Alvás és szex  – A szexuális funkció és alvás közötti kapcsolat

Seehuus, M., Pigeon, W. (2018). The sleep and sex survey: Relationships between sexual function and sleep. Journal of Psychosomatic Research, vol. 112, 59–65

https://doi.org/10.1016/j.jpsychores.2018.07.005

Készítette: May Judit

Absztrakt:

Cél: A distressz és diszfunkció az alvás és a szexualitás terén is nagyon gyakori. Mindkettő a szorongáshoz, a depresszióhoz és a stresszhez kapcsolódik. Célunk az alvás és a szexualitás kapcsolatának tanulmányozása.

Módszer: A kutatás az USA-ban zajlott. 703 darab 18 és 65 közötti vizsgálati személy töltötte ki a teszteket egy online felületen. Nagyjából a résztvevők 30%-a volt fekete, hispániai, ázsiai vagy amerikai őslakos, 8% tartotta magát leszbikusnak, melegnek vagy biszexuálisnak, és a nemek egyenlően oszlottak el mind az 5 életkori csoportban. A Pittsburgh Alvásminőség Index (PSQI), az Inszomnia Súlyossági Index (ISI), a Nemzetközi Erektilis Funkció Index (IIEF), és a Női Szexuális Funkció Index (FSFI) segítségével mértük az alvást és szexuális diszfunkciót; az Észlelt Stressz Skála (PSS), a Páciens Egészség Kérdőív (PHQ-9), és az Általános Szorongás Zavar Skála (GAD-7) mérte a stressz, depresszió és szorongás szintjét.

Eredmények: Szignifikáns kapcsolatot találtunk az inszomnia súlyossága és a szexuális funkció között. A kapcsolat szignifikáns maradt a depressziós és szorongásos tünetek, valamint az észlelt stressz közös megmagyarázott varianciájának figyelembe vétele mellett is.

Konklúzió: További kutatásokra van szükség azzal kapcsolatban, hogy az egyik terület kezelésének hatása van-e a másikra, továbbá, hogy ez a kapcsolat összefügg-e egy általános pszichopatológiai faktorral és/vagy egy kondícionált kapcsolat áll-e a háttérben az ágy közös kontextusa miatt.

1. Bevezetés

A szexuális diszfunkciókat a férfiak 10-50%-a, a nők 25-60%-a tapasztalja meg. Mind az szexuális mind az alvási diszfunkciókat számtalan faktor okozza és befolyásolja. Az alvászavaroka akár rizikó faktorai és/vagy következményei is lehetnek a szexuális diszfunkcióknak és a szexszel való elégedetlenségnek.

Mind az alvás, mind a szexuális aktivitás nagy része éjszaka, és leggyakrabban ugyanazon a helyen, az ágyban történik. Problémát jelenthet, ha az egyik terület kellemetlenségei összekapcsolódnak és interferálnak a másikkal. Továbbá egy harmadik, közös változó, a stressz kapcsolhatja össze az alvást és a szexet, és mind a két területen problémákat okozhat.

Maga az alvászavar is lehet olyan stresszor, ami szexuális problémát okoz. A hangulatzavarok is állhatnak mind az alvási mind a szexuális problémák hátterében. Számos szakirodalom hozza összefüggésbe a depressziót és a szorongást alvási és szexuális problémákkal.

A téma viszonylag kicsi szakirodalma nem fordít kellő figyelmet a szexuális funkcióra. Kutatásunk célja, hogy feltárja az alvás és szexualitás közötti kapcsolatot az alvási, szexuális, hangulati és stressz mutatók validált skálái segítségével egy nagy és reprezentatív mintán. A következő hipotéziseket fogalmaztuk meg:

(H1) Az alvási és szexuális problémák szignifikánsan korrelálnak. Mindkét probléma szignifikánsan korrelál a depresszív és szorongásos tünetekkel, és az egyik terület alacsonyabb funkcionalitása összekapcsolódik a többi terület alacsonyabb funkcionalitásával.

(H2) A rossz alvás és a szexuális kimenet közötti korreláció megmarad a stressz, szorongás és depresszió tüneteinek kontrollálása után is. 

(H3) A hierarchikus lineáris regressziós modellben, amely az alvás minőséget jelzi előre a szorongás és a depresszió segítségével, a szexuális funkció prediktor változóként való beléptetése szignifikánsan növeli a megmagyarázott varianciát.

2.Módszer:

2.1. Minta

A kitöltőket (703 fő) egy online felületen toboroztuk. Nemenként 5 életkori csoportba osztottuk őket (18–25, 26–35, 36–45, 46–55, és 56–65 éves kor között). A válaszadók 6 dollárt kaptak a kitöltésért. 703 fő töltötte ki a demográfiai kérdéseket.  Azokat, akik kihagytak 1 vagy több kérdést (31 fő), kizártuk a kutatásból, a transzgender (5 fő), aszexuális (5 fő), vagy a Kinsey skálával nem meghatározható szexuális orientációjúakkal (6 fő) együtt. A nemek eloszlás közel egyenlő volt, a kitöltők 48.6%-a (319 fő) volt nő, a maradék 51.4% (337 fő) férfi. A kitöltők átlag életkora 40.8 év volt (szórás: 12.7). A kitöltők többsége heteroszexuális volt (92.5%, 607 fő), a többiek biszexuálisok 2.7% (18 fő), melegek vagy leszbikusok 4.7% (31 fő) voltak. A kitöltők többsége fehér vagy kaukázusi (70.7%, 461 fő), 16.4% (N=107) ázsiai, 7.7% (N=50) fekete vagy afrikai amerikai, és 0.3% (N=2) amerikai indián vagy alaszkai volt. Az életkorban, szexuális orientációban és etnikumban nem találtunk statisztikailag jelentős különbséget a férfiak és a nők között.

