Akut alkoholfogyasztás és az öngyilkossági módszerek összehasonlítása egy amerikai mintán

Conner, K.R. et al (2014). Acute Use of Alcohol and Methods of Suicide in a US National Sample. American Journal of Public Health 104 (1)171- 178.

Készítette: Bak Viktória

Absztrakt

Jelen tanulmány elsődleges célja az életkori, nemi és faji különbségek feltárása volt az alkoholfogyasztás és a különböző öngyilkossági módszerek; így a lőfegyver használat, az akasztás vagy a fulladás és a mérgezés vonatkozásában. Ennek érdekében 37993 öngyilkosságban elhunyt személy adatát elemezték, majd azt az eredményt kapták, hogy az alkoholfogyasztás mind a három vezető öngyilkossági mód esetében előfordult, illetve, hogy a fiatal és középkorú felnőttek inkább fogyasztottak alkoholt lőfegyver általi, vagy fulladásos halál előtt, míg az idősebb korosztály inkább a mérgezés előtt. További eredményként azt kapták, hogy az ázsiaiakra és a csendes óceániakra jellemzőbb volt az alkoholfogyasztás mérgezés előtt, míg a feketék fogyasztottak legkevésbé alkoholt akasztás előtt.

Irodalmi áttekintés

Az öngyilkosság a 10. a vezető halálokok között az Amerikai Egyesült Államokban, illetve szintén vezető a sérülés okozta halálozás és az alkoholfogyasztás tekintetében. Az alkohol és az öngyilkosság együttesét vizsgáló kutatások elsősorban az alkohol hosszútávú hatásaira és fogyasztására, valamint az ezzel kapcsolatban felmerülő problémákra, így pl. az öngyilkosság mértékére helyezték a hangsúlyt, mind egyéni, mind pedig össznépességi szinten. Számos olyan adat áll rendelkezésére a kutatóknak, amelyek valamilyen mértékben azonban korlátozottak, még annak ellenére is, hogy az elérhető kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy igenis szignifikáns szerepet játszik az öngyilkosság elkövetésében az azt megelőző alkoholfogyasztás. A témában végzett metaanalízis szerint az öngyilkosságok 37%-nál történt korábban alkoholfogyasztás.

A két változó összefüggését vizsgáló kutatások mind arra az eredményre jutottak, hogy az öngyilkosság kockázatát nagymértékben növeli az előzetes alkoholfogyasztás, valamint az alkoholfogyasztás mértéke is. A különböző vizsgálatok más- más kutatási elrendezéseket használnak, és ezeken belül kitérnek a lethális (lőfegyver használata), illetve a nem halálos öngyilkossági kísérletekre is, de az eredmény mindig ugyanaz.

Ezek a kontrollált vizsgálatok általában csekély elemszámú mintával dolgoznak, így kevésbé teszik lehetővé a nemi, életkori és a faji különbségek feltárását a témában, ám vannak olyan postmortem kutatások, amelyek szolgálnak némi információval, így pl. hogy a nők és az érettebb felnőttek kevésbé hajlamosak az alkoholfogyasztásra öngyilkosságuk előtt. A nemi különbségekkel kapcsolatban még kevesebb eredményről tudnak beszámolni, azonban egy, a közelmúltban, az amerikai National Violent Death Riporting System (a továbbiakban: NVDRS) által végzett analízis szerint az amerikai indiánok, az alaszkai őslakosok (mind a nők, mind a férfiak) és a spanyol férfiak azok, akik intoxikált állapotban követnek el öngyilkosságot.

Meg kell azonban említeni, hogy ezek az eredmények utalhatnak olyan népességen belüli mintázatokra is, mint pl. hogy a férfiak alapvetően többet isznak alkoholt, mint a nők, így a kapott eredmény annyira már nem is megdöbbentő, ám ezeket az imént felsorolt kutatások javarészt figyelmen kívül hagyják.

Csak hogy egy példát említsünk, az NVDRS által végzett egyik kutatásban a vér alkoholszintjének mértékét vizsgálták öngyilkosságban elhunytaknál, és azt találták, hogy a 25-34, a 35-44 és a 45-54 év közötti férfiak alkoholszintje elérte, vagy jóval meghaladta az Amerikában ittas vezetésnél még legálisan elfogadott 0,08 g/dl értéket, összehasonlítva a 18-24 éves férfi korosztállyal, akikre ez kevésbé volt jellemző. Ez azért is érdekes eredmény, mert Amerikában a 18-24 éves korosztály sokkal gyakrabban és intenzívebben fogyaszt alkoholt, így nem epidemiológiai mintázat állt az eredmények hátterében. Összességében tehát elmondható, hogy bár fontos figyelembe vennünk az eredmények értékelésénél a populációs mintákat, de ezek nem minden esetben vezetnek az eredmények értelmezéséhez is.

Az USA-ban az öngyilkosságok 90%-át a következő három módszerrel követik el: lőfegyver használata, akasztás vagy fulladásos halál, illetve mérgezés. Természetesen vannak csoportok, amelyek egyik vagy másik halálmódban túlreprezentáltak, pl. a férfiak inkább használnak lőfegyvert, míg a nők inkább mérget. Az azonban, hogy az akut alkoholfogyasztásnak melyik módszerre van inkább hatása, még nem teljesen tisztázott. Egy Finnországban végzett kutatás azt találta, hogy az akut alkoholfogyasztás leginkább a mérgezés (45, 8%) és a lőfegyver – használat (46%) esetében fordult elő, míg az akasztásnál kevésbé (36.6%), azonban miután többszempontos varianciaanalízissel is megvizsgálták a kapott adatokat, az eredmények között eltűnt az összefüggés. Ezzel szemben, a későbbi kutatások eredményei arra utalnak, hogy a mérgezés halálmódjában kevésbé fordul elő előzetes alkoholfogyasztás, mint a másik két módszer esetében. Jelen tanulmány elsődleges célja az volt, hogy egy részletes analízissel szolgáljon az akut alkoholfogyasztás, valamint annak mértéke és a három vezető öngyilkossági mód között, a nem, az életkor és a faji hovatartozás tekintetében, amihez az NVDRS korábbi adatait használta kiindulópontként.

Módszer

A kutatásban az öngyilkosságban elhunyt 18 és annál idősebb személyek NVDRS által szolgáltatott adatait használták a 2005-2010-es évekig. Az NVDRS adatai 18 USA-beli államra terjednek ki (Alaska, Colorado, Georgia, Kentucky, Maryland, Massachusetts, New Jersey, New Mexico, North Carolina, Oklahoma, Oregon, Rhode Island, South Carolina, Utah, Virginia, Wisconsin, Ohio, Michigan). Az adatok halottkémek vagy orvostanhallgatók beszámolóiból, rendőrségi jelentésekből, halotti anyakönyvi kivonatokból és bűnügyi laboratóriumok adataiból összegződtek.

Eszközök

Először is az adatokat abból a szempontból vizsgálták meg, hogy melyek a legelterjedtebb öngyilkossági módszerek, ezek: a lőfegyver használata, az akasztás, valamint a mérgezés, hasonlóan a korábbiakhoz. Az alkoholszint mérése a vérben már a halottkém vizsgálatánál megtörténik, ebben az esetben az elhunytak 70%-nál volt indokolt ennek a tesztnek az elvégzése. Az alkoholszint mértékét pozitívnak vagy negatívnak kódolták, annak alapján, hogy előfordult-e vagy sem alkoholfogyasztás, valamint egy kontinuum mentén elképzelve 0.08-asával különböző részekre osztották (pl. 0.01 < 0.08; 0.08 < 0.016, stb.). Ez a kategorizáció azért volt fontos, mert a véralkoholszint különböző mértékekben fordulhat elő, valamint megkönnyítette az eredmények értelmezését is. A szociodemográfiai változók között található a nem, az életkori csoportok (18-24, 25-44, 45-64,>/= 65), valamint az etnikai felosztás (fehérek, feketék, amerikai indiánok, alaszkai őslakosok, ázsiaiak/ csendes óceániak, és spanyolok). Külön változó volt a halál vizsgálatának a körülménye, tehát, hogy halottkém által (C), medikus által (ME) vagy a kettő kombinációjában (C/ME) történt- e.

Statisztikai elemzés

A csoportok közötti különbségeket logisztikus regresszióval, valamint varianciaanalízissel számították ki, míg a különböző adatok közötti korrekció Bonferroni- korrekcióval történt. A véralkoholszint, valamint az öngyilkossági módszerek összehasonlítása multinominális logisztikus regresszióval történt, a nem, az életkor és a faji hovatartozás kiegyenlítése mellett. A mérgezéses halálmód mindössze referencia csoportként vett részt a számításokban.

Első lépésként azokat az eseteket hasonlították össze mindhárom öngyilkossági módszerrel, amelyben a véralkoholszint nagyobb volt, mint 0 g/dl, tehát történt alkoholfogyasztás az öngyilkosságot megelőzően. Ezekben az elemzésekben szintén nézték a nemi, életkori és faji különbségeket, hátha módosító tényezőként hatnak az alkohol és az öngyilkosság közötti kapcsolatra.

Második lépésként pedig megismételték az elemzéseket az elhunytak azon csoportján, akiknek a véralkoholszintje 0.01, vagy annál magasabb volt, azért, hogy megvizsgálják az elfogyasztott alkohol dózisát is.

Eredmények

Az 59555 öngyilkosságot elkövetett személynek 89%-a használta a három fő öngyilkossági módszer egyikét, és ennek a 72%- a esett át alkoholszint teszten. A továbbiakban ezzel a maradék mintával dolgoztak a kutatók, és további eredményként az adatok 1/3-ban találtak akut alkoholfogyasztást. Így a három öngyilkossági módszer alakulása az akut alkoholfogyasztás tekintetében a következő: lőfegyver használata (35%), akasztás (36.8%) és mérgezés (32.7%). A mérgezéses csoporton belül a másik kettőhöz képest azt találták, hogy itt több volt az idősebb elkövető, illetve kevesebb volt a fehér és a spanyol etnikumú köztük.

A véralkoholszint a következő csoportokban volt szignifikánsan magasabb: a lőfegyvert használóknál, a férfiaknál, a 65 év alatti korosztálynál, a fehér etnikumúaknál, illetve azoknál, akiket halottkém vizsgált meg a halál beállta után.

