Jóllét  major depresszióban és szociális fóbiában komorbiditás jelenlétében és  komorbiditás nélkül

Wersebe, H., Lieb, R., Meyer, A. H., Miche, M., Mikoteit, T., Imboden, C., … Gloster, A. T. (2018). Well-being in major depression and social phobia with and without comorbidity. International Journal of Clinical and Health Psychology, 18(3), 201–208. https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2018.06.004

Készítette: Miasnikov Gréti Mirtyll

Absztrakt

A kutatás célja összehasonlítani major depressziós és szociális fóbiával küzdő egyéneket mentális zavarban nem szenvedő kontroll résztvevőkkel a jól-lét mentén. A major depresszió magasan együtt jár szorongásos, a szociális fóbia pedig depresszív zavarokkal. 119 depressziós és 47 szociális fóbiával küzdő egyén vett részt a kutatásban; a kontrollcsoportban 118 fő volt. Eredmények: az emocionális, pszichológiai és szociális jól-lét alacsonyabb volt a két kísérleti csoportban a kontrollhoz képest. Társbetegség esetén a jól-lét szintje még alacsonyabb volt. Konklúzió: az eredmények arra utalnak, hogy komorbiditás esetén másféle terápiás intervenció szükséges, mint társbetegség fennállta nélkül.

Elméleti bevezető

A major depresszió és a szociális fóbia nem csak egyikei a leggyakoribb mentális zavaroknak, hanem elmondható mindkettőről, hogy érintik a kapcsolatokat, és a szociális élet csökkenésével is együtt járhatnak. Mivel mindkét mentális zavar jelentősen hatással van az életminőségre, általában nélkülözhetetlen a professzionális segítség. Azt várnánk, hogy a tünetek megszüntetését célzó terápiák a jól-létet is növelik. Azonban egyre több kutatás bizonyítja, hogy a mentális zavarok hiánya csak mérsékelt együttjárást mutat a jól-léttel. Sőt, az is előfordul, hogy az egyén mentális zavara mellett jól-léte nem csökken. Ezt alátámasztja az az elmélet, hogy a mentális egészség és a mentális betegség nem egy kontinuumnak a két végpontja. A jól-lét számos összetevőből áll: emocionális (örömhöz kapcsolódó érzelmek, élettel való elégedettség), pszichológiai (önelfogadás, pozitív kapcsolat másokkal, stb.) és szociális (elfogadás, társadalmi hozzájárulás) jól-létből.

A cikk szerzői kiemelik, hogy mivel a depresszió gyakorta társul valamilyen szorongásos zavarral, fontos lenne tudni, hogy maga a komorbiditás vezet-e további jól-lét csökkenéshez. Ezt a betegségtársulást legtöbbször csak az életminőségre gyakorolt hatás szempontjából vizsgálják, a szerzők szerint viszont érdemes lenne több olyan kutatást végezni, amelyben összehasonlítják a társbetegség nélküli depressziósokat a depressziós-szorongó populációval. Az ezt összehasonlító kevés kutatás alapján ugyanis elmondható, hogy a komorbiditás valóban csökkenti az életminőséget és a jól-létet.

A szerzők három hipotézist tettek: (1a) a major depressziós populációban alacsonyabb lesz a szubjektív jól-lét, mint a kontrollcsoportban; (1b) a szociális fóbiával küzdők szintén alacsonyabb jól-létről fognak beszámolni a kontrollcsoporthoz képest, (2) a társbetegséggel élők csoportjában csökkentebb lesz a jól-lét a major depressziós és a szociális fóbiás populációhoz viszonyítva.

Módszer

Résztvevők

A résztvevők három német és svájci egyetemi klinikáról és internetes hirdetésen keresztül jelentkeztek. 118 major depressziós, 47 szociális fóbiával küzdő és 119 kontroll személy vett részt a kutatásban. Az életkor 18-65 év között volt, valamint kritériumként határozták meg a németül tudást. Kizáró kritérium volt az aktív öngyilkossági késztetés és szerfüggőség. A komorbiditás fennállta alapján tovább bontották a csoportokat: 74 fő került a depresszió és szorongásos zavar-, 44 fő a csak depressziós csoportba; 9 fő szociális fóbia és depressziós zavar-, 38 fő pedig a csak szociális fóbia csoportba. A szociális fóbia komorbid zavarai ebben a populációban a specifikus fóbiák, pánikzavar agorafóbiával vagy agorafóbia nélkül, valamint generalizált szorongásos zavar voltak, míg a depresszió komorbid zavara a disztímia. A komorbiditás lehetett többszörös mind a depressziónál mind a szociális fóbiánál.

Mérések/Eszközök

Félig strukturált klinikai interjút (SCID) és a DSM-IV I. tengelyét (Klinikai szindrómák) használták a mentális zavarok megállapítására. Ez a félig strukturált interjú szekciókra bontott, amelyek olyan bevezető kérdésekkel kezdődnek, hogy a résztvevő eldöntheti, kíván-e a hozzákapcsolódó kérdésekre válaszolni vagy sem. A tüneteket meglévőként (present) vagy hiányzóként (absent) kódolták. A mentális egészséget (ezen belül az emocionális, szociális és pszichológiai egészséget) az MHC-SF kérdőívvel mérték. Minél magasabb pontszámot ér el valaki, annál jobb mentális egészségnek örvend.

A kutatás eredményei összefoglalva

Az emocionális, szociális és pszichológiai jól-lét is szignifikánsan alacsonyabb szintű volt a major depressziós és a szociális fóbiás populációban is, mint a kontrollcsoportban. A társbetegség jelenléte pedig valóban csökkenti a jól-létet azokhoz a résztvevőkhöz viszonyítva, akiknek nincs komorbid zavaruk.

A kutatás korlátai

A cikk nem említi azt a limitációt, hogy az első két, egymással összefüggő hipotézis – miszerint depressziós és a szociális fóbiás csoportban alacsonyabb lesz a jól-lét, mint a kontrollcsoportban – gyenge, mivel ezt számtalan előző kutatás bizonyítja, nem beszélve arról, hogy ezeket az eredményeket a mindennapi élet tapasztalataiból is sejteni lehet. 

Konklúzió

A cikknek a már említett korláton túl azonban több fontos implikációja van: egyrészt nagyon érdekes az, hogy azt a felvetést teszi, hogy mivel a mentális zavar és a jól-lét között nem egyenes ok-okozati kapcsolat van, csak mérsékelt, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot specifikálják. Másrészt klinikai intervenciók szempontjából lényeges az, hogy ha komorbiditás is fennáll, akkor lehet, hogy egészen más terápia szükséges, mint egy önálló mentális zavar esetében.