3. Eszközök:

 Pittsburgh Alvásminőség Index (PSQI); egy 19 itemes skála mely az alvásproblémákat méri. 7 komponense van: alvásminőség, az elalvás ideje, az alvás időtartalma, az alvás hatékonysága, az alvás megzavarása, altatók használata és a napközbeni diszfunkció. Az alskálái az alvási funkciók relatíve független területeit mérik.

Az Inszomnia Súlyossági Index (ISI); egy hét itemes skála az inszomnia intenzitásának és az általa okozott stressz mérésére. 0-28 pont érhető el rajta, a magasabb pontszám az inszomnia magasabb szintjét jelzi.

Női Szexuális Funkció Index (FSFI); egy 19 itemes teszt, amely a szexuális funkciót hat alskálán és egy teljes skálán méri. A magasabb értékek jobb szexuális funkciót jeleznek.  A hat alskála: a vágy, az arousal, a nedvesség, az orgazmus, a kielégülés és a fájdalom. Mindegyiket nullától (a vágy és a kielégülés esetén egytől) hatig terjedő skálán mérik. A teljes skálán 2 és 36 közötti értéket lehet elérni.

Nemzetközi Erektilis Funkció Index (IIEF): egy 15 itemes skála, amely a szexuális funkció 5 területét méri: erektilis funkció, orgazmikus funkció, vágy, az aktussal való elégedettség és általános elégedettség.   Mindegyik nullától (az erektilis funkció 1-től, a vágy és az orgazmikus funkció kettőtől) maximum 5 pontig terjed. Maximum 75 pont érhető el a teszten, a magasabb pontszám jobb funkcionalitást jelent. Az erektilis funkció és az aktussal való elégedettség viszonylag alacsony megbízhatóságú.

Észlelt Stressz Skála: az észlelt stressz mérésére, a teljes skálán 0 és 40 közötti pontszámot lehet elérni, a magasabb pontszám nagyobb mértékű stresszt jelent.

Páciens Egészség Kérdőív (PHQ9): a depressziós és szorongásos tünetek mérésére. Egy skálája van, ezen 0-tól 27 pontig terjednek a pontszámok, a magasabb pontszám több depressziós tünetet jelent.  

GAD-7: a szorongás súlyosságának mérésére. Egy skáláján 0 és 21 pont között lehet eredményt elérni, a magasabb pont több szorongásos tünetet jelez.  

4. Eredmények:

4.1. Alap összefüggések az alvás és szex változók között:

H1: Mind a szexuális, mind az alvásfunkció teljes skálája és az alskálák többsége szignifikánsan korrelált a szorongás és depresszió értékekkel, ami alátámasztja a H1 hipotézist. Vagyis a rossz alvásminőség erősen összefügg mind a mentális, mind a szexuális élet problémáival.

H2: Az alvásminőség és szexuális funkció közötti összefüggés a mentális egészség megmagyarázott varianciájának figyelembe vételével is szignifikáns marad, ami alátámasztja a H2 hipotézist. Megjegyzendő, hogy ez az összefüggés konzisztensen erősebb a nőknél, mint a férfiaknál.

H3: A harmadik hipotézis teszteléséhez külön modelleket alkalmaztunk a nők és a férfiak adataihoz, mivel nincs egységes mérőeszköz a női és férfi szexuális funkció mérésére. Első lépésként mind a két modellbe az inszomnia, a depressziós és szorongásos tünetek súlyosságát léptettük be, második lépésként pedig a nőknél az FSFI, a férfiaknál az IIEF pontszámokat. A szexuális funkciók beléptetése nem javított szignifikánsan a modellen, amennyiben az alvásminőség volt a kimeneti változó. Az eredmények részben támasztják alá a H3 hipotézist, mivel (1) a nőknél a szexuális funkciók beléptetése nem javított szignifikánsan a modellen, amennyiben az alvásminőség volt a kimeneti változó, és (2) a statisztikailag szignifikáns eredmények is viszonylag csekély fejlődést eredményeztek.

Diszkusszió:

Eredményeink alátámasztották, hogy a mentális egészség mind az alvási, mind a szexuális funkciókkal összefügg. Második hipotézisünket részben tudtuk alátámasztani. A szexuális funkciók teljes skálája és az inszomnia súlyosság szignifikáns maradt a magyarázott variancia figyelembe vételével a férfiaknál és a nőknél is. Azonban az alvásminőség és szexuális funkció közötti összefüggés csak a férfiaknál volt szignifikáns.

A harmadik hipotézis tesztelése során kapott eredmények azt támasztják alá, hogy az alvás és a szexuális diszfunkció közötti kapcsolat mögött egy harmadik, közös változó, a mentális egészség faktorai állnak. Ez az összefüggés csak az inszomnia súlyosságnál volt kimutatható, az alvásminőségnél nem. Ennek oka lehet, hogy a PQSI kérdőív objektív, míg az ISI kérdőív szubjektív, affektív tényezőkre kérdez rá. Az eredmények részben támasztják alá azt a feltételezésünket, hogy lehet egy tanult asszociáció az alvás és a szex gyakran megosztott kontextusa, az ágy és a distressz között.

Elképzelhető, hogy az alvási és szexuális funkciókat egy közös, de kevéssé tanulmányozott pszichopatológiai faktor befolyásolja. Az eredmények támogatják ezt a feltevést, de nem tudunk további következtetéseket levonni belőlük. A modellünkben a nemek között megjelent különbségeket óvatosan kell kezelni, mivel a férfiak és nők számára kialakított mérőeszközök lényegesen különböznek.