Azok a nők, akik lőfegyvert használtak öngyilkosságuk során sokkal magasabb véralkoholszinttel rendelkeztek, mint azok, akik a mérgezést választották halálnemül.

A multinominális logisztikus regresszió azt az eredményt hozta, hogy az akut alkoholfogyasztás nem különbözött szignifikánsan az öngyilkossági módok között. A vérben lévő alkohol szintje összefüggésben volt az életkorral, valamint a fekete és az ázsiai, csendes óceáni népcsoporttal. Az életkorral kapcsolatos összefüggés azt tárta fel, hogy a fiatal és középkorú felnőttek hajlamosabbak voltak az alkoholfogyasztásra öngyilkossági kísérletük (ami elsősorban akasztás vagy lőfegyver által történt) közben, míg az idősebb korosztályra az alacsonyabb véralkoholszint és a mérgezéses halálmód volt inkább jellemző.

Az etnikai összefüggésben pedig azt láthatjuk, hogy az ázsiai, csendes óceáni népcsoport volt az, akik alkoholos befolyásoltság alatt álltak mérgezéses öngyilkossági kísérletük előtt és közben, valamint, hogy a feketék kevésbé fogyasztottak alkoholt az akasztásos halál előtt.

Az elfogyasztott alkohol mértékét tekintve azt az eredményt kapták a kutatók, hogy szignifikánsan magasabb volt azoknak a véralkoholszintje, akik lőfegyvert használtak, vagy akasztották magukat. Ezen kettő összehasonlításában a lőfegyvernél magasabb volt a vér alkoholszintje. A véralkoholszint és a különböző csoportok vizsgálatánál hasonló eredményeket kaptak, mint korábban, tehát a vér alkoholszintje összefüggésben állt az életkorral, az ázsiai, csendes óceáni és spanyol népcsoporttal. Az életkor vonatkozásában elmondható, hogy a véralkoholszint mértéke a lőfegyver által kivitelezett öngyilkosságnál volt a legmagasabb, míg a mérgezésnél a legalacsonyabb, egészen 75 éves korig, ahol ez megfordult. A véralkoholszint mértéke a spanyoloknál volt a legmagasabb, a fehéreknél közepesen magas, és az ázsiai, csendes óceáni népcsoportnál a legalacsonyabb, azonban ez csak az akasztásra és a mérgezésre vonatkozik. A lőfegyver használatnál a fehérek és a spanyolok érték el a legmagasabb véralkoholszintet.

Megbeszélés

Azon öngyilkosságot elkövetettek között, akiknél kimutatható volt az alkoholfogyasztás a halált megelőzően, nem találtak szignifikáns különbséget a három vezető öngyilkossági módszer között, azonban az elfogyasztott alkohol mértékénél már összefüggést találtak a magasabb véralkoholszint és az akasztásos, illetve lőfegyver által kivitelezett halálnem között. Ez a két öngyilkossági módszer alapvetően violensnek tekinthető, és korábbi tanulmányok már szintén kimutattak egy erős kapcsolatot az akut alkoholfogyasztás és az erőszak között, így az ezzel kapcsolatos eredmények nem túl meglepőek.

A másik fontos mozzanata a kutatásnak az, hogy míg a mérgezésnél a halál beállta hosszabb ideig is elhúzódhat, addig a másik két módszernél a halál gyorsabban bekövetkezik, így fontos azt is figyelembe venni, hogy a mérgezésnél az alkoholnak még van ideje valamilyen mértékben felszívódni a halál beállta előtt.

További eredmény, hogy a véralkoholszint magasabb volt a lőfegyver használóknál, mint az akasztott öngyilkosoknál, ami nem magyarázható a halál beálltának idejével, mert mindkét esetben nagyon gyorsan bekövetkezik. Arra kell tehát következtetnünk, hogy az alkoholfogyasztással lehet kapcsolatban, mégpedig azáltal, hogy alkoholos befolyásoltság alatt kevésbé képes a személy az akasztásos halálhoz nélkülözhetetlen előkészületeket véghezvinni.

A mérgezést használók között kevésbé volt jellemző az akut alkoholfogyasztás a fiatal és középkorú felnőttek között, mint az idősebbeknél. Ez azzal magyarázható, hogy az idősebbek már olyan gyógyszereket szednek, amelyek az alkohollal vegyülve növelik a halálozás előfordulását.

Jelen kutatásban feltárt etnikai különbségeket pedig elsősorban a kulturális értékekkel, illetve közérdekkel lehet magyarázni. Ezen kívül fontos megemlíteni, hogy a kultúra szintén hatással lehet a választott halálmódra, valamint arra is, hogy egy bizonyos etnikai csoporton belül kik, és milyen gyakorissággal választják az adott öngyilkossági módszert.

Erősségek és korlátok

Mindenképpen a kutatás erősségei közé tartozik az, hogy pontos és viszonylag friss adatokkal dolgozott, még annak ellenére is, hogy a mintában az USA 50 államából mindössze 18 szerepelt.

A kutatás legnagyobb korlátja az volt, hogy nem használt kontrollcsoportot, valamint, hogy nem vizsgált meg más faktorokat (pl. alkoholfogyasztással kapcsolatos betegségeket), amelyek közrejátszhattak az akut alkoholfogyasztás és a gyilkossági módszerek közötti kapcsolatban. Ezen kívül a korábban már említett probléma is felmerült a mérgezés hosszabb haldoklási folyamatával és az alkohol felszívódásával kapcsolatban, ami valószínűleg hatással volt a véralkoholszint mértékére, és ami jelen tanulmányban nem került szűrésre.

Szintén korlát volt, hogy néhány etnikai csoport annyira alulreprezentált volt a mintában, hogy nem lehetett őket külön vizsgálni, így született pl. az ázsiai/ csendes óceáni népcsoport változója is.

Az öngyilkosság megelőzésével kapcsolatos következtetések

Egyre több bizonyítékot tudunk felmutatni arra vonatkozóan, hogy az alkohol elérhetőségének és fogyasztásának a korlátozása csökkentené az öngyilkosságok számát is. Jelen tanulmányban a szerzők bebizonyították, hogy az öngyilkosság előtti alkoholfogyasztás, illetve az elfogyasztott alkohol mértéke különbözött a három vezető öngyilkossági mód között, valamint, hogy erre az összefüggésre hatással volt az életkor, a nem és az etnikai hovatartozás is. Így, figyelembe véve ezeket az eredményeket, fontos implikáció a jövőre nézve, hogy már csak az alkohol elérhetőségének korlátozása is hatással lehet az öngyilkosság előfordulására néhány életkori és faji csoportban, így pl. a fiatal és középkorú felnőtteknél. Ez mindössze egy hipotézis, ennek bizonyítása további kutatásokat követel meg.  

Betegség percepciók hatása a szelf-menedzsmentre és a kontrollra az asztmában

Kaptein, A. A., Klok, T., Moss-Morris, R., & Brand, P. L. (2010). Illness perceptions: impact on self-management and control in asthma. Current opinion in allergy and clinical immunology, 10(3), 194-199.

Készítette: Smidéliusz Dóra

            A betegségészlelés befolyásolja azt, ahogy a páciensek megküzdenek az asztmával, ahogy kezelik a betegségüket. A betegség percepciók viszonylag könnyen és határozottan felmérhetők, érzékenyek a klinikai találkozókra, vagy az ön-menedzsmenten keresztül az intervenciós gyakorlatra. Emiatt érdemes feltárni a páciensek betegség percepcióit, hiszen döntő tényezője a jó klinikai ellátásnak.

Bevezetés:

Az asztma az egyik leggyakoribb krónikus betegség, felnőttek és gyerekek millióit érinti világszerte. A múlt évszázadban a hangsúly az asztma kezelésében az asztma komolyságának szintje által meghatározott kezeléstől, az asztma feletti teljes kontroll megvalósítása felé tolódott.  Az asztma teljes kontrollja: tartalmazza a kombinációját a gyenge vagy nem asztmás tüneteknek (nappal vagy éjszaka), kicsi vagy egyáltalán nem használatát: rohamoldó gyógyszernek, a tevékenységek nem korlátozását, nincs súlyosbodás, és a normál légzés funkciót. A jelenlegi irányelvek rámutatnak az orvos és a páciens jó kapcsolatának fontosságára, mely segít elérni az asztma feletti kontrollt. A bizonyítékoknak és a rendelkezésre álló asztma irányelveknek, és a kontroll gyógyszer által mutatott hatékonyság ellenére, az asztma továbbra is jelentős betegség, mind felnőtteknél, mind gyerekeknél. Ennek a paradoxnak az oka egyelőre még tisztázatlan. Az egyik mögöttes tényező orvos biológiai jellegű iránymutatás: a beteg véleményének és viselkedésének megfigyelésének hiányához kapcsolódik. A cikk illusztrálja, hogyan játszik fontos szerepet az ön-irányított viselkedés, valamint a kimenetel magyarázatában  a páciens véleményének és magatartásának egyik összetevője, a betegség percepció.

A szelf-menedzsment fontossága:

Azoknak, a pácienseknek, akiknek valamilyen krónikus betegségük van, mint például az asztma; átlagosan évente körülbelül 2 órát töltenek közvetlenül egy egészségügyi intézményben, és az év nagy részében a pácienseknek maguk kell gondoskodniuk a betegségükről. A megfelelő szelf-menedzsment hozzájárul az asztma kontroll elérésében és megfelelő fenntartásában. Habár a páciens az egyetlen, aki kontrolálja a gyógyszerhasználatot, ezzel kontrollálja mind az ön-menedzselését, az adherenciát, az asztma kontrollt, és az életminőségét is.

A szelf-menedzsment és a betegség percepciók meghatározói:

Szociodemográfiai jellemzők, mint a kor, egészségi állapot, és szociális helyzet, nem határozza meg a szelf-menedzsmentet, sem az asztmát, sem semmilyen krónikus betegséget számottevően. A legújabb kutatások alátámasztanak az elméletet, amely magyarázza a páciensek közötti különbségeket a krónikus betegség ön-irányítottságának kimenetelében. Ez az elmélet a „Naiv Magyarázatok Modell” (Common Sense Modell (CSM)) és ez áll annak hátterében, hogy az emberek próbálnak értelmet találni az egészségük fenyegetésének hátterében, hogy így kontrollálják a fenyegetettség érzését.

