A „Nincs több dohányzás! Ideje mozogni” program folyamatának és eredményének kiértékelése

Hassandra, M., Zourbanos, N., Kofou, G., Gourgoulianis, K. and Theodorakis, Y. (2013). Process and outcome evaluation of the „No more smoking! It’s time for physical activity” program. Journal of Sport and Health Science, 2, 242-248.

Készítette: Meleg Csilla

Absztrakt

 Cél: A tanulmány célja, hogy kiértékelje a „Nincs több dohányzás! Ideje mozogni” programot egy vegyes módszertanon alapuló dizájnnal, és hogy információt gyűjtsön a program tökéletesítése érdekében, a jövőre nézve. Módszer: 40 páciens vett részt a programban közép Görögország 5 dohányzásról való leszokást elősegítő klinikáján. Tanácsadók feljegyzéseit, jegyzeteit, résztvevők által kitöltött kérdőíveket és velük felvett interjú során szerzett adatokat használtak fel, hogy értékeljék a program menetét és eredményét. Eredmények: A kvantitatív mérések, a program előttről és utánról, szignifikáns különbségeket mutattak a dohányzási viselkedés, a fizikai aktivitás, az énhatékonyság és a dohányzási szokások tekintetében. A kvalitatív eredmények azt sejtetik, hogy a fizikai aktivitás elősegítését pozitívnak érzékelték a résztvevők. Valamint mind a résztvevők, mind a tanácsadók nyilatkozatai biztatóak voltak a program ideje alatti fizikai aktivitás elősegítésének hatékonyságára vonatkozóan. Konklúzió: A „Nincs több dohányzás! Ideje mozogni” program eredményei bíztató eredményeket mutatnak. Azok az emberek, akik abba akarják hagyni a dohányzást, sokkal aktívabbá válhatnak fizikailag, ezen a célzott intervención keresztül. Úgy tekintenek a mozgásra, mint jelentős segítségre, hogy a dohányzásról való leszokás érdekében a kívánt erőfeszítéseket meg tudják tenni.

Bevezető

A dohányzás és a mozgás közötti kapcsolat kissé komplexnek mutatkozik. Bár néhány kutatás nem vagy csak gyenge kapcsolatot talált közöttük, a többségük azonban a jelenlegi kutatásoknak fordított kapcsolatot feltételeznek a kettő között. Azt mutatták az eredmények, hogy akik többet mozognak, azok kevesebbet dohányoznak, tehát fordított kapcsolatot feltételeznek a dohányzás és a testmozgás között.  A fizikai aktivitás elősegítése potenciálisan segélynyújtó stratégiává válhat, tekintve a dohányzásról való leszoktató egyéb programokat. Több áttekintő (review) tanulmány is foglalkozott azzal a pozitív összefüggéssel, miszerint, akik szeretnének leszokni, szívesen növelték a testedzéssel töltött órák számát. Everson-Hock 11 olyan képzett tanácsadóval készített interjút, akik segítenek a dohányzásról leszokni vágyóknak. Arra az eredményre jutott, hogy ha a testmozgást, mint a dohányzásról való leszokásban segítő „eszközt” vezetnek be, sokkal hatékonyabb, mint ha egy új életforma részeként tennének róla említést. A kutatás során természetesen az egyének képességeire és igényeire voltak szabva az edzések. A nemzetközi irodalom pozitívan vélekedik a leszokásban segítséget nyújtó mozgás, résztvevők általi fogadtatásáról. Mivel jelen kutatás helyszínén, Görögországban, nagyon keveset mozog és rendszeresen dohányozik az emberek többsége, arra számítottak, hogy nem fogják lelkesen fogadni a programot, így pilot tesztet is alkalmaztak. Azt találták, hogy akiknek sikerült abbahagyni a dohányzást, azok megtartották a testedzést a mindennapjaikban, a még mindig dohányzóakkal szemben.