Míg a depresszív tünetek mind az inszomnia mind az alvásminőség faktorokat jól bejósolták, addig a szorongás és a stressz mintázata ennél jóval összetettebb volt. A szorongás mind az inszomnia súlyosságát, mind az alvásminőséget bejósolta a nőknél, de a férfiaknál nem. A stressz pedig jól bejósolta az előbbi két változó a férfiaknál, de a nőknél nem.

Mint minden kutatásnak, ennek a vizsgálatnak is vannak korlátai. Először is, a vizsgálat nem ír le oki kapcsolatokat a változók között. Ezen felül az objektívan mérhető alvásjellemzők és a szubjektív, önbeszámolós alvási jellemzők közötti kapcsolat bizonytalan.

Hajban  mért kortizolszint megváltozott értéke irritábilis bél szindróma esetén – egészségügyi  alapellátás keretei között végzett eset-kontroll vizsgálat

Norlin, A.-K., Walter, S., Theodorsson, E., Tegelstrom, V., Grodzinsky, E., Jones, M. P., & Faresjö, Å. (2017). Cortisol levels in hair are altered in irritable bowel syndrome - A case control study in primary care. Journal of Psychosomatic Research, 93, 69–75. https://doi.org/10.1016/j.jpsychores.2016.12.009

Az összefoglalót készítette: Szűcs Ágota

Absztrakt:

Célkitűzés: A stressz fontos tényező az irritábilis bél szindróma (IBS) patofiziológiájában. A hosszútávú hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg (HPA) tengely működése tanulmányozható a hajban mért korizol szintjének (HCC – „hair cortisol concentration”) vizsgálatával. Korábbi kutatások kimutattak szabálytalan HPA-tengely működést IBS betegek esetében, de a hajban mért kortizolszintet nem vizsgáltak. Arra kerestük a választ, az BS betegek és a kontrollcsoport között mutatkozik-e különbség a HCC és az észlelt stressz tekintetében.
Módszer: Egy 10 svédországi egészségügyi alapellátási intézményben végzett keresztmetszeti vizsgálatban összehasonlítottunk munkaképes korú, IBS-ben szenvedő betegeket és gasztrointesztinális panaszokkal nem renelkező betegeket. A résztvevőktől hajmintát vettünk és kérdőívek kitöltésére kértük őket, melyek egyke az észlelt stresszt mérő kérdőív (PSS – „preceived stress scale”). A végső minta 169 Rome-III kritériumrendszert kimerítő IBS betegből és 316 nem-IBS betegből állt. Eredmények: Az IBS-betegek esetében szignifikánsan alacsonyabb HCC volt tapasztalható (medián=16.3 pg/mg; IQR=26.9 pg/mg) mint a nem-IBS betegeknél (medián=22.8 pg/mg; IQR=29.1 pg/mg). A kvintilisek szerinti eloszlásban is különbség volt: a HCC eloszlás alső kvintlisébe tartozott a nem-IBS betegek 12.2%-a, míg az IBS betegek 30.2% esett ebbe a legkisebb haj-kortizolszinttel jellemezhető ötödbe. Az IBS betegek magasabb észlelt stresszről számoltak be (átlag: 25.3 pont) mint a nem-IBS betegek (átlag: 21.4 pont). A HCC és PSS kvintilisek nagyon gyenge szignifikáns kapcsolatot mutattak az IBS-sel. Konklúzió: a vizsgálat értelmében következtethetünk arra, az IBS betegek jelentős hányadánál fennálhat a HPA-tengely aktivitásának elnyomása.

Kulcsszavak: irritabilis bél szindróma, stressz, hajban mért kortizol, HPA-tengely

1. Bevezetés

Az irritábilis bél szindróma (IBS) egy tünet-alapú diagnózis, mely a népesség 10-25%-át érinti. Inkább nőkre jellemző. Az életminőséget, a szakmai és szociális életet nagy mértékben (negatívan) érinti, és az egészségügyi rendszer szolgáltatásainak nagyobb fokú használatával jár együtt.

A stressznek meghatározó szerepe van az IBS kialakulásában: a korai ártalmas életesemények növelik az IBS kialakulásának esélyét, a későbbi életszakaszokban tapasztalt stressznek pedig szerepe van az IBS első tüneteinek megjelenésében, illetve a tünetek súlyosságában. A stressz aktiválja a vegetatív idegrendszert és a hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg (HPA) tengelyt, melynek kortikotropint felszabadító működésmódja hatással van a bérendszer működésére. A folyamat fordítva is működik: a bélrendszer is küld válaszjeleket az agy felé. Kölcsönös kapcsolat áll fenn a hétköznapi észlelt stressz és a gasztrointesztinális tünetek között.

A krónikus stressznek való kitettség maladaptív velejárója a HPA-tengely módosult működése, ill. ezzel összefüggésben a kortizolszint csökkenése[1], valamint e kettő következményeként a stresszfüggő szomatikus zavarok kialakulása. A HPA-tengely zavara és az ezzel kapcsolatban álló alacsony kortizolszint IBS-betegek esetében korábbi kutatások tárgya is volt, de egy 2011-ben végzett metaanalízis nem mutat sziginifikáns eltérést az IBS betegek és nem-IBS betegek alap-kortizolszintje között.