Az az asztmás beteg, aki az asztmáját epizodikus természetűnek tartja, nem fogja megérteni a gyógyszerek rendszeres szedésének fontosságát. Ez a „nincs tünet, nincs asztma” magatartás az asztma inadekvát kontrolljához fog vezetni. Más részről, a páciens, aki az asztmáját egy krónikus állapotként fogja fel, amely szükségessé teszi a gyógyszeres kezelés fenntartását, tiszteletben tartja a gyógyszerek használatának szükségességét, és így nagyobb esélye lesz az asztmájának kontrolljára. Ezért fontos kideríteni, és szükség esetén megváltoztatni a betegséggel kapcsolatos elvárásait a páciensnek.

Ugyanis a betegek megalkotják a saját személyes kognitív reprezentációjukat a betegségükről, mely tartalmazza mind az elképzelést, hogy mi okozhatta a betegséget, mind a betegség következményeit az életükre, mind azt, hogy a betegség mennyi ideig fog tartani, és vajon kontrollálható-e, gyógyítható-e. Ezzel párhuzamosan érzelmi válaszok is kifejlődnek a fenyegetettség érzésére. A tünetek ezen kognitív és emocionális reprezentációit hívják betegség percepciónak. Betegség felfogások alakítják a megküzdési viselkedést, és ez határozzák meg az ön-irányított viselkedést. Ha a fenyegetettség érzete kontrollált, az ön-irányítás hatékony az az az élet jó minőségéhez vezet. Ha a szelf-menedzsment viselkedést a páciens nem észleli hatékonynak, akkor a betegség emocionális és kognitív reprezentációit fenyegetésnek állítja be, azzal a céllal, hogy visszaszerezze a kontrollt.

A betegség felfogást formálják továbbá a korai betegséggel kapcsolatos tapasztalatok (pl influenza, elesés), ahol a gyerekek megtanulják, hogyan kell reagálni a fájdalomra és kellemetlenségre a szüleiktől, testvéreik utánzásával, és más gyerekektől (például otthon maradni, vagy folytatni a napi tevékenységeket amennyire csak lehetséges). Ezen kívül, az általános képet, hogy hogyan kell reagálni a különböző panaszokra és betegségekre, tévét nézve, az interneten szörfözve, a nyomtatott sajtóból, illetve a szülők, a tanárok és orvosok történeteiből is tanulják. . Betegség felfogásnak továbbá vannak kulturális, szociális és pszichológiai meghatározói, és ezek nincsenek kapcsolatban az „objektív” orvosi diagnózissal (mennyire súlyos az asztma), vagy a páciens szociodemográfiai jellemzőivel.

A betegségfelfogás mérése és komponensei

A betegség percepciók felmérhetők kérdőívek által, interjúkkal, rajzolással, és történetek, regények, versek elemzésével. Általában különválasztják a kognitív és az emocionális reprezentációit a betegségnek. A kognitív reprezentációkhoz tartozik az ok tulajdonítás, a következmények, kontroll/gyógyulás, személyiség, és időrend. Az érzelmi reprezentációk magában foglalják a szorongást, és a depressziót (’pszichológiai distressz’). Ahogy a légzésfunkcióknak is változatos paraméterei vannak, a betegségfelfogásnak is számos dimenziója különböztethető meg.

A személy értékeli a számát és természetét a panaszoknak, hogy azt a beteg a betegségnek vagy a panasznak tulajdonítja (pl. légszomj). Ez tükrözi az adott betegség jellemző tüneteinek megítélését (pl. allergia, de ’stressz’ is). A betegség hatásainak következménye a mindennapi életre lehet: funkcionális, szociális, és pszichológiai (pl. hiányzás az iskolából, a szexuális tevékenységekben korlátozás). A kontroll/gyógyulás ahhoz kapcsolódik, ahogy a páciens látja magát, illetve, hogy hogyan képes (vagy képtelen) kontrollt gyakorolni a betegsége felett (pl. gyógyszerekkel, vagy pihenéssel). Az időrend pedig reflektál arra, vajon a páciens epizodikus jellegűnek, vagy krónikus betegségnek észleli-e az asztmáját (ez jelentős következményekkel jár az szelf-menedzsment természetére). A kutatások azt mutatják, hogy a koherenciának (vagyis az a fok, ahogy a személy képes felfogni a betegségét) egy fontos aspektusa a „betegség értelmezése” is. Továbbá a gyógyulás (kezelés)/kontroll dimenziót ketté lehet választani személyes kontrollra, és a kezelés kontrolljára. Az emocionális reprezentációkat általában a pszichológiai distressz felmérésével értékelik. A cikk szerzői feltételezik, hogy a megküzdés egy faktor, mely összeköti a betegséggel kapcsolatos percepciókat és a kimenetelt. Valamint kimutattak egy közvetlen kapcsolatot a betegség percepciók és a kimenetel között. A jelenlegi cikkben, különösen azokra a tanulmányokra fordítottak figyelmet, amik a Naiv Magyarázat Modell (Common Sense Model – CSM) fogalmát használják az asztmás betegeknél, különböző korcsoportokban, és gyógyszerelésben, és különböző országokban.

Módszer:

A szakirodalom keresést a PubMed-ben az asztmával és a betegség percepciókkal kapcsolatosan végeztek, 2000 utáni publikációkat választottak ki. Jelen cikk keretében a szerzők célja a főbb kiadványok narratív ismertetése volt. A szisztematikus áttekintésnek ezen a cikken kívül, egy általános célja is van, méghozzá az, hogy bemutassa a betegség percepciók témáját az asztmában.

Eredmények:

A betegség percepciók behálózzák a PubMed-et, megerősítve a fontosságát és relevanciáját a témának az egészségügyben és a kutatásban. A betegség percepciók az asztmával kapcsolatban 225 publikációt (2009. december 21.) eredményezett. Ebből 19 friss cikket választottak ki. A publikációk, széles életkori terjedelemben vizsgálódtak, összefoglalják a súlyosság mértékét, és a kezelést ('setting").

Két összegző cikk (review) érdemel külön említést. Drotar és Bonner megvizsgálta a betartás meghatározóit a gyermekgyógyászati asztmakezelésben, és megállapította, hogy a szülői hiedelmek a betegségről és annak kezeléséről a hatással vannak a gyógyszerszedési utasítások betartására.

Janssens és munkatársai egy kognitív-affektív keretben tárgyalták a tünetek észlelését az asztmában, és beszámoltak az észlelés és az érzelmek hatásáról az észlelt pontosságra, az asztma kontrollra, és az életminőségre az asztmás betegeknél. Mindkét áttekintő cikk fontos a jelenlegi cikk kontextusában.

Diszkusszió:

Az eredmények az asztma kapcsán a betegség észlelést (percepció) tekintve: ebben a témában, sok országban szerte a világon végeztek vizsgálatokat, viszonylag nagy beteg mintával, erősítve a külső érvényességét a találtaknak. Ezenfelül a legtöbb vizsgálatot a felnőtt asztmás betegek körében végezték. További kutatások a gyerek és serdülőkorú asztmások körében indokoltnak látszanak. Ugyanez vonatkozik az egészségügyi dolgozók vizsgálatára, és az ő betegség percepcióikra, és ezeknek a klinikai döntéshozásra való hatásaira. A legtöbb tanulmányban, amit átnéztek a cikk szerzői a betegség percepciókat kérdőívvel vizsgálták, így lehetséges az összehasonítása ezeknek a vizsgálatoknak. Az asztma specifikus kérdőívek a betegség észleléssel kapcsolatban adekvátan sok nyelvre le lettek fordítva.

Általánosságban, a betegség percepciók és a kimenetel (gyógyulás) közötti összefüggések hasonlóak más betegségeknél találhatókhoz. Az asztmára vonatkozóan a vizsgálatok legfőbb eredményei rávilágítanak a következő tényezőkre, melyek döntőek lehetnek: az önszabályozás magas foka, a kezelés kontrollja, az asztma krónikus betegségként való reprezentációja, mely szükségessé teszi a gyógyszeres kezelést, a beteg (vagy gondozója) és az egészségügyi személyzet közötti együttműködés előreveti a fenntartó terápiát és a szelf-menedzsmentet. Az érzelmi reprezentációk alacsony szintje (az alacsony-negatív affektivitás, alacsony szintű katasztrofizálás) is összefügg a minimális zavarokkal a gyakorlati kimenetelben és az élet minőségével.

Nyilvánvaló, hogy a találtaknak fontos klinikai jelentősége van. Ha a betegség percepció hatással van a kezelés kimenetelére, akkor a betegségpercepciók megváltoztatása eredményes lehet a pozitív kimenetel előmozdításában. Ezt az elméletet támasztották alá a vizsgálatok is. Egy kutatásban miokardiális infarktuson átesett betegeket teszteltek, és a páciensek betegségükkel kapcsolatos hiedelmeinek azonosítása és megváltoztatása a tünetek és a társas és munka korlátok javulásához vezetett. Friss kutatások szerint ez a megközelítés az asztmában is hasznos lenne.

Az elmúlt fél évszázadban a betegeknek megnőtt az igénye, hogy átvegyék jobban a kontrollt a betegségükkel kapcsolatban a saját kezükbe. A jelenlegi hangsúly a betegség menedzsmenten van, mely kombinálja a beteg részvételt, a páciens nézeteit, és az egészségügyi rendszert, aki hajlandó és képes bevonni a pácienst az ő betegségének kezelésébe, annak az időnek azon részében is, mikor a páciens nincs közvetlenül egy egészségügyi ellátó intézményben.

Klinikai vonatkozások:

Azoknál a pácienseknél, ahol az "optimális" orvosi kezelés nem vezet maximális asztma kontrollhoz, a klinikus feltárhatja a beteg betegséggel kapcsolatos percepcióit (vagy az ő gondozójáét, a fiatalabb betegeknél). Vannak olyan asztma betegek, akik az úgy nevezett "nincs tünet, nincs asztma" stratégiát használják. Ezek a páciensek kizárják a tüneteket, nem szedik a felírt gyógyszert megfelelően, és ez vezet később az asztmával összefüggő káros következményekhez (pl. kiújulás, kórházba kerülés, halál). Ha a nem adekvát betegség percepciókat azonosítják, egy nővér vagy pszichológus megvitathatja és megváltoztatja a páciens betegség hiedelmeit, persze az orvossal együtt, ami a páciens aktív részvételét elősegítheti.

