények

A résztvevők 24-45 év közöttiek voltak, átlagéletkoruk 35 év. A nők többsége fehér bőrű, felsőfokú iskolai végzettségű, és viszonylag magas jövedelemmel rendelkezik. Legtöbbjük gyermektelen, közel fele arányban több mint 2 éve meddő. Az első IVF előtt 28%-uk szenvedett klinikai mértékű depresszióban és 56%-nál volt klinikai mértékű szorongás kimutatható. Minden résztvevő átlagos depressziójának szintje emelkedett az első beültetést követően.

A beavatkozás előtti pszichés distressz befolyásolta-e az első IVF kimenetelét?

A „sikeres” csoportba azokat sorolták, akiknek sikerült a gyermekvállalás (57 fő, 28%), ezen belül akinek élő gyermeke született a lombikprogramnak köszönhetően (42 fő, 21%), és akik a kutatás lezárásakor ultrahangvizsgálattal igazoltan várandósak voltak (15 fő, 7%). A „sikertelen” csoportba 145 nő került; ebből 33 fő (16%) esetében nem lehetett befejezni a programot (elkezdték a stimulálást, de nem került sor petesejt leszívásra vagy embriótranszferre), 84 fő (42%) esetében negatív lett a terhességi teszt eredménye, és 28 fő (14%) esetében a beültetés vetéléssel zárult, vagy meg kellett szakítani a terhességet.

Az eredmények szerint nem volt szignifikáns különbeség a sikeres és sikertelen személyek IVF előtti depresszió- vagy szorongásszintje között; a beavatkozás előtti depresszió nem bizonyult az IVF-kimenetel szignifikáns meghatározójának, és nem volt kimutatható kapcsolat a beavatkozás előtti depresszió illetve a depressziómérés óta az IVF kezdetéig eltelt idő között sem. A nő életkora azonban szignifikánsan előre jelezte a beavatkozás sikertelenségét. Az életkor előre haladtával évenként 9%-kal csökkent a teherbe esés valószínűsége. Az etnikum, jövedelem, végzettség, a meddőség hossza, a follow-up időpontja, a beavatkozás előtti depresszió mérése és az IVF kezdete között eltelt napok száma esetében nem tapasztaltak szignifikáns hatást.

Az IVF sikertelensége befolyásolta-e a későbbi pszichés distressz mértékét?

Az IVF utáni distressz mértékének megállapításához a beavatkozás kimenetelét vizsgálták az IVF előtt és az utánkövetéskor felvett adatokkal. Átlagosan 75 nap telt el a legközelebbi beavatkozás és a mért pszichés distressz között. A 202 résztvevőt három csoportban vizsgálták: 62 terhes, 103 sikertelen, és 37 jelenleg IVF programban.

A kutatók arra jutottak, hogy az IVF előtti depresszió magasabb IVF-et követő depresszióval jár (B=0,50; p<.0001), és a sikertelen beavatkozás magasabb IVF utáni depressziót eredményez (B=7,34; p<.001). A legutóbbi beavatkozás óta eltelt idő hosszával azonban csökkent az IVF utáni depresszió (B=-2,39; p<.0001).

Az IVF előtti szorongás magasabb mértékű IVF utáni szorongással jár (B=0,57; p<.0001), és a sikertelen beavatkozás magasabb IVF utáni szorongást eredményez (B=5,49; p<.01). A legutóbbi beavatkozás óta eltelt idő hosszával csökkent az IVF utáni szorongás (B=-4,26; p<.0001).

Diszkusszió

Ez volt az első olyan prospektív longitudinális vizsgálat, amely egyidejűleg vizsgálta azt, hogy a pszichés distressz hogyan hat az IVF kimenetelére, és azt, hogy az IVF eredménye hogyan befolyásolja az ezt követően kialakuló distresszt. Ez a világon a második (az USA-ban pedig az első) olyan vizsgálat, amely ekkora mintával számolt. A kutatók arra jutottak, hogy az IVF sikertelesége előre jelzi a pszichés distresszt, de az IVF előtti distressz nem befolyásolja a lombikprogram kimenetelét. Ez az eredmény eltér azoktól a korábbi kutatásoktól, melyek szerint az IVF előtti distressz nagyobb mértékben vezet sikertelen beültetéshez.  

A kutatást több tényező tekintetében a korábbiaktól eltérően kivitelezték 1) kizárólag olyan nőket vizsgáltak, akik az első IVF előtt álltak, azaz akik emocionális élményét még nem befolyásolták korábbi sikertelen beültetések kudarcai 2) a pszichés distresszt standardizált mérőeszközökkel mérték 3) a pozitív terhességi teszt helyett az előrehaladott terhességet vagy élveszülést tekintették sikeres kimenetnek 4) a megszakított lombikprogramokat is figyelembe vették.

A vizsgálat eredményeként azt mutatták ki, hogy sikertelen lombikprogram után a depresszió a résztvevők felénél, a szorongás pedig a résztvevők kétharmadánál emelkedett számottevően. Habár a sikertelenekhez képest a sikeres nők distressz szintje alacsonyabbnak bizonyult, 30%-uk esetében a depresszió, 50%-uk esetében pedig a szorongás kockázata fennmaradt a terhesség teljes időtartamára. Mindez pedig az IVF előtti és utáni distressz jelentőségét támasztja alá. Elképzelhető, hogy a magasabb mértékű kimutatott distressz annak volt köszönhető, hogy a kutatást nem a meddőségi kezelést nyújtó egészségügyi személyzet végezte, és így a válaszadók nem féltek attól, hogy válaszaikat az orvosaik is láthatják, ami befolyásolhatta volna a kezelésre való alkalmasságuk megítélését. Az európai és egyéb országokban mért distressz mértékéhez képest jelentősen magasabb USA-adatok oka lehetett az amerikai lombikprogramok relatív drágasága is.

Már önmagában az az eredmény is segíthet a lombikprogrammal járó stressz csökkentésében, hogy az eljárást megelőző szorongás és depresszió nem befolyásolja kedvezőtlenül a lombikprogram kimenetelét: ennek tudatában a résztvevők kevésbé hibáztathatják önmagukat sikertelenség esetén. A beavatkozással járó stressz csökkentése, és a páciensek támogatása a megküzdésben minden résztvevő intézmény feladata lenne, a meddőségi központtól a gyógyszergyártókig. A stresszcsökkentő és megküzdést támogató intervenciók fejlesztése nem csak az emocionális szenvedés mérséklését célozza, hanem a programban maradást is szolgálja. Így csökkenthető azok aránya, akik kilépnek a lombikprogramból, mielőtt elérték volna végső céljukat: a várandósságot.