A jelen vizsgálat abban tér el a korábbi vizsgálatoktól, hogy egy nemrég kidolgozott  eljárással, a kortizolszint hajban való mérésével vizsgálja a kortizol mennyiségét, korábbi vizsgálatokkal szemben, melyek vér-, vizelet-, vagy nyálmintákból nyert adatokra épültek. A különbség a korábbi eljárások és a hajmintára épülő módszer között az, hogy a gyakran közvetlenül egy stresszkeltő beavatkozás – vastagbéltükrözés – előtti pillanatban vett vér-, vizelet- vagy nyálminta a pillanatnyi stresszhelyzetre adott válaszként produkált, azaz az alaphelyzethez képest emelkedett kortizolszintet mutathat, tehát csak a mintavételkori aktuális stresszhelyetet tükröző pillanatnyi állapotot mutatja meg; míg a fejbőrtől számított 3 cm-nyi hajszakasz elemzése a mintavétel napját megelőző 3 hónapnyi időszak kumulált átlagos kortizolszinjéről ad információt (tekintetbe véve, hogy az emberi haj átlagosan 1 cm-t nő havonta). IBS betegek kortizol-szintjét még nem vizsgálták korábban ezzel a 3 hónap alatti átlagos kumulált kortizol-indexet használó eljárással.

Mivel a stressz releváns tényező az IBS kialakulásában, az a várakozásunk, hogy a hajban mért kortizolszint (HCC) releváns jelzője lesz a stresszválasznak. Hipotézisünk szerint a HCC az IBS-betegek csoportjában alacsonyabb lesz, mint a kontrollcsoportban, és hogy az IBS-betegek a kontroll csoporthoz képest magasabb mértékű észlelt stresszről (PSS) számolnak be.

2. Módszer

A vizsgálatot három svédországi város összesen 10 egyészségügyi alapellátási intézményében végezték. A szocioökonómiai diverzitás biztosítása érdekében két iparvárost és egy egyetemi várost vontak be a vizsgálatba. Az IBS-beteg csoportot alkotó személyek BNO-10 és ROME-III klasszifikációs rendszerek IBS kritériumainak megfeleltek. A kontrollcsoport tagjai a vizsgálati csoport tagjaihoz korban és nemben hasonlóak voltak, és szintén betegként fordultak az adott egyészségügyi intézményhez, de tüneteik nem voltak gasztrointesztinális jellegűek és az elműlt két év során nem kaptak gasztrointesztinális típusú diagnózist. A félrediagnosztizált, szteroidos kezelést kapó, nem kooperáló, vagy a vizsgálathoz elég (3 cm) hajjal nem rendelkező személyek a vizsgálatból való kizárása után a végleges minta 321 fő nem-IBS beteg és 169 fő IBS beteg személyből állt.

A vizsgálat egyik részében a vizsgálati személyek kérdőíveket töltöttek ki. A kérdések demográfiai adatokra, áltlános egészségi mutatókra, komorbiditásra, gyógyszeres kezelésre, munkával, munkaidővel, munkakörülményekkel kapcsolatos témákra, illetve a vizsgálatot megelőző évben a személy által átélt súlyos életeseményekre vonatkoztak. A személy által észlelt stresszt az Észlelt Stressz Kérdőívvel mérték, mely a kitöltést megelőző hónap során bekövetkezett előrejelezhetetlen, kontrollálhatatlan, megterhelő eseményekre vonatkozik.

A vizsgálat másik része során képzett szakembek hajmintát vettek a vizsgálati személytől a koponyatető hétső részéről, majd a hajtincseket elemzésnek vetették alá a Hajtesztelési Társaság (Society of Hair Testing) szabályrendszerét követve, hogy megállapítság az egyes személyekre vonatkozó haj-kortizol-tartalom indexet (HCC).

3. Eredmények

Szociodemográfiai és klinikai jellemzőiket tekintve az IBS betegekről elmondható, hogy idősebbek voltak, valószínűbb hogy egyedül éltek, kevesebbet dolgoztak, nagyobb valószínűséggel születtek külföldön, voltak alvással kapcsolatos nehézségeik, pszichiátriai komorbid zavaraik, mint a kontroll csoport tagjainak. A vizsgálati és a kontroll csoport tagjai között minden más jelentős belsőszervi betegség ugyanolyan mértékben volt jellemző. Az IBS-betegek jellemzőbben számoltak be központi idegrendszerre ható gyógyszer, hormontartalmú gyógyszer szedéséről. Az IBS-csoport tagjai nagyobb valószínűséggel számoltak be súlyos életeseményről a vizsgálatot megelőző év során mint a kontrollcsoport tagjai.

HCC és PSS szint tekintetében a vizsgálat szignifikáns különbséget talál az IBS és nem-IBS csoport között. Az IBS-betegekre szignifikánsan magasabb PSS és szignifikánsan alacsonyabb HCC szint jellemző, mint a kontroll csoportra. A HCC esetén A kvintilisek szerinti eloszlásban is szignifikáns különbség volt tapasztalható: az IBS-betegek csoportjának legnagyobb része a legalsó kvintilisbe tartozott, míg a nem-IBS beteg csoport legkisebb része volt ugyanebbe a legalacsonabb HCC-szinttel jellemezető kvintilisbe sorolható. Többváltozós regressziós elemzés után a PSS-re és a HCC-re vonatkozó fent említett összefüggések továbbra is szignifikánsak maradtak, de nagyon gyenge kapcsolatot mutattak az IBS-sel.

4. Diszkusszió

Ez az első olyan kutatás, melynek során egy hosszabb periódus (3 hónap) alatt kialakult átlagos kortizolszintet vizsgálták IBS betegség esetén. A kutatás legfontosabb eredménye annak bemutatása, hogy az IBS betegek között, a csökkent HPA-tengelyi aktivitásnak köszönhetően, valószínűleg nagyobb arányban fordulnak elő alacsony HCC szinttel rendelkező esetek, mint a nem IBS-beteg populációban, tehát lehetséges, hogy az IBS-tünetek öszefüggésben állnak az alacsony kortizolszinttel. Mindemellett az IBS-beteg populáció magasabb észlelt stresszről számolt be mint a nem IBS beteg csoport, így a kutatás megerősítette azt a tényt is, melyet már korábbi kutatások is demonstráltak: kapcsolat van a pszichoszociális stressz és az IBS betegség között.