Összegzés: 

Az asztmás betegeknek nincs más lehetőségük, mint, hogy önmaguk menedzseljék a betegségüket, a bizonyítékokon alapuló optimális kezelés segít nekik teljesíteni ezt a komplex feladatot. A szelf-menedzsment főleg viselkedéses faktorok által meghatározott, és nem olyan erősen szociodemográfiai (pl. kor, szocioökonómiai státusz) vagy klinikai (pl. légzésfunkciók, hiperaktivitás) jellemzőktől. Viselkedéses faktor a betegség hiedelmek, percepciók is, valamint a szubjektív kognitív és emocionális reprezentációi az asztma tüneteknek és az asztma menedzsmentnek. A cikk által áttekintett tanulmányok alapján a betegség percepciókkal kapcsolatban az asztmás betegeknél, levonható a következtetés, hogy ezek a reprezentációk prediktálják az asztma kimenetelének és az asztma kontrollnak a különböző aspektusait.

A  szomatizáció forrásai: a kapcsolatokon belüli bizonytalanság és a harag élmény és kifejezési stílus szerepének feltérképezése

Liu, L., Cohen, S., Schulz, M. S., & Waldinger, R. J. (2011). Sources of somatization: Exploring the roles of insecurity in relationships and styles of anger experience and expression. Social Science & Medicine, 73(9), 1436-1443.

Készítette: Mester Enikő

Absztrakt:

Amerikai kutatók szoros összefüggést mutatta ki a közeli kapcsolatokban való bizonytalan kötődés és a szomatizáció között. Valamint más tanulmányok pedig kapcsolatot találtak a szomatikus tünetek és a harag élménye és kifejezése között. Ebben a tanulmányban ezt a két nézőpontot integrálva következő hipotézist vizsgálták: a dühre és annak elnyomására való hajlam közvetíti a kapcsolatot a szomatizáció és a kapcsolatokban való bizonytalan kötődés között. 2000 és 2003 között 101 pár töltött ki önbeszámolós kérdőíveket egy amerikai nagyvárosból. A következő kérdőíveket használták: Somatic Symptom Inventory(SSI), Kapcsolati Kérdőív (Relationship Scales Questionnaire, RSQ), Multidimensional Anger Inventory (MAI), Revised Conflict Tactics Scale (CTS2), Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI). Az eredmények azt mutatták, hogy ha a következő változók hatását kiszűrjük (kor, jövedelem, közelmúltban történt párkapcsolati erőszak), akkor a férfiak esetében részben a dühre való hajlam, míg a nőknél a harag elfojtása közvetített a kapcsolaton belüli bizonytalanság és a szomatizáció között. Az eredmények egybevágnak azzal a hipotézissel miszerint a bizonytalanul kötődő férfiak hajlamosabbak a szomatizációt elősegítő düh megtapasztalására. A nőknél pedig az eredmények arra engednek következtetni, hogy a bizonytalan kötődés valószínűleg a düh kifejezésének elfojtását támogatva hat a szomatizáció magasabb szintjeire. Olyan specifikus klinikai beavatkozások, amelyek segítik a betegek indulatainak az adaptívabb kifejezését és kezelését csökkenthetik a bizonytalanul kötődőd egyének sérülékenységét az egészségügyileg nem magyarázható testi tünetekkel szemben.

Bevezetés:

Az egészségügyi ellátást felkereső betegek 22-58%-a olyan problémákkal,tünetekkel fordul orvoshoz, ami nincsen orvosilag magyarázható vagy az aktuális betegségével összefüggő magyarázata. Az ilyen tüneteket rendszerint szomatizációnak nevezik. A szomatizációért felelős faktorok és ezek hatásmechanizmusainak a feltárásával jobb terápiák kialakítást teszi lehetővé az ilyen panaszokkal jelentkező betegek számára. Korábbi kutatásokban kimutatták, hogy azoknál a személyeknél, akik bizonytalanul kötődnek számukra fontos személyekhez több szomatikus tünete produkálnak. Ezen kutatás célja többek között az volt, hogy megvizsgálja, hogy milyen módon kapcsolódik a szomatizáció és a bizonytalan kötődés egymáshoz. Azt feltételezték korábbi kutatások alapján, amik kapcsolatot találtak a szomatform betegségek és a negatív érzelmi beállítottságra, valamint a negatív érzelmek elnyomására való hajlam között, hogy talán a haragra és annak elnyomásra való hajlam közvetíti a szomatizáció és a bizonytalan kötődés közötti kapcsolatot.

A szerzők a Bowlby elmélete alapján kialakított felnőtt kötődési stílusokat vették alapul, ami Bartholomew és Horowitz nevéhez köthető (aggodalmaskodó, biztonságos, bizalmatlan, elkerülő).  A haragra való hajlam alatt a düh érzésének megtapasztalására való tendenciát értik és ez egy stabil személyiségtényezőnek tekinthető (magas és alacsony dimenziók). A harag kifejezése alatt pedig azt értik, hogy a személy általában milyen módon fejezi ki a harag érezését: elfojtja-e („anger-in”) vagy nyíltan kimutatja a haragját a környezetnék („anger-out”). A kötődési stílus és a haragra való hajlam, valamint a harag kifejezésének módja között is kapcsolatot találtak korábban. Ezek szerint feltételezhető, hogy az attól való félelem, hogy az egyén számára fontos személyek elhagyják, mert túl ragaszkodó érzelmileg, arra késztetik a személyt, hogy elnyomja a haragját.

Hipotézis: A bizonytalan kötődési stílusok több haragelfojtással és nagyobb haragra való hajlammal járnak együtt, és ez a haragra való hajlam, valamint annak elnyomás közvetíti a kapcsolatot a kötődési stílus és a szomatizáció között.

A vizsgálatban kontrol alatt tartották azokat a tényezőket, amik az egészségi állapotra és a szomatizációra hathattak volna még: a kort, a szocioökonómiai státuszt, valamint a közelmúltban történt párkapcsolaton belüli erőszakot. A depresszió szintjét is mérték, mivel ez is kapcsolatban áll a kötődési stílussal és a szomatizációval, emellett pedig torzító hatással van a fizikai tünetek megítélésére (negatívabban ítélik meg a depressziósok).

Módszer:

Résztvevők:

109 heteroszexuális párt toboroztak hirdetés alapján Bostonból 2000 és 2003 között egy kapcsolaton beüli kommunikáció vizsgálathoz, amiből végül csak 101 pár adatai bizonyultak teljesnek. Egy olyan veszélyeztetett párokból álló mintát gyűjtöttek, akiket gyermekkorukban abúzus ért vagy nemrégiben családon belüli erőszak áldozatai voltak. A hirdetésre jelentkező párok közül a következő 2 kérőívvel szűrték ki a vizsgálatra alkalmasakat: Childhood Trauma Questionnaire (CTQ) és Revised Conflict Tactics Scale version 2 (CTS2). A résztvevők 2 alkalommal látogattak el a laboratóriumba a teszteket kitölteni, valamit videóra rögzítettek egy vitát a párjukkal és egy egyéni interjút. Az átlag életkor a férfiak esetében 33,2 év (SD= 8,8) volt, a nők estében pedig 31,7 év (SD= 8,5).

Mérőeszközök:

·         Demográfiai adatok: Önkitöltős kérdőívet használtak az életkor, párkapcsolati státusz, az etnikai hovatartozás és az iskolázottság mérésére.

·         Szomatikus tünetek: a jelenlegi szomatikus tünetek mérésre a Somatic Symptom Inventory (SSI)-it használták.

·         Kötődési stílus: Kapcsolati Kérdőívet használták (Relationship Scales Questionnaire ; RSQ)

·         Haragra való hajlam és kifejezési stílus: Multidimensional Anger Inventory (MAI)

·         Párkapcsolati/ családon belüli erőszak: Revised Conflict Tactics Scale version 2 (CTS2)

·         Depresszív tünetek: Beck Depresszió Kérdőív (Beck Depression Inventory, BDI)

Eredmények:

A nők több szomatikus tünetről számoltak be, mint a férfiak, valamint magasabb pontszámot értek el az aggodalmaskodó kötődés skálán, mint a férfiak. A többi kérdőív alskáláin nem találtak szignifikáns különbséget a két nem között. A nők 13%-ánál és férfiak 4%-ánál mutatkozott közepes vagy súlyosabb szintű depresszió a BDI szerint. A szomatikus tüneteket mérő skála pozitívan korrelált az aggodalmaskodó és bizalmatlan kötődést mérő alskálákkal a nők esetében, a férfiaknál pedig az aggodalmaskodó és elkerülő alskálákkal, valamint mindkét nemnél negatívan korrelált a biztonságos kötődéssel. Továbbá mindkét nemnél szignifikáns kapcsolat mutatkozott az SSI-n elért pontszám és a harag kifejezés, elfojtás és a haragra való hajlam között. Valamint a kötődési stílus, a harag elfojtás (AI: anger-in) és a haragra való hajlam (AA: anger arousal) között is szoros kapcsolat mutatkozott mindkét nemnél: a bizonytalan kötődési stílusok (aggodalmaskodó, bizalmatlan) pozitívan korreláltak az AI-vel és az AA-val egyaránt, a biztonságos kötődés pedig negatívan.

Ezek után megvizsgálták a hipotézisükben feltételezett közvetítő szerepét az AI-nek és az AA-nak a szomatizáció és a kötődési stílusok szerint. ( Az anger-out-ot nem vizsgálták mivel nem mutatkozott az SSI-n elért eredmények és e között a változó között szignifikáns kapcsolat). A nőknél az AA csak részben közvetítette a szomatizáció és a kötődési stílus közötti kapcsolatot, míg a férfiaknál az AA-t „találták felelősnek” ezért. A nők estében a variancia 7%-át magyarázták a depresszív tünetek a szomatizáció esetében, míg a férfiaknál nem volt szerepük a szomatizációban. Továbbá a nőknél a depresszív tünetek és a bizalmatlan kötődés egymástól függetlenül állnak kapcsolatban a szomatizációval, viszont a férfiaknál a szomatizációt csak az AA és a kötődési stílus magyarázták.  A nők estében az AI közvetíti a kapcsolatot a szomatizáció és a kötődési stílus között és ez függetlennek bizonyult a depresszív tünetektől is.