Módszertan

Vegyes módszertannal rendelkező a kutatás, melyben mind a kvantitatív, mind a kvalitatív adatok feldolgozásra kerültek. A program folyamatának értékelése biztosította azokat az információkat, hogy mi működik, mi hatásos és mi nem az. Ezeket az információkat a tanácsadók feljegyzéseiből és a résztvevőkkel készített interjúból szerezték. Az eredmény értékelése során arra fókuszáltak, hogy megjelent-e szignifikáns különbség a mérőeszközökön elért pontoknál (amik a dohányzási viselkedést, a mozgást, az énhatékonyságot és a dohányzási szokásokat mérték) a felvétel 2 időpontját összehasonlítva, illetve hogy milyen észrevételeik voltak a résztvevőknek a fizikai aktivitás hatékonyságára vonatkozóan. Itt a kérdőíveket és a program végén felvett interjú adatait használták fel. 40 felnőtt (12 férfi és 28 nő, átlag életkor: 45,6) résztvevője volt a programnak, Görögország 5 dohányzásról való leszokást segítő klinikájáról. Kvantitatív mérések: A résztvevők kitöltöttek minden mérőeszközt az intervenciós program előtt és után is. Az énhatékonyságot egy 9 itemből álló mérőeszközzel vizsgálták, ahol egy 5 fokú skálán lehetett válaszolni. A dohányzási szokást egy 12 tételes önbevalláson alapuló kérdőívvel mérték, 7 fokú skálán. A fizikai aktivitással kapcsolatos szokásokat egy Godin és Shephard által kidolgozott kérdőívvel és a dohányzási magatartást, mint változót egy egyszerű kérdéssel kalibrálták, még pedig, hogy „tegnap hány szál cigarettát szívott el”. Plusz a Crowne és Marlowe szociális kívánatosság skáláját is felvették az intervenció után, hogy kontrollálják az elfogult válaszokat. Kvalitatív adatgyűjtés: Félig strukturált interjút vettek fel a vizsgálati személyekkel, ami 35-45 percig tartott minden esetben, erről hangfelvétel készült. A tanácsadók, akik részt vettek a programban végig részletesen vezették a naplót, ami szintén az adatgyűjtés részét képezte. Ezt követően pedig az így szerzett adatokat megvizsgálták.

Eredmények

A korreláció negatív, alacsony szintű kapcsolatot mutatott az elszívott cigaretták száma és az énhatékonyság, valamint a testmozgás között és pozitívan moderált kapcsolatot mutatott a szokásokkal. Az átlagosan elszívott cigaretták száma a következőképpen alakult: az intervenció előtt átlagosan 17,38 szál, rögtön utána 3,8 szál, három hónappal a vége után 4,43, hat hónappal 4,43 és egy évvel utána 5,55 szál volt. Az ANOVA megmutatta, hogy az elszívott cigaretták száma szignifikánsan változott az eltelt idő alatt x2(4) = 47,21, p < 0,001. Wilcoxon teszttel kimutatták, hogy az intervenciót követő mérés, és az utána következő 3 mérés között nem volt szignifikáns különbség az elszívott szálak tekintetében (post teszt Z= -4,66, p<0,001; 3 hónap Z= -4,54, p<0,001; 6 hónap Z= -4,47, p< 0,001; 12 hónap Z= -4,34, p<0,001). MANOVA-t használtak, hogy felmérjék az intervenció előtti és utáni változás nagyságát az énhatékonyság, a dohányzási szokások és a testmozgás tekintetében. Az analízis szignifikáns multivariális hatást mutatott F (5,35) =7,76, p < 0,001.