Az IBS betegek körében tapasztalt csökkent (hajban mért) kortizolszint egyik lehetséges magyarázata a korai életkorban megtapasztalt negatív életeseményekhez köthető. Korábbi vizsgálatok kapcsolatot találtak a gyermekkori trauma és a megváltozott  HPA-aktivitás, illetve a gyermekkori trauma és az IBS betegség között. A jelen vizsgálatban súlyosabb életeseményekről számolnak be az IBS betegek, mint a kontrollcsoport. Egy másik lehetséges magyarázat arra, miért lehetséges az alacsonyabb a kortizolszint az IBS betegek csoportjában a következő: lehetséges, hogy a gasztrointesztinális tünetek által kiváltott stressz indít negatív feedback folyamatot, melynek révén hosszú távon csökken a HPA-tengelyhez köthető a kortizolkibocsátás.

A kutatás egy irányba mutat több nemrég végzett hasonló vizsgálattal, melyek kimutatták, hogy a hajban mért kortizolszint (HCC) vizsgálata fontos szereppel bír a stresszhez köthető betegségek kutatása során. Jelenleg még nincs megállapított klinikai standard vagy referenciaérték a HCC mutatószámra, de egy laborok közötti nemzetközi összefogással végzett kutatás jelenleg azon dolgozik, hogy definiálja ezeket a referenciértékeket.

---

[1] Krónikus stressznek való kitettség kezdeti szakaszában a HPA-tengely működésének következményeként emelkedett kortizolszint figyelhető meg, majd hosszabb távon ez a jelenség csökken és a kortizolkiválasztás a normális szint alá esik.

Jóllét  major depresszióban és szociális fóbiában komorbiditás jelenlétében és  komorbiditás nélkül

Wersebe, H., Lieb, R., Meyer, A. H., Miche, M., Mikoteit, T., Imboden, C., … Gloster, A. T. (2018). Well-being in major depression and social phobia with and without comorbidity. International Journal of Clinical and Health Psychology, 18(3), 201–208. https://doi.org/10.1016/j.ijchp.2018.06.004

Készítette: Miasnikov Gréti Mirtyll

Absztrakt

A kutatás célja összehasonlítani major depressziós és szociális fóbiával küzdő egyéneket mentális zavarban nem szenvedő kontroll résztvevőkkel a jól-lét mentén. A major depresszió magasan együtt jár szorongásos, a szociális fóbia pedig depresszív zavarokkal. 119 depressziós és 47 szociális fóbiával küzdő egyén vett részt a kutatásban; a kontrollcsoportban 118 fő volt. Eredmények: az emocionális, pszichológiai és szociális jól-lét alacsonyabb volt a két kísérleti csoportban a kontrollhoz képest. Társbetegség esetén a jól-lét szintje még alacsonyabb volt. Konklúzió: az eredmények arra utalnak, hogy komorbiditás esetén másféle terápiás intervenció szükséges, mint társbetegség fennállta nélkül.

Elméleti bevezető

A major depresszió és a szociális fóbia nem csak egyikei a leggyakoribb mentális zavaroknak, hanem elmondható mindkettőről, hogy érintik a kapcsolatokat, és a szociális élet csökkenésével is együtt járhatnak. Mivel mindkét mentális zavar jelentősen hatással van az életminőségre, általában nélkülözhetetlen a professzionális segítség. Azt várnánk, hogy a tünetek megszüntetését célzó terápiák a jól-létet is növelik. Azonban egyre több kutatás bizonyítja, hogy a mentális zavarok hiánya csak mérsékelt együttjárást mutat a jól-léttel. Sőt, az is előfordul, hogy az egyén mentális zavara mellett jól-léte nem csökken. Ezt alátámasztja az az elmélet, hogy a mentális egészség és a mentális betegség nem egy kontinuumnak a két végpontja. A jól-lét számos összetevőből áll: emocionális (örömhöz kapcsolódó érzelmek, élettel való elégedettség), pszichológiai (önelfogadás, pozitív kapcsolat másokkal, stb.) és szociális (elfogadás, társadalmi hozzájárulás) jól-létből.

A cikk szerzői kiemelik, hogy mivel a depresszió gyakorta társul valamilyen szorongásos zavarral, fontos lenne tudni, hogy maga a komorbiditás vezet-e további jól-lét csökkenéshez. Ezt a betegségtársulást legtöbbször csak az életminőségre gyakorolt hatás szempontjából vizsgálják, a szerzők szerint viszont érdemes lenne több olyan kutatást végezni, amelyben összehasonlítják a társbetegség nélküli depressziósokat a depressziós-szorongó populációval. Az ezt összehasonlító kevés kutatás alapján ugyanis elmondható, hogy a komorbiditás valóban csökkenti az életminőséget és a jól-létet.

A szerzők három hipotézist tettek: (1a) a major depressziós populációban alacsonyabb lesz a szubjektív jól-lét, mint a kontrollcsoportban; (1b) a szociális fóbiával küzdők szintén alacsonyabb jól-létről fognak beszámolni a kontrollcsoporthoz képest, (2) a társbetegséggel élők csoportjában csökkentebb lesz a jól-lét a major depressziós és a szociális fóbiás populációhoz viszonyítva.