Diszkusszió:

Sikerült megismételni a korábbi kutatások eredményeit, tehát jelen vizsgálatban is volt kapcsolat a szomatizáció és a kötődési stílus, valamint a harag kifejezésének módja és az arra való hajlam között. A felnőtt kötődési stílusok közül a bizonytalant találták egyedül a szomatizációval kapcsolatosnak. A vizsgálat fő konklúziója az volt, hogy a nők estében a harag elnyomására való hajlam, míg a férfiaknál a harag kifejezésére irányuló hajlam mediálja a kapcsolatot a szomatizáció és a bizonytalan kötődés között. Ennek talán az lehet az oka, hogy a bizonytalanul kötődő személyeknek a múltjukban sok visszautasításban lehetett részük és ennek következtében „hajlamosabbak” a harag megtapasztalására, mint például a biztonságosan kötődőd személyek. Talán a félelem attól, hogy ha kifejezik a dühüket, akkor mások kevésbé fogják szeretni őket vezet oda, hogy inkább elnyomják a haraggal kapcsolatos érzéseiket. A nők estében pedig valószínűleg ezeknek az érzéseknek az elfojtása okozhatja, hogy kompenzálásképp a testi tüneteik kerülnek fókuszba. A szerzők a jövőbeli kutatások egyik feladataként jelölik meg annak feltárását, hogy a férfiak esetében a düh kifejezésére való hajlamnak miért olyan jelentős a szerepe a kötődés és a szomatizáció kapcsolatában való közvetítésnél. A vizsgálat korlátai között említették meg, hogy nem vizsgálták külön a résztvevők fizikai egészségi állapotát, így nem biztos, hogy a fizikai tünetek, amikről a résztvevők beszámoltak függetlenek voltak konkrét betegségektől. Ezt a bevezetőben említett tényezőkkel próbálták kontroll alatt tartani. Fontos kiemelni, hogy a depresszív tünetek ( például az, hogy a depressziós személyekre jellemző egy negatív irányba történő torzítás a válaszadás során) jelenléte nem befolyásolta vizsgálat eredményeit. További korlátok a vizsgálatnál: az eredményekből nem következtethetünk ok-okozati viszonyokra. Azt is hátrányként említik meg, hogy a vizsgálatba résztvevő személyek „ jól funkcionálónak tekinthetők” hiszen képesek voltak mindannyian egy intim kapcsolat kialakítására és fenntartására. Valamint még az is nagyon megkülönbözteti őket az átlag populációtól, hogy olyan párokat válogattak, akiknek egyikét vagy mindkettőjüket abúzus érte gyermekkorában. A személyiség szerepét is megemlítik még, mint korlátozó tényezőt, hiszen konkrétan ezzel a témával nem foglalkoztak a kutatásukban, viszont korábbi vizsgálatok azt feltételezik, hogy egyes maladaptív személyiségtényezők felelősek lehetnek a szomatizációért és a kötődési stílusért egyaránt.  A vizsgálat klinikai jelentőségei között megemlítik a szerzők, hogy sokat segíthet a dühkezelési technikák elsajátítása a szomatizációs tüneteken vagy bármilyen olyan eljárás, ami a haraggal kapcsolatos érzelmek adaptív kifejezését segíti elő, sőt még az érzelmi fókuszú párterápiát is ide sorolták, mint esetleg hatékony módszert.

Öndeterminált  motiváció, testmozgás és diéta túlsúlyos  gyerekeknél: egy három éves követéses  vizsgálat

Self-determined motivation, physical exercise and diet in obese children: A three-year follow-up study

Jose M. Saavedra, Antonio García-Hermoso, Yolanda Escalante, Ana M. Domínguez

International Journal of Clinical and Health Psychology (2014) 14, 195---201

Készítette: Szücs Boglárka

Absztrakt

A jelen tanulmány egy hosszú távú utánkövetéses vizsgálatot mutat be (három éves beavatkozás; hat hónapos edzésmentes időszak), melyben a diétával és diéta nélküli edzésprogram hatását figyelték meg a mozgásszegény életmódú, elhízott gyerekek motivációjára. A vizsgálatban 27 gyerek vett részt (8-11 évesek), az általuk követett programtól függően két csoportra osztva: G1 csoport fizikai edzésprogramot (hetente 3x90 perc), G2 csoport pedig fizikai edzésprogramot és alacsony kalóriájú diétát követett. A résztvevők testmozgás iránti elkötelezettségének motivációját a Viselkedésszabályozás a testmozgásban (BREQ-2) kérdőívvel mérték. Mindkét csoportban javulás mutatkozott a motiválatlanság és a testmozgás belső szabályozása vonatkozásában a 3. évben és az edzsésmentes periódusban. Eltérések voltak azonban a külső szabályozás tekintetében a beavatkozás időszakban és az edzésmentes periódusban. Ez azt jelzi, hogy a hosszú időn át, megfelelő módon végzett testmozgás elősegíti az autonóm motiváció növekedését és ezek a változások idővel egy egészséges élet szokásaivá válnak.

Bevezetés

Az elmúlt három évtizedben világszerte jelentősen megnövekedett a gyermekkori elhízás prevalenciája. Az Elhízás Elleni Nemzetközi Szervezet obezitász kritériuma alapján az elhízás globális prevalenciájának becsült értéke az 5-17 éves korosztály körében kb. 3,2%, Európában ez eléri a 4%-ot. A gyermekkori obezitász kezelésére vonatkozó ajánlások fókuszában a növekvő fizikai aktivitást és az egészséges étkezési szokásokat támogató életmódváltás áll.  A WHO ezen korcsoport tagjainak legalább napi egy óra aerobic edzést és heti 3x a mozgató szervrendszert erősítő gyakorlatot ajánl. Mégis az iskoláskorú lányok 27%-a, a fiúknak pedig csak 40%-a él ezen ajánlások szerint. A tanulmányok a fizikai aktivitás és a testmozgás előnyeiről számolnak be ebben a populációban, az elhízott gyerekek fizikailag mégis kevésbé aktívak karcsúbb társaikhoz képest. Ennek oka egyelőre nem tisztázott. Az öndeterminációs elmélet jól alkalmazható a túlsúly és a fizikai aktivitás kapcsolatának kutatásában. Több tanulmány kapcsolatot talált a fizikai aktivitás kezdete, az abban való együttműködés és a pszichológiai változók elhízott gyerekekre gyakorolt hatásában, mely fontos tényező a serdülők fizikai aktivitását támogató, a testsúlygyarapodást megelőző és kezelő stratégiák megalkotásában. A tanulmányok szerint az elhízott serdülők jellemzően alacsony belső motivációt és magas szintű demotivációt és külső motivációt mutatnak, de magas belső motiváció esetén valószínűbben csatlakoznak fogyást segítő fizikai gyakorlatokhoz. A gyermekkori elhízást kezelő programoknak az autonóm motiváció növekedését, a kontroll minimalizálását és szórakoztatást biztosító fizikai aktivitásokat célszerű tartalmazniuk, érdemes vizsgálniuk a fizikai aktivitások motivációs típusokra gyakorolt hatását és elősegíteni a gyerekek fizikai aktivitáshoz való csatlakozását. A lakossági kezelések a fizikai aktivitás és a testsúlycsökkentés terén gyakorolnak nyomást az elhízott személyekre, de az autonóm motiváció mennyiségére negatív hatással vannak, mely jelentős korlátozó tényező lehet. Ezért szükséges meghatározni a motiváció növekedését és fenntartását támogató hosszútávú intervenciókat, ezzel hozzájárulva az elhízott gyerekek egészséges életmódjához.

Módszer

Résztvevők

A Cáceres városának különböző iskoláiból összesen 135 fő vett részt. A részvétel kritériumai: a) a BMI =/<, mint 97. percentilis a kor és a nem tekintetében b) a 8-11 éves korosztály spanyolok populációs görbéje által meghatározva. Kizárták azokat, akik: a) rendszeres fizikai aktivitást végeznek vagy valamilyen fizikai gyakorlati programot vagy egyéb terápiát követnek (N=65) b) bármilyen más súlykontroll programban részt vesznek (N=18) c) gyógyszeres kezelés alatt állnak (N=8) d) a fizikai aktivitásukat korlátozó egyéb diszfunkcióval rendelkeznek (N=2) e) egyéb okok (N=9). A végső minta 27 fő kaukázusi származású ülő életmódot folytató gyermeket is tartalmazott (10,4+/- 1 év). A minta két csoportból állt: G1 csoport (multisport gyakorlati program, N=11, 8 fiú, 3 lány); G2 csoport (fizikai gyakorlatok és alacsony kalóriájú diéta, N=16, 10 fiú, 6 lány). A szülők kitöltöttek egy előzetes tájékoztatást tartalmazó megegyezést. A vizsgálatot az Extremadura Egyetem Bioetikai és Biovédelmi Bizottsága hagyta jóvá és a Helsinki Deklaráció elveire épült.

Intervenciók

Fizikai gyakorlat

A fizikai gyakorlati program egy multisport csarnokban került megrendezésre, melyet 2-2 fő, a sporttudományok mesterei és doktorai felügyeltek. A program három hetente 90 perces alkalmakból állt. Minden alkalom három részt foglalt magában: bemelegítés (15-20 perc), fő rész -  előzetes és több komponensű játék, ennek részeként egy enyhe/erős fokozatú aerobic gyakorlat (60-65 perc), levezetés (5-10 perc). Többnyire figyelembe vették a sportok iránti érdeklődést, így alkalmanként különböző, az együttműködést és az interperszonális kapcsolatokat támogató tevékenységeket végezhettek. A teljesítést a gyakorlati alkalmak részvételi százalékával értékelve, az eredmények jónak tekinthetők, mivel a gyerekek az összes gyakorlati alkalom (230 alkalom) több, mint 78%-án részt vettek.