Két fő tengelye van a kvalitatív eredményeknek. Az egyik azon a kérdésen alapszik, hogy hogyan fogadták a résztvevők a fizikai aktivitással integrált technikát, implikálva ezzel a folyamat kiértékelésére vonatkozó adatok jelenlétét. Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők úgy értelmezték az integrációt, hogy ezzel fejlesztik az egészségüket, és egy új identitás kialakításában nyújt segítséget. Segített a felgyülemlett feszültséget, stresszt levezetni valamivel, ami nem dohányzás. Többen úgy nyilatkoztak, hogy minél többet edzettek, annál kevésbé hiányzott számukra a dohányzás, és idővel egyre csökkent, mint a testmozgás előtti, mind az az utáni cigaretta fogyasztás. A fokozott testmozgás mellett elkezdtek az egészségükre jobban odafigyelni, hogy mit egyenek, és hogy az alkohol fogyasztást visszafogják.  A másik kérdés pedig, hogy mennyire volt hatásos ez az integráció, ami pedig a végeredményre utalt.  Nem számít, hogy a fizikai aktivitás melyik formáját választották a résztvevők, mindenképpen elősegítette az erőfeszítést, amit tettek a dohányzásról való leszokás érdekében. A résztvevők és a tanácsadók szerint is volt, akinek több támogatásra volt szüksége. Nem csak a mozgás elősegítése volt hatásos, de azt találták, hogy néhány résztvevő számára az egészséges életmód elősegítése is. A csoportos megbeszélések segítséget nyújtottak minden esetben.

Diszkusszió

Mind a kvantitatív, mind a kvalitatív eredmények bíztatóak voltak. A program végére jelentősen lecsökkent az elszívott cigaretták száma, ráadásul megnőtt a résztvevőknek az énhatékonyságuk, hogy felhagyjanak a dohányzással, valamint az önbizalmuk, hogy ők erre képesek. A kvalitatív eredmények arról számolnak be, hogy a résztvevők a program értékes és hasznos kiegészítőjének találták a mozgást. Akik növelték a testmozgást az életükben, nagyobb arányban hagyták abba a dohányzást a programot követő egy évben, ami egybecseng egy korábbi kutatási eredménnyel is. A fizikai aktivitás segített a stressz kontrollban, valamint az elhízástól való félelem eloszlatásában. A résztvevők úgy nyilatkoztak a testedzésről, mint ami jó lehetőséget nyújt nekik egy egészségesebb életmód kialakításához. Többen figyelem elterelésre használták a mozgást, ami elősegítette a relapszus elkerülését. A tanácsadói technikák és az ott felállított célok szintén segítséget nyújtottak a mindennapi életük átszervezésében, ahol a fizikai aktivitás is szerepel. A legtöbb résztvevő a jövőbeli önmagát, mint nem dohányzó és aktívan sportoló egyént képzel el, ami szintén pozitív, hiszen azt implikálja, hogy egy egészségesebb identitás kialakulása elindult náluk. A visszajelzések azt mutatták, hogy például pozitívan vették volna a résztvevők, ha kapnak rövid, bíztató üzeneteket, illetve a fizikai aktivitás méréséhez használt pedométert, mint választási lehetőséget kínáltak volna fel. Ám a legfőbb korlátja a tanulmánynak az, hogy nem volt kontroll csoport, akinél a leszoktató program nem tartalmazott volna testmozgásos részt. Továbbá önbeszámolós teszteket is tartalmaz a kutatás, ami kevésbé megbízható, valamint az utánkövetésben csak a dohányzási szokásra kérdeztek rá, a testmozgásra nem.

Konklúzió

Összefoglalva tehát, a kutatás bíztató eredményekkel szolgált. Ez a dohányzásról leszoktató program, ami ki lett egészítve fizikai aktivitással, mind rövid, mind hosszú távon pozitív eredményeket mutat. Nem csak abban segített a résztvevőknek, hogy leszokjanak a dohányzásról, de a fizikai állóképességük is nőtt. Minden vizsgálati személy egyetértett abban, hogy a mozgás jelentős segítségnek bizonyult az erőfeszítések megtételében, hogy ne adják fel a kitűzött célt.