Módszer

Résztvevők

A résztvevők három német és svájci egyetemi klinikáról és internetes hirdetésen keresztül jelentkeztek. 118 major depressziós, 47 szociális fóbiával küzdő és 119 kontroll személy vett részt a kutatásban. Az életkor 18-65 év között volt, valamint kritériumként határozták meg a németül tudást. Kizáró kritérium volt az aktív öngyilkossági késztetés és szerfüggőség. A komorbiditás fennállta alapján tovább bontották a csoportokat: 74 fő került a depresszió és szorongásos zavar-, 44 fő a csak depressziós csoportba; 9 fő szociális fóbia és depressziós zavar-, 38 fő pedig a csak szociális fóbia csoportba. A szociális fóbia komorbid zavarai ebben a populációban a specifikus fóbiák, pánikzavar agorafóbiával vagy agorafóbia nélkül, valamint generalizált szorongásos zavar voltak, míg a depresszió komorbid zavara a disztímia. A komorbiditás lehetett többszörös mind a depressziónál mind a szociális fóbiánál.

Mérések/Eszközök

Félig strukturált klinikai interjút (SCID) és a DSM-IV I. tengelyét (Klinikai szindrómák) használták a mentális zavarok megállapítására. Ez a félig strukturált interjú szekciókra bontott, amelyek olyan bevezető kérdésekkel kezdődnek, hogy a résztvevő eldöntheti, kíván-e a hozzákapcsolódó kérdésekre válaszolni vagy sem. A tüneteket meglévőként (present) vagy hiányzóként (absent) kódolták. A mentális egészséget (ezen belül az emocionális, szociális és pszichológiai egészséget) az MHC-SF kérdőívvel mérték. Minél magasabb pontszámot ér el valaki, annál jobb mentális egészségnek örvend.

A kutatás eredményei összefoglalva

Az emocionális, szociális és pszichológiai jól-lét is szignifikánsan alacsonyabb szintű volt a major depressziós és a szociális fóbiás populációban is, mint a kontrollcsoportban. A társbetegség jelenléte pedig valóban csökkenti a jól-létet azokhoz a résztvevőkhöz viszonyítva, akiknek nincs komorbid zavaruk.

A kutatás korlátai

A cikk nem említi azt a limitációt, hogy az első két, egymással összefüggő hipotézis – miszerint depressziós és a szociális fóbiás csoportban alacsonyabb lesz a jól-lét, mint a kontrollcsoportban – gyenge, mivel ezt számtalan előző kutatás bizonyítja, nem beszélve arról, hogy ezeket az eredményeket a mindennapi élet tapasztalataiból is sejteni lehet. 

Konklúzió

A cikknek a már említett korláton túl azonban több fontos implikációja van: egyrészt nagyon érdekes az, hogy azt a felvetést teszi, hogy mivel a mentális zavar és a jól-lét között nem egyenes ok-okozati kapcsolat van, csak mérsékelt, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy ezt a kapcsolatot specifikálják. Másrészt klinikai intervenciók szempontjából lényeges az, hogy ha komorbiditás is fennáll, akkor lehet, hogy egészen más terápia szükséges, mint egy önálló mentális zavar esetében.

Az időskori egészséges életmód és a várható  változások négy funkcionális területen

Visser, M., Wijnhoven, H. A. H., Comijs, H. C., Thomése, F. G. C. F., Twisk, J. W. R., & Deeg, D. J. H. (2018). A Healthy Lifestyle in Old Age and Prospective Change in Four Domains of Functioning. Journal of Aging and Health, 089826431877443. https://doi.org/10.1177/0898264318774430

Készítette : Király Anna

Absztrakt

Célkitűzés: Jelen tanulmány célja az egészséges életmód és az időskorban bekövetkező fizikális, pszichológiai, kognitív illetve szociális funkcionálásban bekövetkező hanyatlás kapcsolatának a vizsgálata.

Módszer: A kutatás longitudinális volt, az vizsgálatok öt különböző időpontban kezdődtek, az utánkövetés időtartama 3 év volt. A résztvevőket 3107 holland, 55-85 év közötti alany alkotta. Az életmódot a dohányzási szokások, alkoholfogyasztás, fizikai aktivitás és a testtömeg index alapján térképezték fel. A lehetséges kimenetek közé sorolták a sétatempót, depresszív szimptómákat, kognitív státuszt és a szociális kapcsolatokat.

Eredmények: Az egészséges életmódot folytató embereket tekintve 10,6 %-kal lassabb sebességcsökkenés volt jellemző, a sétatempót tekintve, körükben 10,8 %-kal lassabban emelkedtek a depresszív tünetek, és 8 %-kal lassabb kognitív hanyatlás volt jellemző, és továbbá 4,9 %-kal lassabb hanyatlás volt megfigyelhető náluk a társas kapcsolataikat tekintve, azokkal az egyénekkel összehasonlítva, akikre nem volt jellemző az egészséges életmód követése.

Következtetés: Az egészséges életmód folytatása idősebb korban is előnyökkel járhat a fizikai, pszichológiai, kognitív és társas funkcionálás területén.

1. Bevezetés

Az idősödő emberek társadalmunk leggyorsabban növekvő szegmensei, körükben gyakoriak a krónikus állapotok, illetve az egészségügyi rendszerre való hosszú távú rászorulás. A társadalom elöregedését figyelembe véve fontos lenne megelőzni az olyan állapotok kialakulását, mint hospitalizáció, és krónikus patológiák kifejlődése. Korábbi vizsgálatok rámutattak, hogy idősebb alanyok esetében a következő faktorok: fizikai aktivitás, alkoholfogyasztás, dohányzás és a testsúly, kapcsolatban állnak az egészséggel illetve a megfelelő mindennapi funkcionálással (Bots, Tijhuis, Giampaoli, Kromhout, & Nissinen, 2008; Ebrahim, Wannamethee, Whincup, Walker, & Shaper, 2000; Knoops et al., 2004; Van Gool et al., 2003; Wannamethee, Ebrahim, Papacosta, & Shaper, 2005 idézi Visser et al, 2018). Ezentúl kutatások kimutatták hogy 65-75%-kal alacsonyabb az elhalálozás, azoknál, akik egészséges életmódot folytatnak  (Rizzuto, Orsini, Qiu, Wang, & Fratiglioni, 2012; Van den Brandt, 2011 idézi Visser et al, 2018).