Diéta program

Az alacsony kalóriájú program 5, a nap során egyenletesen elosztott étkezésből állt, napi 1500 kcal bevitellel. A tanulmányok 1500-1800 kcal napi energiabevitel tartalmú diétát ajánlanak a még növésben lévő túlsúlyos gyerekeknek, így a növekedésük és fejlődésük is biztosított. Ez a diéta 57% szénhidrátot, 17% fehérjét és 26% zsírt tartalmazott. Az ételek az egyének étkezési szokásainak megfelelően lettek válogatva. Az általános ajánlások az egészséges élemódnak megfelelőek voltak: ötnél kevesebb gyümölcs vagy zöldség adag naponta, a cukrozott vagy édesített italok minimalizálása, több, otthon készített élelmiszer fogyasztása.

Mérés

Az alábbi paramétereket mérték minden résztvevőnél: étkezési szokások, napi fizikai aktivitás, pubertás státusz, kinantropometria, motiváció. A kiértékeléseket a kezdetekkor (alapállapot), 31. hónapban (3. évi beavatkozás) és 37. hónapban (6 hónapos edzésmentes időszak) végezték. Az étkezési szokásokat mérő kérdőívet és instrukciókat a csütörtöki fizikai programon osztották ki és a következő hétfőn gyűjtötték össze. A napi fizikai aktivitást mérő akcelerométereket a szerdai gyakorlati alkalmon osztották ki és a következő hétfőn gyűjtötték össze. Ugyanezen hétfőn a pubertás státuszt, a kinatropometriát és a motivációt is mérték.

Étkezési szokások

A táplálkozás egy 3 napos önbeszámolós étkezési feljegyzésben lett értékelve (csütörtök, péntek, szombat), melyet a szülők töltöttek ki. Az ételek tömege a szülői beszámolók alapján lett megbecsülve. A számítógépes adatbázissal a napi bevitelt határozták meg és a program a három nap átlagát számolta ki (kcal/nap).

Napi fizikai tevékenység

A napi fizikai aktivitás mérésére (kivéve fürdés és úszás) a beavatkozás előtt, a követés során és az edzésmentes időszak végén került sor, egy egytengelyű akcelerométer (Caltrac) segítségével, az említett 3 napos periódusban (csütörtök, péntek, szombat). A résztvevők feljegyezték a biciklizésre vagy úszásra fordított időt az értékelési periódusban, valamint a nap elején és végén az akcelerométer mozgásszámának értékét is rögzítették a protokoll szerint. A végső Caltrac pontszám a három nap átlaga volt (napi mozgásszám). Az akcelerométer a gyerekek általi energiafelhasználás becslésére használt módszer. Egy beépített piezoelektromos egység révén a vertikális síkban történő mozgás intenzitását értékelte, az evezéshez és úszáshoz hasonló mozgásokat kivéve.

Pubertás státusz és kinantropometria

A pubertás szakasz egy képzett gyermekorvos által volt vizsgálva a fanszőrzet fejlődése szerint a Tanner osztályozási kritériumot használva. A kinantropometriai mérések az ISAK protokollt követték (magasság, testsúly, testzsír tömeg, zsírmentes tömeg). Standardizált eszközöket használtak: testmagasság mérő, testsúly mérő, bioelektromos impedancia mérő. A BMI (kg/m2) értékét számították ki és az állapotsúly is meghatározásra került.

A gyakorlatokkal kapcsolatos motivációs szabályok

A résztvevők fizikai gyakorlatokban való részvételük motiváltságát a 19 itemből álló - a spanyol kontextusra validált - BREQ-2 kérdőívvel mérték. A kérdőív 5 alskálájából (1=nem igaz rám, 5=teljesen igaz rám) egy a motiválatlanságot és négy a gyakorlati viselkedés szabályozásának formáit (külsőleg szabályozott, introjektált, identifikált, belsőleg szabályozott) méri. A teszt-reteszt Cronbach alfa megbízhatósági együtthatói a spanyol verziójú BREQ-2 alskáláinak tartományában 0.81-0.89 és a kérdőívet szintén validálták az elhízott gyermekkorú népességben való felhasználásra.

Adatelemzés

A jelen vizsgálat egy kvázi kísérleti tanulmány. Minden változó megfelel a teszthomogenitásnak és a normál eloszlásnak. Alap leíró statisztikákat (átlagok, standard eltérés) alkalmaztak. Ismételt mérésű ANOVA segítségével hasonlították össze a különböző csoportok és a vizsgálati szakaszok (kezdeti, 3. év, edzésmentes periódus) interakcióit, egy másik ANOVA mérést alkalmaztak a három vizsgálati szakasz eltéréseinek összehasonlítására. Az átlagok összehasonlítására Tukey post hoc tesztet, a hatásnagyság terjedelmeire Cohen kategóriákat alkalmaztak. Az elhízás prevalenciája a Pearson féle x2-el került összehasonlításra. A statisztikai tesztek szignifikancia szintje p </= 0.5-re volt beállítva.

Eredmények

A csoporton belüli különbségek tekintetében mindkét csoportnál (G1, G2) hosszútávú változások voltak megfigyelhetőek a kezdeti periódus és a 3. év között a motivációhiány és a belső szabályozás mentén. Ugyanebben a két paraméterben voltak relatív változások az edzésmentes periódusban, amikor növekedett mindkét csoport résztvevőinek a napi fizikai aktivitása. Változások voltak az elhízás prevalenciáját illetően mindkét csoportban és mindkét periódusban. A csoportok közötti különbségek tekintetében a 3. évben és az edzésmentes periódusban voltak eltérések a két csoport között a külső szabályozásban.

Diszkusszió

A kutatócsoport e témában először végzett longitudinális vizsgálatot. Az eredmények azt mutatják, hogy a diéta és diéta nélküli fizikai gyakorlatokat tartalmazó hosszútávú longitudinális beavatkozások mindkét meghatározott időszakban -intervenció végén és edzésmentes periódusban- csökkentik a motiválatlanságot és növelik a belső szabályozást a túlsúlyos személyeknél. A két csoport (diéta vagy diéta nélkül) közötti különbségek csak a külső szabályozás mentén voltak megfigyelve (3. évben és az edzésmentes időszakban).

Csoporton belüli eltérések

A kezdeti periódusban mindkét csoportban csökkent a motiváltalanság. Ezek az eredmények eltérnek egy hasonló témájú kutatás eredményétől, amely a 10 hónapos intervenció után sem talált változást a motiválatlanságban. Ez azt jelentheti, hogy a hosszú távú beavatkozások szükségképpen előidézik a motivációs paraméterek változásait. A lakossági kezelési programok csak a gyermekek fizikai aktivitására gyakorolnak nyomást, de a motiválatlanságuk nem feltétlenül csökken. Egy tanulmány szerint, bár a túlsúlyos serdülők a fizikai aktivitás fontos előnyeként érzékelik a testsúlycsökkenést, ez nem elégséges bátorítás a fizikai tevékenységek folytatására. Jelenlegi tanulmány szerint több idő szükséges a túlsúlyos gyermekek számára, hogy a fizikai aktivitást és a diétát egy egészséges életmód szokásaként beépítsék az életükbe. A belső szabályozás tekintetében mindkét csoport változásokat mutatott. Jelen tanulmány megerősíti az egyesített eljárás (multisport program és diéta) eredményeit a középső szakaszban, mivel azok pozitív hatással voltak a túlsúlyos személyek belső motivációjára a hosszú periódusban. Hasonló eredmények voltak megfigyelhetők a fizikai gyakorlat önálló intervencióként való alkalmazásakor. Az öndeterminációs elmélet szerint a belső motiváció fenntartásának köszönhető a fizikai aktivitásban való hosszú távú részvétel az edzésmentes periódusban. Ezen eredmények a fizikai aktivitásra ható alacsonyabb észlelt akadályok mentén is értelmezhetők. Az összetett gyakorlatok többéves gyakorlása után a személyek több pozitív attitüddel rendelkeznek és valószínüleg olyan fizikai tevékenységet gyakorolnak, melyben kompetensnek érzik magukat, s melyek kellemes, elégedett érzést biztosítanak számukra.

Csoportközi eltérések

Magasabb külső motiváció volt megfigyelhető a G1 és G2 csoportban mind a 3 éves intervenció, mind az edzésmentes periódusban. A hosszú távú változások hiányának ellenére (csoporton belüli eltérések) a külső szabályzás fontosabb motivációs faktor a fizikai aktivitásban azoknál, akik követték az alacsony kalóriájú diétát. Ennek oka, hogy ez a csoport a súlycsökkenésre irányuló kapcsolatot vélt felfedezni, még akkor is, ha az intervenció fizikai gyakorlati programot is tartalmazott. Jelen tanulmány eredményei szerint a szigorú kontrollú környezet előidézi a szabályozott formájú motiváció növekedését. Tanácsos azonban minimalizálni a súlykontroll hatását. Mindemellett mind a motiválatlanság, mind a belső szabályozás pozitív kapcsolatban áll a külső motivációval. Ezen populáció számára a gyakorlati stratégiáknak táplálniuk szükséges a belső motivációt a fizikai tevékenységekben való nagyobb fokú részvételre. A jelen tanulmány azt találta, hogy az autonómia, a kompetencia és a kapcsolódás találkozása nagyobb autonóm motivációt eredményez a túlsúlyos, elhízott gyermekek fizikai aktivitásában. A vizsgálat korlátai közé tartozik azonban a kezdeti csoportrandomizáció hiánya, melynek oka, hogy számos résztvevő az iskolai menzán evett vagy képtelen volt a fizikai gyakorlatok végrehajtására. Ennek ellenére a csoportok homogenitását a változók kezdeti eltérésének hiánya igazolta. A résztvevők száma is igen kevés volt (N=27), bár a tanulmány longitudinális jellege ezen korlátozottságnak csak a relatív fontosságát magyarázta.

Összességében jelen tanulmány az öndeterminációs elmélet felhasználásával próbálta megérteni a túlsúlyos gyermekek motivációs folyamatait a fizikai aktivitás és a diéta alkalmazásán keresztül. Az eredmények szerint a hosszú távú fizikai gyakorlatok diétával vagy anélkül a túlsúlyos gyermekek motiválatlanságát csökkentik, növelik a belső szabályozásukat, az edzésmentes periódussal együtt növelik a napi fizikai aktivitást, csökkentik az elhízás prevalenciáját. Bár mindkét beavatkozás pozitív eredményeket mutatott, a kombinált program (mozgás és diéta) a külső motiváció magasabb számát eredményezte a fizikai aktivitásban, mint amikor a gyakorlat önállóan szerepelt. Mindent összevetve a hosszú távú fizikai gyakorlat ideális a magasabb autonóm motiváció kiváltásához, és ezáltal a változások az egészséges életmód szokásaivá válnak idővel.