Jelen vizsgálat az életmód és a fizikai, pszichológiai, kognitív illetve szociális funkcionálás között igyekezett feltárni a kapcsolatot, pontosabban, hogy ezeken a területeken való működés három év leforgása alatt hogyan változik egészséges, ill. egészségtelen életmódú embereknél.

2. Módszer

2.1 Résztevők

A vizsgálati alanyok a „The Longitudinal Aging Study” adatbázisából származtak, a mintát randomizálták, így összesen 3107 holland alany vett részt (válaszadási arány 62%) a kutatásban. Az adatfelvételek az alanyok otthonaiban zajlottak, gyakorlott interjúzókkal. Az utánkövetéses egészségügyi vizsgálatok a következő években kerültek sorra: 1995/1996 (N = 1509), 1998/1999 (N = 1382), 2001/2002 (N = 1307), 2005/2006 (N = 981), és 2008/2009 (N = 761). A mintába csak az 1931 előtt születettek kerültek be, tovább azok az alanyok, akik két egymást követő felmérésben részt vettek.

2.2 Mérőeszközök

2.2.1 Életmódbeli (független) változók mérése

Dohányzás: A vizsgálat során a dohányzási szokásokat önbevallásos alapon mérték. Eszerint három kategóriát különítettek el: „soha”(ebbe a kategóriába sorolták azokat az alanyokat is, akik több, mint 20 éve felhagytak ezzel a szokással), „korábban”, „rendszeresen”.

Alkoholfogyasztás: Az alkoholfogyasztási szokásokat tekintve három válaszadási lehetőség volt feltüntetve: „nem fogyasztó”, „mérsékelt”, „excesszív” (nők esetén  >7 alkoholtartalmú ital/hét; férfiak esetében  >14 ital/hét)

Fizikai aktivitás: Erre a változóra, az elmúlt 2 hetet tekintve a LASA fizikai aktivitás kérdőív (LAPAQ) segítségével kérdeztek rá. A vizsgálatban az ajánlott mozgásidőt tekintették mérvadónak (Physical Activity Guidelines Advisory Committee, 2008; World Health Organization, 2010 idézi Visser et al., 2018).

Testtömeg Index (Body Mass Index; BMI): A testtömeg indexet a mért testsúlyból és magasságból számították ki. Normál kategóriába tartoztak a 20-30 kg/m2 indexű alanyok. (Heiat, Vaccarino, & Krumholz, 2001; Janssen, 2007; World Health Organization, 2000 idézi Visser et al., 2018).

Az életmód pontozása a következőképp történt: az egészségfaktorokra mind 1-1 pont volt adható, ide tartozott a nemdohányzó, mérsékelt alkoholfogyasztó, az ajánlott mozgás megléte, és a normál BMI index teljesülése. Így az életmód pontozása 4-fokú skálán történt (4 pont: egészséges – 0 pont: egészségtelen).

Az alkoholfogyasztás mérésénél a „nem fogyasztó” kategória nem tartozott az egészséges faktorok közé, mert egy korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a holland „nem fogyasztók” többsége korábban rendszeresen alkoholfogyasztó volt, de egészségügyi okok miatt felhagytak vele (Comijs, Aartsen, Visser, & Deeg, 2012 idézi Visser et al., 2018).

2.2.2 Kimeneti (függő) változók mérése:

Fizikai aktivitás: Ezt a változót a sétatempó felmérésével, standardizált sétateszttel mérték. A sétálás sebessége indikátora a fizikai működésnek, és egyben prediktora a későbbi rokkantságnak, és elhalálozásnak (Guralnik et al., 2000; Studenksi et al., 2011 idézi Visser et al., 2018). A teszt során a vizsgálati alanynak 3 métert kell sétálnia majd 180 fokos fordulatot vennie, és olyan gyorsan visszasétálni, amilyen gyorsan csak tud. A nagyobb sebesség jobb fizikai állapotot sejtet. Azokat, akik nem tudták kognitív, illetve fizikai állapot végett teljesíteni a tesztet, kizárták a további vizsgálatból.

Pszichológiai állapot: Erre a változóra a depresszív tünetek jelenlétéből következtettek. Mindehhez a 20-tételes Center for Epidemiologic Studies Depression (CESD) Skálát használták. A teszt pontozása 0-60-ig történik, az alacsonyabb pontszám jobb állapotot, kevesebb depresszív tünetet feltételez.

Kognitív státusz: A kognitív állapotot a Mini Mental State Examination Skálával mérték, mely demencia megállapítására nem alkalmas, de monitorozható vele a kognitív státusz változása (Tombaugh & McIntyre, 1992 idézi Visser et al., 2018).

0-30 minél magasabb, annál jobb eredmény

Szociális funkcionálás: A társas élet jól funkcionálása fontos része a sikeres megöregedésnek (Charles & Carstensen, 2009 idézi Visser et al., 2018). A vizsgálat során a résztvevők jelentős társas kapcsolataikat térképezték fel, az alanyoknak olyan személyt kellett megnevezniük, akikkel rendszeresen (legalább havonta) tartják a kapcsolatot és fontosnak ítélik az életükben. További kritérium volt, hogy a megnevezett partnernek 18 éven felülinek kellett lennie.

3. Eredmények

A kapott adatok elemzését az SPSS 19.0 verziójával végezték. Az eredményeket befolyásoló zavaró tényezőket (kor, nem, oktatási szint, szubjektív egészség megítélés, krónikus betegségek fennállta, egy háztartásban élők száma) a statisztikai elemzés során kontrollálták. A változók közötti látens kapcsolatok feltárására kevert lineáris regressziós modellt alkalmaztak.

3.1 A résztvevők jellemzői

Az alanyok 52,8-74,6 %-a tartozott a nemdohányzó kategóriába, 54,3-59,8% volt mérsékelt alkoholfogyasztó, 66,6 -75,4% felelt meg az ajánlott fizikai aktivitásnak, és 72,1-79,3%-nál volt normál BMI jellemző. Mind a négy mért egészségfaktor (nemdohányzó, mérsékelt alkoholfogyasztó, fizikailag aktív, normál BMI) 18,6-25,2 %-nál teljesült.

3.2 Az életmód és a kimeneti változók közötti kapcsolatok elemzése

Az eredmények alapján a nemdohányzó életmód kapcsolatban áll a lassabb fizikai, emocionális és szociális hanyatlással. A mérsékelt alkoholfogyasztást vizsgálva nem találtak egyik vizsgált funkcionális területtel sem kiemelkedő összefüggést (eredményeken az egyáltalán nem fogyasztó kategória bevonása sem változtatott). Az ajánlott fizikai aktivitás megléte kapcsolatban állt a lassabb kognitív illetve fizikai szinten való leépüléssel. Az egészséges testtömeg index és a lassabb fizikai, illetve érzelmi funkcióromlás között is kapcsolatot fedeztek fel.

Mindegyik vizsgált életmódfaktor bevonása az elemzésbe kapcsolatban állt a lassabb hanyatlással a vizsgált funkcionális területeken.

4. Diszkusszió            

Jelen bemutatott prospektív, longitudinális vizsgálat, az idősebb korosztályú (55-85 év) egyének esetében igyekezett rávilágítani az egészséges életmód és a lehetséges kimeneti változók közötti kapcsolatra, mint pszichológiai, kognitív, fizikai és szociális funkcionálás változása/hanyatlása. A kutatás korábbi vizsgálatokból indult ki, melyek pozitív kapcsolatot mutattak ki az egészségtelen életmód és a magasabb halálozási ráta, illetve életminőség romlás között. Jelen vizsgálat bizonyítja, hogy az általánosan ajánlott egészséges életmód követése kapcsolatban áll a kognitív, fizikai, pszichológiai és szociális funkcionális területeken bekövetkező lassabb hanyatlással, az egészséges életmódúak körében 1,8-10,8%-kal lassabb hanyatlás volt megfigyelhető a 3 év alatt a vizsgált funkcionális területeken, összevetve az egészségtelen életmódú csoporttal. Ezek, az életmóddal összefüggő előnyösebb kimenetek nem különböztek a nemek között, illetve bizonyos esetekben az idősebb korosztálynál még inkább kiemelkedő volt a szerepük.

A kapott eredmények szerint, a fizikai állapotot feltérképező sétatempó teszt alapján az egészséges alanyok körében a sebességcsökkenés 0.04 m/s volt, az egészségtelen életmódot követő embereknél (0-1 pont) 0.1 m/s volt a vizsgálat során, mely eredmény a gyorsabb fizikai állapotromlással kapcsolható össze. A pszichológiai funkciókat vizsgálva, a depresszív tüneteket mérő CESD Skálán az egészséges életmódot folytató emberek esetén lassabban jelentkeztek a depresszív tünetek, összehasonlítva az egészségtelen életmódú csoporttal (különbség: 1,1 pont a CESD skálán). A kognitív státuszt mérő MMSE Skálán az egészséges életmódú alanyoknál - a pontok alapján - lassabb kognitív hanyatlás volt megfigyelhető, összevetve az egészségtelen életstílusú csoporttal. A társas kapcsolatok terén – a vizsgálat folyamán - mutatkozó kevés megfigyelhető változás betudható annak, hogy az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik a rokonokkal való kapcsolattartás és háttérbe szorulnak a baráti, nem rokoni kapcsolatok (Shaw, Krause, Liang, & Bennett, 2007; Van Tilburg, 1998 idézi Visser et al., 2018), ebből a perspektívából nézve az egészséges életmódú alanyoknál bekövetkező lassabb szociális hanyatlás szintén szignifikáns eredménynek tekinthető.

Összefoglalva elmondható, hogy az egészséges életmód a jelenleg vizsgált funkcionális területeken előnyökkel jár, lassabb hanyatlás figyelhető meg. Öt vizsgálati alanyból egyre volt jellemző, hogy az életmódja, a vizsgálati kritériumok szerint egészséges volt (4 pont), mely jelzi, hogy az egészségügyi szakembereknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az egészséges életmód, illetve az ezzel járó előnyök ismertetésére.

5. Limitációk

Elsősorban limitációnak tekinthető az ú.n. lemorzsolódás jelensége. A vizsgálat előrehaladtával, minden utánkövetésnél, enyhe emelkedés volt megfigyelhető az egészséges életmódot követő alanyok számát tekintve. Mindez az egészségtelen életmódú egyének magasabb halálozási arányának tudható be. Másodsorban az adatfelvétel önbevallásos alapon történt, kivéve a testtömeg indexet, mely szintén befolyásolhatta az eredményeket. Továbbá számos fontos életmódfaktor nem figyeltek meg a kutatás során, mint alvás, stressz menedzsment, étrend, gyógyszerezés, melyek hatással lehetnek az életminőségre, illetve végül szintén korlátot jelent az értelmezés során, hogy a vizsgálat eredményeiből ok-okozati következtetéseket nem vonhatunk le.