A komplikált gyász prevalenciájának és  pszichológiai korrelátumainak vizsgálata gyászolók közt a szeptember 11-i tragédiai utáni 2,5-től 3,5 évig

Neria, Y., Gross, R., Litz, B., Maguen, S.,  Insel, B., Seirmarco, G., Rosenfeld, H., Suh, E. J., Kishon, R., Cook, J., Marshall, R. D. (2007). Prevalence and Psychological Correlates of

Complicated Grief Among Bereaved Adults 2.5–3.5

Years After September 11th Attacks. Journal of Traumatic Stress, 20(3), 251–262

Készítette: Vajai Flóra

Absztrakt

A cikk szerzői egy internet-alapú kutatás során a komplikált gyászreakciókkal kapcsolatban végeztek felmérést olyan személyek körében, akik családtagjukat, vagy barátjukat vesztették el a 2001. szeptember 11-i tragédia során. Vizsgálták a komplikált gyász korrelációit egyéb pszichológiai jellemzőkkel, valamint prevalenciáját különböző tényezőkre vetítve. A vizsgált populációban úgy találták, hogy a résztvevők 43%-ánál diagnosztizálható a komplikált gyász szindróma, közülük nagy többségben szakértői segítséghez is fordultak már tanácsadásért.

Bevezetés

A szeptember 11-i tragédia következményeinek vizsgálatánál a kutatók sokszor figyelmen kívül hagyják azt a rendkívül nagy lélekszámú populációt, melynek tagjai elvesztettek egy számukra fontos embert a támadások során. Korábbi felmérések adatai alapján a Egyesült Államok népességének 4-11%-a ismert valakit az áldozatok közül, csak a New York-i mintát figyelembe véve ez a szám 11-14%-ra növekszik. Az érintettek körében végzett utánkövetéses vizsgálatok leginkább a PTSD-s és major depressziós tünetekre fókuszáltak, melyek azonban ilyen formában nem adhattak teljes képet a gyászolók lelki folyamatairól, állapotuk rizikófaktorairól.

A szerzők szerint, bár a DSM-IV-nek nem része, az eddigi eredmények alátámasztják a komplikált gyász, mint mentális zavar jegyzékbe való felvételének létjogosultságát.

Kutatásuk célját három pontban jelölték meg:
- a komplikált gyász prevalencia-mutatóinak vizsgálata
- a demográfiai adatok, a veszteség természete, a tragédiának való kitettség jellemzői és a komplikált gyász kialakulása közötti összefüggések vizsgálata
- komorbiditási jellemzők, öngyilkossági hajlam, valamint a dohányzási szokások tragédia utáni változásának vizsgálata

Vizsgálati személyek, módszer

A szerzők a téma érzékenysége miatt anonimitása és a vizsgálatvezető jelenlétének hiánya miatt leghatékonyabb vizsgálati módnak az interneten keresztül kitöltendő kérdőíves módszert becsülték, ezért alkalmazták kutatásukban. Mivel nem állt rendelkezésre az áldozatokról készült jegyzék vagy nyilvántartás, a résztvevőket speciálisan 9/11 áldozatok ismerőseinek, barátainak, családtagjainak létrehozott website-okon keresztül, hirdetések és meghívók segítségével toborozták 2004 és 2005 során.

Eszközök

A kérdőív három fő részből állt össze.

Első része a 9/11-hez kapcsolódó veszteségről, a tragédiának való kitettségről (hol voltak a támadás idején, az eseményeket tv-képernyőn keresztül, élőben követték-e, esetleg más módon). A második rész egy PTSD-kérdőívet, a harmadik pedig a Brief Symptom Inventory (BSI) anxiety alskálájának itemeit tartalmazta.

Eredmények

Az eredmények alátámasztották azt a feltételezést, mely szerint a szeptember 11-i katasztrófában elhunytak családtagjai és barátai a tragédia természete miatt rendkívül veszélyeztetettek a komplikált gyász kialakulásában.

A 704 résztvevő 91%-ánál volt megfigyelhető legalább egy, a komplikált gyászhoz köthető tünet, és a válaszadók 43%-ánál (304 személy) a komplikált gyász, mint tünetegyüttes, átfogó zavar is diagnosztizálható volt.

Több olyan összefüggést is kimutattak a vizsgált tényezők között, melyek hatása a tragédiának való kitettség hatását számbavételével már nem volt jelentős.

A legerősebb veszélyeztető tényezők azonban így is szignifikánsak maradtak. Ezek a nem szerepe (a nők nagyobb valószínűséggel élnek át komplikált gyászt); az, ha a gyászolók gyermeküket vesztették el; ha a számukra fontos személy a WTC támadása során hunyt el; illetve ha az eseményeket tv-képernyőn keresztül, élőben követték. Ezen kívül szoros összefüggést fedeztek még fel a komplikált gyász, a PTSD, a major depresszió, és az öngyilkossági hajlam között. A tragédia után nagyon sok esetben volt megfigyelhető a dohányzási szokások megváltozása is, leginkább a dohányzás gyakoriságának növekedésével.

Megvitatás

A vizsgált populációban a komplikált gyász előfordulása még a támadások után 2,5-3,5 évvel is megdöbbentően magas, 10-ből 4 ember szenved a tünetegyüttestől. 36%-uk ezek kívül major depressziós epizódokat is átél, 43%-uknál pedig poszttraumás stressz szindróma is diagnosztizálható.

Ezek az eredmények önmagukban is egy veszélyes folyamatra hívják fel a figyelmet, az öngyilkossági hajlam emelkedett szintje pedig azt a sürgető gondolatot implikálja, hogy a komplikált gyász témájával érdemes lenne komolyabban foglalkozni, indokolt lenne további speciális egészségügyi intézmények létrehozása a gyászolók részére, melyek sajnos napjainkban csak rendkívül korlátozott számban állnak rendelkezésre.

Impulzív egészség – Amikor az alacsony önkontroll  elősegíti az egészséges táplálkozást

Salomon, S. J. & Fennis, B. M. (2014). Health on Impulse – When Low Self Control Promotes Healthy Food Choices. Health Psychology, 33(2), 103-109.

Készítette: Horváth Zsolt

Szakirodalmi áttekintés

Az egészég viselkedést vizsgáló szakirodalomban a legtöbb modell feltevése szerint az önkontroll magas szintje feltétlenül szükséges az egészséges étel választásához. Az étellel kapcsolatos döntések meghozatala sokszor tudattalanul, impulzívan történik, amikor az egyének alacsony önkontrollal rendelkeznek, így képtelenek egy átgondolt és kiegyensúlyozott döntést meghozni (Bargh, 2002).

Az önkontroll azt a képességet jelöli, mely révén megváltoztatjuk impulzív válaszainkat, és szabályozzuk viselkedésünket, gondolatainkat. Az önkontroll magas szintje kapcsolatba hozható a tanulmányi sikerekkel, a jól-lét magas szintjével, továbbá pozitívan hat az egészségre, így több mozgást, és egészséges táplálkozást eredményez. Ezzel szemben, az önkontroll alacsony szintje olyan kedvezőtlen egészség viselkedésekkel hozható kapcsolatba, mint a védekezés nélküli szexuális együttlétek, vagy cukros és zsíros ételek fogyasztása (de Ridder, 2012). Emellett, a legújabb kutatások szerint az önkontroll esetében korlátozottak a rendelkezésre álló erőforrások, így az önkontroll ismételt felhasználása kimeríti az erőforrásokat, ezáltal az én-kimerülés állapotához vezet (Baumeister, 1998). Ebben az alacsony szintű önkontroll állapotban nehézzé válik a reflektív tervezés, s az emberek tipikusan ilyenkor az impulzív döntéshozatali stratégiákhoz folyamodnak, továbbá ekkor fokozott érzékenységet mutatunk a környezeti befolyásoló hatásokra (Bruyneel, 2006). Ilyen stratégiák lehetnek a heurisztikák, amelyek gyors és egyszerű döntési szabályok, amelyek önkontroll-erőforrásokat takarítanak meg az információ egy részének kizárásával. A külső hatású heurisztikák tartalmazzák a reciprocitás („viszonoznunk kell egy szívességet”), ritkaság („meg kell szerezni, ami kevésbé elérhető”) és a társas bizonyság elvét („mások által támogatott vélemény átvétele”; Cialdiani, 2009). Így, az élelmiszeripar sokszor ajánl egészségtelen, ízletes ételeket heurisztikák jelentésére támaszkodva (pl. limitált kiadás), tehát ezeket a heurisztikákat egészséges irányba is alkalmazhatják akár.

A hagyományos megközelítés szerint az egészség elősegítését az önkontroll megnövekedett szintjére támaszkodva lehetne alkalmazni, ám az önkontroll emelésére tett kísérletek limitált sikereket eredményeztek a szakirodalomban az egészségtelen táplálkozás legyőzésében. A szerzők úgy érvelnek, hogy az önkontroll alacsony szintje nem feltétlenül vezet egészségtelen táplálkozáshoz, inkább úgy vélekednek, hogy az adott helyzetben fellelhető külső cue-k határozzák meg a táplálkozás egészséges, vagy egészségtelen voltát. Érvelésük szerint, amikor a külső cue-k arra ösztönzik az egyént, hogy hozzon egy egészségesebb döntést, az alacsony-önkontroll az egészséges választás impulzív alkalmazását fogja eredményezni.

A szerzők feltételezik, hogy az alacsony önkontroll negatív hatása az étel választásánál csak akkor jelentkezik, ha nem mutatnak be befolyásoló heurisztikákat, míg ha az egészséges lehetőség összekapcsolódik egy heurisztikával, akkor várható, hogy az alacsony önkontrollú személyek a heurisztikának megfelelően egészségesebb döntést hoznak. Ezáltal, az alacsony önkontrollal jellemezhető személyek ugyanolyan mértékben képesek egészséges döntést hozni, mint a magas önkontrollú egyének, ha a heurisztikák jelen vannak. Továbbá, tesztelték azt a felvetést, mely szerint az alacsony önkontroll csak akkor jósolja be az egészségtelen étel választást, amikor a döntés egy önkontroll konfliktust jelöl az ízletes, azonnali kielégítést nyújtó és az egészséges és hosszú távon hasznos lehetőségek között. Ennek tesztelésére, a döntési helyzetek felében a kompromisszumos (trade-off) étel alternatívák egy önkontroll konfliktust jelölnek az egészséges és az ízletes ételek között, míg a döntési helyzetek másik felében az egészséges és egészségtelen ételek ugyanolyan mértékben voltak ízletesek, így nem használta ki az önkontroll-erőforrásokat.

Módszer

A vizsgálatban 119 férfi szerepelt, akiknek az átlagos életkoruk 20,47 év volt, s részvételükért cserébe pénzt, vagy kurzus kreditet kaptak. A tanulmány 2 (önkontroll: alacsony/magas) X 2 (társas bizonyság heurisztikája/nincs heurisztika) X 2 (kompromisszumos választás/kontroll választás) elrendezésű. A tanulmány szerzői azt vizsgálták, hogy elő tudják-e segíteni az egészséges ételek választását alacsony önkontrollal jellemezhető körülmények között befolyásoló heurisztikák alkalmazásával. A társas bizonyság heurisztikáját kiugró statisztikai információ bemutatásával befolyásolták, emellett az önkontroll mértékét én-kimerülési feladatot használva manipulálták. A kutatás függő változója a résztvevők által megtett egészséges étel választások száma.

Az önkontroll manipulációja során a magas önkontroll feltételben, a résztvevőknek a szövegben az összes „e” betűt ki kellett húzniuk, míg az alacsony önkontroll feltételben a szöveg első részében kellett csak kihúzniuk az összes „e” betűt, majd a második részben csak azokat az „e” betűket. amelyek egy komplex szabályra érvényesek voltak. A társas bizonyság heurisztikájának manipulálásakor a heurisztikus feltételben, a heurisztika összekapcsolódott az egészséges lehetőséggel az étel-választási feladatban. Egy kördiagramot mutattak be az ételpárok mellett, amely az állítólagos százalékokat tartalmazta a diákok választásai alapján. Az arányok arra utaltak, hogy a résztvevők nagy része az egészségesebb terméket választották (68%-85%), anélkül, hogy állították volna a kísérletben, hogy az a specifikus termék valóban egészséges-e. A heurisztika nélküli feltétel nem tartalmazott statisztikai információt a résztvevők választásáról a korábbi kutatásból.

Az étel-választási feladatban a résztvevők feladata az volt, hogy eldöntsék, két termék közül melyiket részesítenék előnyben pillanatnyilag. A függő változó az egészséges választások száma volt mind a kompromisszumos, mind a kontroll termék párosításban (0-3). A kompromisszumos termék pároknak önkontroll dilemmát kellett mutatniuk, így ezeknek a pároknak egy ízletes, csábító, de egészségtelen ételt és egy egészséges, de ne nem ízletes terméket kellett tartalmazniuk. Ennek érdekében egy próba tanulmányban más résztvevők megbecsülték 12 étel párt az egészségesség és vonzóság dimenzión 7 pontos skálán. A három kompromisszumos ételpárt úgy választották ki, hogy szignifikánsan különböztek az egészségesség és vonzóság dimenzión (pl. csokoládé vs. gabonakeksz), míg a kontroll párok nem mutattak kompromisszumot (szignifikánsan különböztek egészségességben, de nem vonzóságban – pl. csokoládé keksz vs. gyümölcs keksz). Végül, az éhséget, az érzelmet és az egészséges étkezés, mint célt megmérték, hogy megvizsgálják, hogy ezeknek a kontroll változók mentén tapasztalható lesz-e majd különbség az egyes feltételek között, amely befolyásolhatja az étel választást.

Eredmények

A résztvevők pozitív hangulatról, mérsékelt szintű éhségről számoltak be, és átlagos mértékben jelölték az egészséges étkezést, mint célt. A varianciaanalízis alkalmazásával megállapítható, hogy a fenti három tényező tekintetében nem volt szignifikáns különbség a négy feltétel között, így a szereplők randomizációja sikeres volt. A kompromisszumos termék párok esetén az átlagos egészséges étel választások száma 0,81 volt, míg a kontroll étel pároknál 1,67 (1-3 skála). Az egészséges választások száma szignifikánsan kapcsolódott az éhséghez (r=-,159), és az egészséges étkezés céljához (r=,192).

Az önkontroll és a heurisztika hatásának, ill. interakcióinak az egészséges választásokra gyakorolt hatásának tesztelésére többszempontos varianciaanalízist alkalmaztak. Az önkontrollnak és a heurisztikának nem volt fő hatása az egészséges választások tekintetében. Ugyanakkor, a választás típusának főhatása jelentkezett az egészséges választások esetében (F(1,173)=118,82): a résztvevők több egészséges kontroll választást tettek, mint egészséges kompromisszumos választást.

A kontroll termék pároknál nem volt főhatása az önkontrollnak és a heurisztikáknak az egészséges választásokra nézve, ill. nem volt tapasztalható interakciós hatás sem az önkontroll és a heurisztikák között az étel választásra nézve. A kompromisszumos termék választásnál sem volt főhatása az önkontrollnak, és a heurisztikáknak az étel választásra. Emellett, interakció mutatkozott a kompromisszumos választásoknál az önkontroll és a heurisztikák között az egészséges választásra nézve (F(1,173)=9,20). A további adatok szerint, a magas önkontrollal jellemezhető személyek között nem volt különbség az egészséges választások számában a heurisztikus és a nem heurisztikus feltételben (F(1,173)=1,65; p=,201). Ezzel szemben, az alacsony önkontrollal rendelkező személyek több egészséges választást tettek a heurisztikus feltételben (F=1,173)=8,90; p=0,003). Végül, a nem heurisztikus feltételben, az alacsony önkontrollal jellemezhető kitöltők kevesebb egészséges döntést hoztak, mint a magas önkontrollal bíró személyek (F(1,173=5,14), míg a heurisztikus feltételben az alacsony önkontrollal rendelkező személyek tettek több egészséges választást, szemben a magas önkontrollal jellemezhető résztvevőkkel (F(1,173)=4,09).

Diszkusszió

Habár a korábbi kutatások szerint inkább a magas önértékelés szükséges az egészséges döntéshozatalhoz, jelen tanulmány eredményei szerint az alacsony önértékelés negatív hatásai az étel-választás során kiküszöbölhető, ha az ételek közötti választás együtt jár egy befolyásoló heurisztikával. Az eredmények szerint a résztvevők, akkor ha nem volt elérhető heurisztika az egészséges alternatíva irányába, az alacsony önkontroll feltételben kevesebb egészség döntést hoztak, mint a magas önkontroll feltételben. Ugyanakkor, amikor az egészséges étel lehetőség kapcsolatban állt a társas bizonyság heurisztikájával, a résztvevők több egészséges étel választást hoztak az alacsony önkontroll feltételben. Az adatok megegyeznek azokkal a korábbi kutatásokkal, melyek szerint az alacsony önkontrollal jellemezhető személyek különösen hajlamosak a heurisztikák általi befolyásolásra (Fennis, 2009). Magas önkontroll feltételben az emberek kevésbé impulzívan reagálnak, mert a reflektív rendszerük aktívabb, így ők inkább képesek figyelmen kívül hagyni a helyzeti befolyásoló tényezőket.

Meglepőnek tűnik az eredmények közül, hogy a résztvevők a magas önkontroll feltételben lényeges mértékben választották az egészségtelen termék lehetőségeket. Ezek az adatok arra utalhatnak, hogy az önkontroll magas szintje nem kétségtelenül hasznos az egészséges étkezési viselkedés szempontjából. Továbbá, a kutatás alapján arra következtethetünk, hogy az alacsony önkontroll állapotában nem feltétlenül vagyunk az egészségtelen választásra ítélve. Ez lényeges, hiszen az étel választások nagy része automatikusan történik, amikor az egyéneknek nincs meg a hajlandóságuk és kapacitásuk, hogy az önkontrolljukat felhasználják. Úgy tűnik, hogy a döntési helyzetben fontos tényező a környezet. Mindazonáltal, a szerzők elemzése szerint ha a külső, befolyásoló heurisztika kapcsolódik az egészséges lehetőséggel az az egészséges alternatíva választása felé vezetheti az egyént – tudattalan módon, amely nem igényli az önkontroll erőforrásainkat. Abban az esetben, ha egy kiugró, csábító étel lehetőség összeütközik egy hosszú távú céllal, a társas bizonyság befolyásoló heurisztikája egy hatékony módszer lehet az egészséges étel döntés meghozatalához alacsony önkontroll feltételben.

A kutatás eredményei egy új társas befolyásolási perspektívát ajánlanak az egészség elősegítésének területén. Korábbi tanulmányok és beavatkozások az egészséges táplálkozási viselkedés területén főként azt próbálták elérni, hogy növeljék az emberek önmonitorozásukat, észlelt én-hatékonyságukat, vagy észlelt kontrolljukat. Miután az emberek nem feltétlenül hajlandóak a jól-átgondolt döntésekre, az egészség viselkedést sokszor meghatározzák az impulzív hatások. A szerzők eredményei megmutatták, hogy ezek az impulzív tendenciák akár ígéretes lehetőséget jelenthetnek arra, hogy tudattalanul az egészséges ételek választása irányába vezessük az embereket.

A kutatás egyik limitációja, hogy csak egy nagyrészt férfiakból álló és tanulókat tartalmazó mintából kerültek ki a résztvevők, akik viszonylag fiatalok és tanultak voltak, ezáltal a jövőben kiterjedtebb mintán kéne vizsgálódni. Emellett, a résztvevőknek az étel-választási feladatban inkább virtuális, mint igazi döntést kellett hozniuk. A kutatás harmadik korlátját jelentette, hogy mindössze egy befolyásoló heurisztikát vizsgáltak az alacsony önkontroll feltételben. A jövőbeli kutatásoknak más heurisztikákat is meg kell vizsgálniuk, amelyek az egészséges választásokat elősegíthetik, olyan mértékben, mint a társas bizonyság heurisztika esetében. Végül, a kutatás hatásfoka kicsi, szerény mértékűnek bizonyult.